Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1959 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1959-07-27 / 9. szám
GERGELY ÁGNES: // •• •* GLOGOVÁCZ MEGDICSŐÜLÉSE Glogovácz, kezdő költő sokáig tanulmányozta a napi sajtót, majd bólintott. Hazafelé menet mindent gondosan kitervelt, a legapróbb részleteket is megbeszélte magával, s felkészült minden eshetőségre. — Simon beteg — állapította meg a társbérlő, mert nem hallatszott át sem a rádió könnyűzene-rovata, sem a magnetofon idétlen, gyors miákolása. De a kulcslyukat Glogovácz úr betömte újságpapírral. A színes rongyszőnyegen szanaszét hevertek az akták: tíz-tizenkét éve sárguló kéziratcsomók. Glogovácz tizenhárom és fél éves kora óta verselt. Írt bordalokat, Petőfi stílusában, bölcselkedő elmélyülést, chansont, indulókat nídverőkről, politikus és ópolitikus műveket, Glogovácz mindent írt. Mint rendkívül invenciózus elme, feltalálta a copf-stílust, s versei egy részét, természetesen a szerelmesebbeket, női hajfonatok alakjába írta. Kitűnően megverselte az ipari problémákat; ennek érdekében kétszer is elolvasta Káp. a. a.»—Csipke: Lánghegesztés c. könyvét. Hogy a kalandok ízét is szavaiba dörzsölhesse, több ízben sétált egy jólképzett pilótával. Egy ilyen séta alkalmával napfoltokat láttak, s ettől a naptól fogva Glogovácz nem mulasztotta el számontartani, mi történik körülöttünk, a világűrben. Áhítatos verset írt a paraboláról s az elektromos kisülésekről, összebúvásra serkentette a diffundáló elemeket, megkongatta a léten túli lét harangjait az egyelmes értelem nevében. Verseire kezdtek már felfigyelni, de ez a figyelem valahogy mindig elakadt egy szerkesztői íróasztalnál. A copfra azt mondták: formalizmus; az iparra: vulgarizmus; a napfoltokra; absztrakció; a diffúzióra: pesszimizmus; a léten túli létre: erotika. De Glogovác nyűhetetlen szorgalmával írt, s az előszobafalra egy nagykörmi, mutatóujjat rakott, nyíllal, a szöveggel: Glogovácz Simona író Látogatói eddig nemigen akadtak. Egy hölgy jött hozzá minden második csütörtökön, ilyenkor a rádió és a magnetofon átvándorolt a társbérlőékhez, azok ordították. Minden pénteken fiata írók és művészek jöttek hozzá, ilyenkor a rádió és a magnetofon visszavándorolt Az írók és művészek felolvasták egymásnak műveiket mindegyik alig várta, hogy kerüljön sorra, s míg a másik olvasott, igyekeztek oka arcot vágni, majd finoman árnyalt bírálatot mondani olyan emberét, aki kevés szóból is ért és értetni tud, például: — A fenyőfa! Hm. Radnóti Vagy: — Az a jelző ott!... Karcol, mint a tű. Még gyakrabban: — Egyre gondolunk? A szalma. Ilyenkor egyesek messzire néztek, mások felhúzták a szemöldöküket, néhány kar a levegőben ragadt, egy félbehagyott félmozdulattal, és percekig csönd volt. Utána hazamentek és lehülyézték egymást. Vége ennek a terméketlen korszaknak: Glogovácz munkához látott. Ezerháromszáztíz kéziratát szépen rendberakta, de, hogy a ' hevenyészett művésziesség is kitűnjön, néhányba bele'szakított, másutt titokzatos jeleket helyezett el, maszatolt javításokat, félmegoldásokat, a töprenkedés firkáit, amilyeneket a kávéházi márványasztalokon látott. . Majd megírta a búcsúleveleket: „Drága Évám! Vége. Vége ámbraízű csókjaidnak. Mindennek. Mondjam-e, c’ est la vie? Giccsnek hatna, összeszorult torokkal búcsúzom tőled, egy harcos férfiélet után. Talán még — de nem, folytatni, ahhoz nincs erőm. Élj boldogul, te szép, te legszebb. Simid'’. „Barátaim! . Nem megy tovább. A gyilkos kór, mely az utóbbi években igen erőt vett rajtam, hamarosan végez velem. Sem rejtegetni, sem magam kutyát kinyúlásnak átadni nincs erőm. Ez nem lenne méltó ehhez a harcos férfiélethez. Holnap már nem vagyok köztetek, hiába jöttök, hiába csöngettek majd! A verseimet, a verseimet ne feledjétek! Rátok bízom e szavakká csörgött küzdelmeket, az igaz ügy küzdelmeit! Kézszorítással Glogovácz Simon”. A leveleket borítékba tette megcímezte s az aktákkal együtt az íróasztalon felejtette. Körülnézett a szobában A könyvespolcról leemelt Jókaitól Az élet komédiásait s kissé rendetlenül csúsztatta vissza a többi könyv közé „Ezt olvasta utoljára.” Majd megteremtette az utolsó percek békés harmóniáját: félig szítt cigarettát nyomott el a hamutartóban, a tálalón szétszórt egy kis spagettit, a papucsot előkandikáltatta az ágy alól, a szőnyegrojtoka összekuszálta és a függöny egyik szárnyát az ablakkilincsre lebbentette. „Kinézett az ablakon. Akkor már tudta.” Ezután már nem maradt más hátra, mint a polcon egy zöld tartalmú üvegecske gyors feldöntése, Glogovácz, hátán nagy hátizsákkal, kezében bőrönddel elment hazulról. Éjszaka volt. A házfelügyelő álmosan dünnyögöt elő a kulccsal. — Hová utazik, Glogovác úr? Glogovácz ügyelt, hogy eg percnyi hosszú csönd legyen majd lassan így felelt: — Messzire ... Messzire, Kamill bácsi. — És zölden is fátyolozottan nézett. A sarkon már csomagolt az utolsó újságárus. — Esti van? — kérdezte Glogovácz, a bőrönddel. — Nincs. — Megint szétkapkodták? Persze. Ezek a folytonos szenzációk. Gyilkosságok, halesetek. — Igen. — Sokan halnak meg malaméban — mondta megint Jilogovácz, és nézett. Amikor a társbérlőt, a házfelügyelőt és az újságírást kihallgatták, a dolog lassan kivilágosodott. Már az eddigi tanuk vallomása s a benyújtott búcsúlevelek is tisztázták azt a tényt, hogy veszedelmes öngyilkosságról van szó. A helyszíni szemle azután végképp fényt derített az ügyre. Glogovácz öngyilkos lett. Az ügyvéd meglátta a búcsúlevelében ezt a kitételt: harcos férfiélet. A szakértők átolvasták a verseket. Mind az ezerháromszáztizet. Micsoda szerénység! Nem adatta ki! Másnap a lapok gyászkeretben hozták: I GLOGOVÁCZ SIMON ! | (1932—1958) l Meghalt Glogovácz Simon, a kitűnő költő és harcostollú politikus. Glogovácz Simon egész életét az önzetlen, viszonzást nem váró küzdelmeknek szentelte. Költőtársai és barátai mindvégig a szenvedélyes, de a valóság talaján álló alkotót tisztelték benne. Fiatalon elment közülünk, de emlékét örökké szívünkben őrizzük! Verseit, melyeket szerénységből sosem adott ki, hamarosan megismerheti a nagyközönség. Saját halottunknak tekintjük. És munkához láttak az újságírók, lektorok, filológusok irodalomtörténészek. Glogovácz utolsó napja címmel cikk jelent meg egy jelentős folyóiratban. Emlékezések Glogováczra címmé a barátok, Éva és a társbérlő nyilatkozatait hozta le e konkurrens folyóirat. A Glogovácz-per részleteiről , az ügyvéd beszédéről, a holttes kutatásának menetéről — számolt be egy igen olvasói napilap. Míg végül fél év múlva napvilágott látott a könyv Glogovácz Simon összegyűjtött költeményei. Az Országos Tankönyvszerkesztő Bizottság már azt firtatta, ne vegyék-e bele egy készülő szöveggyűjteménybe a Hexaeder Himnuszát. Múltak a hónapok, Glogováczról beszélni, barátjának lenni, vele tivolnyázni, mondatait idézni — mindez már irodalmi közhelynek számított. A barlang szűk volt, nyirkos és kényelmetlen. A konzervek fogytán. Nem jó dolog halottnak lenni, csóválta a fejét Glogovácz bánatosan, , többször egymásután. Az igazi baj ott kezdődött, mikor a bőregerek ráneszeltek az ételszagra. Kettőt-hármat agyon kellett verni, annyira sikongattak. Aztán a patkányok. Egy napon aztán kiürült az utolsó konzervdoboz is. Glogovácz megpróbált éhezni az örökkévalóságért, de egy délutánnál tovább nem ment. Valamit ki kell találnia: öreg, szakállas, rongyosruhájú koldus jelent meg a budai Duna-parton. Fehér botja egyhangúan kocogott a járdán, s kissé erősebben, ha előtűnt egy járókelő. Dél felé bement a filléres büfébe, evett, ivott egy szörpöt, valami pogácsákat zsebrevágott és elcsoszogott, így ment ez heteken át. Időnként megállt a könyvesbolt kirakatánál, mintha nézné. Mintha látná, mondták az emberek, és szánakoztak. — Jaj! jaj! jaj! Megvan. Itt van! Vége! Élek! A csődület közepén az öreg, vak koldus állt, üvöltözött, szakállát tépdeste, sapkáját földhöz vagdosta. Berúgtál, öregem, mondta a rendőr, és belekarolt. — Színjózan vagyok! Itt a könyv! Végre! Megjelent a könyvem! Újra élek! Élek! — Na, gyerünk csak, apám - mondta a másik rendőr, és ketten valahogy elvezették az öreget. A rendőrőrsön nem sokat foglalkoztak vele. — Neve? — Glogovácz Simon. — I... igen... jó. Lakik? — Tölgyfa utca 78. II. emelet, balra. — Mióta foglalkozik koldulással? — Pontosan hat hete. Ép ma hat hete. Ma ugyanis megjelent... — Tudjuk, tudjuk. Megjelent a könyve. Mondja.. hány éves" — Én? Huszonhat. A rendőrtisztek összenéztek. — Na... menjen csak szépen haza. És máskor több szódát abba a fröccsbe! — De kérem, én valóban.. Az őrnagy megfogta, és szépen kitette az utcára. Glogovácz rohant a barlangba, ottfelejtette a benzint. Gyorsan leszedte szakállát, rendbehozta ruháit és elindult a kiadóhivatalba. A vezető lektor elájult úgy kellett felmosni, míg nagy böfögve magához tért Az épületben örökösen portyázó újságírók és számlálhatatlan külső munkatársak percek alatt összeszaladtak Az első ámulatot felváltotta valami szenzációs öröm, tollak már sercegtek, előkerült egy fényképezőgép is , valaki tárcsázta az Esti Krónikát, mikor a vezető lektor még mindig böfögve, meg ’ kérdezte: — És most mi lesz a mártirral ? Hírtelen csönd lett. A riporterek tanácstalanul, zavarodottan néztek egymásra '■ Mindenki a vezető lektor szavát várta. I — Élek — mondta értetlenül, diadallal Glogovácz. — Megírjátok, hogy elvesztettem a józan eszemet, elbújdostam s most előkerültem ! Hozok egy újabb köteg verset, érdekesebbet, mint az eddigiek. Újabb kínos csönd. — íme — mondta Glogovácz, és kéziratokat tett az asztalra. — Az akkumulátor ballodája — sziszegte egy ki szürke kéziratösszevető, felborzolta a haját. A levegőben megrezdült a kuncogd, előérzete. — A mártír feltámadt — tréfált Glogovácz. . — A mártír menjen a felébe! — ordított a vezetői lektor gyomorsavasan — Ti-zenöt íven megjelentetjük a förmedvényeit, ekkora papír-1 hiányban, és erre ő feltámad!! Kinek kellesz te élve? A kutyának! Eredj a fenébe, ahol eddig voltál, és elő ne kerülj mégegyszer! Mire Glogovácz magáhoztért, kint volt a folyóson. Az ajtókat bezárták. Lenn, a kapualjban, ismerős hangot hallott. Elbújt az aluminium-szemétláda mögé. — Kezét csókolom, Éva. — A ... jónapot! — Még mindig gyászban? — Hát lehet... hát lehet ■ őt elfelejteni? — Nagy ember volt... — És nagy költő. — Az ilyenek fiatalon ■ meghalnak. Talán nem is olyan rossz ez a barlang, sóhajtotta Gloggovácz is magára öltötte a koldusruhát. . Ahogy múltak a hetek, összebarátkozott a denevérekkel, patkányokkal és a környékbeli koldusokkal is. Aztán egyszer ezt látta a kirakatban: Glogovácz Simon Összegyűjtött Költeményei (2. kibővített kiadás) Glogovácz pedig bent ült a barlang mélyén, és írta, Írogatta posthumus verseit. Egy buszmegálló kérdése A Rákóczi út megifjodása után a hetes autóbusz megállóját az 517. számú ház elé tették. Ez nem is lett volna baj, haa megálltát nem pontosan a kapu elé teszik. De odatették. S mi több, az épület a tudományegyetem Zrínyi Ilona Leánykollégiuma: 400 lány otthona. A forgalom nagy, különösen a csúcsforgalmi időkben. A buszra várakozó tömeg bizony sokszor akadályozza, elzárja a ki-bejárást a kollégiumba, mert a járda viszonylag keskeny. Kellemetlenebb a helyzet eső idején, amikor az utasok valósággal megszállják a kapu alját, ami nem is egyszerű kapualj, hanem a kollégium előcsarnoka. Az érveket jelen esetben azért kell különösen figyelembe venni, mert leánykollégiumról van szó. S nem mindegy, hogy az ott látott jelenségeket hogyan magyarázzák az idegenek. A lánykollégium — ha nem is a szó szoros értelmében —, de szentély. A kollégium igazgatónője közel egy hónapja levelet intézett a Fővárosi Autóbusz Üzem igazgatóságához, s részletes indokolással kérte, hogy a megállót — csak 10— 15 lépéssel — vigyék arrébb. A FAÜ azonban válaszolni se nagyon akart. Végül egy hónap után háromsoros levélben „részletesen kifejtették”, hogy ez nem áll módjukban. Ezúton ismételten kérjük a FAÜ illetékeseit, hogy vegyék a fáradságot, nézzék meg a dolgot még egyszer, legyenek megértőbbek és vitessék a megállót 10—15 lépéssel arrébb. Előre is köszönjük! —Oszy— A FELVÉTELIZŐK KÖZÖTT Orosz—magyar szakra jelentkezett Laborcz Júlia Imre Sándor és Balogh Béla esti tagozatra jelentkeztek a TTK-ra Kiss Éva dolgozatot ír. Ez döntő pillanat! Vajon biológia-szakos tanárok lesznek-e? HÍREK Megkezdődött az 1959. évi magyar főiskolai sakkbajnokság a BEAC Mező utcai klubházában. A versenynek tizenkét indulója van, mely közül hatan indulnak a BEAC színeiben, valamennyien TTK-s hallgatók. A versenyen a veszprémi egyetemet három rangadó képviseli, míg Debrecenből szintén hárman indulnak. A küzdelmek lezárása után dől el , ki nyeri el a főiskolai sakkbajnokság 1959. évi díját.★ Dr. Lengyel Béla profeszszor, rektorhelyettes meglátogatta a Hanságban dolgozó egyetemi hallgatókat. Nagy körültekintéssel választotta ki a jogi kar dékánja és a KISZ-bizottság azt a huszonöt joghallgatót, akiket a Magyar Jogászszövetség két hétig ingyenes visegrádi üdülésben részesített. Az egészségiállapot és az anyagi körülmény mellett figyelembe vették a tanulmányi és a mozgalmi munkát is.★ Az új tanév kezdete 1959. szeptember 14-én lesz. Az Egyetemi Színpad művészeti vezetői már készítik a jövő évii műsorterveket. Folytatni kívánják a nagy sikernek örvendő zenés irodalmi esteket.