Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1969 (11. évfolyam, 1-17. szám)
1969-05-15 / 8. szám
Azt csinálok amit akarok — hirdetik a plakátok Budapest-szerte, a mozik az 50 százalékos helyárcsökkentés mellett is félig telt házak előtt játsszák — de ez más lapra tartozik. A filmmel kapcsolatban néhány kritikai megjegyzésem van. Leleplező riport a fiatalkorúak alvilágáról, úgyis mondhatnánk kuriózum, ínyencfalat a nyárspolgároknak. Mindez nagyon szép — nekem azonban úgy tűnik, hogy a film alkotóit elsősorban a téma sajátossága ragadta meg és mintha kevésbé foglalkoztak volna azzal, hogy riportalanyaik szerencsétlen sorsú, élő emberek és kirakati bábukként való bemutatásuk — véleményem szerint — ízléstelen és embertelen dolog, így például bemutatnak egy lányt, aki lopásért Tökölön tölti büntetését, és néhány fiatalkorú prostituáltat, de azt a személyt, aki mindebből hasznot húz, már nem. (Azzal az indoklással, hogy kérte, ne szerepeljen a filmben.) A film készítőinek nem sikerült szubjektív elképzeléseiknek megfelelően láttatni az egyes szereplőket. Az eredetileg valószínűleg ellenszenvesnek szánt Szakállas alakja a nézők nagy részében határozottan rokonszenvet kelt. És végül: a filmet csak 16 éven felüliek látogathatják, és így a 14—16 évesek nem nézhetik meg, holott éppen róluk és az ő érdekükben készült. Feltételezhetően a film készítői azt szerették volna elsősorban elérni, hogy ráébresszék a fiatalokat felelőtlen cselekedeteik következményeire. Az idősebbek megnézik időtöltésből, szórakozásból, vagy azért, hogy kellő alapot teremtsenek hibás általánosításuk alátámasztására: „Íme a mai fiatalok!” Szász András --- —____•■!•... —1 ÚJRA ITTHON Az Universitas együttes hazatért Franciaországból. Mint ismeretes, Nancyban vendégszerepeltek egy nemzetközi seregszemlén, ahol nagy közönségsikert arattak Halász Péter A pokol nyolcadik köre című darabjával. Az egyfelvonásost a közönség most ismét „hazai pályán”, az Egyetemi Színpadon láthatja. AKTUÁLIS INTERJÚ KÖLTŐ MIKLÓSSAL A fiatal pantomimművész és a Domino Együttes új műsorra készülnek, amelyet május 17-én, szombaton este mutatnak be az Egyetemi Színpad közönsége előtt. A plakát szokatlan műfajú előadást ígér. Az eddig látott etűdök, jelenetek helyett, most egy összefüggő, „groteszk mimo-dráma”. A párizsi Notre Dame kerül a nézők, elé, koreográfiája és rendezése Köllő Miklós munkája. — Amit ebben a pokoli vízióban ki akarok fejezni, az nem a regény cselekményének szolgai átültetése, hanem sokkal inkább a benne sugallt, a középkori két párhuzamosan egymás mellett élő, de ellentétes életérzésének a végsőkig, a groteszkségig felnagyított harca: a megfélemlítettség, homályos, misztikus hatalmaktól való rettegés és a túlfűtött élnivágyás — táncdah küzdelme — mondotta a bemutató előtt Köllő Miklós. DÓCZY KATALIN MUSICA VIVA II. Sokszor leírtuk már, hogy az Egyetemi Énekkar elérkezett művészetének csúcspontjához. Aztán egy új hangverseny és ismét új, még magasabb csúcspont. Ez történt az április 30-án a Zeneakadémián lezajlott hangversenyen is. Az Egyetemi Énekkar megint előbbre lépett. Baross Gábor nemes drágakővé csiszolta együttesét. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kórus a magyar kórusművészet egyik kiemelkedő reprezentánsa lett. Brilliáns technika, kitűnő muzikalitás, hallatlan fegyelem s már-már mindent tudnak, ami ebben a műfajban a művészetet jelenti. Az előadást szinte hibátlanul énekelték végig. Talán csak Kodály Jézus és a kufárok című művének utolsó akkordja csúszott szét, és Gabrijelek tízszámú vegyeskari alkotásánál bizonytalankodott az együttes. A dicséret hangján lehet szólni a műsor megválasztásáról is. Nehéz, látványos, s telitűzdelve bemutatóval. Az első részben magyar szerzők művei szólaltak meg. Pászti Miklós, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán és a fiatal főiskolás Papp Zoltán. Az ifjú mester „Aki igent mond” című, hattételes operájában egy ígéretes tehetség bontogatja szárnyait. Szünet után a kórusirodalom külföldi mesterei következtek: Britten, Stravinsky, Schönberg és még sokan mások angolul, oroszul, németül, szerbül. A műsor befejező számát Mitchell: Old Mac Donald című művét ismételni kellett. A kitűnő előadás Baross Gábor munkáját dicséri. Szuggesztivitása, muzikalitása lenyűgözte a hallgatóságot. A hangversenyen közreműködött még: Mensáros László Jászai-díjas, Kovács Kolos, Zsigmond Gabriella, Kerényi Dénes és az Egyetemi Koncertzenekar Kamaraegyüttese. — boross — Tánc a Pap-szigeten Szentendre, 1969. május 1. És ragyogó idő. Az ELTE Táncegyüttese és zenekara meghívást kapott a Műszaki Egyetem KISZ-vb rendezésében sorra kerülő ünnepi műsorban való közreműködésre, melynek örömmel tett eleget. Pakolás és utána indulás a jogi kar elől busszal. Táncruhák, csizmák közé szorulva énekeljük a hangulatkeltőt. Kinézünk a busz ablakán — sötét felhők. Csak az eső ne essen! Megérkeztünk. Szikrázó napsütés — a jókedv, úgy látszik, elűzte az esőfellegeket. Gyors öltözés a színpad melletti két sátorban. A zenekar már hangol — színpadra! De milyenre! Mozgó deszkák közül porfelhő. Kevés a néző, elkezdjük. Nyitószám — Rimóci. A zene hangjai mind több embert csalnak a nézőtérre. Baross Gábor vezényli a zenekart. Forróbb lesz a hangulat. Pirosló borosüvegek a színpadon. Üvegestánc. Végre, mi is érezzük a sikert. Tetszésnyilvánítás a Pásztor botoló alatt. Tetszik a botforgatás. A zenekar művészien tolmácsolja a Széki muzsikát. Csendben hallgatjuk mi is a közönséggel. Egy cigányember föl akar menni a színpadra. — Mátészalkai vagyok — mondja —■, tudok táncolni! Nem engedjük. Nem haragszik, de nem tágít mellőlünk. Az együttes befejező monstre száma a Rapszódia. Recseg a színpad — kitűnő az előadás. Vastaps. Mi búcsúzunk a közönségtől. Csak most látjuk, nincs szabad hely a nézőtéren. Emberkoszorú az ülőhelyek körül. — Jók voltatok gyerekek! — mondja Gyapjas István, a táncegyüttes vezetője. Mi megyünk öltözni, közben a színpadon tovább pereg a műsor. Flamm Ferenc vezetésével az Atlas együttes játszik. Salgótarjánban aranydiplomát és három különdíjat nyertek az amatőr együttesek fesztiválján. Ebből a műsorukból mutatnak be részletet. Sikerük van. Ülünk a színpad melletti étterem teraszán és sörözünk. Már táncolnak a füvön. Jó a zene. Megvendégelnek bennünket: zsíroskenyér, pirospaprika, zöldhagyma. Nagyon jólesik. Beesteledik. Megyünk a kikötő felé. Csoportokba verődve, itt is, ott is énekelnek. Kellemes este van. Indulás. És újból fölcsendül a zene. A zenekar is jól érzi magát , nem köti őket szerződés a játékra. Még gyűjtögetik a sikert. Mi ülünk még, de sokáig mi sem bírjuk. Be a tömeg közepébe. A kapitány nagy kanyart tesz, hosszabbítja a kellemes hajóutat. Fáradtan, de kitűnő hangulatban érünk a Vigadó térre így ünnepeltük meg május elsejét. Ionesco, franciául Pesten A francia tanszék színjátszói eljátszották franciául az Egyetemi Színpadon a Kopasz énekesnő és a Jakab vagy a behódolás c. Ionesco-darabokat. Az együttes három-négy hónapja alakult, ezért hangsúlyozom: franciául játszottak. De a nyelvi és színészi produkción túl (jóllehet azzal összefüggésben), még egy figyelemre méltó szempontból tanulságos a teljesítményük: a berzenkedő vaskalaposokkal szemben éppúgy, mint azokkal hígvelejű esztétákkal szemben, akik Ionescot kozmikussá stilizálják, meggyőzően játszottak el egy normális és számomra rokonszenves Ionescot, a „pusztán” szellemeset, a „kizárólag” mulattatót, az okos groteszket. Igaz, hogy a szerző ebben a felfogásban sem mutatott társadalmi perspektívát (s így örökre kielégítetlenül hagyja a dogmatikus irodalomszemléletet), de az is igaz, hogy nem képviselte azt a misztikus értelmetlenséget — az egymást fel nem ismerő házastársak szimbólumában —, amit egyes, „mély” elmék észleltek benne. Számomra mindkét darab és mindkét produkció csupán a kispolgári hülyeséget, az agylágyulás röhögtető látványát keltette, minden különösebb filozófiai konzekvencia nélkül. De ez a „csupán”, egy egész, igazi színpad volt.. ... mulattatás a Kopasz énekesnőben sikerült jobban: a feszengő unalmat, a hétköznapok abszurditását stb. a szereplők magabiztos és fölényes franciasággal fejezték ki. Kiemelném Legeza Ilona feltűnő színészi képességeit (megjelenik, leül, hosszú percekig hallgat, s ezt a szerep előírta szünetet remek komédiázással, meggyőzően ostoba arcjátékkal tölti meg). Intonáció szempontjából kimagaslik Bella Anna, a szobalány szerepében, de az előadás nyelvi egyensúlyához megfelelően hozzáadott a pesti kávéházakból jól ismert üres úriasszonyt alakító Tardos Márta (Mrs. Smith) és Jakabfi László (Mr. Martin) is. Rózsa Endre alakításának pikantériája — ha jól értem —, az a kispolgári arisztokratizmus, amelylyel játékában lenézi az alantas, ostoba környezetet; Rózsa, Mr. Smithből annál mulatságosabb, parvenü kispolgárt kerekít. A csökkenő tűzeseteket sirató és hivatali kötelességét az ostoba semmibe is üldöző tűzoltó kapitány abszurd szerepét Bognár Róbert groteszk melankóliával játszotta el. A rendezés (Rózsa Endre munkája), szerintem helyesen a beszédre orientál és nem a mozgásra vagy a színpadra stb., hiszen legjobban Ionesco nyelvezetével lehet komédiázni. A Jakab vagy a behódolásban a nyelv halványabb komédiáját (s ez a darab hibája) néhány remek szerep és szereplő, mozgással, arcjátékkal, gyűlölt és megint csak ismerős családi jelenetek utánzásával, kitűnően komponált vinnyogó ostobasággal kárpótolja. Különösen a darab első felének csoportos jeleneteire gondolok. Litvai Nelly rendezésének legerősebb oldala a csoportmozgatás volt; a rendező kitűnően ismeri a „zríz”, az „összeborulást” stb., „a” család ingatag érzelmi, hangulati időjárását. Mindenekelőtt Déva Mária és Urhegyi Anna alakítása kitűnő. Déva mint Jakab nővére, a Mark Twaintől ismert és gyerekkorunkban végignevetett vasárnapi iskolai jelenetek matrózruhás, nyávogó csitrijét idézte — persze Ionesco képtelenebb, „lehetetlenebb” modorában. Ürhegyi Annától pedig falrengetően mulattató nagymamát kaptunk, egy igazi, kis magánkomédiát, a darabon belül. Talán a legdinamikusabb alakítást neki köszönhetjük; partnerével, Kazantár Emillel, a hitelesen szenilis nagypapával együtt a legjobb ensemble-játékosokra emlékeztettek. Egyáltalán, ez a harmonikus és jól komédiázó ensemblejelleg lendületet kölcsönzött a műnek. (Bikácsy Gergely, Mérei Zsolt, Losonczi Anna és Lugosi Ágnes játékában). A francia nyelv intonációja ebben az előadásban már nem olyan tökéletes, mint az előbbiben, s talán a darab második részében jobban kiütköznek a darab gyengéi; a nyelvi és dramaturgiai fordulatok laposabbak; ezt a részt, nem tartom olyan artisztikusnak, mint ahogy a szereplők, egyébként rendkívül szimpatikusan felfogták (Gara György és Havas Fanny). Mindez nem változtatott az általános, komikus élményen. Ez a színházi esti is bizonyítja, hogy Ionesconak nemcsak* a: ■drárri^történet- ben van helye, hanem jó még a...magyar színházak műsorában is. Gyakoribb színrevitelével talán elérhetjük, hogy valamely darabját ne mint „tilalmasat”, ne mint „demonstrációt” árasszák el a sznobok, Mr. Smith rokonai. Balassa Péter „Virágnak virága...“ A fájdalom sötét ablakán ragyognak virágok gyöngéd tornyai. Talán így, ezzel a mondattal jellemezhetném ezt a gyönyörű, művésznek, előadónak, közönségnek, örömet okozó estét. Különös, hogy a régi magyar irodalom ennyire bennünk él, ennyire hat. A középkori és reneszánsz nyelvemlékekből, siratókból és dalokból, balladás országfajdulásokból, szerelmi sóvárgásból és önfeledt táncokból, lantosok históriás szavaiból, virágénekekből és mulatónótákból szerkesztett műsort láthattunk az Egyetemi Színpadon. Az első magyar irodalmi- és zenei emlékektől, a XVII— XVIII. századi rokokó dalokig ível. Régi hangszerek (lant, blockflőte), régi szavak (isa, heon, ürdüng, bulcsássa) zenéje éled újjá, bűvöl el. A „Virágnak virága” c. produkció együttese a kassai Batsányi-kör meghívására kelet-szlovákiai vendégszereplésen vett részt. Rozsnyón, Kassán, Nagykaposon, tartottak előadást. A sorozatot Görcsös Mihály elnök nyitotta meg, bevezetőt Ortutay professzor mondott, dr. Falvy Zoltán zenetörténész értő és egyszerű elemzése nagyszerű eligazítást jelentett. Most újra itthon szerepelnek az Egyetemi Színpadon, Székesfehérváron, hogy őszre újabb turnéra induljanak. Az előadások helye: Pozsony, Losonc, Nyitra, Rimaszombat, Prága. Már a huszonötödik előadáshoz közelednek, a most látott est teljesebb, színesebb, mint az első változat. A régi magyar irodalom jubiláns éve 1969. Valahányszázötre végződő évfordulója van a műsorban szereplő Janus Pannoniusnak (sz. 1434), Bornemissza Péternek (megh. 1584), Tinódi Lantos Sebestyén Cronicájának (1554), Balassinak (1554—1594), a Wathay Ferenc „énekes keönw”-nek (1604), — csak úgy találomra említek néhányat. De a nem szereplő Heltai Gáspár halálának éve (1574) is egybe esik Ilosvay Selymes Péter Toldijának születésével, sőt, Zrínyire, a költőre is emlékezünk idén (megh. 1664). A műsor még velük is bővülhet. A szereplők közül Jancsó Adrienne, hol mint „szegii embert’” gyászoló prédikátor, vagy anyját sirató költő, kedvesének bókoló végvári vitéz, „az kikeletnek gyönyörűségéről” daloló poéta, vagy mint mulatozó, vígkedélyű asszony varázsol el, szerez felejthetetlen perceket. Hangja a haláltól a vágyig lép föl, tölt meg borzongással, érzéki gyönyörűséggel. Csengery Adrienne operaszakos, Kecskés András lantkíséretével szólaltatja meg az ómagyar Máriasiralmat, Vitéz Kádár János balladáját, a bújdosó, históriás- és virágénekeket. Fájdalmas ívű és szelíd, könyörgő és könnyed, szomorú és elegáns az előadásmódja. Dicséret illeti Kecskés Andrást (különösen Bakfark Bálint lantfantáziájában tűnik ki), a blockflötén közreműködő Sallay Imre Mátét, Darvas Jánost, az ütőhangszeres játékért. A táncosokat külön említem meg (Takács Imre, Mikszáth Katalin, Tamás Lajos, Túri Judit), akik, mint szép, röpködő virágaik, esőben pördülő lángok az előadás vizuális élményét jelentették. A koreográfiát Szigeti Károly, az egyszerű stilizált színpadképet Péterfy László tervezte. A kitűnő műsor rendezője Moldován Domokos vibráló, szuggesztív estét teremtett, talán csak a dinamikát, a belső ritmust éreztük egyenetlennek. — Kelényi — 5