Egyetértés, 1876. április (10. évfolyam, 75-100. szám)
1876-04-08 / 81. szám
X. évfolyam. 81. szám. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.............................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre.........................................5.— Egy hóra . 1.80 Egy szám 10 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, april 7. Annak megítélésére, ha vajon kénytelen-e kormányunk a vám- és kereskedelmi szerződés ügyében folytatott alkudozásoknál a közös vámterület alapján indulni megvegyük tárgyilagos vizsgálat alá ezen kérdésnek mibenlétét jogi és méltányossági szempontból. Ezen vizsgálat egyszersmind tájékozásul szolgálhatván mindenkinek ezen nagyfontosságú ügy mibenlétéről és természetéről ítélhetni. Az 1867. XII. törvényczikk 58. §-a világosan kimondja azt, hogy a kereskedelmi ügyeket illetőleg a magyar korona országai mint a fejedelem többi országaitól jogilag különálló országok, saját felelős kormányuk és törvényhozásuk által intézkedhetnének és azokat vámvonalak által szabályozhatnák, mindazonáltal az 59. §-ban kimondatik, hogy az országgyűlés kész arra, hogy a kereskedelmi ügyekre nézve, egyrészről a magyar korona országai, másrészről ő felségének többi országai között időnként vám- és kereskedelmi szövetség köttessék. Kijelentvén a 61. §-ban, hogy a szövetség megkötése kölcsönös alku által oly módon történik mint két egymástól jogilag független ország hasonló egyezkedései történnek, a 63. §. a közvetett adók egyforma arányára és azok kezelésére nézve oly szabályok alkotásáról intézkedik, melyek kizárják annak lehetőségét, hogy egyik törvényhozásnak vagy felelős kormánynak e részbeli intézkedései a másik fél jövedelmeinek csonkítását vonhassák maguk után. A 68. §. pedig így szól: „Magában értetődik, hogy ha és a mennyiben a fentebbi 58—67. §-okban elsorolt tárgyak felett az egyezkedés nem sikerülne, az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek maradnak.“ Az 1867. XII. törvényczikk ezen rendelkezési alapján készült az ugyanazon évi XVI. törvényczikk, melyben benne foglaltatik a magyar korona országai és Ő felsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetség. Ezen szövetség 22. czikke azt mondja, hogy az a kihirdetés napjától számítva 10 évre köttetett, „mindazonáltal a szerződési idő öt első évének elteltével mindenik félnek szabadságában állandó határozmányok megváltoztatására alkudozást indítványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. Ha ez után az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondással élni. Ez esetben a szerződés megújítása iránti egyezkedés haladék nélkül megkezdendő.“ A fent idézett törvény, illetőleg vám és kereskedelmi szövetség kihirdetése napján, vagyis 1867. deczember 28. napján lépett életbe. De az idézett 22. t. czikk értelmében, a szerződési idő öt első évének elteltével vagyis 1875. év végével szabadságában állott úgy Magyarországnak mint Ausztriának e határozmányok megváltoztatására alkudozást indítványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. A józan ész nem képes ezen intézkedésnek más értelmet adni, mint azt, hogy e törvény föltételezte ezen lehetőséget, s miszerint az általa kötött szövetség egyik vagy másik fél érdekeire nézve, már öt év lefolyta után is károsnak bizonyulhat, és ez esetben módot nyújt a kárt vallott félnek a 10 évre kötött szerződés első felének lefolyta után már, a sérelmes határozatokat új alkudozás által orvosolhatni, hozzátéve egyszersmind azt, hogy ha ezután az egyezség hat hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondással élni. A törvénynek ezen intézkedéséből világos az is, hogy azok kik ezen szerződést 1867-ben 10 esztendőre kötötték, egyátalában nem voltak biztosak arról, hogy az az ország közgazdászati érdekeire káros befolyással lenni nem fog. És ez esetben módot akartak nyújtani a kárt vallott országnak arra, hogy a reá nézve káros szerződéstől rövidebb időszak alatt menekülhessen. Az 1867. XVI. t. czikk tehát az uj alkudozások jogát még a szerződés tartamának lefolyása előtt, világosan kiköti és biztosítja. Arról pedig, hogy ha az egyezkedés nem sikerülne, ez esetben mi történjék, világosan intézkedik ugyanezen t. czikk mondván, hogy mindkét fél egyévi felmondással élhet. Az 1867. XII. 68. § a pedig kimondja, miszerint az magában értetődik, hogy az egyezkedés nem sikerülvén, az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja és minden jogai e részben is sértetlenek maradnak. Minden kétségen felül áll tehát az, hogy Magyarországnak törvényes és szerződési joga van, Ausztriával vám és kereskedelmi szerződésre lépni, vagy ha ezt érdekeinek megkárosítása nélkül el nem érhetné, saját törvényhozása és felelős kormánya által intézkedni és a vámvonalak által szabályoztatni kereskedelmi ügyeit. Ez a vám és kereskedelmi szerződésnek jogi vagyis törvényes oldala. Világos törvény által van tehát Magyarországnak önrendelkezési joga fentartva, a mi ha nem volna is a törvényben világosan kifejezve az, mint az 1867. XII. törvényczikk 68. §-a mondja „magától értetődik“, mert kétségtelen, hogy minden nemzetnek megvan azon joga, hogy a magára nézve káros és létesét aláásó szerződésektől megszabadulhasson. Ezen jogot megadja minden nemzetnek a természet törvénye, megadja a józan ész követelménye, és parancsolja az önfentartási ösztön. Lássuk, miként jött létre a vám és kereskedelmi szövetség Ausztriával. 1867-ben a vám és kereskedelmi szövetség az akkori országgyűlési többség által, Deák Ferencz patronátusa Andrássy Gyula miniszterelnöksége és Gorove István kereskedelmi minisztersége alatt minden előkészület, minden tájékozás nélkül vakon, per baus elfogadtatott — és 1868-tól kezdve életbe lépett. Arra felügyelni, mi hatással vannak ezen szövetség határozmányai a magyar anyagi érdekekre nézve, elsősorban a kormány kötelessége volt, és ha már 1867-ben beleegyezett és belerántotta a nemzetet mintegy látatlanul a vám és kereskedelmi szerződés elfogadásába, becsületbeli kötelessége lett volna arra ügyelni, hogy az ország annak kárát ne vallja. Kötelessége volt annál inkább, mert habár a deákpárti többség, mely ezen törvényt készséggel megszavazta, annyit értett hozzá, mint hajdú a harangöntéshez, nem hiányzottak hazafiak, kik az országgyűlést és nemzetet komolyan figyelmeztették azon veszélyekre, melyeknek magát a vám- és kereskedelmi szövetség ily módoni elfogadása által kiteszi. Ezek között legkiválóbb érdeme van Perczel Mórnak, ki 1867 szept. 17-én mondott jeles beszédében bebizonyitotta, miszerint ezen szövetség Magyarország anyagi romlására fog vezetni. Perczel Mór volt az, ki a múltból merített saját tapasztalataira politikai működésére hivatkozva, bebizonyította az osztrák vámpolitika káros befolyását. Ő volt aki meg nem elégedve saját tapasztalatainak idézésével, idézte egy osztrák statusférfiúnak Hock bárónak nyilatkozatát, ki egy az enquetbizottság alkalmával Ausztriának Magyarország irányában követett kereskedelmi politikáját ecsetelvén, azt mondja többek közt: „Miként épen nem csodálja, hogy a magyarok folytonosan halálos ellenszenvvel viseltettek Ausztria irányában, mert hiszen ezen vámszabályzata, ezen kereskedelmi rendszere Ausztriának érte el Magyarországon úgy az iparnak, mint az agrikultúrának és kereskedelemnek felvirágzását és okozta teljes elszegényülését.“ Hiába figyelmeztette Tisza Kálmán a képviselőházat, hogy ezen kereskedelmi szerződésben megerősíttetik legalább bizonyos számú évekre mindaz, mit mint elszegényítésünk eszközeit megtámadtunk 18 éven át. Hiába mondta Ghyczy Kálmán, hogy a törvényjavaslat egyszerű elfogadásával az országgyűlés egynéhány tucat törvényt fog szentesíteni és megállapítani, amelyeknek tartalmát nem ismeri és nem ismerheti. Hiába mondta, hogy oly törvények megállapításáról van szó, melyeknek megváltoztatásához öt vagy tíz évig legalább mások hozzájárulása lesz szükséges. Ily öt vagy tíz évi időszak pedig elég arra , hogy hibás rendelkezések által a legvirágzóbb ipar is hosszú időre vagy talán örökre tönkre tétessék. De mindezen és más intések és hazafias aggodalmak kifejezései azonban elhangzottak és a Deákpárti többség a tudatlanság és bornírtság szokott fegyveréhez, a lármához, nevetéshez a szónokot zavaró közbekiáltásokhoz folyamodott, derültséggel fogadta a baloldali jóslatok baljóslatait, tetszésnyilvánításokkal és helyeslésekkel a jobboldaliakat. Gorove a kereskedelmi miniszter a szabad kereskedés tetszetős és népszerű eszméjével ámította a tudatlanokat. Hiába mutatta ki Tisza Kálmán, hogy a szerződés által a szabad kereskedés elvének csak egyik része fog életbe léptetni, az tudniillik, mely a köztünk és ő felsége többi országai és tartományai között a szabad kereskedést megállapítja. A külföldi iparczikkek ellenben tőlünk elzáradnak és úgy sokkal drágábban leszünk kénytelenek azokat vásárolni, mintha a külfölddel szemben is szabad kereskedelmünk volna. Várady Gábor, a baloldal nevében, egy határozati javaslatot terjesztett be, melyben a törvényjavaslat alapos megbírálhatása érdekéből egy 15 tagú enquet bizottságot kért előbb kiküldetni, mely az érdeklettek és szakértők meghallgatása után véleményes jelentést adjon. Hasztalan a Deákpárti többségnek nem kellett semmi felvilágosítás, el kellett a törvényt fogadni, mert küszöbön voltak a karácsonyi ünnepek és a képviselőknek haza kellett menni. Hogy az olvasónak némi fogalma legyen a bornírt tudatlanság azon fokáról, mely a képviselőház akkori többségét vezette, idézzük itt szóról szóra Trefort Ágoston ez alkalommal mondott rövid beszédét, mely a következő: „Én a napirenden levő vám és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslatot oly rendkívüli vívmánynak tartom hazánkra nézve, hogy a megelőző éles viták után, melyek a múlt héten lefolytak, azt hittem mintegy nyugpontul fog szolgálni, (Helyeslés) de látom csalódtam. Nincs is szándékomban a kérdéshez magához szólani, mert valóban csak ismételném az e tárgyban már gyakran mondott locus communisokat, hanem azon módosítványra, melyet Várady G. képviselőtársam a ház elé terjesztett, mégis teszek némely észrevételt. (Halljuk!) Egyes kérdéseknél midőn részletes intézkedésekről van szó, ott az enquetek nagyon hasznosak, de jelenleg nem vagyunk ily esetben. Ezen törvényjavaslat, illetőleg szerződés nem bocsátkozik részletes intézkedésekre, itt a legfontosabb közgazdasági kérdéseinkre nézve az elvek állíttatnak fel; felállíttatik a keret, amelyben azon elveket életbeléptetni és érvényesíteni kell. Különösen a főkérdés, amely körül az egész szerződés forog a vámterület közösségének megtartása, vagy meg nem tartása. Én azt hiszem, hogy valamint ezen kérdésekre, úgy azokra nézve, melyek e kérdés következményei, e ház sokkal kompetensebb ítéletet mondana, mint bármely más testület. Engedelmet kérek, ezen ház valóban közgazdasági és szellemi szegénysége bizonyítványát adná, ha az enquetet elrendelné. (Balról nagy zaj. Élénk helyeslés jobbfelől.) Én tehát a napirenden levő törvényjavaslatot a részletes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelől. Szavazzunk.) És ezen beszéd a képviselőház többsége élénk helyeslésével találkozott ép úgy, mint találkoznak ma Széll Kálmán hazug pénzügyi előterjesztései vagy Tisza Kálmán otromba gorombáskodásai! És ez ember, aki ezen beszédet mondotta, évek óta Magyarország közoktatási minisztere. Szegény szegény hazám ! ! Simonyi Ernő. A képviselőház folyó hó 8-án, szombaton d. e. 11 órakor ülést tart. A főrendiház ma, ápril 8-án déli 12 órakor ülést tart. A bécsi tárgyalásokra vonatkozólag ma a következő táviratok jöttek : BÓCS, ápr. 7. A tanácskozás a pamut- és gyapjúáruk vámkiszámítása felett ma délelőtt tíz órakor az osztrák kereskedelmi minisztériumban megkezdődött. Délután két órakor a hadügyminisztériumban katona beszállásolási törvényjavaslat ügyében kezdődnek meg a tárgyalások; részt vesznek benne Koller közös hadügyminiszter, Tisza miniszterelnök, Széll és de Pretis pénzügyminiszterek, Lasser belügyminiszter, valamint Szende és Horst honvédelmi miniszterek. — A legközelebbi, kereskedelmi politikai értekezlet Andrássy gróf jelenlétében holnap délben tartatik. BÓCS, ápr. 7. Simonyi Lajos báró és Matlekovics osztálytanácsos rövid értekezleten voltak Tisza és Széli minisztereknél, azután Brüll, Deutsch, Messinger és Frankl szakértőkkel Chlumetzkyhez mentek, hol szakértők hallgattatnak ki. — Szende miniszter ide érkezett és Koller báróval értekezik. * A „Hon“ bécsi levelezője a tárgyalások eddigi eredményét a következőkben foglalja össze : „Most már annyi bizonyos, hogy a tárgyalások a jövő hét közepéig, ha nem tovább eltartanak. Eddig az eredmény a közös budget és — semmi más. A közös budget meg van állapítva. Ma 1 órakor a király helyben hagyá.“ * A „N. fr. Presse“ írja : Ma (6-án) délben minisztertanács volt a császár elnöklete alatt, melyen a delegátiók elé terjesztendő közös költségvetés véglegesen megállapíttatott. E budget előterjesztés döntő számtételei már a két megelőző minisztertanácsi ülésben, nevezetesen a tegnapiban meg lőnek állapítva, és mint értesülünk, tüzetes tárgyalások után már ez alkalmakkal visszautasíttattak a hadügyminiszter túlkövetelései úgy, hogy a hadsereg jövő évi előirányzata nem haladja túl a folyó évre megszavazott összeget. Különösen a cislajthán pénzügyér érdeme, hogy a Koller K. által csökönyösen védett túlkövetelés a budgetbe fel nem vétetett.• Előfordult egyszersmind ezúttal is a legénységi élelmezés javításának kérdése is, mely azonban miután Koller báró a létszám megfelelő leszállításába be nem egyezett, szintén elejtetett, mert a magyar pénzügyminiszter is határozottan ellenezett minden túlkiadást. (…) A „Hon“-ban ma Bácsból keltezve „H . S.“ (Hegedűs Sándor) aláírással oly irányelvek látnak napvilágot a tárgyalások eddigi menetéről a félhivatalosság tetszetős czége alatt, hogy daczára a bizalmas viszonynak, melyben az államtitkárság koncza után futkározó préselytának féregtermészete a kormány tagjaival áll, nem hihetjük, nem lehet még gondolatban sem föltenni, hogy híven tolmácsolta a kormány szándékait. Csak a nemzetgyilkoló árulásról volna feltehető, hogy oly irányban kész megalkudni, mint az „H. S.“ úr czikkében feltalálható. Az roszabb a mai állapotnál; ott lépésről lépésre az osztrák követeléseknek van átengedve a tér, kezdve a vámtételeken, hol elfogadja az osztrák iparosok védvámirányzatát a magyar iparos és magyar fogyasztó közönség tönkretevésére, folytatva a fogyasztási adók megtérítésén, melyeket közös üggyé hajlandó tenni és végezve a vámrestitutiókon, melyeket fontosság hiányában martalékul enged. És ezeket a dolgokat a „Hon“ a kormány törekvései gyanánt mint félig-meddig bevégzett tényeket árulgatja és ajánlgatja ! Nem állítjuk, hogy a „Hon“ osztrák zsoldban áll, bár mai czikke után egészen természetes volna a feltevés és jogosultságot nyerne a gyanúsítás ; de annyit kereken kimondunk, hogy csak a hazáját önzéséért eladni kész cynismus lelketlensége Szombat, 1870. április 8. Szerkesztői iroda : Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. engedheti meg magának a „Hon“-éhoz hasonló elvetemült rabulistikával védeni, pártolni és ajánlani egy irányt, mely a mostani helyzetnél sokkal roszabb viszonyok közé temetné az ország közgazdasági életérdekeit. Részünkről egyetlen pillanatig sem voltunk tévedésben a Tisza kormány „honmentésének“ országpusztító és erkölcsrongáló eredményei iránt, de bármily rettenetesnek ítéltük is működésének következményeit, s bármennyire kímélet nélkül ostoroztuk bűneit, magyarnak tartottuk mégis. Képzeletünkben sem mertük tehát ráfogni, hogy a status quonál iszonyúbb viszonyok közzé bonyolíthassa alkudozásaival a hazát. Képesnek hittük őt eljátszani az ország életbevágó érdekeinek legfőbbjeit, de nem hittük és nem hisszük, hogy az ellenséggel való czimborálás népfelségáruló bűnébe essék és elárulja ezek kedvéért hazáját. Istenünkre mondjuk, hogy ennyire sem őt, sem más magyar embert nem hiszünk, nem szabad hinnünk képesnek. Nem mégha ügyetlen sajtójának szolgalelkü nyomorultjai elég ügyefogyottak vagy gonoszak a félhivatalos értesültség czime alatt ily vakmerő tervek forralója gyanánt bemutatni őt az országnak. Ez a hit oka, hogy a „Hon“ mai fejtegetéseit egészükben és részleteikben, bécsi forrásuk természetével, hazafiatlan irányzatukkal, lelkiismeretlen indokolásukkal, kizárólag a lap politikájában fészkelődő telhetetlenség erkölcstelen és hazafiatlan meggondolatlanságának rovjuk fel. Azért hát nem is bocsátkozunk bonczolásába és czáfolásába okoskodásainak, hadd száradjanak azok ama hasábokon, ahol első helyen szorítottak tért a magyar betűkkel osztrák szellemet ápoló iránynak ; hadd képezzék azok ama lap becstelenségi privilégiumát, mely kinyomatásukról gondoskodott. Valóban sajnálnunk kell Jókait, hogy rokona érdekében ily hazafiatlan irányt gyökereztet meg a neve alatt és felelőssége mellett nyomatott közlönyben. Sajnálnunk kell, mert nyílt titok, hogy még az „Ellenőr“ sem meri magáévá tenni ez irányt, sőt eléggé határozottan engedte sejtetni, hogy ily megoldás esetén kész szakítani a kormány vészthozó politikájával. Miért kellett ép a „Hon“-nak ennyire alásülyedni és oly politika szószólójává lenni, aminőt nem mert Magyarországon hirdetni egyetlen egy lap sem; melyet csak a nemzet kifosztogatói tehetnek magukévá; mely ellen keresztülvitelének megpróbálása esetén a késig leszünk elkészülve harczolni;melynek tízévi biztos halált okozó hatását fegyverválogatás nélkül vagyunk készek megtámadni, hogy katastrófát előkészítő és katastrophával végződő borzadalmaitól megkíméljük szenvedő nemzetünket. A büntető törvénykönyv tárgyalása i. Az országgyűlés kebeléből választott jogügyi bizottság megkezdi a büntető törvény tárgyalását, s bár nem tagadhatjuk el, hogy visszás eljárásnak tartjuk azt, hogy a bűnvádi eljárás nem előzőleg terjesztetett a képviselőház elé, amennyiben azon szabályok megalkotása nélkül, amelyek a büntető hatalom mikénti gyakorlását a tettek kinyomozását, s a bizonyítás módját fogják körvonalazni — az anyagi jog tárgyalása megnehezítve van, s az egyes elvek el, vagy el nem fogadása iránti véleményt méltán ingadozóvá teszi, mindazonáltal nem késünk kinyilatkoztatni, hogy részünkről a minden körülmények közt szükséges szigorú bírálaton kívül, — mit a bizottság tagjaitól el is várunk — nem óhajtanák, hogy bárki részéről a törvény mielőbbi megalkotása s életbeléptetése ellen akadályok téteznének, mivel e törvénykönyv hazánk egyik legégetőbb szükségét van hivatva kielégíteni. A tárgyalás alapjául szolgáló javaslat Csemeghy államtitkár műve, s bár nézetünkkel a javaslat úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból bírálva sokban nem egyez meg, sőt egy részét, mint határozottan reactionáriust elkárhoztatjuk, mégis nem szabad tagadásba vonni, hogy úgy a tudomány, mint az egyes törvényhozások által kifejtett, s megérett elvek megfigyelése s tekintetbe vételével készült az, s hogy az ismeret gazdagságát s az egész büntető tudomány felkarolását feltüntető, s a legkisebb részletekig terjedő indokolás pedig elismerésünket kiérdemli. A törvényjavaslatnak az indokolás szerint elfogadott alapelvét bírálni feleslegesnek tartjuk, valamint arra sem terjeszkedünk ki, vajjon ezen alapelv az egész javaslaton következetesen keresztül van-e vive, mert véleményünk szerint az alapelv felállítása kizárólag a tudomány feladata, s attól a törvényhozásnak eltekintenie kell, s bármelyik, s tudományiig talán helyesnek elismert elméleteket, működése alapjául feltétlen elfogadnia nem tanácsos, mivel az csak sok helyes, gyakorlati s a conkrét viszonyok követelte intézkedéseknek korlátul szolgálhatna. Nem találkozik azonban helyeslésünkkel az, hogy a javaslat, mely Magyarország számára készül, s így ebből kifolyólag a hazai gyakorlati jogászok nézeteit, s kifejtett, s kellőleg indokolt elveit, s eddigi törvényekben kifejtett s százados megszokás, s gyakorlat által szentesített irányt, minek mellőzése csak is a nép jogérzetének félrevezetését eredményezheti, — mindenesetre számításba venni kellett volna, mégis ennek ellenében, daczára eddigi törvényeink, s különösen az 1843-dik évi büntető javaslatban, mely hazánknak mindig büszkeségét fogja képezni — kifejtett helyes, s jogéletünkkel egybeforrt nézeteknek, daczára az 1872 dik évi jogász-gyűlés határozatának a javaslat egyedül utánzásból a hármas felosztást fogadta el. A hármas felosztásnak — elméletileg — igaz megtámadhatóan helyes alapja van, azonban ezen elméletileg helyes felosztást gyakorlatilag keresztül vinni, először véleményünk szerint lehetetlen, de másodszor, ha keresztül vihető volna is, — az tökéletesen felesleges, mert a tételes törvényben elég a büntetendő cselekmények egyszerű megnevezése, s a büntetésnek a cselekményhez mérten kiszabása, s az, hogy egyik cselekmény bűntettnek, másik vétségnek neveztessék, — mi értelemmel sem bír. Elismerjük mi, hogy a büntethető cselekmények mind tárgyukra, mind az akarat szempontjából különbözők, de ez véleményünk szerint csakis azt eredményezheti, hogy az elkövetett cselekmény tárgyilag a jogsértés nagysága vagy kisebbsége, alanyilag pedig a mentős súlyosbító körülmények tekintetbe vételével szolgáljon a büntetés alapjául. Ha mi a hármas felosztást fogadjuk el, s a büntettek s vétségek közt különbséget teszünk, akkor kell, hogy e két egymástól különböző büntethető cselekmények között a határvonalat megtaláljuk, de ez a javaslatban meg sem kísértetett, s mert a bűntett elméletileg bizonyára jobban megtorolható cselekményt képez, mit a vétség, — természetes, hogy a gyakorlatban a legenyhítőbb körülmények mellett megállapított bűntett is erősebb büntetéssel juttassék a vétségnél, úgy de ez gyakorlatilag merőben lehetetlen, mint azt a jelen javaslat is igazolja. Ha egy törvény bűntettet, s vétséget ismer, kell, hogy ezeket helyesen elemezze is. Tudományilag a szándékos és közvetlen jogsértés bűntettnek, a szintén közvetlen, de csakis gondatlanságból eredt jogsértés pedig vétségnek neveztetik, de e különböztetést a hármas felosztáson alapuló törvények közül egyik sem fogadta el, s mert érezték az ottani törvényhozóit ennek gyakorlati kivihetetlenségét, tehát a cselekményeknek bűntetté, vagy vétséggé minősítését attól tette függővé, hogy a bíró milyen büntetést szaband ki, a mi javaslatunk pedig egyszerűen egyik cselekményt elnevezte bűntettnek, a másikat vétségnek, sőt ugyan egy cselekményt egyszer bűntettnek, másszor vétségnek, már pedig ezen sem tudományilag, sem a gyakorlat szempontjából nem indokolható eljárást nem helyeselhetjük, s nem látjuk át szükségét, miért kelletett a hazai büntető jogelveket, s így az ezen alapul. 1843-ik évi javaslat helyes felosztását elvetni’ s egy egész újat átültetni, ha csak azért nem, hogy a modern jogász urak mind azt, mit elődeink a létező viszonyok tekintetbe vételével alkottak, s melyeknek helyességét a gyakorlat is igazolta, elfogadni nem akarták, nehogy ők a régi táblabírák utódainak tűnjenek fel, akik pedig e hazát egy ezred évig tudták fenntartani. A büntető javaslat a sajtó útján elkövetett büntethető cselekményeket is felvette intézkedései közzé, e kérdésnél jött azonnal előtérbe a visszásság, hogy az alaki jog nemhogy előzetes, de még együttes, sőt azután tárgyalás végett sem terjesztetett be, s igy nem lehetvén azt tudni, váljon az alaki jog mily elveken fog alapulni, természetes, hogy mindaz, ki bár elismeri azt, hogy nem lehet különbség ha a cselekmény sajtó vagy más után követtetett el, mert a leendő eljárás alapjával ismeretlen, a sajtó s gondolatszabadság érdekében a sajtó útján elkövetett tetteknek a közönséges büntető törvényekbe felvételét nem helyeselheti. Ismerve a felszínen levők nézeteit, arról nem is álmodhatunk, hogy a beterjesztett büntető eljárás az esküdtszéki intézményen fog alapulni, s így természetes, a sajtó útján elkövetett vétségek is többé nem esküdtszék útján fognak elbíráltatni. —■ Ha a sajtónál az eddigi eljárást akarják megtartani, akkor szükségtelen azt a közönséges büntető törvénybe felvenni, mert ez esetben csak azt szülheti, hogy az egy anyagi jogban foglalt jogsértések két különböző módon lesznek megbüntetendők. A tárgyalást figyelemmel kisérjük s a kifejlendőkhöz képest fogjuk további bírálatunkat megtenni. Komjáthy Béla: Az árvízkárosultak részére újabban adakoztak : Ónody István Sztankay Ferencz ur részéről.................................... . 1 frt 21 kr. Boros Antal....................................1 frt — Nagy-Kőrös városának szolgaszemélyzete . . . ..........................6 frt 74 kr. Vettünk ezenkívül egy burgonyával és szalonnával megtelt zsákot Nagy Márton és neje Szilágyi Zsuzsannától. * Szerkesztőségünkben az eddig összegyűlt összeg tesz 380 frt 67 krt és 3 ezüst forintot. Ez összegből az alábbi nyugták szerint átadtunk 200