Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-02-13 / 7. szám

Vajon mi az oka? Nemrégen nyílt meg a Jogi Kari Könyvtár szép, új ol­vasóterme: igazán kellemes benne a tanulás, olvasás. Ennek ellenére — mint képünk is mutatja — a terem szinte ásít az ürességtől. Vajon mi lehet ennek az oka? Az Egyetemi Könyvtárban talán csinosabbak a lányok? Vagy lehet, hogy ebben az esetben nem igaz a közmondás: mindenütt jó, de legjobb otthon?! b­írunk mi A HOMÉROSZNÁL IS HOMÉ-ROSSZABB KÖLTŐHÖZ SZÓL EGY MÉG HOMÉ-ROSSZABB KÖLTŐ Szavak, amelyben a szerző (kissé tökéletlen hexameterekben) kérdést intéz a költőhöz, miért hagyta abba hatalmas művét. Híred tán ellazulni látod nagy szavú költőnk, S nem vala ember, ki bősz lantod hangolni tudná, Vagy csak mélyöblü torkod marja az égés? Mért fosztád meg híveidet egy nagyszerű kéjtől, Melyet lángszavú ódád viccei gerjesztettek fel; Hát hol késik a költő második éneke immár? Gyomrunk mély korgása a második padig is hallik, Várva, hogy menzai ütközeteknek csörömpölését Hozd el hozzánk szélsebes szentori szóddal. Nagy fő! Bősz dalod végét rútul elhagynod miért kell? Csapj bele lantod húrjaiba, s még nagy dalod hangja Vad rinocéroszként robog messzire széles egy ESTÉN, Hatvanas Chevrolet vár, hogy Téged a dombra vigyen fel, Melyet szótalan költő messziről bámulhat meg csak. L. I. MI ZOKOG MINT MÁR VÉGIGSZOLGÁLTAM az összes feudális marad­ványt a Horthy-Magyarorszá­­gon, csak Barmai úrnál nem szolgáltam volt. Igaz, hogy nem születtem tökgyalás­­nak, egészen addig, míg Bar­mai úrhoz, a tökszecskálóba nem kerültem. Ott az öreg Talyigás állandóan engem gyalult, meg esztergált, de tudtam, hogy azért szeret. Ugyanis egyszer éppen a leg­rosszabb kontrafékes töltgya­­lú mellett bokozottam a tök­salátát, de elfelejtettem a kramslit behúzni, s csak ott vettem észre, mikor már de­rékig ért a lé. Az öreg azt mondta: — Osztig barom gyalús let­tél komé, az isten verjen meg. — De szó nélkül odajött és visszalapátolta a töklét a fo­­lyamán közé. Nem is lett ve­le bajom soha többé. A SZÉP BARMAINÉ so­hasem tudott főzni töltött ká­posztát, ha az ura hámozta hozzá a töltenivalót. — Nem is lesz itt étel, míg én nem vágok hozzája fát. Az öreg rám nevetett. Néha ezt is csinálta. Már három hete vágtam a fát a kontyos asszonykának, mikor Barmai elutazott. BEJÖTT AZ ASSZONY. Rátámasztotta azt az izgatóan karcsantelt könyökét a gya­­lúgépre. Az enyémre. Csak úgy izzott a szép formás sze­me. Én oldalról szeretném nézni — gondoltam — úgy talán pislog. — No, menjünk, adjunk vi­zet a tikoknak. Ahogy­ lehajoltunk, összeért a fenekünk. Másnap gyanítom, hogy nem véletlenül volt mezetele­­nül, amikor behívott a kony­hába, hogy nézzek a szemibe, mert beleesett valami. Zava- POKOLBAN romban leöntöttem a lába­mat korpalével. Rám emelte a szemét: , — Emil, mérjen már ne­kem háromszor egy kiló tök­forgácsot. EZENTÚL MIRJAM asz­­szony egyre szebb lett. Egy nap mindent elöntött a hó. Rideg egy nap volt. Mirjam asszony behívott a konyhába. Én megmutattam neki, hogy kell megfőzni a töltöttkáposz­tát". Tudniillik, hogy ne te­gyen bele ciberét és kis tű­zön főzze. Ekkor már tudtam, hogy ide sem jövök többet. Már egy hete feléje sem néztem a tökszecskálónak. De aztán is tudtam, ha a szemibe csókoltam, kinyi­totta a száját, össze-vissza járkáltam, de nem volt hely, ahol legalább már egyszer nem szolgáltam volna. Később hallottam, hogy kozmásra főzte a töltöttká­posztát. És még aznap éjjel álmomban eszembe jutott, hogy én eztet olvastam már valahol. Sződy tK­VKIMI LAPOK Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja Megjelenik minden szombaton Felelős szerkesztő- Arkus József Telefon: 185—207. Kiadta­ Hirlapkiadó vállalat Bp. Vill . Slnbó Lujza tér 5 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Negyedévt előfizetést díj­­s forint Szikré Lapnyomda — Tessék paran­csolni, néhány sor hézagpótlónak! — teszem elé a cédu­lát. Elolvassa, aztán felnéz és elmosolyo­dik: — Jó, ez így jó is lesz! Mikor ír ne­künk valamit zené­ről? Zenéről — hm, igen — milyen ked­vesen mosolyog — gondolom — valóban kellene írni valamit a zenéről — hogy­­aszongya: „A zene hangok egymásután­ja, méghozzá úgy, hogy az a fül szá­mára kellemes le­gyen, különben csak zörejnek nevezhető. Persze fül és fül kö­zött is van különb­ség, vannak alsóbb­rendű fülek, amelyek­nek a zörej is zene.” — Majd írok arról is! — mondom és gondolatban folyta­tom az értekezést. •„Lám-lám, hisz ez a mosoly maga a ze­ne — pedig asszony már, s az asszonyok mosolya egy árnya­lattal fáradtabb. Mi­lyen hangnem is il­lene hozzá legjob­ban? Tán a vidám D-dur — vagy in­kább az álmodozó, vágyakozó Desz­­dur?” Valami nagyon szép dallam motosz­kál bennem. Leír­nám, de nincs ná­lam kottapapír. Hogy megérts en­gem, kedves olvasó, képzeld el, hogy egy tavaszi alkonyon együtt sétálsz kedve­seddel. Fogod a ke­zét és minden olyan szép, legalábbis úgy érzed.­­Egyszerű és mégis az egyik leg­­boldogítóbb érzés. Bárki hozzájuthat egy csekélyke szép­érzékkel és a fent említett személlyel.) Nos, mint írtam, minden szép, a bíbor alkony, társad sötét beszédes szeme, bá­jos mosolya, s a mo­solytól keletkező két gödröcske az arcán... Repülni szeretnél, ujjongani. És ha ilyenkor nagyon fi­gyelsz, meghallod, sőt inkább megérzed azt a csodálatos dal­lamot, melyről hir­telen nem is tudod, honnan jön. Belőled, vagy az ő ajkáról, tán a Duna felől ... de ez nem is fontos, hiszen olyan csodá­latos. Ha egy kicsit romantikus lelkületű vagy, minden szép­nek az érzékelése felidéz benned egy ilyen füllel nem hal­lott, csak érzett dal­lamot, és akkor meg­érted a zeneszerzők ihletét is, és azt sem fogod furcsállni, hogy engem egy íróaszta­lon túli kedves mo­soly késztet arra, hogy neked mindezt leírjam. Bekopogok a szer­kesztőségbe. — Tessék paran­csolni, kis hézagpót­ló. És ne haragud­jon, hogy belekötöt­tem múzsául... Átfutja, aztán fel­néz, elmosolyodik — és azt mondta: — Jó lesz, de mikor ír nekünk valamit ze­néről? Gy. T. írok valamit a zenéről Mindenki megkedvelt munkakörében dolgozhat majd Egy végzős geológus-hallgató levele EGYETEMÜNK LAPJÁ­BAN olvashattuk, hogy a TTK-ról igen kevesen írnak. Ezek után biztosan sok előadó és hallgató szánja el magát ar­ra, hogy írjon — akár egy rö­­videbb cikket is — valamilyen közérdekű problémáról. Mi, a most végző hallgatók, csak ke­vesen vagyunk — mindössze tízen az évfolyamon — de ta­lán problémáink és ezekről va­ló gondolkodásunk, állásfogla­lásunk mégis közös az ösz­­szes egyetemi hallgatóéval. Négy és fél éves egyetemi ta­nulmányaink után végzünk most geológus szakon. A nyers­anyagkutatásban — mely egy ország létében igen fontos sze­repet tölt be — szinte minde­nütt megtaláljuk a geológusi munkát, ennek eredményét. A kőszén-, kőolaj-, bauxit-, víz-, érc- stb. kutatáson kívül a gazdasági élet számos terüle­tén látjuk a geológusok ered­ményét. Mindezt előrebocsátva, a külvilág felé. De mi foglalkoztat minket, a végzős hallgatókat? Szerettük a szakunkat, ami­kor idejöttünk, és szeretjük ma is. Kezdetben nagy ambí­cióval indultunk el, majd kis­sé lefékeződtünk. Ez a hullám­völgy körülbelül a harmadik év végén és a negyedik év ele­jén volt, amikor a jelent le­mérve, a várható jövőnk után érdeklődtünk. Ez az érdeklődés természetesen csak a hozzánk közelálló akkori végzős hallga­tók környezetében történhetett, mivel előadóinkkal ilyen dol­gokról csak közvetlen az ál­lamvizsgák előtt szokás beszél­ni. TEHÁT NEM VOLTAK va­lami biztatóak az előjelek. El tudott ugyan helyezkedni min­denki, de azért kis perspektí­vát láttunk, kevés olyan geo­lógiát, amit annak idején el­képzeltünk. Ez talán abból adó­dott, hogy sok a geológus — amit még gyakran előadóink is hangoztattak — egy ilyen kis országnak, mint amilyen mi vagyunk. Ma azért más a hely­zet: majdnem mindannyian tudjuk, hogy hová kerülünk. Gyakornoki állás szinte alig lesz. Mindenki mindjárt stá­tuszt kap, és a már eddig meg­kedvelt munkakörben dolgoz­hat majd. Egy gondolat azonban még foglalkoztat bennünket. Elő­adóink mindent megtettek azért, hogy mi jó szakmai kép­zést kapjunk az egyetemen. A magunk szorgalmára sem le­het különösebb panasz. Azon­ban mégis van bizonyos hiány­érzetünk a tudásunkkal szem­ben. SOKSZOR ÉRTESÜLÜNK mi is már külföldi események­ről, kutatási módszerekről és látjuk, hogy mi még néha igen elavult módszerekkel dolgo­zunk. A magyar geológia elis­merésnek örvend még világvi­szonylatban is — igazolásul szolgál az ez évben nálunk megrendezett két geológiai kongresszus —, de ezzel a nagy iramú fejlődéssel ilyen eszközök mellett nem tudunk majd lépést tartani. Tehát, ha a meglátást figyelemre méltó­nak tartják az illetékesek és tudnak tenni valamit az érde­kében, akkor mi fogunk neki legjobban örülni, végzősök, és talán egyszer sem írnak hall­gatók a szakdolgozatok végére olyan megjegyzést, hogy „a hiányos felszerelés miatt eze­ket a vizsgálatokat nem tud­tam elvégezni". Kaszás Ferenc, V. geol. GRESZNARYK PÁL: Figyelmeztető Here vagy csak ha másért tenni önző agyadban nem jár gondolat, s képes vagy lomhán megpihenni, viselni nyögve bolha-gondodat Szerencsétlen, ki tétlen kézzel Ödöngöd, nem járod, nagy korod s szobádban ülve — nem szégyelled! — fényesül zsíros tomporod Undok kalmár, ki pénzzel méred szavad, ha jócskán mérheted, mint fának kérgén a féreg éled haszontalan az az életed! Érts, addig míg érthetsz a szóból Mert emberes kedvvel kik együtt járunk kifogyunk egyszer a biztatóból és szánatlanul a nyakadra hágunk! AZOK A CÍMEK... Újságaink hírrovatát olvasgatva, a száraz és szürke hí­­recskék között sokszor akadok olyan események leírására, amelyek a régi bulvár-sajtó szenzáció­hajhászó szerkesztőit juttatják eszembe. Szegények, hogy ezt nem élhették meg! Pedig mit tudtak volna csinálni ebből az anyagból... Példának csak egy rövid hírt szeretnék felhozni, amely nyugat-németországi autószerencsétlenségekről számol be: összeütközött több német és amerikai katonai jármű... Mi­lyen jó hathasábos címet lehetne ebből csinálni az első ol­dalra:­­ „Óriási szenzáció! Német és amerikai katonai egységek üt­köztek össze Nyugat-Németországban!’’ (Tudósítás a hatodik oldalon.) — csíki — Az őszi forduló után A BEAC kosaras A női kosárlabda-csapat si­keresen fejezte be az őszi for­dulót. Az utolsó három mér­kőzést megnyerte, a Pénzinté­zetek ellen 69:36, a Kőbányai Sör ellen 46:44, a Magyar Pa­mut ellen 47:43 arányban. A három mérkőzésen a legtöbb kosarat Kiss (59), Csánki (45), és Wagner (24) dobták. A mér­kőzéseken az állandó jó for­mát mutató és Szépen fejlődő Kiss Saroltán és Csánki Ju­­diton kívül különösen az if­júsági Wágner Mária játéka volt sokat ígérő. A végtelenül szimpatikus játékosban, azt hisszük, megtaláltuk a régen keresett magas középdobó já­tékost. A védelemben ki­tűntek az ifjúsági Pietraskó Gizella és Szatzker Ágnes oda­adó, lelkes játékukkal, fejlő­désük igen bíztató. A régi játékosok­­ közül Illés Erzsi, Seregélyi Éva, Molnár Má­ria, Baczoni Anna és az ifjú­sági Simonyi Edit, Weissmahr Zsuzsa lelkes játékukkal hot­ lányok mérlege rájárultak a csapat nagyszerű győzelmeihez. Az őszi fordulóban egyéb­ként a csapat hét győzelmet ért el, hat alkalomaml vesz­tett. Kosáraránya 661:629. A kosarakat Kiss Sarolta (279), Csánki Judit (190), Seregélyi Éva (46), Wágner Mária (32), Szatzker Ágnes (23), Baczoni Anna (22), Simonyi Judit (17), Molnár Mária (16), Sza­lontai Anna (14), Weissmahr Zsuzsa (9), Salamon Éva (2), Illés Erzsi (2) dobták. A tavaszi fordulóra, valamint még az e hóban megkezdődő főiskolai bajnokságra már se­rényen folynak az előkészüle­tek, Velkei Ferencné edző szakvezetése mellett. A lá­nyok fogadkoznak, hogy a ta­vaszi for­dulóban jobban fog­nak játszani és a szakvezetők nem fognak bennük csalatkoz­ni. Majd meglátjuk ... Dr. Koday Ernő szakosztályvezető A női kosárlabdacsapat a Kőbányai Sör elleni győztes mérkőzés után. A lányok ezzel a győzelemmel végeredmény­ben az 5. helyen végeztek. Felső sor balról jobbra: Velkei Ferenc, Malahhovszky Gizella, Csánki Judit, Velkei Ferencné edző, Seregélyi Éva, Kiss Sarolta, dr. Koday Ernő szakosztályvezető. Alsó sor: Szatzker Ágnes, Molnár Mária, Illés Erzsébet. A BEAC eredményeiről és hibáiról BESZÁMOLÓ AZ EGYETEMI SPORTTANÁCS ÜLÉSÉRŐL Kedden lázas munka folyt a BEAC Mező utcai klubhá­zában. A Magyar Egyetemi Sport Tanács hétfőn, február 8-án tárgyalta a BEAC 1959. évi munkáját. A tanács ülé­sén az egyesület hasznos és építő bírálatot kapott. A Sport Tanács tagjai több hiányos­ságra hívták fel az ügyveze­tő elnök, Várszegi József fi­gyelmét, aki már másnap is­mertette az iroda dolgozói előtt az ülés lefolyását, majd kiadta az utasításokat: mit kell tenni a szakosztályoknak, hogy behozzák a lemaradáso­kat. A tanács úgy találta, hogy nem kielégítő az egyesület­ben „Az ifjúság a szocializ­­musért”­próbamozgalom szer­vezése és nem helytálló az a védekezés, hogy a tár­sadalmi munkára úgyis csak tavasszal kerülhet sor, ami­kor a pályamunkákból a sportolók is kivehetik ré­szüket. A tanács megállapí­totta, hogy az olvasópróbán már részt vehettek volna a versenyzők, erre éppen a téli „holtidény” a legalkal­masabb. A szakosztályok már megkapták a felszólítást, hogy haladéktalanul kapcso­lódjanak be a mozgalomba, és még ebben a hónapban tart­sák meg az olvasópróbát. Az elnökség egyébként már ré­gen felvette a kapcsolatot az egyetemi KTSZ-szervezettel a mozgalom sikere érdekében, de a munkában egy kis meg­torpanás állt be. Felhívták az ügyvezető fi­gyelmét a párt téziseinek, kü­lönösen a sportvonatkozású téziseinek tanulmányozására és tudatosításuk nagy je­lentőségére. A BEAC-ban ezen a téren is vannak még ten­nivalók. Megállapították, az utolsó két évben gyorsabb is lehetett volna a fejlődés, különösen a nevelő munka terén. Kérdé­seket tettek fel ezzel kap­csolatban, hogy milyen a sportolók szemlélete, kap­nak-e valamilyen juttatást, nem lépnek-e fel a élsporto­lók anyagi követelésekkel. Várszegi József elmondta, hogy a BEAC-ban jóval keve­sebb az egy sportolóra eső összeg, mint, amit a szakszer­vezeti sportkörök költenek egy-egy versenyzőjükre. Mégis a BEAC-sportolók ki­tűnnek klubszeretetükkel, hiá­nyos felszerelésben is szív­­vel-lélekkel küzdenek a fe­kete mez becsületéért, és az élsportolóknál sem tapasztal­ható anyagiasság. A tanács megállapította, hogy a pénz­alap felhasználása nélkül is jobban ki lehetne terjeszteni a tömegsportot. De talán kedvezőbb a helyzet, mint, ahogy az ülésen látszott. A tanács tagjai szerint a fel­adat: bevonni az egyetemis­tákat a rendszeres sportokta­tásba. Az ELTE-nek van egy testnevelési tanszéke és van egy minőségi sportklubja. A TT a kötelező testnevelés ke­retében, mintegy 1200 első­másodéves hallgató rendszeres heti foglalkozását biztosítot­ta. Gólyaversenyeket ren­deztek, kiírták és részben már lebonyolították különbö­ző sportágakban a kart- és évfolyambajnokságokat. Eze­ken a versenyeken azok a hallgatók vettek részt, akik nem sportolnak ugyan ver­senyszerűen, de azért sze­retnek „mozogni”. Azok a hallgatók pedig, akik ko­molyan akarnak foglalkoz­­ni kedvenc sportágukkal, a testnevelési tanszék útján jelentkezhetnek a BEAC kü­lönböző szakosztályaiba, így a testnevelési tanszék bizto­sítja a hallgatók tömeges sportoltatását. A BEAC pe­dig minden erejét a minősé­gi sport fejlesztésére fordít­hatja. Azok a problémák, ami­ket a tanács tagjai felvetet­tek, a BEAC elnökségét is foglalkoztatják, s hogy ez így van, bizonyíték rá az a beszámoló, ami a közgyűlé­sen hangzott el.

Next