Egyetemi Lapok, 1919 (32. évfolyam, 2-6. szám)
1919-01-12 / 2. szám
EGYETEMI LAPOK 1919. január 12. meg vele azt, ami szivének legdrágább eszménye volt: önzetlen szeretetét fajához és szülőföldjéhez, ne omlassza össze lelke templomának frigyládáját, a nemzeti géniusz szentségként tisztelt ideálját. S bár e mindenható jelen súlya kérlelhetetlen pörölycsapásként zúdul a lelkére és pillanatnyilag megbénítja hitét, erejét, önbizalmát, megtépdesi magasba törő szellemének csapongó szá rny ait, — de a szemeit felemeli, fel, — visz a a távol múlthoz, ahol egy hazája sorsa felett kétségbeesett klaszszikus ifjú szisszenés nélkül tartotta karját a hódító zsarnok tüze fölé. A történelem új Porsennákat szült ma is — de szülni fog új Mucius Scaevolákat is! És ezek egyik kezükben a nemzeti lobogóval — szemhunyorítás nélkül fogják a másikat elégettetni az áldozati tűzön és szentséges fájdalmuknak — pokoli dühével sápadtá fagyasztják az elbizakodott hódítók kaján tekintetét. (1Tízezer magyar ifjú — csinálja ezt utánunk, de apáink földjéből egy tapodtat sem engedünk. Woodrow Wilson a magyarokról. <íAz állama c. művének főbb politikai elvei. Még mint egyetemi professor adta ki Woodrow Wilson «The State» címen történeti és gyakorlati politikával foglalkozó főiskolai tankönyvként használt művét, amelyben megismerjük alapos és objektív históriai tudását s erre az alapra fektetett államelméleteit, amelyeknek most oly horderejük van, hisz egy világ szeme csüng rajta s várja, hogy miként fogja azokat megvalósítani a gyakorlatban. Kötelességünknek tartjuk, hogy egy pár mozaikszerű részletet kiragadva e világhirű kötetből, bemutassuk Wilson főbb politikai irányelveit s hogy, amidőn már úgyszólván teljes beletörődéssel megszoktuk a külföld, sőt legközelebbi szomszédaink tendenciózusan vagy legjobb esetben nemtörődömségből ferdítő, bosszantó tudatlanságát, örvendve konstatáljuk ezt a meglepő tájékozottságot és tárgyilagosságát, mellyel a mi viszonyainkat, történelmi jogainkat ismerteti. Kezdve az állam gyermekkorától, a családtól, amelyet a legelső primitív alakulatnak tekint, végigvonultatja a görög, római, germán, francia, német, svájci, osztrák-magyar, angol, az Egyesült Államok fejlődését és kialakulását. Az osztrák-magyar monarchia c. fejezetben a legnagyobb súlyt a magyarokra fekteti, elismervén teljes függetlenségüket, különös, közjogi helyzetüket, és finom közjogi érzéküket, amely előtt valósággal fejét hajtja meg. Elmondja, miként hullott a Mohácsi veszedelem után a magyar korona, amelyet 1000-ben István kapott II. Szilveszter pápától a «Magyarország apostoli királya» címmel együtt — a Habsburgok ölébe. Utal arra a nagy különbségre, amely a Monarchiában a csehek és magyarok között van. Utóbbiak — írja — megóvták függetlenségüket a monarchia másik államával, Ausztriával szemben és biztosították egyenjogúságukat az osztrákokkal, ellentétben a meghódított csehekkel.Mint egy birodalom uralkodó népe, amely nagyobb Csehországnál, talán nagyobb politikai képességgel bír, mint minden szláv nép, mindenesetre törekvéseiben kitartóbb és határozottabb, a magyarok, dacára annak, hogy a harcmezőn a túlerővel szemben nem tudtak megállani, képesek voltak arra, hogy a monarchiában nyomatékosan elismert és különösen előnyös positiót kapjanak.^ Majd: «A magyar nemesek arra kényszerítették királyukat, II. Endrét 1222-ben, hogy adja ki az «aranybullá»-t, amely valóságos magna charta volt.» S beszél a jus resistendiről, mint ennek záradékáról.» Amennyiben ragaszkodtak e privilégiumokhoz, hosszú ideig győzedelmeskedtek az osztrák uralkodó absolutizmusa felett. I. Ferdinánd csak úgy foglalhatta el a trónt, hogy nyomatékkal elismerte (koronázási eskü, hitlevél) az arról szóló határozatokat; több mint 100 esztendőbe került, míg az osztrák dinasztiában örökössé vált a magyar korona és csak 1867-ben szűnt meg a törvényes alapra fektetett jog fegyveres felkelés folytán.» Ír az 1848-as eseményekről, az 1867-iki kiegyezésről. «1867 febr. 18-án határozat jött létre, mely szerint a magyar királyság nem képezi részét Ausztriának, hanem önálló magyar királyság.» Fejtegeti a közös ügyeknek, felelős magyar minisztériumnak, delegációnak mibenlétét. Foglalkozik a főrendiháznak és országgyűlésnek, (e magyar kifejezést használja) vármegyei rendszernek, önkormányzati corporációknak szervezetével. Szembeállítja a különbséget a felelős minisztériumnál az ausztriaival, amennyiben utóbbi kisebbséggel szemben is megállhat. Felemlíti Horvát-Szlavonország különleges