Egyetértés, 1876. április (10. évfolyam, 75-100. szám)

1876-04-02 / 76. szám

illetőleg becses ismeretek s adatok birtokában lenné­nek, a közügy érdekében netáni javaslatokkal együtt közöljék azokat a közp. választmánynyal. Végül értesitetnek az egyesület tagjai s ez ügy minden barátai, hogy az alapitó tagsági vagy évi részvény­dijak Nagy Sándor pénztárnokhoz (Budapest, zöldf­a-utcza 18. sz.) küldendők. — Mint már tudva­levő, ez egylet czélja: a székelyföldi lakosok szellemi és anyagi előhaladásának fejlesztése mindenütt, a­hol a szükség biv s arra alkalom és mód mutatko­zik. Működése kiterjed tehát a művelődi és taninté­zetekre, főleg szakiskolákra, gazdasági reformok és házi iparra, pénzintézetekre s a székely kivándor­lásra. Igyekszik mindezekben a valódi állapotot meg­ismerni és ismertetni, s a miben baj és hiány mutat­kozik, azon segíteni.— Megválasztatott tisztelet­beli elnökeivé: Andrássy Gyula gr., gr. Mikó Imre és dr. Haynald Lajos, igazgatóelnökévé Hajós Já­nos, alelnökökké Pap, Lajos és Galgóczy Károly, titkárává Buzogány Áron, továbbá a központi vá­lasztmány tagjaivá az országgyűlés székelyföldi tagjain kívül: Bedő Albert, Béldy Gergely, Dániel Gábor, Deák Farkas, Dózsa Dániel, Feleki Miklós, b. Kemény György, Mikó Mihály, Nagy János, gr. Nemes Nándor, Szász Károly, Szentiványi Gyula, dr. Takács Lajos, Jakab Elek, pénztárnokká: Nagy Sándor (Budapest zöldfa-utcza 18. szám), e sze­rint az egyesület végleg megalakult, s központi vá­lasztmánya Budapesten működését megkezdte. — Pest megye Alberti községében — melynek lakossága mintegy harmadfél ezerre megy­­— a kanyar­ó betegség még márcz. 4-én ütött ki; 19-én pedig az ezen községtől északra fekvő és szomszédos Pilis negyedfél ezernyi lakosú község­ben lépett fel, a­hol 34-en betegedtek meg s e miatt az iskolák is bezárattak. Albertiben az 58 beteg kö­zül már 52 meggyógyult.­­ A nyilvános oltások ápril hótól kezdve hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön délután 2—3 óráig fognak tartatni a magy. kir. oltóintézetben, a gyermekkórház épületben (ősz­­utcza 2 sz. kapu alatt jobbra.) — A vámházban ma 9702 kilogramm jó magyar dohányt árvereztek el, melyet még nem inficiált a trafik. Csak két vevő jelent meg: egy német Kasselből és G­o­l­d dohányexporteur, kik a kétezer ötszáz írtra becsült százdohányt potom öt­száz frton vették meg. — A miskolczi kiházasitási bűn­ügy mély álmát alusssza valamely porlepte zugban s feltámadását az ezrekre menő károsultak hiába várják. A miskolczi leányok, kik ezen hírhedt inté­zetben biztosítva s érdekelve voltak, — úgy tartják Miskolczon nagyobbrészt nagyanyák lesznek már, mire ezen bű­nügy lebonyoli­ttatik. A vizsgálattal Szűcs Lajos miskolczi törvényszéki vizsgáló biró lévén megbízva, az ő fiókjában vannak az iromá­nyok. Talán elveszett a fiókja kulcsa ? — Szüret februárban. A hegyalján több szőllőbirtokos nem fejezhette be a szüretet a múlt ős­szel beállott hirtelen hideg miatt, elannyira, hogy még 20—30 akónyi gyümölcs maradt a tőké­ken. — A szüretet ennélfogva februárban fejezték be, mikor a hó elolvadt. — Ki nagyobb ar királyunknál? A­kik azt hinnék, hogy senki sincs, annak elolvasá­sára ajánljuk egy törvénytudó sváb­ biró következő esetét: Az izmányi sváb biró ugyanis nemrég ne­gyedmagával elment Berlinbe Vilmos császár­hoz bepanaszolni Ferencz József királyunkat s a magyar bíróságot. De a folyamodvány ő felsége utján Tolna megyéhez küldetett investigátió végett, minek az lett a váratlan vége, hogy a bírót mint felségsértőt bíróság elé állították s ott négy évi bör­tönre ítéltetett. Most aztán elmélkedhetik törvény­tudománya értéke fölött, ha ugyan nem apellál — Bismarkhoz. — Nagy következményű reminis­ce­n­c­i­a. Az orosz czár buskomolyságáról, bete­­geskedéséről s ezzel kapcsolatban leköszönéséről is sokat beszéltek a legutóbbi időben. Szent-Pétervár udvari köreiben azon sajátságos melancholia, mely annyira komorrá teszi a czár életét, a következő esetre vezettetik vissza : Mária Nikolajevna nagy­­herczegnő halálos ágyán feküdt és philosophiai nyugalommal várta közel végét. Sándor czár azon­ban, ki eljött utoljára látni nővérét, e szavakban tört ki: „Korán, nagyon korán ragad el tőlem a halál, legdrágább nővérem !“ — Mária Nikolajevna azon voltaire­ szellemnél fogva, melyet II. Katalin­tól örökölt, egy satyricus czélzás által ellensúlyozni akarta a halál rémes hatását és ezt jegyzé meg: „Nem korán, bátyám! a mi családunkban senki sem érte még el a hatvanadik évet!“ Ezen vigaszta­­lási szándékból ejtett szavak előre nem látott be­nyomást gyakoroltak. A czár, ki betöltötte már az 68-ik évet, lesújtva állt a nagyherczegnő históriai reminiscentiájának hallatára. Mondják, hogy e je­lenettől vette kezdetét a czár sötét melancholiája. Rendőri hírek. Reiter György borosjenői föld­­mives tegnap este halálra ijjedve panaszla a köz­ponti felügyelő rendőrtisztnek, hogy a soroksári­­utczai „két bakhoz“ czímzett fogadóban kocsiját és lovát egy ismeretlen fiatal tót napszámosra bízta, ki is a kocsival és lóval nyom nélkül eltűnt. Már intézkedés tétetett, hogy az álnok tolvaj bármely ponton igyekezzék is a fővárosból elutazni, mégis a rendőrség kezei közé kerüljön, midőn az a fogattal maga jelentkezett, mondván, hogy ő Reiter utasí­tása szerint lassú lépésben előre hajtott, de midőn ez őt még a lánczhidnál sem érte utol, jónak látta a kocsit s a lovat a rendőrségnél átadni, hol azt Rei­ter átvevén, szomorúsága oly vidámsággá változott, hogy a tolvajnak vélt, de becsületes ifjúnak, kiderült megbízottjának fényes ozsonnát igért. — Legkö­zelebb múlt éjjel a muzeum-utczai Móricz Pál­­féle ház 3-dik emeletén ismeretlen tettes a magy. kir. államvasutak igazgatóságának ott elhelyezve levő rajzintézetébe tört s az ott szabadon fekvő fe­lette drága összes rajzszereket, nehány irodai kabá­tot s egyéb tárgyakat ellopott. Alapos gyanú van egy ott foglalkozásban állott fiatal emberre, ki is a rendőrség által erélyesen nyomoztatik. Rövid h­irek. Simó Pál uj-kécskei földmi­ves felakasztotta magát a miatti elkeseredésében, hogy dohánycsempészetért lefoglalták vagyonkáját. Dicső monopólium szép következménye! — A buda­pesti keresk. akadémia vasúti szaktanfolyamá­nak nyilvános vizsgálatai április 3-án délután 4 órakor tartatnak. — Makray László volt orsz. képviselő, 48-ki honvéd meghalt Erdélyben. •— N.-V­áradon egy leány menyegzője napján akasz­totta fel magát. — Dr. Geszner J­enő, Déva- Ványa mezőváros rendszerinti orvosa, márczius 25-én 36 éves korában meghalt. — A halasi gőzmalom az olajkamrában keletkezett tűz foly­tán tegnap éjjel leégett. — Tegnapelőtt dél­után a szerecsen­ utczában levő Tinati Izidor pá­linka mérésében levő több napszámos közt véres verekedés történt, mely alkalommal ezek egyikét Turcsin Jánost a lármára összegyűlt nép jelenlété­ben ily annyira elverték, hogy eszméletét vesztve összerogyott. Három elősiető rendőr azután egyné­hány napszámos bekisérése után véget vetett e bot­rányos látványnak.­­ A M­á­r­i­a Valéria­ utczában úgy neki hajtott tegnap esti 7 órakor a 17. számú bérkocsis egy vele szemközt jövő szénnel rakott s­ekérnek hogy a bakon fel kellett ágaskodnia, hogy lovait visszaránthassa, ezen műtét alatt azon­ban a kövezetre bukott és érzékenyen megsebesült. — Hogy a Duna kiáradt vize mily óriási erő­vel to­vábbitotta a hátán levő jégtorlaszokat, valóban bámulatos! A budai rakparton egymástól bizonyos távolságban létezői kikötő öntött vas oszlopok kö­rül, melyekhez a hajók köttetnek s melyeknek da­rabja mintegy 100 írtba került, 4-et ezen jégtáblák­­ a szó legteljesebb értelmében ketté törtek. — A h­á­r­s­f­a­ u­t­c­z­a 7. számú házban lakik Krausz czipész s Kohn József. E napokban valami parányi okból elverte Krausz az utóbbinak kis leánykáját, ki ez esetet azután sírva panaszlotta el szüleinek, mire anyja dühösen szaladt Krauszhoz s oly csete­paté és verekedés keletkezett, hogy ennek csakis rendőri intervenció volt képes mindkét fél befogatá­­sával véget vetni. Fővárosi ügyek­. — A rudasfürdői munkálatokra a főváros költségvetésében 4900 frt lett megsza­vazva. De ezen összeg aligha lesz elég, mert Gold kurmester számlája, mely most terjesztetett be, maga 1058 forintról szól. A tanács ugyan helyben­hagyta a számlát, de oly megjegyzéssel fizettette ki, hogy a rudas fürdői ez évi munkálatok semmi esetre sem haladják túl a budgetben fenmaradt összeget. A Szent István ünnepén a körmenet alkalmával felmerült 60 frt 34 krnyi lánczhidi vá­mot a pénzügyminisztérium nem fizette meg a lánczhidhivatalnak, hanem az ezen követelésre vo­natkozó megkeresvényt oly felhívással tette vissza a fővároshoz, hogy a jövőre követendő eljárás iránt közgyülésileg határozzon s a határozatot hozzá ter­­jes­sze fel. — árlejtés. A m. b­. belügyminisztérium a rendőrségi személyzet ruházati és fegyverzeti szükségleteinek kiegészítése czéljából árlejtést hir­det. A szállítandó szükséglet: 209 db. sapka ezüst, 420 db. gyapjú zsinórzattal, 163 kalap, 649 nyak­­ravaló, 649 zsubbony, 1206 db. nadrág, 40 lovagló bőr nadrág, 649 mellény, 263 kardszalag, 163 se­lyem kardbojt, 79 kard, 79 kardszíj, 100 jelsíp, 100 bádog mellszám. Az árlejtési feltételek valamint a minták, melyek szerint a szállítás eszközlendő, na­ponkint délelőtt 9—12 óra közt a főkapitánysági hivatalos helyiségekben megtekinthetők. A szabály­­szerű alakban kiállított bélyeggel ellátott ajánlatok lepecsételve az árlejtési feltételekben részletezett biztosítékkal együtt legkésőbben 1876. évi ápril 12-ig a m. k. belügyminisztérium elnöki igtató hiva­talában nyújtandók be. — A vízállás a főváros mellett változat­lan. 16­­8 — Az árvíz folytán átnedvesedett laká­sok közül teendő orvosrendőri intézkedések tárgyában Dr. Petrubány következő útmutató körrendeletét intézte a fővárosi I., II., III., V. és IX. ker. orvo­saihoz : A­nélkül, hogy két­ orvos úrnak a helyi vi­szonyok és körülményekhez mért önálló intézkedését korlátozni akarnám, az árvíz folytán átnedvesedett lakások fertőtlenítése körül a következő eljárásra hívom fel figyelmét: 1-ör. A padlózat erős lúggal kisorolandó, esetleg felszakítandó és altata száraz törmelékkel felcserélendő. 2-or. A falak bemesze­­lendők, esetleg a mészoldathoz 2 °­0 carbolsavas mész keverhető. 3-or. Bezárt ajtók és ablakok mel­lett cserépedényben konrud (Schwefelfäden) ége­tendő, minek megtörténtével a lakhelyiségek jól ki­­szellőztetendők. Megjegyzendő, hogy a kénégetés alatt a szobában senkinek sem szabad tartózkodni. Színház, művészet. — A nemzeti színházban ma este ismét a „Sábái királynőt“ adták. Az előadás most már teljesen összevágóan folyt, és úgy a játéknak mint a kiállításnak korábbi hiányai eltűntek. A szép számú közönség tetszésének többszörös jeleiben ré­szesítette Odryt (Salamon király) és Bonza Idát (Sulamith­) . Pénteken a népszínház nézőtere kiválóan fényes és válogatott közönséggel telt meg. Több előkelő hölgy, élükön Szentkirályi Albertné­­ úrnővel rendezett ott műkedvelői előadást, fele részben a józsefvárosi II. kisdedóvó egylet, fele rész­ben pedig az árvízkárosultak javára. A műsor I-ső száma Mendelsohn nyitánya volt a „Szent­­ivánéji álomho­z“, melyet két zongorán nyemcz kézre Ravasz Ilona úrhölgy, Schwendtner Józsefné, Dár­day Sándorné és Jeig­­­er Janka k. a. adtak elő, szépen, egyöntetüleg és minden he­lyen kiemelve a mű színgazdag részleteit. Ezután következett Kuluncsics Anna urhölgy. A fiatal művésznő már megjelenésével is megnyerte a kö­zönség tetszését, mely zajos és bátorító tapsokban nyilatkozott. A­mit énekelt, azt már régóta ismeri a budapesti művelt közönség a legjobb művésznők előadása után s annyival hízelgőbb a kisasszonyra nézve, hogy mindennek daczára, oly szép eredményt mutatott fel, mert „Ördög R­o­b­e­r­t“-ből a „ke­gyelmi ária“ elég nehéz arra, hogy a leggyakorlot­tabb énekesnő hangját is próbára tegye. A k. a. szép tulajdonai előnyt biztositnak neki a legszigo­rúbb igény előtt is. Tapasztaltuk ezt ez alkalom­mal is, mert a hallgatóság viharos tapsokban tört ki s nem hallgatott el addig míg a kisasszony rá­adásul Mayerbeer „Májusi dalát“ el nem énekelte. Ezt konstatálva lehetetlen meg nem emlékeznünk a művésznő mesteréről, Fehérváry Mari kisas­­­szonyról, kinek énekrendszerét magasztaljuk, mikor felhozzuk, hogy ő nem pusztán csak az énekre úgy mint énekre fektet súlyt, hanem minden előtt a szép magyar nyelvre is, s es óriásilag megkülönbözteti tanrendszerét azon idegen mesterekéitől, kik annyi­ban kontároknak nevezhetők, mennyiben nyelvünk ismerete nélkül és annak teljes mellőzésével fognak a tanításhoz. Ill­ dik számul Liszt-Joachim zongorára és hegedűre írt „Rhapsodie h­o­n­g­­roise“-át játszták Ravasz Ilona ismert jeles zongora művésznőnk és P­l­o­t­é­n­y­i Nándor úr a nemzeti színház hegedűművésze, szépen és magya­ros zamattal. Ugyancsak Plotényi Nándor úr közreműködésével adták elő Szentkirályi Al­bertné, D­á­r­d­a­y Sándorné úrnők és S­a­l­v­i Pál úr G­o­u­n­o­d bensőséges „ A­v­e M­á­r­i­a“-ját. Kö­vetkezett azután egy humorisztikus fölolvasás (Egy agglegény , tűnődéses f­a­r­s­a­n­g után) Don Pedrőtől, Solymosy Elek úr által előadva. A­mit tehetett, mindent megtett, de hogy „Solymosynak“ és nem „Vizváry“-nak született, ez nem az ő hibája. A hangverseny mű­so­­rozatát Liszt Ferencz nagyszerű elégiája zárta be, melyet Plotényi, Salvi, Dubez és Agg­házi urak adtak elő. A műkedvelői előadás Il­dik és egyszersmind utolsó részét „Az éli z­on­dói leány“ Offenbach egy felvonásos vig operájának szinrehozatala képezte, Szentkirályi Albertné, He­­­vey Laura kisasszony és Kőszeghy Ká­roly közreműködésével. I­r­o ü­a­t­o­m. —­ Vajda János nagy költőnk kiadandó mű­veire, mint örömmel értesülünk, szép számmal ér­keznek az előfizetők. A magyar közönség a szép és becses pártolására kész jellemének szebb jelét nem adhatta volna, mint adta és adja abban, mikor megmutatja, hogy e megszólaló költő benne vetett reménye várakozáson felül teljesült. — Az előfize­tési idő lejártának közeledtével figyelmeztetjük a közönséget s lapunk t. olvasóit még egyszer külön is, hogy miután az előfizetők nevei az „Újabb köl­temények“ mellett ki fognak nyomatni, egy­részt ennek pontos és hiánytalan lehetősítése vé­gett ; másrészt, miután a kötet tartalmának megfe­­lelőleg legdíszebb kiállítása sok költségbe kerül s egy felesleges példány nyomatni nem fog, — szíves­kedjenek úgy az előfizetéseket, mint netán a gyűj­tő­i­v­e­k­e­t mielőbb beküldeni. Szerző lakczm­­­ c. ország­u­t 29 s­zám. — A mű­­ előfizetési­­ára 1 frt. díszpéldányé 2 frt. — Megjelent: „A Tornázás története, a tornatan alapfogalmai, elméletének s kezelésének fő elvei.“ — A nem­zeti torna-egylet tornatanitóképző tanfolyamán tartott elmé­leti előadások vezérfonala. Különösen tornatanitók használa­tára irta M­a­t­o­l­a­y Elek. A nemz. tornaegylet elnöke stb. — Kapható Légrády testvéreknél, ára 60 kr. Tudatjuk a tisztelt olvasó közönséggel, hogy P­á­t­e­r­y Károly kitűnő könyve a „Jezsuiták“­­ról, szerkesztőségünkben még mindig megszerez­hető 1 írtjával. Megrendelések a legnagyobb kész­séggel teljesittetnek. TÁVIRATOK, Bécs, ápr. 1. A hitelsorsjegyek mai húzása alkalmával eme nyeremények estek: A 3136. sorozat 55. száma nyert 400,000 ft, a 3136 sorozat 64. száma 40,000 frtot, 639 s. 47 sz. 20,000 frt. — Továbbá kihúzattak a következő sorozatok: 895, 933, 999, 1277, 1327, 1390, 1691, 2039, 2382, 3483, 3636, 4014. Bécs, ápr. 1. A bécsi városi kölcsön mai hú­zása alkalmával következő nyeremények estek : 1615 sorozat 7 sz. 200,000 fr, 2876 s. 26 sz. 30,000 fr, 1752 s. 44 sz. 10,000 fr.— Kihúzattak még eme sorozatok: 27, 183, 196, 613, 927, 1445, 1806, 2789 2967. Páris, ápr. 1. A hivatalos lap egy rendeletet hoz, mely az 1874-ki angol keresk. egyezmény ne­gyedik szakaszát Ausztriára is kiterjeszti. Stuttgart, api’. 1. A felsőház egyhangúlag el­fogadta az indítványt, hogy a kormány egész erél­­­lyel a birodalmi vasuttörvény életbeléptetésére töre­kedjék, abba azonban semmi szín alatt bele ne egyezzen, hogy a birodalom vegye át az egyes álla­moktól a vasutakat. Prága, ápr. 1. Joachimsthalban a városi pénz­tárt feltörték és kirabolták, az ottan őrzött taka­rékpénztári pénzek azonban érintetlenül maradtak. Prága, ápril 1. A tartománygyűlés országos bizottsága a közokt. minisztertől vett nyilatkozatra kijelenti, hogy a nemzetiségek egyenjogúsági óha­jai teljesittettek s a cseh egyetem felállítása érde­kében beérkezett kérvények elintézettekül tekin­tendők. Az indítvány egy 12-es bizottsághoz uta­­sittatott. Bécs, ápr. 1. A „Wiener Ztv.“ hozza a köz­­igazg. törvényszék felállítására vonatkozó törvény­­czikket. Versailles, ápr. 1. Tirard képviselő a vatikáni követi állomás megszüntetését indítványozta. — A bonapartista Feltre választása megsemmisittetett. Konstantinápoly, ápr. 1. Hírlik, hogy a fran­­czia és angol meghatalmazottak tervei különféle módosításokat fognak szenvedni s a tárgyalások a szelvények ügyében tovább folynak, eredmény azon­ban még nem mutatható fel. Az 1872-ki kincstári utalványok bizottsága ellene van e tárgyalásoknak, amennyiben azok ez értékekre vonatkoznak. — Az államtanács elnökévé Kasmil helyett Namik basa neveztetett; a tengerészeti és pénzügyi miniszté­riumban szintén változások várhatók. — A t­ö­r­ö­k sorsjegyek mai húzásán a 149,006 sorozat nyerte a főnyereményt. Bécs, ápril. 1. Hitelrészv. 157.50. Galicziai 187.—. Államvasut 269.50. Rente 66.65.— 1860-as 110.------ 1864-es 130.75. — Ezüst 101.50. — London 116.40. — Unic­bank 69.—. Általános­­ épitőbank 8.—. Ango­-osztrák 69.20. Lom­bard 102.50. — Tramway 102.—. — Hitelsorsjegy 160.—. Napoleond’or 9.30. — Arany 5.46—. Frankfurt 56.60. — Po­rosz pénzutalvány 57.25. Török sorsjegy 20. —. Angol épi­­tőbank 19.50. Bécs, ápril. 1. Magyar földteherm. kötvény 75.— Salgó-Tarján —.—. Magyar hitel 131.75.— Magyar zálog­levél 85.—. Erdélyi 101.—. Magyar keleti vasút 37.— .— Magyar sorsjegy 71.75. Magyar földhitel 49.25 Magyar vasúti kölcsön 98.75. Angol-magyar 34.—­ Franco-magyar bank —— Alföld 108.50. Magyar északkeleti vasút 106. 25 Keleti vasúti elsőbbségi kötv. 63.50. Tiszai vasút 198.— Municipális bank 15.50. KÖZGAZDASÁG. Üzleti h­eti szemle. G­a­bon­a­ü­z­l­e­t. A forgalom a múlt héten nagyobb kiterjedést nyert, mivel az országutak jobb állapotban vannak már s a Duna apadása ál­tal lehetségessé vált a hajórakományok fel- és ki­­szállíttatása. Azonban a gabonavásár múlt heti szi­lárdságát egészen elvesztette, mert az üzérkedés a kedvező időjárás következtében a várható aratási eredményeket számításba veszi és azért búzában erős kínálat volt; csak rozs, árpa és zab maradt szilárd, mivel a gabnamekből a készlet igen csekély A tulajdonosoknak eddig tapasztalható tartózko­dása a 12—15 fokú melegségnek nem tudtak ellent állni, s kénytelenek voltak a kisebb árakat ígérő vevőknek engedni. Búza. Az üzlet e héten csendes volt, mivel az igen gyéren érkező behozatal élénkebb kínálatot még nem tett lehetségessé. E­mellett a vételkedv oly csekély, hogy ha a tulajdonosok nagyobb árle­engedésre is hajlandók, a forgalom még­sem lett volna nagyobb mérvű. A malmok többnyire csak első rendű minőségű búzára reflectáltak, mert az Angolhonba szállítandó finom liszt még mindig tart s kilátás van, hogy ez irányban a kivitel még jó ideig fog tartani. Ez okból a jobb búzaneműek az árban csak keveset vesztettek,és egyes esetekben még a múlt heti árak mellett keltek el, az alsóbbrendű buzafa­­jok pedig métermázsánként egész 20 krig vesztet­tek. A fo­rgalom 75.000 mmázsára ment s többnyire jobb fajokból állott. Rozs. E héten forgalmon kívül maradt. A vidéki piaczokon megjelent áru ott felvétetik s a fővárosba igen kevés érkezik abból. Ha árukészlet volna, magasabb árakat is szívesen adnának. A ma — csak névlegeseknek tekinthető — árak követ­kezők: 70—72 kigramos 7.70—8.05. Árpa: foly­­tonosan keresett, de kevés készlet miatt a kínálat is csekély. Takarmányi czélra 6.60—6.95. Maláta 7.15—8.10. Zab. Kész­áru szilárd.Tavaszkor szál­­litandó pedig olcsóbb 6—9 krral­,­ára 36*7­, 0 kmos— 40V20 kmos 9.25—9.40. Tengeri. Az üzlet igen lanyha volt, mind készáru mind pedig szokványáru­ban. Kész Cinquantin áru 5 frt, május—júniusban szállítandó 5.32 frt, tehát 40 krral 100 klgrként olcsóbb, mint a múlt héten. Fekete repete: E héten kötés nem jött létre, névleges ára 100 kilónként auguszt szept­ben szállítandó 14 frt. Liszt. Utolsó jelentésünk óta valamire való változás nem történt. A kereslet mind a vidékről, mind Angolhonból finom liszt után még folytonosan tart. A búza árának csökkenése a malmokat is arra kényszerítette, hogy,a liszt árát — bár csak öt kr­ral — leszállítsák. Átlag­árak Budapestről vasut­­vagy hajóhoz szállítva zsákostól együtt következők : 0 sz. 23.75, 1 sz. 22.75, 2 sz. 21.75, 3 sz. 20.95, 4 sz. 19.95, 5 sz. 18.95, 6 sz. 15.95, 7 sz. 14.95, 8 sz. 12.45, 88/2 sz. 10.15, 9 sz. 7.75. Korpában, melyből gyér a készlet, s mely a vidék számára, hol nagy takarmány hiány uralkodik, élénken kerestetik, az árak szilárdak maradtak s finom korpa 4.80, durva 3.80 kr. kel.­ E héten Budapestről elszállittatott Triest felé 13599 mm. Bécs és a külföld felé 22,038 mm. összesen 35633 mm. Keményítő és csiriz. Az áremelkedés a héten i megállóit­ a közönséges fajokban még egy kis árcsökkenés is mutatkozik. Finom fajok, melyek élénken kerestettek, szilárdan tartják ma­gukat. Mai árak a következők: legfinomabb jege­­czes 31.50, finom tullanglais 29 l­2, közönséges 10—11 frt, hajpor 30—31. Csiriz őrölt vagy koczkás 40—41 frt 100 kilónként. Ágy toll. Utolsó jelentésünk óta az árak nem emelkedtek, ámbár a kereslet­ még mindig élénk. Az árak következők: I. fosztott 175—185 frt, finom 155—165 középfinom 125—140 frt, közönséges 80—110­ frt pehely toll legfinomabb 280—300, finom 260—280 középfinom 220-250, közönséges 170 — 200 frt száz kilónkint. Rongy. Az üzlet a józsefnapi vásár­­ óta nem javult. A beszedés az áradás miatt meg van nehe­zítve a­mi az ország részeiből bejön, a papírgyárak szükségletének felel csak meg. Az üzlet emelkedése csak akkor várható,­ha a most fennálló kivételi vám, mely mázsánként 2 frtot tesz, felemeltetik. Papír­­gyárosaink arra iparkodnak, hogy ezen adó marad­jon, mert az által a kereskedők legnagyobb rész kénytelen áruit a belföldi gyárosoknak eladni, mert csak ritkán találkozik kereskedő, ki azt a koczká­­zatot magára vállalja, hogy e kiviteli adót, mely 25—50% át teszi az értéknek, kifizesse annélkül, hogy még tudná, váljon a külföldön vevőre akad-e. G­u­b­a­c­s: Hoszantartó pangás után az üzlet élénkebbé látszik válni; a tulajdonosok kénytelenek a tartózkodó állást elhagyni, s ezért e héten na­gyobb tételű szerb áruk 26.75—27.25 keltek el, jó közép finom áruk 28.50 — 29.25 adattak el. Első­­­ áruk iránt nagy a kereslet, mindazáltal a magas árak miatt kevés vételkedv mutatkozik. Szilva még mindig elhanyagoltatik, mind­azáltal a legközelebbi héten hajókon nagyobb szál­lítmányok hozatnak Boszniából, s ekkor a kereslet is nagyobb lesz. A múlt heti árak a következők: elsőrendű boszniai árukért 15—16 frt, hordóárukért 10—11 frt, szlavóniai áruk 12.50 forint. Szokvány szilva 11.50—12.50 frttal fizettetett 100 klgrként. — S­z­i­l­v­a 1­z. Élénken kerestetik, úgy hogy a beérkező szállítmányok alig fedezik a szükségletet, s azért az elsőrendű árukért 17 frtot, csekélyebb árukért 13 frtot fizettek. Méz. A Józsefvásár óta semmi forgalom nincs, mert a behozatal oly csekély, hogy alig érde­mel említést. Az árak a vevőkre nézve kedvezők, a folyó­mézért 32 frtot, a viasz­ mézért 31 frtért kínál­­tatik, de vevők hiányzanak. — V­i­a­s­z nem hoza­tott be. Első r. áruért 162—163 frtot, rozsnyói viaszért 150—152 frtot fizettek 100 klgként. Disznózsír kevésbbé keresett, mégis az árak szilárdak, mivel a készlet csekélyebb a fo­gyasztásnál ; ennek ellenében a hízott sertések ma­gas árak mellett vitetnek ki; azonban erősebb kész­let mellett a kereslet is emelkedik s ennek folytán a kivitel beállittatik. Árak: hordóstul 74—75 frt, anélkül 71—71­­/2 frt. — Szalonna: Fehér 64 frt, füstölt 70 frt. — F­a­gy­g­y­u. Helybeli fogyasztásra kevés igényeltetik. Áru 48—49 frt. 100 kilgrként. Sertésüzlet. A magyar fajú árak teljes hiánya miatt a vevők teljesen a szerb s oláhországi árukra voltak utalva, s így minden használhatót ál­landó élénk hangulat mellett összevásároltak, nehéz fajok külföld számára szilárd árak mellett keres­tettek azonban ilyenek sem voltak. Jegyzett árak: szerb áruk 140—200 klgr 60—62 kr. Sörte 27 —58 kr magyar kiviteli áru 68 kr klgrként tiszta suly­­lyal. Felhajtatott alföldről 2980 hizlaló, Erdélyből 940, Szerbiából 3980, hajón 1110, Oláhországból 700, magy. nyug. vaspályán 100, összesen 9810 drb. — Elhajtatott felvidékre 3100, Bécsbe 2900, Prá­gába 280, Drezdába 780, Boroszlóba 440, buda­pesti fogyasztás 2140, átvitel 100, szintén Kecs­kemétre 316, összesen 7220 drb; marad az átlag 30920 drb , mikből 28,000 drb hizlalás alatt van. A részvény szállásokban 7780 drb fekszik. — Bécsi vásár márcz. 28. Az összes felhajtás volt 3200 drb , nehéz áruk 59—64­/2 forinttal, közép 52—58 frttal fizettettek süldők és lengyel fajok 37—44 frttal kel­tek 100 klgrként élő sul­lyal. Az üzlet élénk volt, nehéz áruk keresettek. Hüvelyes vetemények. A forgalom e czikkekben e héten igen csökkent; a kivitel egészen megszűnt, a belföldi fogyasztás pedig igen gyenge, s nem gyakorolhat az árakra befolyást. — Törpe bab az állomásokról elszállítva 7.70, nagy fe­hér bab, melyből néhány száz mázsa 7 frt 50 kron kelt el, ezen áron maradt. A külföld, mivel néhány kényszereladás történt, tartózkodó. Borsó­­ben az itteni készlet gyarapodott. Nagy főzelékbab 14—16 frt. Lencse stockeraui 28—30 frton kap­ható. Magyarországi 8—10 frt. Köles forgalom nélkül. Névleges árak 5—5 frt 35 kr. Köleskása 8—8 frt 20 kr. Kendermagból e héten nagyobb behoza­tal volt; árak szilárdak 13 frt. — Babó. Az áru­készlet nagy, tiszta áru valamivel ennek következ­tében olcsóbb lett: 10—10 frt 50 frt. Zabbal ve­gyült áru aránylag olcsóbb. — Lenmag 150 bé­csi font 12 frt 50 kron könnyen talál vevőt. M­ák kék áru 50—51, szürke 38 frt. Paprika I. áru 26 frt, II. 22—24 frt. Borkő fehér 67.75, piros 62.50, II. 53 frt 50 kr. A héten a behozatal na­gyobb volt. Hamuzsír lanyha. Magyar fehér 32 frt 10 kr, kékes 25 frt 90 kr. Budapesti gabna és értéktőzsde ápr. 1. A búza gyen­gén volt kínálva, a vételkedv javult és jobb irányt registrál­­hatunk; az árak minként 5 krral emelkedtek, de a forgalom csak mintegy 2.000 mm.-ra rúgott. — Rozs­ árpa és zab árai tartják magukat, ellenben tengeri iránt lanyha volt a hangu­lat. Búza határidőre jobb áron jegyeztetett; tavaszi búza 10.20 — 10.30; zab tavaszra 9.07—9.14 ; tengeri, bánsági má­jus—júniusra 5.32—5.36. Értéktőzsde. A mai forgalomban szilárd volt a hangulat, az üzlet azonban igen csekély terjedelmű maradt Befektetési értékek tökéletesen figyelmen kívül hagyattak, egyes malmok emelkedtek. Az e­l­ő­t­ő­z­s­d­é­n osztr. hitel-részv. 155.70-ről 157- ig, magyar hitel részvények 129—130-ig, municzipalis részvé­nyek 15V­—157,-ig vásároltattak. — A déli tőzsdén osztrák hitel részv. 156.80— kezdve 155.50-ig lanyhultak, magyar hitel részvények 130—131-en, municzipalis részvé­nyek 16-on és takarék- és hitel részvények 19-en szilárdak maradtak. Schlik részvényekből 94 és 93-al eszközöltek kö­téseket zárlatkor 92 ön kinálva voltak. Lujza gőzm részv. 112- 113-on, I. Budapesti gőzmalom részvények 710-en vásá­roltattak. Pesti biztositó részvények 46-on keltek, pesti köz­úti vasút részvények 193-on keresettek voltak, magy. sorsje­gyek 717,—71,­j-en jegyeztettek. Váltók : Párisra 46.15-ön, m. k. aranyak 5.45-ön, 2­­ frankos aranyok 9.3- on adattak el. Időjárás: Kellemes derült tavaszi nap , légmérséklet reggeli 7 órakor + 11.9 C. Az arad-körösvölgyi vasút, melynek építé­sére nézve felmerült nehézségekről szólt a hír, most biztos értesülés alapján azt írja az aradi „A.“, hogy a vasút kiépítése kérdés tárgyát többé nem képezheti, és csakis az ezen építést megelőző­leg szükségessé vált több rendbeli fontos szerződés megkötése és a vasút építésének megkezdéséhez szükséges formaszerűségek és előkészítő munkála­tok miatt szenvedett az építés tényleges megkez­dése némi halasztást, de most már bizonyos, hogy a munkálatok még ápril hó folytán megkezdetnek. A pesti hazai első takarékpénztár ma tartotta évi rendes közgyűlését. — A jelentésből átves­szük a következőket : A társaság házainak értéke az 1875-ki mérlegben 1.737.920 frt 46 krra szállí­tta­­tott le. Azon különbözetből, mely az értékpapírok szerzési ára s árfolyama közt mutatkozott 133.707 frt 41 kr a társaság hazai értékének fentebb érin­tett leírására fordittatott, a felesleg 468,832 frt 55 kr külön számlára íratott s abból külön tartalékalap állíttatott. A bevétek az előző évhez képest 3,119.567 frt 53 krral szaporodtak. 1875-ben a forgalmi tőke 117,373.753 frt 74 kr., kezelési tőke 44,504.759 frt 83 kr., Bevételek könyvekre 28,997.520 frt 87 kr., pénztári jegyekre 2,948.000 , ossz. 31,945.520 frt 87 krajezár. — Kivétel könyvek után 26,860 343 forint 74 krajezár, pénztári jegyek után 5.000.000 forint összesen: 31,860.343 forint 74 krajezár. — Az 1875. é­v ü­zl­e­t­i f­o­r­g­alma 622,789 frt 90 kr tiszta jövedelmet eredményezett. Ezen kívül már kifizettetett jótékony czélokra 4177 frt. S igy a közgyűlés rendelkezése alá esik 626,966 frt 90 kr. Ebből az alapsz. értelmében a tisztajövedelem 5%-ra 31,348 frt 35 kr, a tartalékalaphoz csato­landó. 2) 5 °­ C-ja jutalékul a választmány rendelke­zésére bocsátandó 31,348 frt 35 kr. 3) 1 °­ C-ja 6,269 frt 67 kr jutalékul az igazgatónak fizetendő. 4) 3 %-ja 18,809 frt 1 kr a hivatalnokok jutalmazására fordítandó. 5) Köz- és jótékony czélokra a társa­ság összesen­ 26,777 frtot fordított. E rovatból a nevezetesb tételek ezek: Széchenyi I. gróf iratainak megszerzésére 500 frtot, a jun. 26-ki budai vizkáro­­sultaknak 2000 frtot, az akadémiai téren felál­lítandó Deák Ferencz szoborra 2000 forintot, az 1848—49-ik honvédek menházára 100 frtot, azon­kívül ugyanezeknek saját tűzhelyei­kéni ellátására az 1870. évi közgyűlés megállapodása szerint 1000 frtot. A különféle egyletek, jótékonyczélu intéze­teknek száma, melyek a fenti összegből részeltettek, 70-re megy.­­ A közgyűlés e jelentést tudomásul vette s a számvizsgáló és leltározó bizottságok je­lentése alapján az igazgatóságnak a felmentvényt megadta. Továbbá elhatározta, hogy osztalé­kul minden részvény után 200 frt adas­suk ki, mi 2400 db részvény után a szelvények bé­lyegilletékével együtt tesz 481512 frtot; hogy a fenmaradó 30,902 frt 52 krból az 1875. év második felében tőkésített kamatok 3 °­ C-kot tevő bélyegille­tékének kifizetésére visszatartassék 24,718 frt 46 kr.; s hogy a fenmaradó 6184 frt 6 kr. a tartalék­­alaphoz csatoltassék­. Százötven ezer kilo magyar dohánylevelet akar a múlt évi termésből vásárolni a franczia kormány állami dohánygyártás számára. —• Az ajánlatok ápril 19-ig nyújtandók be a franczia pénzügyminisztériumhoz Párisban. A magyar do­hánytermelésre nézve e keresletet oly jelentékeny­nek tartjuk, — jegyzi meg a „K. Népe“ — hogy a franczia kormány vételi szándékára már most föl kell hívnunk dohánytermelőink s kereskedőink figyelmét. Az ebből származó üzlet annyival na­gyobb fontosságú Magyarországra nézve, mert, mint tudjuk, külföldre termelőink egy része nem tudván eladni dohánykészletét, a magyar pénzügy­minisztériumot szólította föl ennek átvételére; a pénzügyminiszter azonban nincs azon helyzetben, hogy e dohánykészleteket átvehesse. Most tehát alkalmuk nyílik dohánytermelőinknek terményüket értékesitniök. A káposztásmegyeri kanczatelep helyiségei az árvíz folytán a főváros környékén lakó tulajdono­sok lovainak elhelyezésére egészségi szempontból kártékonyak lévén, a földm. miniszter fedezés czél­­jából intézkedett, hogy a kisbéri származású Ro­land nevű veres-deres norfolki mén a budapesti lo­vardában állíttassák fel közhasználatra, hol is az ezen ménhez hozott kanczák öt forintjával fognak fedeztetni. A budapesti keresk. és iparkamara hétfőn d. u. 3 óra­kor teljes ülést tart. Tárgyai: 1. Az 1876 dik évre kivetendő kereskedelmi és iparkamarai illetékek kulcsának megálla­­pitása. 2. A gyapjú áriának egy kiló szerinti jegyzése. 3. F. é. márczius b’­ki teljesülés óta tartott szak-, osztályülések és bizottságok jegyzőkönyveinek beterjesztése stb. Heti forgalom a fővámházban. A fővámházba a héten következő szállítmány­ok érkeztek: az osztrák államvaspályáról 36, a magyar államvas­pályáról 4, a déli vasútról 5, gőzhajókról, 6, össze­sen 51 szállítmány. Kivonat a „Budapesti Közlöny“ (ápr. 1-iki számából.) Árverések: Úri (Pest) ápr. 20. n­oj. 20. Sályi János ingatlanai 1526 frt. — A. Dabas máj. 31, jul. 1. Zlinszki Elek nemesi birtoka 16,662 frt. ~ Sz. Újvár apr. 19. máj. 19. Bra­­gomán Gergely birtoka 1500 frt. — Sz­ Miklós (Bihar) apr. 12. máj. 12. máj. 12. Oláh N. Sándorné háza 1496 frt. — Te­mesvár apr. 15. Klose Ferencz két háza 6000 frt. — A. Pa­­rumbák máj. 10. Klärmann János ház és szeszgyára 8500 frt. — F. Egyház (Marmaros) apr. 20. Cziple János ingatlanai 4621 frt. — Nyíregyháza máj. 1.jun. 1. Miskolczy Mátyás telke 1200 frt. —• Sz.­András (Temes) apr. 17. Radin Toma háza­s telke 6800 frt. — Dada (Szabolcs) máj. 2. jun. 2. Dé­­zsy Klementin birtoka 1400 frt. — Tázlár máj. 31. jul. 1. Tasnády Székely Dénes nemesi birtoka 14,068 frt. — Öcsöd (Békés) apr. 20. máj. 20. Szilágyi Bálint birtoka 40,280 frt. — P. Ladány apr. 27. jun. 7. Seres Antal ingatlanai 1600 frt. Csődök : Lőbl Deutsch fia lugosi kereskedő ellen, bej. máj. 24-ig; perügy. Bogdán Zenov. — Jakab és Heller nyá­­radi czég ellen, bej. apr. 29-ig; perügy. Sonnenfeld Zsig­­mond. — Popovics D. J. zombori kereskedő ellen, bej. apr. 5-ig; perügy. Kozma László. A kis sorsjáték húzásai. ápril 1-én. Bécs: 5, 8, 83, 65, 45. Grácz : 61, 52, 74, 66, 64. bud­apesti Vasárnap, április 2-án, 1876. NEMZETI SZÍNHÁZ. Bérlet 2. szám. Észak csillaga. Opera 3 felv. Irta Seribe. Személyek: Nagy K. 83. sz. Kis b. 2. sz. Az idegesek. Vigj. 3 felv. Irta Sardou. Kezdete 7 órakor. NÉPSZÍNHÁZ. Eöry Rákosy Fáni Dáncz N. Szabó B. Soldosné Makó Terey Karikás Nagy István Tihanyi Klárné Zádor Vasvári V. Kovács A „makk hetes“ Dancz L. Kezdete 7 órakor. Láng Fekete Balázsné Maleczkyné Pauli Kőszeghy Ney Nádayné Kvassayné Lajos, Boriska Bátki Tercsi, Göndör Sándor Finom Rózsi Csapó Öreg paraszt Megyei csendb. Kónya Szigeti József Gonosz Pista Komáromi Feleki Benedek Náday Kőrösmezei Sántha Halmai Kezdete 7 órakor. VÁR SZÍNHÁZ. Személyek Bergerin Tuffier, Marteau, Tiburce, Caesar, Lajos, Jegyző August, Vízállás és időjárás. Budapesten ápr. 1. 5.36 m. 0 fölött száraz Pozsonyban ápr. 1. 4.00 m. 0 fölött száraz. M.-Szigeten ápr. 1. 1.86 m. 0 fölött száraz. Szatmáron ápr. 1. 2.20 m. 0 fölött száraz. Tokajon ápr. 1. 7.49 m. 0 fölött felhős. Szolnokon ápr. 1. 7.44 m. 0 fölött száraz. Szegeden ápr. 1. 7.50 m. 0 fölött száraz. Aradon márcz. 31. 0.68 m. 0 fölött száraz. Nagy-Becskereken márcz. 31. 2.05 m­. 0 fölött száraz. Eszéken ápr. 1. 3.00 m. fölött felhős. Mitroviczon márcz. 31. 5.82 m. 0 fölött felhős. Zimonyban márcz. 31. 7.37 m. 0 fölött száraz. Ó Orsován márcz. 31. 6.03 m. 0 fölött száraz. Budapesti h­írneves orvosok rendelési ideje. Korányi Frigyes t­r. (IV. Petőfi­ tér 10.) belbajokban hétfőn, szerdán, pénteken 4—5-ig. Kovács Sebestyén Endre t­r. IV- József­ tér 15.) sebészi bajokban naponta 4—5-ig. Falu­di Géza t­r. gyermekbetegségekben (VI. váczi­­körut 58.) naponta V.,4—V.-ig. Kétli Károly m. t­r. villám­gyógyász (IV. kigyó-utcza 5.) naponta 3—5-ig. Késmárszky Tivadar t­r. női bajokban (V. zöldfa-ut­­cza 18.) naponta 3-4-ig. Schwimmer Ernő m. t­r. bőr- és bujakóros bajokban (V. nádor-utcza 14.) naponta 3 -4-ig. Bőke Gyula m. t­r fülgyógyász (V. bécsi-utcza 1.) na­ponta 11—12-ig. Lóri Ede t­r. (V. váczi körút 6.) gége- és légcsőbajok­ban naponta 11­­4-ig. Siklósy Gyula m. t­r. (Vill. Calvin-tér, hazai takarék­pénztári­ épület) szembatokban naponta 2—3-ig. Felelős szerkesztő : Csávolszky Lajos. 4? Michaeloff Skavronsky Katalin Praskovia Danilovics Gricenko, Reynolp Natalia Ekimona Tuffier Lucie, Marieau Piacidé, Gonoszné­­ Cserebogár Ozene, Jndus, Szathmáriné Szigeti Jolán Lendvainé Császárné Bérletben rend. árakkal. Soldosné Lujza mint vendég. A falu í’oszsza. Népszínmű 3 felv. Irta Tóth E. Személyek : Feledi Gáspár Kovács I.

Next