Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1967 (9. évfolyam, 1-19. szám)
1967-10-05 / 14. szám
**G T Egyetemisták A rendészeti, bűnüldözési tevékenység egyike a legszűkebb körben társadalmasító államigazgatási munkaterületeknek. A társadalmasítás azonban a szocialista államban törvényszerűen kiterjedő, így ez a tevékenységi kör sem maradt érintetlenül. Konkréten: 1955-ben a Minisztertanács határozatot hozott, mely alapján a közlekedésrendészet és a közrendvédelem területén önkéntes rendőrök kezdtek tevékenykedni. 1963-ban a Budapesti Rendőrfőkapitányság Fiatalkorú és Gyermekvédelmi Osztálya javaslatot terjesztett a Belügyminisztérium elé, speciális, ifjúságvédelmi önkéntes rendőri csoport létrehozására. A javaslatot elfogadták. A fiatalkorú és gyermekvédelmi osztály vizsgálati alosztályán munkához látott hat társadalmi munkás. Ezek az emberek saját felelősségteljes ügyüknek érezték a bűnt elkövetett fiatalok védelmét, nevelését. A mozgalom — bátran nevezhető annak — ma 230 aktívát vall magáénak. 150-en tevékenykednek a vizsgálati alosztályon s ezek közül jónéhányan elnyerték már a belügyminiszter által esetenként adományozott Közbiztonsági Érem arany, ezüst, illetve bronzfokozatát. Legutóbb Koci Ivánná fll. éves pszichológiai szakos ELTE-hallgató tevékenységét jutalmazta a miniszter aranyfokozattal. Ez ösztönzött bennünket arra, hogy a Fiatalkorú és Gyermekvédelmi Osztályon érdeklődjünk: milyen szerepet játszottak, illetve játszanak az egyetemisták — ezen belül az ELTE hallgatói — az ifjúságvédelmi önkéntes rendőrök csoportjában? A csoport Pick Imre rendőr százados, a vizsgálati alosztály vezetőjének irányítása alá tartozik, így őt kértük fel válaszadásra. — A megalakulástól, a munka megindulásától kezdve voltak egyetemistáink s jelentős számban vannak ma is — kezdte tájékoztatóját Pick százados. — önkéntes rendőri gárdánk foglalkozásbeli megoszlásánál az egyetemisták nagyságrendűleg a negyedik csoportot jelentik. Hozzá kell még tennem, hogy az „egykori” egyetemi hallgatók jó rérésze, ma a pedagógusok, jogászok, orvosok, stb. számát gyarapítva változatlan segíti munkánkat. — Az ELTE-sek száma? — Az egy-két éve végzetteket is számítva 13 fő. — Mely szakról jöttek a legtöbben? — Három jogász, három pszichológia szakos és két magyar lélektan szakos hallgató van az alosztályon — mondta Pick elvtárs —, de található nálunk történelem—magyar és nyelvszakos hallgató is. — Néhány szóban szeretnénk felvilágosítást kapni az ifjúságvédelmi önkéntes rendőrök munkájáról. Hogyan tudják önöket munkájukban segíteni? — A vizsgálati alosztály önkéntesei környezettanulmányok elkészítésével járulnak az alosztály munkájához. A jó környezettanulmány nemcsak a vizsgálati, nyomozati eljárásban, de a bírói szakban is nélkülözhetetlen. A környezet az egyik legdöntőbb motiváló, közreható tényező a bűncselekmény, a társadalomellenes magatartás elkövetését illetően. A gyermek — általában — környezetének példái, a környezeti „ráhatás” eredményeként követi el a bűncselekményt. Persze hangsúlyoznom kell, hogy csak általában. — Mit eredményez az, ha az aktívák készítette tanulmányból Önök megállapítják, hogy a fiatalkorú környezet nem megfelelő? — Azt, hogy már az eljárás idejére is kiemeljük, kiszakítjuk abból a mikrovilágból, amelyben élt. — Az előbb kihangsúlyozta, hogy „már az eljárás idejére is”. Miért? A bírói szakban a környezettanulmány egyéb következményekhez is vezethet? — Hogyne. Bírói intézkedéseket vonhat maga után. — Például? — Javítóintézeti nevelés elrendelését, bírói megrovást. — Ezek szerint komoly felelősséget jelent egy-egy tanulmány elkészítése. Milyen számban készülnek ezek? — Az önkéntesek 1965-ben 1033, 66-ban pedig 1292 „kt”-t készítettek. Ezek a számok magukért beszélnek. A munka, amit végeznek jelentős, értékes. — Mit tart még jelentősnek, Pick elvtárs, az ifjúságvédelmi önkéntes rendőri csoportban tevékenykedő egyetemistáinkkal kapcsolatosan? — Említést érdemel, hogy javaslatunkra a belügyminiszter által kitüntetett Koós Ivánnét, valamint a főkapitányság által jutalmazott Jakabné Szilágyi Klárát igazságügyi pszichológiai szakértőkké nevezték ki, ami egyetemista mivoltukat tekintve, szinte példa nélküli. S jelentős az is, hogy Becski Ágnes és Nanovfszky Emőke főkapitányhelyettesi dicséretet és tárgyjutalmat kapott, és éppen az ELTE-sek közül újabb kitüntetésre, illetve dicséretre előterjesztetteink vannak — fejezte be tájékoztatóját a vizsgálati alosztály vezetője. Az elismerő szavak, a felvillantott számadatok után a gyermekek és a fiatalkorúak védelmében tevékenykedő egyetemistáink méltatása csak a tájékoztatásban hallottat ismétlése lenne. Mégis, befejezésül álljanak itt Pick századosnak az egész ifjúságvédelmi önkéntes csoport munkájára vonatkozó szavai: „a segítség, amit a csoporttól kapunk, felbecsülhetetlen”. Törek Nándor az IFJÚSÁG VÉDELMÉÉRT Köszönteni jöttem — Tiszteletem, bátyám! — Szervusz — köszönt tagoltan és mintha összeráncolta volna homlokzatát: hová is tegyen? — Engem nem kell sehova tennie —, értettem meg a kimondatlan kérdést — velem már nincs gondja. — De volt! — hunyorított az öregségtől kissé rövidlátó szemével. Majd hirtelen tágra meresztette. — Kérni jöttél? — Nem, á, nem. Köszöntem, tisztelettel. — Nem szeretem az ilyesmit. Tudom, hogyan szokott lenni. Néhány bók, begyakorolt közhely, én tiltakozom, talán még le is becsülöm magam. Te folytonosan ugyanozol, meg ázol. Végül pedig egy kerek mondatban megállapítod, hogy szép vagyok, fiatal és okos, valamint kéred, hogy a Művelődésügyi Minisztérium éltessen sokáig és áldjon meg sok jóval. — És a jó kívánságokat teljesítse. — Ugye! Mondtam, hogy ez lesz belőle. — Én csak azt akartam mondani... — Ugyan, kedves öcsém, mondtatok ti már eleget rólam. — Csak kívánni szeretnék ... — Kívántatok már jó előadásokat, jobb ifjúsági mozgalmat, még jobb felvételizőket. Kívántatok fegyelmet, elmélyültebb tudományos munkát. Kívántatok jó erkölcsöt, hasznos gyakorlatokat, jó állásokat a végzősöknek. Sok mindent kívántatok már, de tenni, mit tettetek? — Kik? — Ti, a háromszáz év diákjai, akik mindig megtaláltátok a kipellengérezni valót, akik mindig hiányoltátok a tudományt, pedig nem volt esztendő, mikor ne lett volna két-három európai hírű koponya katedráimon. — Az a szeretet volt. Meg építő kritika. — Építő? Mit építettetek ti rajtam? Ezt a nyomorult központi fűtést is — úgy tűnik évtizedek óta szervezitek, tervezgetitek, építgetitek. Nézz csak ide, már szinte alig állok a lábazatomon a sok fúrás, faragás miatt. — De szebb lesz, kényelmesebb, praktikusabb. — Tényleg? Praktikusabb? — Persze. — Az jó lesz, úgyis eleget mondogatják mostanában, hogy a jurisprudentia nem elég praktikus. Meg, hogy időnként elszakadok az élettől. Meg hogy kicsit rugalmasabbnak kellene lennem. Mindig mondom, ugyan, édes fiaim, háromszáz évvel a hátam mögött már nem nagyon ugrálhatok. — Majd az új mechanizmusban! — Ugyan, én ott sem kerülök a rivaldafénybe. Eddig a műszakiak, most majd a közgazdászok. Pedig... — Tudom, tudom. Ez a mi bánatunk. Pedig a jogász az első ember a világon. . — Te, én is ezt hittem. Most meg olvasom valahol, hogy mikor az emberek kezdtek tisztába jönni azzal, mit szabad és mit nem, mikor kialakult a rend, jöttek a jogászok és mindent összekevertek. — Ezt nem kell elhinni, nekünk a legokosabb marad, akkor is. — Ez igazán jólesik. — Mondtam már, hogy az évek úgy repülnek, mint a pillangó? — Pillangókról itt gyakran esik szó, de ezt még nem hallottam. — Pedig úgy van. Vegyünk csak engem. Mintha tegnap lett volna, hogy protekció után talpaltam a felvételihez. Ma meg ... — Megszűnt a protekció? — Nem erről akarok most beszélni. Csak mondom, hogy ma meg minden emlék csupán. Az államvizsga is. — Most, hogy beszélsz róla, visszagondolok, hogy elrepült ez a három év! — Háromszáz. — Az. Elrepült. A lánykori nevemre már alig emlékszem. — Ez a lényeg: az ember szépnek, fiatalnak és okosnak érezze magát. — Magát? Hát nem te állapítottad meg? — Nem. Én csak feljegyeztem, hogy szép, fiatal és okos. — És nem így van? — De. Csakhogy a magyar nyelvtan közép- és felsőfokot is ismer. Szóval lehet mit tenni. — Te, te bírálni jöttél, nem hódolni! — Köszönteni. Valóban. Meghatott, és szeretettel, ha bíráljuk, azzal is csak azt akarjuk, hogy még több tisztelet és szeretet övezze az elkövetkezendő századokban, s legyen a közéletben is oly erős a szava, mint azt rangja és elhivatottsága megköveteli. Most pedig elnézést kérek, rohannom kell. Tetszik tudni, tárgyalás. Rohanás az egész élet. — Tényleg, és veletek mi van? — Ja, még ezt is kívánom, ne háromszázévenként kérdezze meg. Klement Tamás Elsős szemmel HÁROM VIDÁM LEÁNYARC. Elsőéves jogászok. Kedvesek, közlékenyek, válaszaikban nyoma sincs az elfogódottságnak, szégyenlősségnek. Véletlenül kerültek a „sajtó kereszttüzébe”, de a véletlen ez alkalommal szerencsével párosult: mindhármuk teljesen egyéni elképzelésekkel néz egyetemi pályafutása, majd későbbi élethivatása elé. — És éppen ebből, az elsősök további terveiből volt hivatva ez az elkészülendő riport ízelítőt nyújtani. A beszélgetést alkudozással kezdjük, tapintatosan vggkérdem, óhajtják-e, hogy feltegyem a sablonos kérdést: miért akartak jogászok lenni, miért jöttek jogi egyetemre? Nevetve tiltakoznak, — csak ezt ne kérdezzem: a felvételin is ez a kérdés okozta a legnagyobb problémát — erre csak közhelyekkel lehet felelni, attól pedig irtóznak. K. A. Celldömölkről került az egyetemre. Ő mindjárt meglepő eset: 11. gimnazista korától vágva, hogy textilmérnök legyen, azután városában sok jogásszal találkozott, akik (szerinte a jogászok többségével ellentétben) rajongással nyilatkoztak hivatásukról, és ezáltal vele is megszerettették a jogot. — Szerinted a két szakma szeretete nem zárja ki teljes mértékben egymást? — vetem ellen. — Meg fogsz lepődni, énnálam a két különböző hivatás iránti érdeklődés jól megfér egymás mellett: a jogi egyetem elvégzése után szeretnék felvételizni a textilmérnöki főiskolára, majd olyan gyárba vagy vállalathoz kerülni jogtanácsosnak, ahol a textilmérnöki ismeretek is elkelnek. Ugyancsak kialakultak már J. I. távolabbi tervei: Tszjogász szeretne lenni. Az egyetem elvégzése után viszszamegy Bicskére, ahol a környéken működő több termelőszövetkezet összevont tsz-jogtanácsosi munkakörére pályázik. Közelebbi tervei közül legfontosabb: ezen a féléven túljutni. Nagyon fél az első vizsgaidőszaktól, és a többiek is megerősítik, hogy az évfolyamon ez elég általános hangulat. Végül legközelebbi célkitűzésként említette egy magyar államjog tankönyv beszerzését, ami merész vállalkozásnak mondható, mert ez a tankönyv már a kezdet kezdetén kifogyott. (Ezúton is kérik a felsőévesek segítségét a könyv nélküli elsősök.) És végül Szabolcs megye küldötte, K. E. nyilatkozik. — Elég körülményesen alakult ki végső elhatározásom. Korábban a fizika és a biológia érdekelt, így orvosnak készültem. Az iskolában azonban közéleti embernek számítottam, KISZ-titkár voltam. Sok emberrel kellett foglalkozni munkám közben, és ezt szívesen tettem. A jogot pedig az emberek megközelítése egyik útjának vélem. Ezenkívül Szabolcsban sok jogi végzettségű emberre volna szükség: a tsz-ek, bíróságok, tanácsok ösztöndíjjal támogatják a kart elvégezni szándékozó, és majdan náluk elhelyezkedő fiatalokat. Én a megyei tanács ösztöndíjasa vagyok. Mégseki mondanám, hogy a gyermekkori elképzeléseimhez hűtlen lettem. Az egyetemen a kriminalisztika érdekelne a legjobban — talán így össze lehet a későbbiekben egyeztetni az orvosi érdeklődést és a jogi hivatást.. És azt hiszem, a nagyobb érdeklődésű terület, a széles látókörre való törekvés egy leendő jogásznál nem hátrány. Sőt! — Ebben aztán mind a hárman, illetve velem együtt mind a négyen egyetértettünk. Három elsőéves a 220-ból. Három elképzelés, három életcél. Túlzott általánosításra nem jogosítanak fel, de annyit leszűrnek: ezek a fiatalok tele vannak indulási energiával, lelkesedéssel, ambícióval — de a maguk elé állított, és nem is kis célok megvalósításához erre szükségük is lesz. —Kiss— EGYETEMI LAPOK „Antikommunizmus és a nemzetközi diákmozgalom" Az ELTE Külügyi Bizottságának szemináriumáról Az ELTE Külügyi Bizottsága szeptember 29-én diákszemináriumra hívta egybe egyetemeink képviselőit. A magyar egyetemi ifjúság e szemináriumon tájékozódhatott a nemzetközi diákmozgalom aktuális kérdéseiről, az antikommunista harc jelentkezéséről és fokozatos visszaszorításáról. A szemináriumon az elvi kérdéseken kívül konkrét példákkal is illusztrálták a disszidens magyar diákszövetségek tevékenységét, valamint egyes nyugati hírszerző szervek magyar egyetemisták körében kifejtett munkáját. E szeminárium megszervezését fontos és halaszthatatlan lépésnek tartjuk, hangoztatta Kisfaludy Gyula, az ELTE KISZ vb-titkára, megnyitó bebeszédében. Felhívta a figyelmet arra, hogy külföldön járó egyetemi hallgatóink nemegyszer tájékozatlanságuk, jóhiszeműségük folytán keverednek, szinte észrevétlenül a hírszerző szervek hálójába, amelyek, mint ezt a szeminárium során konkrét példák is igazolják, kifinomult, ravasz módszerekkel dolgoznak. Dr. Gombár József, az Országos Diákbizottság elnöke, „Az imperializmus antikommunista ideológiája és politikája az egyetemi mozgalomban, az értelmiség és az egyetemi ifjúság körében” címmel tartotta meg főreferátumát. A délutáni ülésszakon elsőnek Péter Ágnes, az ELTE Külügyi Bizottságának elnöke emelkedett szólásra. Korreferátumának címe: „Az ISC története és politikai tevékenysége”. Előadásának történeti áttekintése egészen 1945-ig nyúlt vissza, amikor a Világifjúsági Tanács új, világméretű ifjúsági szervezet létrehozásáról tárgyalt. Még abban az évben megalakul a DIVSZ, valamint a Nemzetközi Diákszövetség, amely antiimperialista alapokmányában lefekteti a tanuláshoz, az egyetemi autonómiához való jogot, a gyarmati és félgyarmati országok felszabadításának eszméjét. Ezt az alapokmányt akkor az imperialista országok diákszervezetei is aláírják 1946-ban, a Churcill és Trumann által meghirdetett hidegháború hatására a DIVSZ-ben jobboldali csoport alakul, amely végül 1952-ben ISC (International Student Conference) néven kiválik a szervezetből és meghirdeti a „diák, mint olyan” elvet. Ennek célja a diákokat elvonni a politikai harctól, kiszakítani a társadalmi mozgásból. A külszín mögött azonban az ISC jelentős politikai tevékenységet folytat. Felhasználják a diszszidens ifjúsági szervezeteket, így a magyar MEFESZT is. 1964-ig napirenden tartják az úgynevezett „magyar kérdést”. A válság jelei hamar megmutatkoznak: a Quebec-i konferencián még sikerül elhallgattatni a haladó kisebbséget, az Új Zélandin, amelyre új, reakciós alapokmányt adnak ki, már nem: az arab küldöttség kivonul, a dél-amerikai haladó diákszervezetek tiltakoznak, az ISC-n a szétesés jelei mutatkoznak. 1967. februárjában kitör a botrány egy cikk nyomán, ez jelenti a válság betetőzését: a lap fényt derít arra, hogy az ISC a CIA anyagi támogatása mellett jelentős kémtevékenységet folytat — kezdettől fogva. A hazatért Radnóti Ágoston és Vízhányó József, a MEFESZ volt vezetői, ezt követőleg, írásos dokumentumokkal illusztrálva előadásukat, beszámoltak erről a kulisszák mögött folyó tevékenységéről, amelyről jórészt a kinti diákszervezetek egyszerű tagjai sem tudnak. Radnóti Ágoston részletesen ismertette a beszervezés módját a kérdőíves rendszer titkait, felhívta a figyelmet a nemegyszer barátinak látszó segítség (olcsó szállás, utazási költségek térítése), mögött rejlő ellenséges szándékra. A rövid beszámolókat követő hozzászólások, kérdések sokasága bizonyította, mennyire égető, aktuális kérdést tűzött napirendjére az ELTE nemrég alakult Külügyi Bizottsága. A szeminárium részvevői — az ország egyetemeinek küldöttei — hangulatos klubesten búcsúztak egymástól. (K.—L.) Tanult, Augusztus utolsó napjaiban a munkaügyi miniszter a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben bérezést érintő több fontos rendelkezést bocsátott ki, így került sor a kezdő szakemberek differenciált bérezését lehetővé tevő rendelet megalkotására is. Az érdekeltek szájából gyakorta elhangzott a panasz: a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező szakemberek a tanulással eltöltött éveik alatt szinte behozhatatlan előnyt adnak, sportnyelven szólva a mezőnynek, a velük egyező évjáratú, általános vagy középiskolai tanulmányaik befejezése után munkába állott fiataloknak, s hogy hátrányuk az alacsony kezdőfizetés miatt nemhogy csökkenne, de jó eset, ha nem növekszik tovább. Ilyen körülmények között, mondták, az érettségi után újból padba ülni, tanulni, ötven vagy nyolcvan vizsga négy-öt év alatti véres-verítékes letételével egy pálya titkait felső fokon elsajátítani megengedhetetlen fényűzés, luxus. Nos, a visszamenő hatállyal, már ez év augusztus elsejével életbelépő miniszteri rendelet változtat a helyzeten. Egy mondattal: a kiemelkedően jó tanulmányi eredményt elérők számára magasabb bér fizetését teszi lehetővé. Magasabb bérkategóriába nyer besorolást az, aki jó jegyekkel bizonyítottan, egyetemi éveit valóban szorgalmas tanulással töltötte, illetve tölti, aki a négy-öt évet igazán a tanulásnak szenteli, aki főiskolás voltát nem a munkavégzés alóli kötelezettségmentes felmentésként fogja fel. A rendelkezés ugyanis kimondja: az a kezdő szakember, aki kitűnő, jeles vagy jó diák rendű minősítéssel szerzett oklevelet vagy végbizonyítványt, a felső bérhatárnál is magasabb alapbért kaphat. Középiskolai végzettség esetén 200,—, felsőiskolai végzettség esetén pedig 300,— forinttal kaphat többet mint a többi kezdő dolgozó. Tehát, tanulj diák! Mert a jó tanulmányi előmenetel a jövőben nemcsak ösztöndíjat jelent, hanem magasabb kezdőfizetés formájában is realizálódik. Érvényét veszti a sokat hangoztatott megállapítás: „Minek ez a nagy igyekezet. Az életben nem kérdezik meg tőled, hogy milyen minősítéssel szereztél diplomát!!” Mert ezentúl megkérdezik. És ez döntő a kezdetnél, az indulásnál! Van a dolognak egy másik oldala is. A tanulásra serkentő miniszteri rendelkezés nemcsak a diákoknak jó, de az egész országnak hasznára válik. Létezik-e „jó szakembernél is jobb szakember?” Természetesen. És éppen az egyetem padjaiban mindenre fokozottan figyelő, hangot, betűt, gondolatot veszíteni nem akaró hallgatók lesznek azok a bizonyos „jónál is jobb” szakemberek, akiknek helyes gyakorlati ténykedése, jóval bíztató kezdeményezése nyomán emelkedik a munka intenzitása, javul a minőség, csökken a hibaszázalék. Népgazdasági szinten javulnak a termelési és a termelékenységi mutatók, országosan emelkedik a nevelői munka színvonala, gazdaságosabb, jobb lesz az ügyintézés. S mindez egy kellő időben kibocsátott, helyes rendelkezés folyományaként, mely éppen ezért, joggal tart igényt a közvélemény előtti népszerűségre. T. N.