Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-12-03 / 41. szám

ládasdi Éva: fényes utcára bezúdul, rátelepszik, előrajzolta lábfejek a kövezet befonja a rezgés , a szelet zeng, kondul újra meg újra , lebeg a szemerkélés — odalenn emberek — , összefonódnak utcai zajok s fenn, a legtetején át- meg átkondul — mintha belőlem jönne — a cseppeken lebegő harangszó. Külföldi utazást szervez a kulturális titkárság. Az egyetem oktatói és dolgozói körében nagy érdeklődés mutatkozik a külföldi társasutazások iránt. Az igények kielégítésére a kulturális titkárság segítséget nyújt az IBUSZ társasutazásain való részvételhez. A jövő nyáron lebonyolításra kerülő utazások költségeit a KST-be való befizetések formájában havi részletekben fizethetik a részt venni szándékozók. A jelentkezők 30 IBUSZ- túra közül választhatják a nekik leginkább megfelelőt. Jelentkezési határidő: december 5., hétfő. ★ Jó hangulatban zajlott le a Radnóti Miklós alapszervezet (főleg lányokból álló) tagságának és a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának kedden rendezett közös klubdélutánja, amelynek műsorát az egyetemisták, egyéb kellékeit (büfé, zene, és főleg helyiség) az üzemi kiszisták biztosították. ★ A KISZ-alapszervezetek titkárai szerda esti megbeszélésükön többek között a marxista tanszékek és a KISZ kapcsolatáról, továbbá a vizsgák előkészítésével összefüggő tanulmányi munkával foglalkoztak.★ A bölcsészkari szakszervezeti bizottság december 10-én, szombaton asztalitenisz-versenyt rendez az oktatók és dolgozók részére. * A KISZ budapesti küldöttértekezletén, amelyet ma tartanak, egyetemünk KISZ-szervezetének képviseletében öten vesznek részt. „Formabontás 66 vagy formaépítés ARTHUR MILLER DRÁMÁJA A MADÁCH SZÍNHÁZBAN „A közönség úgy keletkezett, hogy valaki elfáradt és leült a földre.” Amikor az ősemberek egy csoportja elejtett egy mammutot, hazatért és a tűz mellett örömtáncot járt. Eljátszották, hogyan győzedelmeskedtek a vadállat felett. Ez volt az emberiség történetében a legelső színjáték. A legelső színházi előadás. A tánc, a játék közben valaki elfáradt, leült a tűz mellé, a földre és nézte a többieket. Ő volt a legelső néző. A színjátszás az évezredek folyamán egyre változott, fejlődött. Egyre többen „ültek le a földre”, s a játékban maradottak, a ..színészek” egyre inkább kizárták őket a játékból. A közönség azonban már „kipihente magát” és újra játszani akar.★ Nem emlékszem pontosan, hol, elsárgult újságlapon olvastam a kezdő mondatot — de lényegét tekintve ez adott kulcsot az igazi színjátszás céljainak, módszereinek megértéséhez. Mert a színház legnagyobb művészei — Sztanyiszlavszkijtól Piscatorig és Cordon Craigtól Reinhardtig, sőt Brechtig — a saját egyéni módszerükkel mind azt a célt akarták megvalósítani, hogy bevonják a közönséget a játékba. Ennek két módja van. Az egyik: ha a közönség saját élményét, eleven, égető problémáit látja megelevenedni a színpadon. A másik: ha a rendező és a színészek konkrétan, az előadás keretében „játszatják” a közönséget. S ez a törekvés magyarázza alapvetően a két világháború közötti összes — gyakran túlzó — színházi formai próbálkozást, s a mostanában szerte a világon dívó úgynevezett „színpadi izmusokat” is. Azt, hogy az író vagy rendező „formabontása” létjogosult, igaz művészet-e, vagy csak kóklerkedés, kizárólag az ábrázolt életanyag, a tartalom határozza meg. Ha a probléma, a történet igaz, élő — a közönség igaz játékban vesz részt még akkor is, ha esetleg „a súgólyukban ül, s az író a karzatot használja színpadnak”.★ S igaz játékban vesz részt Miller drámájának közönsége is. Eddie Carbone dokkmunkás, aki verejtékezve nevelte fel Catherine-t, az árvalányt, élő, igaz ember. Élő akkor is, amikor a lány iránt különös, bonyolult szerelemre gyullad, s féltésével becstelenül feljelenti vetélytársát, az illegálisan bevándorolt fiatal olaszt. S talán még előbb akkor, amikor életének ez a legelső becstelensége halálát okozza. S hogy az író, Miller igazi író, azt az bizonyítja, hogy ez az „örök emberi” probléma drámájában felforrósodó mai probléma lesz , mert figurái konkrét, mai emberek. S mert drámája ma játszódik Amerikában, s mert Miller igaz író, drámájával szenvedélyes társadalombírálatot is ad arról a világról, amelyben a munkanélküliség réme, a „hivatalos emberektől” való félelem, a sivár külváros pokollá teszi az Eddie Carbonek életét. Azt is bizonyítja tehát a darab, hogy igazi író tollán az egyéni, pszichológiai konfliktus nem lehet ment a kor, az adott társadalom problémáitól.★ De Arthur Miller nemcsak az ábrázolt problémákkal — formai, dramaturgiai újításokkal is „játszatja” közönségét. Drámái — már Az ügynök halálánál is láthattuk ezt — a legmesszebb talán a hármasegységtől állanak, de felrúgnak minden egyéb dramaturgiai formulát és konvenciót is, látszólag „formabontó” darabok. Miller narrátort alkalmaz, „fénysnittekkel” mutatja be alakjainak gondolatait, vívódásait; jelképes alakokkal, szimbólumokkal eleveníti meg azt, amit így lehet a legjobban megeleveníteni. S ezért „látszólag” formabontóak darabjai. Nála a formát minden esetben az adott tartalom határozza meg. Ez pedig nem „formabontás”, hanem talán „formaépítés”. Igazán nagy színházi este úgy születik, ha a jól megírt dráma és a megelevenítő színházi együttes munkája azonos színvonalon áll. S ez a nagyon ritka azonosulás érezhető a Madách Színház mostani előadásán, amely az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb színházi élményével ajándékozza meg nézőit. A rendező, Ádám Ottó teljesítményének az a legnagyobb erénye, hogy észrevétlen. A dráma olyan szervesen, nagyszerűen pereg előttünk, hogy szinte nem is érezzük rajta, hogy rendezték. Az értelmezés, a pszichológiai és reális momentumok ilyen hejszálpontos, biztos elosztása, a felépítés, a színészek összehangolt játéka egy igen jól felkészült, koncepciózus, nagy művészi alázattal és azonosuló készséggel megáldott, kiváló kvalitású rendezőt dícsér. A mégoly egységes együttesből is magasan kiemelkedik PécsiSándor Eddie Carbone-ja. A színész, akit eddig is nagy művészként csodáltunk, pályájának egyik kiemelkedő csúcsához érkezett ezzel az alakítással. Minden szerepében, minden előadásban megajándékozta nézőit néhány nagy pillanattal ezelőtt is, a kiemelkedő részleteket azonban nem mindig ötvözte egységbe, néha „színészi üresjárat”, egyéni manír kötötte össze az igazán nagy színészi momentumokat. Eddie Carbone figurája azonban annyira egy tömbből faragott, minden pillanatában gondolkodva átérzett színészi játékot mutat, amely csak az igazán nagy egyéniségek sajátja. Tolnay Klári halk, visszafogott alakítással tudott a konfliktust hordozó központi alak mögé halványulni , s ezzel magasodik egyenrangúvá teljesítménye. Uray Tivadar a tőle megszokott igen magas színvonalon elevenítette meg az ügyvéd-narrátor alakját: soha nem nőtt a konfliktus részesei fölé, s ez alakításának legnagyobb erénye. Mellettük Németh Lajos úgyszólván egyenrangú partnerként állt helyt é s ilyen fiatal, hivatalosan még „kezdő” színész esetében ez a legnagyobb dicséret. Igazán nagy dráma elevenedett meg a Madách Színház színpadán, nagy színházi előadásban. S a közönség, amely végig részt vett — tartalmilag és formailag egyaránt — a játékban, szívből köszöni a művészeknek az igaz színházi estét. Zsugán István .. Egy szóval sem akarom azt mondani, hogy a moszkvai villamos- és autóbuszkalauzok restebbek, mint a pestiek, de tény, hogy nem mennek úgy az utas helyébe, mint nálunk. A moszkvaiak ezen úgy segítenek, hogy a kalauzhoz közelálló utassal váltatják meg a jegyüket, s mintegy csatárláncot képezve juttatják el hozzá a pénzt. Ezt megszokták, nem is háborognak miatta s a tudatlan külföldinek ez kimondottan hasznot jelenthet. A Nagyszínházból mentünk haza s a ritkán közlekedő 5-ös autóbuszon nagy volt a tumultus. Leszállás után szinte mindenki szitkozódott: azt a hét... a nagymamája ..., a nagynénikéjét ... stb. stb. végig az egész családfa. Egy fiú lemaradt tőlünk, s mikor a következő busszal megérkezett, még javában átkozódtunk. Egy darabig hallgatta, aztán elégedetten megjegyezte: — Az én buszomon is nagy volt a tolongás, jól meg is tiportak, de aztán az utasok összeadtak két rubel fájdalomdíjat. Nem vagyok iszákos (s ígérem, hogy nem is leszek soha), de rengeteget hallottam és olvastam a vodkáról, s nem tudtam megállni, hogy legalább egyszer meg ne kóstoljam ezt a nemes és nemzeti orosz italt. Két magyar barátom társaságában bizonyosodtam meg arról, hogy a jó hír nem volt alaptalan, s a megbizonyosodás napjának estéjén, hazatérőben a villamoson is énekeltünk. Először csak szolidan, pianinóban, de a „Jó vodkát ittam az este” c. oroszosított magyar népdal akaratlanul is jobban elragadott bennünket. Kis idő múltán egy korosabb, komoly kinézésű szovjet elvtárs kijött hozzánk a peronra és megkérdezte: — Melyik országból jöttek az elvtársak? — Puff! Nesze neked Magyarország jó híre. Mégiscsak duhaj és ordítozó népség vagyunk. Zavartan elhallgattunk, aztán dadogás nélkül azt hazudtam: — Romániából. Az öreg bíztató mosollyal nézett ránk s azt mondta: — Kérem, énekeljék tovább, nagyon szép ez a románn dal. __ 77 A barátom már habozás nélkül javított: — Ez egy magyar népdal, egyik budapesti barátunktól tanultuk. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,Xft\S Moszkvai apróságok V \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,\\\\\\\\V\\W\ Aztán újra, teli torokból végigénekeltük a „Jó vodkát...” a 22-es villamos hátsó peronján. Moszkvában főleg az első napokban rengetegen fordultak hozzám felvilágosítási kérelemmel. Megkérdezték például: merre van a Puskin tér, metróval, vagy busszal érdemesebb-e menni a Lomonoszov egyetemre, hogy lehet eljutni a Központi Áruházba stb. stb. Rendületlenül, s kissé zavart miméivé válaszolgattam, hogy: k szozsalényiju, nyeznáju, já mnosztrányec. (Sajnos nem tudom, külföldi vagyok.) A Gorkij utcán egyik este egészen csinos leány ragadta meg a karomat, s ujjongva rám kiáltott: — Szerbusz Sára, hát te vagy az? Még máig sem tudom, hogy miért, de meglepetésemben a szokásos választ adtam: Sajnos nem tudom, külföldi vagyok. Furcsa tekintettel végigmért, aztán bocsánatot kérve továbbáll! (Ó, én ... ?!) Másnap délután két jólöltözött fiatalember egy közelben lelhető nyilvános illemhely holléte után érdeklődött. Moszkvában, szemafor ide, piros jelzés oda, a gyalogosok akkor mennek át az úttesten, amikor éppen őnekik tetszik. Amíg nem tudtam, hogy ez megengedett dolog, lesújtó véleménynyel voltam a száguldó autók között is tömegével lavírozó moszkvaiakról, és gondolatban azonnal felmentettem a sokat szidott és büntetett pestieket, s nem kis büszkeséggel állapítottam meg, hogy a gyalogosközlekedési öntudatunk azért lényegesen magasabb a moszkvainál. Ha nekik lehet, nekem is, s a harmadik nap egy kis töprengés után én is a vélt tilosba mentem. Autókerék csikordal, éles fütty, s már hallom, de még nem látom az úttest közepén oldalkocsis motorjában szemlélődő közlekedési rendőrt, amint nem éppen nyájasan dörmögi: — Hallja maga, ügyetlenke! Igen, maga, kékkabátos! Ne forgolódjon már, hanem menjen el az autó elől. Na, kellett ez nekem. Mindegy. Nem csapok botrányt. Fizetni fogok — s már indulok is a még mindig harsogó rendőr felé. Előveszek egy tízrubelest, s közben szégyenkezve mondom: — Elnézést kérek. Siettem. Külföldi vagyok. Csodálkozva néz a pénzre, s mikor megmondom, hogy nálunk ilyen esetben elkerülhetetlen a 10 Ft-os ,,stráf”, hangos hahotában tör ki. Ej ej, polgártárs! Mikor csitul a nevetése, megkérdezi: — Most hova megy? — A Szverdlov térre. S egy perc múlva már az oldalkocsiban ülve robogok a Puskin utcán a Szverdlov tér felé. Lövey Emil Mogorván csak annyit válaszoltam, hogy nem tudom. Az egyik gúnyosan végignézett rajtam, s elmenőben széptan csengő, tiszta magyar kiejtéssel a következőt mondta barátjának: — Tudhattam volna, hogy ezt sem tudja, olyan hülye kinézése van. __ 777 Egy korszerű laboratóriumban 1958 nyarán nagy átépítés kezdődött a II kísérleti Fizikai Intézetben, ami — valljuk meg — nagyon aktuális volt. A legtöbb laboratórium és kutatószoba piszkos és túlzsúfolt, a kísérleti eszközök nagyrésze pedig még az 1800-as évekből való volt. (Sajnos, ezekből jónéhányat még most is használni kell új hiánya miatt.) Az átépítés két évig tartott. Minden igényeket kielégítővé, modernné varázsolták a laboratóriumokat, a kutató szobákat és az előadó termet. A munkálatok mielőbbi befejezésében nagy része volt az oktatók segítségének is. Az új konstrukció nagyon stabil. A műszerek nincsenek kitéve rázkódásnak és piszkolódásnak Ebben az új környezetben nagy lehetőségek nyílnak a kísérleti és kutató munkának. Cifra Ferenc a hirany hőtágulási együtthatóját méri Meglátogattuk a másodéves matematika-fizika szakos hallgatók laboratóriumi gyakorlatát, akik már a modern laboratóriumban végzik a különböző méréseket. (Mindenki külön asztalnál dolgozik a tanársegédek irányításával.) Megkérdeztük Keglevich László tanársegédet, hogy mi a véleménye a hallgatók munkájáról. Eleinte indokolatlan óvatoskodást és félelmet tapasztaltunk a kísérletek iránt, ami persze némely esetben a tudáshiányt takarta. Ezt nagyrészben már sikerült kiküszöbölnünk. Célunk az, hogy a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedjenek a fizika törvényeivel, s ily módon a különböző elméleteket saját maguk is igazolják. Itt tudják csak igazán megérteni mindazt, amit az előadásokon hallanak. A kiválókkal külön szakkörökön foglalkozunk, ahol sokkal kötetlenebb formában folyik a munka, őket később a tanszéki kutatómunkába is bevonjuk — mondta Keglevich László. A gyakorlat egyes mozzanatairól képekben számolunk be. Gömbös Ervin Keglevich László tanársegéd ellenőrzi Zöllner Helga kísérletét .. . és ami a legkényelmetlenebb: a feleltetés .. . Lengyel Teréz az oercillaborral végez méréseket.