Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1983 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1983-04-27 / 6. szám

OTDK - OTDK - OTDK - OTDK OTDK - OTDK - OTDK - OTDK OTDK - OTDK A HUMÁN SZEKCIÓ A BÖLCSÉSZKARON Az OTDK humán szekciója a bölcsészkar épületében ülé­sezett április 5-től 7-ig, ösz­­szesen huszonhét alszekcióban mérhették össze tudásukat az ország egyetemeiről idesereg­­lett egyetemisták. A dolgozatok ismertetésére 20 perc állt a szerzők rendelkezésére. A kon­ferencia során a dolgozatok 1­1 példányát teljes terjede­lemben is megtekinthették az érdeklődők a Nyelvész Könyv­tárban. A bíráló bizottság tag­jaival a dolgozatírók személye­sen is találkozhattak és kéré­sükre az előzetes írásbeli vé­leményt is megmutatták ne­kik. Reggel 8 órától délután 4 óráig információs iroda se­gítette az eligazodást. Az eddigi gyakorlattal ellen­tétben a dolgozatokat nem rangsorolták. A pontozási rendszer viszont — új szem­pontokkal kibővítve — meg­maradt, és tájékoztatást nyúj­tott a résztvevőknek az OTDK- ám való szereplésükről, telje­sítményükről. A három nap zsúfolt programja után a résztvevők élményekben, ta­pasztalatokban és gondolatok­ban gazdagodva tértek haza­ egy egyetemi hallgató kezébe egy valószínűleg a könyvtárak polcainak mélyén rejtőzködő ismeretlen kézirat. — Tárnai Andor professzor úr, a régi ír magyar irodalomtör­téneti tanszék vezetője buk­kant rá a Széchenyi Könyv­tárban és kiadta nekem fel­dolgozásra. Így kezdtem el a kutatótevékenységet a könyv­tárban és még több, a szakirodalom számára isme­retlen kéziratra leltem. Ki­derült, hogy egy ideig is­meretlen XVII. századi fordító műveiről van szó. Feltámadt az érdeklődésem az írójuk iránt. Szimatom nem csalt, mert Dobai Székely András személye és tevékenysége nem­csak irodalomtörténeti, hanem művelődés-, vallás-, és politi­katörténeti szempontból is fi­gyelemre méltó. — Szerinted hasznos, ha egy diák tdk-zik? — Feltétlenül. Az­ egyetem szinte az egyetlen fórum, ahol gyakorlatot szerezhet a tudo­mányos kutatásban, illetve ahonnan elindulhat a tudomá­nyos életbe. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy kevés diák tdk-zik. Ennek pedig az lehet az oka, hogy kevés tanár vállalkozik a hallgatókkal való törődésre. A régi magyar iro­dalomtörténeti tanszéken pl. sokan tdk-znak, mert taná­raink itt szívesen foglalkoz­nak velük. — Az idén nem rangsorol­ják a pályamunkákat. — Ez elég nagy baj. Az em­ber ugyan tudja saját magá­ról, hogy milyen szinten meny­nyit teljesített, de erkölcsi el­ismerésképpen jólesne, ha el­­hangzana, hogy hányadik a sorban. Meggyőződésem, hogy ez sokat lendítene a tdk-mun­­kán. — Nemcsak résztvevője, ha­nem egyik szervezője is voltál az országos tudományos diák­köri konferenciának. Milyen tapasztalatokat szereztél idő­közben? — Kétségtelenül nagy fel­adat egy ilyen országos szintű rendezvény megszervezése, de jóval gördülékenyebben is me­hetett volna, ha a szervező in­tézmény és a részt vevő intéz­mények között jobb a kapcso­lat. Előfordult, hogy nem is válaszoltak az információ-, re­­zümékérő leveleinkre, ami hátráltatta a szervező mun­kát. Jónak tartom a pontozási rendszer szempontjait, mert több oldalról értékelték a dol­gozatokat. — Milyen további terveid vannak? — Ezzel a témával szeret­nék továbbra is foglalkozni. Azonkívül továbbra is részt veszek a tanszéki kutatómun­kában, a Halotti beszédet tár­juk fel és a Régi Magyar Köl­tők Tára XI. kötetének készít­jük a kritikai kiadását. Utána mindenkit meg­dicsértek Kontier László V. éves tör­ténelem szakos hallgató a ko­ra újkori egyetemes történe­lem szekcióban Politikaelmé­let, dicsőséges forradalom és alkotmányos rendezés 1688/89- ben címmel tartott előadást. — Miért éppen ezt a témát választottad? — Mert érdeklődésem kö­zéppontjában áll a politikai gondolkozás. Ebből a témából írom a szakdolgozatomat is. — Mi a véleményed az OTDK konferenciáról? — Nagyon hasznosnak tar­tom. Feltétlenül szükség van egy olyan fórumra, ahol az­­ ember találkozhat hasonló ér­deklődésű „kollégáival”, kor­társaival az ország minden ré­széből. Itt értő közönség előtt próbálhatja ki az ember ké­pességeit. Sajnálatosnak tar­tom azonban, hogy megváltoz­tatták az értékelési rendszert. Megszűnt országos szinten a rangsorolás. Azzal az indokkal számolták fel, hogy nem min­dig az igazi értékek kerültek az első helyekre, az értékelés szempontjai közé időnként ha­mis kritériumok csúsztak. De szerintem kár volt kiönteni a mosdóvízzel a gyereket is. Ilyen szinten igenis szükség van rangsorra és meg is lehet mondani, hogy ki a jó vagy ki a legjobb. Jó lenne bizonyos átalakítás után visszaállítani a régi rendszert. — Végül is hogyan értékel­ték a te dolgozatodat? — A szekciógyűlés után az elnök mindenkit megdicsért és közölte, hogy az elért pontszá­mokat úgyis mindenki tudja. — Hasznos-e egy diáknak, ha tdk-zik? — Feltétlenül. Egyrészt el­mondhatja magáról, hogy ilyen-olyan tdk-fórumon sze­repelt, meg hivatalos iratokba beírhatja. Komolyra fordítva a szót, gyakorlatot szerezhet tudományos dolgozatok meg­írásában, anyaggyűjtésben, a téma kidolgozásában és nem utolsósorban megismerkedhet a téma kutatásának művelői­vel. K. N. L Az ismeretlen kézirat A régi magyar irodalom szekció a népesebb ülések kö­zé tartozott. Az ülés második napján délután Lancsák Gab­riella V. éves magyar—törté­nelem szakos hallgató Dobai Székely András ismeretlen XVII. századi Cicero-fordítása címmel tartott előadást. Kí­váncsi lettem, honnan kerül HÉT EGYETEM ÉS FŐISKOLA HALLGATÓI A JOGI SZEKCIÓBAN A XVI. országos tudomá­nyos diákköri konferencia állam- és jogtudományok szekciójának üléseit április 6—7—8. között tartották meg. A tudományos ülésnek a Rendőrtiszti Főiskola adott helyet: modern, jól felszerelt előadótermeiben optimális le­hetőségeket biztosítva a ta­nulmányok szerzőinek, elő­adóknak, s a hallgatóságnak egyaránt. A konferencián az ELTE állam- és jogtudományi kará­nak hallgatóin kívül részt vettek; a szegedi JATE, a pé­csi JPTE, az MNB állam- és jogtudományi karainak hall­gatói, valamint az Állam­igazgatási Főiskola, a Kos­suth Lajos Katonai Főiskola és a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói. Az április 6-án történt ün­nepélyes megnyitót követően a résztvevők különféle tagoza­tokban kezdték meg az érde­mi munkát. A tagozatok alap­jában a főbb jogágak szerint szerveződtek: I. Államigazga­tási jog, II. Államjog-Pénz­­ügyi jog, III. Polgári jog— Polgári eljárásjog—Családi jog, IV. Bűnügyi tudományok, V. Állam- és jogtörténet— Nemzetközi jog—Jogszocioló­gia, VI. Állam- és jogelmé­let — Munkajog — Mezőgaz­dasági jog.­­ A konferencia programjá­ban — a napközbeni tagozat­ülések mellett — „pihentető” programok is szerepeltek: 6-án és 7-én este, a szerve­zők ifjúsági kabaréba, film­vetítésre, a táncot kedvelőket pedig discóba invitálták az ülésszak résztvevőit. A kon­ferencia részeként kerekasz­­tal-beszélgetést rendeztek a diákköri mozgalom tovább­fejlesztéséről, az elkövetke­ző időszak legfontosabb diák­köri céljairól, s kötetlen be­szélgetés keretében cseréltek véleményt az eddigi munká­ról. A konferencia az ápr. 8-án délben megtartott értékeléssel és ünnepélyes zárással ért vé­get. Verseny vagy konferencia? Az idén 16. alkalommal mérhették össze tudásukat, dolgozataikat az ország egye­temistái és főiskolásai az OTDK különféle szekcióiban. Mégpedig most először rang­sorolás, díjazás nélkül. Az ezt megelőző konferenciákon ugyanis I., II., III., sőt nívó­­díja(ka)t adtak ki kb. 1500— 3000 Ft jutalommal. Az el­múlt évben azonban az Or­szágos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) — a tudo­mányegyetemek minden til­takozása ellenére — megszün­tette ezt a rendszert. Mond­ván, hogy a díjak elosztásában — nemegyszer a dolgozatok ér­tékét is figyelmen kívül hagy­va — az egyes intézmények presztízsszempontjai uralkod­tak. Ebben az új szisztémában a diákköri konferencia a szó igazi értelmében konferencia, bemutató lett, mint már mon­dottam anyagi díjazás, rang­sorolás nélkül. A minőséget az OTDT úgy kívánta biztosítani, hogy az OTDK-t megelőzően minden intézménynek meg kellett rendezni a saját diák­köri konferenciáját (erkölcsi és anyagi jutalmazással) és csak az igazán színvonalas pályamunkákat küldhette or­szágos megmérettetésre. A gond ezzel kapcsolatban az volt, hogy a díjazásra fordí­tandó pénzt az egyes intéz­mények a tovább küldött dol­gozatok arányában kapták. Ez pedig kétségkívül ösztön­zően hatott a bírálókra. Ilyen előzmények után félő volt, hogy érdektelenségbe fullad az OTDK, hiszen el­veszti verseny jellegét. (Mert a pusztán bemutatásnak nem hiszem, hogy sok haszna van; a tanulmányok általában a hallgatóság előtt ismeretlen témákat nagy mélységben dol­gozzák fel és ez korántsem ösztönzi a vita kialakulását.) Végül is én azt hiszem, hogy ha a dolgozatok száma és színvonala nem is, de az ér­deklődők hiánya mindenkép­pen igazolta az aggodalmakat. (Az igazat megvallva ebben biztosan közrejátszott a tava­szi szünet is.) Nagyon lehan­goló volt az oktatók távolléte a konzulenseken kívül alig vettek részt a tagozatüléseken. De az ún. „presztízsszempon­tokat” sem sikerült kiküszö­bölni, hiszen az egyszerű ki­emeléseken — ami nem volt más csak dicséret — is ugyan­úgy folyt a vita, mint a ré­gi OTDK-kon. Végezetül úgy gondolom, hogy a diákköri mozgalom helyzetét vizsgáló beszélgeté­sen megszületett az az áthida­ló javaslat, amely mindkét félnek tetszett. Eszerint az ilyen jellegű konferenciát megelőzné egy jeligés pályázat és az ide beérkező dolgozato­kat egy külső szakemberekből álló bizottság feltehetően az eddigieknél pártatlanabb, ob­jektívebb módon rangsorolná és visszatérne az anyagi díja­zás is. A konferenciákon pedig csak az itt kihelyezett, el­is­mert pályamunkákat mutat­nák be. Pál Lajos (ÁJTK) Értékrend és kritika „A progresszív magyar iro­­dalomszemlélet két világhábo­rú közötti története aligha ír­ható majd meg Fejtő Ferenc 1930-as évekbeli hazai mun­kásságának elemzése, értékei­nek szerves integrálása nélkül. Ott és akkor Fejtő lényegében a tudományos világnézettől ih­letett marxista művészetszem­lélet jegyében alkotott. A szo­cialista irodalomkritikának egyik legjelentősebb hazai egyénisége volt a 30-as évek­ben. Egyúttal az esszéírók nemzedékének ez idáig kevés figyelemre méltatott alakja is.” Könyvünk bevezetéséből idéztünk. Agárdi Péter, a fia­tal irodalomtörténész a magyar irodalomtudományban elsőként tesz kísérletet arra, hogy a ko­rábban szinte mindig csak pe­joratív értelemben említett, el­sősorban renegátsága felől megítélt Fejtő Ferenc munkás­ságának legértékesebb részét átvilágítsa, legfontosabb vív­mányait a hazai irodalmi tu­datba „beemelje”. Miután könyvének bevezetésében rö­viden vázolja Fejtő Ferenc el­lentmondásokkal terhes életút­ját és a magyar irodalmi köz­tudatban jelenleg elfoglalt he­lyét, áttekinti Fejtőnek a har­mincas években megtett gon­dolati és művészi útját, elem­zi irodalomszemléletét, József Attila hiteles megismerése ér­dekében tett erőfeszítéseit. Részletesen és elfogulatlanul elemzi a „népi” irodalommal, illetve a szektás irodalomszem­lélettel folytatott vitáját is. Cseppet sem enyhít Fejtő tényleges tévelygésein és téve­désein, de megmutatja azokat az érték- és csomópontokat, amelyeknél Fejtő mélyebb megismerése egyúttal a kor bo­nyolult és ellentmondásos tö­rekvéseinek jobb megértését is szolgálhatja. Tekintettel arra, hogy Fejtő írásai ma gyakor­latilag hozzáférhetetlenek, bő­séggel idéz az eredeti cikkek­ből és esszékből. Agárdi Péter anyagát és módszerét illetőleg újszerű könyve jelentősen hoz­zájárul a 30-as évek alaposabb megismeréséhez. (Gondolat) Meghalt Illyés Gyula Hát csak ennyi volna? Újságok fekete keretei, halál­hírén hízott betűi? Hogy ki volt ő? Hogy VOLT? És ezt csak így: halottak napján született, s 1983. április 15-én meghalt? ELMENT? S csak 81 évesen? Hogy volt mer­­sze a testnek erre az árulásra? Lehetetlen, hogy Illyés Gyula nincsen közöttünk többé. Lehetetlen! Hát micso­da rendelés az, hogy mindig azok közül, akik kevesen vannak...?! A kenderkötél megoldott vége rajtunk ka­limpál. „Szél kaszabolta magyar nyelv”, imé, elveszítet­te — Kazinczy, s Kosztolányi után — harmadik nemesí­­tőjét, a tiszta beszédű Tudóst, a szigorú erkölcsű Mű­vészt. Áprily Lajos, Németh László, Nagy László — el­mentek. Hát nem volt elég?! Miért nem hagytátok el még — értünk haragudni? Kitől kérdezzem meg, kitől? Vannak sokan, akik — midőn Illyés pályatársai­nak róla való emlékezéseit olvassák — susmognak: „bez­zeg most..De hát ez nem igaz! Illyés Gyuláról éltében is mindenki tudta, kicsoda. A szép szó, a tiszta szándék, a józan gondolat bölcs őrzője volt. Kevés őt a Puszták népe, a Petőfi, a Hunok Párizsban, az Oroszország, a Beatrice apródjai írójaként felidézni. Kevés róla azt mondani, hogy nemzeti hivatású költő-egyéniség volt. Hajszálgyökereinek — verseinek — kőharapó erejével felszabadított érzékeny patriotizmusa mindvégig jelen volt, s itt kell legyen ezután is a magyar költészetben. Illyés Gyula nem egyszerűen nem­zetünk kiemelkedő költője-írója, hanem ,,mondandói miatt figyelemre, bó­­lintásra becsült más népek előtt is”. EURÓPAI MA­GYAR! Hogy mit üzen az utókornak, nekünk, ittmara­­dóknak? Egész életműve folytonos, egyértelmű üzenet. E két sora csak töredék: MEGHALT S te megmaradtál. Különbnek lenni tenmagadnál. Várhelyi András Intézkedési tervek Mottó: Az Intézkedési terv arra való, hogy kulturált módon leszerelje a változ­tatásra törekvőket? Érdemes lenne kideríteni, hány élő intézkedési terv van egyetemünkön. Hány munka­­bizottság alakult, hány anyag született, és mindezek követ­keztében mi változott. Itt csak kettőről akarok szólni. Arról a kettőről, me­lyet elfogadott az 1981 őszi if­júsági parlament. E tervek születése sem volt már egé­szen egyszerű, hiszen kevesek számára volt világos, hogy miért van szükség ikerszülés­re, miért kell két, sok pontjá­ban átfedő terv. Végül elfo­gadtuk. Sőt nemcsak mi, ha­nem az Egyetemi Tanács is, tehát állami határozattá vált. A két terv nehezen elvá­lasztható (sziámi ikrek?), most mégis külön szólok róluk. Kezdjük a nagyobbal, mely az ELTE rövid távú intézkedési terve hangzatos címet viseli. 1981 mozgalmas év volt. Felsőoktatási polbsz-határozat, majd kormányhatározat, KISZ-kongresszus, ősszel ifjú­sági parlamentek. Megmozdult valami, gombamódra szapo­rodtak a munkabizottságok, oktatók és hallgatók együtt készítették, vitatták a külön­böző javaslatokat. Mindenki a reformról beszélt. Nem sokáig. Kiderült ugyan­is, hogy különböző érdekek megsértése nélkül nem lehet reformot csinálni. Erre pedig a többség nem hajlandó, né­­hányan pedig — bár ezt vál­lalják — olyan módszerekkel dolgoznak, ami inkább lejá­ratja a reformeszmét, mint se­gítené. A politikai bizottság határo­zatának egyetemi végrehajtá­sa haldoklik, ha ugyan még pislákol benne az élet. Ez sze­rintem annak ellenére tény, hogy sok jószándékú, haladó gondolkodású oktató és hall­­gató próbálja életben tartani, felerősíteni. Eltelt két év egy hároméves terv végrehajtásából. Szinte minden határidő lejárt, a munkabizottságok már régóta nem dolgoznak (bár van pozi­tív kivétel), az elkészült anya­gok döntő többségét nem a munkabizottságok, hanem ve­zetőik készítették, így termé­szetes, hogy eddig csak egy nyert elfogadást. A KISZ-bizottság már ta­valy szeptemberben jelezte ezt, de elutasító választ kap­tunk, novemberben aztán hi­vatalosan is elismerték a min­denki által látott tényeket, új módszerként az ankétok meg­hirdetésével próbálkozva. (Az ötlet tetszik, de nem szabad csodagyógyszernek tekinteni.) Itt tartunk ma, mikor már egyre kevesebben hiszünk ab­ban, hogy mégis lesz igazi eredmény. Az ifjúsági parlament in­tézkedési tervéről könnyebb írni, elvégre most értékelte végrehajtásának állását az Egyetemi Tanács. Sokfélekép­pen lehet erről beszélni. Téte­lesen fel lehet sorolni, hogy mi nem valósult meg (a be­számolók teljesítésén azt ér­teztették, hogy született már javaslat a kérdésben), lehet ostorozni az egyetem vezeté­sét, lehet csendesen elfogadni az objektív körülményekre hi­vatkozó mentegetődzést. Egyi­ket sem választottam. Az Egye­temi Tanács ülésén is úgy próbáltam hozzászólni, hogy ne a konkrét terv végrehajtá­sával, hanem az ifjúsági par­lamentek szerepével, jövőjé­vel foglalkozzak. Úgy érzem, amíg az állami vezetés az if­júsági parlamenten mindent megígér, amit nyilvánvalóan nem tud teljesíteni, addig nem sok értelme van az egésznek. Józan, reális követelésre van szükség, hogy utána legyen alap a kemény számonkérés­re. Ebben saját felelősségün­ket is látom, de az állami ve­zetését is. Nem az az elvi po­litika, hogy mindent felvállal, mert nagy a nyomás, hanem ha bátran kimondja, mit nem tud megvalósítani. Az Egye­temi Tanács nem reagált ezekre a gondolatokra. Konkrétumokról is volt szó. Mivel a legkevesebb a dolgo­zói IP intézkedési tervéből valósult meg, a KISZ kérésére még idén májusban rendkí­vüli dolgozói parlament lesz. Ősszel újra parlamentek. Próbáljunk meg hinni az ér­telmében? Próbáljuk meg ér­telmessé tenni! Nagy Imre Savonarola­kísérlet „... nevével négy évszáza­don át mozgalmakat tápláltak, többféle reformáció és ellen­­reformáció talált benne apos­tolára, ahogy annak idején Luther sietett kanonizálni és XIV. Benedek pápa akarta szentté avattatni” — írja be­vezetőjében Nagy András Sa­­vonaroláról A fiatal író, aki már regényében is megrajzolta a XV. század Itáliájának el­lentmondásos, s máig izgalmas személyiségét, most az esszé műfajában tesz kísérletet ar­ra, hogy megfejtse s magya­rázza Savonarola föllépésének szükségszerűségét és elbuká­­­sának törvényszerűségét! (Magvető) " !

Next