Egyetértés, 1876. június (10. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-03 / 128. szám
X. évfolyam Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva : Egy évre..........................................20.— Félévre..........................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 128. szám Szombat, 1876. junius 8. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: ‘Budapest IV. megyeházéi' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. A magyar delegatiófól. Tegye szívére a kezét e hazának akármelyik polgára és vallja meg önmagában őszintén, tiszta lelkiismeretének sugalló szava szerint: lehet-e ezek között a mi kínnal bérlelt nyomorúságos viszonyaink között indokolni valamivel a magyar delegatió azon eljárását, hogy csupán a hadügyi budget tételeinél megszavazott több mint félmillióval nagyobb összeget a közösügyes kiadásokra, mint az osztrák delegátió ? Tegye szívére a kezét Magyarország akármelyik fia, és mondja meg nyíltan, férfihez illő határozottsággal: mit vél arról,hogy egy osztrák delegátus kénytelen volt felszólalni a magyar közösügyes urak bőségeskedése ellen, és figyelmeztetni őket arra, hogy ne költsenek oly nagy összegeket a német hadseregre ? Vagy fojtsa hát vissza szive érzeményét s altassa el lelkiismeretét, hanem eszét kérdezze akár magyar, akár muszka vagy tahiti legyen is, és nyilatkoztassa ki becsületesen: vájjon van és gondolható-e itt olyan körülmény, amely mellett nem a könnyelműség és kishitűség tényének tűnnék föl az az abnormis factum, hogy e magyar nevet viselő s magyar polgárok közé számított „patrióták" több áldozattal képesek szolgálni a mi népünk zsebéből az osztrák érdekeknek, mint az osztrákok a saját magukénak ?! Mert, hogy a mi érdekünk nem kíván az osztráknál is osztrákabb „áldozatkészséget“ sem a „birodalmi“ nagyság sem pedig saját javunk szempontjából, azt legjobban tudhatják azok, akik a felelőséggel nem járó delegationalismus köpönyege alatt ágyúbronzba és puskacsőbe hajlandók öntetni millióinkat. És bizony csodálni lehet a megújítás rendszerének azt a következetességét, amellyel évről-évre vágnak sebet az állam testében, hogy a „monarchia“ fényes képet mutathasson kifelé akkor, mikor belső fekélyeinket csak jól-rosszul rejtő ronggyal igyekezünk elpalástolni a magunké és a világ szeme elől. A magyar delegátió ma délután tartott ülésében „kiegyenlítette“ azon különbözeteket, amelyek nemcsak a hadügyi, hanem az összes közös költségvetés egyes tételeinél a két delegátió eltérő proponációi folytán felmerültek. Más szóval: a magyar delegatió általában véve kegyes volt belenyugodni azon összegek törlésébe, amelyeket az osztrák delegatió indítványozott, és ellentmondás nélkül fejet bólintott azon többletek elfogadására, amelyeknél előbb elég merész volt pro forma néhány ezer forintnyi megtakarítást indítványozni a „subások“ elvakítására , hogy könnyebben csusszék a milliók massája s torkukon ne akadjon a közösügyes szép áldások falatja. Welche Grossmuth! — vom Geld der Nation. Ha tekintetbe vesszük, hogy tavaly ezekhez hasonlóan az osztrák delegátió ugyan e tételeknél 775,700 frttal kívánt többet törölni a magyarnál, a tengerészetnél pedig 717,200 forintnyi költségkeresbítést előirányzott a magyar delegátió sarirának is kevés 10,000 frtnyi törlése ellenében: felmerül bennünk a kérdés, hogy a részakarat, vagy az érzéketlenség ördöge űzi-e játékát azokkal, akik a közösügyes kiadások ilyetén összeállításának pénzügyi eredményeivel nem látszanak törődni, és Magyarország erkölcsi veszteségeit meg teljesen ignorálják. Mi megtakarításokat a közös kormány előterjesztéseivel szemben nem vártunk. Ha a múlt évben a normális nemzetközi viszonyok között a fentebbi eredményeket tüntette föl a delegátiók működése, el voltunk rá készülve, hogy a jelenlegi politikai konstellációkban bő alkalma fog kínálkozni a mindent megszavazunk elvének keresztülvitelére. De az erkölcsi vesztesség, a leverő tapasztalat, hogy a magyar parlament többségének választottjai a közös mósok igényeinek szükebb térre szorítását meg sem kísérlették; a gyász hatásu érzet, hogy a nyomorban sinlő nemzet óhajait figyelembe nem vették s terhein könnyíteni nem is akartak. — ez szomorít s fáj épen úgy, mint az, hogy a milliókat indokolatlanul kihányták. Krátky: Alkalmasint ez a remek tulajdonsága teszi Miskolczot oly elégedetté, hogy párját keresni kell, ha ugyan, mint fogadni lehetne rá, az a bizalmi szavazat igazabban bizalmatlansági felirat jelegével nem bir. Mert ha bizalmával bírna, ki kell függeszteni másolatban a városnak mind a négy sarkára illendő pellengér alá, hadd lássa a világ, kik azon gyönyörűséges emberek, kik tréfát űznek a haza szomorú helyzetéből s Magyarország bécsi halálitéletének gyalázatából. «* * Ujfalussy Miklós Remetemezőn 1875. junius 25-én kelt a nagy-bányai választó kerület tisztelt közönségéhez intézett programmjában legelőbb is, az akkori divat szerint, felesküszik a szabadelvűnek csúfolt kormánypárt zászlója alá. Elég őszinte nem ceremóniázni, mint balközépi képviselők, hogy tulajdonkép fusió confusió-e az az egypárttá gyúrás komédiája, azaz, hogy melyik olvadt a másikba. Ujfalussy úr kimondja kereken, hogy részéről örömmel üdvözli „a két nagy párt összeolvadását.“ Oly annyira ellágyul e feletti örömében, hogy magamagáról is elmondja „abba beleolvadtam.“ Mivel olvasztották annyira bele, s hogyan olvadt oly hirtelen el, viaszk-e, zsír-e, vaj-e, szurok-e arról nem ad számot, a választó közönségnek elég volt, hogy „beleolvadt.“ Hanem azért meg kell adni, hogy a nagy pártmintába olvadás dolgában nem volt egészen nyers mássá, mert alakot kívánt adni a kormány programmjának, midőn előadta, minő feltételekkel kész „egész odaadással támogatni.“ így programmjában találjuk Ökölnyi betűkkel szedve a következő pontokat : 1) „Hazánk pénzügyi viszonyainak megjavítása.“ 2) „Adóképesség emelése, kereskedelmi és vámszerződéseinek igazságos rendezése által, mely utóbbi ha nem sikerülne, még védsorompók felállítása mellett is.“ 3) „Önálló jegybank létesítése által.“ Látható ezekből, hogy Ujfalussy Miklós urnak különösen az adóképesség emelése körül tisztult fogalmai voltak, midőn nagyon helyesen a vámszerződés igazságos rendezésétől várta a kedvezőbb állapot létrehozását. Elannyira tisztult nézetekkel bírt, hogy még a védsorompókat is fölvette programmjába, ha igazságosan rendezni nem sikerül a vámkérdést. No már aki ily világos fővel bír, mint jelölt, férfi lesz, mint képviselő is. Mert azt csak nem fogja az adóképesség emelésének elcsavarni, hogy az osztrák ipar érdekében fölemelt vámtételekből most újabb, s jelentékeny teher háramlik túlságosan igénybe vett választóinak vállaira. Ujfalussy úr ennélfogva már legközelebb biztosítani fogja választóit, hogy ő ura marad szavának, s nem fogadja el az egyességet. * Horváth Lajos Miskolcz városának a népszerü „igen“-ekkel koszoruzott érdemekben gazdag képviselőjéhez jutottunk a sorrendben. Nagy mamelukot énekelünk meg az bizonyos ; falra borsót hányunk az még bizonyosabb ; de azért éljenek azon vakok, kik még ezentulra is képesek ráadni szavazatukat, mert hát övék a dicsőség, hogy nincsen párja az örökös kormánypártiság és odaadó szavazás terén Horváth Lajosnak. Mindazáltal isten ments tagadni, hogy választói előtt nem önérzetes, nem független ember. Egykét phrasis rendkívül tetszetős színt kölcsönöz férfiatlanságának. Ha a mandátum megvan, üsse ki a választókat is, az önérzetet is, az országot is, ő szavaz, mint a parancsolat. Csoda-e aztán, ha az Avas mentében ő a legnagyobb államférfiú, s megéri, hogy a Kálvárián egy külön kápolnát építenek számára, mint a a szavazás védszentjének, és az igent mekegő jámborság vértanúi kitartással diszelkedő apostolának. Diósgyőr úgyis közel esik, s aki támogatta Andrássyn kezdve Lónyait, az a nagy veszteséggel dolgozó gyár kohóiból megérdemel bízvást egy mameluk statuát. Mert, hogy Horváth Lajos mameluknak született isten, saját és választóinak kegyelméből, az oly tény, melyen mit sem változtat, hogy választás előtt voltak neki is fogadásai és nézetei az életbevágó kérdések közül. Takarosan hangzott például, hogy őszintén és erélyesen csak addig támogatja a kormányt, míg az „a feladat magaslatán áll.“ Az ország szemében e magaslatról immár lebukott a kormány, csakhogy Horváth Lajos egészen más szemmértéket használ. Mert amily arányban sülyed a „magaslatról“ a kormány, azon arányban keresi az alsóbb látpontokat Horváth Lajos, s így aztán természetessé válik, hogy bármennyire sülyed a kormány, ő annyival alantabbról tekint fel rá, s ezzel biztossá lesz, hogy mindig a feladat magaslatán láthatja a kormányok téterét. Nála puszta szójáték dolga volt, a „jövő országgyűléstől sokat vár, sokat remél, mert bizony ő rajta volt, hogy mentől kevesebbet tegyen, s mentől gyakrabban lehetetlenné tegyen mindenféle szép reményt. Horváth Lajos ur 1875. június 15-én mondott programmjában találhatók egyébiránt a következő dolgok: „Az államháztartás súlyegyénének helyreállítása. Mondottam a múlt alkalommal, s ismétlem ma is, hogy a súlyegyént helyre kell állítanunk első sorban és minden áron.“ Ehlárfári, majd helyreüti azt a 35 milliónyi deficit, s újabbnál újabb adó, s ha ez sem, akkor bizonyára a pénzügyi bukás. Punktum. Horváth Lajos úr szavát tartotta: „El kell követnünk mindent, hogy hitelviszonyaink javuljanak, hogy a mezei gazdaság, ipar és kereskedelem lendületet nyerjen, s általában, hogy az ország adóképessége növekedjék.“ Szép, de kitörődnék mindezzel választások után, s az országházban. Majd segít az iparon a vámszövetség, mely emeli az osztrák ipart, s miután a „birodalom egysége“ első és főfontosságú elv, az uralkodó politika mezején, napnál világosabb, hogy a közös vámhatáron közössé lesz az osztrák ipar is. Ennek felvirágzásáért bátran lehet bizalmat szavazni Horváth Lajos urnak. Legérdekesebb Horváth Lajos ur programmjában, hogy a quotát is fölvette és tárgyalta, s erről mondotta a mint jő. „Ezen kérdés elintézésénél a két állam adóképessége lesz a mérvadó. Itt számok beszélnek. A helyzet annyiban kedvezőbb ma, mint volt 1867-ben, hogy biztos adatok és a 8 évi tapasztalás tanulságai állanak rendelkezésére. A kormány és a törvényhozás meg fog tenni mindent a lehetőség határain belül, hogy a megállapítandó arány igazságos legyen.“ így nyilatkozott Miskolcz képviselője. De azért meg fogja szavazni az egyességet, mely a quotát az eddigi arányban állapitá meg, mit sem bederitve, hogy az ország adóképessége roszabb, és hogy „a számok beszélnek.“ Már ő csak Horváth Lajos marad. Miskolcz magyar polgárai szavazzatok neki osztrák bizalmat. S ha már a bizalmi felirat fölé kellenek szép czirádák is, igaz jelképül rajzoltassátok le egy akasztófa kötelére Hungária mellszobrát, mert hiszen Miskolcz így is, úgy is osztrákiában is Miskolcz maradhat. Az orosz nagykövet az utóbbi két nap alatt folytonosan dolgozik, s míg a többi nagykövetek Budapest nevezetességeit, szépségeit szemlélgetik, addig Novikovo feltűnően visszavonultan dolgozik szobájában, hova Andrásy grófon, Hoffmann oszt. tanácsos s udvari küldönczökön kívül ki sem mehet be. A nagy követnek ezen folytonos munkálkodása kapcsolatban van a legközelebb végbement török trónváltozással, mely a diplomaták eddigi terveit mind halomra döntötte, s azok helyett újakat kell alkotniok. Az orosz követ egyike azoknak, kiket a váratlan török trónváltozás rendkívül meglepett. — Délután Hoffmann nála volt s több órát töltött ott. Holnap a nagykövet Bécsbe utazik. * A német nagykövet és titkárja a ma esti vonattal Bécsbe utaztak. A kisbirtoki földhitelszervezet és a „Hon". i. E napokban értesültünk arról, hogy a kisbirtokosok hitelügye rendezése tárgyában egybehívott enquette-bizottság mellé kirendelt kormányküldöttség felterjesztő jelentését, melyben a kisbirtokosok hitelügye szervezése czéljából készült tervet nemcsak helyesnek s keresztülvihetőnek mondá, hanem sürgetőleg ajánlotta is megvalósítását. E hírrel egyidejűleg megjelent a „Hon“ban egy vezérczikk e czim alatt: „Egy illusióval kevesebb“, mely valótlanságokból indulva ki, meghiúsult illusiónak tünteti fel a kisbirtoki hitelszervezet tervét. Megvalljuk, hogy nem szólnánk ez ügyhöz, mely immár kivitelképessé lett, és nincs is kedvünk a „Hon“-t azon a téren tetten kapni, amelyen a hazugság és a rágalom erkölcstelenítő bűneit gyakorolja a közönség félrevezetésére, de miután nem akarhatjuk az ily rószakaratú eljárást büntetlenül hagyni, szavunkat vissza nem fojthatjuk. Tárgyilagosak akarunk lenni, mert egy komoly ügyben a személyeskedés czivódássá fajulhatna, mi csak lerontaná a közönség szemében az általunk oly gyakran hangoztatott ügynek szentségét és magasztosságát. A „Hon“ nem átallotta ugyan a magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesülés létesítő bizottságról szólva, azt állítani, hogy a midőn e bizottság felszólította a hitelintézeteket az általa tervbe vett szervezethez leendő csatlakozásra „a nagyobb városok egyetlen hitelintézete sem ült fel neki;“ mi más szavakkal azt jelenti, hogy a nagyobb városok egyetlen hitelintézete sem hagyta magát a létesítő bizottság hálójába vonni, azáltal rászedetni. Az ily merényletre nincs szavunk; a létesítő bizottság tagjai az ilyet csak visszautasíthatják, de nem léphetnek ez iránt a bizonyítás terére egy orvtámadóval szemben. És ezt annál inkább tételezzük fel a létesítő bizottságról, mert csupa oly tagokkal bir, kik mindenkor a közügyeknek voltak bátor előharczosai és most is egy oly intézmény megvalósításán fáradoznak, a mely csakis a nép jólétét czélozza, a melynél nincs és nem is lehet nyerészkedésről, syndicatusról, szédelgő intézkedésről szó. De nézzük magát a czikket, mely tudatlanság és roszakarattal párosult vakmerőséggel pálczát tör egy terv felett oly alapokon, melyek hazugság és rágalomban gyökereznek. A létesítő bizottságról azt állítja a „Hon“, hogy működésének eddig nyilvánosságra jutott eredménye abban foglalható össze, „hogy több vidéki népbank és takarékpénztár hajlandónak mutatkozott, ha az egyesület létrejö, vele összeköttetésbe lépni, illetőleg vidéki egyletet alakítani, de feltűnő az, hogy sem a főváros, sem a nagyobb városok egyetlen nagyobb és nevezetesebb hitelintézete sem tanúsított semmi hajlandóságot erre.“ Ez állítás minden izében valótlan, és maliciózus. Ha a „Hon“ figyelemmel kísérte volna a létesítő bizottság működését, amely nyíltan, hogy úgy ne mondjuk, a nagy közönség láttára történt, úgy tudnia kellene, hogy nem „mutatkozott“ hajlandóság a csatlakozásra, hanem, hogy lelkesebbnél lelkesebb szavakkal üdvözölték a felszólított vidéki önsegély egyletek és népbankok a terv létrejöttét és a legkészségesebben, még alapítványok tételével is — jóllehet ez utóbbiakra fel sem szólíttattak — bejelentették csatlakozási készségüket. A lapokban közzétett csatlakozási nyilatkozatokból még utólagosan is meggyőződhetik a „jámbor“ „Hon“ részakaratú vezérczikkezője ez állításunk igaz voltáról. A létesítő bizottság tudtunkkal csak a vidéki önsegélyegyleteket és népbankokat szólította fel a csatlakozásra, miután ezeknek szervezete s alapjai megegyeznek a tervezett mezőgazdasági előlegegyletekkel és ép azon néposztálybelieket bírják tagokul, akiknek számára ily előlegegyletek terveztetnek. A „Hon“ azonban súlyt fektet a fővárosi és városi hitelintézetekre, ezzel azonban csak azt árulja el, hogy mennyire nincs beavatva a tervezett hitelorganismus czéljába. Naivságot árul el pedig azzal, hogy ott keresi a mezőgazdasági előlegegyleteknek alkalmas hitelintézeteket, hol sem a kisbirtokos, sem a földmivelő néposztály nincs képviselve. A létesítő bizottság nem keresett meg egy fővárosi intézetet sem, sőt a vidéki városokban is csakis a szervezetébe beilleszthető önsegélyző intézetekhez fordult, s nemcsak azért nem szólította fel azokat, mert a kisbirtokos osztály nincs bennük képviselve, hanem, mert egyátalán nem akar nagyobb s nevezetesebb pénzintézeteket körébe vonni. Ennek okai pedig kézzel foghatók. A létesítő bizottság ugyanis az önsegély és takarékosság elveit kívánja az egyleteknél uralomra juttatni; részvénytársulatoknál ezt nem teheti, miután ezek a nyerészkedés czéljából az önszükséglet határait gyakran túllépik és ezzel koczkáztatják saját fenállásukat, sőt kérdésessé is tennék az egész hitelszervezet megbízhatóságát. A tervezett központi intézet feladatával ellenkeznék nagy intézeteknek a szövetségbe vonása, mert ilyenekkel a hitelügy deczentralisatióját nem vihetni keresztül. Részünkről csakis helyeseljük, hogy a létesítő bizottság nem nagyzó törekvéseknek, hanem a dolog természetes rendjének hódol, a midőn egy Schultze-Delitzsch s más külföldi szaktudósok tanácsai után indulva, arra fekteti a legnagyobb súlyt, hogy minél kisebb egyletekkel bírjon s ezeknek működési köre minél szükebb területre szorítkozzék. A „Hon“ hibát, felsülést látván abban, hogy nagy intézetek nem csatlakoztak a tervbe vett szervezethez, ezen a külföldi szaktudósokkal és a gyakorlat embereivel ellenkező felfogásával csakis a nemzetgazdaságban s különösen a szövetkezeti ügyben való járatlansága és tájékozatlanságának adta jelét. Különben ismételve mondjuk, hogy idézett állítása valótlan, mert hiszen, ha kell, elősorolhatunk nem egy városi intézetet, mely lelkesen csatlakozott a tervbe vett szervezethez s hogy csak néhányat említsünk, álljanak itt a következők: bejelentette csatlakozási készségét az első pozsonyi önsegélyző egylet, az aradi népbank, az eperjesi népbank, a sárospataki takarék- és kölcsönegyesület mint népbank, a révkomáromi önsegélyzőegylet, az ungvári népbank, a bajai kölcsönsegélyző egylet,a Jászberényben székelő jászkerületi népbank, a nyitrai kölcsönös segélyzőegylet, a holdmezővásárhelyi népbank, a nagykárolyi önsegélyző népbank, a bakabányai segélyzőegylet, a zalaegerszegi önsegélyzőegylet sat. Hogyan merheti hát egy lap a való tényállással ellenkezőleg a közönség félrevezetése czéljából azon hazugságot ciceró betűkkel hirdetni, hogy egy városi intézet sem csatlakozott a tervezett kisbirtoki hitelszervezethez! Az ily lap csak megvetést érdemel. Czikkirő reflectál Raffeisen (talán Raiffeisen?) Held és Schultze-Delifczsch véleményére, természetesen szintén az igazsággal ellenkezőleg, de nem említi fel dr. Marcnét Gusztáv, bécsi tanárnak levelét, mely szintén napvilágot látott helybeli lapokban, és amely a létesítő bizottság tervről azt mondá, hogy az osztrák kormány elhatározta e tervvel teljesen megegyező kisbirtoki hitelszervezetet létesíteni Ausztria számára. Ily fényes bizonyítékát a létesítő bizottság terve életrevalóságának elhallgatni csakis a büntetlenség tudatában már-már határt nem ismerő részakarat képes, mely a vakondok módjára tör utat valótlan, elferdítő és rágalmazó szavainak. De a „Hon“ nem érte be ezen itt joggal neki tulajdonított bűnökkel, hanem hogy Basiliája tökéletes legyen, még a gyanúsítás terére is lépett, hogy ezzel is compromittálja a létesítő bizottságot. Gyanúsításaira csak azt felelhetjük, hogy Held leveléből igenis kimaradt egy rész s ez levele, bevezetése, mely inkább udvariassági nyilatkozatokból állott, minőket nem szokás közzétenni, s különösen azért nem is küldött meg a lapoknak a létesítő bizottság, miután már nagyon igénybe vette a lapok hasábjait az általa képviselt ügyben, amelyért más országban bizonyára nem kellett volna sem a védelem, sem a sürgetés terére lépnie. Merő valótlanság az is, hogy a külföldi szakértők nem helyeselték feltétlenül a kisbirtoki hitelszervezet tervét. Olvassa el a „Hon“ vezérczikkezője saját lapja (!) 89-ik számát, melyben Raiffeisen nyilatkozata közzé lett téve, ebből megláthatja, hogy e kitűnő szakember nemcsak a szervezet alapelveit, jóllehet azok saját intézete alapelveitől teljesen elütnek, hanem még technikai részét is helyesli, és vegye elő a helybeli nagy politikai lapokban megjelent Held féle nyilatkozatot, melyből szintén meg fogja tudni, hogy e kitűnő tudós nemcsak határozottan helyesli, hanem „ingenies“-nek is mondja a tervet. „Miért nem mutatja fel“ — kérdi a czikkíró — a „működő bizottság“ Raffeisen vagy Held Adolf egyetlen sorát, melyben a jelzálogüzletet helyeslik és kivihetőnek, hasznosnak mondják a kisbirtokosokra nézve?“ s elég vakmerő e kérdéshez hozzáfűzni e szavakat: „Erre feleljen, mert ettől függ terve.“ Ismét hazugság. A jámbor „Hon“, úgy látszik, már ki sem jő e bűnéből. Olvassa el ugyan a „Hon“ folyó évi 89-ik számát, melybe Raffeisen véleménye megjelent, s mely a többi között a jelzálogüzletre nézve a következő sorokat tartalmazza: „A jelzálog- és személyes hitel ugya mint önök tervezik,elégítendő ki. A záloglevél kibocsátást nemcsak gyakorlatilag hasznosnak, hanem szükségesnek is tartom. Kétségtelen, hogy az önök által tervezett intézetnek kellő biztosítékokra alapított záloglevelei úgy a bel-, mint a külföldön nagy kelendőségre számíthatnak. Sajnálatra méltó dolog volna, ha a magyar kormány humanitárius, a nép túlnyomó részének jólétét czélzó vállalkozásokat nem támogatná minden tekintetben s különösen nem engedné meg, hogy zálogleveleik, mint teljesen biztos értékpapírok letétkép használtassanak, s ha nem ajánlaná zálogleveleiket az illető intézeteknek mint oly papírt, a melynek biztonsága iránt kétséget támasztani nem lehet. Továbbá Held Adolfnak a helybeli lapokban közzétett nyilatkozatában e passus vonatkozik a jelzálogüzletre: „Ferner möchte ich bemerken, dass die Art und Weise, wie sie durch eine scharf gegliederte Organisation dem Real- und Personal-Credit zugleich, aber jedem auf besonderem Wege dienen wollen, mir sehr inge n i ö s erscheint.“ Hogy írhatott tehát a „Hon“ vezérczikkezője ily valótlanságot? Mit gondolhat a „Hon“ olvasója, ha látja, hogy e lap vezérczikkezője nem olvassa el azt a lapot sem, amelynek munkatársa, hogy nem olvassa el azon szakértői nyilatkozatokat sem, melyekre czikkében hivatkozik? És ez a vezérczikkező meri idézett kérdése után e szavakat leírni: „Erre feleljen (a működő bizottság),mert ettől függ terve:“ úgy tudjuk, hogy a rágalmazó Basilio nem arrogált magának ehhez hasonló modort, ilyenre csak egy Tartuffe vállalkozott, ki kész volt Orgont, az ő jótevőjét saját házából kitaszítani. Juhász Mihály úrhoz, Kassa város országgyűlési képviselőjéhez, a polgárságnak május hó 14-iki közgyűléséből következő levél intéztetett: Mélyen tisztelt Képviselő úr ! _ Hogy szab. kir. Kassa város közönségének képviselőtestülete s a kassai kereskedelmi és iparkamara az önálló vámterület és független bank felállítása iránt az országgyűléshez feliratot intéztek: arról Önnek, tisztelt képviselő úr, bizonyára tudomása van, és mint kebelünkben lakozó, ismerni fogja az indokokat is, melyek a fent nevezett testületeket a felírás elhatározásában vezérelték. Városunk kiválólag kereskedelmi és iparos város, igy eltekintve az 1867. XII. tc. 63 ik §-ától, mely méltányos egyezség nem sikerülése esetén visszaadja önrendelkezési jogunkat: városunk lakóinak már csak azért is föl kell emelni szavukat az önálló vámterület és független bank felállítása érdekében, mert oly egyezség, amilyet kormányunk az országgyűléssel elfogadtatni akar , legtöbbjétől városunk polgárai közül elvonja a megélhetési módot s szaporítani fogja a kereset nélkül maradottak számát. Éppen azért felette nehezünkre esett, hogy Ön, tisztelt képviselő úr, ha már a választóközönség nézetét, érzületét, meggyőződését óhajta kipuhatolni, alig néhány választónak különben is megoszlot véleményét méltóztatott latba vetni. A kassai polgárságnak mai napon megtartott pártnélküli népes közgyűlése nevében s megbízásából tehát az iránt vagyunk bátrak Önt, tisztelt képviselő úr, felkérni, méltóztassék városunk közérzületét becses figyelmére méltatni s annak idején, ha ti a vám s kereskedelmi, nem különben a bankügy az országgyűlés elbírálása alá kerül, szavazatát az önálló vámterület és független bank érdekében benyujtani. A becsületszó érdekében. Pénteki számunkból a lapbeosztás tekintetei kiszorították Ujfalussy Miklós úr programmját. S így most adjuk azt első helyen, bár mindenesetre több ok szól az elsőségre nézve Horváth Lajos miskolczi képviselő programmjának közlése mellett, — már csak azért is, mert egy kacsánál nagyobb hitelre alig számító hír, oly erősnek igyekezett feltüntetni Horváth Lajos ur állását, hogy még állítólag számára bizalmi irat is keringene Miskolcz polgárai között. Meglehet, hogy Miskolcz városa jelenleg oly kiváltságos előnyben részesül a kormányzat kitűnőségéből, Horváth Lajos ur állandó mamelukságából, s az ég kegyelméből, hogy ipara és kereskedelme nélkülözhet minden egészséges és független politikát, annyira virágzik minden téren. Tehát csak rajta a bizalmi szavazattal, mindig méltó az oly városhoz, melynek képviselője határtalan polegmával szavaz meg bármit.