Egyetértés, 1877. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1877-01-13 / 11. szám
XI. évfolyam. Budapest. Ellífizetési dij s Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................20.Félévre..................................................10.— Negyedévre...................................4. Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 7 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön S0 kr. Nyílttér: öt hasábos sor 30 krajczár. Lapunk pontos szétküldhetése végett figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy előfizetési megrendeléseiket mielőbb megtegyék. Csak idejében érkezett megrendelések teszik lehetővé a lap rendes és gyors expediálását Új előfizetőinket kérjük megrendelésüknél tisztán, olvashatólag kiírni a nevet, lakhelyet és utolsó óstát. Régi előfizetőink leghelyesebben cselekszenek, a eddigi czim-szfttagjokat a posta utalvány szélére ragasztva küldik be. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS“ Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre az ,,Egyetértés“ Mailóhivatalába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadó-hivatala, 1877-ik évi folyamára. Egész évre...........................20 frt. — kr. Fél évre . ....................... 0 frt. — kr. Negyed évre ...... 5 frt. — kr. Egy hóra................................1 frt. 80 kr. 11. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szombat, 1877. január 13. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 1, az, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. himzö-utcza 1. st. hová az előfizetési pénzek küldendők. Háboru-e vagy béke! Mulatságos volna, ha hosszadalmasságával a béketűrést ki nem fárasztaná a Konstantinápolyban tanácskozó diplomatiai mágusok értekezlete. Csakhogy ez a komédia, mely szeszélyesen változik naprólnapra, valóságos rémét képezi a hirlapiróknak. Idegessé tesz bennünket a legfőbb mértékben, ez a játék a szavakkal, komédia a javaslatokkal, ijesztősdi az áltekintéllyel, mikor az eredmény folyvást csak — semmi. Az érkező tudósítások szövevényes hálózatán és burkolt kétértelműségein lehetetlen a fondorlatok machineriáját figyelemmel kísérni működésének alapjáig, rugóinak értékéig, czéljainak valódiasságáig. A „boszorkányüst“ füstöl, de a főzetről mindez ideig világos fogalmat alkotni, a lefolyás eredményét megjósolni alkalmasint a diplomatia szakácsai sem képesek. Oly keveréke az ellenmondásoknak, amiről tudomást szerez a hit éhesen várakozó világ, hogy ámítás volna magát csak félig is tájékozottnak és félig is kielégítettnek tartani a dolgok zűrzavaros menetelével. Tegnapról mára megint oly nagyot szökkent az értekezlet baromfira mán a higany, hogy a hőfoka szinte elégségesnek látszik meggyujtani a keleti aknák elcsépelt hasonlatának elrongyolt kanóczát. Mert hát rettegj ok kiaszott csontu vén Európa! „a nézeteltéréseket a január 11-iki ülésen újra constatálták,“ s a porta újra „határozottan elvetette a garantia-pontokat summa summámra még egy „legutolsó“ ülés lesz, az „ultimátum“ tízszer elhalasztott okiratának tizenegyedikszer való — elhalasztása végett. Csodálatos nyelv az a diplomatiai! Szerfölött nagy baklövés az isteni gondviselést helyettesítő és mozgató újkori papságtól, hogy e nyelv használatát fölismerhető betűjelekből képzelt szavak és ezekből fűzött mondatok által igyekeznek a kamujukon kívül álló világgal közleni, holott okosabb dolgot mivelnének, ha a való eltitkolására az egyptomi hyeroglyph írásmódot fogadnák el, melyhez ezer évek múlva a föld összes tudósai nem bírják megtalálni a kulcsot. Pedig a rosettei Obelisben ugyanazon hyeroglyph szöveg meg van görög és meg kopt nyelven. Hanem meg kell adni, hogy az olvasás általánossága folytán, most már milliók által olvasható írásjegyekben közzétett értekezleti dolgok, utóférhetlenül képesek félrevezetni a száz meg száz nyelven beszélő közvéleményt És e tekintetben ép oly végtelen tért nyújtanak az elmélkedésre, amely rettenetes fejtörést adnak az egyptomi emlékek ékszerű jegyei közzé festett és vésett állat és néprajzi képek. Egyik a medvét mézet nyalva békének, másik erőt merítő háborús szándéknak olvassa; egyik a kétfejű sasnak szár’ny alá dugott szunyókálását nyakaszegett jámborságnak, másik az éles csőrt eltakargató veszélynek nézi. Hát még az oroszlán, mely egykor Byzancz császárainak diadalkocsiját húzta, s most nem Indiából s nem Afrikából, hanem egy ködös szigetország túlnépesült határai közül jár ki és be a szultán palotáján és egyszer szelídnek hiresztelik, mint a házőrző ebet, máskor agyarkodónak festik, mint a walesi herczeg indiai emlékül megszerzett párduczát. S végül, midőn a képletes irás valamennyi diplomatát jelző házi- és vadállatát végig kopogtatják és mutogatják a távirda fényképészetre is alkalmas műszerein, el nem marad Bismarck varsini buldogja sem, melyről Jókai csupa tiszteletből máig sem tudja vasból volt-e, vagy képzeletből. Furcsa állatsereglet ez a herold, hűbér és rablóvilágból czimeresen leszármazó és czimeresen oktondi hivatalos Európa! Aesop mesevilága megélénkül és egy tanácsban látjuk az állatvilág fejedelmeit vitatkozni és dönteni kérdésekben, melyek a népeket illetik. És míg ezek tanácskoznak, nemzetek félnek és reménykednek lázas kíváncsisággal élve a napokat; félnek érdekeikért, reménykednek életükért, várják a legmagasabb sorsintéző forum tusájának végét. S a tusa tart tovább, sas akar meggyőzni oroszlánt, buldog segít a medvének és azalatt szamár vezeti a jegyzőkönyvet. Meddig tart a cirkusi viadalok e paródiája? Ezt kérdik mindenünnen és lesik a coulissák mögé rejtett gyötrő játék végét. Kifáradt a hallgató publicum, kimerültek a sima kettyűs bajvívók is, s mégsem az fog történni, amit ők végeznek, hanem az, mit a történelem logikája meghatároz, s amit az államok természetes érdeke diktálni fog. Hasztalan fáradság javaslatokba önteni a kérdést, mert nincs oly jegyzőkönyvi minta, melynek papircsavarai közzé a török birodalom létjogai és az orosz terjeszkedési vágy tartósan ékelhetők. Nagy átalakulások forrongásban levő elemei, minő Törökország, s a hódítási czélok iára feszített nyíl, minő a czarismus, nem nyugodhatnak meg egy mintában. Amannak életfeladatává vált, hogy saját törvényei szerint forrja ki magát egészséges testté; ennek hatalma függ attól, hogy az ij húrja a nyíl kilövése előtt szakadásig ne feszítessék. A hódító és önfentartó erők sem a physikai, sem a politikai életben nem találkozhatnak összeütközés nélkül. Nem fognak itt sem. Európára nem az a szerencse, ha választóvonalak erőszakolt felállításával az összeütközés egyelőre kikerültetik, hanem az lesz a szerencse, ha e két autocratia és két fanatismus óriás mérkőzéséből a korlátlan uralmak veresége és a szabadságeszmék győzelme keletkezik. Ma Törökország részén van az előny, mert részén a fogékonyság az alkotmányos átalakulás iránt. Oroszország csak mint a táji, vallási és egyeduralmi zsarnokság veszedelmes képviselője áll előttünk: szivünk és eszünk, érzékünk és izmaink lázadnak fel e nyers mássá ellen, melynek feloszlása népeket szabadit fel a nyomás alól, nemzeteket ad vissza rendeltetéseinek. A felszabadulást siettetni, a legjózanabb polika, mert az elnyomó nem akkor veszedelmes, ha megtámadják, hanem akkor, ha az ellenlábas erők megzsibbasztásával mathematikai biztonsággal növeli bent és kint őshatalmát. Azért legyen harcz, inkább most mint később. Európának lelkiismerete, szelleme és szervezete ki van élve és elkoptatva; nem bír sem lélegzeni, sem megtfjulni a mellére súlyosodó terhek, az éjszaki jéghegy áramlat összezsugorító, megbénító és megfélemlítő hatása alatt. A sark felől jövő tengerfolyam hanyag járása májusi fagyot hoz vetéseire és gyümölcsfáira, s mintha ezzel együtt tartana, vagy szövetségébe fogadta volna, a czári orthodox isten szabadságverő hidege szuronyok alá kényszeríti Európa nemzetgazdasági tényezőit. Kaszárnyák embert vetkőztető sodronybábu gyáraiban vesztegel, mit a korcsosuló anyák méhe teremt, hogy maga még korcsabbá fajulva segítsen fogyasztani és mérgezni, ami ép marad. Igen ! Európa népeinek szükségük van egy három világrészt megreszkettető háborúra, egy háborúra, mely kilencz milliónyi rabszolga urát buktassa meg, hogy százmilliók haladhassanak. Miért, hogy Európa népeinek ügyét a rövidlátó furfang és zsugori önzés vezetik? Egyik sem alkalmas nagy jövőt teremtő politikának kovácsa lenni. Ide megváltó államférfiak és nem bureaucrata tollfosztogatók kellenek. A czivilisatiót és szabadságot csak egy háború mentheti meg. Háború nélkül terjed a romlás, az erkölcstelenség és ez a kettő együtt fölélesztője a reactiónak, a reactió támasza a zsarnokságnak. V e r h o v a y Gyula. A konstantinápolyi conferentiáról már csak annyit tudni, hogy még nem oszlott el; de hogy voltaképen mint végzett, mivel foglalkozik s miféle eredménnyel biztatja önmagát s a világot, azt még sejteni sem lehet, mert ahány tudósítás érkezik Konstantinápolyból, annyifélét mondanak a conferentiáról. Íme a ma estig tegnapi kelettel érkezett hírek: „Pester Corr.“ A legnagyobb presszót Werther és Salisbury gyakorolták a portára, hogy engedékenységre bírják; a háttérben Ignatieff engesztelékenyen működött. Mindemellett a porta ma határozottan elvetette a garantia-pontokat. A hétfői legutolsó ülésre várják az ultimátumot. A nagykövetek és delegátusok elutazása imminens jellemet ölt. „Corr. Bureau.“ A mai értekezleten hosszabb fejtegetések folytak a török és az európai delegátusok közt: ismét constatálták a nézeteltérések fennforgását a hatalmak és a porta közt. A törökök főleg ahoz ragaszkodnak, hogy a hatalmak beavatkozását a főkormányzók kinevezésénél, valamint a nemzetközi bizottság kiküldését visszautasítják. A hat nagyhatalom képviselői az egész vita alatt egyetértők maradtak s az ülés mint eredménytelen rekesztetett be. A legközelebbi ülés hétfőn lesz. „Agence Havas“: A legterjedtebb nézet az, hogy a delegátusok hétfőn nem nyújtanak át ultimátumot, hanem a hatalmak nézeteiről végérvényesen restmmáló közleményeket tesznek, a portának, kijelentve, hogy ez a közlés utolsó, s hogy a legközelebbi ülésre kategorikus választ fognak kívánni. Ha azután az egyetértés lehetetlennek ismertetik föl, az értekezleti delegátusok el fognának utazni. Azt állítják, hogy a mai ülésben Werther Németország nevében kijelentette, hogy további engedményeket nem tehet. Várakozás ellenére a törökök nem terjesztettek elő új programmot. A „ Fremden bla 11 “ értesülései szerint holnap lesz a conferentia zárülése és egyszersmind feloszlatása oly képen, hogy a conferentiai külön megbízottak haza hivatnak, a török fővárosban levő követek pedig ott maradnak s maguk folytatandják a conferentia teendőit. Az orosz fővárosból a fenyegetőzésre adták ki a jelszót, s mint már jelezni alkalmunk volt, egymást érik orosz részről az ijesztő hangok. Hanem sajátságos. E fenyegetőzések közzé bele-bele vegyül egy-két jámbor hang is, mely a békét csaknem kirimánkodni óhajtaná. Hozzá oly sötét színekben festik a mozgósítás folytán Oroszországban támadt általános pangást, hogy hajlandó volna szívünk megesni rajta, ha nem tudnék, hogy ők maguk teremtették e helyzetet. De hogy megismertessük a szentpétervári havczjas zajt, idézzük a «Pol. Corr.“ levelét, melyben azt írják, hogy a kormánykörökben a porta halogató eljárása nagy visszatetszést keltett. Ezt provocatiónak tekintik, minek folytán a czár a conferentia meghiúsulta esetén a leghatékonyabb eszközökhöz fog folyamodni. Oroszország belső helyzete csaknem elviselhetetlen. A kereskedelem pang, az ipar végtelen kárt szenved, s a társadalmi élet elhal a bizonytalanság súlya alatt. E viszonyok nem tarthatnak soká, s ha el is oszlott az első perez lelkesedése, másrészt ma constatálni kell, hogy minden körben azon meggyőződés ver gyökeret, hogy ez állapotnak okvetetlenül és mielőbb véget kell érnie. Ez értelemben kapta Ignatieff tábornok legújabb utasításait. A tábornok utasíttatott, hogy a conferentia tagjai egyetértésének lehető fenntartásával siettesse a megoldást s értesse meg a török miniszterekkel, hogy Oroszország idegen érdekekért eddig is tett már eleget s most a saját érdekében kénytelen a véghatározatot sürgetni. — Oroszország — irja levelező — akarja békét, ha az lehetséges oly alapokon, melyek állandóságot ígérnek. Ellenkező esetben olyan útra lesz kénytelen lépni, mely előre ki nem számítható következményekre vezet. A harczias előkészületek egyre folynak, s a pétervári kormányzósági képviselet külön bizottságot küldött ki a honvédség szervezésére s a honvédek családjainak segélyezésére háború esetén. A kormány a déli hadsereg állapotáról is a legmegnyugtatóbb híreket veszi. Miklós nagyherczeg egészségi állapota javul s a főparancsnok legközelebb ismét rendesen végzendi hivatalos teendőit. Az orosz déli hadsereg kimerithetlen forrását képezi a tudósítók leveleinek. Január 6-ki kelettel írják Kisenow főhadiszállásról: Az eredetileg mozgósított hat hadtestből tudvalevőleg kettő a fekete és azovi tenger terjedelmes partjai védelmére rendeltetett, úgy hogy Bessarábiában csak négy hadtest maradt. E tekintetben most fontos változás történt. Az illető két hadtestet a tengerpartról a bessarábiai sereghez csatolták, s most az orosz déli sereg ismét hat hadtestből áll. A partok védelmére a még nem mozgósított kerületek csapatai fognak használtatni s ezekből kerül ki az összes várak helyőrsége is. Ezen két hadtesten kivül folyton szaporítják a déli sereget; a napokban érkezett ide a kalugai hadosztály. Stuart báró bukaresti orosz főcorsul több napot időzött Kisenewben s sokat értekezett a vezérkar főnökeivel. Kétségkívül a Romániába való bevonulásról volt szó. Minap Ivanics Pasov gazdag bolgár kereskedő is Kisenewben volt s onnan Bukarestbe utazott; missióját a bolgárok föllázításával hozzák összeköttetésbe. A Romániába vonulás esetén az orosz sereg főraktárai Chotimban lesznek, hova már szállítják az élelmiszert. A kassai püspökség betöltése. Szeged, jan. 10. A magyarországi lapokban élénk eszmecsere kezd fejlődni a kassai püspökség betöltése fölött; noha pártunknak nincs püspöki jelöltje, s a vita inkább a kormánypárti lapok terére irányul, úgy hiszem, nem lesz fölösleges a püspöki szék betöltéséhez elvi indokból hozzászóljanunk. Nem tudjuk milyen indokokból de biztosan ismerjük, hogy kormánypárti források után, közelebb egy hit lett világgá bocsájtva, hogy t. i. Dobó Miklós, a nagyeszű szegedi plébános és esperes magas állásra van kiszemelve; majd hamar ezután meg lett jegyezve, hogy a magas állás a kassai püspöki szék. Mi — noha Dobó Miklós politikai hitvallását soha nem helyeseltük — örömmel üdvözöltük a hírt, mert Dobó Miklós nemzeti érzelmeit, fényes eszét és a közügyek terén kifejtett rendkívüli munkásságát, s tapintatos önzetlen működését méltányolni tudtuk. Minthogy pártunk a politikai harczban, melyet nemes fegyverekkel viv, soha elvakulni nem szokott, s az ellentábor tehetségei iránt elfogultságot nem tanúsít, de azért is, mert vallási és nemzetiségi kérdésekben, a kormány ellen opponálni nem szokott, nem helytelenítette a szárnyra bocsájtott hirt, s annak alakját úgy ítélte meg, mintha a kormány ez egyszer helyes útra térve, a közvéleményt akarná felhívni. S a hazai közvélemény alakilag és lényegileg jól fogadta a hírt. Azonban, azóta az ultramontán lapok és az egyházi aristocratia egy része, kezdenek a dolog ellen berzenkedni. Az ok könnyen kitalálható, mert a szegedi plébános még nem bujkálta keresztül az előlépés fokozatos egérlyukait, s nem enged üresedésbe jönni sok oly állomásokat, amelyek különben mind saját jelöltjeikre várnak, így helyét egy eszes segédlelkész töltheti be, habár az űrt és hézagot, mely utána támad, sok püspök nehezen tölthetné be. Megvallom — mint az újabb társadalom hive — ha az én dogmámra, az egyenlőség, testvériség, szabadság, s ezekre szolgáló munkadogmájára, az emberiség nagyobb része megvolna érve, nem törődném vele, hogy betöltetik e a kassai püspöki szék, s hogy ki üljön azon utoljára ? De amivel hazánknak s nemzetünknek, az osztrákokkal, sőt a szlávokkal is olyan kül bajai vannak, a melyekhez épen nem volna tanácsos, hogy a szenvedő nép ez időszerint lelki békéjében háborgattassék, mint ezen legnagyobb magyar ajkú katholikus város hive, annál inkább kénytelen vagyok felszólalni, mert a magyar püspököknek nem csak egyházi, de politikai szerepet is biztosít alkotmányunk. Ha a magyar püspökök, úgyszólván a született előjoguak közé lépnek , s demoktratikus fejlődésre hivatott alkotmányunkban retrográd állást foglalnak el, megkívánhatjuk, hogy oly egyénekkel töltessenek be ezen kinevezett ,alkotmányozó állomások, akik magukkal oda bőséges nemzetiségi érzelmeket, elégséges hazaszeretetet, s lehető népszerűséget visznek be; s a mi fő, nemzet és az egyház kebelében olyan előleges a közmunkásságot fejtettek ki, amelyből joggal lehessen következtetni, hogy jövő működésük áldásos lehet a hazára és a nemzetre nézve. Ha a minden oroszok czárjának szentséges jogara alatt, az ókeresztyén vallás egy ága, kezében a kereszt és kancsukával, háta mögött a pánszláv és kozák sereggel, oly fenyegető állást nem foglalnának; bizony kár volna a Dobó Miklósféle alakokat, a katholicismus minden erényei mellett is, számos törpeséget védő seregébe vinni. De midőn a vérig tiport, porig alázott Lengyelország katholikus népe között is képes a panszlavismus, bár hamis hangot, de mégis hangot emelni , akkor ránk, magyarokra nézve nem lehet közömbös dolog, hogy kit ültetnek a kassai püspöki székbe? S mily dőre, de nekünk mégis mily intő, mily ujjal mutató ellenvetéseket tesznek Dobó jelöltsége ellen, hogy nem tót ember. Csak rajta szentatyák! ássátok magatok a vermet, hanem azután feküdjetek is bele, majd az orosz papság rátok adja áldását. Ha a vallásban nemzetiség volna, s ha a püspöki szék nem volna magyar nemzeti állomás úgy azt mondhatnék hát, hogy legyen tót ajkú a püspök is, mint a legtöbb plébános. De ha a püspökök nem akarnak lemondani domíniumuk és felsőházi székeik birtoklásáról, úgy legyenek kiváló magyar hazafiak s nemzetiségünk ismert hivei. A mint mondtam, Dobó Miklós nekünk mint pártnak kevésbé lehet kedves emberünk, s lesz ő szintén hive a római pápának, de nem hisszük, hogy egy pápa kedvéért hazája és nemzete érdekeit el tudná árulni. Szegedi szereplése a közügyek terén mindig becsületére vált, s bebizonyította vele, hogy olyan mértékben híve az alkotmánynak és nemzeti érdekeinek, amint azt egy magyar főpapban keresni szoktuk. Nem hisszük, hogy a magyar kormány ha kijelölte, elejteni s magát s tekintélyét kisebbíteni engedné. Bakay Nándor, A bécsi könyvmató lap berlini oroszbarát levelezője írja, hogy ott általános az elégedetlenség az értekezlet sikertetlenségével, de még nagyobb a visszatetszés, hogy a török meghatalmazottak kihívó magatartása daczára is folytatják a tárgyalásokat. Az orosz részről tanúsított engedékenységet úgy látszik roszul ítélik meg s indokaiban helytelenül fogják föl. Jó lesz e tekintetben illusiókat nem táplálni, nehogy keserű csalódás legyen a vége. Oroszország a hatalmak egyetértésének nagy áldozatokat hozott s a közös munka csekélyebb eredményével is megelégednék. De azon pillanatban, midőn az európai hatalmak a béke közös művét mint reménytelent , vagy méltóságuk alattit abban hagyják, Oroszország magatartása sokkal elszántabb lesz. Mi németek — végzi levelező — egyelőre örömmel üdvözöltük császárunkban aki és a berlini tanácshoz intézett azon biztosítását, hogy a német politika minden békezavarást legalább „a haza érdekeitől jó távol tartani“ törekszik. A török és orosz hadseregek fővezényletében változások vannak kilátásba helyezve, így mai hírek szerint az orosz déli hadsereg főparancsnokának Mihály nagyherczeg van kiszemelve, kinek adlátusa Melikoff tábornok leend. A Szerbiából hazatérő Nikitin tábornok szintén parancsnokságot fog kapni a Beszáriában levő muszka hadseregnél. A dunai török hadsereg fővezényletét hir szerint maga a szultán, Abdul Hamid veendi át személyesen s már tesznek is készülődéseket a szultán elutazására Rustsukba. A porosz Landtag pénteken kezdi meg új ülésszakát. Vilmos császár személyesen szándékozik egy trónbeszéddel a tanácskozásokat megnyitni. A trónbeszéd, mint a „B. Cor.“ írja, kétségtelenül fog mondani néhány szót az általános helyzetről is. A conferentia eredménytelensége fölötti kedvetlenség Berlinben általános, s még nanagyobb a nemtetszés, hogy a conferentia tárgyalásai a törökök kihívó magatartása mellett is folytattatnak. A zavaros politikai helyzettel szemben a németek örömmel üdvözlik a császár jaB. 6-iki iratát, melyet a berlini községi tanácshoz intézett, s melyben azon biztosítást adta, hogy a német politika minden békezavarást legalább a haza érdekeitől távol tartani törekszik. Pár vonás Deák Ferenczről. (Napló kivonat. Irta Pétery Károly). (Az „Abauj-kassai közlöny“-ből.) (Folytatás és vége.) Kossuth Lajosról mindig a legnagyobb méltánylással emlékezett meg. „A miniszteri tanácsban többnyire Lajos vitte a szót, s az ő akarata állott meg. Engedni kellett, mert ő volt a helyzet ura , nélküle lehetetlen lett volna kormányt alakítani. Én léptem fel némelykor ellene, miután az eszközökre nézve egyben-másban eltértünk.“ „Nyilatkozott mindegyik miniszter , mindenkivel tisztában voltunk, csak Szemere hallgatott. Ezen ember engem gyakran kikérdezett, véleményemet én minden dologról nyíltan elmondani előtte, anélkül, hogy ő valaha a magáét közölte volna a szőnyegen lévő tárgyról.“ „Így volt nemcsak velem, hanem minden minisztertársával, Kossuthot sem véve ki. Egy valóságos kálvinista jezsuita volt, kit megvallom, nem szenvedhettem.“ Ezt Deák oly jóakaró hanglejtéssel, oly kedélyes humorral mondta el, mintha dicsérte volna, csak szürke szemei éles villáma mutatta haragját, mondhatnám : gyűlöletét. „Én ő vele édes öcsém 1843-ban jöttem először egy hozzám intézett levele által érintkezésbe. Ismertem már azelőtt utazási munkája után, de nekem megvallom, munkája nem tetszett. Az a páthos, az az érzelgés, melylyel testvére halála hírére éveken keresztül kínozza az olvasót, roszul hatott rám.“ „A mint mondám, 1843-ban jöttem vele érintkezésbe. Egy levelet irt hozzám, melyben felkért, hogy miután tudja azt, hogy Keglevich Miklóssal jó barátságban vagyok s Keglevichnek a borsodi tisztújításokra nagy befolyása van. Írnék az ő érdekében K. Miklósnak, hogy lépjen fel az ő alispáni megválasztása mellett, mert az ő megválasztása az oppositio győzelmével, bukása az opposito bukásával egyértelmű Borsodban. Megjegyzem itt, mondja Deák, hogy én Kegrlevich Miklóssal már évekkel azelőtt a legbensőbb barátságban éltem, folytonosan levelezésban állottunk. Ő egy tudományosan mivelt ember s lánglelkü hazafi volt, ki az ügy érdekében elnézte környezői betyárságát, de biz, a mint én tudom, azon rakonczátlanságokban nem gyönyörködött. „Én tüstént írtam neki. (Levelét szórul-szóra elmondta. Ezen levélre jól emlékezem most is.) „Barátom Miklós! Szemere Bertalantól kaptam levelet, melyben írja, hogy az ő megválasztásától függ Borsodban az oppositio győzelme vagy bukása. Ha ez úgy van, tudom, hogy felszólításom nélkül is megteszel minden lehetőt az ő megválasztatása s az ügy érdekében. Barátod. Rövid időn megkaptam a választ, mely így szólt: Q £. Miklós mindig röviden írt. „Édes Ferkóm ! Leveledet vettem. Arra azon megjegyzésem van, hogy én nem vagyok azon véleményben, hogy az oppositio győzelme vagy bukása Szemere megválasztásával kapcsolatban volna, mert én benne nem bízom. Egyébiránt miután te óhajtod, ám legyen. A korteskedéshez bor kell, a bor pedig van elég. Éljen Szemere! Barátod Miklós“. „Igaza volt Keglevichnek, mert Szemere nem volt elv ember és hozzá nem lehetett bízni. Megmutatta a következő eljárása, melyet én egy szavahihető embertől hallottam. Wirkner a 40-es években a cancelláriánál a legnagyobb befolyással birt. Ezen Wirknernek házánál nagy szerepet játszott egy vén gouvernant, kinek Szemere az 1844-iki országgyűlés után csakhamar a kezét kérte meg. A nő, mielőtt válaszolt volna, Wirknert kérdezte meg, hogy Szemerének van-e kilátása kormányhivatalra? Wirkner azt felelte, hogy ő azt nem tudhatja, de megkérdezi Aponyit. Aponyi azt felelte Wirknernek: „míg én cancellár vagyok, addig Szemere nem számolhat semmi szín alatt kormány kinevezéstől függő hivatalra“. „Na már, édes öcsém, ha valaki annyira Hülyéd, hogy egy vén gouvernantot képes volna elvenni, hogy hivatalhoz jusson: az ilyen ember nem számolhat a tisztességes emberek becsülésére. Én ezt a legbiztosabb forrásból hallottam egy szavahihető embertől, kinek maga Apponyi beszélte el. Azon ember, kitől ezt Deák hallotta, most is él és szerepel. Én hajlandó vagyok hinni, hogy egy kis túlzás van a dologban. Aki neki ezt beszélte, valószínű, hogy nagyítással élt Deák Ferencz előtt. Deák, a mint később is bebizonyította, midőn a szerencsétlen Szemerét 1865-ben nem fogadta el magánál, nem békült ki soha vele. Ezen tárgy folytán még Szemerét illetőleg egy megjegyzésem van, bár ez épen nem tartozik ide s Deák nevével semmi öszeköttetésben nincs. Szemere, midőn a koronát feltalálták, többeket gyanúsított az emigratióból, köztük gr. Batthyányi Kázmért is. Nekem mindig fájt, hogy nem lehetett nyilatkoznom e tárgyban, ki részletesen tudom a korona feltalálása előzményét, részleteit s tényezőit. Minden részletezés nélkül röviden csak annyit tartok szükségesnek kijelenteni, hogy a koronának a bécsi kormány Vargha István feljelentése folytán jött nyomára. Ő ment le szept. 3-án egy poliezáj főnökkel a Bánátba s mutatta meg a helyet, hova Szemere négy társával együtt, öt évvel azelőtt 1849-ben a koronát elrejtette. Vargha István mult tavasszal halt meg, mint nagyváradi főjegyző, 1848-ban az Eszterházy herczeg külügyminisztériumában volt miniszteri tanácsos. Több évig a korona megtalálása után Ang-