Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1967 (9. évfolyam, 1-19. szám)

1967-10-05 / 14. szám

**G T Egyetemisták A rendészeti, bűnüldözési tevékenység egyike a legszű­kebb körben társadalmasító államigazgatási munkaterü­leteknek. A társadalmasítás azonban a szocialista állam­ban­­ törvényszerűen kiterje­dő, így ez a tevékenységi kör sem maradt érintetlenül. Konkréten: 1955-ben a Mi­nisztertanács határozatot ho­zott, mely alapján a közleke­désrendészet és a közrendvé­delem területén önkéntes rendőrök kezdtek tevékeny­kedni. 1963-ban a Budapesti Rendőrfőkapitányság Fiatal­korú és Gyermekvédelmi Osz­tálya javaslatot terjesztett a Belügyminisztérium elé, spe­ciális, ifjúságvédelmi önkén­tes rendőri csoport létrehozá­sára. A javaslatot elfogadták. A fiatalkorú és gyermekvédel­mi osztály vizsgálati alosztá­lyán munkához látott hat társadalmi munkás. Ezek az emberek saját felelős­ségteljes ügyüknek érezték a bűnt elkövetett fiatalok védel­mét, nevelését. A mozgalom — bátran ne­vezhető annak — ma 230 ak­tívát vall magáénak. 150-en tevékenykednek a vizsgálati alosztályon s ezek közül jó­­néhányan elnyerték már a belügyminiszter által eseten­ként adományozott Közbizton­sági Érem arany, ezüst, illetve bronzfokozatát. Legutóbb Koci Ivánná fll. éves pszichológiai szakos ELTE-hallgató tevékenységét jutalmazta a miniszter arany­fokozattal. Ez ösztönzött ben­nünket arra, hogy a Fiatalko­rú és Gyermekvédelmi Osztá­lyon érdeklődjünk: milyen szerepet játszottak, illetve ját­szanak az egyetemisták — ezen belül az EL­TE hallgatói — az ifjúságvédelmi önkéntes rendőrök csoportjában? A csoport Pick Imre ren­dőr százados, a vizsgálati al­osztály vezetőjének irányítása alá tartozik, így őt kértük fel válaszadásra. — A megalakulástól, a mun­ka megindulásától kezdve vol­tak egyetemistáink s jelentős számban vannak ma is — kezdte tájékoztatóját Pick százados. — önkéntes rendőri gárdánk foglalkozásbeli meg­oszlásánál az egyetemisták nagyságrendűleg a negyedik csoportot jelentik. Hozzá kell még tennem, hogy az „egyko­ri” egyetemi hallgatók jó ré­­része, ma a pedagógusok, jo­gászok, orvosok, stb. számát gyarapítva változatlan segíti munkánkat. — Az ELTE-sek száma? — Az egy-két éve végzette­ket is számítva 13 fő. — Mely szakról jöttek a leg­többen? — Három jogász, három pszichológia szakos és két ma­gyar­ lélektan szakos hallgató van az alosztályon — mondta Pick elvtárs —, de található nálunk történelem—magyar és nyelvszakos hallgató is. — Néhány szóban szeret­nénk felvilágosítást kapni az ifjúságvédelmi önkéntes rend­őrök munkájáról. Hogyan tudják önöket munkájukban segíteni? — A vizsgálati alosztály ön­kéntesei környezettanulmá­nyok elkészítésével járulnak az alosztály munkájához. A jó környezettanulmány nem­csak a vizsgálati, nyomozati eljárásban, de a bírói szakban is nélkülözhetetlen. A környe­zet az egyik legdöntőbb moti­váló, közreható tényező a bűn­­cselekmény, a társadalomelle­nes magatartás elkövetését il­letően. A gyermek — általában — környezetének példái, a kör­nyezeti „ráhatás” eredménye­ként követi el a bűncselek­ményt. Persze hangsúlyoznom kell, hogy csak általában. — Mit eredményez az, ha az aktívák készítette tanulmány­ból Önök megállapítják, hogy a fiatalkorú környezet nem megfelelő? — Azt, hogy már az eljárás idejére is kiemeljük, kisza­kítjuk abból a mikrovilágból, amelyben élt. — Az előbb kihangsúlyozta, hogy „már az eljárás idejére is”. Miért? A bírói szakban a környezettanulmány egyéb kö­vetkezményekhez is vezethet? — Hogyne. Bírói intézkedé­seket vonhat maga után. — Például? — Javítóintézeti­ nevelés el­rendelését, bírói megrovást. — Ezek szerint komoly fe­lelősséget jelent egy-egy ta­nulmány elkészítése. Milyen számban készülnek ezek? — Az önkéntesek 1965-ben 1033, 66-ban pedig 1292 „kt”-t készítettek. Ezek a számok magukért beszélnek. A munka, amit végeznek jelentős, érté­kes. — Mit tart még jelentősnek, Pick elvtárs, az ifjúságvédelmi önkéntes rendőri csoportban tevékenykedő egyetemistáink­kal kapcsolatosan? — Említést érdemel, hogy javaslatunkra a belügyminisz­ter által kitüntetett Koós Iván­­nét, valamint a főkapitány­ság által jutalmazott Jakabné Szilágyi Klárát igazságügyi pszichológiai szakértőkké ne­vezték ki, ami egyetemista mivoltukat tekintve, szinte példa nélküli. S jelentős az is, hogy Becs­ki Ágnes és Nanovfszky Emő­ke főkapitányhelyettesi dicsé­retet és tárgyjutalmat kapott, és éppen az ELTE-sek közül újabb kitüntetésre, illetve di­cséretre előterjesztetteink van­nak — fejezte be tájékoztató­ját a vizsgálati alosztály veze­tője. Az elismerő szavak, a felvil­lantott számadatok után a gyermekek és a fiatalkorúak védelmében tevékenykedő egyetemistáink méltatása csak a tájékoztatásban hallottat­ is­métlése lenne. Mégis, befejezé­sül álljanak itt Pick százados­nak az egész ifjúságvédelmi önkéntes csoport munkájára vonatkozó szavai: „a segítség, amit a csoporttól kapunk, fel­becsülhetetlen”. Törek Nándor az IFJÚSÁG VÉDELMÉÉRT Köszönteni jöttem — Tiszteletem, bátyám! — Szer­vusz — köszönt tagoltan és mintha össze­ráncolta volna homlokzatát: hová is tegyen? — Engem nem kell sehova tennie —, értettem meg a kimondatlan kérdést — velem már nincs gondja. — De volt! — hunyorított az öregségtől kissé rö­vidlátó szemével. Majd hirtelen tágra meresztette. — Kérni jöttél? — Nem, á, nem. Köszöntem­, tisztelettel. — Nem szeretem az ilyesmit. Tudom, hogyan szo­kott lenni. Néhány bók, begyakorolt közhely, én tiltako­zom, talán még le is becsülöm magam. Te folytonosan ugyan­ozol, meg á­zol. Végül pedig egy kerek mondat­ban megállapítod, hogy szép vagyok, fiatal és okos, va­lamint kéred, hogy a Művelődésügyi Minisztérium él­tessen sokáig és áldjon meg sok jóval. — És a jó kívánságokat teljesítse. — Ugye! Mondtam, hogy ez lesz belőle. — Én csak azt akartam mondani... — Ugyan, kedves öcsém, mondtatok ti már eleget rólam. — Csak kívánni szeretnék ... — Kívántatok már jó előadásokat, jobb ifjúsági mozgalmat, még jobb felvételizőket. Kívántatok fegyel­met, elmélyültebb tudományos munkát. Kívántatok jó erkölcsöt, hasznos gyakorlatokat, jó állásokat a végző­söknek. Sok mindent kívántatok már, de tenni, mit tettetek? — Kik? — Ti, a háromszáz év diákjai, akik mindig megtalál­tátok a kipellengérezni valót, akik mindig hiányoltátok a tudományt, pedig nem volt esztendő, mikor ne lett volna két-három európai hírű koponya katedráimon. — Az a szeretet volt. Meg építő kritika. — Építő? Mit építettetek ti rajtam? Ezt a nyomo­rult központi fűtést is — úgy tűnik évtizedek óta szer­vezitek, tervezgetitek, építgetitek. Nézz csak ide, már szinte alig állok a lábazatomon a sok fúrás, faragás miatt. — De szebb lesz, kényelmesebb, praktikusabb. — Tényleg? Praktikusabb? — Persze. — Az jó lesz, úgyis eleget mondogatják mostaná­ban, hogy a jurisprudentia nem elég praktikus. Meg, hogy időnként elszakadok az élettől. Meg hogy kicsit rugalmasabbnak kellene lennem. Mindig mondom, ugyan, édes fiaim, háromszáz évvel a hátam mögött már nem nagyon ugrálhatok. — Majd az új mechanizmusban! — Ugyan, én ott sem kerülök a rivaldafénybe. Eddig a műszakiak, most majd a közgazdászok. Pedig... — Tudom, tudom. Ez a mi bánatunk. Pedig a jogász az első ember a világon. . — Te, én is ezt hittem. Most meg olvasom valahol, hogy mikor az emberek kezdtek tisztába jönni azzal, mit szabad és mit nem, mikor kialakult a rend, jöttek a jogászok és mindent összekevertek. — Ezt nem kell elhinni, nekünk a legokosabb ma­rad, akkor is. — Ez igazán jólesik. — Mondtam már, hogy az évek úgy repülnek, mint a pillangó? — Pillangókról itt gyakran esik szó, de ezt még nem hallottam. — Pedig úgy van. Vegyünk csak engem. Mintha tegnap lett volna, hogy protekció után talpaltam a fel­vételihez. Ma meg ... — Megszűnt a protekció? — Nem erről akarok most beszélni. Csak mondom, hogy ma meg minden emlék csupán. Az államvizsga is. — Most, hogy beszélsz róla, visszagondolok, hogy elrepült ez a három év! — Háromszáz. — Az. Elrepült. A lánykori nevemre már alig em­lékszem. — Ez a lényeg: az ember szépnek, fiatalnak és okos­nak érezze magát. — Magát? Hát nem te állapítottad meg? — Nem. Én csak feljegyeztem, hogy szép, fiatal és okos. — És nem így van? — De. Csakhogy a magyar nyelvtan közép- és fel­sőfokot is ismer. Szóval lehet mit tenni. — Te, te bírálni jöttél, nem hódolni! — Köszönteni. Valóban. Meghatott, és szeretettel,­­ ha bíráljuk, azzal is csak azt akarjuk, hogy még több tisztelet és szeretet övezze az elkövetkezendő századok­ban, s legyen a közéletben is oly erős a szava, mint azt rangja és elhivatottsága megköveteli. Most pedig elné­zést kérek, rohannom kell. Tetszik tudni, tárgyalás. Ro­hanás az egész élet. — Tényleg, és veletek mi van? — Ja, még ezt is kívánom, ne háromszázévenként kérdezze meg. Klem­ent Tamás Elsős szemmel HÁROM VIDÁM LEÁNY­­ARC. Elsőéves jogászok. Ked­vesek, közlékenyek, vála­szaikban nyoma sincs az el­fogódottságnak, szégyenlős­­ségnek. Véletlenül kerültek a „sajtó kereszttüzébe”, de a véletlen ez alkalommal sze­rencsével párosult: mindhár­muk teljesen egyéni elkép­zelésekkel néz egyetemi pá­lyafutása, majd későbbi élet­hivatása elé. — És éppen eb­ből, az elsősök további tervei­ből volt hivatva ez az elké­szülendő riport ízelítőt nyúj­tani. A beszélgetést alkudozással kezdjük, tapintatosan v­gg­kérdem, óhajtják-e, hogy fel­tegyem a sablonos kérdést: miért akartak jogászok len­ni, miért jöttek jogi egye­temre? Nevetve tiltakoznak, — csak ezt ne kérdezzem: a felvételin is ez a kérdés okoz­ta a legnagyobb problémát — erre csak közhelyekkel lehet felelni, attól pedig irtóznak. K. A. Celldömölkről került az egyetemre. Ő mindjárt meglepő eset: 11. gimnazista korától vágva, hogy textil­mérnök legyen, azután váro­sában sok jogásszal találko­zott, akik (szerinte a jogászok többségével ellentétben) ra­jongással nyilatkoztak hiva­tásukról, és ezáltal vele is megszerettették a jogot. — Szerinted a két szakma szeretete nem zárja ki teljes mértékben egymást? — vetem ellen. — Meg fogsz lepődni, énnálam a két különböző hi­vatás iránti érdeklődés jól megfér egymás mellett: a jo­gi egyetem elvégzése után sze­retnék felvételizni a textil­mérnöki főiskolára, majd olyan gyárba vagy vállalathoz kerülni jogtanácsosnak, ahol a textilmérnöki ismeretek is elkelnek. Ugyancsak kialakultak már J. I. távolabbi tervei: Tsz­jogász szeretne lenni. Az egyetem elvégzése után visz­­szamegy Bicskére, ahol a környéken működő több ter­melőszövetkezet összevont tsz-jogtanácsosi munkakörére pályázik. Közelebbi tervei kö­zül legfontosabb: ezen a fél­éven túljutni.­­ Nagyon fél az első vizsgaidőszaktól, és a többiek is megerősítik, hogy az évfolyamon ez elég általá­nos hangulat. Végül legkö­zelebbi célkitűzésként emlí­tette egy magyar államjog tankönyv beszerzését, ami merész vállalkozásnak mond­ható, mert ez a tankönyv már a kezdet kezdetén kifogyott. (Ezúton is kérik a felsőéve­sek segítségét a könyv nélkü­li elsősök.) És végül Szabolcs megye küldötte, K. E. nyilatkozik. — Elég körülményesen ala­kult ki végső elhatározásom. Korábban a fizika és a biológia érdekelt, így orvosnak készül­tem. Az iskolában azonban közéleti embernek számítot­tam, KI­SZ-titkár voltam. Sok emberrel kellett foglalkozni munkám közben, és ezt szíve­sen tettem. A jogot pedig az emberek megközelítése egyik útjának vélem. Ezenkívül Szabolcsban sok jogi végzett­ségű emberre volna szükség: a tsz-ek, bíróságok, taná­csok ösztöndíjjal támogatják a kart elvégezni szándékozó, és majdan náluk elhelyezke­dő fiatalokat. Én a megyei ta­nács ösztöndíjasa vagyok. Mégseki mondanám, hogy a gyermekkori elképzeléseim­hez hűtlen lettem. Az egyete­men a kriminalisztika érde­kelne a legjobban — talán így össze lehet a későbbiek­ben egyeztetni az orvosi ér­­deklődést és a jogi hivatást.. És azt hiszem, a nagyobb ér­deklődésű terület, a széles lá­tókörre való törekvés egy leendő jogásznál nem hát­rány. Sőt! — Ebben aztán mind a hárman, illetve velem együtt mind a négyen egyetér­tettünk. Három elsőéves a 220-ból. Három elképzelés, három életcél. Túlzott általánosítás­ra nem jogosítanak fel, de annyit leszűrnek: ezek a fia­talok tele vannak indulási energiával, lelkesedéssel, am­bícióval — de a maguk elé ál­lított, és nem is kis célok megvalósításához erre szük­ségük is lesz. —Kiss— EGYETEMI LAPOK „Antikommunizmus és a nemzetközi diákmozgalom" Az ELTE Külügyi Bizottságának szemináriumáról Az ELTE Külügyi Bizottsá­ga szeptember 29-én diáksze­mináriumra hívta egybe egye­temeink képviselőit. A magyar egyetemi ifjúság e szemináriu­mon tájékozódhatott a nemzet­közi diákmozgalom aktuális kérdéseiről, az antikommunis­­ta harc jelentkezéséről és foko­zatos visszaszorításáról. A sze­mináriumon az elvi kérdése­ken kívül konkrét példákkal is illusztrálták a disszidens magyar diákszövetségek tevé­kenységét, valamint egyes nyugati hírszerző szervek ma­gyar egyetemisták körében kifejtett munkáját. E szeminárium megszervezé­sét fontos és halaszthatatlan lépésnek tartjuk, hangoztatta Kisfaludy Gyula, az ELTE KISZ vb-titkára, megnyitó be­­beszédében. Felhívta a figyel­met arra, hogy külföldön járó egyetemi hallgatóink nem­egyszer tájékozatlanságuk, jó­hiszeműségük folytán kevered­nek, szinte észrevétlenül a hír­szerző szervek hálójába, ame­lyek, mint ezt a szeminárium során konkrét példák is iga­zolják, kifinomult, ravasz mód­szerekkel dolgoznak. Dr. Gombár József, az Or­szágos Diákbizottság elnöke, „Az imperializmus antikom­­munista ideológiája és politi­kája az egyetemi mozgalom­ban, az értelmiség és az egye­temi ifjúság körében” címmel tartotta meg főreferátumát. A délutáni ülésszakon első­nek Péter Ágnes, az ELTE Külügyi Bizottságának elnöke emelkedett szólásra. Korrefe­rátumának címe: „Az ISC tör­ténete és politikai tevékenysé­ge”. Előadásának történeti át­tekintése egészen 1945-ig nyúlt vissza, amikor a Világifjúsági Tanács új, világméretű ifjúsá­gi szervezet létrehozásáról tárgyalt. Még abban az évben megalakul a DIVSZ, valamint a Nemzetközi Diákszövetség, amely antiimperialista alapok­mányában lefekteti a tanulás­hoz, az egyetemi autonómiához való jogot, a gyarmati és fél­gyarmati országok felszabadí­tásának eszméjét. Ezt az alap­okmányt akkor az imperialis­ta országok diákszervezetei is aláírják 1946-ban, a Chur­­cill és Trumann által meg­hirdetett hidegháború ha­tására a DIVSZ-ben jobboldali csoport alakul, amely végül 1952-ben ISC (International Student Conference) néven ki­válik a szervezetből és meghir­deti a „diák, mint olyan” elvet. Ennek célja a diákokat elvonni a politikai harctól, kiszakítani a társadalmi mozgásból. A kül­szín mögött azonban az ISC je­lentős politikai tevékenységet folytat. Felhasználják a disz­­szidens ifjúsági szervezeteket, így a magyar MEFESZT is. 1964-ig napirenden tartják az úgynevezett „magyar kérdést”. A válság jelei hamar megmu­tatkoznak: a Quebec-i konfe­rencián még sikerül elhall­gattatni a haladó kisebbséget, az Új Zélandin, amelyre új, reakciós alapokmányt adnak ki, már nem: az arab küldött­ség kivonul, a dél-amerikai haladó diákszervezetek tilta­koznak, az ISC-n a szétesés jelei mutatkoznak. 1967. feb­ruárjában kitör a botrány egy cikk nyomán, ez jelenti a vál­ság betetőzését: a lap fényt derít arra, hogy az ISC a CIA anyagi támogatása mellett je­lentős kémtevékenységet foly­tat — kezdettől fogva. A hazatért Radnóti Ágoston és Vízhányó József, a MEFESZ volt vezetői, ezt követőleg, írá­sos dokumentumokkal illuszt­rálva előadásukat, beszámoltak erről a kulisszák mögött folyó tevékenységéről, amelyről jó­részt a kinti diákszervezetek egyszerű tagjai sem tudnak. Radnóti Ágoston részletesen ismertette a beszervezés mód­ját a kérdőíves rendszer tit­kait, felhívta a figyelmet a nemegyszer barátinak látszó segítség (olcsó szállás, utazási költségek térítése), mögött rejlő ellenséges szándékra. A rövid beszámolókat követő hozzászólások, kérdések soka­sága bizonyította, mennyire égető, aktuális kérdést tűzött napirendjére az ELTE nemrég alakult Külügyi Bizottsága. A szeminárium részvevői — az ország egyetemeinek kül­döttei — hangulatos klubesten búcsúztak egymástól. (K.—L.) Tanult, Augusztus utolsó napjaiban a munkaügyi miniszter a Szakszervezetek Országos Ta­nácsával egyetértésben bére­zést érintő több fontos rendel­kezést bocsátott ki, így került sor a kezdő szakemberek dif­ferenciált bérezését lehetővé tevő rendelet megalkotására is. Az érdekeltek szájából gya­korta elhangzott a panasz: a felsőfokú iskolai végzettség­gel rendelkező szakemberek a tanulással eltöltött éveik alatt szinte behozhatatlan előnyt adnak, sportnyelven szólva a mezőnynek, a velük egyező év­járatú, általános vagy közép­iskolai tanulmányaik befejezé­se után munkába állott fiata­loknak, s hogy hátrányuk az alacsony kezdőfizetés miatt nemhogy csökkenne, de jó eset, ha nem növekszik tovább. Ilyen körülmények között, mondták, az érettségi után új­ból padba ülni, tanulni, ötven vagy nyolcvan vizsga négy-öt év alatti véres-verítékes leté­telével egy pálya titkait felső fokon elsajátítani megenged­hetetlen fényűzés, luxus. Nos, a visszamenő hatállyal, már ez év augusztus elsejé­vel életbelépő miniszteri ren­delet változtat a helyzeten. Egy mondattal: a kiemelkedő­en jó tanulmányi eredményt elérők számára magasabb bér fizetését teszi lehetővé. Maga­sabb bérkategóriába nyer be­sorolást az, aki jó jegyekkel bizonyítottan, egyetemi éveit valóban szorgalmas tanulás­sal töltötte, illetve tölti, aki a négy-öt évet igazán a tanulás­nak szenteli, aki főiskolás vol­tát nem a munkavégzés alóli kötelezettségmentes felmentés­ként fogja fel. A rendelkezés ugyanis ki­mondja: az a kezdő szakem­ber, aki kitűnő, jeles vagy jó­ diák­­ rendű minősítéssel szerzett oklevelet vagy végbizonyít­ványt, a felső bérhatárnál is magasabb alapbért kaphat. Középiskolai végzettség esetén 200,—, felsőiskolai végzettség esetén pedig 300,— forinttal kaphat többet mint a többi kezdő dolgozó. Tehát, tanulj diák! Mert a jó tanulmányi előmenetel a jövőben nemcsak ösztöndíjat jelent, hanem magasabb kez­dőfizetés formájában is reali­zálódik. Érvényét veszti a so­kat hangoztatott megállapítás: „Minek ez a nagy igyekezet. Az életben nem kérdezik meg tőled, hogy milyen minősítés­sel szereztél diplomát!!” Mert ezentúl megkérdezik. És ez döntő a kezdetnél, az indulás­nál! Van a dolognak egy másik oldala is. A tanulásra serken­tő miniszteri rendelkezés nem­csak a diákoknak jó, de az egész országnak hasznára vá­lik. Létezik-e „jó szakember­nél is jobb szakember?” Ter­mészetesen. És éppen az egye­tem padjaiban mindenre fo­kozottan figyelő, hangot, be­tűt, gondolatot veszíteni nem akaró hallgatók lesznek azok a bizonyos „jónál is jobb” szakemberek, akiknek helyes gyakorlati ténykedése, jóval bíztató kezdeményezése nyo­mán emelkedik a munka in­tenzitása, javul a minőség, csökken a hibaszázalék. Nép­­gazdasági szinten­ javulnak a termelési és a termelékenysé­gi mutatók, országosan emel­kedik a nevelői munka szín­vonala, gazdaságosabb, jobb lesz az ügyintézés. S mindez egy kellő időben kibocsátott, helyes rendelkezés folyományaként, mely éppen ezért, joggal tart igényt a köz­vélemény előtti népszerűségre. T. N.

Next