Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-16 / 113. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre...........................................20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre.............................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 113. szám Budapest, május 15. Nehéz felelősség nyomja a kormányférfiakat és menekülni igyekeznek. Hogyan hamisítják meg a tényeket és fogalmakat, melyekre egy nappal előbb ők hivatkoztak a legnagyobb szájjal! Hogyan változtatják mentséggé mindazt, mit ő tőlök mint vádat tanult ismerni a nemzet! Hogyan forgatják föl a dolgok összefüggését, melyet épen ők teremtettek és vitatják el, hogy nem ők az ok, melyből ők kiindultak, nem következmény a következmény, melyre ők eljutottak. Mindent a szükségességgel akarnak magyarázni, mely előtt a legerősebb akaratnak is, egyesnek úgy mint nemzetnek meg kell hajolnia. Bevallják, hogy az egyesség, melyre léptek, lényegesen megkárosítja a nemzeti érdekeket, de azt hiszik, hogy nem tehettek máskép. Tisza Kálmán siránkozni tud rajta, hogy oly nagy és fájdalmas áldozatokkal lép élénkbe, de lelkiismerete megnyugtatja, hogy az áldozatok árán sokkal nagyobb veszedelmekből mentett ki bennünket. A kormány megtagadta a kötelezettséget, melyet a nemzetnek legválságosabb pillanataiban vállalt, de csak azért, hogy a nemzetnek tegye a legnagyobb szolgálatot. Mert kormányunk dicső férfiai mindenkép a nemzetet mentik meg. Felfogadták, hogy orvosolni fogják Ausztria irányában minden sérelmünket, mert nekik a nemzetet kell megmenteniük. Csúfosan engedtek Ausztria követeléseinek, nagyobbították és fokozták korábbi sérelmeinket ismét, mert a nemzetet kell megmenteniük. Sőt ők most nagyobbak és dicsőbbek, mintha az ünnepélyesen vállalt feladatot sikerrel teljesítették volna. Ők áldozatul hozták mindazt, mi személyes érdeküknek kedvezhetett: a hitt, a népszerűséget, a sikert. így lesz honfiúi erénnyé, hogy az egész nemzet kárhoztatását idézték fel; nagysággá, hogy mint államférfiak oly tökéletes bukást szenvedtek; örök dicsőséggé, hogy a szégyent készséggel elfogadták. A szükségesség, a dolgoknak kényszerű ereje nem ment ki őket legkevésbbé sem. — Nem, még akkor sem, ha ez a szükségesség valóban oly nagy mértékben létezett is, hogy alóla, senki más, aki államférfiú és hazáját szereti, nem vonhatta volna ki magát. Reájuk nézve nem képez semmi könnyebbülést, mégha az utolsó jottáig igazat mondana Jókai, hogy szívekben bevallják az egyesség elkerülhetlenségét, akik azt a leghevesebben megtámadják. Mert ez a kormány épen a legnagyobb felelősséget bírná abban, hogy a nemzetet egy szerencsétlen végzetességbe sodorta, hol már csak az öngyilkosság szabadsága maradt fen számára. Amit ma szükségességnek neveznek, az a kormánynak saját műve. Mi nem ismerjük el ezt a szükségszerűséget a legroszabb esetben sem, és ha a legfenyegetőbb válságok kapuja tárulna is fel előttünk. De azt habozás nélkül meg lehet engednünk, hogy minden kormány, mely most a Tisza-kabinet után következnék, sokkal több joggal hivatkozhatnék a helyzetnek kényszerítő hatalmára, az a felelősségnek legnagyobb részét átháríthatná arra, ami a korábbi kormánynak „honmentő“ tevékenységéből, a pártok fusionalis öngyilkolásából s a politikai életnek teljes elaljasulásából származott. Ami mindenki másnak mentségül szolgálhat, az épen a Tisza-kabinet bűnterhét súlyosbítja. Tisza Kálmán rovására kellene jutni, hogy az ő gyászos működése után, a jóvátétel és kibontakozás még mennyiben lehetséges. — Örökös bűnét épen az a lapidáris ítélet fejezné ki a történelemnek egyik fekete lapján, hogy az ellenzéki vezérnek „taktikájával“, a kormány vezérének ámításával, az általános erkölcstelenítés betejőzésével a politikai gondolkozás tökéletes megsemmisítésével s az ország értelmi és erkölcsi erőinek egy kártyára helyezésével — nemcsak önmaga rántotta kikerülhetlenül a nemzetet romlásának mélyebb lejtőjére, de telhetően lehetetlenné tette azt is, hogy utána bárki sikeres segítséget nyújtson a kormányzata teremtette veszedelem ellen. És ő mondja el reszkető híveinek, hogy örülni fog ha utána mások jobban hajtják végre a tételünk feletti alkuvást! Nem hangzik-e az, úgy mintha Mephisto hívná ki az ég haragját ? Más az a kérdés, hogy mi történt volna akkor, ha elmarad mindaz, mi Tisza Kálmán messianismusa gyanánt lesz megörökítve. Más, hogy mit tehetnének ma, akik Tisza Kálmán helyébe jutnának. Az álmessiásság annyi maradandó kárt okozott az ország politikai erejében, annyi nehezen kitörülhető folttal rontotta meg a nemzet erkölcsi életét, hogy a teljes jóvátétel már külön, egy égtől rendelt messiást tenne szükségessé. Szükségesség van Tisza Kálmán tetteiben. De nem az a szükségesség, mely a külső viszonyok elutasithatlan követelményeiben jelentkezik s melynek számbavétele alkotja az első államférfiui kötelességet. Belső szükségesség az, mely alapja a tragikai jellemeknek s mely önön bűneinek következményeit szenvedi végig. Keressétek a törvényt, mely a ti szükségességeknek mozgó kereke, Shakespeare tragoédiáiban, az nem ismerte Tisza Kálmánt, de ismerte az embereket. Ne fogjon senki reánk naiv képzeteket, nem is szándékunk dajkamesékkel rémíteni közönségünket. Nem gondolja senki közülünk, hogy Tisza Kálmán aláírta a bécsi egyességet, mert hirtelen egy éjjel elhatározta, hogy gonoszul elárulja a hazát. Megírtuk már, hogy az emberek gonosz indulata nem akkor a legnagyobb a mikor romboló kihatásuk és az okozott kár leginkább jut kifejezésre. Amit Tisza Kálmán ma tesz, előttünk teljesen megtalálja magyarázatát mindabban, mielőbb a taktikában, utóbb a fusióban politikát, erkölcsöt államférfim hivatást alkotott. Ezt a szükségességet tökéletesen megengedjük; mindig állítottuk is, mikor a dolgok folyamát és az események következését előre megjósoltuk. Kezdettől fogva jobban láttuk, hova fog szükségszerűen vezetni Tisza Kálmán eljárása, mint azt ő maga valaha bevallotta magának. Ő hihette, hogy a választott után el fogja érni a czélt, s hitében a nemzet könnyelműsége részegítő tápot talált, mi meg voltunk győződve, hogy csak folytonosan újabb és csúfosabb meghazudtolásokhoz fog jutni. Bárki mondaná is most a megteremtett helyzettel szemben, hogy nem lehet máskép, mint meghajolni Bécs előtt, eljárását akár helyeselnek, akár nem, mindenesetre csak politikai bírálatnak volna helye. De ha Tisza Kálmán mondja ezt, egyedül a rész elvének fokozását, a bűn logikai befejezését látjuk nyilvánulni benne. A keserű tapasztalásokon okult nemzet ítélhet. A felelősség a lehető legnagyobb és legteljesebb. Nem enyhíthet semmit rajta, hogy a kormány korábbi bűnei által mindent elkövetett, amivel saját helyzetét súlyosabbá tette. Nem szolgálhat mentségül az a nemezis, mely a csalásnak rendszerét mindig odavezeti, hogy utóvégre önmagát megcsalja. És ha meghozzák a romlás teljességét, ha megjön a próba, hol látni fogjuk, hogy Magyarország alkotmánya, joga és egész létezése vagy puszta szó, vagy csak iszonyú halál küzdelem . Tisza Kálmán kormányzatán rajta lesz a felelősség minden alakban, melyben azt akár a jelenkornak, akár az utókornak csak számon kérnie lehet, és ki lesz érdemelve minden büntetés, mely a felelősség érvényesítésében esetleg személyét is, s mindenesetre emlékét terhelheti. Mégis lehetne jegyezni a hatalom birtokában, hogy ahol a romlás mértéke a legnagyobb, ott leggyorsabban támadnak fel a koszuló visszahatások. Épen oly államférfiakkal szemben, kik a kétségbeesés szélére hajtják a nemzetet, gyakran azok a kortársak, kik szenvedtek és boszut esküdtek, nem késnek el az igazságszolgáltatással. Az a felelősség, ma üres szó ott is, hol azt a törvény hangsúlyozza. — Holnap már iszonyú értelmet nyerhet, mely semmi törvényben nem találja korlátját. Amikor nem volt oly törvény, melynek értelmében az angol nemzet Stratford lordnak nemzetellenes vétkeit kellő büntetésben részesíthette volna, az angol parlament alkotott post facto kivételes törvényt, melyre vérpadon szerzett bűnhődést a bűnnek. Azoknak, kik az ily törvény alkotását helytelennek nyilvánították, mert nem tartalmazna semmi tanúságot és intelmet a jövőre nézve, remekül azt feleli Macaulay egyik legjelesebb értekezésében, hogy van benne tanúság oly államférfiak részére, kik nem szegtek meg ugyan semmi törvényt, de felhasználták a törvény minden formáit, hogy hazájukat romlásba döntsék és polgártársaik szabadságát megsemmisítsék. Megtanulhatják az olyan miniszterek, akiknek szolgalelkek hódolata önti a törvény formai szentesítését s akik minden bűn és merényletre bírják az „alkotmányos“ többséget, hogy jöhet oly nap is, hol reájuk nézve sem áll meg az igazságszolgáltatás és a személyes felelősség. Teljességgel nem kívánjuk az ily nap megérkeztét. Nincsenek semmi jakobinus hajlamaink és szerencsétlenségnek tartjuk az oly időket, melyek kíséretében hasonló események járnak. Vajha a mai nagy veszedelmekből és a kormányférfiak vétkei daczára a nemzet csak oly boldogabb állapotokhoz jutna, hol feledhet minden elkövetett vétket és korlátlanul gyakorolhatja a nagylelkűséget és bocsánatadást ! Mezei Ernő. Kassán rész vért szült, hogy Juhász Mihály nevét, kit általában a függetlenebb, értelmesebb és önérzetesebb képviselők egyike gyanánt szerettek tekinteni maguk a „szabadelvű“ párt tagjai is, nem találták fel azon névsorban, mely a „nem“-mel szavazók és kilépők neveit hozta. Nagy volt e miatt a boszankodás párt különbség nélkül a hazafias érzelmű város minden jóravaló eleme közt. Össze is hottak rögtön május 14-ére egy értekezletet, hogy tudtára adják Juhász Mihály urnak, mit várnak tőle a választók, ha megbízó levelének a közvélemény óhajtásainak megfelelőleg és becsületes ember módjára akar parlamenti súlyt adni. Az értekezlet, mint a távirat jelezi, nagyon népes volt. Elnökül Francsek Józsefet, jegyzékül Deik Jenő urat, és Timkó Józsefet pártunk ügyesen szerkesztett lapjának az „Abauj-Kassai Közlönyének derék szerkesztőjét választották meg. E gyűlésen elhatározták, hogy közöltessék Kassa város képviselőjével a polgárok azon határozott kívánsága, miszerint szavazatával az országgyűlésen a külön vámterület és független nemzeti jegybank mellett foglaljon állást. E határozat oly világos, oly érthető, hogy Juhász úr előtt két út áll: vagy elfogadni vagy lemondani. Amaz a kötelesség, ez a becsület dolga. Debreczenben Tisza Kálmán fullajtárai Molnár György és Kiss Lajos a pártbizottság „népes ülésén“, igyekeztek rádisputálni embereiket az egyezménynek szépséges voltáról. Körülbelül így szól a kormánypárt lapjának beküldött egyforma szövegezésű távirat. De többet aztán nem is mond. Pedig a világ nagyon kiváncsi, hogy K. Tóth Mihály ur „Messiását“ minő köntösben mutatták be a csatlósok, mióta antikrisztusi gonoszsággal működött közre hazájának megrontására. Hogy nem valami kedves fogadtatásra találtak a hírhedt bihari mamelukok és uszályhordozók, arról a „Debreczen“ következő előleges értesítése is kellő képet nyújt: „Pénteken, a babonások szerencsétlen napján — s nem mint jeleztük szombaton — csakugyan leérkeztek Budapestről a debreczeni képviselők, Molnár György és Kiss Lajos urak. Egy bérkocsi megérkeztük után kisvártáivá, egy ismeretlen egyénnel szokatlan gyorsasággal nyargalt házról-házra. Természetes, hogy sokak előtt feltűnt az eset, s addig nem is nyughattak meg, míg ki nem derítették, miszerint a Kiss Lajos képviselő úr házánál egy kis magántermészetű összejövetel rögtönöztetett, melyen 10 egyén jelent meg a szabadelvű pártból. Ha a városszerte elterjedt hírnek hitelt lehet adni, arról beszélgettek, hogy a mai napon, azaz szombaton délután tartandó pártbizottsági ülésben, a kormány részére bizalomszavazás keresztülvitelét kíséreljék meg. Ha igaz, ezen indítványra a 10-ekből két tag a pártbóli kilépését jelezte, s mint halljuk, a mai ülésben, ha az időszerűtlen bizalom kicsikarásáról lenne szó, sokan fognak a pártból kilépni. A pártbizottság tagjaihoz meghívók küldettek szót.“ Hanem furcsa lesz az, hogy ez urak a pártbizottság zárt ajtóinak vékája alá dugják ügyöket s nincs merszök egyenesen a nép elé terjeszteni. Már ez eljárásukról megismerheti embereit a választópolgárság józan és független része. Mert ez eljárás által oly vak és tudatlan tömegnek akarják tekinteni ez urak, hogy elég megnyerniük néhány szálasabb és hatalmasabb egyént, s velük és általuk a város parancsszavukra áll. Most az egyszer azonban eltévesztik számításaikat. Debreczen városának értelmes és tősgyökeres magyar polgársága nem fogja adni beleegyezését hazájának elvesztéséhez. Nem még azok sem, akik jóhiszeműleg csatlakoztak a fusióhoz és mentek eddig Tisza után. Kedd, 1876. május 16. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megye háztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bélmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatals ‘Budapest IV. megyeházét 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Az irodalmi tudás. Soha embert nem teremtett a föld, ki szavával, egyéniségével oly rut játékot űzzön, mint Csernátony Lajos, ki már annyira sem becsüli magát Tisza Kálmán szolgálatában, a mennyire minden kissé rátartósabb liberiás cseléd szokta, midőn teljes joggal tagadja meg a „Kammerdiener“, hogy ura akár négykézláb járásban mustrálja, akár ruhaporolás helyett a birkaólat tisztogattassa vele. Csernátony Lajosból azonban kiveszett az egyéni önbecsülés legpiczikébb paránya is, kész minden szolgálatra a majomgrimaszoktól a medvebődületig, a kötélbukfenczektől a nyájőr ordasi vakkantgatásáig,ha kell inas, ha kell kapás, ha kell udvari bolond. A cynismus bölcsétől kérdezték, hogy melyik a legveszedelmesebb állat? „A házi állatok közt a hízelkedő, a vad állatok közt a rágalmazó, “ — felelt Diogenes és ezzel hü jellemportrait-ját adta századokkal ezelőtt oly embernek, ki egy személyben a házi és vad állat tulajdonságait egyesíti magában politikai életének a legundokabb hitványságig alászállott jelenségeiben. Soha ember ocsmányabb szerepben nem szolgálta gazdáját, mint ez a „hizelkedő és rágalmazó“ gonosz csont. Annyira nem ad magára semmit, hogy nem is tud szégyelleni, s nincs oly kiküldetés és megbízás, melyet el nem vállalna. Mikor még „A helyzethez“ volt szava, kijelenté, hogy „nem lehet Magyarországon értelmes ember és becsületes politikus, aki ne volna kénytelen belátni és elismerni, hogy a szabadelvű két nagy párt egyesülése nélkül a legutóbbi tárgyalások eredménye sokkal roszabb lett volna hazánkra a mostaninál. „Logikailag az folyt volna e kijelentésből, hogy Csernátony úr, ki a megkötött kiegyezést a lehető „legjobb, képesebb, erőteljesebb és önzetlenebb“ kormány részéről más kormányok által netalán megkötendőknél kedvezőbbnek tartja, rá is fog szavazni. Annál inkább hihette volna ezt minden belátó okos ember, mert Csernátony dühe féktelenségének legszélesebb kitöréseivel igyekezett agglegényi tollával megmarni, ki nem esküszik meg szentül, hogy a Tisza kabinetnél „jobb erőteljesebb és önzetlenebb“ nincs, nem volt, nem lesz, mióta a világ fenáll, s míg világ lesz. Az ő czigánylelke példa kedvéért azonnal meg is kezdte az esküvést tajtékos átkozódás közben egész odáig, ahol lapjának nyilvánosságra szánt, de kevésre becsült sorai között verte bálpoklos mellét, hogy „mérget vehet rá“ a „Pesti Napló“ miszerint a párt megbomlani nem fog, így és ehez hasonlókkal firkantgatta tele a hazudozások és ellenmondások rész hitelén tengődő s a leplezetlen politikai aljasság „Sauwirth“-ságával publikumot fogdosó közlönyt, hogy maga mindazt megfordítva tegye, amire Belzebub álnokságával esküdözött. Szavazott „nem“-mel és kilépett a pártból, de azért Catilina „értelmes és becsületes politikus“, Csernátony pedig leheli a mérget, mint az Aeneis hydrája, csakhogy elnyelni ne kellessen. Önküzdelemmel járt, hogy újra foglalkozzunk a romlottság e szemenszedett specialitásával, kinek társasága és cselekedetei egymagukban jellemzik Tisza Kálmánt, mert bizonyságot tesznek, hogy eszközeiben a leggyűlöletesebb és legocsmányabb szolgálatokra is mindenkor kész eszközt választotta ki. Lehet ennélfogva képzelni, hogy sok önmegtagadásba kerül az efféle irodalmi béres cseléd rakonczátlanságaival szembeszállni; de utóvégre is a hírlapírói kötelességérzet nem válogathat a finnyás és durva helyzetek közt tetszése szerint, hanem akarva, nem akarva fel kell vennie úgy a keztyüt, valamint a csárdabeli legénykedés kurjantásait. A helyzet itt az úr, hol ha Umbro pap csodaszerével nem bir a toll, hogy „álomba ringassa a viperafajt“, hát a vasbélyegzőt veszi elő: kimutatni a helyet, mely e fajta társadalommételyezőket és politikát rontókat megilleti. Foglalkoznunk kell Csernátonyval, bármennyire roszul esik is, különösen két okból: először ferenczvárosi szereplésének házi állatiaskodása, másodszor „Ellenőr“-beli vad állatiaskodása, vagyis a diogenesi „hizelkedő és rágalmazó“ kettős eljátszása miatt. Sokkal szembetűnőbbek tisztességtelen és jellemtelen mance-ai e kettős szereplésnek, hogysem kimerítő és élesen elkülönítő megjegyzések kíséretében kellene feltálalni ama országos közönségnek, mely előtt Csernátony úr annyi hitelt sem élvez többé, mint a szájaskodó Falstaff, vagy falun házaló gyűrűs. Elütő szavazata és a körből való kilépése nem is azért keltett feltűnést, mintha komolynak vagy őszintének tartotta volna bárki akár saját, akár az ellenfél táborában, inkább boszankodó kérdezősködős természetével bírt az ámuló közönség megdöbbenése. „Miben töri fejét már újra ez udvari bohócz?“ — ez volt értelme a feltűnés haragos és comicus színezetű discursusának. Tegnap aztán felelt saját maga rá, még pedig oly módon, hogy most utólagosan még a megjelentek túlnyomó része is csodálja phlegmáját, amiért ki nem fütyülte e jó intrikust, de ügyetlen színészt. Mert hát orrszarvú vastagságnyi arczből kell hozzá kétségtelenül, hogy ugyanazon ember, ki előtte való nap gazdája érdekében megírta : „Ebből önként következvén a becsületbeli kötelezettség, hogy az ősszel benyújtandó törvényjavaslatokat nem fogja ellenezni senki azok közül, kik most a pártértekezleten, a kormány által kimutatott egyezkedési alapok helyeslésére szavaznak ;“ ugyanez az ember, kire viszont a „nem“-mel való szavazásnak az egyezséget helytelenítő ténye sokkal indokoltabb és jogosultabb szempontból hárította a becsületbeli kötelezettséget, hogy ellenezni fogja Tisza úr javaslatait ősszel is: most vasárnap nem átallotta szemérmetlenül bevallani a világ előtt, hogy ő maga részéről a becsületre nem ad semmit. Azért-e ne, mert „ahol nincs, ott ne keress“, avagy más valamiért, ki tudná megmondani, elég az, hogy beszólt következőleg: „Kijelentem, hogy ámbár a dolgok mai állásában s azon oknál fogva, melyet előadtam, a kormány eljárása ellen szavaztam és a szabadelvű párt köréből kilépni kötelességemnek tartottam, egyátalában semmi ígéretet nem teszek, hogyha hazánk viszonyai netalán megváltoznának, ősszel, télen, amikor az ügyek tárgyalás alá kerülnek, nem fogok-e másképen határozni szavazatomat illetőleg.“ Na már ide azzal az emberrel, bármifélszőrű és és zficzamú csoda válfajhoz tartozzék is, aki egy fagaras ára értéket helyez a máról holnapra őrületes becstelenséggel hazudozó ember szavára ? Lehetetlen, hogy akadjon lélek, mihelyt tízezerszeresen nagyító górcsővön keresztül parány alakjában, észrevehető becsületérzet lakozik is szívében, aki a színét, jellemét, szavát, mérges férgek szaporaságával cserélgető politikusra hederítsen valamit. Pedig volna még sok mondanivaló arról az eljárásról, a melyet az utóbbi időkben tricoche-cacoietti rohamos szerep- és jellemcserével fölvett az „Ellenőr“ csúfos hírre vergődött szerkesztője. Elég azonban kifejezést adni azon általános nézetnek, hogy legújabb magatartását a Tisza Kálmánnak kéz alatt teendő szolgálatokkal magyarázgatják. S annyi bizonyos, hogy mostani szerepének semmi egyéb czélja nincs, mint a rémet és nyájőrt játszani, ijeszteni és szaglálódni a kilépettek körül. Mintha bizony ezen férfiaknak értelmisége és akaratereje ki nem nőtt volna az afféle fogások hathatóssága alól. És ezzel végeztünk volna utálatos föllépésének szörnymaskarádéival, ha torz következetlenségeiben idáig nem ragaszkodik, hogy ő „a personal unió“ barátja és Jézus Krisztus mellett szájára veszi Garibaldi nevét. Judás is homlokon csókolta a megváltót, Csernátony sem árulhatta volna el jobban Garibaldit, minthogy ajkára veszi nevét, mely tisztességesebb bánásmódra méltó minden esetre az ely emberénél, ki barátja egy elvnek, a personai uniónak, de ugyanakkor megtagadja és elárulja a külön vámterületet, mely szerinte is egyenest a nagy czélhoz vezet. Ilyen ez ember minden mozdulatában. Gyalázat fakad száján, akkor is, mikor nagyot akar mondani. Hazugsággal mosakodik feketére, mint egy koromban meghentergetett szerecsen, és rágalommal táplálkozik, mint az élők vérét szívó vampyr. Már neki ez a mestersége. Innen ered lapjában a féligmeddig, de kiszámított részakarattal odavetett bir. Mocsáry Lajos és Simonyi Ernő „Frankenbewegung“-járól, „melynek — ármányos pletykálkodása szerint — útját már rég egyengeti a szélső baloldal egyik töredéke“. Azaz, hogy egyengetné, ha akadna oly oktondi fráter széles ez ország „szélső baloldali“ egyénei közül, aki kész volna Tisza szárazmalmának megállott kerekeit hajtani. Hanem hát ily bolond nem akad pártunkban, s igy jó lesz lemondania egyszer s mindenkorra a kárörömről, melynek karjaiba ígéri vetni hahotázó kedvét, midőn elvetemült czélzatokkal ama gonosz gyanúsítás a szélrózsának bocsátja. Már tegnap szándékoztunk e részben rendreutasítani pletykagyártó kofálkodását, ha egyáltalán érdemelne Csernátony ur bármily szava oly figyelmet, melyre rögtön felelni kell. Kivált, ha a gyanúsítás egy czélját tévesztett fusio, egy bukófélben levő pottentata üres mintázatát állítja fel oly veremül, melybe Mocsáry és Simonyi eszét beszéditve látni, mikor veremben ott kínlódik az elvfeladás kutvedrén leereszkedő rókakompánia reménytelenül és haldokló félben, míg nem akad egy jámbor kecske, kit a másik vederrel lecsalhat, hogy maga ugyanakkor a szabadba emelkedhessék fogdájából. Hát ha ily kecskét keres a rókakoma, keressen másutt, mert itt ugyan nem talál fiányit sem azokból az együgyű mekegő jószágokból, kik azt a szabaditó bukfenczet megtegyék feléjük. Ez az egy párt van, mely le nem zárta magát s nagy czélokkal, kitartó törekvést, szívós következetességet, jellemezős becsületességet tanúsít. Meghiszszük, hogy a ragadozó, és ravaszkodó társaság erkölcsileg és politikailag megbukott emberei szeretnének gúnyos és csúfondároskodó positiótól végignézni hasonló jelenetet, csakogy a parlamentarismusra és a szereplő egyéniségekre végzetes kimenetelű ilyféle színjátékhoz nem fognak embert innen kötéllel sem. „Ha lenne gyáva köztünk, ha volna szökevény, Féltében ki visszaianna vizen át, Hadd leljen e habok közt gyalázatos halált.“ A „Niebelung“ ez ének sorát valljuk mi, s nem kívánkozunk abba a halálba, melyet önök számára a nemzet meggyaláztatásukból készít. Ha politikájukkal megteremtették maguk körül a gyalázat habjait, legyenek készen, hogy fejekre zúdítsa a közvélemény, de ebben aztán hiába osztanák meg sorsukat a tisztességes politika férfiaival, az egészen és egyedül vezéregyéniségeiket illeti. Verhovay Gyula. A közigazgatási bizottság tegnap d. e. 11 órakor tartott ülésében tárgyalván, terjedelmesebb általános vita után elfogadta a kisebb városok törvényhatósági hatáskörének megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, utasítván Gullner Gyula előadót, hogy a jelentést a ház hétfői ülésében nyújtsa be. Felhívás Lovász Miklós Szin választókerület képviselőjéhez. Miután képviselő úr 1875. nyárelő 25-én kelt és választóihoz intézett nyilatkozatának fő pontjában azt mondja, „az állam nyomasztó pénzügyeinek rendezése érdekében, minden módot, mely abban az egyensúly mielőbbi helyreállítására irányul, pártolni fog“, továbbá 3-ik pontjában „ha a határvám vagyis harminczad rendezését oly módon keresztül vinni nem sikerül, miként hazánk nyers terményének előnyös kivitele, iparunk akadálytalan fejlődhetése, a kereskedelmünk haszonhajtó üzlete, valamint a behozandó áruk utáni fogyasztási adónak a birodalom két része között igazságos megosztása biztosítva legyen; készebbek leszünk hazánk határán külön vámvonal felállítását pártolni.“ —Miután képviselő úr a szabadelvű párt e hó 9-én tartott értekezleteiben részt vett, de sajnos azon t. tagok nevei között, — nem volt olvasható, kik el nem fogadták a Tisza Kálmán kormánya által aláírt, szégyenteljes, és a koldusbotot az ország kezeibe kényszerítő egyességet; felhívjuk, legyen szíves eljárását indokolni, miképen képes jelen hallgatását összeegyeztetni, választóihoz intézett nyilatkozatával, hogy annak alapján, a kerület becsülete érdekében a szükséges lépéseket megtehessük. — Több Szin kerületi választó. Az Olaszország és Ausztria s Magyarország között fenálló kereskedelmi szerződés egy bécsi jelentés szerint, tekintettel a Magyarország és Ausztria közt folyó alkudozások befejezetlen voltára, 1877 jul. 1-éig meghosszabittatott. A közös költségvetés. A delegátiók elébe terjesztendő közös költségvetési előirányzatból, melynek füzeteit ma délben kaptuk meg, közöljük a következő summarius tételeket : Szükséglet: 1. Külügyminisztérium: rendes 4,299,180 forint, rendkívüli 38,800, összesen 4,337,980 ft. 2. Hadügyminisztérium: rendes (szárazföldi és teng. hadsereg) 99.997,963 forint, rendkívüli 13.607,711 forint; összesen 113.605,674 forint. 3. Közös pénzügyminiszt.: rendes 1,854,564 frt, rendkiv. 1050 frt; összesen 1,855,614 frt. 4. Számvevőszék: rendes 129,670 frt. Az összes szükséglet tesz: rendes 106 mil. 281,377 frt, rendkiv. 13,647,561 frtot, összesen 119,928,938 frt. Ebből levonva a fedezetet, mely tesz 5,679,730 frtot, marad nettó szükséglet, rendes 100,601,647 frt, rendkiv. 13,647 ezer 561 frt, összesen 114,249,208 frt.