Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)
1875-12-08 / 210. szám
IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postiiu vagy helyben házhoz hordva Egy évre. . Félévre . , Negyedévre. Egy hóra 20.— 10.5.— 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 18 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hrdetésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos 80 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. Évnegyedre.................................5 írt. — kr. Félévre......................................Q frt. — kr. Egy hóra.........................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. „A kedvencz eszme.“ Ürményi Miksa ur beszédét a parlamenten belől, legroszabb fogadtatásban részesítő a kormánypárt.Inkább a boszankodástól, mintsem a honvédség iránti őszinte lelkesedéstől támadt a „mozgás a középen“, valahányszor titkos éle volt a beszédfordulatnak. Az epe pedig, mégha jó mosdató szer is, mint Boerhave állítja, soha sem jó tanácsadó, s legkevésbé ügyes diplomata. Világosan rámutat ez az arcz kékülésében, vagy pirulásában, hogy a mérgelődő valamiben találva érezte magát, valamiben nincs igaza. Kékült is, zöldült is a „szabadelvű“ párt ama mosdás ereje alatt, hogy a „két seregnek luxusát nem bírja meg az ország.“ Pirult az igazság fölött, hogy a mi programjunkban van következetesség; restelte, hogy Ürményi a magáét szintén következetesnek mutatá be,szólni azonban nem tudott, mert csak boszankodnia lehetett. Igen, a jobboldali ellenzék honvédségi politikájában van következetesség osztrák szempontból, van következetesség a katonai reactió szempontjából, a minthogy viszont jó magyar logikával a kettős hadsereg luxusából egész természetszerűleg az önálló magyar hadsereg szükségessége fejült ki. Ami e kettő között van, az egy átmenetileg fentartott nagy politikai szemfényvesztés az igazi czélok eltakarására. Fentartják a honvédséget, mert nem mernek föllépni az önálló hadsereg követelésével. És midőn ezt teszik, ők maguk tényleg járulnak hozzá, hogy Ürményi Miksának axiómája a két hadsereg luxusáról pénzügyi hatásaiban a honvédség ellen forduljon. A deficit megöli az intézményt, a megfojtott intézmény eltemeti az eszmét, ebben összpontosul a kormánypárt mai politikája, bármennyire igyekezzék is elhitetni az ellenkezőt. Ürményi Miksa és a kormány politikája között tehát az előny amannak részén van. A jobboldali ellenzék ugyanis csak hirdeti azt, aminek keresztülvitelére a kormánypárt öntudatlanul működik közre. Sennyeyék föllépésében egyenes reactió nyilvánul a honvédség intézménye, egyenes reactió az önálló hadsereg eszméje ellen, de ép azért sokkal kevésbé veszélyes ez irány, mert a közvélemény teszi kormányképtelenné. A Tisza-párt politikájában azonban, a gyöngéd szeretet daczára, a pénzügyi kényszerhelyzet készíti elő bukását az intézménynek és vele a főeszmének is. A Sennyey párt egyszerre akarja megfojtani, mint „az ördög a fiát“, csakhogy gyönge a karja, s a mi erő van is benne, a nemzet majd gondoskodik, hogy lekötve maradjon. A Tiszapárt ellenben dédelgeti a gyermeket elvben, de kiéhezteti a valóságban. És ez az, mi hatásában az Ürményiféle meddő beszédeknél százszorta veszélyesebbé teszi a kormánypárt tényleges politikáját. Ne ringassuk magunkat csalódásban, mert minden jel arra int, hogy két hadsereget nem bírunk fentartani, választanunk kell tehát, mit akarunk: önálló magyar hadsereget-e, avagy osztrák hadsereget a honvédség teljes feláldozásával. Az ország bizonyára egy perczig sem fog habozni az alternatíva két ága között, hanem választani fogja az önálló magyar hadsereget, mert egy csepp kedve sincs osztrák politikát játszani pénze árán és dragonyos kapitányokat nevelni saját élete ellen. Akik osztrák hadsereget akarnak, azok ma parányiságukban, gyűlöltségükben és elszigeteltségükben nem számítanak. Annál jobban számítanak azok, akik szívekben hívei, és fel kell tennünk, hogy a régi reminiscentiák kedvéért lelkes hívei az önálló hadsereg eszméjének, de átkozottul resz politikájuk által tényleg veszélyeztetik azt. Tessék elhinni, hogy a honvédség legveszélyesebb ellenségei nem a jobboldali ellenzéken, hanem a kormánypárton vannak. Megvártuk volna tőlök, meg főleg a bihari pontok híres kikiáltójától, hogy megragadva a kedvező alkalmat, úgy nemzeti, valamint financziküs okokkal fogja támogatni az önálló hadsereg eszméjét. Tisza úr azonban nagy patkóssal védte a honvédséget, melynek nem volt rá semmi szüksége, hogy lerombolja saját állításainak és patkójának értékét, a budget leszállított tételeiben, amelyekre pedig a honvédség életrevalósága nagyon is rászorult. Kérlelhetlen számokkal lehet kimutatni, hogy az eredményre nézve Tisza egy politikát az Ürményivel. Ürményi kívánja a honvéd ujonczoknak beosztását a közös hadseregbe. Felesleges kívánság, a midőn az ujonczozásoknál divó rendszer mellett, a közös hadsereg megbízottai oly szépen végigválogatják a három korosztályt, hogy évről-évre kevesebb jut a honvédség soraiba, ez idén csak nyolczezer, egykét év múlva alkalmasint egy szál ember sem. És föltéve, hogy a törvény által czélzott létszám mennyiségéig újonczozhatna még ma is a honvédség, vajjon a „két hadsereg luxusa“ mellett fordíthat-e az ország kiképeztetésére annyi költséget, mennyi e takarékos intézmény fejlesztésére is okvetlenül nélkülözhetlen ? Feleletül elég a budget megnyirbált tételeire utalnunk. Honvédségünk mai költségvetése már mutatja, hogy a két hadsereg fényűzését nem bírja meg az ország. Pénzügyi tekintetekből nem a közös hadsereget áldozzák fel, mint ahogy a valódi államiság barátai óhajtják, hanem feláldozzák a honvédséget, amint Ürményi úr óhajtja. Majdnem abban az arányban emelték a pénzügyi bajok feltornyosulásának éveiben a közös hadsereg kiadásait, amily mértékben apasztották a takarékosabban szervezett honvédség költségeit. Tisza úr lelkiismeretessége két millióval többet szavaztatott meg a közös hadseregre ez idén és aránylag véve ugyanannyit, kétszázezer forintot vont el a honvédségtől 1876-ra. Ha Ürményi Miksa csak egy hang a nemzetek poklát kovácsoló műhelyből, Tisza ur a kar, mely a pokol művének előkészíti az ágyát. Jobboldali ellenzék és „szabadelvű“ párt egy kézre játszanak. Méltó ezért boszankodni oly farizeusképű és ámító szerepű pártnak, mint a kormány óriás gépezete, de utóvégre letagadni az egy czélra működés igazságát sem szavakkal, sem pulykaméreggel nem, hanem csak az ellenkező irányú hazafias tényekkel lehet. Elő hát a tényekkel! Még most hátuk mögött találják az egész nemzetet, a késedelemmel saját vesztőkre és vesztünkre törnek, és mindenesetre gyorsan elérik a pontot, ahol a nemzetek napirendre térnek gyámoltalan vezetőik fölött. Ennyit a miniszterelnök úr és pártja magatartásáról a honvédség kérdésében. És ha már megmondtuk ezt, lehetetlen elhallgatni még egyet Ürményi úr kedvencz ötletének időszerűtlen és folytonos ajánlgatására. Ürményi úr és pártja úgy látszik azon téves meggyőződésben élnek terveik iránt, hogy folytonos parlamenti ismételgetések által tért hódítanak eszméjüknek az elmékben, ha már nem is a szívekben. „A takarékosság bőre szabott köpönyeg“ gondolja magában Ürményi és talán meg is esküdnek rá, hogy ez alatt lassanként elkelnek a bécsi dugáruk is. Biztosíthatjuk, hogy e részben rendkívül csalódik, amit észrevehetett a sajtó mereven ellenző magatartásából is. De ha netalán mégis, mesterkéltnek jelentkező beszédfogásai által elkaparva, eléggé finom érzékkel nem bírna a közhangulat kiismerésére: legyen szíves legalább az általa annyira kegyelt közös hadsereg és az általa ellenszenvvel fogadott honvédség, mint a monarchia összes védereje, iránt annyi kímélettel lenni, hogy ne bénítsa meg expectoratióival. Részünkről ugyan nem verjük falba a fejünket a közös hadsereg ellen felkeltendő féltékenység és ellenszenv miatt, s így politikai czélzataink szempontjából csak lekötelez bennünket, ha parlamenti beszédei által siet mentői roszabb helyet biztosítani az osztrák hadsereg részére a közvéleményben, de elég őszinték vagyunk bevallani, hogy efféle beszédek zsibbaszthatják a honvédség tisztikarának tetterejét. Korán sem azért, mintha e honvéd tisztikar egy része nem tudná, hogy a nemzet mindenkor kész megvédeni kötelező törvényen és dicső hagyományon gyökerező létét a rázkódtatástól, hanem pusztán ama másik részért, mely talán bizonyos 48 iki machinatiók megújulását volna hajlandó keresni Ürményi úr burkolt törekvéseiben. Már pedig, ha ezek megújulása miatt átalánosabban terjedni talál a félelem vagy aggodalom , akkor okvetlenül kellemetlenebb agitationalis mérveket is öltene az önálló hadsereg iránti vágy. Vájjon a honvédség és tisztikara veszítene-e az agitatió által, avagy Ürményi ur és elvtársai, azt jó lesz meggondolni, mert a kenyértörést kifordirozni bizony bizony nekik áll jelenleg legkevésbé érdekekben. V e r h o v a y Gyula. / 4. . Annak az iszonyú chaosnak, melyet dualismus névvel keresztelt meg a „közös haza“ bölcse, Andrássy meg elég szives volt minta gyanánt ajánlgatni a világnak, lassankint szaporodnak az ellenségei odaát is, a „birodalom másik felében“, mint a királyné udvarmestere nevező Ausztriát a hernalsi tiszt leányképző intézet érdekében fogalmazott felhívásban. Ausztriára nézve a societas leonina természetével bír ugyan e közösügyi boldogság. A bőségszarutól tehát nem egykönnyen tágítanak. Csakis oly logikusabb főknél fedezhető fel a visszahatás a közjogi mű ellen, akik az állapot tarthatatlanságát tökéletesen felismerték, és a monarchiának szilárdabb alapokon való rendezését óhajtják, ha mindjárt az egyik állam elvesztené is fejős tehenét 210. szám. másik állam gyarmathelyzetének felszabadulta által. Szóval Ausztriának komolyabb és alkotmányszeretőbb politikusaiban is hódit a personai unió eszméje. Érzik, hogy szabadabb mozgás, önállóbb államczél, biztosabb politikai és társadalmi erőkifejtés szempontjából, még bizonyos anyagi veszteségek árán is, meg kell szerezniük a független kormányzat minden föltételét. Határozott kifejezést adott e nézetnek az osztrák költségvetési vita első napján — deczember 6-án — dr Klepsch, akinek beszédéből adjuk a következő érdekes részleteket : „A hadügyi kormányzat — úgymond — pénzügyileg tönkre tesz minket, még mielőtt azon helyzetbe jutnánk, hogy a csatatéren vesszünk el. Végzetes tevékenységre számítani bizonyossággal az állam romlására fog vezetni. Meg kell a delegationális törvényt változtatni, mert fennállása jövőre lehetetlenné lett. A képviselőház mindig csak a szükséges védelem helyzetébe jut szemben a delegatióval. A kormány oly lanyhaságot tanúsított a confessionalis törvények végrehajtásánál, hogy azokat gyakorlatilag hatástalanokká tette. A kormány még mindig pártfogolja a derűst, mely a népet a birodalomhoz való hűségében és a törvények iránti tiszteletében megingatni törekszik. A kormány sohasem tanúsított erőt a katonai és papi elem végzetes befolyásával szemben, mely az egész osztrák közigazgatást uralja. Lehetetlen, hogy a képviselőház beleegyezzék az államadósságok szaporításába és új adókat sem szabad megszavaznia, ha csak azok beható adóreformokkal és a népjólét határozott emelésével nem állnak kapcsolatban. A birodalom helyzete komoly, a népjólét alapjaiban meg van ingatva, így tehát a hadsereg fentartására vonatkozó határtalan követeléseknek minden áron véget kell vetni, az egyház elleni harczot pedig mindaddig kell folytatni, mig az teljesen meg nem hódol az állami hatalomnak. Végül mint személyes meggyőződését hangsúlyozza szónok hogy a Magyarországgal való dualismust, ki kell törölni az alkotmányból és helyébe a personal uniót tenni. A „Hon“ írja : Széli pénzügyminiszter tegnap este haza érkezett, magával hozván az ú kölcsön iránti egyezményt, mely vasárnap hat órakor látott alá. A kölcsön 80 millióról szól,'egyelőre' csak az első negyven millió iránt kötte',vén pozitiv egyezmény. A kurzus, melyen e kölcsön átvétetett, 82 és fél perc ment, ebből azonban levonandó a beszerzési provízió, mely 2 ° C, s így az átvételi ár 80V*, mint már régebben jelentek, az első 40 millió ára így számokban kifejezve 7,45 százalék. A második negyven millió, melyre az opczió fentartatott, 81 és fél százalékon vétetvén át, kamata öszesen 7,35 százalék lesz. Az összeget a konzorczium január l ttól kezdve november 1-ig fogja a kormány kezére juttatni különböző részletekben, ami a kölcsön jövő évi kamatainak kisebbítésével s valószínűleg azzal van összeköttetésiben, hogy a kormány, amennyire lehet kijöjjön azon összeggel, mely e kölcsön kamatjárulékakép a budgetbe már eleve fölvétetett. — A kibocsátás mikor s mely árfolyamon fog történni, az a kölcsön átvevőinek tetszésétől függ. — A vasutak függő követeléseit, a mennyiben azok iránt megegyezés jött létre, e kölcsön folytán készpénzzel s rögtön fogja a kormány kiegyenlíteni. A képviselőház elé a javaslat holnap vagy holnapután kerül, most a királynál van jóváhagyás végett. A honvédelmi miniszter következő körrendeletét bocsátotta ki: Hogy az átalános katona-beszállásolási törvényjavaslat, s azzal egyidejűleg a térítési összegek szabványa is, a képviselőháznak az országgyűlés ezen időszaka alatt bemutathassék, s. évi május 10-ről kiadott körrendeletemmel felhívtam a törvényhatóságokat, hogy a katona és honvéd állomásokon levő lakbérek átlagának megállapítása, az 1870 ik évtől bezárólag 1874 évig terjedő 5 éven át divatozott lakbéreket puhatolják ki, és ebbeli munkálataikat terjesszék fel. A törvényhatóságok néhány kivételével meg is feleltek ezen felhívásomnak, de a kérdéses törvényjavaslatnak a két kormány között folytatott tárgyalása alkalmával oly akadályok merültek fel, melyek annak végleges megállapítását és benyújtását késleltetik. — Nehogy ezen fontos ügy befejezése az intézkedés hiányossága miatt még tovább késleltessék — a katonaság által használt fekhelyek és tiszti lakásokért térítendő összegek megállapithatására szükségesnek tartom, hogy az 1875 ik évben divatozott lakbéri összegek s helyenkint szokásos házbérkrajctár, iskolapénz stb. czimen fizetett pótlékok is kipuhatoltassanak s az 5 évi átlag az 1871—1875-ik évek eredményéhez képest számitassék ki, már azért is, mintd a birodalmi tanácsban képviselt országokban .a megtérítendő lakbérek a fentebb említett utóbbi 5 év átlaga szerint számittatnak ki, és állapíttatnak meg. Szerda, 1875. deczember 8. Szerkesztői Iroda , Budapesten IV. megyeháztól 9. sas. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Budapest, űeczeuilier 7. Kevés példa van rá a történelemben, hogy az alkotmányosság, melynek az országok felvirágzását, a polgárok jólétét kellene czéloznia, oly nagy mérvben kárára szolgált volna egy országnak, mint ez hazánkban történt, hol az részalapokra fektetve, téves irányban kezeltetve, majdnem a végveszélybe dönté ezt a helyett, hogy magaslatra emelte volna Az időpont maga, melyben a kiegyezés megkötetett, a körülményekkel megalkuvás ezege alatt, a leghelytelenebbül lön megválasztva. Az események hordereje, melyeknek súlya a legkedvezőbb álláspontra helyezhette volna a nemzetet, számba nem véhetett. A kedvező pillanat elszalasz.tatvnín az önrendelkezés jogát részben feladattak, részben megbénítatták, azon csaló remény előtüntetése mellett, hogy a kibontakozás szálai a magyar kezében maradnak. Ez első veszélyes ábránd álomképeiben a hiú nagyravágyás vétkes gondatlan keze, a kultúrállam, a nagyhatalmi állás utáni vágy üdércz alakjait: rövid pár év alatt oda erőltetni a hont, hogy ez azon fokára lépjen az állami fejlődésnek, melyet más nemzetek századokon át a legmegfeszitettebb szorgalom, a legbehatóbb tudomány s az egyetértés hatalma által érhettek csak el — oda vitte az ország sorsát, hogy a valóságban e tündér alakoknak látszók rémalakokká változtak át. A munkás szorgalmat pazar befektetések gyümölcstelensége, a fejlesztő tudományt téves combinatiók veszélye, a valódi tettek erejét a szavak kábító hatalma zsibbasztá el s végül a pártérdek zsarnoksága, Magyarhont az anyagi zavarok és politikai capitulatiok örvényébe dönté. Az alakulásokat átalakulások , ezeket pártbomlások s részleges összeolvadások vegytani processusa követte anélkül, hogy a helyzet reményiést szilárdságot érhetett volna el ez experimentatiók által. Az ellenzék intő szava nem tartóztathatta fel a rögeszmés rohanást, bár elébe állt a békés működés s az alkotmány minden megengedett fegyvereivel, míg végre az események parancsszava átharsogá a hosszantartó mámoros kábultságot. Megálltak egy perezre, összenéztek a más pillanatban és az ellenzék egy része nem remélve a küszöbön lévő választások részekre kedvezővé vállható eredményét, létesité az uralkodó többséggel az egyesülést s megalkotá a vezekks korszakát. De csakis az elvbentartási tanok, melyek a fusionál hangoztattak, adták az uj párt kezébe a kormányzó gyeplőt. Kezdtek kiábrándulni, ébredni. A figyelés az eszmélet megjött. A gondolkodás, a számitás egész erővel mutatva ki a gondatlanság, az elszámitás okozta veszély nagy mérvét s elhatároztatott az átalános megtakarítás, a gyökeres átalakítás rendszerének kivitele. Csakhogy ez utóbbi nem nyerve elsőbbséget, az előbbi sem vállhatott áldást hozó ténnyé. A törvényszékek özönének részletes leapasztását a jelenleg károsan divatozó nyugdíjazási elv fenállásánál fogva a nyugdíjköltségek nagysága mellett valódi megtakarításnak nem lehet tekinteni. Miért? mert rövidlátóan e rendszerek megállhatásábani elbizakodás szerint állandósu&lván a hivatalnokok, így őket nem érdemeik vagy szolgálati időtartamok,de ez állandósítás következtében kell nyugdíjazni. Az oly költségvetést, mely azon két veszélyes tanra van állapítva, hogy elviselhetlen adóemelés folytonossága által, az ország végereje kiszivattyúztassék, és új kölcsönök által a nemzet a pénzügyi zavarok bonyadalmaiba jobban elmerhessék, — nem tartom olyannak, melyben a megtakarítás véghatára eléretett volna. Daczára, hogy az hangoztatott, hogyha a tervezett gyökeres rendszerváltozás létrejönne, megvolna a lehetőség a megtakarításokat növelni, mégis a régi rendszer keretében történt a költségelőirányzat megállapítása. Nem lehetett volna az országgyűlést már augusztus elején egybehívni, hogy november elejéig három hó alatt a megtakarításokat eszközlő fő törvényjavaslatokat nyilvánosságra hozva megvitassa s ezen vélt megtakarítási rendszer szerint tegye meg az előirányzatot s azt ez év végéig törvénnyé alkossa. Az áll, hogy ez óriási munkának látszik ily rövid idő alatt, de a működő közegek sokasága mellett azoknak, kik vállalkoznak oly magasztos czél elérésére a hont megmenteni pénzügyi végveszélyéből, ezeknek a czél nagyságához mérve e fáradság törpe munka csak. Es mig emigy kisérte s lelkesíthette volna a kormányt nehéz utain a nemzet bizalma, melylyel ily többség által, de csakis e magasztos czél kivitelére ajándékoztatok meg; ha majd az országot megbizhatlan terhek viselése súlya alá helyezik, — kérdezzék meg csak újra a nemzetet, a népnek millióit, majd meglátják: fogja-e ez követni vészt hozó politikájukat, ha keresztül viendik az uj adóemelést a többség tagjai, kiknek programmjukban ez nem volt felemlítve, sőt ennek létesítése ellenzésével buktattatott meg a múlt kormány. Vessék magukat alá új választásnak, mint ezt tették a volt középpárt némely tagjai, s meglátjuk, hogy fog- e bírni a kormány ily többséggel, melynek uralmára van most kényszerülve az ország. Hiszem, hogy nem mernék ezt koczkáztatni. Hol van továbbá az elvbentartás, melynek hangoztatása emelte önöket az ország élére, a kormány s az ezt támogató többség eddigi tetteiben? Látjuk- e azt a delegátiónak a közös költségtöbbletnek az osztrákoknál is készségesebben való megszavazásában ? Akkor, midőn a pénzügyi nyomor átalános megtakarítást parancsolt, akkor midőn a trónbeszéd is a béke biztosítását hangsúlyozta, akkor a nemzetet költségtöbblettel megajándékozni ahelyett, hogy habár a legkisebb lépést is megkísértették, csak a legtávolabbi kezdeményezést is megtették volna a közös hadsereg létszáma apasztására. Ezt elvbentartásnak nem tekinthetem. S mindezt annak félelmével indokolni, hogy miként a kiegyezésnél hangoztatott, hogy ha megtörténik ez, majd jön a muszka ezen távoli, bár nagy hatalom, mely akkor is, mint most még inkább, közép ázsiai sivatagjain küzdi magát át e világrész uralma elnyerése végett, s midőn már egyszer valódi érdeke ellen, mint a következés bizonyitá a keleti háború alatt, akkor is csak a belvisszavonás, sőt árulás által győzhetett a nemzet lelkesült seregei felett, —úgy most annak réme elővarázslásával bizonyítgatni az önmegadás helyességét, hogy egy maroknyi hegyi nép, mely méltányosságért küzd a déli határnál, igényel ily milliókba kerülő előkészületeket, ez is az elvakított korszellem szüleménye lehet. Hol az ígért külügyekrei befolyás, mely hangoztatott e kárthozó intézmény létesítésénél , s melynek a keleti kérdés jogos megoldása kezdeményezése válhhatott volna egyik czéljává ? Ilyen tettekben sem megtakarítási elvet, sem fentartási tant nem lelek. Szabadelvű reformok keresztül vitelére vállalkozás volt azon zászlókra felírva, melyeknek lengése alá sorakozott, a választók azon tömege, mely a többséget megalkotá. Csakhogy a mint lezugtak éljen-kiáltásai, az elvbentartás hon-megmentés arany szavai által elkábitott népnek, s a tettek mezejére lépett ki a kormány és kikerültek javaslatokat kovácsoló műhelyéből az országot újjáalkotni ígért reformjavaslatok, mindjárt az elsőnél, mely napvilágot látott, méltán megütközhettünk, a megyék autonómiáját megölő közigazgatási bizottságokat inauguráló törvényjavaslatban. Szabadelvű intézmény-e az, mely számítva a fájdalom, már egykedvűséggé vált közügyek iránti érdekeltségnek megszűntére, s gondolva, hogy ez okból a megye által választott bizottsági tagok részt nem veendnek az ülésekben, a kormány zsoldosai kegyeitől fog függni a megyék ügyeinek vezetése. Oly időszakban állitni fel ily centralizáló tehetetlen gépezetet, midőn már a decentralizálás felé hajlik a nemzetek méltányos óhaja, ez nemcsak hogy nem szabadelvű reform, de ellenkezik ez intézmény a nemzet szellemével, ellenségévé válland a nemzet geniusának, mely világitó szövésekével az önkományzati szabadság fényét lobogtatá szerte a hazában. Azon mozgalom ellenében, mely most megindult, melyet azon meggyőződés vezényel, hogy ennek kivitele Magyarország alkotmányos függetlenségének, közgazdászai szabad fejlődhetésének s így állami létének egyik alapfeltétele, a közös vámterületi tanból párt-, sőt kabinetkérdést csinálni, valóságos bűn volna, ahelyett, hogy ez életkérdés eldöntése előtt megképeztetnék a nemzet, megkezdetnék e végett egy nemzeti actio, és szabad meggyőződésük szerinti cselekvésük elhatárzásában ne gátoltatnának az által a képviselet tagjai. Azonban megvallom, azt mégsem hihetem s hazafiúi akaratoktól azt feltételezni mégsem tudom, hogy azt kimondanak, ámbár lehetlen keserű nyilatkozatokra nem fakadni oly kijelentések hallása után, melyek sajnálkozást foglalnak magukban oly intézmények létrejötte felett, melyek a nemzet léte felett határozva, ennek jogos követeléseivé váltak. E nagy horderejű kérdésnek, az államgazdászati sophismák homályába való burkálása helyett, a legnagyobb őszinteség, nyilvánosság, a határozott politika terére lépjenek már egyszer. Ekkép hamarább fogják elérni a czélt, ha a hazát megmenteni akarják, mintha magas tekintetű politika roszul vélt, károsan alkalmazott ildomossága által elodáztatik ez ügy, vagy nem vezettetik a kellő eréllyel. Majd meglátjuk, csak akkor már késő ne legyen. Félek azonban, ha az előjelekből kell következtetnem az önök által vezetendő jövőre, hogy sem a vámügy, sem a bank kérdése nem fog akképen megoldatni, hogy az a haza állami függetlenségét, ipara s kereskedelme önállóságát, hitel s pénzviszonyai valódi rendeztetését vonhatná maga után. Ha ezekhez még hozzájárul azon körülmény, hogy a vallás s lelkiismereti szabadság létesítése helyett,melynek létrejötte milliók keblének óhaja, pár százak netán alkalmatlan tanai ellen intéznek hadjáratot, s megvallom félek a jövőtől, ha ily utakon haladnak a nagy kérdések megoldása felé. Mert igy elérjük csakhamar az időt, hogy benne leszünk egy személyes politikai uj exprerimentatió süppedő hínárja közepében, melyből a nemzet kibontakozása aligha lehetséges leend. Még van idő a visszatérésre, még nem késő ily nagy életkérdésekben a nemzet megkérdeztetését létesíteni. Nincs kétségem, hogy fel fogja a nemzet rögtön találni e kérdések miképeni megoldását az ő érdekében. S ha ez meglesz, akkor bátran előre szilárd akarattal, fenn lobogtatva a zászlót, mélyre