Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. július (1. évfolyam, 76-102. szám)

1875-07-22 / 94. szám

94. szám. IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirde­tésért külön 30 kr. Nyílttéri Öt hasábos sor SO krajczár. Csütörtök, 1875. julius 22. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. ____ Kiadó­ Hivatal, Budapest, XV., Megyeház­tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megnyitására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-n Juli—szeptember évnegyedre . 5 frt. — kr. Juli—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. Egy hóra....................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság “ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Hányadán vagyunk? ni. „Hogyan keletkezett a két eddig ellenté­tes országos nagy pártnak egyesülése ?-kérdi Somssich Pál kaposvári választóihoz tartott beszédében — fájdalom csak szükségből; ál­­lamháztartásunk zavarával nem bírtak a Deákpártból alakult kormányok,buk­tak a miatt egymás után ... A mi bajaink — mondja tovább — gyors orvoslást, a mi szük­ségeink gyors kielégítést, hiányaink, hogy úgy mondjam, rögtöni pótlást igényelnek. . .“ Igen, hiányaink,helyesebben hiányunk vagyis de­ficitünk, beszéljünk csak egyes számban. Igen, a hiány, a deficit! Mit fog ezzel csinálni a maga mindenhatóságában a szabad­elvű kormány? Mit javasol erre nézve maga Somssich Pál, a­ki teljes erejével kész a kor­mányt támogatni ? Egész beszédében nem ta­lálunk rá semmi eszmét, panaceaként csak a következő anyai tanácsot bocsátja közre : „a függetlenséget nem hangzatos szavakkal, ha­nem tudomán­nyal, munkával, erkölcsös élettel és takarékossággal lehet megszerezni és bizto­sítani ... egy tunya, dologtalan, tudatlan, er­kölcseiben megromlott s azért szegény nép nem lesz független soha ..." A kaposvári vá­lasztók dolga megítélni, váljon megérdemel­ték-e Somssich Pál urnak ezen zsémbelődését épen akkor, midőn az által, hogy „hat esztendő után ismét találkoznak“ vele, erkölcsüknek megjavításáról tettek tanúságot, hanem ha Somssich Pál is csak attól várja bajaink or­voslását, hogy az a tunya, dologtalan, tudatlan, erkölcseiben megromlott nép •— porosz néppé változzék át, akkor bizony az általa támoga­tandó Tisza-kormány ép oly kevéssé fogja őt kielégíteni, mint a hozzá­járulásával bukott utolsó deákpárti kormány, a Bittó-Ghyczy ca­binet, mert az a prussificatió „gyorsan“ sem­mi esetre sem fog bekövetkezni, ez után nem fogjuk rögtön kipótolni hiányainkat. Hanem hát mások sem tudnak egyebet. Egyhangúlag szól a morális prédikáczió a kormánypártnak összes szószékeiről, mióta fogytán van minden tudományunk; zsákruhába! hamut a fejetekre! így szól a leczke egyhan­gúlag beszámoló és programmbeszédekben. És hát ugyan kinek a kedvéért erőltesse meg magát a rögtönös erkölcsi átalakulásban az a tunya, tudatlan erkölcstelen magyar nép?saját jóvol­­táért? Nem, csak azért kell neki jóvá tenni a mit vétkeztek a hét évi gazdálkodás emberei, hogy ezek élvezhessenek lelki nyugalommal s igazolva legyenek az utókor előtt, a fusió hő­seiért, hogy adjon nekik az isten h­osszu életet, mialatt majd pepecselnek „összes állapotaink javulásán“ s ülnek melegen a hatalomnak jól­kitömött párnáin ? Ily néppel nem lehet sem­mit kezdeni — azt mondják: Kontárok! hát hiszen, ha tunya, dologtalan, tudatlan, erköl­­telen s azért szegény nép a magyar, tud­hatták, hogy ilyennel van dolguk­ akkor is, midőn nyakába raktak 1867-ben oly terheket, milyeneket csak egy serény, dolgos, tudós és jóerkölcsü nép bízhatna meg; akkor is, midőn csináltak recipiáltak neki oly törvényeket, mi­lyeneket egy félbarbár tudatlan dologtalan nép nem képes felfogni és megbecsülni. Valóban a magyar nép nem volt érdemes jóltevőire, böl­cseire, gondviselésszerű genialis férfiaira, sza­badelvű szakférfiaira. Hanem hát lehet igaz is abban a sok er­kölcsi leczkében, s ha nem azok mondanák, a kik mondják (Somssich Pálnak még kevésbé áll roszul mint sok másnak) s ha négyszem­közt mondanák — otthon kell mosni a szen­­­nyes ruhát — s ha nem csak most jutna eszükbe eként beszélni (au bout de leur latin) akkor nem is volna se gyámoltalanság se im­­pertinentia. Hanem hát most nem arról van szó, hogy milyenek vagyunk mi magyar nem­zet, hanem csak arról, hogy miképen pótoljuk ki Somssich Pálként rögtön azt a hiányt: hic Rködus hic salta mindenható és szabadelvű kormány és párt! Segítsen gyorsan, rögtön ha mindenható, elvárjuk „a tettek mezején.“ Ily helyzettel szemben, oly ellenállhatlan erő bir­tokában mint a létrejött óriási többség, nem azt várjuk, hogy unalmas böjti prédikácziókkal traktáltassék a közönség, nem azt várjuk, hogy az erős kormánynak „erélyes“ feje aféle töre­delmes hangú s jó szándékokkal teljes levelet írjon Búzás Pál úrnak, mintha tévelygésből megtért bűnösnek érezné magát; nem azt vár­juk, hogy a kormánypárti sajtó aféléket írjon mint például a „Pesti Napló“ julius 10-iki ve­­zérczikkében, hogy t. i. a közönség ne várjon csudákat a kormánytól s a szabadelvű párttól, hogy az uj pártalakulásnak inkább csak nega­tiv eredményei vannak, a mennyiben meg­szüntette minden jónak akadályát a hibás párt­állást ,csak annyi bizonyos, hogy a segély le­hetősége egyedül és kizárólag e párt tételétől függ ... ebben áll előnye, csakis e­b­­ben és nem egyébben.“ Nem ily beszédet kellene hallanunk sem a kormánytól, sem az óriási nagy többségtől akkor, midőn egy kormány, melynek egy ilyen párt, tehát „a nemzet áll háta mögött“, ad­ióba lépni készül, hanem várhatnék az önbizalom­nak az erélynek hangját, várhatnék azt a jó kedvet, melyet a legnehezebb körülmények közt is megad az elszántság, az akarat- és tett­erő. Rendszabályokra s erélyes cselekvésre van most szükség, nem arra, hogy búslakod­junk, miért nem teremtett az isten bennünket hollandusoknak vagy poroszoknak; nem is arra, hogy örökösen csak a mea culpát ismé­teljük a hét évi szerencsétlen gazdálkodás miatt. A­mi megtörtént, azt meg nem történtté tenni nem lehet, azt a sok vasutat nem fogjuk fölszedni, sugárutat, vámházat, margitszigeti hidat stb. nem fogjuk elhordani, még csak a sok tanácsost, titkárt, ülnököt és járásbírót sem lehet üres kézzel világnak ereszteni. A tényeket registrálni kell mint tényeket, a­me­lyekkel számolni kell. S a tényeknek constati­­rozásából — hiszen constatirozva vannak már mióta körmünkre égtek — nem csak azt a kö­vetkeztetést kell levonnunk, hogy majd meg­javítjuk magunkat, majd megsegít az isten, ha igyekezni fogunk kiengesztelni a hoszus ege­ket , hanem azt, hogy itt határozott föllépésre erélyes ac­ióra s mint Somssich Pál mondja, gyors segítségre van szükség. De hát inne épen most húzza be a vitor­lákat a kormány és párt, midőn megjött a ked­vező szél a választások eredménye által, mi­dőn el van távolítva a hibás pártállás aka­dálya, midőn megvan a cselekvéshez a teljha­talom, a mindenhatóság. Igen, mert fótum­­szerűleg kezdi magát éreztetni a helyzetben fekvő lehetetlenség. — Működésének sikerére kimondotta az uj kor­mány a halálítéletet akkor, midőn lemondott a közjogi kérdések vitatásáról, elfogadta a fen­­álló alapot, nem csak mint létezőt, hanem — és ebben fekszik a különbség — továbbra is fentartand­ót, midőn kimondotta, hogy a létező alapnak keretében akarja eszközölni bajaink orvoslását. Egy pillanatot kell vetni budgeteinkre, rendszeresített kiadásainkra s jövedelmeinkre s a legegyszerűebb számítás kimutatja, hogy ezt így tovább folytatni lehetetlen. És a mi kormányunk ezen lehetetlenségre vállalkozott. Ezt nagyban és egészben alapjában véve a dolgot, komoly vállalatnak, komoly eljárás­nak tekinteni nem lehet. Mert nem abban áll egy vállalatnak komolysága, hogy azok a­kik hozzáfognak, komoly képeket vágjanak, nem abban, hogy a dolgoknak komoly külszínt ad­janak, hanem abban, hogy megvan-e a kivi­hetőség. A legsolidabb külszín és formák mel­lett is lehet szédelgés és nem egyéb az egész vállalat, ha nincs meg hozzá a kellő alap. S ilyennek kell tekintenünk azt a vállalatot, hogy a közösügyi alapon, hogy ezen alapnak lénye­ges megváltoztatása nélkül rendbe lehessen szedni Magyarország ügyeit. A szabadelvű kormánynak ennek folytán nem is lehet fel­adata az, hogy e rendbehozást eszközölje, ha­nem legfelebb csak az, hogy huzza halaszsza a dolgot a mig lehet s vonja ki magát a bajból annak idejében minél előnyösebben. Mocsáry Lajos, hogy nem fog reflectálni reánk, mintha velünk kö­vetne el szivességet, hanem gondoljon édes magára és valóban tartózkodjék a „reflectálástól.“ Mert, hogy miért reflectált tegnapi állítá­sainkra és micsoda alapon gondolt válaszolhatni, arra a tárgyat a legszorgosabb kutatás mellett sem tudjuk találni. Mi azt mondtuk, hogy az osztrák féllel folytatott alkudozásokról rémletes sok a communiqué, de a sok communiqué daczára nem látjuk, hogy valóban történik is valami. Kapja ma­gát a „Hon“ és azt bizonyítja, hogy a communi­­quék sem jelentettek semmit, mert a­mit mi ultimátumnak mondtunk, nemm volt jelentve ultimá­tumnak és ha Széll Kálmán formulázta is Magyar­­ország követeléseit a bankkérdésben, szó sem volt róla, hogy ezt megtette volna a fogyasztási adók kérdésében is. Í­gy hát a „Hon“ bebizonyította volna, hogy valóban történt valami, csak mert olyast a communiquék nem is állítottak. Hja a communiquék titokteljes bölcseségét csak a hiva­tott adeptusok érthetik meg igazán és a „Hon“-nak méltó öröme lehet reánk bizonyítani, hogy mi el­tévedtünk a communiquék halmazában, mert a vámszövetség revisiójáról mondottuk azt, mi a bank kérdésre volt írva. Legyen tisztelt laptársunk megnyugtatva, hogy mi bizony édes keveset törő­dünk az ő communiquéivel és nem is igaz, hogy mi a vámszerződésnek tulajdonítottunk oly com­­muniqét, mely a bankkérdésnek jogos tulajdona a „Hon“ félhivatalos kaballájában. Mi nem válasz­tottuk el a kérdéseket, de azt mondtuk, hogy se itt se ott egyik kérdésben sem történik valódi előrelépés, bár a communiquék elég nagyképűség­gel tudtak jelentkezni. És hogy a communiquék valóban rémítő aprombbal léptek fel és nagy dol­gokat híreszteltek majd a vámkérdésben, majd a bankügyben majd a fogyasztási adók kérdésében, mihelyt egy minszter, egy osztálytanácsos Bécsbe utazott, azt ugyan be tudnák bizonyítani a fél­­hivatalos lapokból, ha érdemesnek tarta­nók a kikeresés fáradságát. Azután rendesen meg­jelentek a szerényebb communiquék is, melyek le­hangolták a nagy várakozásokat és mi igen szívesen egyezünk meg a „Hon“-nal, hogy a communiquék­­ből nem lehet kiolvasnuok sem ultimátumot, sem valamely elhatározott lépést. Mi csak azt szeretnők tudni, mi lesz hát abból, hogy Tisza Kálmán az érintett kérdések megoldásának financziális ered­ményét már ez évre vette számításba? Hier liegt der Hund begraben. — És még oly kö­nyörületesek vagyunk tisztelt laptársunk iránt, hogy elengedjük neki az 1875. évet. Adjon csak feleletet 1876-ra. Tetszik ? No mi azt his­szük, hogy tisztelt laptársunk az állást, melyet elveink és érveink nyújtanak, olyannak fogja találni ezentúl is mint a falat, melyre ő csak borsószemekkel képes hajigálni. Az ilyen ostrom ugyan kárbaveszett fáradság, azt el­hisszük neki. Jól is teszi, ha abbahagyja. Tisztelt laptársunk a „Hon“ ma kemény lecz­kében részesít bennünket, a­miért megjegyzéseket voltunk bátrak tenni az alkudozások hybrid sajá­tosságára, melyeket kormányunk az osztrák féllel megindított. S laptársunk jupiteri haragja úgy lát­szik, még a kegyelemnek és jóakaratnak nyilvánu­­lása, mert mint mondja a falra borsót hányás sok­kal jutalmazóbb a velünk való polémiánál és azt hiszi, hogy senki sem veheti rósz néven, ha mentől kevesebbet reflectál a mi szörnyűködéseinkre. De­hogy veszi valaki rósz néven! A világért sem kíván­juk a „Hon“-tól, hogy megerőltesse magát és igen sajnáljuk szegény laptársunkat, hogy polémiába bocsátkozik velünk, a­mikor jutalmazóbbnak tartja a falra borsót hányni. Persze, hogy jutalmazóbb, s nemhogy rész néven vennők, ha tisztelt laptár­sunk nem reflectál állításainkra, vagyunk iránta annyi collegialis jóakarattal, hogy saját érdekében tanácsoljuk a bölcs hallgatást. Elhiheti nekünk a „Hon“, hogy mindig nagy előnyére válik, ha szem­­előtt tartja a bölcs mondatot: si tacuisses, philo­­sophus mansisses, és hogy sok felsüléstől lesz meg­­óva, ha mentől kevesebbet reflectál az ellenzéki lapok állításaira. Azért máskor ne vállalkozzék oly dolgokra, melyek erejét túlhaladják. Ne ígérje azt. A zalaegerszegi választókerület­ből Szederkényi Nándor felhivatott a jelölt­ség elfogadására, ki is engedve a meghívásnak, 25-én vagyis vasárnap délután fog választói köré­ben Zalaegerszegen megjelenni, Simonyi Ernő­vel, midőn programmját fogja majd elmondani. Za­­la megyében a választás aug. 10-én leend. A „K. Népe“ írja: Perczel Béla igazságügyminiszter mint hírlik, állásától rövid időn visszalép. A kormány többi tagjai határozottan kifejezték ugyan előtte azon nézetüket, hogy megválását a minisztérium­ból ez idő szerint kellemetlen esélynek tekintenék a még fél évet sem élt kabinetre nézve. Perczel azonban határozottan ragaszkodik lemondási szán­dékához. Utódjául többeket emlegetnek, első he­lyen két legfőbb ítélőszéki bírót, kik azonban a ka­binetbe lépésre, mint értesülünk, egyátalán semmi hajlamot sem árulnak el. A kormány részéről a jövő országgyűlés elé első­sorban terjesztendő törvényjavaslatok közé fog tartozni a „Pester Lloyd“ értesülése szerint a záloglevél tulajdonosok jogait biztosító törvényja­vaslat is, melyet az igazságügyminisztérium már a múlt ülésszak vége felé kidolgozott, — azonban időhiány miatt az országgyűlésnek be nem ter­jesztett. _______ Több helyen már megkezdődtek a kataszteri munkálatok. A beszterczebányai kataszteri igazga­tósági kerületben, mely 360 négyszög mfldre, vagyis 3.060,660 kat. holdra terjed, 1300 adóköz­séggel s másfél millió parczellával, a becslőbiztosok múlt hóban kezdék meg a munkálatokat. Az igaz­gató utasítása folytán mindenik biztos beutazta já­rását, hogy meggyőződjék, vájjon a régi kataszteri telekkönyvek ki vannak e téve a községeknél, és szervezve vannak-e a községi bizottságok, egyszer­smind adatokat gyűjtöttek a járás leírásához s az­iránt is, vájjon, mely községben hiányzanak a szük­séges segédeszközök, vagy az értelmi erők, melyek a kiigazítást keresztülvinni képesek s hol kell ezt az utasításokban előirt módon pótolni. Többi közt Korpona várost is felszólította a becslőbiztos, hogy alakítson községi bizottságot, mely keresztül­viszi a kijavítást. De a városka hatósága azt felelte, hogy a minisztériumot s a főispánt kivéve senkivel sem levelez. A valuta rendezése. A „N. fr. Presse“ mai számában a valuta helyreállításáról értekezvén hangsúlyozza, hogy e rendezés távol attól, hogy az államkincstár ter­hével járna, azon ellenkezőleg nagyon is lényegesen könnyít s azt hatalmasan szilárdítja, mit okvetlenül be kell látnia mindenkinek, aki jártas a számadás alapelemeiben. — Nevezett lap szerint a valuta helyreállítására 200—300 millió forintnyi kölcsön felvétele, tehát évenkénti 12—18 millió forint ka­matkiadás volna szükséges, ami tagadhatlanul te­kintélyes és még hozzá tartós szaporítása az állam­kiadásoknak. De ha szembe állítjuk ezzel a meg­takarításokat, melyek a valuta rendezésével ipso facto összekötnék, úgy találjuk, hogy az állam­­kincstár jobb üzletet, mint a­minő a bankjegygaz­dálkodás megszüntetése lenne, egyátalában nem csinálhatna. Az utóbbi 26 év átlagos disagiója 17,­2 szá­zalékot­ tett; az osztrák és magyar kiadási budget ez idő szerint 600 millió forint, de a közelebbi három évtized alatt átlag véve szintén körülbelül 400 milliót tett. A monarchia tehát a pénzzavar fen­­állása óta évenkint átlag 70 millió forintot, vagyis összesen 1820 millió forintot vesztett agióban, azaz többet mint az aközben csinált államadósságok egész összege. Bátran állítjuk ennélfogva, hogy az összes defic­itek az államháztartásban, melyek­nek az osztrák államadósságok egész terhének fel­­szaporodása tulajdonítandó, kizárólag államférfiaink ama „takarékosságának“ köszönhető, amel­lyel el akarták kerülni, hogy az állampénzügyek a „valuta helyreállításának áldozatáéval meg ne terhel­tessenek. És e takarékosság a jövőben is ugyanazon gyümölcsöket fogja teremni. A deficitek eltűntek, mert a sors kegye pénzjegyeink disagióját évek so­rán át a mi közreműködésünk nélkül is lassankint kevesbítette és a jelen pillanatban csaknem al­pari nyomta le; ez azonban rögtön megszűnik, mi­helyt valamely politikai komplikatió a tőkét bizal­matlanná teszi és pedig azon mérvben, amint az ezüst és pénzjegy értéke közötti különbség növeke­dik; az árfolyam különbözet pedig ezüst és papír között budget nyelven annyi mint a deficit. Hogy az ily módon támadó deficitektől a jö­vőben sem maradunk megkímélve, afölött csak az kételkedik, ki helyreállítva hiszi a valutát, mert az ezüst árfolyam történetesen alászállott. — Mi ismé­telve kimutattuk, hogy a valuta helyreállítás ezen neme tökéletesen értéktelen. Adósságokat okvetle­nül meg kell fizetni, ezek nem párolognak el, mint am­erikus olajok, és azért a­míg Ausztria és Ma­gyarország az 1866-oi háborús esztendő szorultsá­gában kötött becsületbeli adósságát kiegyenlítetle­nül hagyja, hitele inogni fog és pénzügyének alapja megmérgezve marad. A valóságban tehát úgy áll a dolog a valuta­rendezés állítólagos áldozataival, hogy az állam­­kincstár pusztán azon feltevés mellett, hogy sike­rülni fog a disagiót az államjegyek bevonása nélkül is két, legfelebb három százalékban megállapítani, a pénzjegygazdálkodás felhagyása mellett mit sem nyerne, annak fentartása mellett mit sem vesztene. Öt százalék disagio mellett a valutarendezés költ­ségeit meghaladó veszteség 12—15 millió forintot, 10 százalékos disagió mellett 40 millió és 20 szá­zalékos mellett 100 millió forintot tenne évenkint. Eta: Uli/ilUtui----a Juli llltig UllUUly wu [uMU lehetetlenségek közé — háború vagy egyéb szeren­csétlenség következtében ismét 40 százalékos dis­agió tűnnek fel: a monarchia egyetlen év alatt kö­rülbelül ugyanazon összeget vesztené árfolyamvesz­teség alakjában, a­mennyi jelenleg mindeme vesz­teségek elhárítására egyszer mindenkorra igényel­­tetnék. — Ez azon számítási minta, melyet a valuta­kérdés megbírálásánál minden politikusnak szem előtt kellene tartania. A vallás- és közoktatásügyi miniszter f. hó 16-án eme rendeletet adta ki a két tudományegye­tem és műegyetem tanácsához, — a jogakadémiai igazgatóságokhoz, tankerületi főigazgatóságokhoz, és reáltanodai igazgatóságokhoz az iskolai nagy szünidőre nézve. A nagy szünidőnek augustus és September helyett július és augusztus hónapok­ra leendő áttétele már több illetékes helyről sürgettetett, s legközelebb nemcsak Erdélyben a többi tanintézeteken kívül a kath. hitfelekezeti ta­nodákban is, és a lajthántuli tartományokban ren­deltetett el, hanem a legutóbbi országgyűlés tan­ügyi bizottsága ezen határozatot a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslatba is felvette. Minthogy azonban főkép némely tanintéze­teket illetőleg az eddigi gyakorlat fentartása mellett is figyelmet érdemlő indokok érvényesíthetők, mie­lőtt ez ügyben érdemlegesen határoznék, — felhí­vom (czimedet) hogy ez ügybeni nézetét az annak támogatására szolgáló indokok elősorolása mellett mielőbb jelentse fel, hogy az eddigi gyakorlat meg­változtatása esetére a tanításnak, s előadásoknak ehez képesti berendezése iránt még a tanév kezde­tén intézkedni lehessen akként, hogy az átmenet következtében a tanítás és előadások menetében, és tartamában minden háboritás vagy megrövidítés lehetőleg elkerültessék. Budapest, 1875. évi julius hó 16-án. Trefort Ágoston, s. k. Horánszky Nándor a „P. N.“ szerint ma nyújtotta át az igazságügyminiszternek a bagatell­­ügyek fölötti bíráskodás tárgyában általa kidolgo­zott törvényjavaslatot. Ebben 76. §-ban szabályoz­­tatik az eljárás s azon elv tartotik szem előtt, hogy minél több egyes bíró ítélhessen a nép apró peres ügyeiben. A javaslat a megyékben a szolgabirákra és mindenütt, hol az elemek megvannak, a szolgabi­­rókkal bagatell ügyekben egyenjogú illetékesség­gel felruházott békebírákra bízza a bíráskodást, városokban a városi kapitányokra, bányaügyekben a bányakapitányokra. Budapesten, tekintettel a fő­város külön szervezetére, a bagatell ügyek is kivé­teles bánásmódban részesülnek. A kereskedelmi törvény 4. §-ában rendeli, hogy egy külön rendelet a törvény har­madik, negyedik és ötödik szakaszában a kereske­dői c­égekre, kereskedői könyvekre és c­égveze­­tőkre vonatkozólag foglalt határozatokat, a­men­­nyiben azok az államot, mint kereskedelem azőt illetik, — szabályozni fogja. — Mint a „P. L.“ hallja, az igazságügyminiszterium az erre vonat­kozó módozatok megállapitása végett enquetet fog összehívni. A magyar államvasutak s az osztrák állami vasut-társulat között a kartell, mely csak ez évre volt tervezve, nem létesült s ennek hatását már­is érezik a magyar államvasutak. A­mi kivitel eddig repezében volt, az mind az osztrák állami vasút vonalain szállíttatott; a magyar állami vasutak raktárai teljesen üresen állanak. Attól tarthatunk, — jegyzi meg a „P. N.“ — hogy a várható gabna­­kivitelnél ez eset ismétlődni fog. A magyar kormány és a­ magyar-galicziai vasuttársulat között több függőben levő követelés kiegyenlítése ügyében tárgyalások folytattatnak, s a társulat csak azután akarja kibocsátani l.„ mil­liónyi elsőbbségét, melylyel­ a bizt. összeg felemel­tetett, ha az említett tárgyalások kedvező ered­ményre vezetnek. A király a vallás- és közoktatási miniszter előterjesztése folytán az orvostudományi karoknál az orvostudori fok és az orvosi gyakorlat jogának elnyerése végett tartandó szigorlatok tárgyában eléje terjesztett szabályrendeletet f. évi julius hó 11-én kelt legf­ elhatározásával jóváhagyta. A közös hadügyminisztérium hír szerint neve­zetes reformot vesz foganatba a katonai nevelő­intézetek szervezetében. E szerint katonai intéze­tek il­ésen maradnak ezentúl: a katonai alreáltano­­dák Kőszegen, St.-Pöltenben, a katonai főreálta­noda morvaországi Weiszkirchenben, a bécs-ujhelyi katonai akadémia és a bécsi műszaki katonai aka­démia. Tannyelv mindezekben a német; katonai ösztöndíjakat ezentúl nem adományoznak, az üre­sedésbe jövőkre nem nyittatik pályázat. Azon kato­nai árvák, kik katonai kincstári alapítványi helyekre reflectálnak, a bécsi árvaházban helyeztetnek el addigra, míg elérik a kort, hogy a katonai alreál­­tanodákba léphessenek. A st.-pölteni katonai colle­gium és a weiszkircheni katonai műszaki tanoda megszűnnek, helyettük St.-Pöltenben négyosztályu kat. alreáltanoda, Weiszkirchenben pedig három osztályú kat. főreáltanoda állittatik fel. Kincstári helyekre igényt tarthatnak: a közös hadsereg, a hadtengerészet, a két hondvédség szemészetének, a kir. őrség, a magyar koronaőrség, csendőrség, szerezsántestület, katonai rendőri testület és a mén­telepi branche személyzetének törvényes fiai; ki­váló esetekben a szolgálaton kívüli tisztek és ka­tonai nyugdíjasok, a katonai zenekarmesterek és kitünőbb altisztek, az udvari és polg. államhivatal­nokok fiai. A félig díjmentes kincstári helyek oly aspiránsok számára tartatnak fenn, kiknek atyja hatodik, vagy magasabb rangosztályba tartozik, vagy akiknek szülői egyátalán kedvezőbb anyagi viszo­nyok közt élnek. A Zágrábba egybehívott nemzetgazd­­enquete folyó hó 19-én kezdette meg értekezéseit a bán elnöklete alatt. A kérdés, váljon a nemzetgazda­sági érdekek számára egy külön osztály vagy csak egy szakemberekből álló kulturtanács állittassék-e fel, — oda döntetett el, hogy a kormány úgy taka­rékossági szempontból, mint sikeresebb és gyor­sabb eljárás végett egy kulturtanács felállításá­val, fiókokkal az egyes­ városokban, tegyen kezdemé­nyezést _________ Déva, jul. 19. Megvan tehát, győzött a kormány! a hét sváb (nálunk kilencz van ministereink személyében) le­győzte a döglött nyulat. Azon mesterfogásokhoz, miket a kormány a választások alkalmával alkal­mazott, szolgálhatnék én is egy kis illustratióval, elmondhatnám, hogy a szép Hunyad megyében mi is elfogadtuk a szépen hangzó szabadelvűség elvét, hogy is ne, hiszen megyénk volt bölcsője a nagy Hunyadiaknak, kik egykor nem csak Magyaror­szágnak, de közvetőleg Európának szabadságot pa­rancsoltak. Büszkék is vagyunk mi erre, a­honnan a hivatalos szabadelvűséget nincs hatalom, mely a mi lelkünkből kiirtsa. Megválasztottuk tehát szabad­elvű képviselőinknek a házhegyi kerületben Mara Lőrinczet, a dévaiban pedig Mak­ray László nagy­­reménységü fiát Aladárt, s ki meri már mondani, hogy mi nem­­ vagyunk szabadelvűek, s nem támo­gatjuk a szabadelvű kormányt mind­addig, mig at­tól képviselőink előmenetelt, kitüntetést várnak, s mig mi bennünk és általuk megdicsőitve vagyunk magunk is. A Makray Aladár úr megválasztásában leróttunk mi egy speciális tartozást is, ugyanis Makray László úr teremtvén meg a mi alispányun­­kat, módot szolgáltattunk ez utolsónak, hogy az atya iránti háláját a fiúnak felmagasztalásában le­­róhassa. Mosta tehát az egyik kéz a másikat. Makray Aladár úr — mint mondta — tanulni megy az országgyűlésre. Szép czét mondhatom, s korunkban egy ifjú embertől nagy önmegtagadásra mutat. A baj csak annyi, hogy az országgyűlésre nem tanulni akaró, hanem tanult embernek kellene menni. Többet a választási fogásokról — mik noha különböző varratokban a legtöbb kerületben ugyan­azok — nem szólok, elég annyi, hogy a czél nálunk is szentesítette az eszközöket. Ha egy kormány a maga uralmát demorali­­zatióra fekteti, minden­esetre sajnos dolog; de utoljára is mit tehet arról a csörgő kígyó, hogy őt a természet ösztöne harapásra kényszeríti, s az ő harapása halálos; s mit tehet arról a mi szabadelvű kormányunk, ha egy kis uralkodási vágyból olyat harap a nemzet testén, a­mi ennek halálát okozza, hiszen a kormány csak saját ösztönét követi. Nem szép lesz az semmi esetre, de utoljára is csak a ter­mészeti ösztön a hibás. A kormány tehát a válasz­tások körül elkövetett bűnökben oly ártatlan mint a bárány. Hanem már édes nemzetem, mentsd ki te magad ha tudod, hogy meg nem gondoltad, hogy az osztrákkal kötött közösügyi szerződvény lejár ezen cyclus alatt, hogy neked életed vagy halálod kérdését kellett volna a legközelebbi országgyűlé­sen megoldanod s midőn látod, hogy a reactió min­den fegyverét használja,hogy téged azon hínárban— hová a közösügyi törvény vezetett — továbbra is megtartson, hogy valál képes a haza sorsát gyerme­kek, kik a jót a résztól még nem tudják megkülön­böztetni s oly vén gyermekek kezére bízni, kik saját meggyőződésükről és akaratukról már pro­­grammjukban lemondtak, a midőn a kormány támo­gatására vállalkoztak. Hej barátom honfitársam, ha te nem vagy képes egy egészséges közvéleményt kifejteni, nemzeti önbecsészetedet s emberi méltó­ságodat tiszteletben tartani, ne kívánd, hogy a te gyermek és vén gyermek képviselőd tiszteletben tartsa azokat, mikor azok tégedet érdemed szerint marhának tartnak ki arra való vagy, hogy ez az ő am­­bitiója és nagyravágyása czéljára felemeld!! Fizesd barátom az adót ha hát akkora is az,hordozd az ide­genek lármát, mert hiszen fenn kell maradni a biro­dalmi főváros fölényének s állani kell Magyaror­szágnak is több tartományok között, különben nem lehet törvényes színe a quotának, nem lesz igazolva a te kizsákmányoltatásod. Ne piszegj, mert hiszen te küldöd Budapestre azt a wamelukhadat, a

Next