Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)

1875-12-08 / 210. szám

IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postiiu va­gy hely­­ben házhoz hordva Egy évre. . Félévre . , Negyedévre. Egy hóra 20.— 10.­5.— 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 18 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hrde­­tésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos 80 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. Évnegyedre.................................5 írt. — kr. Félévre......................................­Q frt. — kr. Egy hóra.........................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. „A kedvencz eszme.“ Ürményi Miksa ur beszédét a parlamen­ten belől, legroszabb fogadtatásban részesítő a kormánypárt.Inkább a boszankodástól, mint­sem a honvédség iránti őszinte lelkesedéstől támadt a „mozgás a középen“, valahányszor titkos éle volt a beszédfordulatnak. Az epe pedig, mégha jó mosdató szer is, mint Boerhave állítja, soha sem jó tanácsadó, s legkevésbé ügyes diplomata. Világosan rámutat ez az arcz kékülésében, vagy pirulásában, hogy a mér­gelődő valamiben találva érezte magát, vala­miben nincs igaza. Kékült is, zöldült is a „szabadelvű“ párt ama mosdás ereje alatt, hogy a „két seregnek luxusát nem bírja meg az ország.“ Pirult az igazság fölött, hogy a mi programjunkban van következetesség; restelte, hogy Ürményi a ma­gáét szintén következetesnek mutatá be,szólni azonban nem­ tudott, mert csak boszankodnia le­hetett. Igen, a jobboldali ellenzék honvédségi po­litikájában van következetesség osztrák szem­pontból, van következetesség a katonai reactió szempontjából, a minthogy viszont jó magyar logikával a kettős hadsereg luxusából egész természetszerűleg az önálló magyar hadsereg szükségessége fejült ki. A­mi e kettő között van, az egy átmenetileg fentartott nagy politi­kai szemfényvesztés az igazi czélok eltakará­sára. Fentartják a honvédséget, mert nem mernek föllépni az önálló hadsereg követelésé­vel. És midőn ezt teszik, ők maguk tényleg járulnak hozzá, hogy Ürményi Miksának axió­mája a két hadsereg luxusáról pénzügyi hatá­saiban a honvédség ellen forduljon. A defic­it megöli az intézményt, a meg­fojtott intézmény eltemeti az eszmét, ebben összpontosul a kormánypárt m­ai politikája, bár­mennyire igyekezzék is elhitetni az ellen­kezőt. Ürményi Miksa és a kormány politikája között tehát az előny amannak részén van. A jobboldali ellenzék ugyanis csak hirdeti azt, a­minek keresztülvitelére a kormánypárt öntu­datlanul működik közre. Sennyeyék föllé­­­pésében egyenes reactió nyilvánul a honvéd­ség intézménye, egyenes reactió az önálló had­sereg eszméje ellen, de ép azért sokkal ke­vésbé veszélyes ez irány, mert a közvélemény teszi kormányképtelenné. A Tisz­a-párt politi­kájában azonban, a gyöngéd szeretet daczára, a pénzügyi kényszerhelyzet készíti elő buká­sát az intézménynek és vele a főeszmének is. A Sennyey párt egyszerre akarja megfojtani, mint „az ördög a fiát“, csakhogy gyönge a karja, s a mi erő van is benne, a nemzet majd gondoskodik, hogy lekötve maradjon. A Tisza­­párt ellenben dédelgeti a gyermeket elvben, de k­i­é­h­e­z­t­eti a valóságban. És ez az, mi hatásában az Ürményiféle meddő beszédeknél százszorta veszélyesebbé teszi a kormánypárt tényleges politikáját. Ne ringassuk magunkat csalódásban, mert minden jel arra int, hogy két hadsereget nem bírunk fentartani, választanunk kell tehát, mit akarunk: önálló magyar hadsereget-e, avagy osztrák hadsereget a honvédség teljes feláldo­zásával. Az ország bizonyára egy perczig sem fog habozni az alternatíva két ága között, ha­nem választani fogja az önálló magyar had­sereget, mert egy csepp kedve sincs osztrák politikát játszani pénze árán és dragonyos ka­pitányokat nevelni saját élete ellen. A­kik osztrák hadsereget akarnak, azok ma parányiságukban, gyűlöltségükben és elszi­geteltségükben nem számítanak. Annál jobban számítanak azok, a­kik szívekben hívei, és fel kell tennünk, hogy a régi reminiscentiák ked­véért lelkes hívei az önálló hadsereg eszméjé­nek, de átkozottul resz politikájuk által tényleg veszélyeztetik azt. Tessék elhinni, hogy a hon­védség legveszélyesebb ellenségei nem a jobb­oldali ellenzéken, hanem a kormánypárton vannak. Megvártuk volna tőlök, meg főleg a bihari pontok híres kikiáltójától, hogy megragadva a kedvező alkalmat, úgy nemzeti, valamint finan­­cziküs okokkal fogja támogatni az önálló had­sereg eszméjét. Tisza úr azonban nagy patkós­sal védte a honvédséget, melynek nem volt rá semmi szüksége, hogy lerombolja saját állítá­sainak és patkójának értékét, a budget leszál­lított tételeiben, a­melyekre pedig a honvédség életrevalósága nagyon is rászorult. Kérlelhetlen számokkal lehet kimutatni, hogy az eredményre nézve Tisza egy politikát az Ürményivel. Ürményi kívánja a honvéd ujonczoknak beosztását a közös hadseregbe. Felesleges kí­vánság, a midőn az ujonczozásoknál divó rendszer mellett, a közös hadsereg megbízottai oly szépen végig­válogatják a három korosz­tályt, hogy évről-évre kevesebb jut a hon­védség soraiba, ez idén csak nyolczezer, egy­két év múlva alkalmasint egy szál ember sem. És föltéve, hogy a törvény által czélzott létszám mennyiségéig újonczozhatna még ma is a honvédség, vajjon a „két hadsereg luxusa“ mellett fordíthat-e az ország kiképeztetésére annyi költséget, mennyi e takarékos intézmény fejlesztésére is okvetlenül nélkülözhetlen ? Feleletül elég a budget megnyirbált téte­leire utalnunk. Honvédségünk mai költségve­tése már mutatja, hogy a két hadsereg fény­űzését nem bírja meg az ország. Pénzügyi tekintetekből nem a közös hadsereget áldozzák fel, mint a­hogy a valódi államiság barátai óhajtják, hanem feláldozzák a honvédséget, a­mint Ürményi úr óhajtja. Majdnem abban az arányban emelték a pénzügyi bajok feltornyo­sulásának éveiben a közös hadsereg kiadásait, a­mily mértékben apasztották a takarékosab­ban szervezett honvédség költségeit. Tisza úr lelkiismeretessége két millióval többet szavaz­tatott meg a közös hadseregre ez idén és arány­lag véve ugyanannyit, kétszázezer forintot vont el a honvédségtől 1876-ra. Ha Ürményi Miksa csak egy hang a nemzetek poklát kovácsoló műhelyből, Tisza ur a kar, mely a pokol mű­vének előkészíti az ágyát. Jobboldali ellenzék és „szabadelvű“ párt egy kézre játszanak. Méltó ezért boszankodni oly farizeus­­képű és ámító szerepű pártnak, mint a kor­mány óriás gépezete, de utóvégre letagadni az egy czélra működés igazságát sem szavakkal, sem pulykaméreggel nem, hanem csak az ellen­kező irányú hazafias tényekkel lehet. Elő hát a tényekkel! Még most hátuk mögött találják az egész nemzetet, a késede­lemmel saját vesztőkre és vesztünkre törnek, és minden­esetre gyorsan elérik a pontot, ahol a nemzetek napirendre térnek gyámoltalan vezetőik fölött. Ennyit a miniszterelnök úr és pártja maga­tartásáról a honvédség kérdésében. És ha már megmondtuk ezt, lehetetlen elhallgatni még egyet Ürményi úr kedvencz ötletének idősze­rűtlen és folytonos ajánlgatására. Ürményi úr és pártja úgy látszik azon téves meggyőződésbe­n élnek terveik iránt, hogy folytonos parlamenti ismételgetések által tért hódítanak eszméjüknek az elmékben, ha már nem is a szívekben. „A takarékosság bőre sza­bott köpönyeg“ gondolja magában Ürményi és talán meg is esküdnek rá,­­ hogy ez alatt lassanként elkelnek a bécsi dugáruk is. Biz­tosíthatjuk, hogy e részben rendkívül csaló­dik, a­mit észrevehetett a sajtó mereven ellenző magatartásából is.­­ De ha netalán mégis, mesterkéltnek jelentkező beszédfogásai által elkaparva, eléggé finom érzékkel nem bírna a közhangulat kiismerésére: legyen szí­ves legalább az általa annyira kegyelt közös hadsereg és az általa ellenszenvvel fogadott honvédség, mint a monarchia összes védereje, iránt annyi kímélettel lenni, hogy ne bénítsa meg expectoratióival. Részünkről ugyan­ nem verjük falba a fejünket a közös hadsereg ellen felkeltendő féltékenység és ellenszenv miatt, s így politikai czélzataink szempontjából csak le­kötelez bennünket, ha parlamenti beszédei által siet mentői roszabb helyet biztosítani az osztrák hadsereg részére a közvéleményben, de elég őszinték vagyunk bevallani, hogy efféle beszé­dek zsibbaszthatják a honvédség tisztikarának tetterejét. Korán sem azért, mintha e honvéd tisztikar egy része nem tudná, hogy a nemzet mindenkor kész megvédeni kötelező törvényen és dicső hagyományon gyökerező létét a ráz­­kódtatástól, hanem pusztán ama másik részért, mely talán bizonyos 48 iki machinatiók meg­újulását volna hajlandó keresni Ürményi úr burkolt törekvéseiben. Már pedig, ha ezek megújulása miatt áta­­lánosabban terjedni talál a félelem vagy aggo­dalom , akkor okvetlenül kellemetlenebb agita­­tionalis mérveket is öltene az önálló hadsereg iránti vágy. Vájjon a honvédség és tisztikara veszítene-e az agitatió által, avagy Ürményi ur és elvtársai, azt jó lesz meggondolni, mert a kenyértörést kifordirozni bizony bizony nekik áll jelenleg legkevésbé érdekekben. V e r h o v a y Gyula. / 4. . Annak az iszonyú chaosnak, melyet dualis­­mus névvel keresztelt meg a „közös haza“ bölcse, Andrássy meg elég szives volt minta gyanánt ajánl­­gatni a világnak, lassankint szaporodnak az ellen­ségei oda­át is, a „birodalom másik felében“, mint a királyné udvarmestere nevező Ausztriát a hernalsi tiszt leányképző intézet érdekében fogalmazott fel­hívásban. Ausztriára nézve a societas leonina természe­tével bír ugyan e közösügyi boldogság. A bőség­szarutól tehát nem egy­könnyen tágítanak. Csakis oly logikusabb főknél fedezhető fel a visszahatás a közjogi mű ellen, akik az állapot tarthatatlanságát tökéletesen felismerték, és a monarchiának szilár­dabb alapokon való rendezését óhajtják, ha mind­járt az egyik állam elvesztené is fejős tehenét 210. szám. másik állam gyarmathelyzetének felszabadulta által. Szóval Ausztriának komolyabb és alkotmány­­szeretőbb politikusaiban is hódit a personai unió eszméje. Érzik, hogy szabadabb mozgás, önállóbb államczél, biztosabb politikai és társadalmi erőki­fejtés szempontjából, még bizonyos anyagi veszte­ségek árán is, meg kell szerezniük a független kor­mányzat minden föltételét. Határozott kifejezést adott e nézetnek az osztrák költségvetési vita első napján — deczem­­ber 6-án — dr Klepsch, akinek beszédéből adjuk a következő érdekes részleteket : „A hadügyi kor­mányzat — úgymond — pénzügyileg tönkre tesz minket, még mielőtt azon helyzetbe jutnánk, hogy a csatatéren ves­szünk el. Végzetes tevékenységre számítani bizonyossággal az állam romlására fog vezetni. Meg kell a delegation­á­lis tör­vényt változtatni, mert fenn­állása jö­vő­re lehetetlenné lett. A képviselőház mindig csak a szükséges védelem helyzetébe jut szemben a delegatióval. A kormány oly lanyhaságot tanúsított a confessionalis törvények végrehajtásá­nál, hogy azokat gyakorlatilag hatástalanokká tette. A kormány még mindig pártfogolja a derűst, mely a népet a birodalomhoz való hűségében és a törvények iránti tiszteletében megingatni törekszik. A kormány sohasem tanúsított erőt a katonai és papi elem végzetes befolyásával szemben, mely az egész osztrák közigazgatást­ uralja. Lehetetlen, hogy a képviselőház beleegyezzék az államadóssá­gok szaporításába és új adókat­ sem szabad meg­szavaznia, ha csak azok beható adóreformokkal és a népjólét határozott emelésével nem állnak kap­csolatban. A birodalom helyzete komoly, a népjólét alapjaiban meg van ingatva, így tehát a hadsereg fentartására vonatkozó határtalan követeléseknek minden áron véget kell vetni, az­­ egyház elleni har­­czot pedig mindaddig kell folytatni, mig az teljesen meg nem hódol az állami hatalomnak. Végül mint személyes meggyőződését hangsúlyozza szónok hogy a Magyarországgal való dualis­­must, ki kell törölni az alkotmányból és helyébe a personal uniót tenni. A „Hon“ írja : Széli pénzügyminiszter tegnap este haza ér­kezett, magával hozván az ú­ kölcsön iránti egyez­ményt, mely vasárnap hat órakor látott alá. A kölcsön 80 millióról szól,'egyelőre' csak az első negyven millió iránt kötte',vén pozitiv egyezmény. A kurzus, melyen e kölcsön átvétetett, 82 és fél perc ment, ebből azonban levonandó a beszerzési provízió, mely 2 °­ C, s így az­ átvételi ár 80V*, mint már régebben jelentek, az­ első 40 millió ára így számokban kifejezve 7,45 százalék­. A második negyven millió, melyre az opczió fentartatott, 81 és fél százalékon vétetvén át, kamata ö­szesen 7,35 százalék lesz. Az összeget a konzorczium január l ttól kezdve november 1-ig fogja a kormány ke­zére juttatni különböző részletekben, a­mi a köl­csön jövő évi kamatainak kisebbítésével s valószí­nűleg azzal van összeköttetésiben, hogy a kormány, amennyire lehet kijöjjön a­zon összeggel, mely e kölcsön kamatjárulékakép a budgetbe már eleve fölvétetett. — A kibocsátás mikor s mely ár­folyamon fog történni, az a kölcsön átvevőinek tetszésétől függ. — A vasutak fü­gg­ő követ­eléseit, a mennyiben azok iránt megegyezés jött létre, e kölcsön folytán készpénzzel s rögtön fogja a kor­mány kiegyenlíteni.­­ A képviselőház elé a javas­lat holnap vagy holnapután kerül, most a királynál van jóváhagyás végett. A honvédelmi miniszter következő körrendeletét bocsátotta ki: Hogy az átalános katona-beszállásolási törvényjavaslat, s azzal egyidejűleg a térítési összegek szabványa is, a kép­­viselőháznak az országgyűlés ezen időszaka alatt bemutathassék, s. évi május 10-ről kiadott körren­­deletemmel felhívtam a törvényhatóságokat, hogy a­ katona és honvéd állomásokon levő lakbérek át­lagának megállapítása, az 1870 ik évtől bezárólag 1874 évig terjedő 5 éven át divatozott lakbéreket puhatolják ki, és ebbeli munkálataikat terjesszék fel.­­ A törvényhatóságok néhány kivételével meg is feleltek ez­en felhívásomnak, de a kérdéses tör­vényjavaslatnak a két kormány között folytatott tárgyalása alkalmával oly akadá­lyok merültek fel, melyek annak végleges megállapítását és benyúj­tását késleltetik. — Nehogy ezen fontos ügy befe­jezése az intézkedés hiányossága miatt még tovább késleltessék — a katonaság által használt fekhe­lyek és tiszti lakásokért térí­tendő összegek megál­­lapithatására szükségesnek t­artom, hogy az 1875 ik évben divatozott lakbéri összegek s helyenkint szokásos há­zbérkrajctár, iskolapénz stb. czim­en fizetett pót­lékok is kipuhatoltassanak s az 5 évi átlag az 18­71—1875-ik évek eredményéhez képest számitassék ki, már azért is, mintd a birodalmi ta­nácsban képviselt országokban .a­ megtérítendő lakbérek a fentebb említett utóbbi 5 év átlaga sze­rint szám­ittatnak ki, és állapíttatnak meg. Szerda, 1875. deczember 8. Szerkesztői Iroda­ , Budapesten IV. megyeháztól 9. sas. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­­tér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Budapest, űeczeuilier 7. Kevés példa van rá a történ­elemben, hogy az alkotmányosság, melynek az országok felvi­rágzását, a polgárok jólétét kelle­ne czéloznia, oly nagy mérvben kárára szolgált volna egy országnak, mint ez hazánkban törté­nt, hol az rész­alapokra fektetve, téves irányban kezel­tetve, majdnem a végveszélybe dönté ezt a helyett, hogy magaslatra emelte volna Az időpont maga, melyben a kiegyezés megkötetett, a körülményekkel megalkuvás ezege alatt, a leghelytelenebbül lön megvá­lasztva. Az események hordereje, melyeknek súlya a legkedvezőbb álláspontra­­ helyezhette volna a nemzetet, számba nem véhete­tt. A kedvező pillanat elszalasz.tatvnín az ön­rendelkezés jogát részben feladattak, részben megbénítatták, azon csaló remény előtüntetése mellett, hogy a kibontakozás szálai a magyar­­ kezében maradnak. Ez első veszélyes ábránd álomképeiben a hiú nagyravágyás vétkes gondatlan keze, a kultúrállam, a nagyhatalmi állás utáni vágy üdércz alakjait: rövid pár év alatt oda eről­tetni a hont, hogy ez azon fokára lépjen az állami fejlődésnek, melyet más nemzetek szá­zadokon át a legmegfeszitettebb szorgalom, a legbehatóbb tudomány s az egyetértés hatalma által érhettek csak el — oda vitte az ország sorsát, hogy a valóságban e tündér alakok­nak látszók rémalakokká változtak át. A munkás szorgalmat pazar befektetések gyümölcstelensége, a fejlesztő tudományt téves combinatiók veszélye, a valódi tettek erejét a szavak kábító hatalma zsibbasztá el s végül a pártérdek zsarnoksága, Magyarhont az anyagi zavarok és politikai capitulatiok örvényébe dönté. Az alakulásokat átalakulások , ezeket pártbomlások s részleges összeolvadások vegy­tani processusa követte a­nélkül, hogy a hely­zet reményiést szilárdságot érhetett volna el ez experimentatiók által. Az ellenzék intő szava nem tartóztathatta fel a rögeszmés rohanást, bár elébe állt a bé­kés működés s az alkotmány minden megen­gedett fegyvereivel, míg végre az események parancs­szava átharsogá a hosszantartó má­moros kábultságot. Megálltak egy perezre, összenéztek a más pillanatban és az ellenzék egy része nem re­mélve a küszöbön lévő választások részekre kedvezővé vállható eredményét, létesité az uralkodó többséggel az egyesülést s megalkotá a vezekks korszakát. De csakis az elvbentar­­tási tanok, melyek a fusionál hangoztattak, adták az uj párt kezébe a kormányzó gyeplőt. Kezdtek kiábrándulni, ébredni. A figyelés az eszmélet megjött. A gondolkodás, a számi­­tás egész erővel mutatva ki a gondatlanság, az elszámitás okozta veszély nagy mérvét s elhatá­roztatott az átalános megtakarítás, a gyökeres átalakítás rendszerének kivitele. Csakhogy ez utóbbi nem nyerve elsőbbséget, az előbbi sem vállhatott áldást hozó tén­nyé. A törvényszékek özönének részletes le­­apasztását a jelenleg károsan divatozó nyug­díjazási elv fenállásánál fogva a nyugdíj­költ­ségek nagysága mellett valódi megtakarításnak nem lehet tekinteni. Miért? mert rövidlátóan e rendszerek megállhatásábani elbizakodás szerint állandósu­&lván a hivatalnokok, így őket nem érdemeik vagy szolgálati időtarta­mok,­­de ez állandósítás következtében kell nyugdíjazni. Az oly költségvetést, mely azon két ve­szélyes tanra van állapítva, hogy elviselhetlen adóemelés folytonossága által, az ország vég­ereje kiszivattyúztassék, és új kölcsönök által a nemzet a pénzügyi zavarok bonyadalmaiba jobban elmerhessék, — nem tartom olyannak, melyben a megtakarítás véghatára eléretett volna. Daczára, hogy az hangoztatott, hogyha a tervezett gyökeres rendszerváltozás létrejönne, megvolna a lehetőség a megtakarításokat nö­velni, mégis a régi rendszer keretében történt a költség­előirányzat megállapítása. Nem lehetett volna az országgyűlést már augusztus elején egybehívni, hogy november elejéig három hó alatt a megtakarításokat eszközlő fő törvényjavaslatokat nyilvánosságra hozva megvitassa s ezen vélt megtakarítási rendszer szerint tegye meg az előirányzatot s azt ez év végéig törvén­nyé alkossa. Az áll, hogy ez óriási munkának látszik ily rövid idő alatt, de a működő közegek soka­sága mellett azoknak, kik vállalkoznak oly magasztos czél elérésére a hont megmenteni pénzügyi végveszélyéből, ezeknek a czél nagy­ságához mérve e fáradság törpe munka csak. Es mig emigy kisérte s lelkesíthette volna a kormányt nehéz utain a nemzet bizalma, melylyel ily többség által, de csakis e magasz­tos czél kivitelére ajándékoztatok meg; ha majd az országot megbizhatlan terhek viselése súlya alá helyezik, — kérdezzék meg csak újra a nemzetet, a népnek millióit, majd meglátják: fogja-e ez követni vészt hozó politikájukat, ha keresztül viendik az uj adóemelést a többség tagjai, kiknek programmjukban ez nem volt felemlítve, sőt ennek létesítése ellenzésével buktattatott meg a múlt kormány. Vessék magukat alá új választásnak, mint ezt tették a volt középpárt némely tagjai, s meglátjuk, hogy fog- e bírni a kormány ily többséggel, melynek uralmára van most kény­szerülve az ország. Hiszem, hogy nem mernék ezt kocz­­k­áztatni. Hol van továbbá az elvbentartás, mely­nek hangoztatása emelte önöket az ország élére, a kormány s az ezt támogató többség eddigi tetteiben? Látjuk- e azt a delegátiónak a közös költ­ség­többletnek az osztrákoknál is készségeseb­ben való megszavazásában ? Akkor, midőn a pénzügyi nyomor átalános megtakarítást pa­rancsolt, akkor midőn a trónbeszéd is a béke­­ biztosítását hangsúlyozta, akkor a nemzetet költségtöbblettel megajándékozni a­helyett, hogy habár a legkisebb lépést is megkísértet­ték, csak a legtávolabbi kezdeményezést is megtették volna a közös hadsereg létszáma apasztására. Ezt elvbentartásnak nem tekint­hetem.­­ S mindezt annak félelmével indo­kolni, hogy miként a kiegyezésnél hangozta­tott, hogy ha megtörténik ez, majd jön a muszka ezen távoli, bár nagy hatalom, mely akkor is, mint most még inkább, közép ázsiai sivatag­jain küzdi magát át e világrész uralma elnye­rése végett, s midőn már egyszer valódi érdeke ellen, mint a következés bizonyitá a keleti há­ború alatt, akkor is csak a belvisszavonás, sőt árulás által győzhetett a nemzet lelkesült se­­­regei felett, —úgy most annak réme előva­­rázslásával bizonyítgatni az önmegadás he­lyességét, hogy egy maroknyi hegyi nép, mely méltányosságért küzd a déli határnál, igényel ily milliókba kerülő előkészületeket, ez is az elvakított korszellem szüleménye lehet. Hol az ígért külügyekrei befolyás, mely hangoztatott e kárthozó intézmény létesítésé­nél , s melynek a keleti kérdés jogos megol­dása kezdeményezése válhhatott volna­­ egyik czéljává ? Ilyen tettekben sem megtakarítási elvet, sem fentartási tant nem lelek. Szabadelvű reformok keresztül vitelére vállalkozás volt azon zászlókra felírva, melyek­nek lengése alá sorakozott, a választók azon tömege, mely a többséget megalkotá. Csakhogy a mint lezugtak éljen-kiáltásai, az elvbentartás hon-megmentés arany szavai által elkábitott népnek, s a tettek mezejére lépett ki a kor­mány és kikerültek javaslatokat kovácsoló mű­helyéből az országot újjá­alkotni ígért reform­­javaslatok, mindjárt az elsőnél, mely napvilá­­got látott, méltán megütközhettünk, a megyék autonómiáját megölő közigazgatási bizottságo­kat inauguráló törvényjavaslatban. Szabadelvű intézmény-e az, mely szá­mítva a fájdalom, már egykedvűséggé vált közügyek iránti érdekeltségnek megszűntére, s gondolva, hogy ez okból a megye által válasz­tott bizottsági tagok részt nem veendnek az ülésekben, a kormány zsoldosai kegyeitől fog függni a megyék ügyeinek vezetése. Oly idő­szakban állitni fel ily centralizáló tehetetlen gépezetet, midőn már a decentralizálás felé hajlik a nemzetek méltányos óhaja, ez nem­csak hogy nem szabadelvű reform, de ellenke­zik ez intézmény a nemzet szellemével, ellen­ségévé válland a nemzet geniusának, mely vi­lágitó szövésekével az önkományzati sza­badság fényét lobogtatá szerte a hazában. Azon mozgalom ellenében, mely most megindult, melyet azon meggyőződés vezényel, hogy ennek kivitele Magyarország alkotmányos függetlenségének, közgazdászai szabad fejlőd­­hetésének s így állami létének egyik alapfelté­tele, a közös vámterületi tanból párt-, sőt kabi­net­kérdést csinálni, valóságos bűn volna, a­helyett, hogy ez életkérdés eldöntése előtt megképeztetnék a nemzet, megkezdetnék e végett egy nemzeti actio, és szabad meggyőző­désük szerinti cselekvésük elhatárzásában ne gátoltatnának az által a képviselet tagjai. Azonban megvallom, azt még­sem hih­e­­tem s hazafiúi akaratoktól azt feltételezni még­sem tudom, hogy azt kimondanak, ámbár le­­hetlen keserű nyilatkozatokra nem fakadni oly kijelentések hallása után, melyek sajnálko­zást foglalnak magukban oly intézmények létre­jötte felett, melyek a nemzet léte felett határozva, ennek jogos követeléseivé váltak. E nagy horderejű kérdésnek, az állam­­gazdászati sophismák homályába való burká­­lása helyett, a legnagyobb őszinteség, nyilvá­nosság, a határozott politika terére lépjenek már egyszer. Ekkép hamarább fogják elérni a czélt, ha a hazát megmenteni akarják, mintha magas tekintetű politika roszul vélt, károsan alkal­mazott ildomossága által elodáztatik ez ügy, vagy nem vezettetik a kellő erél­lyel. Majd meg­látjuk, csak akkor már késő ne legyen. Félek azonban, ha az előjelekből kell következtetnem az önök által vezetendő jövőre, hogy sem a vámügy, sem a bank kérdése nem fog akképen megoldatni, hogy az a haza állami független­ségét, ipara s kereskedelme önállóságát, hitel s pénzviszonyai valódi rendeztetését vonhatná maga után. Ha ezekhez még hozzájárul azon körül­mény, hogy a vallás s lelkiismereti szabadság létesítése helyett,melynek létrejötte milliók keb­lének óhaja, pár százak netán alkalmatlan tanai ellen intéznek hadjáratot, s megvallom félek a jövőtől, ha ily utakon haladnak a nagy kérdések megoldása felé. Mert igy elérjük csakhamar az időt, hogy benne leszünk egy személyes politikai uj ex­­prerimentatió süppedő hínárja közepében, melyből a nemzet kibontakozása aligha lehet­séges leend. Még van idő a visszatérésre, még nem késő ily nagy életkérdésekben a nemzet meg­­kérdeztetését létesíteni. Nincs kétségem, hogy fel fogja a nemzet rögtön találni e kérdések miképeni megoldását az ő érdekében. S ha ez meglesz, akkor bátran előre szi­­­­lárd akarattal, fenn lobogtatva a zászlót, mélyre

Next