Egyetértés, 1876. április (10. évfolyam, 75-100. szám)

1876-04-08 / 81. szám

X. évfolyam. 81. szám. Előfizetési d­íj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.............................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre.........................................5.— Egy hóra . 1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, april 7. Annak megítélésére, ha va­jon kénytelen-e kormányunk a vám- és kereskedelmi szerződés ügyében folytatott alkudozásoknál a közös vámterület alapján indulni megvegyük tárgyi­lagos vizsgálat alá ezen kérdésnek mibenlétét jogi és méltányossági szempontból. Ezen vizs­gálat egyszersmind tájékozásul szolgálhatván mindenkinek ezen nagyfontosságú ügy miben­létéről és természetéről ítélhetni. Az 1867. XII. törvényczikk 58. §-a vilá­gosan kimondja azt, hogy a kereskedelmi ügye­ket illetőleg a magyar korona országai mint a fejedelem többi országaitól jogilag különálló országok, saját felelős kormányuk és törvény­­hozásuk által intézkedhetnének és azokat vám­vonalak által szabályozhatnák, mindazon­által az 59. §-ban kimondatik, hogy az országgyűlés kész arra, hogy a kereskedelmi ügyekre nézve, egyrészről a magyar korona országai, más­részről ő felségének többi országai között időn­ként vám- és kereskedelmi szövetség köttessék. Kijelentvén a 61. §-ban, hogy a szövet­ség megkötése kölcsönös alku által oly módon történik mint két egymástól jogilag független ország hasonló egyezkedései történnek, a 63. §. a közvetett adók egyforma arányára és azok kezelésére nézve oly szabályok alkotásáról intézkedik, melyek kizárják annak lehetőségét, hogy egyik törvényhozásnak vagy felelős kor­mánynak e részbeli intézkedései a másik fél jövedelmeinek csonkítását vonhassák maguk után. A 68. §. pedig így szól: „Magában érte­tődik, hogy ha és a mennyiben a fentebbi 58—67. §-okban elsorolt tárgyak felett az egyezkedés nem sikerülne, az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek ma­radnak.“ Az 1867. XII. törvényczikk ezen rendel­kezési alapján készült az ugyanazon évi XVI. törvényczikk, melyben benne foglaltatik a ma­gyar korona országai és Ő felsége többi király­ságai és országai közt kötött vám- és kereske­delmi szövetség. Ezen szövetség 22. czikke azt mondja, hogy az a kihirdetés napjától számítva 10 évre köttetett, „mindazonáltal a szerződési idő öt első évének elteltével mindenik félnek szabadságában álland­­ó határozmányok meg­változtatására alkudozást indítványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. Ha ez után az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondással élni. Ez esetben a szerződés meg­újítása iránti egyezkedés haladék nélkül meg­kezdendő.“ A fent idézett törvény, illetőleg vám és kereskedelmi szövetség kihirdetése napján, vagyis 1867. deczember 28. napján lépett életbe. De az idézett 22. t. czikk értelmében, a szerződési idő öt első évének elteltével vagy­is 1875. év végével szabadságában állott úgy Magyarországnak mint Ausztriának e hatá­rozmányok megváltoztatására alkudozást in­dítványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. A józan ész nem képes ezen intézkedésnek más értelmet adni, mint azt, hogy e törvény föltételezte ezen lehetősé­get, s miszerint az általa kötött szövetség egyik vagy másik fél érdekeire nézve, már öt év lefolyta után is károsnak bizonyulhat, és ez esetben módot nyújt a kárt vallott félnek a 10 évre kötött szerződés első felének lefolyta után már, a sérelmes határozatokat új alkudozás által orvosolhatni, hozzá­téve egyszersmind azt, hogy ha ezután az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságá­ban áll egy évi felmondással élni. A törvénynek ezen intézkedéséből világos az is, hogy azok kik ezen szerződést 1867-ben 10 esztendőre kötötték, egyátalában nem vol­tak biztosak arról, hogy az az ország közgaz­dászati érdekeire káros befolyással lenni nem fog. És ez esetben módot akartak nyújtani a kárt vallott országnak arra, hogy a reá nézve káros szerződéstől rövidebb időszak alatt me­nekülhessen. Az 1867. XVI. t. czikk tehát az uj alkudozások jogát még a szerződés tarta­mának lefolyása előtt, világosan kiköti és biz­tosítja. Arról pedig, hogy ha az egyezkedés nem sikerülne, ez esetben mi történjék, világo­san intézkedik ugyanezen t. czikk mondván, hogy mindkét fél egyévi felmondással élhet. Az 1867. XII. 68. § a pedig kimondja, misze­rint az magában értetődik, hogy az egyezke­dés nem sikerülvén, az ország önálló törvé­nyes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek ma­radnak. Minden kétségen felül áll tehát az, hogy Magyarországnak törvényes és szerződési joga van, Ausztriával vám és kereskedelmi szerző­désre lépni, vagy ha ezt érdekeinek megkáro­sítása nélkül el nem érhetné, saját törvényho­zása és felelős kormánya által intézkedni és a vámvonalak által szabályoztatni kereskedelmi ügyeit. Ez a vám és kereskedelmi szerződésnek jogi vagyis törvényes oldala. Világos törvény által van tehát Magyar­­országnak önrendelkezési joga fentartva, a mi ha nem volna is a törvényben világosan kife­jezve az, mint az 1867. XII. törvényczikk 68. §-a mondja „magától értetődik“, mert kétség­telen, hogy minden nemzetnek megvan azon joga, hogy a magára nézve káros és létesét aláásó szerződésektől megszabadulhasson.­­ Ezen jogot megadja minden nemzetnek a ter­mészet törvénye, megadja a józan ész kö­vetelménye, és parancsolja az önfentartási ösztön. Lássuk, miként jött létre a vám és keres­kedelmi szövetség Ausztriával. 1867-ben a vám és kereskedelmi szövetség az akkori or­szággyűlési többség által, Deák Ferencz patro­­nátusa Andrássy Gyula miniszterelnöksége és Gorove István kereskedelmi minisztersége alatt minden előkészület, minden tájékozás nélkül vakon, per baus elfogadtatott — és 1868-tól kezdve életbe lépett. Arra felügyelni, mi ha­tással vannak­­ ezen szövetség határozmányai a magyar anyagi érdekekre nézve, első­sorban a kormány kötelessége volt, és ha már 1867-ben beleegyezett és bele­rántotta a nemzetet mintegy látatlanul a vám és kereskedelmi szer­ződés elfogadásába, becsületbeli kötelessége lett volna arra ügyelni, hogy az ország annak kárát ne vallja. Kötelessége volt annál inkább, mert ha­bár a deákpárti többség, mely ezen törvényt készséggel megszavazta, annyit értett hozzá, mint hajdú a harangöntéshez, nem hi­ányzottak hazafiak, kik az országgyűlést és nemzetet komolyan figyelmeztették azon ve­szélyekre, melyeknek magát a vám- és keres­kedelmi szövetség ily módoni elfogadása által kiteszi. Ezek között legkiválóbb érdeme van Perczel Mórnak, ki 1867 szept. 17-én mon­dott jeles beszédében bebizonyitotta, miszerint ezen szövetség Magyarország anyagi romlá­sára fog vezetni. Perczel Mór volt az, ki a múltból merített saját tapasztalataira politi­kai működésére hivatkozva, bebizonyította az osztrák vámpolitika káros befolyását. Ő volt a­ki meg nem elégedve saját tapasztalatainak idézésével, idézte egy osztrák statusférfiúnak Hock bárónak nyilatkozatát, ki egy az enquet­­bizottság alkalmával Ausztriának Magyaror­szág irányában követett kereskedelmi politiká­ját ecsetelvén, azt mondja többek közt: „Mi­ként épen nem csodálja, hogy a magyarok folytonosan halálos ellenszenvvel viseltettek Ausztria irányában, mert hiszen ezen vámsza­bályzata, ezen kereskedelmi rendszere Ausz­triának érte el Magyarországon úgy az ipar­nak, mint az agrikultúrának és kereskedelem­nek felvirágzását és okozta teljes elszegényü­­lését.“ Hiába figyelmeztette Tisza Kálmán a kép­viselőházat, hogy ezen kereskedelmi szerző­désben megerősíttetik legalább bizonyos számú évekre mindaz, mit mint elszegényítésünk esz­közeit megtámadtunk 18 éven át. Hiába mondta Ghyczy Kálmán, hogy a törvényjavaslat egy­szerű elfogadásával az országgyűlés egynéhány tuc­at törvényt fog szentesíteni és megállapí­tani, a­melyeknek tartalmát nem ismeri és nem ismerheti. Hiába mondta, hogy oly törvények megállapításáról van szó, melyeknek megvál­toztatásához öt vagy tíz évig legalább mások hozzá­járulása lesz szükséges. Ily öt vagy tíz évi időszak pedig elég arra , hogy hibás ren­delkezések által a legvirágzóbb ipar is hosszú időre vagy talán örökre tönkre tétessék. De mindezen és más intések és hazafias aggodalmak kifejezései azonban elhangzottak és a Deákpárti többség a tudatlanság és bor­­nírtság szokott fegyveréhez, a lármához, neve­téshez a szónokot zavaró közbekiáltásokhoz folyamodott, derültséggel fogadta a baloldali jóslatok baljóslatait, tetszés­nyilvánításokkal és helyeslésekkel a jobboldaliakat. Gorove a kereskedelmi miniszter a szabad kereskedés tetszetős és népszerű eszméjével ámította a tudatlanokat. Hiába mutatta ki Tisza Kálmán, hogy a szerződés által a szabad kereskedés elvének csak egyik része fog életbe léptetni, az tudniillik, mely a köztünk és ő fel­sége többi országai és tartományai között a szabad kereskedést megállapítja. A külföldi iparczikkek ellenben tőlünk elzáradnak és úgy sokkal drágábban leszünk kénytelenek azokat vásárolni, mintha a külfölddel szemben is sza­bad kereskedelmünk volna. Várady Gábor, a baloldal nevében, egy határozati javaslatot ter­jesztett be, melyben a törvényjavaslat alapos megbírálhatása érdekéből egy 15 tagú enquet bizottságot kért előbb kiküldetni, mely az ér­deklettek és szakértők meghallgatása után véle­­ményes jelentést adjon. Hasztalan­ a Deákpárti többségnek nem kellett semmi felvilágosítás, el kellett a tör­vényt fogadni, mert küszöbön voltak a kará­csonyi ünnepek és a képviselőknek haza kel­lett menni. Hogy az olvasónak némi fogalma legyen a bornírt tudatlanság azon fokáról, mely a kép­­viselőház akkori többségét vezette, idézzük itt szóról szóra Trefort Ágoston ez alkalommal mondott rövid beszédét, mely a következő: „Én a napirenden levő vám és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslatot oly rend­kívüli vívmánynak tartom hazánkra nézve, hogy a megelőző éles viták után, melyek a múlt héten lefolytak, azt hittem mintegy nyug­pontul fog szolgálni, (Helyeslés) de látom csalód­tam. Nincs is szándékomban a kérdéshez magához szólani, mert valóban csak ismételném az e tárgy­ban már gyakran mondott locus communisokat, hanem azon módosítványra, melyet Várady G. kép­viselőtársam a ház elé terjesztett, mégis teszek né­mely észrevételt. (Halljuk!) Egyes kérdéseknél midőn részletes intézkedé­sekről van szó, ott az enquetek nagyon hasznosak, de jelenleg nem vagyunk ily esetben. Ezen törvény­­javaslat, illetőleg szerződés nem bocsátkozik rész­letes intézkedésekre, itt a legfontosabb közgazdasági kérdéseinkre nézve az elvek állíttatnak fel; felállít­­tatik a keret, a­melyben azon elveket életbelép­tetni és érvényesíteni kell. Különösen a főkérdés, a­mely körül az egész szerződés forog a vámterület közösségének megtartása, vagy meg nem tartása. Én azt hiszem, hogy valamint ezen kérdésekre, úgy azokra nézve, melyek e kérdés következményei, e ház sokkal kompetensebb ítéletet mondana, mint bármely más testület. Engedelmet kérek, ezen ház valóban közgazdasági és szellemi szegénysége bizonyítványát adná, ha az enquetet elrendelné. (Bal­ról nagy zaj. Élénk helyeslés jobbfelől.) Én tehát a napirenden levő törvényjavaslatot a részletes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelől. Szavazzunk.) És ezen beszéd a képviselőház többsége élénk helyeslésével találkozott ép úgy, mint találkoznak ma Széll Kálmán hazug pénzügyi előterjesztései vagy Tisza Kálmán otromba gorombáskodásai! És ez ember, a­ki ezen beszédet mondotta, évek óta Ma­gyarország közoktatási minisz­tere. Szegény szegény hazám ! ! Simonyi Ernő. A képviselőház folyó hó 8-án, szombaton d. e. 11 órakor ülést tart. A főrendiház ma, ápril 8-án déli 12 órakor ülést tart. A bécsi tárgyalásokra vonatkozólag ma a következő táviratok jöttek : BÓCS, ápr. 7. A tanácskozás a pamut- és gyapjú­áruk vámkiszámítása felett ma délelőtt tíz órakor az osztrák kereskedelmi minisztériumban megkezdődött. Délután két órakor a hadügyminisz­tériumban katona beszállásolási törvényjavaslat ügyében kezdődnek meg a tárgyalások; részt vesz­­nek benne Koller közös hadügyminiszter, Tisza mi­niszterelnök, Széll és de Pretis pénzügyminiszterek, Lasser belügyminiszter, valamint Szende és Horst honvédelmi miniszterek. — A legközelebbi, kereske­delmi politikai értekezlet Andrássy gróf jelenlété­ben holnap délben tartatik. BÓCS, ápr. 7. Simonyi Lajos báró és Matle­­kovics osztálytanácsos rövid értekezleten voltak Tisza és Széli minisztereknél, azután Brüll, Deutsch, Messinger és Frankl szakértőkkel Chlumetzkyhez mentek, hol szakértők hallgattatnak ki. — Szende miniszter ide érkezett és Koller báróval értekezik. * A „Hon“ bécsi levelezője a tárgya­lások eddigi eredményét a következőkben foglalja össze : „Most már annyi bizonyos, hogy a tárgyalások a jövő hét közepéig, ha nem tovább eltartanak. Eddig az eredmény a közös budget és — semmi más. A közös budget meg van állapítva. Ma 1 órakor a király helyben hagyá.“ * A „N. fr. P­r­e­s­s­e“ írja : Ma (6-án) délben minisztertanács volt a csá­szár elnöklete alatt, melyen a delegátiók elé ter­jesztendő közös költségvetés véglegesen megállapíttatott. E budget előterjesztés döntő szám­­tételei már a két megelőző minisztertanácsi ülés­ben, nevezetesen a tegnapiban meg lőnek állapítva, és mint értesülünk, tüzetes tárgyalások után már ez alkalmakkal visszautasíttattak a hadügyminisz­ter túlkövetelései úgy, hogy a hadsereg jövő évi előirányzata nem haladja túl a folyó évre megsza­vazott összeget.­­ Különösen a cislajthán pénz­ügyér érdeme, hogy a Koller K. által csökönyösen védett túlkövetelés a budgetbe fel nem vétetett.­­• Előfordult egyszersmind ezúttal is a legénységi élelmezés javításának kérdése is, mely azonban mi­után Koller báró a létszám megfelelő leszállításába be nem egyezett, szintén elejtetett, mert a magyar pénzügyminiszter is határozottan ellenezett minden túlkiadást. (…) A „Hon“-ban ma Bácsból keltezve „H . S.“ (Hegedűs Sándor) aláírással oly irányelvek látnak napvilágot a tárgyalások eddigi menetéről a fél­hi­v­at­alo­s­s­á­g tetszetős czége alatt, hogy daczára a bizalmas viszonynak, melyben az állam­­titkárság koncza után futkározó préselytának féreg­­természete a kormány tagjaival áll, nem hihetjük, nem lehet még gondolatban sem föltenni, hogy hí­ven tolmácsolta a kormány szándékait. Csak a nemzetgyilkoló árulásról volna felte­hető, hogy oly irányban kész megalkudni, mint az „H. S.“ úr czikkében feltalálható. Az roszabb a mai állapotnál; ott lépésről lépésre az osztrák kö­veteléseknek van átengedve a tér, kezdve a vámté­teleken, hol elfogadja az osztrák iparosok védvám­­irányzatát a magyar iparos és magyar fogyasztó közönség tönkretevésére, folytatva a fogyasztási adók megtérítésén, melyeket közös üg­gyé hajlandó tenni és végezve a vámrestitutiókon, melyeket fontosság hiányában martalékul enged. És ezeket a dolgokat a „Hon“ a kormány törekvései gyanánt mint félig-meddig bevégzett tényeket árulgatja és ajánlgatja ! Nem állítjuk, hogy a „Hon“ osztrák zsold­­ban áll, bár mai czikke után egészen természetes volna a feltevés és jogosultságot nyerne a gyanúsí­tás ; de annyit kereken kimondunk, hogy csak a ha­záját önzéséért eladni kész cynismus lelketlensége Szombat, 1870. április 8. Szerkesztői iroda : Budapest IV. megy­eh­ázt­ér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­ h­i­vatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. engedheti meg magának a „Hon“-éhoz hasonló el­vetemült rabulistikával védeni, pártolni és ajánlani egy irányt, mely a mostani helyzetnél sokkal ro­szabb viszonyok közé temetné az ország közgazda­­sági életérdekeit. Részünkről egyetlen pillanatig sem voltunk tévedésben a Tisza kormány „honmentésének“ országpusztító és erkölcsrongáló eredményei iránt, de bármily rettenetesnek ítéltük is működésének következményeit, s bár­mennyire kímélet nélkül os­toroztuk bűneit, magyarnak tartottuk mégis. Kép­zeletünkben sem mertük tehát ráfogni, hogy a sta­­tus quonál iszonyúbb viszonyok közzé bonyolíthassa alkudozásaival a hazát. Képesnek hittük őt elját­szani az ország életbevágó érdekeinek legfőbbjeit, de nem hittük és nem his­szük, hogy az ellenség­gel való czimborálás népfelségáruló bűnébe essék és elárulja ezek kedvéért hazáját. Istenünkre mond­juk, hogy ennyire sem őt, sem más magyar embert nem hiszünk, nem szabad hinnünk képesnek. Nem mégha ügyetlen sajtójának szolgalelkü nyomorultjai elég ügyefogyottak vagy gonoszak a félhivatalos ér­­tesültség czime alatt ily vakmerő tervek forralója gyanánt bemutatni őt az országnak. Ez a hit oka, hogy a „Hon“ mai fejtegetéseit egészükben és részleteikben, bécsi forrásuk termé­szetével, hazafiatlan irányzatukkal, lelkiismeretlen indokolásukkal, kizárólag a lap politikájában fész­kelődő telhetetlenség erkölcstelen és hazafiatlan meggondolatlanságának rovjuk fel. Azért hát nem is bocsátkozunk bonczolásába és czáfolásába okos­kodásainak, hadd száradjanak azok ama hasábo­kon, a­hol első helyen szorítottak tért a magyar betűkkel osztrák szellemet ápoló iránynak ; hadd képezzék azok ama lap becstelenségi privilégiumát, mely kinyomatásukról gondoskodott. Valóban sajnálnunk kell Jókait, hogy rokona érdekében ily hazafiatlan irányt gyökereztet meg a neve alatt és felelőssége mellett nyomatott közlöny­ben. Sajnálnunk kell, mert nyílt titok, hogy még az „Ellenőr“ sem meri magáévá tenni ez irányt, sőt eléggé határozottan engedte sejtetni, hogy ily meg­oldás esetén kész szakítani a kormány vészthozó politikájával. Miért kellett ép a „Hon“-nak ennyire alásülyedni és oly politika szószólójává lenni, a­minőt nem mert Magyarországon hirdetni egyetlen egy lap sem; melyet csak a nemzet kifosztogatói te­hetnek magukévá; mely ellen keresztülvitelének megpróbálása esetén a késig leszünk elkészülve har­­czolni;melynek tízévi biztos halált okozó hatását fegyverválogatás nélkül vagyunk készek megtámadni, hogy katastrófát előkészítő és katastrophával vég­ződő borzadalmaitól megkíméljük szenvedő nemze­tünket. A büntető törvénykönyv tárgyalása­­ i. Az országgyűlés kebeléből választott jog­ügyi bizottság megkezdi a büntető törvény tárgyalását, s bár nem tagadhatjuk el, hogy visszás eljárásnak tartjuk azt, hogy a bűnvádi eljárás nem előzőleg terjesztetett a képviselő­ház elé, a­mennyiben azon szabályok megalko­tása nélkül, a­melyek a büntető hatalom mi­kénti gyakorlását a tettek kinyomozását, s a bizonyítás módját fogják körvonalazni — az anyagi jog tárgyalása megnehezítve van, s az egyes elvek el, vagy el nem fogadása iránti vé­leményt méltán ingadozóvá teszi, mindazonál­tal nem késünk kinyilatkoztatni, hogy részünk­ről a minden körülmények közt szükséges szi­gorú bírálaton kívül, — mit a bizottság tagjai­tól el is várunk — nem óhajtanák, hogy bár­ki részéről a törvény mielőbbi megalkotása s életbeléptetése ellen akadályok téteznének, mi­vel e törvénykönyv hazánk egyik legégetőbb szükségét van hivatva kielégíteni. A tárgyalás alapjául szolgáló javaslat Csemeghy államtitkár műve, s bár nézetünkkel a javaslat úgy elméleti, mint gyakorlati szem­pontból bírálva sokban nem egyez meg, sőt egy részét, mint határozottan reactionáriust el­kárhoztatjuk, mégis nem szabad tagadásba vonni, hogy úgy a tudomány, mint az egyes törvényhozások által kifejtett, s megérett elvek megfigyelése s tekintetbe vételével készült az, s hogy az ismeret gazdagságát s az egész bün­tető tudomány felkarolását feltüntető, s a leg­kisebb részletekig terjedő indokolás pedig el­ismerésünket kiérdemli. A törvényjavaslatnak az indokolás sze­rint elfogadott alapelvét bírálni feleslegesnek tartjuk, valamint arra sem terjeszkedünk ki, vajjon ezen alapelv az egész javaslaton követ­kezetesen keresztül van-e vive, mert vélemé­nyünk szerint az alapelv felállítása kizárólag a tudomány feladata, s attól a törvényhozás­nak eltekintenie kell, s bár­melyik, s tudomá­nyiig talán helyesnek elismert elméleteket, működése alapjául feltétlen elfogadnia nem ta­nácsos, mivel az csak sok helyes, gyakorlati s a conkrét viszonyok követelte intézkedéseknek korlátul szolgálhatna. Nem találkozik azonban helyeslésünkkel az, hogy a javaslat, mely Magyarország szá­mára készül, s így ebből kifolyólag a hazai gyakorlati jogászok nézeteit, s kifejtett, s kel­lőleg indokolt elveit, s eddigi törvényekben ki­fejtett s százados megszokás, s gyakorlat által szentesített irányt, minek mellőzése csak is a nép jogérzetének félre­vezetését eredményez­heti, — mindenesetre számításba venni kel­lett volna, mégis ennek ellenében, daczára ed­digi törvényeink, s különösen az 1843-dik évi büntető javaslatban, mely hazánknak mindig büszkeségét fogja képezni — kifejtett helyes, s jogéletünkkel egybeforrt nézeteknek, daczára az 1872 dik évi jogász-gyűlés határozatának a javaslat egyedül utánzásból a hármas felosz­tást fogadta el. A hármas felosztásnak — elméletileg — igaz megtámadhatóan helyes alapja van, azon­ban ezen elméletileg helyes felosztást gyakor­latilag keresztül vinni,­ először véleményünk szerint lehetetlen, de másodszor, ha keresztül vihető volna is, — az tökéletesen felesleges, mert a tételes törvényben elég a büntetendő cselekmények egyszerű megnevezése, s a bün­tetésnek a cselekményhez mérten kiszabása, s az, hogy egyik cselekmény bűntettnek, má­sik vétségnek neveztessék, — mi értelemmel sem bír. Elismerjük mi, hogy a büntethető cselek­mények mind tárgyukra, mind az akarat szem­pontjából különbözők, de ez véleményünk sze­rint csakis azt eredményezheti, hogy az elkö­vetett cselekmény tárgyilag a jogsértés nagy­sága vagy kisebbsége,­­ alanyilag pedig a mentő­s súlyosbító körülmények tekintetbe vé­telével szolgáljon a büntetés alapjául. Ha mi a hármas felosztást fogadjuk el, s a büntettek s vétségek közt különbséget te­szünk, akkor kell, hogy e két egymástól kü­lönböző büntethető cselekmények között a ha­tárvonalat megtaláljuk, de ez a javaslatban meg sem kísértetett, s mert a bűntett elméleti­leg bizonyára jobban megtorolható cselekményt képez, mit a vétség, — természetes, hogy a gyakorlatban a legenyhítőbb körülmények mel­lett megállapított bűntett is erősebb büntetés­sel juttassék a vétségnél, úgy de ez gyakorla­tilag merőben lehetetlen, mint azt a jelen ja­vaslat is igazolja. Ha egy törvény bűntettet, s vétséget is­mer, kell, hogy ezeket helyesen elemezze is.­­ Tudományilag a szándékos és közvetlen jogsértés bűntettnek, a szintén közvetlen, de csakis gondatlanságból eredt jogsértés pedig vétségnek neveztetik, de e különböztetést­ a hármas felosztáson alapuló törvények közül egyik sem fogadta el, s mert érezték az ottani törvényhozóit ennek gyakorlati kivihetetlensé­gét, tehát a cselekményeknek bűntetté, vagy vétséggé minősítését attól tette függővé, hogy a bíró milyen büntetést szaband ki, a mi ja­vaslatunk pedig egyszerűen egyik cselekményt elnevezte bűntettnek, a másikat vétségnek, sőt ugyan egy cselekményt egyszer bűntettnek, másszor vétségnek, már pedig ezen sem tudo­mányilag, sem a gyakorlat szempontjából nem indokolható eljárást nem helyeselhetjük, s nem látjuk át szükségét, miért kelletett a hazai büntető jogelveket, s így az ezen alapul. 1843-ik évi javaslat helyes felosztását elvetni’ s egy egész újat átültetni, ha csak azért nem­, hogy a modern jogász urak mind azt, mit elő­deink a létező viszonyok tekintetbe vételével alkottak, s melyeknek helyességét a gyakorlat is igazolta, elfogadni nem akarták, nehogy ők a régi táblabírák utódainak tűnjenek fel, a­kik pedig e hazát egy ezred évig tudták fenn­tartani. A büntető javaslat a sajtó útján elköve­tett büntethető cselekményeket is felvette in­tézkedései közzé, e kérdésnél jött azonnal elő­térbe a visszásság, hogy az alaki jog nemhogy előzetes, de még együttes, sőt azután tárgya­lás végett sem terjesztetett be, s igy nem le­hetvén azt tudni, váljon az alaki jog mily el­veken fog alapulni, természetes, hogy mindaz, ki bár elismeri azt, hogy nem lehet különbség ha a cselekmény sajtó vagy más után követte­­tett el, mert a leendő eljárás alapjával isme­retlen, a sajtó s gondolat­szabadság érdekében a sajtó útján elkövetett tetteknek a közönsé­ges büntető törvényekbe felvételét nem helye­selheti. Ismerve a felszínen levők nézeteit, arról nem is álmodhatunk, hogy a beterjesztett bün­tető eljárás az esküdtszéki intézményen fog alapulni, s így természetes, a sajtó útján elkö­vetett vétségek is többé nem esküdtszék útján fognak elbíráltatni. —■ Ha a sajtónál az eddigi eljárást akarják megtartani, akkor szükségte­len azt a közönséges büntető törvénybe fel­venni, mert ez esetben csak azt szülheti, hogy az egy anyagi jogban foglalt jogsértések két különböző módon lesznek megbüntetendők. A tárgyalást figyelemmel kisérjük s a kifejlendőkhöz képest fogjuk további bírála­tunkat megtenni. Komjáthy Béla: Az árvízkárosu­ltak részére újabban ada­koztak : Ónody István Sztankay Ferencz ur részéről.................................... . 1 frt 21 kr. Boros Antal....................................1 frt — Nagy-Kőrös városának szolgasze­mélyzete . . . ..........................6 frt 74 kr. Vettünk ezenkívül egy burgonyával és sza­lonnával megtelt zsákot Nagy Márton és neje Szi­lágyi Zsuzsannától. * Szerkesztőségünkben az eddig összegyűlt ös­­­szeg tesz 380 frt 67 krt és 3 ezüst forintot. Ez összegből az alábbi nyug­ták szerint átadtunk 200

Next