Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1982 (24. évfolyam, 1-17. szám)

1982-03-01 / 2. szám

VISEGRÁD 1982 1982. február 18—21-ig tar­totta az ÁJTK KISZ-szerveze­­te felkészítő táborát. 17-én es­te nyolc szervező érkezett a tábor színhelyére, hogy előké­szítse a másnapi tábornyitást. Másnap jó­­ hangulatban, de nem teljes létszámban érkez­tek meg a táborlakók. (Terve­zett összlétszám 85 fő.) Nagy Mihály nyitotta meg a tábort, ezután a délelőtt a beszállásolással telt el. Ebéd után a KISZ szerepéről a fel­sőoktatásban címmel folyt vi­ta, majd megérkezett első meghívott előadónk, Kukorelli István, aki a TDK helyzetéről, a karon betöltött szerepéről és a KISZ-hez való kapcsolatáról beszélt. Az előadást vita kö­vette, amit a vacsora szakított félbe. Az esti program Hamza Gábor színvonalas beszámoló­ja volt a FEB-ről. A hivatalos program után a táborlakók éj­jel fél egyig beszélgettek. Péntek délelőtt Kovácsné Virág Márta a tanulás, a ta­nulócsoportok, a csoportdina­mika és a hivatástudat problé­máiról tartott előadást saját szociológiai felmérései alapján. Délután a kitűzött program időpontja eltolódott, fél ötkor Domine István beszámolt a KISZ szerepéről a politikai rendszerben. Vasy Géza, az ELTE Közművelődési Titkár­ságának igazgatója este hétkor vitaindító előadást tartott a közművelődésről, és intéz­ményrendszeréről. Parázs han­gulatú vita alakult ki, záporoz­tak a kérdések. Szombat délelőtt Klavács Antal a mindenkit foglalkoz­tató új ösztöndíjtervezetről tartott ismertetést. Délután nagy szeretettel vártuk Schmidt Péter dékán elvtár­­sat és Valky László elvtársat, a jogi kar párttitkárát. Először Valky László felolvasta az MSZMP Budapesti Párt­­bizottsága 1981. februári határozatát, azután Schmidt Péter a kari intézetek problémáiról beszélt. Ezek után sajnálatos módon szemé­lyi kérdésekre terelődött a vi­ta. Szünet után Nagy Mihály a kari szervezet előtt álló fel­adatokról beszélt. A délutáni vita folytatásaként este kari vezetőségi nyilvános ülés volt, amelyen több fontos kérdés­ben határozatokat fogadtak el. Vasárnap délelőtt a pihenés, a kirándulás, a játék és a ha­zakészülődés jegyében telt el. A tábor délután három óra­kor zárt. Megragadjuk az alkalmat, hogy kifejezzük köszönetünket az üdülő dolgozóinak áldozat­kész munkájukért. Kádár Péter—Déri Béla Az Akadémiai Kiadó a közművelődés szolgálatában Három új, jelentős kötet megjelenése alkalmából ren­dezett legutóbb sajtótájékoz­tatót az Akadémiai Kiadó az MTA Roosevelt téri épületé­nek tudósklubjában. Az Új Magyar Lexikon ki­egészítő kötete elsősorban az 1962. és 1980. közötti esemé­nyeket, új információkat igyekszik elérhető köretbe hozni. Méghozzá az előző kö­tetekhez hasonlóan olyan szer­kezetben, hogy viszonylag bő­vebben kapjuk a hazai adato­kat (pl. a tudomány vagy a közélet szereplőit, tevékenysé­gét, vagy azokat, akik koráb­ban nem szerepeltek, de idő­közben valamiben jelentőset alkottak, stb.), másrészt a nemzetközi politikai, művésze­ti és tudományos élet legfon­tosabb alakjainak az ismerte­tését. De újraírt formában kapjuk meg pl. az egyes or­szágokról szóló alapvető átte­kintéseket. Amint maga az Új Magyar Lexikon, ugyanúgy a kiegé­szítő kötet is fontos hiányt pótol, hiszen az évek óta ter­vezett nagy enciklopédia hiá­nyában ez a legteljesebb ha­zai általános lexikon. Nem állhatom meg, hogy meg ne említsem rövid kritikai meg­jegyzésként: míg a hazai ada­tok általában igen pontosak­nak tűnnek, addig pl. éppen az országleírásokban számos hiba található. Szűkebb szak­mámnak megfelelően az afri­kai országok leírásait lapoz­tam át először, s ezek bi­zony pusztán csak a népek, etnikumok felsorolásánál is jelentős tévedések, elírások szerepelnek. Érdemes lett vol­na Fodor István többféle for­mában is megjelent tanulmá­nyát hasznosítani a népnevek átírásánál, másrészt az afrika­­nisztikában mélyebben jártas szakemberrel e szócikkeket át­olvastatni. A sajtótájékoztató másik bemutatója szintén fontos munkát nyújtott át a megje­lenteknek. A hatkötetes ma­gyar irodalom­történet (nép­szerűbb egyetemi nevén „spe­nót”) befejező modernkori ré­szének (1945—1975) első köte­tét, amely az Irodalmi élet és az irodalomkritika alcímet vi­seli. Az MTA Irodalomtudo­mányi Intézetének műhelyé­ben készülő utolsó kötet (a tervek szerint 4 részben) szin­tén igen égető hiányt tölt be, mivel az utolsó évtizedek ma­gyar irodalmáról szakiroda­­lommal, lexikális anyaggal, mutatókkal ellátott teljes és részletes áttekintés nem áll rendelkezésre. S így mind a szűkebb szakmában, mind az egyetemi tevékenységben, de még a középiskolai oktatásban is csak igen fáradságos mun­kával lehet adott alkalommal és az adódó szükségleteknek megfelelően tájékozódni. Vár­juk tehát a megkezdett soro­zat további köteteit A sajtótájékoztató harma­dik kötete szintén olyan té­mát ölel fel, amely számot­tevő fontossággal bír egyete­mi munkánkban. Ugyanis A magyar történelmi kronológia I. (és a tervek szerint gyors egymásutánban megjelenő to­vábbi három) .kötete nemcsak a történész szakosok, hanem minden a szűkebb szakmáján túl hazája múltjára is kíván­csi hallgató, oktató, sőt dolgo­zó számára hasznos segéd­könyv. Az Akadémiai Kiadó kétség­kívül mindhárom vállalkozá­sával de főleg az utóbbi ket­tővel azt húzza alá, hogy a magyar tudomány ezekben az években ismét jelentős ered­ményeket takarít be (hadd utaljunk itt hirtelenében még a szintén akadémiai kiadású Magyarország története, a Néprajzi Lexikon, vagy a Vi­lágirodalmi Lexikon vaskos köteteire). E nagy eredménybetakarítás értékét ugyanakkor nagy mér­tékben emeli, hogy olyan vál­lalkozásokról van szó, ame­lyek nem pusztán csak a szű­kebb szakmai tudományos te­vékenység érdekeit szolgálják, hanem egyúttal a hazai köz­­művelődés, a széles olvasókö­zönség kulturális tájékozódá­sának alapvető forrásait is jelentik. lesz Hódíthatatlan szellem A magyar történelem nagy pillanata, a parasztháború és nagy személyisége, Dózsa György egyaránt volt témája és jelképe a reformkornak. Kulin Ferenc, egyetemünk tanára feldolgozatlan tárgy­kör kimunkálására vállal­kozott, amikor számba vette, a parasztháborút értékelő és elemző reformkori irodalmat. Wesselényi, Kölcsey, Táncsics, Eötvös, Petőfi és más, kevésbé ismert alkotók munkásságá­ban kutatta fel e motívumot, következetesen figyelembe vé­­ve, hogy kettős szempontrend­szer — az irodalomtörténet és eszmetörténet — érvényesítése e feldolgozás alapvető köve­telménye. (Akadémiai Kiadó) GERECS ÁRPÁD BÚCSÚZTATÁSA Előző számunkban szomorú szívvel tudattuk olvasóinkkal, hogy Gerecs Árpád professzor, akinek alig egy éve közöltük (1981. március 16., 4. szám.) jelentős gondolatokat megfogalma­zó „székfoglaló beszédét” az Eötvös Loránd emlékérem átvétele alkalmából, 79. életévében váratlanul elhunyt. A nagyhírű tu­dóst egyetemünk részéről Medzihradszky Kálmán professzor, rektorhelyettes és Zsadon Béla egyetemi tanár búcsúztatta. Az ő szavaikkal emlékezünk egyetemünk egykori professzorára. Szomorú feladatot vállaltam magamra, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem ve­zetői, tanárai és hallgatói ne­vében rövid időn belül immár másodszor búcsúztatom egye­temünk tiszteletbeli doktorát. Díszdoktorrá lenni, díszdok­tort avatni, s akárcsak az ava­táson jelen lenni, felemelő ün­nepi esemény, s még ma is fü­lembe csengenek a rektor üd­vözlő szavai, az ünnepeltek be­szédei, melyben szinte vallo­­másszerűen említették életút­juk számukra legfontosabb állomásait, s tettek hitet egye­temünkhöz való ragaszkodásuk mellett. S még nem felejtet­tük el a Gaudeamus igitur uj­­jongó dallamait, amikor egy esztendővel az ünnepi ese­mény után Gerecs Árpád pro­fesszort gyászolja az egyetem. Egyetemünk ifjúsága, a fel­növekvő vegyészgenerációk, tanítványai és munkatársai és a többi kémikustanszéken dolgozó kollegái köszönik Ge­recs professzornak azt a húsz esztendőt, melyet közöttük töl­tött. Ez idő alatt létrehozta a kor szelleméhez legjobban al­kalmazkodó, s régóta nélkü­lözött tudományegyetemi ké­miai technológiai oktatást, s korábbi tudományos és ipari tevékenysége alapjain iskolát teremtett a gyógyhatású szer­ves vegyületek kutatása terü­letén. Módszere egyszerű volt, következetes, s éppen ezért eredményes: megkövetelte a pontos és kitartó munkát, a logikus gondolkodásmódot, szeme előtt az elméleti ered­ményeken túl mindig ott lebe­­get a cél, hogy kutatómunká­jával embertársai hasznára le­hessen. Gyakran megcsodáltuk azt a kristálytiszta­­ gondolkodást, melyről nem véletlenül esett szó gyászjelentésében sem. Mindnyájan emlékezünk a ka­ri tanácsban, vegyész szakbi­zottságban, az Akadémia osz­tályülésein elhangzott felszó­lalásaira, melyekben, varázsla­tos módon, a legegyszerűbb, s utólag már szinte magától értetődő megoldások felvillan­tásával csendesítette le a vi­ták már-már kibékíthetetlen­­nek látszó viharait. S ez­ek a felszólalások nem vélemények olcsó kompromisszumát jelen­tették, hanem a nemes elvek és az igazság csendes diadalát. Gerecs Árpád professzor tu­dós érdemeit, közéleti tevé­kenységét nálam sokkal szak­értőbben tudta méltatni Beck Mihály akadémikus. Emberi nagyságát, közvetlen segítő­készségét, a tanítómester érde­meit hivatottabban értékelik diákjai és munkatársai. Szá­munkra pedig nem marad más, minthogy nehéz szívvel beletörődjünk a megváltoztat­hatatlanba. A Gaudeamus so­rai egész pályafutásunkat vé­gigkísérik, s keserű ellenpont­ja az elmúlást idézi: Vita nostra brevis est Brevi finietur Venit mors velociter Rapit nos atrociter Nemini parcetur. Gerecs Árpád professzor Egyetemünkön maradandót al­kotott. Életművét s az alkotót megőrizzük emlékezetünkben. Medzihradszky Kálmán Nehéz szívvel búcsúzom sze­retett tanítómesterünktől, Ge­recs professzor úrtól azok ne­vében, akik tanítványai és az Eötvös Loránd Tudományegye­temen munkatársai voltunk. Néhány napja még érdeklő­dő figyelemmel kísérte mun­kánkat, foglalkozott gondja­inkkal és segített azok megol­dásában. Keserves most már csak emlékezni kedves, szere­tett alakjára, örök fiatalos egyéniségére, igaz emberségé­re és közös dolgainkra; szám­ba venni mindazt, amit tőle tanulhattunk, azokat a mara­dandó emberi és szellemi ér­tékeket, amelyek tőle ránk maradtak. Kiváló tanárunk volt! Em­lékezetesek maradnak egyete­mi előadásai, amelyeket koráb­ban a természetes szerves anyagok kémiája, majd a ké­miai technológia témaköréből tartott. Mindig megragadó és hatásos volt kristálytiszta gon­dolatmenete, sallangoktól men­tes, egyszerű, szabatos, tömör előadásmódja. A kémiai technológia okta­tásban is határozottan meg­nyilvánult az a törekvése, hogy az elméletet a gyakorlati al­kalmazással szoros egységbe foglalja és hallgatóinak bemu­tassa (szavai szerint) „azokat az utakat és módokat, amelyek a kémia újabb történetében a legjellemzőbben vezetnek az alaptudományokból a vegy­iparba”. Ezen túlmenően elő­adásain és az általa oly fon­tosnak tartott laboratóriumi gyakorlatokon tanítványait céltudatos és pontos munkára, a munka szeretetére és tisztes­séges emberi tartásra nevelte. Mindezzel igen értékes útra­valót adott valamenyi tanít­ványának. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, akik közvetlen munkatársai lehettünk. Nagy gonddal és figyelemmel irá­nyította tanszékét, személye­sen és rendszeresen törődve minden egyes munkatársának tevékenységével a laboratóri­umokban, a tanteremben, a tanszéki irodán és a műhely­ben egyaránt. Nagyon tudott dolgozni, a munkában szemé­lyes példát mutatott és máso­kat is megtanított dolgozni. Határozottságával, emberségé­vel és sugárzó nyugalmával az eredményes munkához szük­séges kiegyensúlyozott légkört teremtett maga körül. És­­különösen felejthetetle­nek azok az emlékeink, ame­lyek összekapcsolnak Gerecs professzor úrral az általa nagy szenvedéllyel művelt és szere­tett természetes és gyógyhatá­sú szerves vegyületek (szén­hidrátok, alkaloidok, indol­­származékok, gyógyszerek) ku­tatása területén. A preparatív szerves kémiának művésze volt és fáradhatatlanul taní­totta erre munkatársait. Min­dig magas követelményeket támasztott és tudatosította bennünk, hogy (szavaival) „a helyesen megtervezett és pon­tosan végrehajtott, valamint pontos megfigyeléssel jól re­gisztrált kísérlet szinte örök érvényű lehet, csak a magya­rázat változhat.” Vele együtt dolgozva megtaláltuk a mun­ka örömét és megtanultuk, hogy egy új vegyület előállítá­sa, vagy akárcsak egy jól si­került kristályosítás is boldog­gá tehet. A jó munka szépsé­gét és örömét tudatosan hir­dette, többször idézve József Attilát: „Dolgozni csak ponto­san, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Így emlékezünk mi Gerecs professzor úrra! Tudjuk, hogy váratlan ha­lálával legfájdalmasabb vesz­teség közvetlen hozzátartozóit érte. Mi, volt tanítványok és munkatársak őszintén együtt­érzőnk velük és osztozunk gyászukban. Elbúcsúzunk kedves pro-­­fesszor úr! Fájdalom, hogy nem hangzik el többé a korábban naponta, sőt olykor naponta többször hozzánk intézett kérdése — „Mi újság a kémiában, kollát­sa?” —, amely a kitartó kísér­letező munkát és a szakmai lelkiismeretet volt hivatva bennünk ébren tartani. Mégis mindaz, amire ben­nünket tanított, az emberi ér­tékek és a szellemi örökség, amit ránk hagyott, maradan­­dóak és tovább élnek közöt­tünk. Emlékét szeretettel őrizzük! Zsadon Béla szó a KISZ-alapszervezetekről Néhány A hallgatói közélet egyik gyakori témája a KISZ-alap­­szervezet, mely különösen ak­kor kerül a beszélgetések kö­zéppontjába, ha a KISZ szer­vezeti kérdésekről esik szó. Korunkon sajnos az alapszer­vezetek szinte tíz éve állandó­an változó szerveződésűek. Az alapszervezetekkel kapcsola­tos problémák azonban nem­csak karunkra, hanem egész egyetemünkre jellemzőek, op­timális szerveződési formát azonban eddig még nem sike­rült találni. Karunkon az alapszerveze­tek szerveződése volt már ho­rizontális és vertikális, sőt a kettő együtt is létezett. Az el­ső évfolyamon jelenleg már nem tanulócsoportokra épül az alapszervezet, hanem önkéntes szerveződésű. Mindenki abba az alapszervezetbe, pontosab­ban a leendő titkár mellé állt, amelyik mellé akart, így már nem kényszerűen négy alap­szervezet alakult ki, hanem hat. Igaz, hogy van olyan alapszervezet, amely mindösz­­sze kilenctagú. Tíz év távlatá­ban úgy tűnik, az alapszerve­zetek nem képesek sem érde­ket képviselni, sem komoly munkát kifejteni. Milyen okai lehetnek ennek a jelenségnek? Az első ok szerintem a hall­gatók egyetemi életstílusával van összefüggésben. Az első évben megismerkednek az egyetemmel, ekkor rázódnak össze a tanulócsoportok is. Ek­kor a legfogékonyabbak a kö­zös problémák iránt. Azonban az egyetemi közéletből keveset ismernek ahhoz, hogy szerepet is vállaljanak benne. A máso­dik évben a legaktívabbak a hallgatók. Gyorsan fölismerik érdekeiket, és megpróbálják ezeket kari szinten érvényesí­teni. A tanulmányi leterhelés is a másodévben a legkisebb. Harmad- és negyedévben már a jövő érdekli őket. Érdeklődésük egyre inkább szakmai, és az „öregek” szkep­ticizmusával tekintenek le a közéletre. Ebben az időszak­ban az alapszervezeteknél jó­val kisebb számú tanulócso­portok is egyre kevesebb ér­deklődést tanúsítanak egymás iránt. A helyzetet azt hiszem reprezentálja a következő idé­zet a joghallgatók közösségi kapcsolatairól készült tanul­mányból: „... az egyetemi kap­csolatokra rányomja bélyegét a majdani elhelyezkedés lehe­tősége; mindenki vetélytársat lát a másikban... már a har­madévtől megindul az óvatos­kodás, a lehetőleg minél keve­sebbet elárulni magamról ér­zése akadályozza sokszor a nyílt véleménynyilvánítást, il­letve a szorosabb kapcsolatok létrejöttét...” A hallgatók egy részének barátai nem hall­gatótársaik közül kerülnek ki. Ehhez képest tömegmozgalmat nem lehet csak másodévre épí­teni. Az alapszervezetek érdek­telenségének oka az is, hogy a szabad idejét mindenki más­ként kívánja eltölteni. A fő­városban rengeteg az olyan program, amely nem teszi szükségessé az alapszervezet közös programkeresését. Fon­tos ok az is, hogy a középisko­lából áthozott közösségi tudat használhatatlan az egyetemen. Bizonyítja ezt az a tény, hogy a karra fölvettek nyolcvan százaléka a középiskolában va­lamilyen KISZ-funkcionárius volt. Itt azonban elvesznek ezek a funkcionáriusok! Van­nak olyanok is, akik a közép­iskolában kényszerűségből vál­lalják el ezt a funkciót, itt azonban ez a kényszer meg­szűnik. Egy alapszervezeten belül nincs közös összetartó érdek. Érdek csak évfolyamszinten jelenik meg. Az alapszervezetek nem dön­tenek az anyagi és szervezeti kérdésekben. Ezek a döntési jogosítványok évfolyam vagy kari, sőt egyetemi szinten van­nak! ! ! . Nincsenek előre meghatáro­zott, lebontott feladataik sem. Mi akkor az alapszervezet funkciója? Jelenleg csak szer­vezeti szerepe egyértelmű. A tagnyilvántartás, tagdíjbesze­dés nehezen képzelhető el nél­küle. Meg kellene vizsgálni an­nak a lehetőségét, hogy a KISZ-tagok ott legyenek ta­gok, ahol közösségi tevékeny­séget végeznek. (TDK, szak­­kollégium, klub etc.) Akik nincsenek ilyen önte­vékeny csoportban, azokat köz­vetlenül évfolyam-szinten le­hetne tartalmi elemeket is hor­dozó szervezetekbe tömöríteni. Az évfolyamra és a tevékeny­ségi csoportokra épülő szerve­ződés csak egyszerre lenne megoldható, és csak így ala­kulhatna ki optimális taglét­szám. Természetesen a tevé­kenységi csoportokhoz való tartozásnak nem kötelező ele­me a KISZ-tagság. Ezzel az alapszervezeti szerveződéssel lényegében csak egy gyakorla­tot deklarálnánk. Komár Gábor ÁJTK szervező titkár

Next