Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1982 (24. évfolyam, 1-17. szám)

1982-03-01 / 2. szám

Gerecs Árpád búcsúja (2. oldal) Polgári jog franciául (3. oldal) Rózsaszínű pesszimizmus (4. oldal) Mitől döglik a légy (4. oldal) A másfél­­szakosságról (5. oldal) Tanáraink könyveikről (6. oldal) Mindannyiunk körében köz­tudott tény, hogy a felsőbb pártszervek időről időre be­számoltatják a különféle in­tézmények pártbizottságait, a teljes párttagság részvételével készülő beszámolók alapján számba veszik az elért eredmé­nyeket és a hiányosságokat, s határozatba foglalják az elkö­vetkezendő évek legfontosabb feladatait, megoldandó kérdé­seit. A budapesti pártbizottság 1976-ban foglalkozott az ELTE pártmunkájával, így az elmúlt év folyamára időszerűvé vált az ELTE pb beszámoltatása, mun­kájának áttekintése, az előt­tünk álló legfontosabb felada­tok, irányvonalak kijelölése. A budapesti pb végrehajtó bi­zottsága múlt év december 2- án hozott határozatot „az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem munkájának néhány kérdésé­ről, az ELTE Pártbizottságá­nak jelentése” alapján, ame­lyet Király Andrásné, a bu­dapesti pb titkára az egyetemi pártbizottság február 8-i ülé­sén ismertetett. Az egyetemi párttevékenység, illetőleg álta­lában az oktató-nevelő és köz­életi-ideológiai munka közel­jövőjét meghatározó nagy fon­tosságú dokumentumról Pusz­tai Ferencet, az ELTE pb-tit­­kárát kérdezzük: — Az intézményi pártbizott­ságok tevékenységének idő­szakonkénti áttekintése a párt­élet természetes mozzanata, de ugyanakkor kiemelkedő jelen­tőségű eseménye is. A jó há­romnegyed éves előkészítés után a teljes párttagság véle­ménye alapján készült jelen­tésünk, majd az azt követő budapesti vb-határozat a kö­vetkező esztendők dokumentu­ma. A jelenlegi határozatnak különleges fontosságot kölcsö­nöz az a tény, hogy napjaink­ban a felsőoktatáspolitika „váltásának” a felsőoktatás új helyzetének vagyunk felelős részesei, résztvevői. A felső­­oktatást érintő sok éves elem­zések eredményei éppen mos­tanára formálódtak ki, a rö­­videbb vagy hosszabb távú döntések részben meg is szü­lettek. Ez a körülmény az ed­dig sok irányú, szétszóródó , nem egy esetben széttartó el­képzelések összefogására ösz­tönöz, sőt kényszerít bennün­ket. A felsőoktatás fejlesztésére hozott múlt évi politikai bi­zottsági határozatot, ill. a rö­­vid távú minisztériumi intéz­kedési tervet illetően így a legfőbb feladatunk az, hogy belső egyetemi tö­rekvéseinket az általános politikai lehetőségekhez és következményeikhez igazítsuk. Emeljük ki, olyan igazodási lehetőségről van szó, amely nem korlátozást, akadályt, ha­nem éppen biztatást jelent az égetően szükséges újítások, korszerűsítések véghezvitelé­hez. Az ELTE pártbizottsága 1980 elején, munkája kezde­tén kidolgozott és elfogadott egy ötéves tervet, egy „ciklus­programot”. Nyilvánvaló, hogy a Politikai Bizottság határo­zata és a budapesti párt-vb határozata után nem arra kell törekednünk, hogy saját, ko­rábbi ciklusprogramunkhoz betű szerint ragaszkodjunk: nem kell, nem szabad külön dokumentumként kezelnünk. Már csak azért sem, mert munkaprogramunk — örö­münkre — szemléletileg, de a feladatok rangsorolását tekint­ve is számos ponton egybevág a Politikai Bizottság határoza­tával. — Mielőtt „Az Eötvös Lo­ránd Tudományegyetem je­lentése a budapesti párt-vég­rehajtó bizottság 1976. decem­ber 14-i határozata végrehaj­tásáról” c. beszámoló főbb té­maköreiről kérdeznék az ELTE pártbizottságának titkárát, hadd idézzünk két rövid, de lénye­ges bekezdést a jelentés szöve­géből, amely egyrészt az egye­temi pártmunka­ stílusát jel­lemzi, másrészt viszont a fel­adatok felismerésének, válla­lásának és megvalósításának szerves összefüggését húzza alá: „... a párttagság a veze­tőségek munkáját általában jó­nak, elismerésre méltónak tart­ja. Javult a vb és a kari veze­tőségek munkakapcsolata. A taggyűlések elé egyre gyak­rabban kerülnek olyan egyete­mi, oktatási témák, amelyek közvetlenül érintik, élénken foglalkoztatják a tagságot. A pártegység erősödése irányába hatott annak a szemléletnek a háttérbe szorulása, amely a pártegységet viták nélküli egy­ségnek fogta fel. Párttagsá­gunk számára egyre nyilván­valóbb az is, hogy a pártegy­ség megteremtésére minden egyes konkrét kérdésben újra és újra szükség van. Ennek a politikai követelménynek meg­felelő politikai gyakorlat külö­nösen fontossá válik a most előttünk sokasodó feladatok megoldásában ... Sok esetben egy-egy kérdés körültekintő vitájával és határozat megho­zatalával a problémát elinté­­zettnek tekintjük, azaz a poli­tikai elemzést és döntést nem követi politikai cselekvés. Ese­tenként nincs elég erőnk a meghozott határozatok végre­hajtásának körültekintő meg­szervezésére, a végrehajtás el­lenőrzésére. Csak a legutóbbi időben ügyelünk kellő súllyal arra, hogy egy-egy­ határozat végrehajtásáról konkrétan ad­junk, illetve adassunk számot.” K­ét esztendő elég nagy idő ahhoz, hogy a tapasztalatok alapján tendenciáról beszél­hessünk. Például: 1. Az egye­temi pártmunka stílusában — és ezt a határozat is megálla­pítja — bizonyos javulást re­gisztrálhatunk. 2. Az egyetemi pártszervezet alapvető törek­vése veti és marad, hogy a szocialista demokrácia tartal­mának és formáinak gazdagí­tásában aktív szerepet vállal­jon. Úgy véljük, elsősorban a pártszervezeten belül, de az egyetemi élet más közéleti fó­rumain elértünk megbecsülen­dő eredményeket.­­ Nemcsak a pártmunka központi felada­tának tekintettük, de tevé­kenységünk élére is állítottuk az egyetem ifjúságpolitikáját, az egyetemi KISZ-szervezet tevékenységét, hiszen itt fele­lősségünk különösen nagy. Egyetemi és kari szinten egy­aránt igyekeztünk kezdemé­­nyezőek lenni a szorosabb kapcsolatok kiépítésében, új fórumok, együttműködési al­kalmak megteremtésében. Lét­rehoztuk az egyetemi pb új munkabizottságaként az ifjú­sági bizottságot is. Amennyire csak lehetséges volt, a politi­kai munka eszközeivel és módszereivel igyekeztünk se­gítséget nyújtani az ifjúsági szervezet számára a vitatott kérdések eldöntésében, a poli­tikai feladatok megvalósításá­ban. Nem a viták elfojtására, hanem éppen ezek ösztönzé­sére törekedtünk többek kö­zött azzal is, hogy számos, az ifjúságot foglalkoztató kérdés­ben a különböző szintű egye­temi pártfórumokon kezdemé­nyeztünk párbeszédet. Aligha kétséges persze, hogy a most következő munkaperiódusban változatlanul az ifjúságpoliti­kai teendők állnak majd tevé­kenységünk középpontjában.­­ A beszámolójelentés ki­emelten foglalkozik az egyete­mi oktató-nevelő munka tar­talmi kérdéseivel és körülmé­nyeivel. Milyen lényeges szem­pontok játszanak szerepet en­nek a sok év óta az egyetemi köztudat középpontjában álló kérdéskomplexumnak megol­dásában a következő évek fo­lyamán? — Az egyetemi oktató-ne­velő munkának számos tartal­mi feltétele van. A megfelelő információk biztosítása, a tes­tületi munka felelős végzése, a döntések érdemi előkészíté­se, a vélemények megismeré­se és politikai értékelése e te­kintetben is alapvető fontos­ságú. A pártszervezetnek azon­­ban mindenekelőtt az oktatási anyag és módszerek korszerű­sítésében, a célszerű, haté­kony egyetemi struktúra és igazgatás kialakításában kell nagy felelősséggel, folyamatos részvétellel, nagy aktivitással és lankadatlan kezdeményező­készséggel, erővel jelen lennie, politikai hatást kifejtenie. A politikai, szakmai köve­telmények mellett természe­tesen szükséges a megfelelő tárgyi feltételek biztosítása is, hiszen — tapasztaljuk — ez az egyetemi tevékenység nélkü­lözhetetlen eleme. A pártszer­vezet nemcsak osztja azt a nézetet, hogy az ELTE-n ha­laszthatatlanná váltak a fel­újítási igények kielégítésén túl a rekonstrukciós munkálatok is, hanem a rekonstrukció si­keres megvalósításához szük­séges politikai-gazdasági-pénz­­üg­yi döntések meghozatalát saját eszközeivel is ösztönzi. — Hogyan foglalható össze az ELTE pb jelentésére tá­maszkodó és a budapesti pb végrehajtó bizottságának dec. 2-i ülésén született határozat lényege? — A budapesti pb végre­hajtó bizottságának határoza­ta megerősítette pártszerveze­tünk politikai törekvéseit, jó­váhagyta helyzetelemzésün­ket, további munkára sarkall­va méltányolta az eredménye­ket és kritikai elemzés alap­ján meghatározta a legfonto­sabb feladatokat. Középpont­ba állította a Politikai Bi­zottság felsőoktatási határoza­tának végrehajtását. Továbbra is kiemelten fontosnak tartja a pártegység javítását, meg­erősítését, a hallgatók és a fiatal oktatók körében a párt­építő munkát. Hangsúlyozot­tan emelte ki az oktatási struktúra korszerűsítésének és ezzel kapcsolatban a rekonst­rukció megvalósításának elő­segítését, ezzel szoros össze­függésben pedig az oktató­nevelő munka, illetve a hall­gatói tanulmányi tevékenység színvonalának emelését, az erre irányuló politikai mun­kát. Jövendő feladataink kö­zéppontjába — az egyetem ál­talános feladataihoz és mosta­ni helyzetéhez igazítva — az ifjúságpolitikai, a politikai­­ideológiai nevelőmunkát állí­totta. EGYETEMI LAPOK XXIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1982. MÁRCIUS 1. Ára: 1,40 FORINT A BUDAPESTI PUB HATÁROZATA AZ ELTE TEVÉKENYSÉGÉRŐL Beszélgetés Pusztai Ferenccel, az egyetemi pártbizottság titkárával PÁLYÁZATI A Fiatal Művészek Klubja (Budapest, VI., Népköztársaság útja 112., T.: 318-858, 322-959) pályázatot hirdet, kötet nélkü­li, pályakezdők számára műfa­ji, tematikai, terjedelmi meg­kötés nélkül A pályázat célja: az arra érdemes alkotások nyil­vánossághoz segítése. A pályá­zat anyagából az FMK kiad­ FELHÍVÁS­ ványt is kíván szerkeszteni. Díjalap: 22 000 Ft, amelyet a zsűri a beérkezett pályaművek színvonala alapján ad ki. Beküldési határidő: 1982. má­jus 10. — a klub címére, vala­mint kérünk egy jeligével el­látott lezárt borítékot mellékel­ni, amelyben név- és lakcím­­megjelölés van. A medikus (7. oldal) Bankett (7. oldal) Jókai-kódex (8. oldal) A NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ EGYETEMÜNKÖN DOLGOZÓ ÉS TANULÓ LÁNYOKAT, ASSZONYOKAT! AZ EL A FILM ÉS A KÍSÉRLET A film körül — még nem is egészen évszázadnyi létezése óta — „pozitív” és „negatív” mítoszok kusza hálója szövődött; történelmi fejlettségtől, társadalmi rendszertől, rétegtől, szub­jektumtól függ ma is minden ítélet (és előítélet) a „mágikus mozgóképpel” (vagy mások, így például Latinovits véleménye szerint: a „gépművészeti ágazattal”) szemben. Napjainkban is körbegubancolja a filmet — „mint társadalmi jelenséget” — az eltérő, ellentmondó, gyakorta vagdalkozó, túláltalánosító, innen vagy onnan elfogult vélekedések folyton változó hálója; ennek szorítása olyan erős is lehet, hogy megfojthatja a fil­mezés valamely „fajtáját”, metódusát (legalábbis kifelé). A befogadói kényszer, a közvéleménynek vagy közízlésnek való kiszolgáltatottság merev tagadása, semmibe vevése ugyanúgy előidézheti ezt, mint egy tartós vagy ismételt kritikai összetűzés; ilyenkor az adott filmágazat prófétái fedezékbe vonulnak, s állóháborúra rendezkednek be. Különösen így van ez, ha a művek tagadják a „tradicionális filmfunkciót”: a minél ér­zékletesebb, hatékonyabb sztori- vagy tárgyillusztrációt. Ehhez a néző eleve csak passzív, székhez­ bűvölt, „elvarázsolt” mó­don viszonyulhat; az „édes vizuális terror” alkotásai épp ezért kelendőek: nem kívánnak különösebb indulati és intellektuá­lis energiabefektetést. Ezzel szemben, ha a képek önmagukban is értéket képviselnek, nem pusztán hordozói, rezonátorai an­nak, a befogadó kénytelen mozgósítani szellemi energiáit, kü­lönben lemarad, követhetetlenné válik számára a kép. Ha a film lemond a direkt vagy burkolt, de mindenképpen verbális mankókról, csak az ehhez képest tekintett „másság” jórészt is­meretlen szféráiban mozoghat, ott lelheti meg reális öntudatát, ott tapogathatja ki relatív határait, lehetőségeit, esélyeit. A „steril vizualitás” nézőpontjából viszont a történést csak egé­szen másképp lehet értelmezni (az ,,illusztratív” filmekhez ké­pest) ; a képi logika szabályait kell ehhez föllelni és megismer­ni. Csak ennek birtokában ítélhető meg a ,,filmi” film, s ezért a technikai, esztétikai etc. „öntudat” vizsgálata, továbbte­­remtése minden filmkészítő, -értő, -szerető morális kötelessé­ge — de legalább­ ajánlott feladata. Természetesen a kép lehetőségeinek a földerítése csak ke­serves, hosszadalmas kísérletek útján mehet végbe, s eközben töméntelen a zsákutca, a tévút, a buktató; de mindig akad egy-egy ösvény, mely az egyre nehezebben megközelíthető ma­gaslatokra (vagy mélyekbe!) vezet. Ilyen próbálkozásoknak kameratanulmányoknak, objektív experimentumoknak adott helyt az Egyetemi Színpad és az Eötvös Klub február 19—24. között (lapzártáig az ESZ műsora futott le). A „kísérleti” film meglehetősen gyúrható, elasztikus, „ösztö­­vér" kategória; ha akarom ez, ha akarom az tartozik alá. Az ESZ programjából efféle „megengedő” válogatási „koncepció” szűrhető le; az Állami Áruház című opus éppúgy „kísérleti­nek” minősül, mint Tóth János vagy Bódy Gábor filmjei, no­ha az „előszöriség” teljesen mást jelent történelmileg, és mást esztétikailag. Ettől függetlenül rendkívül érdekes, és épp a „fedezékbe­ kényszerítettség” miatt igen ritkán látható rövid­filmeket (elsősorban a BBS produkcióit) vetítettek. A várako­zásnak megfelelően Huszárik Zoltán, Bódy Gábor, Tóth János, Szirtes András, Fábri Péter és Novák Márk régi és esetenként új (1980-as) filmjei arattak osztatlan tetszést; bár a „kísérleti” jelző, mondjuk az Elégiához (Huszárik) annyira illik, mint a Szindbádhoz (s ilyen alapon bármely új értéket teremteni ké­pes műalkotás .,kísérleti” — ami voltaképpen igaz, de fölösle­ges minősítés). Igaz, a kísérlet szolgálhat egy későbbi produk­tum alapjául; efelől igen tanulságos lehet akár Huszárik, akár Bódy (Négy bagatelle; Privát történelem) „rövidfilmjeinek” elemzése. Természetesen a ..negatív pólus” is kialakult:­meg­ítélésem szerint Erdély Miklós Álommásolat című produkció­ja tartozik elsősorban ide, mely visszaélés a filmmel (s a néző bizalmával és idegeivel): erőltetett, keresett ön- és álom­­agyonideologizálás, nézhetetlenül. (De: a csőd ez esetben­ ugyanolyan jelentős lehet, mint a diadal; egy zsákutcával ke­vesebb !) Végül is az Egyetemi Színpad vetítéssorozatán sokat okul­hatott az okulni vágyó, hátborzongató, szürreális burleszktől (Kedd), a „fény természetrajzától” (Study, Attention), a „Pri­vát történelem” lebilincselően szellemes analízisén át az eg­zisztenciális, intellektuális emocionális nyomorúság fojtogató jeleneteiig (A kis Valentino), vagy Huszárik mementóként is megrázó Elégiájáig, vagy az „ontologikus vizualitás” entronikus gyötrelmeivel viaskodó Hajnalig igen széles spektrumot látha­tott az így vagy úgy, de „kísérleti” filmek magyar színképéről. Farkas András

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék