Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1963 (5. évfolyam, 1-35. szám)

1963-11-23 / 31. szám

BEMUTATKOZÓ ig már egészen jól kiismerjük magunkat a hatalmas épületben, nem írunk le két tiszteletkört egy-egy terem keresése közben, gyomrunk hozzáedződött a menzai koszthoz, már a gólyabálon is túl vagyok, szóval most már igazán egyetemistának érezzük magunkat. Az Egyetemi Lapokban láttuk a Nyílt tér rovatot, s elhatároztuk, hogy most mi, a legkevésbé ismertek fogunk bemutatkozni. Persze, ez csak amolyan szimbolikus bemutatkozás. Az igazi az lesz, ha majd a vizsgán... No, de egyelőre ne fessük az ördögöt a falra! Nem olyan rossz társaság ez az elsőéves történész-alapszervezet! És most hagyjuk a filozofálást is. Inkább örüljünk ennek az oldalnak, melynek hasábjain világgá kürtölhetjük: „Nem akármilyenek ezek az elsőévesek!” Sik Sándorról Már lassan egy hónapja lesz, hogy eltemettük, de nem tudom megszokni, hogy nincs többé. Nem tudom, hogyan került kezembe egy folyóirat, amelyben először találkoztam költészetével. Ha jól emlékszem, Vigilia volt a lap. Rendszeres olvasója lettem. Minden írásából valami mély, és nyugodt humanitás szólt. Hosszú időn keresztül nem akartam elhinni, hogy ő, a professzor, a pedagógus, az esztétikus, és a költő köztünk él. Most legalább ilyen nehéz elhinni, hogy elköltözött. Az agy — amely a hétköznapi híreket tudomásul veszi — kezdi felfogni, de a szív minduntalan visszalöki: lehetetlen. Egy öreg tanítványával beszélgettem, aki pedagógus. „A szeretetet oly nagyon kívántam” — írja. De nemcsak kívánta, duplán is adta, hisz fiaként szerette Radnótit. Mikor Ortutay Gyula, meg Tolnai Gábor jelentkeztek a szegedi egyetem tanáránál, napi egy liter tejre fizetett elő nekik. József Attila Szeged mellett egy kis faluban volt mezőőr, mikor Sik professzor el akarta vele végeztetni a jogot. Már a részleteket is megbeszélték, mikor a szárszói kerekek kettévágták a tervet. Egyszer órákig mászkáltam egy ház előtt, hogy lássam ezt az embert — mert oda látták bemenni —, sajnos, a véletlen lehetetlenné tette. A temetésére nem jutottam el, de azt mondják, ezrek voltak ott. Költők és munkások, katonák és papok, értelmiségiek és parasztok. Zala Dezső Modern festő : Meglökhetsz, Klotild! SLÁGERLEXIKON Az egyetem kész slágerfesztivál! Nem hiszitek? Pedig van példa épp elég. Az egyetem, általában: Kezdetnek jó, de mit lehet tudni... Első hónapok az egyetemen: Még ide-oda húz a szív... Folklór: Egy ici-picit érdekel... Bejött a tanár: Hallgass, elhallgat most más is .. . Az előadás a végtelenbe nyúlik: Még egy percet adj nekem ... Végre vége: Napfény suhan át szívemen ... Néhány előadás alatt: Szeretem a rejtett kis padot... Latin lecke: Meg nem érti senki sem ... Politikai gazdaságtan szeminárium előtt: Különös éjszaka volt... Ha az a kötelező olvasmány szólni tudna: Én mellettem elaludni nem lehet... (Dehogynem Szerk. megj.) Sikerült a fonetikai dolgozat: Csodálatos, szavamra mondom, furcsa . . Az ajánlott irodalom jegyzéke előtt: Nem vagyok ideges, fő a nyugalom . .. Utóvizsga: Szeretnék még egyszer beszélni veled . . . Dísztávirat Marx József kari szociális felelőshöz: Azt mondják rólad, másokhoz jó vagy ... Amikor illene tanulni. Egy esős vasárnap délután . .. Bölcsészek és a tornaóra: Szeretni kell, ennyi az egész ... Ha a menzai koszt megszólalna: Mond meg, ha kellek, mond meg, ha nem ... Könyvtárban: Csak félig lenne meg az, ami kell... „Miért választottad a pedagóguspályát?“ Két hónapja folyik már az egyetem bölcsészkarának magyar-történelem szakán az előadás , a pedagógusképzés. Két hónap elég nagy idő, hogy az ember őszinte merjen lenni társaihoz. Több olyan hallgatóval beszélgettem a pályáról, a pedagógusokról, akik tanítani szeretnének. Elöljáróban elmondhatom: én hivatásszeretetemet anyámtól tanultam. Harminc éve, hogy tanít. A gimnáziumból is csak jóra tudok emlékezni, igaz, hogy én is igyekeztem alkalmazkodni. Akik tanítottak, kiválóak voltak mint tanárok, és mint emberek. Ott már el lehet dönteni, hogy ki a jó, lelkes pedagógus. Mindegyikkel szinte naponta találkoztunk. Szerettem őket: az osztályfőnököt, a magyartanárt, az oroszost, a matematikust, a fizikust. Ha valaki megkérdezi, hogy miért épp magyar történelmet választottam, ennyit felelek: „Olyan emberekről fogok tanítani, akik a világot formálták, alakították, tollal vagy fegyverrel, és olyanokról, akik az adott világ mérnökei voltak. Ezek az emberek egy életet áldoztak fel az eszméért. Van-e szebb dolog, mint, hogy ezekről tanítson, ezeknek állítson emléket az ember?!” De a pedagóguspálya nemcsak enynyiből áll. Ott alakítható lelkeket kell formálni: emberségre, bátorságra, egyenességre. Szemben ül velem az egyik csoporttársam. Megkérdezem tőle: — Miért választottad a pedagóguspályát? Elgondolkodik. — Régóta készülök már erre a pályára. Először nem sikerült a felvétel. Dolgozni mentem. Nagyon jó helyem volt. A műszaki egyetemre akartak küldeni. De nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy pedagógus legyek. Itt nekünk kell alakítani az embereket, tanítani őket. Sok mindenre került szó. Az egyik társam azt mesélte, hogy tanította őt olyan pedagógus, aki elmondta az anyagot, és jót kacsintott hozzá, ő csak néhány jó pedagógusra tud emlékezni. A másik egy hetven éves tanárát említette, aki szívvellélekkel a tanításnak élt. Tisztázni próbáltuk a jó pedagógus fogalmát. Persze, ezt csak érezni lehet. Talán ilyen: magyaráz, követel és fegyelmez. Ezek a legfontosabb „külső” jegyei. De még számtalan az ismertetője: például, aki emberközelbe kerül, és nemcsak osztályfőnöki órákon foglalkozik tanítványaival. Apám mondta egyszer: „Sose felejtsd el, hogy te is voltál diák! Akkor — azt hiszem — nem lesz sok bajod. És, hogy téged szeressenek, legelemibb feltétel, hogy te is szeress.” Mi még a sokat emlegetett reform kezdetén jártunk iskolába. Talán a legjellemzőbb volt a tananyagra ez a mondás: sokat markol, keveset fog. Szinte mindennel foglalkozott, de nem elég alaposan. Politikai gazdaságtanból például csak némi ízelítőt kaptunk a történelemanyag keretein belül. Hisz idő sem lett volna rá. Az új érettségirendszer szerint a diák azt a tantárgyat választhatja, amely hozzá a legközelebb áll, ez valószínűleg alaposabbá teszi az előképzettséget, öt év múlva mi fogjuk nevelni az új generációt. És ehhez nemcsak tudás kell, hanem hivatástudat és példamutató életmód is. Czoma László Rendeztünk egy Sokat beszélgettünk, s megegyeztünk, hogy jó a csoportösszhang, van összetartás, de nem ártana valamit rendezni, ami még jobban összekovácsolja a társaságot. „Rendezünk egy házimurit!" Izgatott készülődés, vásárlás, magnószerzés, mi legyen az ital, mindenki eljön-e? Este hétkor, az összejövetel színhelyén találkoztunk. Mindenki vidám volt, legszívesebben már az ajtóban táncra perdültünk volna, de amikor megláttuk a pompás szendvicseket, a sokféle süteményt, meg a csodálatos tortákat, mégis az evés mellett döntöttünk. Ez igen! Eddig a lányok remekeltek! No, de a fiúk sem maradtak le! Különböző italok és cigarettafajták kacérkodtak a vendégekkel. S aztán elkezdődött a tánc. Kitűnő számokra, szünet nélkül táncolt a csoport. Hiába, nem divat már a twist, mi azért twisteltünk. Egy ideiglenes „madisoniskola” nyílt, s nagy sikere volt. — Társasjátékozzunk! — ajánlotta valaki. S máris vidám barkochbázás vette kezdetét. Csoportunk jól megszervezett összejövetele példa arra, hogyan lehet szépen és normálisan viselkedni a „házibulin”, és nem is olyanok ezek a mai fiatalok, mint amilyennek nemegyszer elmondják, „házibulit"! HOVÁ LESZ A LELKESEDÉS? Egy-két, munkahelyen eltöltött év, szerencsés esetben rögtön az érettségi után belépni az egyetemre, nem mint külső szemlélő, hanem mint igazi egyetemista — ez a legcsodálatosabb érzések egyike. Az ember mindennek örül, hisz úgy érzi, álmai féligmeddig teljesültek. Jönnek a nagy fogadkozások: „becsületesen fogok tanulni, dolgozom a KISZ-ben” és a többi lelkes elhatározás. Aztán múlnak a hetek, s az elragadtatás egyre csökken. „Tanulni jöttem, diplomát szerezni” — jelszóval egyre passzívabb lesz a gólya. KISZ-taggyűléseken bölcsen hallgat, legfeljebb szűkebb baráti körben bírálja az alapszervezet munkáját, mely a szinte szállóigévé vált mondattal kezdődik: „Nézzétek, ha én lennék a helyében, egész másképp csinálnám.” De hogy hogyan, ez legtöbbször nem hangzik el; lényeg az, hogy „másképp”. Mert kritizálni, főleg ilyen módon könnyű, de egy alapszervezet munkáját irányítani már jóval nehezebb, egyesek szerint megkísérelni sem érdemes. Persze ez részben elfogadható annál, aki valóban tanult és vizsgái eredményétől függően akar bekapcsolódni a KISZ-munkába. Sajnos, ez csak az elsőévesek töredékére vonatkozik. A többség a tanulást se viszi túlzásba. Jobb esetben olvasgatja a Tőkét, meg a szakirodalmat egy-egy szemináriumi dolgozathoz, és aztán nincs tovább. És alig hat hét múlva már a vizsgák kezdődnek... r újdonsült barátnőm, IJ Pipiter Ildikó, aki néhány hónap óta velem koptatja az egyetem lépcsőit, rettenetesen büszke arra, hogy kitűnő emberismerő. „Egy pillantás a pókra, s nyomban tudom, kivel állok szemben.” Ezt szokta mondani, amikor kivételesem nem az egyetemi anyagról csevegünk. Utólag bevallom, egy icipicit irigyeltük is őt ezért a nyilvánvalóan veleszületett tehetségéért. Igen, az ilyen lények előtt sima az élet útja, s adottsága révén minden bizonnyal sokra viszi majd néhány esztendő, s Ildikó oda kerül, ahová képességei predesztinálják, gyorsan halad előre, régen az egyetemi pulpituson lesz, amikor mi még csak álmodozunk arról, hogy szerencsés esetben Görcstelekfalváról, esetleg Kiskunhalasra helyezhetnek. Az utcán sétálva, vagy a villamoson, minduntalan csillogtatta bámulatra méltó tehetségét. „Ott a sarokban az a magas szőke — vigyázz, ne bámuld olyan feltűnően! — eszményi férj lesz. Intellektuális lélek, imádja a zenét és az irodalmat Most látom — sajnos —, már jegygyűrűt hord. Hát igen, am ilyet gyorsan lestoppolják. A mellette levő fekete orkán-kabátos valószínűleg banktisztviselő. Látod, milyen kínos eleganciával öltözködik? Ennek a lelkivilágában csak a számok játszanak szerepet. Az ilyen férfi hűvös és száraz. Nem irigylem azt, aki a felesége lesz. Igaz, megbízható, pontos, amit mond, arra mérget lehet venni, de hidd el, az ilyen a nászúton is a kereslet és a kínálat gazdasági törvényszerűségeiről tart majd előadást, és a túlterhe lő vettetetlen lés mikéntjének problémáit boncolgatja Áhítattal hallgattuk Ildikót, s amikor a szőke a Körútnál leszállt a villamosról, tekintetünk glóriaként övezte távolodó alakját, a fekete kabátost, egy pillantásra sem méltattuk Egy ilyen számkukacra nézzünk? Ki tudja meddig növekszik Ildikó iránt érzett csodálatunk, ha nem jön közbe a gólyabál. De közbejött. Éjfél után, amikor kissé elfáradtunk már, néhányan lányok összeültünk és kritizálni kezdtük az erősebb nem fellelhető tagjait Hárman — mint utólag kiderült, barátok —, félreérthetetlen jelét adták érdeklődésüknek, s látszott, hogy csak a zene kezdetét várják. Közönyt színlelve lázasan találgattuk hogy kik lehetnek. Ildikó félszemmel végigmustrálta őket, azután kimondta a szentenciát: „Az a négyszögletes képű, bokszolókülsejű alak műszakis. Gépészmérnöknek készül, csak a gépek érdeklik, esetleg a sport. Nyers, brutális természetű ember. Az a kis lányosképű, az, aki cigarettára gyújt, filozopter. Most már emlékszem is, találkoztam vele a menzán. Gyermeteg lélek. Sírva fakad egy szép verssortól Harmadik társuk, akin az a furcsa nyakkendő van, — láttátok, az osztrák—magyarra jött bécsiek hozták divatba — nos, az a pacák egy telivér agrár. Esetleg lódoktor ... Egyáltalán nem csodálkoznék, ha göcseji dialektusban szólalna meg... Nem tudta tovább folytatni, mert megszólalt a zene, s a három ifjú felénk tartott. Titokban azt reméltem, hogy a lányosképű kér fel, de nem, a bokszolókülsejű hajolt meg előttem. öten voltunk lányok, ketten ülve maradtak Az egyik közülük Ildikó volt. Rövid leszek. Ildikó megbukott emberismeretből kiderült, hogy egy általános iskolás sem tévedhetett volna annyira, mint ő. Akit lódoktor-jelöltnek nézett, az matematikus, kitűnő társalgó, a lányosképű ifjú bányamérnöknek készül, és az én partnerem, akit nyers, brutális léleknek festett le, egyebek mellett lírai költő. A gólyabál óta Ildikó olyan szerény, amilyen csak egy lepréselt ibolyaszál lehet Sápadtan lépked, amikor hárman együtt sétálnunk, s csak akkor borul lángba az arca, amikor Ödön — a bokszoló (!) — egy-egy Tóth Árpád vagy Baudelaire verset recitál. Az az érzésem hogy neki is tetszik a fiú... EGYETEMI NYÍLT TÉR Az oldalt írták: Arató János, Czoma László, Kenedy Ilona, Kiss Ilona, és Suhai Pál, az I. éves történész alapszervezet tagjai. SUHAI PÁL: APÁINK FALUSZERTE Sorsukat, életüket nem méricskélik a minták, bölcs vonalához. Törvényt inkább ők maguk ülnek dolgaik rendje fölött, és vállalják az ítélet súlyát, még ha halálos is az, semmint idegentől elvárják a kegyelmet vélt vagy igaz bűneikért. Ünnepük az, ha az égről mind eltűnnek a felhők, és süt a nap, s ha borul, hát felveszik újra a csizmát, s cuppognak vele szerte a sárban, és szívük is ugrál nyálkás mellkosarukban ilyenkor... Völgy a hazájuk, a sorsuk, pedig ők mindig csak a hegyre akartak jutni... S kétszer is jól megrágják újra az ételt, és nem emelkednek föl a városi nem-köszönőkig. Már fiaik jobban tudják, hogy „hajt az idő” — ezt ők is tudták ifjú korukban, csak lemaradtak, ámbár hányszor elébe szaladtak a távoli napnak. Hosszú éjjeleken, ha az álmok lenni akarnak, mindig csak fiaiknak szólnak: „itt van a reggel, szállj fel a hegyre, s légy te a végzet végzetem ellen!” A MASZEK Egyik délutáni séta közben a maszek gyümölcsárus kirakatában gyönyörű szőlőfürtökre lettem figyelmes. Félretéve az előítéleteket, amelyek olyan divatosak e társadalmi réteg emlegetésekor, beálltam a vásárlók sorába. A sláger a szőlő volt, amely engem is idevonzott. 7,80 a semmiség, ha ilyen fürtöket kaphat érte az ember! — Kérek egy kilót! — szólalt meg előttem egy öreg nénike. — Egy kiló szép piros szőlő — ismételte meg az eladó, miközben lenyúlt a pult alá, majd visszaemelte a kezét, beledugta a zacskóba, mintha az öblét szélesítené. A nénike nem vett észre semmit, s azután a kapott áruval elégedetten távozott. Nem tudom, hogy miért, de az volt az érzésem, hogy az eladó valamit beletett a zacskóba, mielőtt a fürtökért nyúlt volna. Tovább nem elmélkedhettem, mert én következtem a sorban. — Egy fél kilót ugyanabból — szóltam. És — csodák csodája — a titokzatos művelet megismétlődött. Emberem lenyúlt, viszszahúzott kezével öblöt csinált, és aztán rakta a szőlőt. Mindezt egy bűvész gyakorlott mozdulatával. Tehát nem káprázott előbb a szemem. Valamit beletett az enyémbe is. De mit? Alig fordultam be az első sarkon, lázas sietséggel emeltem ki kéthárom fürtöt. Amit láttam, részben feldühösített, részben csodálattal töltött el. A zacskó mélyén jó maréknyi nyomott, félig rothadt szőlőszem szerénykedett. Visszaforduljak? — Nem, hiszen olyan ügyesen csinálta. Különben úgyis azt mondaná, hogy a fürtökről rázódott le. Biztosan ezt mondja, holnap a nénikének is, ha az reklamálni próbál. Meg aztán — ugyebár — a maszek is ember, neki is élni kell valamiből...