Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1959 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1959-08-17 / 10. szám

I. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, ÁRA: 50 FILLÉR. Badacsonytól­­ Balatonboglárig TÜKÖRSIMA betonon fut velünk a kocsi. Az út, mint valami hosszú, fehér szalag kígyózik a tarka nyaralók kö­zött. Parkok, fenyők, virá­gok mindenfelé és dúslombú fák között fel-felbukkan a Balaton. Emberek járkálnak az út mellett, jókedvűek, fiatalok. Motorbiciklik, robo­gók és autók állnak az ös­vényeken, fürdőruhás fiúk és lányok nevetgélnek, egészsé­ges, barna testükön megcsil­lan a napfény. Igazi balatoni kép, a nyár derekán. De ezen a nyáron nemcsak pihenni és szórakozni jöttek a Balatonhoz fiatalok, hanem dolgozni is. Kemény, fárasztó fizikai munkára, egyetemis­ták, középiskolások, a jövő értelmisége. A Badacsony bortermő vidéke nemzeti kin­csünk, a szőlőket fel kell újí­tani és ahol lehetséges, újakat telepíteni. Földet hordani, kö­veket cipelni... Olyan nehéz munka ez, amit az öreg kubi­kusok is csak jó pénzért vál­lalnak. És a fiúk megcsinál­ják — ingyen. Bogláron pe­dig diáklányok szedik, válo­gatják, csomagolják gondosan a drága barackot, hogy minél több jó minőségű gyümölcs mehessen exportra. A KISZ hívta őket és ők szívesen jöt­tek az első szóra. ★ A BADACSONYI tábort már messziről meg lehet is­merni. Ha valaki érdeklődik, merre van, csak annyit mon­danak: sétáljon nyugodtan to­vább az országúton, megtalál­ja. „Összkomfortos” tábor, van ott szabadtéri színpad is, zuhanyozó is, meglátja. Mikor odaérünk, még kihalt és csendes minden. A fiúk kint dolgoznak a hegyoldal­ban. Lassan, prüszkölve ka­paszkodik felfelé a kocsi és mire odaérnénk, már fordul­hatunk is vissza: dél van, vé­ge a munkának, irány az ebéd! Az étkezde kecskelábas asz­talait pillanatok alatt körül­özönlik a kiéhezett fiatalok. Bizony, nem irigylésreméltó a konyhaszemélyzet helyzete ezekben a pillanatokban ... A konyhában háromszázhet­venöt személy számára főz­nek, ebből körülbelül kétszáz az egyetemista. Szabó Antal­­né, a konyha vezető szakácsa, büszke arra, hogy az ételek minőségére sohasem volt pa­nasz. Nem hiába van messze vidéken is jó híre az állami gazdaság konyhájának, olyan, mint a házikoszt. Csak a mennyiség ellen van néha ki­fogás, pedig az egyetemi hall­gatók részére már így is fel­emelték a forint normát. Kí­váncsiságból mi is megkóstol­tuk az ebédet, de őszintén be kell vallanunk, kifogott raj­tunk. Ebéd után lassan indul a társaság a táborba. Tele gyo­morral nehezebben megy a gyaloglás. A tábor vezetősége is szívesen üldögél még egy kis ideig, velük beszélgetünk a fiúkról. Szanyi Imre, a tá­bor parancsnoka és Máté István, a gazdasági vezető egy véleményen van: álmukban sem gondolták volna, hogy egyetemista fiatalok ilyen lel­kes és jó munkát végezzenek. A brigádok szinte egymást múlják felül és az egészséges versenyszellem hatása az, hogy volt olyan brigád, amelyben fejenként a hatórás munka­idő alatt is százhúsz forintnak megfelelő teljesítményt nyúj­tottak. Lógás, szimulálás alig fordul elő, sőt, a tábor orvo­sa, dr. Székely Zoltán hom­lokegyenest ellenkező történe­tet mond el. Az egyik fiú a tűző napon végzett munkától egy alkalommal elszédült, megtántorodott és összeesett. De mire a vezetőség egy tagja odaért, már magához tért és egyszerűen letagadta az ese­tet. Félt, hogy másnap nem engedik ki dolgozni és ezzel a brigád teljesítménye csök­ken. És a tábororvosnak majd máig nem sikerült megtudni, melyik fiú volt az, aki elájult. Csak akkor komarodnak el, amikor a pécsi egyetemisták kerülnek szóba. ★ A PÉCSI diákok, az Orvos­­tudományi Egyetem és a Pe­dagógiai Főiskola hallgatói a mostani csoport előtt jártak Badacsonyban. Jártak, de nem dolgoztak. Mert ők valahogy úgy képzelték el a tábort, hogy nyaralnak, fürdenek a Balatonban, a munka pedig... hát majd az is lesz valahogy. Az utolsóévesek már az első napon azzal álltak elő, hogy ők az ősszel úgy is dolgozni fognak, hát osszák be őket könnyebb munkára. A nehezét inkább csinálják meg a fiata­labbak. Természetesen, nem kell megtudniok, hogy idő­sebb kollégáik javaslatára ... A munkát csak immel-ámmal végezték, egyes brigádok né­ha órák hosszat leültek „kifúj­ni magukat”, de délutánon­ként állandóan kimenőt és kedvezményeket követeltek. A táborparancsnok megmondta nekik, hogy aki jól dolgozik, az kaphat kedvezményt. Hi­szen volt már arra is példa, hogy valakit Keszthelyre el­engedtek, a menyasszonyához látogatóba. De ez a megoldás a pécsieknek nem tetszett... Szó, ami szó: a két hét letel­tével arra kérte, őket a tábor vezetősége, jövőre inkább el se jöjjenek ... Az egyetemista becsületen esett csorbát a mi fiataljaink köszörülték ki. Már az első két napon megmutatták, hogy munkában jól megállják a helyüket, sőt, túltesznek nem egy gyakorlott, „profi” szőlő­munkáson is.* A TÁBORBAN közben meg­bolydult az élet. Egy-egy fia­tal, nem törődve a délelőtti fáradsággal és a tűző nappal, labdát kerít elő, fejelnek, emelgetnek. A labda pedig egyre több fiatalt csábít elő és csakhamar komoly mér­kőzés alakul ki. Valamivel ar­rébb, a sátrak mögött heves ping-pong-csaták dúlnak, a sátrakban meg olvasnak, le­velet írnak. „Mert Afrikában dúl az antipasszát...” hallat­szik valahonnan és a felcsat­tanó nevetés azt bizonyítja, hogy Karinthy Babits-paró­­diája Badacsonyban is nép­szerű. A „veteránok”, akik már tavaly is dolgoztak a Hanságban, arra oktatják sá­tortársaikat, hogy hogyan le­het a szúnyogok ellen véde­kezni és van, aki a fényképe­zőgépét készíti elő új felada­tokra. Egyszóval mindenki megtalálja a maga szórakozá­sát. Esténként kultúrcsoportok is fellépnek, néha mozielő­­adás is van, és mindenekelőtt és mindenek fölött ott a strand! Itt van közvetlenül a tábor szomszédságában és szinte nem is látni a betont a sok napozótól, a vízben is sűrűn fickándoznak jókedvű fiata­lok. Amióta a tábor itt van, kétszeresen is megnövekedett a strand forgalma, mert nem­csak a diákok járnak ide; amennyiben hitelt lehet adni a fiúk szavának, a harmadik faluból is jönnek nyaraló lá­nyok Badacsonyba fürdeni. Lehet, hogy itt annyival jobb a víz? Nem tudhatjuk... Az viszont biztos, hogy itt kitűnő. Ezen a véleményen van Kaposvári Bertalan jo­gászhallgató is aki hatalmas csapásokkal szeli a Balatont, meg Dudás László is, aki egyelőre még csak a part mel­lett kóstolgatja. És amikor őket nézi az ember, arra gon­dol, jó lenne itt maradni egy­két napra. Esetleg egy-két hétre is ...• Mielőtt Sevcsik Istvánnal átlépnék a boglári Kállai Éva leánytábor kapuját, számoljon be a tábor egyik lakója, Nagy Katalin­ , VASÁRNAP dél, rekkenő hőség. Megérkezett a második váltás, a fáradt lányok letele­pednek az árnyékban vagy fagylaltért szaladnak. Köz­ben megérkezik a poggyász­­szállító teherautó, el is in­dulunk. De hosszú ez az út.„ Mindenki lankadt, törődött. A vállalkozószellem első pró­báját állja ki. A táborban gyors sátorfog­lal­ást rendezünk, majd meg­kapjuk a felszerelést. A fel­szerelésben a sátorlap a legiz­galmasabb. Kevesen tudják, hogy mire használják. Vacsora után kihirdetik a táborrendet. Sok kislánynak megnyúlik az orra. Kimenni nem szabad, csak vezető kí­séretével, férfi látogatók nem jöhetnek. Túl sok a nem sza­bad. Az egyetemisták hiá­nyolják, hogy a táborvezető­ségben csak egy pedagógus van, a kulturos közgazdász, holott bölcsész lenne a leg­megfelelőbb. Elalvás előtt pe­­dig a lányok szomorúan né­zegetik a gondosan felakasz­tott ruhákat és a körömcipő­ket. Másnap fél ötk­or ébresztő. Van, akit a szó szoros értel­mében kiráznak az ágyból. Az első reggeli tornán még teljes a létszám. Utána cicamosdás, fogmosás — amelyre az ala­posaknak nem jut idő. Zászló­­felvonás. Még szerencse, hogy a pöttyös kendővel el lehet „fedni" a hálóba bújt frizu­rákat. A lányok akkor ébred­nek fel egészen, mikor azt hallják, hogy néhány brigád őszibarackot szed. Nagyon szép autóút vezet az állami gazdasághoz. Dombos dunántúli táj, üdezöld rétek, végtelenbe nyúló jegenyeso­rok. Rendkívül lelkesen kezdtük az első munkanapot. Felmász­tunk a létra legtetejére is. A vezetőség — a gazdaság részé­ről — csak ámult ezen az el­söprő lendületen. Dél felé azonban a többségen erőt vett a fáradtság. He leültek, a fák törzse között, messze el­nézve, látta a többi pihenő csoportot. Hat láda a „nor­ma", mert válogatott szép ba­rackot kell szedni. Ijedten vettük észre, hogy még sok hiányzik és úsgyi, ki merre lát, gyorsan szedünk a fa al­járól. Ennek másnap jött meg a böjtje, mert ugyanab­ba a sorba állítottak bennün­ket és a fa tetejéről is le kell­lett szedni a barackot, ha ne­héz is. Az ebéd mindenkinek ízlik. Fáradtan, porosan érünk a táborba. Egy-két perc és a tábor kirajzik a vízre, ötszáz méter után azonban — deré­kig érő vízben — „MÉLYVÍZ” tábla és egy marcona csóna­kos tilt el a továbbmeneteltől. Az úszók erőteljesen mozgo­lódnak... Két nap, azután már a lelkiismeretünkre bíz­zák, hogy tovább megyünk-e, vagy sem ... A következő napok gyor­san múlnak, megszokjuk a táborrendet. Mindennap dél­után együtt dalolgatunk, nem egészen egységes lelkesedés­sel, mert volt, aki inkább ol­vasott vagy szavalt volna, de azért mindenki ott volt. Egyébként éppen erről az énekszóról ismerték meg a bogláriak a kiszistákat. Ro­hanó autókon kék overallos pöttyöskendős éneklő lányok. Szeretünk dolgozni. Lel­kesen indultunk minden reggel a munkahelyre. Jó érzés arra gondolni, hogyha nem is különösen sokat je­lent maga az a munka, amit végzünk — ha azt megfizet­nék — azonban az, hogy nagy mennyiségű gyümölcs megme­nekül a rothadástól és szé­pen csomagolva Csehszlová­kiába vagy Münchenbe kerül, büszkeséggel tölt el minket. Az a szép ebben a munkában, hogy nagyon sok ember fá­radságának eredményét, ter­veit, reményeit kevés erővel meg tudja menteni. de az elkeserített minket, hogy rossz volt a munka meg­szervezése. — A gazdaság ké­relmére — esős időben is ki­hoztak bennünket és a sza­badban két órát üldögéltünk sátorlapok alatt a hideg eső­ben. Az is megtörtént, hogy az esős napokat követő szép időben a gazdaság egyik al­kalommal négyórás „túlmun­kával" szeretné behozni a mulasztottakat, amire mi kész­ségesen vállalkoztunk, sőt az éjszakai ügyeletet teljesítő brigád tagjai alvás nélkül ki­jöttek erre az egész napos rohammunkára. És délután már nem volt mit szedni. Tessék-lássék egy egészen zöld táblába állították a bri­gádokat, ahol alig találtunk megfelelő gyümölcsöt. A ve­zetőség szintén eljött erre a „hosszú napra", de csak egy foglalkozott velünk, a többi a riporterekkel ment. Mindezek a kellemetlensé­gek nem akadályoztak meg abban, hogy szép emlékeket gyűjtsünk a két hétről. Ha A nap fénypontja mégis csak az ebéd A tűző nap nem riasztja el a futballozókat Csűrd­öngölő csizma nélkül 1959 AUG 1­9. 1959. AUGUSZTUS 17.

Next