Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1973 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1973-04-02 / 6. szám

I M'1/ L. Áprilisi gondolatok 1/Két év híján három évtizede, hogy hazánkból eltakarodott a fasiszták utolsó hordája, s megadatott végre a magyar népnek az a lehetőség, hogy szabad hazában, szabad földön munkálja, formálja új életét. Azok a nemzedékek, amelyek a felszabaduláskor ifjonti lelkesedéssel, kétségek és remények között hozzáfogtak az újjáépítéshez, ma már az „idősebb generációhoz” tartoznak. Gyermekeik, akik a szabad, de rendkívül nehéz körülményekkel küzdő országban születtek, már szintén nem az úgynevezett „első ifjúságot” képviselik. A szabadsággal együtt születtek, már túljutottak a kezdő éveken, már lefizették a tanulópénzt, s hellyelközzel talán — a gondokat, felelősséget illetően — inkább együtt éreznek apáikkal, mint öccseikkel és húgaikkal. Hogy generációs probléma ez? Lehet. Az ő gyerekkoruk még emlékeztet a melaszra, a kenyér fejadagra, a szűken mért híg tejeskávéra. A narancsot, banánt már siheder korukban ismerték meg. Mondhatnák, hogy ez nem érdekes, nem döntő. Lehet. A mai fiatalok számára biztos ez igaz. De a tartós hiány, nélkülözés valahol, valamikor megszedi a vámját. Hallottam olyan tizen- és huszonévesekről, akik anekdotázva vigyorogtak a papa vagy a mama furcsa szokásán, hogy most örül a szép ruhának, az ízesebb ételnek, pedig ellenére válik, hisz meghízott. Engem néha sajnálkozással tölt el a negyvenesek teltsége, s néha mohó, valóban nem szimpatikus élethabzsolása. Biztos, hogy ez nem jó. Biztos, hogy másként kellene. De hosszú évek tartós éhségét, százkilós súlynál sem lehet jóllakatni. S ezért örüljön a mai ifjú generáció, hogy ezt nem tudja. S örüljön annak is, hogy valami tüntető fölénnyel hordhatja a koszos és rongyos farmert. Megteheti, mert vehet másikat. Apáik ugyanis szerényen és szinte szemérmetesen viselték a szegénységet. Nem tüntettek vele. Az volt. Most már telik az „öregnek” esetleg osztályon felüli szabóra, bécsi nyakkendőre, olasz cipőre. S ha történelmi távlatban gondolkodunk, úgy elmondhatjuk, hogy meg is érdemlik. A ma valósága a romokból, a nyomorból jött létre. A sanyarú, sovány földből szívta ki görcsösen a göcsörtös gyökér az életerőt. Hogy apáink hibáztak? Már mért ne hibáztak volna? Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy a jogász, biológus, fizikus vagy matematikus megértse: a nagy történelmi változások mindig ellentmondással is telítettek. Buktatók is vannak. Hiba, olykor szenny és bűn is megkísérti az újat, a fejlődőt. De soha nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a — mint a tavaszi természet megújhodásában — kipattanó rügy, a festő virág, mivé formálódik, mivé nő és nem a környezet minden bizonnyal meglevő naturalizmusa. Minden generáció ifjúsága követelte az igazságot. A mostani is. De amikor az igazságot kéri, követeli, számonkéri, el kell fogadniok azt, hogy nemeseik egy igazság létezik. Nemcsak az egyén, a szubjektum igazsága. S erre figyelmeztet bennünket — noha mindennap kellene — április negyedike. Az akkor fejlődő, az akkor induló, rügyező és gyökeredző. Ma már ez lombos fa. Hogy nyesegetni kell? A jó kertész is ezt teszi. Vadon nem nőhet semmi, legalábbis nem ésszerűen és célszerűen. És itt vár a súlyos örökség, a jelenlegi, a mostani fiatalokra. Nekik is kell majd kertészkedniök, nekik is kell majd nyesniök, a vadhajtást visszaszemezni. Nemesíteni, frissíteni. S ez az élet rendje. S majd ha méltók lesznek rá, ha munkájukkal megteremtették hozzá az alapot, a jövő nemzedék tőlük is számonkéri tetteiket. Ezt ki kell érdemelniük, s őszinte választ kell nekik is adniok, hogy mit, miért és hogy tették. S akkor teljesedik ki az életük, ha majd őket kérdezik, s rajtuk kérik számon a múlt, s az akkori jelen sorsát. Valahogy így figyelmeztet bennünket a majd három évtized előtti április. Károlyi Mária Április 4-i ünnepségek Április 4-e tiszteletére egyetemszerte megemlékeznek hazánk felszabadulásának 38. évfordulójáról. A jogi kar április 3-án délelőtt 11 órakor az Aulában tartja az ünnepi megemlékezést, míg a TTK április 3-án 10 órakor a Ságvári-teremben tart ünnepélyt. A bölcsészettudományi kar április 3-án délután 6 órakor a Budaörsi úti kollégiumban tart ünnepi megemlékezést, előadó Simon Péter docens. Ezt követően az ELTE Bartók Béla vegyeskara és a kollégium ifjúsága kulturális műsort ad. Tanácstagjelöltek egyetemünkön A TANSZÉKVEZETŐ - AZ ELSŐÉVES DIÁK 1971-től lépett életbe az új választási rend: most a kerületi tanács testülete választja a fővárosit, szemben a régebbi gyakorlattal, amikor közvetlenül a lakosság szavazott. Persze a munka lényege mindkét választási módszer esetén azonos. A kerületi tanácstagok az állampolgárokat közvetlenül érintő kérdésekben járnak el; a Fővárosi Tanács, mint Budapest népképviseleti testülete, az egész főváros életét érintő problémák megoldására hivatott. Berényi Sándor megbízatásainak három „ciklusát” különbözteti meg. Az első időszakban az Igazgatási Bizottság elnöke volt, majd a Végrehajtó Bizottság tagja, jelenleg a Jogi Bizottság elnöke. Berényi Sándor, az államigazgatásijogi tanszék vezetője egy évtizede tagja a Fővárosi Tanácsnak. — Budapesten élénk a közélet — mondja Berényi professzor, — különösen ott, ahol kialakultak a tradíciók, a belső kerületekben, egyes peremkerületekben. A hagyományok hiányában az új lakótelepeken a tanácstagok helyzete egyelőre még nehezebb. De mindenütt elmennek a tanácstagi beszámolókra, figyelik kerületük életét, sok bíráló szó is elhangzik. Az elfoglaltság mindenütt nagy volt, a különböző bizottságok fontos hivatást töltenek be. A Jogi Bizottság feladata a jogi munka, a jogszabályalkotás, minden előterjesztett jogszabály megvitatása. Nemrégiben kidolgoztuk a jogszabályalkotás egyik távlati tervét a fővárosban. Természetesen munkánk „csapatmunka”, különösen fővárosi méretekben: sok tízezer emberre van szükség egy-egy feladat megoldásánál. Az elmúlt tíz év minőségi, gyökeres változást hozott sok területen: megindult a nagyarányú lakásépítkezés, egy-egy ötéves terv alatt 50 ezer épült, s most 75 ezer felépítését tervezzük. Ennek ellenére 100 ezer igénylő van még, aminek egyik oka, hogy a fővárosban leginkább állami erőből épülnek a házak. A metró a második nagy eredmény. A közlekedésben gyökeres változást fog hozni — az egyáltalán nem távoli jövőjű — észak—déli vonal megnyitása, s a HÉV-vonalak korszerűsítésével, a metróba való bekapcsolásával Európában az élvonalba kerülünk majd a modern közlekedés terén. A lakosság életében változást hozott a földgáz behozatala Budapestre. A gázbontó üzem felépülésével pedig tovább korszerűsödik a gázellátás. A főváros sajátos gondja marad még jó ideig, hogy a 2 millió lakoson kívül több mint 300 ezer ingázó veszi igénybe a különböző szolgáltatásokat, ami különösen a kereskedeimben okoz állandó feszültségeket. Jelenleg az egyik legsürgősebben megoldásra váró kérdés a legifjabbak és a legidősebbek problémáinak megoldása. Budapesten a nőket szinte teljesen foglalkoztatják, meg kell oldani a gyerekek elhelyezését, több óvodát, bölcsődét kell építeni. S a főváros több mint 100 ezer nyugdíjasról gondoskodik, akik között nagyon sok a magányos Budapest iskolaváros is. A tanács az általános és középiskolákkal foglalkozik, s bár az új lakótelepeken egyre-másra épülnek a modern iskolák, a belterületeken elavult az oktatási hálózat. Felújításukra rendkívül sok pénzre van szükség, hiszen a fűtés sem korszerű, tornaterem is kevés van. A tanácsok mellett sokat tesznek az üzemek, vállalatok az iskolákért. A kerületi úttörőtáborokat is társadalmi összefogással hozzák létre — fejezte be nyilatkozatát Berényi Sándor professzor. ★ Bárdy Krisztina nincs még 19 éves. Tavaly érettségizett a Fazekas Mihály gyakorló gimnáziumban, s rögtön felvételt nyert az ELTE matematikafizika szakára. A VIII. kerületben lakik, a 135-ös körzetben, a környék bérházaiban többnyire munkások élnek, sok az idős ember. Ezért is lepődött meg Krisztina, amikor a tanácsnál megkérdezték: vállalná-e megválasztása esetén a körzet tanácstagi tisztét. — Aggódtam, hogy túlságosan fiatal vagyok. A jelölőgyűlésen több mint 150-en voltak és — nagyon jólesett — egyhangúlag, tartózkodás nélkül javasoltak. Sok idős munkás is hozzászólt, szavukból várakozásteli bizalom érződött. Egyikük elmondta, hogy hat elemije van, és milyen nagy dolog, ha egy fiatal lány így indulhat, mint én. Azóta is sokszor megszólítanak az utcán, vadidegenek, segítenek, forduljak hozzájuk bátran. Nagy a körzet, csak az ő házukban vagy 350 lakó él. Sok a gond, a probléma. De Krisztina előtt nem teljesen ismeretlenek a nehézségek: eddig édesapja volt a tanácstag, a környéket foglalkoztató kérdések már azelőtt is „bevonultak” otthonukba. Édesapját saját kérésére felmentették, a Ganz-MÁVAG dolgozójaként Egyiptomba ment két évre A lakók már akkor mondták, legyen a lánya a helyettese, Krisztina nem merte vállalni. De amikor most ismét felmerült a neve, győzött a megtisztelő bizalom. A szülők negyven éve laknak ugyanott. Az apa mindenkinek jó ismerőse: sok személyes jellegű problémát, kisebb és nagyobb szomszédi „összekoccanásokat” is rendbe hozott, akár késő este, akár a szombati ebédnél nyitották rá az ajtót. Közbenjárására szüntették meg a környék rossz hírű kocsmáját, kezdték meg a legnagyobb és legöregebb ház tatarozását. De a javítások „befejezése” Krisztina feladata lesz... — Már eddig két kéréssel kerestek fel. A kisgyermekes lakók zebrát kérnek az útra, mert a rossz kilátás miatt balesetveszélyes az iskola felé vezető út. A fiatalok pedig olcsó szórakozási lehetőséget szeretnének. Van is egy elképzelésünk. A házunkban sok az üzlethelyiség, az egyiket, vagy akár egy pincehelyiséget kibérelnénk, berendeznénk klubnak, és saját költséggel rendben tartanánk. Már szó van az egyik helyiségről, egyelőre a tatarozómunkások laknak benne. Krisztina, ha még szorong is kicsit, tele van tervvel. Ha valóban megválasztják, nagy lelkesedéssel fog új munkájához. Mire mandátuma lejár, az egyetemnek is majdnem végére ér. Valóban szerencsés indulás: a tanulás és a közösség szolgálatának szép összekapcsolása. Tanár szeretne lenni. Bizonyos, hogy érteni és szeretni fogja a gyerekeket, az embereket. Bár majdnem össze sem írták ... A házmester a családnak eggyel kevesebb összeírólapot hozott: — Hiszen Krisztina tizenhat éves csak, fiatal még ahhoz, hogy ő is, kitöltsön egyet — mondta. Ha április 15-én megszavazzák, négy éve lesz rá, hogy — ezen a poszton is — bizonyítsa Nagykorúságát. A BTK téli Március 5-6-án tartotta meg a bölcsészkari KISZ- bizottság téli KISZ-vezetőképző táborát az ELTE visegrádi üdülőjében. A KISZ-iskola egyik fő célja az első évfolyamosok tájékoztatása volt a kar valamennyi munkaterületét érintő kérdésekről. Program szerint sor került ezenkívül a hallgatói képviselet (választás , működési szabályzat) problémáinak megvitatására. Szó esett a KISZ-alapszervezetek munkájáról, vagy például az oktatás olyan új KISZ-iskolája szerű formájáról, mint az „átvezető” félév (az elsőévesek bevezetése az egyetemi munkába). Hangsúlyozták a tanulmányi munka segítésének fontosságát, az oktatás hatékonyságának növelését. A kétnapos tábor programjában még vita folyt a jelenlegi felvételi rendszerről, ezenkívül a hallgatói értekezletről is, az utóbbiról azonban még határozat nem született. A tábor egyes programpontjain, vitáin megjelentek az egyetem párt-, állami és KISZ-vezetői. n*7 – XV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 1973. Április 2. ÁRA 60 FILLÉR Felvették a Cukor utcai diákotthon új elsőseit Az Apáczai Csere János Gyakorló Iskola Cukor utcai diákotthonában az 1973—74-es tanévre meghirdetett férőhelyekre 251 kisdiák jelentkezett. Benkő Loránd rektorhelyettes elnökletével a felvételi bizottság tagjai március 23-án döntöttek: nyolc fiú és harminc leány kezdheti meg jövőre az első osztályt a gyakorló iskolában. Az eddigi gyakorlattól eltérően nem alakult különbizottság, amely a helyszínen vizsgálja meg a tehetséges jelentkezők családi helyzetét, mert a felvételi vizsgán teljes egyértelműséggel meg lehetett határozni: ki az igazán tehetséges és egyben a továbbtanulás szempontjából segítségre szoruló. Valamennyi felvett kisdiák falusi, tanyasi.