Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-03-26 / 13. szám
A biológus szakköri tagok segítik egymást a tanulásban. Kártyás László és Binder Imre a Rádai utcai kollégium mikroszkópjával rovarokat vizsgálnak. Horváth Sándor III. éves hallgató, a Ráday utcai kollégium fizikus szakkörének tagja tranzisztoros rádiót készít. ]Tárkmmumnmnin Néhány megjegyzés a bíráló cikkekről Van, aki az újságokat, így az Egyetemi Lapokat is, az utolsó oldalon a sportrovatnál kezdi olvasni, van, akit elsősorban a külpolitikai események érdekelnek, más a humoros írásokat olvassa el először, de lehetne folytatni tovább is a felsorolást. Én a vitacikkeket részesítem előnyben. Az első cikkek, amiket elolvasok, a „Vita” fejléc alá vannak helyezve. Azonkívül, hogy maguk a témák is érdekelnek, meglepődéssel kevert külön élvezetet ad ezeknek a cikkeknek az olvasása. Íme, az eddig megjelent cikkek után, amiket szerzőjük legjobb tudása alapján írt — a felhozott összes érveknek én is csak egy kis részét tudtam volna felsorakoztatni —, most ismét megjelent egy cikk, ami újat, érdekeset tud adni. Örvendetes tehát, ha az Egyetemi Lapokban mindig jelennek meg egy-egy fontosabb téma tartalmát kidolgozó cikkek. Most tehát, amikor egy újabb témát javaslok megvitatásra, nem az a szándékom, hogy más témákat kiszorítsak, hanem a téma fontossága miatt szeretném a közösség illetve a nyilvánosság előtt felvetni. Általános nézet és ez szerintem így is van, hogy a lap sokat emelkedett értékben és színvonalban. Ez nagyrészt a szerkesztés igényességének tudható be. De a lap fejlődését figyelemmel kísérve, azt is meg lehet állapítani, hogy jelenlegi szintje kialakult szint, tehát elérte azt a színvonalat, amit a szerkesztő, illetve szerkesztőség általánosként el tudott érni. Szükségszerű tehát foglalkozni azzal a kérdéssel, meg lehet-e elégedni azzal a fejlődéssel, amit megtett a lap, tehát részben értékelni az eredményeket és főleg a jelenlegi szerkesztési irányelveket, részben ezeknek kapcsán megvitatni a lap továbbfejlesztésének irányát, lehetőségeit és követelményeit. Ezzel nemcsak arra nyílna lehetőség, hogy legjobban kifogásolt hibájából, a „szerkesztőségi szerkesztésből” a lap kinőjön, de nagyon sok helyes tapasztalat szerzésére is alkalmat adna. Szeretnék elsőként én hozzászólni ehhez a témához és felvetni néhány megjegyzést a lapnak bíráló céllal megírt cikkeiről. A lapnak nemcsak joga, de kötelessége is, sok egyéb mellett, hogy a megbúvó, kijavítatlan hibákat nyilvánosság előtt megtárgyalva, kijavítsa, illetve kijavításukra ösztönözzön. Ennek a bíráló hangnak át kell tehát fogni az egyetemi életnek valamennyi területét, így nemcsak a hallgatókat kell bírálni az alaposabb felkészülés, vagy a szocialista tudat kialakítása érdekében, hanem az egyetem egyéb szerveit és főleg a hallgatók kéréseinek, bírálatainak is helyet kell adni. A lapban szaporodnak is ezek a bírálatok. De vajon, mennyiben képviselnek helyes irányt és helyes formát ezek a bírálatok? Foglalkozni kell ezzel a kérdéssel annál inkább, mert a bírálatok felölelnek lassan minden területet a dékáni hivatal működésétől a politikai gyűlésekig. Szeretnék néhány ilyen cikket kiragadni, megjegyzést fűzni hozzájuk. A fél év elején egy rövid cikk a dékáni hivatalt bírálta, amiért a hallgatóknak túl sok kitöltésre váró cédulát adtak át. Valószínűleg szükségszerű volt, hogy a hivatal növekvő bürokratikus teendőit a hallgatók bevonásával csökkentse. De helyes volt mégis a cikk, mert hangot adott a hallgatók elégedetlenségének és így esetleg hozzájárult, hogy a hivatal egyébként nem hibáztatható törekvése megfelelő szervezési formát kapjon. A lap elmúlt heti számában „—zsúp—moi—kibárd—” aláírással!) cikk jelent meg a Budapest Bálról. A bevezető részt ezzel a csekély mondattal fejezi be a cikk írója: „Most már ünnepségeink után báljaink is kezdenek modorossá, formálissá válni.” Valószínűleg jobb lett volna, ha a cikk írója e szentenciaszerű kijelentését, vagy bővebben magyarázza, vagy elhagyja. Annak tartalma ilyen formában erősen vitatható. Egypár kérdés rögtön felmerül ezzel kapcsolatban. A megjegyzésből kiérződik, hogy szerzője nemcsak a bál műsorát, de ünnepségeinket is modorosnak, formálisnak tartja. Jó lenne, ha kifejtené, tulajdonképpen mire is gondolt, és mit javasol a hibák kijavítására. Ezzel eltüntetné megjegyzésének pusztán kifogásoló jellegét. Az ilyen jellegű bíráló megjegyzések csak műsoraink tekintélyének rombolására és nem javítására vezet. Ugyanebben a számban Így is lehet címmel egy rövid cikk jelent meg ,,-es” aláírással a KISZ-csoportgyűlésekről. A cikk így kezdődik: Valami rosszul értelmezett fegyelem követelménye tette talán oly gyakran szárazzá a KISZ-csoportgyűléseket.” Majd: „Törvényszerű volna ez a tespedtség, kelletlenség?” Még mielőtt megjegyzést fűznék a cikk tartalmi részéhez, szeretném kimelni, hogy a cikk írója a bírálat helyes formáit alkalmazta, amikor azért bírált, hogy jobbá tegyen és ezért rövid cikkében rögtön a helyes utat is kereste. De nem lépte-e túl a megengedhető keretet, amikor a saját tapasztalataiból általános következtetést vont le? Valóban olyan gyakori lenne a csoportgyűléseken ez a kelletlenség? Én is részt vettem néhány csoportgyűlésen, de ezek csak részben voltak „tespedtek”. Lassú és kelletlen volt legtöbbször az indulás, de ha a vita megindult, bemelegedett a hangulat és nehezen akart a vitának végeszakadni. Összefoglalva ezt a pár kiragadott idézetet. Az Egyetemi Lapok az egyetem hivatalos lapja. Jó lenne tehát, ha ebben a hivatalos fórumban megjelenő bírálatok valóban segítő célzattal és megfelelő, vagy legalább is kidolgozott formában jelennének meg. Végül javasolni szeretném, hogy minden cikk aláírása egyezzen írójának nevével. Gábor József Baranyi Ferenc: KÉZFOGÁS Nyugodj meg, testvér, még sokáig áll egy ruhából ruhatárad, s éjek sorát kell áttanulnod hogy beérd a „gyerekszobásat'’, ó jaj, megérzed még nem egyszer hogy „sült parasztnak” szült anyád csak, s néha öklödbe fut a méreg, ütnél — de értelmed lefékez. Fakó ballonban, télidőben, te győzöd a jólöltözöttet, hogy fázékony, mimóza lelket eszméink melegébe födjed, te hitedért gyerekkort adtál, ő készen kapja — neki könnyebb, mégsem cserélnél. Mert jogod van sosem cserélve élni jobban. Apostol vagy, sőt több vagy: ember, munkád e földön visszatérül, valamelyik textilüzemben a legszebb öltöny neked készül, mindenki részesül hitedből s önnön jólétével kibékül, elvtárs, a sorsod arra rendelt, hogy sorsához emeld az embert. Két kongresszusi szemináriumvezető tapasztalatai Az iskolai és családi nevelés kettősségéről — Tsz-szervezés és gépesítés — A Győr-Sopron megyei példa A VII. pártkongresszus anyagát egyetemünk oktatói és hallgatói szemináriumokon, illetve konferenciákon tárgyalják meg. Ezzel kapcsolatban felkerestük Simonovits Istvánné elvtársnőt, a TTK filozófiai tanszékének docensét, hogy érdeklődjünk a hallgatók kongresszusi szemináriumairól. — Diákoknál tanulócsoportonként beszéljük meg a kongresszus gazdasági és kulturális kérdéseit — kezdte a választ. — A szemináriumokat nemcsak az ideológiai tanszékeit dolgozói vezetik, bekapcsolódtak ebbe a munkába a szakmai tanárok is, főleg a kommunista oktatók. A szemináriumvezetőknek előzetes megbeszéléseket tartottunk és segédanyagokat adtunk, hogy sikeresebben megtárgyalhassák a kongresszus anyagát. A tanulócsoportok száma körülbelül ötven. Mindegyik csoportban megbeszélik a gazdasági kérdéseket az első szeminárium keretében. A második kongresszusi szemináriumon a kulturális és állami problémákat vitatjuk meg. Természetesen a csoportos foglalkozás előtt három alkalommal tájékoztató, összefoglaló jellegű előadásban ismertetjük az anyagot. — Milyenek az eddigi tapasztalatok? — Csak a magam csoportjáról tudok konkrét példákkal beszámolni. A hallgatók a megadott irodalmat általában ismerték, tájékozottak a számszerű adatokban is. A többi szeminárium vezetője is hasonlóan nyilatkozott. Kivételként meg kell említeni az egyik matematikus csoportot, ahol az első megbeszélésen felkészületlenül jelent meg a hallgatóság. — Hol és milyen hiányosságot tapasztalt saját szemináriumi csoportjában? — Mint mondtam, az anyagot jól ismerték a hallgatók, de ha ezeket alkalmazni kellett saját életükre, munkájukra, bizony csakhamar nehézség és érthetetlenség jeleire bukkantam. — Milyen kérdésnél tapasztalta ezt? — A sok probléma közül kiragadtam egyet — az iskolai és az otthoni nevelés ma még fennálló kettősségét hogyan oldanák meg mint tanárok — ekörül a kérdés körül folyt hosszantartó vita. Úgy éreztem, nem tudott mindegyik hallgató őszintén nyilatkozni. Mint többen is mondták, látják és tapasztalják, hogy ez a kettősség fennáll és ez nagyban gátolja az új tanártípus, a szocialista embertípus kialakítását, de a szülőkkel való szembenállást— még néhány elvi kérdésben is — elképzelhetetlennek tartják. Példaként említettem, a lapunkban megjelenő Baranyi Ferenc „Egyszerű szavak anyámhoz” című versét, ennek alapján igyekeztem rávezetni őket a helyes állásfoglalásra. De még ezzel is csak a szeminárium egy része értett egyet. Szerintük enynyire sem lehet szembehelyezkedni a szülőkkel. — Miben látják a hallgatók a fő problémát a tsz-szervezéssel kapcsolatban? — A termelés visszaesésétől félnek, attól tartanak, hogy a gépesítés nem tud lépést tartani az új tsz-igényekkel, a nagyüzemi termeléssel. Szerintük a gépi fejlesztés aránya nincs egyenlő szinten a nagyüzemi gazdálkodásra áttérő szervezési munkával. Igyekeztünk a szemináriumokon erre megfelelő választ adni, megnyugtatóan lezárni a problematikus kérdéseket. Telefonhoz hívták Simonovits elvtársnőt a szomszéd szobába, s a nemrég érkezett Antód Zoltán elvtárshoz fordulok hasonló kérdésekkel. Ő is vezetett kongresszusi szemináriumot, hasonló problémát említ, így csak kiegészítőként ragad ki két kérdést, amik nagyon foglalkoztatják a csoport tagságát. — A munka termelékenységének fokozása csak gépesítéssel oldható meg, így munkaerő szabadul fel. Ezeket az embereket hova helyezzük el? — kérdezték hallgatóink. A munkaigényes termelési ágakat említettem, de még ez sem győzte meg teljesen a tagságot. Foglalkoztatja őket ezenkívül, hogy miért Győr-Sopron megyében megy legjobban a tsz-szervezés, valamint: hogyan lehet az életszínvonal emelkedését mérni? Két szeminárium vezetővel beszéltem és érdekes problémákkal, kissé talán általánosan jellemző kérdésekkel találkoztam. Jó lenne, ha a kongresszusi szemináriumi vezetők összegyűjtenék a vitatott és közérdekű problémákat, majd újságunkban válaszolnának. Müller Kilenc nemzet egy autóbuszon Szeretnénk megismerni az országot, ahol tanulunk! A külföldi ösztöndíjas hallgatóknak ez a kérése meghallgatásra talált. A rektorátus és a KISZ VB költségén harminckét külföldi és magyar hallgató vett részt a kétnapos autóbuszkiránduláson. Az útvonal: Budapest—Hatvan—Gyöngyös—Eger —Karcag. A vezető: Mohos Éva tanárnő. A kirándulók: arab, bolgár, cseh, görög, kínai, lengyel, német, szovjet és magyar diákok. Az emlékezetes útról Mohos tanárnő és Papadopulosz Filip Iposz IV. éves újságíró-szakos görög hallgató számolt be: Mohos tanárnő: — A kora reggeli indulás érződött a hangulaton. De aztán felfedeztem a vezető mellett a mikrofont s kezdetét vette a mozgó „nemzetközi dalostalálkozó”. A hangulat egyre emelkedett... Filip: — Egerben nagyon tetszett a székesegyház, — de, sajnos bikavért nem tudtam inni, mert a közelben zárva volt minden. Két UK-ás fiú azonban eltűnt (bikavért hajszoltak, s nem eredménytelenül) rájuk kellett félórát várni. Miskolcon meglátogattuk a Lenin Kohászati Műveket. Két órát tartózkodtunk a gyárban. Életem feledhetetlen élménye volt a csapolás, a szikrázó izzó acélfolyam. A középhengermű, amit láttunk Európa egyik legkorszerűbb gyáregysége. Mohos tanárnő: — A kirándulás második napján Karcagra látogattunk el. Vendéglátónk: a többszörös milliomos Lenin Termelőszövetkezet. Házigazdánk: Bártfai Sándor elnök és P. Szabó Imre elnökhelyettes. Mindketten Kossuth-díjasok. A fogadtatásról és az egész ott töltött időről annyit mondhatok, hogy a kirándulás fénypontja volt. Filip: — Saját szemünkkel győződhettünk meg az élenjáró nagyüzemi gazdálkodás eredményeiről. Láttam az állatállomány híres Citrom nevű tehenét és a borjú óvodában a „fiát”. Beszélgettünk tsz-tagokkal — mindegyik elégedetten és büszkén mutogatta a gazdaság felszerelését. A lányoknak különösen az apró csibék tetszettek a tyúkfarmon. Este nagy vacsora következett. Olyan kitűnő birkapörköltet még nem ettem. A borról nem is beszélek. A befejezést a mozgékony, kedves arcú Mohos tanárnő mondja el: — A vendéglátók a „hibásak” abban, hogy este nyolc helyett éjjel tizenkét órakor érkeztünk Budapestre. —Őszy— Megérkezés Karcagra Melaszkóstoló A kis csibék a csirkefarmon