Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1983 (25. évfolyam, 1-18. szám)
1983-04-27 / 6. szám
OTDK - OTDK - OTDK - OTDK OTDK - OTDK - OTDK - OTDK OTDK - OTDK A HUMÁN SZEKCIÓ A BÖLCSÉSZKARON Az OTDK humán szekciója a bölcsészkar épületében ülésezett április 5-től 7-ig, öszszesen huszonhét alszekcióban mérhették össze tudásukat az ország egyetemeiről idesereglett egyetemisták. A dolgozatok ismertetésére 20 perc állt a szerzők rendelkezésére. A konferencia során a dolgozatok 11 példányát teljes terjedelemben is megtekinthették az érdeklődők a Nyelvész Könyvtárban. A bíráló bizottság tagjaival a dolgozatírók személyesen is találkozhattak és kérésükre az előzetes írásbeli véleményt is megmutatták nekik. Reggel 8 órától délután 4 óráig információs iroda segítette az eligazodást. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a dolgozatokat nem rangsorolták. A pontozási rendszer viszont — új szempontokkal kibővítve — megmaradt, és tájékoztatást nyújtott a résztvevőknek az OTDK- ám való szereplésükről, teljesítményükről. A három nap zsúfolt programja után a résztvevők élményekben, tapasztalatokban és gondolatokban gazdagodva tértek haza egy egyetemi hallgató kezébe egy valószínűleg a könyvtárak polcainak mélyén rejtőzködő ismeretlen kézirat. — Tárnai Andor professzor úr, a régi ír magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője bukkant rá a Széchenyi Könyvtárban és kiadta nekem feldolgozásra. Így kezdtem el a kutatótevékenységet a könyvtárban és még több, a szakirodalom számára ismeretlen kéziratra leltem. Kiderült, hogy egy ideig ismeretlen XVII. századi fordító műveiről van szó. Feltámadt az érdeklődésem az írójuk iránt. Szimatom nem csalt, mert Dobai Székely András személye és tevékenysége nemcsak irodalomtörténeti, hanem művelődés-, vallás-, és politikatörténeti szempontból is figyelemre méltó. — Szerinted hasznos, ha egy diák tdk-zik? — Feltétlenül. Az egyetem szinte az egyetlen fórum, ahol gyakorlatot szerezhet a tudományos kutatásban, illetve ahonnan elindulhat a tudományos életbe. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy kevés diák tdk-zik. Ennek pedig az lehet az oka, hogy kevés tanár vállalkozik a hallgatókkal való törődésre. A régi magyar irodalomtörténeti tanszéken pl. sokan tdk-znak, mert tanáraink itt szívesen foglalkoznak velük. — Az idén nem rangsorolják a pályamunkákat. — Ez elég nagy baj. Az ember ugyan tudja saját magáról, hogy milyen szinten menynyit teljesített, de erkölcsi elismerésképpen jólesne, ha elhangzana, hogy hányadik a sorban. Meggyőződésem, hogy ez sokat lendítene a tdk-munkán. — Nemcsak résztvevője, hanem egyik szervezője is voltál az országos tudományos diákköri konferenciának. Milyen tapasztalatokat szereztél időközben? — Kétségtelenül nagy feladat egy ilyen országos szintű rendezvény megszervezése, de jóval gördülékenyebben is mehetett volna, ha a szervező intézmény és a részt vevő intézmények között jobb a kapcsolat. Előfordult, hogy nem is válaszoltak az információ-, rezümékérő leveleinkre, ami hátráltatta a szervező munkát. Jónak tartom a pontozási rendszer szempontjait, mert több oldalról értékelték a dolgozatokat. — Milyen további terveid vannak? — Ezzel a témával szeretnék továbbra is foglalkozni. Azonkívül továbbra is részt veszek a tanszéki kutatómunkában, a Halotti beszédet tárjuk fel és a Régi Magyar Költők Tára XI. kötetének készítjük a kritikai kiadását. Utána mindenkit megdicsértek Kontier László V. éves történelem szakos hallgató a kora újkori egyetemes történelem szekcióban Politikaelmélet, dicsőséges forradalom és alkotmányos rendezés 1688/89- ben címmel tartott előadást. — Miért éppen ezt a témát választottad? — Mert érdeklődésem középpontjában áll a politikai gondolkozás. Ebből a témából írom a szakdolgozatomat is. — Mi a véleményed az OTDK konferenciáról? — Nagyon hasznosnak tartom. Feltétlenül szükség van egy olyan fórumra, ahol az ember találkozhat hasonló érdeklődésű „kollégáival”, kortársaival az ország minden részéből. Itt értő közönség előtt próbálhatja ki az ember képességeit. Sajnálatosnak tartom azonban, hogy megváltoztatták az értékelési rendszert. Megszűnt országos szinten a rangsorolás. Azzal az indokkal számolták fel, hogy nem mindig az igazi értékek kerültek az első helyekre, az értékelés szempontjai közé időnként hamis kritériumok csúsztak. De szerintem kár volt kiönteni a mosdóvízzel a gyereket is. Ilyen szinten igenis szükség van rangsorra és meg is lehet mondani, hogy ki a jó vagy ki a legjobb. Jó lenne bizonyos átalakítás után visszaállítani a régi rendszert. — Végül is hogyan értékelték a te dolgozatodat? — A szekciógyűlés után az elnök mindenkit megdicsért és közölte, hogy az elért pontszámokat úgyis mindenki tudja. — Hasznos-e egy diáknak, ha tdk-zik? — Feltétlenül. Egyrészt elmondhatja magáról, hogy ilyen-olyan tdk-fórumon szerepelt, meg hivatalos iratokba beírhatja. Komolyra fordítva a szót, gyakorlatot szerezhet tudományos dolgozatok megírásában, anyaggyűjtésben, a téma kidolgozásában és nem utolsósorban megismerkedhet a téma kutatásának művelőivel. K. N. L Az ismeretlen kézirat A régi magyar irodalom szekció a népesebb ülések közé tartozott. Az ülés második napján délután Lancsák Gabriella V. éves magyar—történelem szakos hallgató Dobai Székely András ismeretlen XVII. századi Cicero-fordítása címmel tartott előadást. Kíváncsi lettem, honnan kerül HÉT EGYETEM ÉS FŐISKOLA HALLGATÓI A JOGI SZEKCIÓBAN A XVI. országos tudományos diákköri konferencia állam- és jogtudományok szekciójának üléseit április 6—7—8. között tartották meg. A tudományos ülésnek a Rendőrtiszti Főiskola adott helyet: modern, jól felszerelt előadótermeiben optimális lehetőségeket biztosítva a tanulmányok szerzőinek, előadóknak, s a hallgatóságnak egyaránt. A konferencián az ELTE állam- és jogtudományi karának hallgatóin kívül részt vettek; a szegedi JATE, a pécsi JPTE, az MNB állam- és jogtudományi karainak hallgatói, valamint az Államigazgatási Főiskola, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola és a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói. Az április 6-án történt ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők különféle tagozatokban kezdték meg az érdemi munkát. A tagozatok alapjában a főbb jogágak szerint szerveződtek: I. Államigazgatási jog, II. Államjog-Pénzügyi jog, III. Polgári jog— Polgári eljárásjog—Családi jog, IV. Bűnügyi tudományok, V. Állam- és jogtörténet— Nemzetközi jog—Jogszociológia, VI. Állam- és jogelmélet — Munkajog — Mezőgazdasági jog. A konferencia programjában — a napközbeni tagozatülések mellett — „pihentető” programok is szerepeltek: 6-án és 7-én este, a szervezők ifjúsági kabaréba, filmvetítésre, a táncot kedvelőket pedig discóba invitálták az ülésszak résztvevőit. A konferencia részeként kerekasztal-beszélgetést rendeztek a diákköri mozgalom továbbfejlesztéséről, az elkövetkező időszak legfontosabb diákköri céljairól, s kötetlen beszélgetés keretében cseréltek véleményt az eddigi munkáról. A konferencia az ápr. 8-án délben megtartott értékeléssel és ünnepélyes zárással ért véget. Verseny vagy konferencia? Az idén 16. alkalommal mérhették össze tudásukat, dolgozataikat az ország egyetemistái és főiskolásai az OTDK különféle szekcióiban. Mégpedig most először rangsorolás, díjazás nélkül. Az ezt megelőző konferenciákon ugyanis I., II., III., sőt nívódíja(ka)t adtak ki kb. 1500— 3000 Ft jutalommal. Az elmúlt évben azonban az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) — a tudományegyetemek minden tiltakozása ellenére — megszüntette ezt a rendszert. Mondván, hogy a díjak elosztásában — nemegyszer a dolgozatok értékét is figyelmen kívül hagyva — az egyes intézmények presztízsszempontjai uralkodtak. Ebben az új szisztémában a diákköri konferencia a szó igazi értelmében konferencia, bemutató lett, mint már mondottam anyagi díjazás, rangsorolás nélkül. A minőséget az OTDT úgy kívánta biztosítani, hogy az OTDK-t megelőzően minden intézménynek meg kellett rendezni a saját diákköri konferenciáját (erkölcsi és anyagi jutalmazással) és csak az igazán színvonalas pályamunkákat küldhette országos megmérettetésre. A gond ezzel kapcsolatban az volt, hogy a díjazásra fordítandó pénzt az egyes intézmények a tovább küldött dolgozatok arányában kapták. Ez pedig kétségkívül ösztönzően hatott a bírálókra. Ilyen előzmények után félő volt, hogy érdektelenségbe fullad az OTDK, hiszen elveszti verseny jellegét. (Mert a pusztán bemutatásnak nem hiszem, hogy sok haszna van; a tanulmányok általában a hallgatóság előtt ismeretlen témákat nagy mélységben dolgozzák fel és ez korántsem ösztönzi a vita kialakulását.) Végül is én azt hiszem, hogy ha a dolgozatok száma és színvonala nem is, de az érdeklődők hiánya mindenképpen igazolta az aggodalmakat. (Az igazat megvallva ebben biztosan közrejátszott a tavaszi szünet is.) Nagyon lehangoló volt az oktatók távolléte a konzulenseken kívül alig vettek részt a tagozatüléseken. De az ún. „presztízsszempontokat” sem sikerült kiküszöbölni, hiszen az egyszerű kiemeléseken — ami nem volt más csak dicséret — is ugyanúgy folyt a vita, mint a régi OTDK-kon. Végezetül úgy gondolom, hogy a diákköri mozgalom helyzetét vizsgáló beszélgetésen megszületett az az áthidaló javaslat, amely mindkét félnek tetszett. Eszerint az ilyen jellegű konferenciát megelőzné egy jeligés pályázat és az ide beérkező dolgozatokat egy külső szakemberekből álló bizottság feltehetően az eddigieknél pártatlanabb, objektívebb módon rangsorolná és visszatérne az anyagi díjazás is. A konferenciákon pedig csak az itt kihelyezett, elismert pályamunkákat mutatnák be. Pál Lajos (ÁJTK) Értékrend és kritika „A progresszív magyar irodalomszemlélet két világháború közötti története aligha írható majd meg Fejtő Ferenc 1930-as évekbeli hazai munkásságának elemzése, értékeinek szerves integrálása nélkül. Ott és akkor Fejtő lényegében a tudományos világnézettől ihletett marxista művészetszemlélet jegyében alkotott. A szocialista irodalomkritikának egyik legjelentősebb hazai egyénisége volt a 30-as években. Egyúttal az esszéírók nemzedékének ez idáig kevés figyelemre méltatott alakja is.” Könyvünk bevezetéséből idéztünk. Agárdi Péter, a fiatal irodalomtörténész a magyar irodalomtudományban elsőként tesz kísérletet arra, hogy a korábban szinte mindig csak pejoratív értelemben említett, elsősorban renegátsága felől megítélt Fejtő Ferenc munkásságának legértékesebb részét átvilágítsa, legfontosabb vívmányait a hazai irodalmi tudatba „beemelje”. Miután könyvének bevezetésében röviden vázolja Fejtő Ferenc ellentmondásokkal terhes életútját és a magyar irodalmi köztudatban jelenleg elfoglalt helyét, áttekinti Fejtőnek a harmincas években megtett gondolati és művészi útját, elemzi irodalomszemléletét, József Attila hiteles megismerése érdekében tett erőfeszítéseit. Részletesen és elfogulatlanul elemzi a „népi” irodalommal, illetve a szektás irodalomszemlélettel folytatott vitáját is. Cseppet sem enyhít Fejtő tényleges tévelygésein és tévedésein, de megmutatja azokat az érték- és csomópontokat, amelyeknél Fejtő mélyebb megismerése egyúttal a kor bonyolult és ellentmondásos törekvéseinek jobb megértését is szolgálhatja. Tekintettel arra, hogy Fejtő írásai ma gyakorlatilag hozzáférhetetlenek, bőséggel idéz az eredeti cikkekből és esszékből. Agárdi Péter anyagát és módszerét illetőleg újszerű könyve jelentősen hozzájárul a 30-as évek alaposabb megismeréséhez. (Gondolat) Meghalt Illyés Gyula Hát csak ennyi volna? Újságok fekete keretei, halálhírén hízott betűi? Hogy ki volt ő? Hogy VOLT? És ezt csak így: halottak napján született, s 1983. április 15-én meghalt? ELMENT? S csak 81 évesen? Hogy volt mersze a testnek erre az árulásra? Lehetetlen, hogy Illyés Gyula nincsen közöttünk többé. Lehetetlen! Hát micsoda rendelés az, hogy mindig azok közül, akik kevesen vannak...?! A kenderkötél megoldott vége rajtunk kalimpál. „Szél kaszabolta magyar nyelv”, imé, elveszítette — Kazinczy, s Kosztolányi után — harmadik nemesítőjét, a tiszta beszédű Tudóst, a szigorú erkölcsű Művészt. Áprily Lajos, Németh László, Nagy László — elmentek. Hát nem volt elég?! Miért nem hagytátok el még — értünk haragudni? Kitől kérdezzem meg, kitől? Vannak sokan, akik — midőn Illyés pályatársainak róla való emlékezéseit olvassák — susmognak: „bezzeg most..De hát ez nem igaz! Illyés Gyuláról éltében is mindenki tudta, kicsoda. A szép szó, a tiszta szándék, a józan gondolat bölcs őrzője volt. Kevés őt a Puszták népe, a Petőfi, a Hunok Párizsban, az Oroszország, a Beatrice apródjai írójaként felidézni. Kevés róla azt mondani, hogy nemzeti hivatású költő-egyéniség volt. Hajszálgyökereinek — verseinek — kőharapó erejével felszabadított érzékeny patriotizmusa mindvégig jelen volt, s itt kell legyen ezután is a magyar költészetben. Illyés Gyula nem egyszerűen nemzetünk kiemelkedő költője-írója, hanem ,,mondandói miatt figyelemre, bólintásra becsült más népek előtt is”. EURÓPAI MAGYAR! Hogy mit üzen az utókornak, nekünk, ittmaradóknak? Egész életműve folytonos, egyértelmű üzenet. E két sora csak töredék: MEGHALT S te megmaradtál. Különbnek lenni tenmagadnál. Várhelyi András Intézkedési tervek Mottó: Az Intézkedési terv arra való, hogy kulturált módon leszerelje a változtatásra törekvőket? Érdemes lenne kideríteni, hány élő intézkedési terv van egyetemünkön. Hány munkabizottság alakult, hány anyag született, és mindezek következtében mi változott. Itt csak kettőről akarok szólni. Arról a kettőről, melyet elfogadott az 1981 őszi ifjúsági parlament. E tervek születése sem volt már egészen egyszerű, hiszen kevesek számára volt világos, hogy miért van szükség ikerszülésre, miért kell két, sok pontjában átfedő terv. Végül elfogadtuk. Sőt nemcsak mi, hanem az Egyetemi Tanács is, tehát állami határozattá vált. A két terv nehezen elválasztható (sziámi ikrek?), most mégis külön szólok róluk. Kezdjük a nagyobbal, mely az ELTE rövid távú intézkedési terve hangzatos címet viseli. 1981 mozgalmas év volt. Felsőoktatási polbsz-határozat, majd kormányhatározat, KISZ-kongresszus, ősszel ifjúsági parlamentek. Megmozdult valami, gombamódra szaporodtak a munkabizottságok, oktatók és hallgatók együtt készítették, vitatták a különböző javaslatokat. Mindenki a reformról beszélt. Nem sokáig. Kiderült ugyanis, hogy különböző érdekek megsértése nélkül nem lehet reformot csinálni. Erre pedig a többség nem hajlandó, néhányan pedig — bár ezt vállalják — olyan módszerekkel dolgoznak, ami inkább lejáratja a reformeszmét, mint segítené. A politikai bizottság határozatának egyetemi végrehajtása haldoklik, ha ugyan még pislákol benne az élet. Ez szerintem annak ellenére tény, hogy sok jószándékú, haladó gondolkodású oktató és hallgató próbálja életben tartani, felerősíteni. Eltelt két év egy hároméves terv végrehajtásából. Szinte minden határidő lejárt, a munkabizottságok már régóta nem dolgoznak (bár van pozitív kivétel), az elkészült anyagok döntő többségét nem a munkabizottságok, hanem vezetőik készítették, így természetes, hogy eddig csak egy nyert elfogadást. A KISZ-bizottság már tavaly szeptemberben jelezte ezt, de elutasító választ kaptunk, novemberben aztán hivatalosan is elismerték a mindenki által látott tényeket, új módszerként az ankétok meghirdetésével próbálkozva. (Az ötlet tetszik, de nem szabad csodagyógyszernek tekinteni.) Itt tartunk ma, mikor már egyre kevesebben hiszünk abban, hogy mégis lesz igazi eredmény. Az ifjúsági parlament intézkedési tervéről könnyebb írni, elvégre most értékelte végrehajtásának állását az Egyetemi Tanács. Sokféleképpen lehet erről beszélni. Tételesen fel lehet sorolni, hogy mi nem valósult meg (a beszámolók teljesítésén azt érteztették, hogy született már javaslat a kérdésben), lehet ostorozni az egyetem vezetését, lehet csendesen elfogadni az objektív körülményekre hivatkozó mentegetődzést. Egyiket sem választottam. Az Egyetemi Tanács ülésén is úgy próbáltam hozzászólni, hogy ne a konkrét terv végrehajtásával, hanem az ifjúsági parlamentek szerepével, jövőjével foglalkozzak. Úgy érzem, amíg az állami vezetés az ifjúsági parlamenten mindent megígér, amit nyilvánvalóan nem tud teljesíteni, addig nem sok értelme van az egésznek. Józan, reális követelésre van szükség, hogy utána legyen alap a kemény számonkérésre. Ebben saját felelősségünket is látom, de az állami vezetését is. Nem az az elvi politika, hogy mindent felvállal, mert nagy a nyomás, hanem ha bátran kimondja, mit nem tud megvalósítani. Az Egyetemi Tanács nem reagált ezekre a gondolatokra. Konkrétumokról is volt szó. Mivel a legkevesebb a dolgozói IP intézkedési tervéből valósult meg, a KISZ kérésére még idén májusban rendkívüli dolgozói parlament lesz. Ősszel újra parlamentek. Próbáljunk meg hinni az értelmében? Próbáljuk meg értelmessé tenni! Nagy Imre Savonarolakísérlet „... nevével négy évszázadon át mozgalmakat tápláltak, többféle reformáció és ellenreformáció talált benne apostolára, ahogy annak idején Luther sietett kanonizálni és XIV. Benedek pápa akarta szentté avattatni” — írja bevezetőjében Nagy András Savonaroláról A fiatal író, aki már regényében is megrajzolta a XV. század Itáliájának ellentmondásos, s máig izgalmas személyiségét, most az esszé műfajában tesz kísérletet arra, hogy megfejtse s magyarázza Savonarola föllépésének szükségszerűségét és elbukásának törvényszerűségét! (Magvető) " !