Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. július (1. évfolyam, 76-102. szám)
1875-07-22 / 94. szám
94. szám. IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri Öt hasábos sor SO krajczár. Csütörtök, 1875. julius 22. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. ____ Kiadó Hivatal, Budapest, XV., Megyeháztér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megnyitására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-n Juli—szeptember évnegyedre . 5 frt. — kr. Juli—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. Egy hóra....................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság “ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Hányadán vagyunk? ni. „Hogyan keletkezett a két eddig ellentétes országos nagy pártnak egyesülése ?-kérdi Somssich Pál kaposvári választóihoz tartott beszédében — fájdalom csak szükségből; államháztartásunk zavarával nem bírtak a Deákpártból alakult kormányok,buktak a miatt egymás után ... A mi bajaink — mondja tovább — gyors orvoslást, a mi szükségeink gyors kielégítést, hiányaink, hogy úgy mondjam, rögtöni pótlást igényelnek. . .“ Igen, hiányaink,helyesebben hiányunk vagyis deficitünk, beszéljünk csak egyes számban. Igen, a hiány, a deficit! Mit fog ezzel csinálni a maga mindenhatóságában a szabadelvű kormány? Mit javasol erre nézve maga Somssich Pál, aki teljes erejével kész a kormányt támogatni ? Egész beszédében nem találunk rá semmi eszmét, panaceaként csak a következő anyai tanácsot bocsátja közre : „a függetlenséget nem hangzatos szavakkal, hanem tudománnyal, munkával, erkölcsös élettel és takarékossággal lehet megszerezni és biztosítani ... egy tunya, dologtalan, tudatlan, erkölcseiben megromlott s azért szegény nép nem lesz független soha ..." A kaposvári választók dolga megítélni, váljon megérdemelték-e Somssich Pál urnak ezen zsémbelődését épen akkor, midőn az által, hogy „hat esztendő után ismét találkoznak“ vele, erkölcsüknek megjavításáról tettek tanúságot, hanem ha Somssich Pál is csak attól várja bajaink orvoslását, hogy az a tunya, dologtalan, tudatlan, erkölcseiben megromlott nép •— porosz néppé változzék át, akkor bizony az általa támogatandó Tisza-kormány ép oly kevéssé fogja őt kielégíteni, mint a hozzájárulásával bukott utolsó deákpárti kormány, a Bittó-Ghyczy cabinet, mert az a prussificatió „gyorsan“ semmi esetre sem fog bekövetkezni, ez után nem fogjuk rögtön kipótolni hiányainkat. Hanem hát mások sem tudnak egyebet. Egyhangúlag szól a morális prédikáczió a kormánypártnak összes szószékeiről, mióta fogytán van minden tudományunk; zsákruhába! hamut a fejetekre! így szól a leczke egyhangúlag beszámoló és programmbeszédekben. És hát ugyan kinek a kedvéért erőltesse meg magát a rögtönös erkölcsi átalakulásban az a tunya, tudatlan erkölcstelen magyar nép?saját jóvoltáért? Nem, csak azért kell neki jóvá tenni a mit vétkeztek a hét évi gazdálkodás emberei, hogy ezek élvezhessenek lelki nyugalommal s igazolva legyenek az utókor előtt, a fusió hőseiért, hogy adjon nekik az isten hosszu életet, mialatt majd pepecselnek „összes állapotaink javulásán“ s ülnek melegen a hatalomnak jólkitömött párnáin ? Ily néppel nem lehet semmit kezdeni — azt mondják: Kontárok! hát hiszen, ha tunya, dologtalan, tudatlan, erköltelen s azért szegény nép a magyar, tudhatták, hogy ilyennel van dolguk akkor is, midőn nyakába raktak 1867-ben oly terheket, milyeneket csak egy serény, dolgos, tudós és jóerkölcsü nép bízhatna meg; akkor is, midőn csináltak recipiáltak neki oly törvényeket, milyeneket egy félbarbár tudatlan dologtalan nép nem képes felfogni és megbecsülni. Valóban a magyar nép nem volt érdemes jóltevőire, bölcseire, gondviselésszerű genialis férfiaira, szabadelvű szakférfiaira. Hanem hát lehet igaz is abban a sok erkölcsi leczkében, s ha nem azok mondanák, a kik mondják (Somssich Pálnak még kevésbé áll roszul mint sok másnak) s ha négyszemközt mondanák — otthon kell mosni a szennyes ruhát — s ha nem csak most jutna eszükbe eként beszélni (au bout de leur latin) akkor nem is volna se gyámoltalanság se impertinentia. Hanem hát most nem arról van szó, hogy milyenek vagyunk mi magyar nemzet, hanem csak arról, hogy miképen pótoljuk ki Somssich Pálként rögtön azt a hiányt: hic Rködus hic salta mindenható és szabadelvű kormány és párt! Segítsen gyorsan, rögtön ha mindenható, elvárjuk „a tettek mezején.“ Ily helyzettel szemben, oly ellenállhatlan erő birtokában mint a létrejött óriási többség, nem azt várjuk, hogy unalmas böjti prédikácziókkal traktáltassék a közönség, nem azt várjuk, hogy az erős kormánynak „erélyes“ feje aféle töredelmes hangú s jó szándékokkal teljes levelet írjon Búzás Pál úrnak, mintha tévelygésből megtért bűnösnek érezné magát; nem azt várjuk, hogy a kormánypárti sajtó aféléket írjon mint például a „Pesti Napló“ julius 10-iki vezérczikkében, hogy t. i. a közönség ne várjon csudákat a kormánytól s a szabadelvű párttól, hogy az uj pártalakulásnak inkább csak negativ eredményei vannak, a mennyiben megszüntette minden jónak akadályát a hibás pártállást ,csak annyi bizonyos, hogy a segély lehetősége egyedül és kizárólag e párt tételétől függ ... ebben áll előnye, csakis ebben és nem egyébben.“ Nem ily beszédet kellene hallanunk sem a kormánytól, sem az óriási nagy többségtől akkor, midőn egy kormány, melynek egy ilyen párt, tehát „a nemzet áll háta mögött“, adióba lépni készül, hanem várhatnék az önbizalomnak az erélynek hangját, várhatnék azt a jó kedvet, melyet a legnehezebb körülmények közt is megad az elszántság, az akarat- és tetterő. Rendszabályokra s erélyes cselekvésre van most szükség, nem arra, hogy búslakodjunk, miért nem teremtett az isten bennünket hollandusoknak vagy poroszoknak; nem is arra, hogy örökösen csak a mea culpát ismételjük a hét évi szerencsétlen gazdálkodás miatt. Ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni nem lehet, azt a sok vasutat nem fogjuk fölszedni, sugárutat, vámházat, margitszigeti hidat stb. nem fogjuk elhordani, még csak a sok tanácsost, titkárt, ülnököt és járásbírót sem lehet üres kézzel világnak ereszteni. A tényeket registrálni kell mint tényeket, amelyekkel számolni kell. S a tényeknek constatirozásából — hiszen constatirozva vannak már mióta körmünkre égtek — nem csak azt a következtetést kell levonnunk, hogy majd megjavítjuk magunkat, majd megsegít az isten, ha igyekezni fogunk kiengesztelni a hoszus egeket , hanem azt, hogy itt határozott föllépésre erélyes acióra s mint Somssich Pál mondja, gyors segítségre van szükség. De hát inne épen most húzza be a vitorlákat a kormány és párt, midőn megjött a kedvező szél a választások eredménye által, midőn el van távolítva a hibás pártállás akadálya, midőn megvan a cselekvéshez a teljhatalom, a mindenhatóság. Igen, mert fótumszerűleg kezdi magát éreztetni a helyzetben fekvő lehetetlenség. — Működésének sikerére kimondotta az uj kormány a halálítéletet akkor, midőn lemondott a közjogi kérdések vitatásáról, elfogadta a fenálló alapot, nem csak mint létezőt, hanem — és ebben fekszik a különbség — továbbra is fentartandót, midőn kimondotta, hogy a létező alapnak keretében akarja eszközölni bajaink orvoslását. Egy pillanatot kell vetni budgeteinkre, rendszeresített kiadásainkra s jövedelmeinkre s a legegyszerűebb számítás kimutatja, hogy ezt így tovább folytatni lehetetlen. És a mi kormányunk ezen lehetetlenségre vállalkozott. Ezt nagyban és egészben alapjában véve a dolgot, komoly vállalatnak, komoly eljárásnak tekinteni nem lehet. Mert nem abban áll egy vállalatnak komolysága, hogy azok akik hozzáfognak, komoly képeket vágjanak, nem abban, hogy a dolgoknak komoly külszínt adjanak, hanem abban, hogy megvan-e a kivihetőség. A legsolidabb külszín és formák mellett is lehet szédelgés és nem egyéb az egész vállalat, ha nincs meg hozzá a kellő alap. S ilyennek kell tekintenünk azt a vállalatot, hogy a közösügyi alapon, hogy ezen alapnak lényeges megváltoztatása nélkül rendbe lehessen szedni Magyarország ügyeit. A szabadelvű kormánynak ennek folytán nem is lehet feladata az, hogy e rendbehozást eszközölje, hanem legfelebb csak az, hogy huzza halaszsza a dolgot a mig lehet s vonja ki magát a bajból annak idejében minél előnyösebben. Mocsáry Lajos, hogy nem fog reflectálni reánk, mintha velünk követne el szivességet, hanem gondoljon édes magára és valóban tartózkodjék a „reflectálástól.“ Mert, hogy miért reflectált tegnapi állításainkra és micsoda alapon gondolt válaszolhatni, arra a tárgyat a legszorgosabb kutatás mellett sem tudjuk találni. Mi azt mondtuk, hogy az osztrák féllel folytatott alkudozásokról rémletes sok a communiqué, de a sok communiqué daczára nem látjuk, hogy valóban történik is valami. Kapja magát a „Hon“ és azt bizonyítja, hogy a communiquék sem jelentettek semmit, mert amit mi ultimátumnak mondtunk, nemm volt jelentve ultimátumnak és ha Széll Kálmán formulázta is Magyarország követeléseit a bankkérdésben, szó sem volt róla, hogy ezt megtette volna a fogyasztási adók kérdésében is. Így hát a „Hon“ bebizonyította volna, hogy valóban történt valami, csak mert olyast a communiquék nem is állítottak. Hja a communiquék titokteljes bölcseségét csak a hivatott adeptusok érthetik meg igazán és a „Hon“-nak méltó öröme lehet reánk bizonyítani, hogy mi eltévedtünk a communiquék halmazában, mert a vámszövetség revisiójáról mondottuk azt, mi a bank kérdésre volt írva. Legyen tisztelt laptársunk megnyugtatva, hogy mi bizony édes keveset törődünk az ő communiquéivel és nem is igaz, hogy mi a vámszerződésnek tulajdonítottunk oly communiqét, mely a bankkérdésnek jogos tulajdona a „Hon“ félhivatalos kaballájában. Mi nem választottuk el a kérdéseket, de azt mondtuk, hogy se itt se ott egyik kérdésben sem történik valódi előrelépés, bár a communiquék elég nagyképűséggel tudtak jelentkezni. És hogy a communiquék valóban rémítő aprombbal léptek fel és nagy dolgokat híreszteltek majd a vámkérdésben, majd a bankügyben majd a fogyasztási adók kérdésében, mihelyt egy minszter, egy osztálytanácsos Bécsbe utazott, azt ugyan be tudnák bizonyítani a félhivatalos lapokból, ha érdemesnek tartanók a kikeresés fáradságát. Azután rendesen megjelentek a szerényebb communiquék is, melyek lehangolták a nagy várakozásokat és mi igen szívesen egyezünk meg a „Hon“-nal, hogy a communiquékből nem lehet kiolvasnuok sem ultimátumot, sem valamely elhatározott lépést. Mi csak azt szeretnők tudni, mi lesz hát abból, hogy Tisza Kálmán az érintett kérdések megoldásának financziális eredményét már ez évre vette számításba? Hier liegt der Hund begraben. — És még oly könyörületesek vagyunk tisztelt laptársunk iránt, hogy elengedjük neki az 1875. évet. Adjon csak feleletet 1876-ra. Tetszik ? No mi azt hisszük, hogy tisztelt laptársunk az állást, melyet elveink és érveink nyújtanak, olyannak fogja találni ezentúl is mint a falat, melyre ő csak borsószemekkel képes hajigálni. Az ilyen ostrom ugyan kárbaveszett fáradság, azt elhisszük neki. Jól is teszi, ha abbahagyja. Tisztelt laptársunk a „Hon“ ma kemény leczkében részesít bennünket, amiért megjegyzéseket voltunk bátrak tenni az alkudozások hybrid sajátosságára, melyeket kormányunk az osztrák féllel megindított. S laptársunk jupiteri haragja úgy látszik, még a kegyelemnek és jóakaratnak nyilvánulása, mert mint mondja a falra borsót hányás sokkal jutalmazóbb a velünk való polémiánál és azt hiszi, hogy senki sem veheti rósz néven, ha mentől kevesebbet reflectál a mi szörnyűködéseinkre. Dehogy veszi valaki rósz néven! A világért sem kívánjuk a „Hon“-tól, hogy megerőltesse magát és igen sajnáljuk szegény laptársunkat, hogy polémiába bocsátkozik velünk, amikor jutalmazóbbnak tartja a falra borsót hányni. Persze, hogy jutalmazóbb, s nemhogy rész néven vennők, ha tisztelt laptársunk nem reflectál állításainkra, vagyunk iránta annyi collegialis jóakarattal, hogy saját érdekében tanácsoljuk a bölcs hallgatást. Elhiheti nekünk a „Hon“, hogy mindig nagy előnyére válik, ha szemelőtt tartja a bölcs mondatot: si tacuisses, philosophus mansisses, és hogy sok felsüléstől lesz megóva, ha mentől kevesebbet reflectál az ellenzéki lapok állításaira. Azért máskor ne vállalkozzék oly dolgokra, melyek erejét túlhaladják. Ne ígérje azt. A zalaegerszegi választókerületből Szederkényi Nándor felhivatott a jelöltség elfogadására, ki is engedve a meghívásnak, 25-én vagyis vasárnap délután fog választói körében Zalaegerszegen megjelenni, Simonyi Ernővel, midőn programmját fogja majd elmondani. Zala megyében a választás aug. 10-én leend. A „K. Népe“ írja: Perczel Béla igazságügyminiszter mint hírlik, állásától rövid időn visszalép. A kormány többi tagjai határozottan kifejezték ugyan előtte azon nézetüket, hogy megválását a minisztériumból ez idő szerint kellemetlen esélynek tekintenék a még fél évet sem élt kabinetre nézve. Perczel azonban határozottan ragaszkodik lemondási szándékához. Utódjául többeket emlegetnek, első helyen két legfőbb ítélőszéki bírót, kik azonban a kabinetbe lépésre, mint értesülünk, egyátalán semmi hajlamot sem árulnak el. A kormány részéről a jövő országgyűlés elé elsősorban terjesztendő törvényjavaslatok közé fog tartozni a „Pester Lloyd“ értesülése szerint a záloglevél tulajdonosok jogait biztosító törvényjavaslat is, melyet az igazságügyminisztérium már a múlt ülésszak vége felé kidolgozott, — azonban időhiány miatt az országgyűlésnek be nem terjesztett. _______ Több helyen már megkezdődtek a kataszteri munkálatok. A beszterczebányai kataszteri igazgatósági kerületben, mely 360 négyszög mfldre, vagyis 3.060,660 kat. holdra terjed, 1300 adóközséggel s másfél millió parczellával, a becslőbiztosok múlt hóban kezdék meg a munkálatokat. Az igazgató utasítása folytán mindenik biztos beutazta járását, hogy meggyőződjék, vájjon a régi kataszteri telekkönyvek ki vannak e téve a községeknél, és szervezve vannak-e a községi bizottságok, egyszersmind adatokat gyűjtöttek a járás leírásához s aziránt is, vájjon, mely községben hiányzanak a szükséges segédeszközök, vagy az értelmi erők, melyek a kiigazítást keresztülvinni képesek s hol kell ezt az utasításokban előirt módon pótolni. Többi közt Korpona várost is felszólította a becslőbiztos, hogy alakítson községi bizottságot, mely keresztülviszi a kijavítást. De a városka hatósága azt felelte, hogy a minisztériumot s a főispánt kivéve senkivel sem levelez. A valuta rendezése. A „N. fr. Presse“ mai számában a valuta helyreállításáról értekezvén hangsúlyozza, hogy e rendezés távol attól, hogy az államkincstár terhével járna, azon ellenkezőleg nagyon is lényegesen könnyít s azt hatalmasan szilárdítja, mit okvetlenül be kell látnia mindenkinek, aki jártas a számadás alapelemeiben. — Nevezett lap szerint a valuta helyreállítására 200—300 millió forintnyi kölcsön felvétele, tehát évenkénti 12—18 millió forint kamatkiadás volna szükséges, ami tagadhatlanul tekintélyes és még hozzá tartós szaporítása az államkiadásoknak. De ha szembe állítjuk ezzel a megtakarításokat, melyek a valuta rendezésével ipso facto összekötnék, úgy találjuk, hogy az államkincstár jobb üzletet, mint aminő a bankjegygazdálkodás megszüntetése lenne, egyátalában nem csinálhatna. Az utóbbi 26 év átlagos disagiója 17,2 százalékot tett; az osztrák és magyar kiadási budget ez idő szerint 600 millió forint, de a közelebbi három évtized alatt átlag véve szintén körülbelül 400 milliót tett. A monarchia tehát a pénzzavar fenállása óta évenkint átlag 70 millió forintot, vagyis összesen 1820 millió forintot vesztett agióban, azaz többet mint az aközben csinált államadósságok egész összege. Bátran állítjuk ennélfogva, hogy az összes deficitek az államháztartásban, melyeknek az osztrák államadósságok egész terhének felszaporodása tulajdonítandó, kizárólag államférfiaink ama „takarékosságának“ köszönhető, amellyel el akarták kerülni, hogy az állampénzügyek a „valuta helyreállításának áldozatáéval meg ne terheltessenek. És e takarékosság a jövőben is ugyanazon gyümölcsöket fogja teremni. A deficitek eltűntek, mert a sors kegye pénzjegyeink disagióját évek során át a mi közreműködésünk nélkül is lassankint kevesbítette és a jelen pillanatban csaknem alpari nyomta le; ez azonban rögtön megszűnik, mihelyt valamely politikai komplikatió a tőkét bizalmatlanná teszi és pedig azon mérvben, amint az ezüst és pénzjegy értéke közötti különbség növekedik; az árfolyam különbözet pedig ezüst és papír között budget nyelven annyi mint a deficit. Hogy az ily módon támadó deficitektől a jövőben sem maradunk megkímélve, afölött csak az kételkedik, ki helyreállítva hiszi a valutát, mert az ezüst árfolyam történetesen alászállott. — Mi ismételve kimutattuk, hogy a valuta helyreállítás ezen neme tökéletesen értéktelen. Adósságokat okvetlenül meg kell fizetni, ezek nem párolognak el, mint amerikus olajok, és azért amíg Ausztria és Magyarország az 1866-oi háborús esztendő szorultságában kötött becsületbeli adósságát kiegyenlítetlenül hagyja, hitele inogni fog és pénzügyének alapja megmérgezve marad. A valóságban tehát úgy áll a dolog a valutarendezés állítólagos áldozataival, hogy az államkincstár pusztán azon feltevés mellett, hogy sikerülni fog a disagiót az államjegyek bevonása nélkül is két, legfelebb három százalékban megállapítani, a pénzjegygazdálkodás felhagyása mellett mit sem nyerne, annak fentartása mellett mit sem vesztene. Öt százalék disagio mellett a valutarendezés költségeit meghaladó veszteség 12—15 millió forintot, 10 százalékos disagió mellett 40 millió és 20 százalékos mellett 100 millió forintot tenne évenkint. Eta: Uli/ilUtui----a Juli llltig UllUUly wu [uMU lehetetlenségek közé — háború vagy egyéb szerencsétlenség következtében ismét 40 százalékos disagió tűnnek fel: a monarchia egyetlen év alatt körülbelül ugyanazon összeget vesztené árfolyamveszteség alakjában, amennyi jelenleg mindeme veszteségek elhárítására egyszer mindenkorra igényeltetnék. — Ez azon számítási minta, melyet a valutakérdés megbírálásánál minden politikusnak szem előtt kellene tartania. A vallás- és közoktatásügyi miniszter f. hó 16-án eme rendeletet adta ki a két tudományegyetem és műegyetem tanácsához, — a jogakadémiai igazgatóságokhoz, tankerületi főigazgatóságokhoz, és reáltanodai igazgatóságokhoz az iskolai nagy szünidőre nézve. A nagy szünidőnek augustus és September helyett július és augusztus hónapokra leendő áttétele már több illetékes helyről sürgettetett, s legközelebb nemcsak Erdélyben a többi tanintézeteken kívül a kath. hitfelekezeti tanodákban is, és a lajthántuli tartományokban rendeltetett el, hanem a legutóbbi országgyűlés tanügyi bizottsága ezen határozatot a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslatba is felvette. Minthogy azonban főkép némely tanintézeteket illetőleg az eddigi gyakorlat fentartása mellett is figyelmet érdemlő indokok érvényesíthetők, mielőtt ez ügyben érdemlegesen határoznék, — felhívom (czimedet) hogy ez ügybeni nézetét az annak támogatására szolgáló indokok elősorolása mellett mielőbb jelentse fel, hogy az eddigi gyakorlat megváltoztatása esetére a tanításnak, s előadásoknak ehez képesti berendezése iránt még a tanév kezdetén intézkedni lehessen akként, hogy az átmenet következtében a tanítás és előadások menetében, és tartamában minden háboritás vagy megrövidítés lehetőleg elkerültessék. Budapest, 1875. évi julius hó 16-án. Trefort Ágoston, s. k. Horánszky Nándor a „P. N.“ szerint ma nyújtotta át az igazságügyminiszternek a bagatellügyek fölötti bíráskodás tárgyában általa kidolgozott törvényjavaslatot. Ebben 76. §-ban szabályoztatik az eljárás s azon elv tartotik szem előtt, hogy minél több egyes bíró ítélhessen a nép apró peres ügyeiben. A javaslat a megyékben a szolgabirákra és mindenütt, hol az elemek megvannak, a szolgabirókkal bagatell ügyekben egyenjogú illetékességgel felruházott békebírákra bízza a bíráskodást, városokban a városi kapitányokra, bányaügyekben a bányakapitányokra. Budapesten, tekintettel a főváros külön szervezetére, a bagatell ügyek is kivételes bánásmódban részesülnek. A kereskedelmi törvény 4. §-ában rendeli, hogy egy külön rendelet a törvény harmadik, negyedik és ötödik szakaszában a kereskedői cégekre, kereskedői könyvekre és cégvezetőkre vonatkozólag foglalt határozatokat, amennyiben azok az államot, mint kereskedelem azőt illetik, — szabályozni fogja. — Mint a „P. L.“ hallja, az igazságügyminiszterium az erre vonatkozó módozatok megállapitása végett enquetet fog összehívni. A magyar államvasutak s az osztrák állami vasut-társulat között a kartell, mely csak ez évre volt tervezve, nem létesült s ennek hatását máris érezik a magyar államvasutak. Ami kivitel eddig repezében volt, az mind az osztrák állami vasút vonalain szállíttatott; a magyar állami vasutak raktárai teljesen üresen állanak. Attól tarthatunk, — jegyzi meg a „P. N.“ — hogy a várható gabnakivitelnél ez eset ismétlődni fog. A magyar kormány és a magyar-galicziai vasuttársulat között több függőben levő követelés kiegyenlítése ügyében tárgyalások folytattatnak, s a társulat csak azután akarja kibocsátani l.„ milliónyi elsőbbségét, melylyel a bizt. összeg felemeltetett, ha az említett tárgyalások kedvező eredményre vezetnek. A király a vallás- és közoktatási miniszter előterjesztése folytán az orvostudományi karoknál az orvostudori fok és az orvosi gyakorlat jogának elnyerése végett tartandó szigorlatok tárgyában eléje terjesztett szabályrendeletet f. évi julius hó 11-én kelt legf elhatározásával jóváhagyta. A közös hadügyminisztérium hír szerint nevezetes reformot vesz foganatba a katonai nevelőintézetek szervezetében. E szerint katonai intézetek ilésen maradnak ezentúl: a katonai alreáltanodák Kőszegen, St.-Pöltenben, a katonai főreáltanoda morvaországi Weiszkirchenben, a bécs-ujhelyi katonai akadémia és a bécsi műszaki katonai akadémia. Tannyelv mindezekben a német; katonai ösztöndíjakat ezentúl nem adományoznak, az üresedésbe jövőkre nem nyittatik pályázat. Azon katonai árvák, kik katonai kincstári alapítványi helyekre reflectálnak, a bécsi árvaházban helyeztetnek el addigra, míg elérik a kort, hogy a katonai alreáltanodákba léphessenek. A st.-pölteni katonai collegium és a weiszkircheni katonai műszaki tanoda megszűnnek, helyettük St.-Pöltenben négyosztályu kat. alreáltanoda, Weiszkirchenben pedig három osztályú kat. főreáltanoda állittatik fel. Kincstári helyekre igényt tarthatnak: a közös hadsereg, a hadtengerészet, a két hondvédség szemészetének, a kir. őrség, a magyar koronaőrség, csendőrség, szerezsántestület, katonai rendőri testület és a méntelepi branche személyzetének törvényes fiai; kiváló esetekben a szolgálaton kívüli tisztek és katonai nyugdíjasok, a katonai zenekarmesterek és kitünőbb altisztek, az udvari és polg. államhivatalnokok fiai. A félig díjmentes kincstári helyek oly aspiránsok számára tartatnak fenn, kiknek atyja hatodik, vagy magasabb rangosztályba tartozik, vagy akiknek szülői egyátalán kedvezőbb anyagi viszonyok közt élnek. A Zágrábba egybehívott nemzetgazdenquete folyó hó 19-én kezdette meg értekezéseit a bán elnöklete alatt. A kérdés, váljon a nemzetgazdasági érdekek számára egy külön osztály vagy csak egy szakemberekből álló kulturtanács állittassék-e fel, — oda döntetett el, hogy a kormány úgy takarékossági szempontból, mint sikeresebb és gyorsabb eljárás végett egy kulturtanács felállításával, fiókokkal az egyes városokban, tegyen kezdeményezést _________ Déva, jul. 19. Megvan tehát, győzött a kormány! a hét sváb (nálunk kilencz van ministereink személyében) legyőzte a döglött nyulat. Azon mesterfogásokhoz, miket a kormány a választások alkalmával alkalmazott, szolgálhatnék én is egy kis illustratióval, elmondhatnám, hogy a szép Hunyad megyében mi is elfogadtuk a szépen hangzó szabadelvűség elvét, hogy is ne, hiszen megyénk volt bölcsője a nagy Hunyadiaknak, kik egykor nem csak Magyarországnak, de közvetőleg Európának szabadságot parancsoltak. Büszkék is vagyunk mi erre, ahonnan a hivatalos szabadelvűséget nincs hatalom, mely a mi lelkünkből kiirtsa. Megválasztottuk tehát szabadelvű képviselőinknek a házhegyi kerületben Mara Lőrinczet, a dévaiban pedig Makray László nagyreménységü fiát Aladárt, s ki meri már mondani, hogy mi nem vagyunk szabadelvűek, s nem támogatjuk a szabadelvű kormányt mindaddig, mig attól képviselőink előmenetelt, kitüntetést várnak, s mig mi bennünk és általuk megdicsőitve vagyunk magunk is. A Makray Aladár úr megválasztásában leróttunk mi egy speciális tartozást is, ugyanis Makray László úr teremtvén meg a mi alispányunkat, módot szolgáltattunk ez utolsónak, hogy az atya iránti háláját a fiúnak felmagasztalásában leróhassa. Mosta tehát az egyik kéz a másikat. Makray Aladár úr — mint mondta — tanulni megy az országgyűlésre. Szép czét mondhatom, s korunkban egy ifjú embertől nagy önmegtagadásra mutat. A baj csak annyi, hogy az országgyűlésre nem tanulni akaró, hanem tanult embernek kellene menni. Többet a választási fogásokról — mik noha különböző varratokban a legtöbb kerületben ugyanazok — nem szólok, elég annyi, hogy a czél nálunk is szentesítette az eszközöket. Ha egy kormány a maga uralmát demoralizatióra fekteti, mindenesetre sajnos dolog; de utoljára is mit tehet arról a csörgő kígyó, hogy őt a természet ösztöne harapásra kényszeríti, s az ő harapása halálos; s mit tehet arról a mi szabadelvű kormányunk, ha egy kis uralkodási vágyból olyat harap a nemzet testén, ami ennek halálát okozza, hiszen a kormány csak saját ösztönét követi. Nem szép lesz az semmi esetre, de utoljára is csak a természeti ösztön a hibás. A kormány tehát a választások körül elkövetett bűnökben oly ártatlan mint a bárány. Hanem már édes nemzetem, mentsd ki te magad ha tudod, hogy meg nem gondoltad, hogy az osztrákkal kötött közösügyi szerződvény lejár ezen cyclus alatt, hogy neked életed vagy halálod kérdését kellett volna a legközelebbi országgyűlésen megoldanod s midőn látod, hogy a reactió minden fegyverét használja,hogy téged azon hínárban— hová a közösügyi törvény vezetett — továbbra is megtartson, hogy valál képes a haza sorsát gyermekek, kik a jót a résztól még nem tudják megkülönböztetni s oly vén gyermekek kezére bízni, kik saját meggyőződésükről és akaratukról már programmjukban lemondtak, a midőn a kormány támogatására vállalkoztak. Hej barátom honfitársam, ha te nem vagy képes egy egészséges közvéleményt kifejteni, nemzeti önbecsészetedet s emberi méltóságodat tiszteletben tartani, ne kívánd, hogy a te gyermek és vén gyermek képviselőd tiszteletben tartsa azokat, mikor azok tégedet érdemed szerint marhának tartnak ki arra való vagy, hogy ez az ő ambitiója és nagyravágyása czéljára felemeld!! Fizesd barátom az adót ha hát akkora is az,hordozd az idegenek lármát, mert hiszen fenn kell maradni a birodalmi főváros fölényének s állani kell Magyarországnak is több tartományok között, különben nem lehet törvényes színe a quotának, nem lesz igazolva a te kizsákmányoltatásod. Ne piszegj, mert hiszen te küldöd Budapestre azt a wamelukhadat, a