Egyetértés, 1877. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1877-01-14 / 12. szám
XL évfolyam. Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre Félévre . . Negyedévre Egy hóra . 20.10.5. 1.80 Egy szám 7 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. _ Lapunk pontos szétküldhetése végett figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy előfizetési megrendeléseiket mielőbb megtegyék. Csak idejében érkezett megrendelések teszik lehetővé a lap rendes és gyors expediálását Új előfizetőinket kérjük megrendelésüknél tisztán, olvashatókig kiírni a nevet, lakhelyet és utolsó postát. Régi előfizetőink leghelyesebben cselekszenek, ha eddigi czim-szalagjukat a pósta utalvány szélére ragasztva küldik be. Előfizetési feltételek az JTEGYETÉRTÉS“ 1877-ik évi folyamára. Egész évre ...........................20 frt. — kr. Fél évre........................... . 10 frt. — kr. Negyed évre ...... 5 frt. — kr. Egy hóra................................1 frt. 80 kr. _ _ Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre az ,,Egyetértés‘‘ kiadóhivatalába (himző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadóhivatala, 12. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Vasárnap, 1877. január 14 Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1, 87. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldhetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. himeo-utcea 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. A foanfcalkudozás. Minő kár, hogy a nemzet csak apródonként nyer tudomást azon részletekről, melyek a bankalkudozás neve alatt ismeretes burok alatt rejtődznek. Az osztrákok jól értenek ahoz a mesterséghez, mely nem öli meg és nem alázza meg egyszerre áldozatát, hanem apródonként kiszámított terv szerint tűszúrásokhoz hasonló újabb és újabb tényekkel ismertetik fel Magyarországgal a gyámoltalanságot, mely kormánya által az ő szégyenére válik. Meg kell adni, hogy a bank emberei kitünően értenek a sakkhúzásokhoz, melyeket az osztrák kormánnyal tesznek, hogy mattot adjanak a híres „osztrákverő“ és „honmentő“ kabinetnek. Most is az ő szempontjukból egy érdekes húzás jelentőségével bír azon jegyzék közzététele, melyet az osztrák nemzeti bank kormányzója a magyar pénzügyminiszterhez válaszul intézett az ezáltal neki felajánlott bankalapítási tervezet ügyében. A fátyol tehát csak most lebben le a halvaszületett cartellbank javaslatának körülményeiről; csak most van ennélfogva a közvélemény azon helyzetben, hogy beható pillantást vethessen e szerencsétlen kezű kormány ebbeli vereségére, mely ugyan, mint ilyen, nem volt az első, de nem is utolsó, mert a közös bank utóbb kifundált nyomorúságos terve ép oly megalázó visszautasításban részesült az osztrák nemzeti bank vezetőitől, mint a cartellbank terve. Soha jobbkor és alkalomszerűbben nem bocsátá nyilvánosságra az osztrák nemzeti bank az okmányokat, mint épenséggel a jelen esetben, mikor Kossuth Lajosnak a czeglédiekhez intézett levele minden pontjában friss emlékezetében van a nemzetnek. Kossuth Lajos az ő lángeszének összezúzó erejével, és logikájának ellenállhatatlan hatalmával mutatja ki a kormányunk által követelt bankpolitikának nemcsak őrületes, hanem nevetséges gyöngéit is. „A kormánynak bámulatosan sikerült egy olyan tervet gondolni ki, amely senkinek sem tetszik, sem a Jordánon innen, sem a Jordánon túl.... De miért nem kell sem az osztráknak, sem a magyarnak ? Azért, mert a két minisztérium azt vette fel alapul, hogy lakjék jól tizenkét ember egy oly tál paprikásból, amely hat embernek is csak szűken elég.“ így szólt Kossuth, elmeélének rendkívüli találékonyságával gúnyolva ki és semmisítve meg mindazon kárbaveszett törekvést, mely az osztrák nemzeti bankot akarja feltétlenül és szükségképen hiteligényeink urává tenni. És teszi ezt konoknak nevezhető folytonossággal, daczára, hogy a bank részéről ismételve a legridegebb és leggúnyosabb elutasítást találta. Már a cartell tervnek benyújtása alkalmával kijelenti a bank, a lehető legimpertinensebb gúnnyal, „mennyire örül, hogy a magyar kormány el van tökélve kezébe venni a bankügy szabályozását és mindjárt az első lépésnél Ausztriában keres kapcsolati pontokat, és igen megtisztelő elismerésnek jele, hogy a magyar kormány elsősorban az osztrák nemzeti bankhoz fordult. Ilyen a bevezető hang, mely tart végtől végig és korán sem elégszik meg az apró szúrásokkal, hanem a pasquiiját azzal tetézi, hogy kérdezi a magyar kormányt képes-e „egy érezben befizetett 30 millió alaptőkéjű banknak, mely mintegy 70 millió forint jegyet vagy tán többet is bocsáthatna ki, e jegytömegét csak megközelítve forgalomba hozni.“ Amint ebből látszik, az osztrák nemzeti bank felülkerekedve a hozzá forduló gyámoltalanság miatt, mely Kossuth szavaival élve azt kívánta, hogy a hat emberre főző konyha lássa el tizenkét ember édomát, még ki is nevette Széll Kálmán kísérletét. Alább körülményesen megolvasható ez irat, mely után a mostani kabinet jónak látta, újra a bank konyhájához fordulni, hogy ismételté az ajtón kívül tegyék szűrét. Az ember várta, mikor lesz vége a magyar kormány bárgyúságának, s mikor helyezi magát a nemzeti méltóság és nemzeti érdek alapjára. Ez idő mostanáig sem következett be. A Tisza-kabinet a legcsúnyább visszautasítások után is hozzáköti magát a bankügyben az osztrák kegyhez, alkudozott eddig, fog alkudozni továbbra is. Valóban, ha eddigi vélemények szerint a becsületesség tiszta hírében nem állana Tiszának keze, azt kellene vélni, hogy különös lekötelezettséggel téve a bank életre-halálra a magáévá minisztereinket. Mert csak ilyen viszonyból magyarázható ki józannal hasonló viszony, minőbe kormányunk a bécsi üzérekkel egy „geschäft“ fölött keveredett. De hát mig az ellenkezőről meg nem győzik a világot megfoghatóbb jelek, becsületeseknek kell tartanunk az alkudozó minisztereket, s igy nem marad egyéb hátra, mint a föltevés, hogy a miniszteri tárczákhoz való ragaszkodásuk megaláztatások és a mi fő a nemzet érdekeink feladása árán is tart. Ezt lehet gyanítani a félhivatalos sajtó magatartásából, mely rettenetesen fenyegetődzik, jeléül, hogy Tisza megint útban van az engedékenység felé. De jól vigyázzon, mert addig jár a miniszteri korsó a szégyen kutjára, míg hitvány cseréppé nem törik. A függetlenségi kör Budapesten levő tagjai fölkéretnek, hogy hétfőn 15-én délután 8 órakor a körben megjelenni szíveskedjenek. A kör elnöke. Az „Ellenőr“ írja: A bécsi lapok és levelezők mindegyre emlegetik azon memorandumot, melyet szerintük a magyar kormány adott át a bankkérdésben, ő felségének a királynak. Megjegyezzük tehát, hogy a magyar kormány nem készített memorandumot semmiféle kérdésben, hanem megtette igenis előterjesztését, a korona tanácsosainak rendes kötelessége és eljárása szerint. Egyébiránt úgy állunk Bécs felé is mint Konstantinápoly felé : óhajtjuk a békét, de keveset hiszünk fenntarthatóságában, és érezzük, hogy egy nagy válság közelében vagyunk, mely — úgy a keleten mint a nyugaton — éppen tán egyszerre, a jövő héten fog eldőlni. A miként iránt nem koczkáztatunk jóslatot, de a kilátásokat nem mondhatjuk biztatóknak egyik irányban sem. A „Gabelsberger egyesület“ czime alatt működő gyorsírók egylete a tavalyi év vége felé azon gondolatra jött, hogy Kossuth Lajost választja meg tiszteletbeli elnökének. Balogh Andor az egylet elnöke e tárgyban levelet írt Kossuth Lajoshoz, melyben több jóakarattal, mint tapintattal, nagy hazánkfiának előleges beleegyezését kérte a megválasztáshoz. Ezt aztán azzal igyekeztek jóvá tenni, hogy még Kossuth válaszának megérkezte előtt, őt tiszteletbeli elnöküknek megválasztották. így értesítik közvetlen forrásból lapunkat, amit nem tartottunk volna szükségesnek a nyilvánosság elé hozni, ha a „Hon“ esti lapja a Balogh Andorhoz intézett levélből egy töredéket közölve, oly bevezetést nem használ, mintha Kossuth levele már a „megválasztás alkalmából“ lett volna az egyesület elnökéhez intézve. Már pedig ez két különböző dolog, s a levelet is több tekintetben magán jellegűvé teszi. Miután azonban a „Hon“ közlése a nyilvánosság elé bocsátott részt is csak nagyon hiányosan közölte, adjuk mi teljesebb alakjában : „A czélt, melyet önök egyesületük megalakításánál maguknak kitűztek, nem lehet nem helyeselni, de az egyesület czímét nem tartom szerencsés választásnak. Culturális mozzanatoknál nemcsak a szakemberek részvétére kell számítani, hanem a nagyközönség érdeklődésére is, mert ettől függ a társadalmi munkásság sikere. Azért tehát egyesületek alakításánál mindig tanácsos oly czímet választani, mely az egyesület tárgyát, természetét az avatatlanok előtt ipso facto tisztába hozza; nem pedig olyat, mely a programm elolvasása nélkül a nagy közönségnek még csak azt sem adja tudtára, hogy tulajdonképen miről van szó. „Gyorsírászati Egyesület“ vagy „Magyar gyorsírók egyesülete“ például olyan czímek, melyeket minden ember megért, — de azt, hogy minemű egyesület az a „Gabelsberger egyesület“ jó ha 10.000 ember közül csak egy is megérti a hazában. Én nem vagyok szakember, sohasem foglalatoskodtam a gyorsirászattal, s így afelől, hogy váljon a gabelsbergeri gyorsírászati rendszer a lehető legtökéletesebb rendszere ? teljességgel nincs véleményem. Hanem azt nem is említve, hogy a tökélesülésnek nincs határa, s ami ma legjobbnak látszik, holnap meglehet egy még jobb által háttérbe szoríttatik, én úgy gondolom, hogyha önök a rendszert tartják a legjobbnak, azt bízvást követhették volna anélkül, hogy magukat „Gabelsberger-egyesület“-nek czímeznék, amiből a nagy közönség bizonyosan még csak azt sem tudja meg, hogy gyov űrászatról van szó. Sőt többet mondok: Angliában a stenographia annyira ki van fejlődve, hogy nem egy hirlap nyomdájában a szedők egyenesen a stenograph jelentésekből szednek nyomtatás alá, de azért bizonyosnak mondhatom, hogy maguk a legképzettebb gyorsírók közt is tíz közül aligha akad egy, aki értené, hogy minemű egyesület akar lenni egy „Gabelsberger Egyesület.“ Hát még a magyar közönség ! annak legislegnagyobb részére a czim csak azt a benyomást fogja tenni, hogy ez valami német egyesület. „Aztán van még egy tekintet, melynek én fontosságot tulajdonítok. — Senki nálamnál nagyobb méltánylattal nem ismerheti el a német nemzet tudományos érdemeit. Nem gondolom ugyan, hogy általában véve a német tudományos kultúra a ténybuvárlatban az lángolókkal, a generalizáló rendszeresítésben a francziákkal versenyezhetne ; azt pedig épen nem tartom előnynek, hogy a németek, nemzeti jellemük fő vonásából — az idealismusból — még a positív buvárlatok mezején is, csak elvétve, csak igen ritkán tudnak kibontakozni. Hanem végtelen sokkal tartozik nekik a tudomány, a kultúra,az tagadhatatlan. De azt megvallom, szerencsétlenségnek tartom, hogy hazánkban a kulturális mozzanatok csaknem minden ágában még most is oly igen túlnyomólag a német typus praedominál; a német kútfők a mérvadók. A mi nemzeti jellemünk annyira különbözik a némettől, hogy ha mi mindig csak német minták után varrunk hímet, nemcsak egyoldalúságra, de arra is kárhoztatjuk magunkat, hogy kulturális törekvéseink sohasem fognak kapni nemzeti zománczot. Erre pedig nekünk magyaroknak nagyon sok okunk van figyelni. Talán több mint bármely más nemzetnek.“ Levelek a konstantinápolyi útról. — Eredeti tudósítás. — III. A tengeren, január 7. Hogy meg macskazenéztek bennünket, az bizonyos ; de hát mi van abban ? hisz különb emberek is részesültek eme megtiszteltetésben, mégse fájdult meg még csak a fejük sem. Fáj, hogy valami nagyobb elégtételt nem vehettünk magunknak, de mikor Andrássy gróf a megmacskazenézett Wrede herczegnek még ennyit sem tudott szerezni! Különben mi is van abban, hogy egy csoport csőcselék összevissza gazemberezte, betyározta a magyart, a felénk hányt sár és kő utoljára is nem maradt rajtunk,, az a Gebhard és Tóth küldöttségi tagok fejéhez vágott narancs nem oly óriási corpus delicti, hogy Tisza Kálmán azt felelhetné rá : az már mégis sok. Legroszabb következménye az lehet, hogy felbátorítja a görög városok lakosait, vagy visszajövetünk alkalmával a triesztieket, mert a trieszti rendőrségnek úgy látszik nincs a ki parancsoljon. Úgy volt biz az, miként előre megírtam. Triesztben, tegnap délután 1 órakor ültünk kocsira, hogy a „Ceres“ Lloyd gőzös fedélzetére siessünk. Kocsiink a „Piazza Massimiliánon“ óriási néptömeg közt haladtak el, mely nem fogadott bennünket barátságtalanul; úgy látszik, a kíváncsiság csalta őket oda. A „molo Giuseppinán“ szálltunk hajóra, s málháink rendezése után a fedélzetre mentünk. a 42 óra tájban a város felől egy 80—100 emberből álló csapat tartott a hajó felé, mely a mólón állást foglalt. Mi fejünkön fezt viseltünk mindannyian, s nyugodtan vártuk a demonstratiót, mert tudtuk, hogy ezek a mi embereink. A tömeg, melyben néhány matróz, utczai gammok, s környékbeli szláv polgárok és görögök voltak, hallgatott mindaddig, mig a parthoz feszitett kötelet el nem oldozták. Ekkor egy éles füttyenés volt a jel, melyre a csőszelék megkezdé munkáját. Sípok, krikrik, trombiták szóltak folyvást, melyre gúnyos nevetéssel válaszoltunk. Ez dühödtebbé tette a féktelen csőcseléket, mely kiabálni kezdett: „abbaszó“ (levele,) „betyár magyarok,“ „zsiványok,“ s többeféle ékes titulusokkal tisztelt meg bennünket, mi közben fügét mutogatott, öklével s botjával fenyegetett. Mi folyvást nevettük a „szegény tatárokat,“ flegmaticze szíva czigarettáinkat. Most kezdődött a dobálás, sárral, kővel, narancsokkal.“ Mi mozdulatlanul álltunk a fedélzeten, csak midőn az orditáb erősebb lett, akkor kezdtük rendbe hozni revolvereinket. Hozzánk jött báró Bascottoni képviselő és kormánybiztos, figyelmeztetve bennünket, hogy ne vegyük tekintetbe a csőcselék tüntetését, mely egy pisztolylövésre képes szétszaladni. Mindazonáltal szerettünk volna egy kis rendőrséget látni, mert valószínű, hogy a csoport, ha észre nem veszi, miszerint fel vagyunk fegyverezve, feljön a fedélzetre, pedig mi ily esetben nem kímélhettük volna a töltéseket, így azonban tombolt a tömeg mindaddig, míg a hajó el nem indult. A sípók, trombiták tovább is hangzottak, a kiáltások gyakoribbak lettek : „abbaszó“, „pere a t! “ „morte ai magiari“. „Éljen Törökország!“ „Éljenek Trieszt műveit lakosai!“ volt a mi válaszunk. Így folyt le a nagyszerű demonstratio, melytől bajunk szála sem görbült meg, s aki sértve volt, az csak a trieszti Lloyd lehetett, mely nem képes a „birodalmi“ lobogót nagyobb tiszteletben tartani. Megkezdődött a hosszú út, mely fél 5-ig a lehető legszerencsésebben folyt le. Ekkor ebédeltünk, s egyedüli eset, hogy az asztalnál teljes számmal valánk. Ebéd után az arezok komolyodni kezdettek, a küldöttség tisztelt tagjai egymásután siettek a fedélzetre. A tenger hullámzott, s így a tengeri betegség mutatkozott. Irányadó volt a „Közvélemény“, melynek „nyilatkozata“ után a „Neues Pester Journalir „Pester Lloyd“ és „Ellenőr“ tették meg Nyilatkozataikat.“ A „Pesti Napló“ az éjjelre hízi a munkáját, s reggel a „II. Hírlap“ vagyis a „Spin** árulás következett, hogy e pillanatban egyedül az „Egyetértés“ áll még sértetlenül, vagy miként a* hajón mondják : egyedül az „Egyetértés“ salonképes, mert a salonban a betegek meg nem maradhatnak. Ma reggel a felkelésnél kezdődött a tengeri betegség erősebben mutatkozni. A „Journal“ s a „közvélemény“ tudósítói érezték leginkább annak hatását. A küldöttség tagjai közül Soós, Neményi, Liderer, Tóth és Bágyát viselte meg legjobban Szemere, Gebhard és Milassin legtovább tartották magukat, a mai regelinél azonban már csak egyedül jelentem meg. Bizony bizon furcsa situatio. Az ifjak, kik fel nem látszanak venni a missiójukkal járó veszélyeket most bágyadtan hevernek a fedélzeten. Ezer szerencse, hogy jó kedvök mindeddig nem hagyta el őket. Hallani köztük pikánsnál pikánsabb megjegyzéseket, fogadásokat tesznek, kinél mutatkoznak ismét legközelebb a tengeri betegség symptomai ? Alig győzöm megnyugtatni őket, hogy a legközelebbi napon a legjobban fogják magukat érezni. Corfu január 8. — — 1 AVÜ ni Äff röfűffiinlr h ni»np/-ir.Trf o lrilrnf ÄKntl wvuu I vioiauua auiguiij i wi »iavi/v■, s ma már a küldöttség tagjai is jobban érzik magukat. Az éjjel meglehetősen hullámzott még, s így elég baj volt azokkal, kik sehogy sem tudnak kibékülni a tengeri betegséggel. Hajnalban azonban a corfui öbölbe érve a legpompássabb idő várt reánk, lehet képzelni mily jótékonyan hatott ez a magyar ifjakra, főleg midőn feltűnt előttünk egy török fregatt, mely Yalonából sebesülteket szállított a török fővárosba. A festői tájt a fedélzetről bámultuk. Az utasok közt van Ozmán pasa is, ugyanaz ki eddig Montenegróban volt fogva. Érdekkel tudakozódott eddigi utunk felől, a küldöttség egyes tagjaival szívélyesen beszélgetett, nekem pedig emlékül látcsövét ajándékozta. Most a kikötőben horgonyzunk, s pár óra múlva folytatni fogjuk utunkat Syra felé. Ha utunkban érdekesebb momentumok merülnének fel, Syrából írni fogok. 12 óra tájban megjelent a fedélzeten Carignani osztr.-magyar consul, s felkérte a küldöttséget, miszerint nem Corfuban sem Syrában időzése alatt partra sem szálljanak, mert a legnagyobb kellemetlenségnek tennék ki mind magukat, mind a consulátust, mely insultálás esetén kénytelen volna elégtételt követelni. Lukács Gyula: A közgazdasági minisztériumhoz. (A párisi világtárlat ügyében.) Az országos közkiállitás érmei és okmányai a fővárosi kiállítók között f. hó 6-án szétoszlattak; az erre szánt ünnepélyen a szegedi végrehajtó bizottság is mint meghívott megjelent. Minthogy azonban ott az ünnepély rendezése, a rögtönözés színét viselte magán, az alkalom elmulasztatott a kiállítóknak a párisi világtárlat ügyében eszmecserét kezdeni. Különben is a fővárosi polgárság ez idő szerint, múlt emlékeivel s önmagával volt elfoglalva, s nem is volt országos közügyhöz hangolva. Azonban 7-ikén a kecskeméti kiállítók között osztattak ki az országos közkiállitás érmei; itt már habár kevesebb külső fény volt kifejtve, de annál több komoly megbeszélések folytak az országos ipar- és közgazdasági ügyek érdemében. A szegedi végrehajtó bizottság itt is képviselve lévén, az érmek kiosztása után, délután 3 órakor az iparegyesület helyiségében egy nagyobbszerű értekezlet tartatott, ahol az iparos és mezőgazdákból álló közönség erősen hangoztatta a párisi világtárlaton való részvétel szükségességét. Tudom, hogy a fővárosi polgárság egy része már régebben buzog ezen ügy körül, csak hogy az a bajuk van, ami a fővárosi polgárainknak, hogy ők e tekintetben — mint minden országos ügyben a kormánytól várják a cselekvőleges neki indulást. No, hiszen jól van. Ízlésük ellen ne disputáljunk, de ha a dolog már így van: tudja-e ezt a kormány, illetve a magyar közgazdasági minisztérium ? Tudja-e azt, hogy a fővárosi polgárság ilyen dolgokban meglehetős nehezen és későn szokott mozogni ? S hogy ez ügyben országos értekezletre van szükség. Van-e tehát szándéka a kormánynak egy országos értekezletet összehívni? S mily alakban? S ha az ilyen szándék, amint hisszük, a kormánykörökben megvolna, úgy tudja-e a kormány, hogy az idő sürget, s hogy csupán egy évünk van a készületre, s hogy még senki nem készül. Azt tudnia kell a kormánynak, hogy a magyar gazda-közönség és iparos-világ jelen helyzetében, csakis bizonyos agitatió folytán ébreszthető fel, s hogy ezen agitatió előjátékát, a bizottságok megalkotását, már e téren meg kellene kezdeni, s hogy ehez az egyéneket eleve ki kellene szemelni; sőt olyan egyénre is van szükség, aki az országot a nyakába veszi, s megy patrizálni, mert még minden kiállításnál tapasztaltuk, hogy egész vidékek elaludtak, s a kiállításokról elmaradtak , mert nem volt náluk az ügy elég időkorán megérlelve. Nem volt emberük, aki a dolgot nyélbe ütötte volna. Mindezek oly dolgok, amelyeknek megbeszéléséhez az országos értekezlet hivatva van komolyan hozzáfogni. S hogy a bizalom növekedjék, szükséges lesz a kormánybiztosról is beszélni. S nehogy úgy járjunk, mint néhányszor jártunk, a kinevezendő kormánybiztost eleve jól meggondolt körültekintéssel szemelni ki. S mindenesetre olyan egyént nevezni ki, akinek személye iránt hazánk közgazdászati közönsége előleges bizalommal viseltetik. A Mudrony Soma-féle emberek között kellene a kormánynak széttekinteni. S a kormánybiztosi irodát Liptay, Gelléry, Mokry Bartoky-féle ügyes egyénekkel látni el, akik a gyakorlati emberek gondolatát jól meg szokták érteni, s maguk is tudnak önállólag gondolkodni és cselekedni. Mind e dolgok a kecskeméti értekezleten megbeszéltettek. De az országos értekezlet leend hivatva a föltevéseknek komoly alakot kölcsönözni. Így állván az ügy, tisztelettel kérdem a m. kir. közgazdasági minisztérium illető szakvezetőit: van-e már keblükben komoly határozás ? Akarnak-e ezen ügyben tenni, vagy azt várják, hogy csupán mi polgárok tegyünk? Így, vagy úgy, az idő halad, a magyar késik, s az ügy kárát vallhatja a maradékoskodásnak. Bakay Nándor: A konstantinápolyi conferentia csütörtöki ülése, mint újabb hírek is megerősítik, csakugyan eredménytelen maradt, ha ugyan nem akarjuk eredménynek tekinteni azon örvendetes tényt, miszerint a porta képviselőit semmiféle presszóval sem sikerült a porta eddigi álláspontjának föladására bírni, hanem eddigi eljárásukhoz következetesen most is csak úgy visszautasították az előconferentia javaslatait, mint az előbbi üléseken. Hir szerint a porta az előértekezlet megállapodásainak visszautasítását következőkép indokolja: Az, hogy Szerbiának és Montenegrónak területi nagyobbodás engedélyeztessék, össze nem egyeztethető az alkotmánnyal; a szláv tartományok körülhatárolása elfogadhatón a török és a görög lakosság ellenkezése folytán s azon kormányelv miatt, hogy faj szerinti felosztást nem engedélyezhetni. — A porta helyesli a csapatok elszállásolására vonatkozó pontot, de vonakodik azon kötelezettséget átvállalni, hogy csendőrséget alakítson. A benszülöttekből alakítandó miliczia veszélyes a közbiztonságra a keresztények és törökök közötti esetleges viszálykodások miatt. A porta még azon záradékot is visszautasítja, hogy a kormányzók kinevezését a nemzetközi bizottság közreműködésével egyátalán csak meg is vitassa. A szláv tartományokból folyó jövedelmek megszorítása ellenkezik a porta felségjogaival, különbírósági szervezet behozatala a szláv tartományokba ellentétben van az alkotmány szellemével. A tint ezekből kitűnik a portának oly erős bástyája a kihirdetett alkotmány, hogy ezen az Andrássy-féle reformjegyzékkel rést törni akarni hiú erőködés. A conferentia tagjai most már kifogytak teljesen a puskaporból s Ignatieff lakásán arról tanakodnak, ha vajjon érdemes lenne-e még egy végső kísérletet tenni a végből, hogy a portát erős állásából kicsalhassák. A porta képviselői nem alkudoznak, nem engednek s nem fogadnak el semmit, tehát fölösleges és czéltalan az eddigi tárgyalásokat folytatni, s nagyon valószínű, hogy ha a többi hatalmak képviselői tovább is húznihalasztani akarják a dolgot, a török teljhatalmazottak meg sem fognak jelenni a conferentián. Törökország nem fogad el semmi engedményt, s így oly ülésen is fölösleges megjelenniük, melyen a a hatalmak javaslatainak további megnyirbálása helyeztetnék kilátásba. A conferentiának most már nem lehet egyéb föladata, mint új tárgyat tűzni napirendre, mint például a törökországi görögök, vagy a párisi zsidó conferentia kérvénye, s épen ezen még elintézésre váró ügyek miatt nem tarthatni alaposnak azon föltevést, mintha a conferentia működése végkép megszakittatnék ,s tagjai hazamennének. A „Pol. Corr.“ azon hire, hogy Ignatieff szerdán valószínűleg elutazik Konstantinbal, a hírek ama kategóriájába sorozható, mopolyból, lyek szelvek szerint már a gőzöst is fűtötték, melyre Ignatieff beburczolkodott s melyen elutazandó volt. A politikai szélkakasok, mármint az orosz lapok, mérges csikorgással ismét egy nagyot fordultak. A hirlapolvasó közönség egy része tán még most olvassa azon pétervári hírt, mely szerint az egész orosz sajtó cborusa a békét dicsőítő hymnusokat zengedez, s baráti csókokat int Törökország felé, s íme, ma már ellenkező hangok jönnek Oroszországból. A „Golos“ azt véli, hogy a porta a hatalmakkal gúnyt űz; Oroszország türelme kimerülőben van, további engedmények csak emelhetnék a porta daczát; Oroszország önérzete azt követeli, hogy a tárgyalások ne halogattassanak, hanem erélyes rendszabályok történjenek, s Ignatieff visszahivattassék. — Minél erélyesebben lép fel Oroszország, a béke annál biztositottabb.. Eddig azt tartottuk, hogy a változatosság gyöngyörködtett. Az orosz sajtó azonban megmutatta s mindennap példákkal is megerősiti, hogy a változatosság utálatot is gerjeszthet. Mint az éhes farkas, úgy belekapaszkodott Románia a török alkotmány rája magyarázható részébe és semmi hajlandóságot sem látszik mutatni arra, hogy kibocsássa azt fogai közül, mig a száját szét nem feszítik. Bratiano, mint már említettük, a török alkotmány által nyújtott kedvező alkalmat az orosz szövetség igazolására, nem akarja elszalasztani s nem elégszik meg azon correct nyilatkozatokkal, melyeket Románia államjogi helyzetére vonatkozólag Savfet pasa legközelebb Bratiano Demeternek adott. A románok azt kívánják, hogy a porta változtassa meg a török alkotmány illető pontjainak szövegét. De Bratiano nem elégszik meg a saját alkujával; a nép fanatismusát is igyekszik felkelteni a török ellen, így valószínűleg az ő ösztönzésére történt az is, hogy a bukaresti tanulók igen erélyes tiltakozást emeltek a török alkotmány ellen.