Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)
1877-05-04 / 106. szám
XI. évfolyam. Budapest. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: finT évre........................................20. -Félévre.............................................10. -Negyedévre....................................5.— Egy hóra ......... 1.80 Efty szám 7 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos peítisor egyeteri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. 106. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Olvasóinkhoz! Az orosz-török háború immár ténnyé vált. E háború, mely óriási átalakulásokat vonhat maga után egész Európában, különösen hazánk állami életére lehet roppant befolyással. Olvasóink érdeke iránti kötelességünknek tartottuk tehát megtenni minden szükséges intézkedést arra, hogy saját harcztéri tudósítóink és eredeti távirataink által a háború eseményeiről mindig gyors és hiteles tudósításokat adhassunk. Az utóbbi időben — ifjaink konstantinápolyi utazásakor úgy, mint a Corvinák elküldésénél — tapasztalhatta az olvasó, hogy arról, ami Keleten történik, a leggyorsabb és legbiztosabb tudósításokat mindig az „Egyetértés“ hozta. Egyenest a konstantinápolyi kormánykörökkel lévén összeköttetéseink, ez lehetővé tette nekünk, miszerint tudósítóink egyike a főhadiszálláson, közvetlen a török hadak főparancsnokának Abdul Kerimnek oldala mellett lesz s onnan küldi tudósításait, míg a másik Konstantinápolyban marad s a kormánykörökből veszi az értesítéseket. Hogy a nagy fontosságú hírek gyorsan jussanak olvasóink tudomására, a háború tartama alatt a szükséghez képest hétfőn is megjelentetjük lapunkat, sőt ha a háború esélyei úgy hozzák magukkal, külön rendkívüli lapokat is adunk. Egyébb tekintetben is elkövetünk mindent, hogy lapunk a harcztéri tudósítások mellett a közgazdászat, ipar és kereskedelem terén is teljesen megfelelhessen folyton az igényeknek. Új előfizetőink Pétery Károly gyönyörű regényének az „Utolsó Bebek“-nek eddig megjelent részét Ingyen kapják, mihelyt értesítenek, hogy megküldését óhajtják. Előfizetési feltételek: három hóra (május- jul.) — 5 frt — kr. Hat hóra (május—okt.) — 10 frt — kr. Nyolcz hóra(az év végéig) — 13 frt — kr. Egy hóra — — — — 1 frt 80 kr. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legczélszerübben cselekszenek, ha czimszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. VF" Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre ae ,,Egyetértés”" kiadóhivatalába (himec utca 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés“ kiadó hivatala. Iránba vivő világforgalmi utat, mi az angol kereskedelmi érdekeket oly közelről érinti, hogy midőn 1854-ben ugyanez történt, Angliában átalános ingerültség támadt. Anglia aligha fogja szó nélkül tűrni kereskedelmének veszélyeztetését. S akkor bizonnyára más magyarázatot fog adni a semleges hatalmak érdekei respectálásának, mint ezt most a dunai hajózás betiltása alkalmából a kereskedelmi tekintetben közvetlenül fenyegetett Ausztria-Magyarországnak kormánya teszi. A „Fremdenblatt“, mely félhivatalos jellegénél fogva a kormány nézeteit szokta tolmácsolni, akként nyilatkozik ugyanis, hogy a Duna-gőzhajózás futólagos akadályozása az Al-Dunán, nem ad okot monarchiánknak a felszólalásra; lehet bár az ily állapot igen kellemetlen és káros, hanem a háborút nem szükséges a semleges államok kényelme és érdeke teljes kimélése mellett viselni. A fődolog, hogy a semlegesek határai respectáltassanak. E muszkás jogi fölfogás ily merész kijelentése egyszersmind elég világot vet az e tárgyban intézett interpellatiókra adandó válaszokra is. Mint Bécsből a „Bud. Corr.“-nek távirják, a külügyminisztérium felszólalt Konstantinápolyban az orosz alattvalók szándékolt kiutasítása ellen s a porta ennek következtében, nehogy Németországot, mely az orosz alattvalók védelmét magára vállalta, megsértse, a kiutasító rendeletet valószínűleg nem adja ki, illetőleg visszavonja. Mi az ellenkezőt hisszük. Az orosz alattvalók Törökországban egészen más helyzetben vannak, mint a többi hatalmak alattvalói , mert míg utóbbiak a török törvényeknek rendelték alá, az orosz alattvalók kivételes állapotot élveznek s rendes körülmények közt az orosz konzulárus törvénykezés stb. illetősége alá tartoznak, ami most lehetetlen, miután az orosz konzulátusok Törökországból eltávoztak. A török kormány egyébiránt nem feltétlenül utasította ki az orosz alattvalókat, hanem csak azon esetre, ha a többi idegen alattvalókkal ellenkezőleg nem vetik alá magukat a török törvényeknek, az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Gorove elnök megnyitván. Tisza Kálmán miniszterelnök bejelenti, hogy a holnapi ülésben fog válaszolni a keleti kérdésben a kormányhoz intézett három interpellálom, név szerint Chorin, Somssich és Irányi által benyújtottakra, és pedig mindhárom interpellátióra egy válaszban mondja meg a viszonyokhoz mért felvilágosításokat, megjegyezvén, hogy Somssich interpellátiójának csak első pontjára fog a válaszban reflectálni és a dunai hajózásra vonatkozó kérdésre egy más alkalommal fogja megadni a választ. A kérdés nagy fontossága tekintetéből a válasz részleteit a képviselőházban fogja előterjeszteni. Ezután tárgyalás alá kerültek a gyámügyi javaslathoz a szülői hatalomra vonatkozó indítványok t. i. a Teleszky által s az Apponyi gr. által benyújtott indítvány. Tisza miniszterelnöknek Teleszky indítványa ellen, mely a tjavaslat a szülői hatalomra vonatkozó részét a közigazgatási bizottsághoz kívánja utasitatni újabb tárgyalás végett, nincs kifogása, de Apponyi indítványát, mely az igazságügyi bizottságra kívánja bízni ezen résznek megállapítását, miután nagyban késleltetné a tárgyalás menetét, határozottan ellenzi. A háború. Tegnapi távirataink két hírt hoztak az ázsiai harcztérről, s azóta semmi újabb harczi hír nem érkezett A pétervári távirat, mely kevés szóval jelenti, hogy az oroszok Bajazid várát elfoglalták, igen nagy jelentőségű eseményről tanusit. Bajazid nem nagy erősség ugyan, mert az oroszok, midőn 1854-ben Samil előnyomulása által fenyegetve, e helyről visszavonultak, a fellegvárat előbb lerombolták, a török kormány nem pótolta helyre a hiányokat, — de azon körülmény, hogy Bajazid az oroszoknak Erzerum ellen nagyon előnyös hadműveleti alapul szolgálhat, kétségtelenné teszi az előnyt, melyet az e hely elfoglalásával nyertek. Egy másik nagy jelentősége ez esetnek az, hogy Bajazid a többistrapezunti karavánút mellett fekszik, s ennek elfoglalásával az oroszok elzárták az Az értekezlet a miniszterelnök felszólalásának értelmében állapodik meg, s ezzel véget ért. Az országgyűlési szabadelvű párt máj. 4-én esti 7 órakor értekezletet tart. Gróf Andrtoy a sokkról. A „P. Lloyd“ egy beszélgetést közöl, mely egy „valaki“ és gróf Andrássy között folyt volna le. A beszélgetés teljes valódiságáért a „P. Lloyd“ maga sem áll ugyan jót, mégis adjuk azt a következőkben : az a „valaki" gratulált Andrássy grófnak, amiért nemcsak Tahyr bey Budapestre utazását megakadályozta, de sőt a softák visszahivatására is tett legalább kísérletet a török kormánynál. Gróf Andrássy ez üdvözlést határozottan visszautasította. — Sohase jutott eszembe csak egy szót is emelni a softák utazása ellen,h) Én ép oly jól tudom, mint bármely budapesti tanuló, hogy a kormány nem tagadhatja meg, egyszerű polgárok utazását, és a török tanulókban csak oly egyszerű polgárokat látok, mint láttam a magyar tanulókban, midőn azok Konstantinápolyba utaztak. Nem hiszem, hogy kifogást lehetne tenni az ellen, ha a budapestiek viszonozzák a konstantinápolyiak vendégszeretetét. Ellenben ki kell kérnem honfitársaimtól a kegyes engedelmet, hogy ezen kedélyes mulatságnak semmi politikai fontosságot se tulajdonítsak. Egy osztrák magyar külügyminiszternek sok dolga volna, ha politikáját azon beszédek szerint alkalmazná, melyek a birodalom vagy bár csak a Magyarország különböző egyetemein, különböző alkalmakkor mondhatnak. Azon szavak, melyek néhány hó előtt az itteni birodalmi tanácsban — egy interpellációra adott válasz alkalmával — oly roppant recensust idéztek elő, nem mondattak minden előrelátás nélkül: örülök, hogy elég korán kimondattak ; ezen szavakat értem : „a kormány politikáját a birodalom érdekeihez képest állapította meg, és azon útról se jobbra, se balra semmi tüntetés által magát leszorítani nem engedi. Az állam politikáját nem szabad aulákban és meetingeken állapítani meg, legkevésbbé minálunk, hol a budapesti aula a zágrábival, a prágaia krakóival versenyezhetne látogatások provokálásával, Pétervárról, Konstantinápolyból és bármely városból. — Mindaddig, míg nekem van szerencsém a külügyminiszteri tárcza felelősségét viselni , semmi befolyása nem lesz ezen testvérisülési szeszélynek, a birodalom politikájára; azt hiszem ezt ép oly jól tudják Budapesten, mint künn. Ha pedig a tüntetések nagyon ferde irányt kezdenének venni, úgy megmutatta a kormány Prágában, Csernajeff ellenében, hogy néminemű mérséklet maguknak a vendégeknek is érdekökben fekszik.“ „Igen“ monda az a „valaki" ami Ausztriában jogos, annak Magyarországban is annak kell lenni. Mindenesetre elegendőnek kellene azonban lenni a magyarok bizalmának népszerű államférfiak iránt, hogy némi mérsékletre indítaná őket. „Nem,“ válaszoló Andrássy nevetve, „ön roszul ismeri az én magyarjaimat. Ami a népszerűséget illeti, néhány évvel ezelőtt — gondolom épen egy tanuló küldöttségnek— elmondtam, hogy én egy államférfiú népszerűségét tőkének tekintem,melyet nem azért halmozunk össze, hogy azt bírjuk, hanem gyűjtjük azon elhatározással, hogy azt szükség esetén a közjóért ismét kiadjuk. És mérséklet ? Honfitársaimnak sok erényök és gyengéjök van, de hidegvérüek nem tudnak lenni. És nem is tudom, hogy jó volna-e, ha hideg vérüek lennének. Legyen ön emiatt nyugodt ha a szív kissé tán zatosan is ver — engedje meg itt a nemzet fejét bemutatnom, — az nyugodt és higgadt- Betegségi tünet volna ha ellenkezőleg volna. Forró fej és bágyadt szív — lázt jelentenek. Konstantinápolyból a következőket jelentik: A szultán az ázsiai hadak fővezérévé sógorát Mahmud Damat pasát nevezte ki. — A hivatalos török lap állítja, miszerint semmi nevezetesebb ütközet nem történt, a muszka előőrsök csupán Batum előtt jelentek meg. *) A konstantinápolyi külügyi hivatalban erre hatalmas czáfolatot tudnának adni. Szerk. Egy budapesti távirat szerint a román fejedelem csapatszemlére Bukarest környékére ment. — Cogolniceanuval tartott hosszabb értekezés után Bratianu tegnap este Eiseneffbe utazott. — A senatus a minisztérium eddigi cselekményeit helyeslő indítványt elfogadta; ez egyenlő az indemnitás megadásával. — A kamara a polgári ügyekben való eljárás határozmányainak felfüggesztését és a moratóriumot illető törvényjavaslatokat figyelembe veendőknek határozta. — Dimaneca képviselő interpellate jelentett be a kormányhoz, vájjon a porta manifestumának azon kifejezése ellen, mely által Románia a török tatományok közé számittatik, tiltakozott-e ? % Péntek, 1877. május 4 Szerkesztői irodát Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová as előfizetési pénzek küldendők. ORSZÁGGYŰLÉS 1. A képviselőház május 3-án tartott ülése. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Molnár Aladár, Horváth Gyula, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Wenckheim Béla b., Péchy Tamás, Trefort, Ágoston, Szende Béla, Perczel Béla, Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Czegléd város kérvényét az 1875. évi XXXII. t. sz. 28. és 29.§§-nak magyarázata iránt. Ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Tisza Kálmán miniszterelnök jelenti, hogy a keleti kérdés iránt hozzá intézett interpellációkra a holnapi ülésben fog felelni. A közösügyi költségek arányának megállapítása czéljából kiküldendő bizottság tagjaiul a tegnapi ülésben megválasztottak : Csengery Antal 209, Somssich Pál és Bánhidy Béla b. 208, Szilády Józs. 202, Szontágh Pál (somogyi) 201, Sennyei Pál br. 207, Faik Miksa 205, Bittó István 203, Jakics István 201, Móricz Pál 148 szavazattal. (A „függetlenségi párt“ előleges megállapodás szerint nem vett részt a szavazásban.) Következett a napirend, a gyámügyijavaslat folytatólagos tárgyalása. Simonyi Ernő: T. ház! Azok után, mik már e törvényjavaslatra nézve elmondattak, én nem fogom hosszú időre igénybe venni a t. ház figyelmét. Nem azért fogadom én el e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, mert azt minden részleteiben jónak tartom, hanem, mert oly alapelvből indul ki, melyet én — azon megtámadásokkal szemben, melyek ezen törvényjavaslat ellenében tétettek, — helyesebbnek és jobbnak tartok. (Helyeslés a balon). Reménylem azonban, hogy a miniszterelnök úr, amint ki is jelentette, nem fogja ellenezni azt, hogy a részleteken a szükséges javítások megtétethessenek, ha azokra nézve indítványok fognak tétetni. Én, t. képviselőház főleg azon szempontból indulok ki, hogy ezen törvényjavaslat által a gyám- és hagyatéki ügyek tárgyalása a törvényhatóságok kezében marad. Én autonomista vagyok. (Élénk helyeslés balról.) Azt hiszem, hogy Magyarország alkotmányát hatásosabban, tökéletesebben lerontani nem lehet, mintha a megyei autonómiát felforgatjuk. (Helyeslések több oldalról). Ennek ellenében egy irányzat keletkezett régóta e házban, mely a cultur, a jogi állam nevében akarja régi intézményeinket megszüntetni, és egy újabb §-okba foglalt rendszert életbe léptetni. Ezen jogi államot én — abból amit látok a gyakorlatban — egynek, ugyanazonosnak tartom az ügyvédi állammal. (Helyeslés több oldalról.) Tulajdonképen egy ügyvédi államot akarnak Magyarországból alkotni. (Úgy van több felől) és ez azon irányzat, melyet én Magyarországra nézve nagyobb csapásnak tartok, mint bármi mást. (Úgy van a baloldalon.) Nem vonom kétségbe azt, hogy az ügyvéd urak igen élelmes emberek, hiszen kivitték azt a törvényhozásnál, hogy az ember még saját ügyét sem védelmezheti a törvényszék előtt, hanem ügyvéd által kell magát képviseltetnie. Ha jól, vagy roszul védi az ügyet az ügyvéd, az mindegy, de a diuriumnak és honoráriumnak meg kell lenni. Mikor már ezt kivitték, azután, — hogy a monopólium még tökéletesebb legyen — a lehetőségig megnehezítették azt, hogy még más valaki is lehessen ügyvéd. Tagadni nem lehet, hogy ez csakugyan élelmes eljárás, és hogy az ily élelmes emberektől nagyon sok mindenfélét lehet várni. Azonban én részemről azon gyarlóságban szenvedek, hogy az állampolgárok jólétét és azoknak létkérdését az ily élelmes emberek kezébe adni és a törvény által odakötni nem akarom. (Helyeslés a balodalon.) Nagyon szép beszédet hallottunk a napokban Horváth Boldizsár képviselő úrtól, ki különösen magasztalva kiemelte a 69-iki nagy elveket. Én nem csodálom, hogy ő azon elveket magasztalja, hiszen ő indítványozta azokat a házban, és ő volt azoknak szerzője és alkotója. De már most kérdem a t. háztól minden elfogultság nélkül: váljon ezen elvek életbeléptetése óta javult-e a mi igazságszolgáltatásunk? vajjon nem általános-e a panasz mindenütt, hogy igazságszolgáltatásunk roszabb és bizonytalanabb, mint valaha. Ha a gyakorlat ennyire elüt a theoriától, ha azon eredmények, melyeket nyertünk, annyira elütnek az ígéretektől, melyekkel tápláltattunk, méltoztassuk megengedni, az elvek lehetnek szépek és nagyok a theoriában, de a gyakorlatban nem bizonyultak életrevalóknak. Annyi minden esetre áll, hogy igazságszolgáltatásunkra nézve a panasz általános, és általános elfogadott nézet az, hogy épen Horváth Boldizsár úr minisztersége alatt életbeléptetett rendszabályok és reformok által annyira összebonyolodott az igazságszolgáltatás Magyarországon, hogy ‘‘talán még egy generátió sem lesz elég annak rendbehozatalára. (Igaz a balról. Azt mondhatja a volt miniszter úr, hogy ő nem mindenben értett egyet azzal, ami történt! Engedelmet kérek, az egy miniszterre nézve nem kifogás, mert azért amit egy miniszter elfogad, vagy amihez hozzájárul, elvállalja a felelősséget. Azt hallottam már más alkalommal, hogy a perrendtartás, amelyet ő beterjesztett egészen más, mint az, amit a képvisőház elfogadott. Meglehet, de ő azt elfogadta és így azért a felelősséget is elvállalta. Hogy az lesz, azt senki sem vonja kétségbe és így csak az a kérdés, hogy melyik végén lehet megkezdeni annak javítását, és évek óta töprengenek az utána következett miniszterek, hogy miképen javítsanak azon részon, amit ő léptetett életbe. Különben hallottunk a t. képviselő úrtól egy igen szép elméletet a theoriáról és a praxisról. Igaz, hogy erről sokat és szépen lehet elmélkedni, hanem a t. képviselő úrnak ezen elméletét én theoriának tekintem és ha azt összehasonlítom az általa követett gyakorlattal, az általa követett irányzattal mikor miniszter volt, akkor azt mondom , hogy ott ahol a theoria és praxis közt ily viszony áll fenn azt részemről követésre méltónak sohasem fogom tartani. (Helyeslés a balon.) Nagy súlyt fektetett arra, hogy e törvényjavaslat kiveszi a hagyatéki tárgyalást a járásbíróságok és közjegyzők mint szakértők kezéből és átadja a nem szakértő szolgabíró kezébe. Méltóztassák megengedni, hogy azok a szakértők, mert azáltal, hogy valaki közjegyzővé vagy járásbíróvá kineveztetik, még csak nem lett szakértővé, mert ha azt decretálni lehet, hogy kinevezés tesz valakit szakértővé, decretálhatjuk, hogy mikor valaki szolgabíróvá választatik, adjon neki a miniszter diplomát, hogy ő szakértővé neveztetett ki, mert a gyakorlatban ezen járásbírák, közjegyzők gabirákból neveztetnek legnagyobb részben szolki, ha tehát szakértelmet nyertek, ezt csak a gyakorlatban nyerhették, ezen szakértelmet pedig gyakorlat utján épen úgy megnyerheti a szolgabiró, mint a járásbiró vagy a közjegyző. (Helyeslés a baloldalon). Azt mondja ezenkívül és igen hatásosan adta elő, hogy annyira el van foglalva ezen szolgabiró, hogy nem képes annak eleget tenni. No hát a t. ház elfogja nekem hinni, hogy ha úgy, mint a tévé a szolgabiró teendőivel, részletesen elősorolni akarnám, mi teendője van a törvény szerint egy járásbírónak, — méltán kérdezhetném, hogy kívánja, hogy még ezt is végezze. Ha a gyakorlatot AZ „EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Károly. HAMADIK KÖTET. — 59-dik folytatás. — Bokri István s Kálmán valának a szabadítók. Tüstént az ájult hölgy segítségére siettek. Zsófia már ekkor magához jött, de meredt nézéséből látszott, hogy nem tudja felfogni a történteket. — Hol van az az őrült? — mond gyenge hangon. — Bokri és Kálmán! szóljatok, ébren vagyok-e vagy álmodom ? Hála légyen az egek urának, kedves kisasszony, önnek nincs mitől félni többé; a gonosztevő, a százszoros gyilkos elfutott, de még nem mehetett messze, tüstént lármát ütök. Bokri távozni akart, Zsófia felugrott s elébe állt a távozni akarónak. — Tudja-e már valaki e borzasztó eseményt ? — Senki sem kettőnkön kívül. Kálmán urainak gyanúja felébredt s követte önöket, s azután ketten épen jókor érkeztünk meg, hogy ezen pokoli tervet meggátoljuk. — Hadd maradjon ez hármunk között. Én úgy akarom, de te Kálmán, úgy látom vérrel? Isten, isten! hát mégsem eshetett áldozat nélkül ezen csodás megszabadulás ? — Oly kissé vagyok megsebesedve, hogy egy pár nap múlva nyoma sem lesz, csak a bőr van megkarczolva. Zsófia kívánságára megmutatá a sebet, mely csakugyan jobb karján alig volt nagyobb egy kis karczolásnál, a tőr, melle és karja közt csúszott el, ott hevert a földön. Zsófia megló vén nyugtatva, röviden megmondta, miért szükség titokba tartani az eseményt, mely oly borzasztó czélt tűzött ki. — Ha ezen hit elterjed, rögtön vége lesz a mulatságnak .<? egy borzasztó chaosznak nyit utat, mely a Bebek névre homályt hoz, s az én nevem botrányos emlegetés tárgya lesz. Össze lesz zavarodva minden, s azon szép ünnepély, mely oly fényesen folyt le, eddig, kisszerűen, s nevetségesen fog végződni. Én büszke vagyok arra, hogy szánalom tárgyává sülyedjek le, s hogy gyalitgatás s rágalom tárgya legyek, mit, ha e dolog világosságra jön, nem kerülhetnék ki. Sokkal inkább meg vagyok törve testben-lélekben, hogy sem világosan fejezhetném ki magamat. De ebből is megértheti kegyed, hogy hallgatására számítok, erről még nejének sem szabad tudni. Kálmán, azt hiszem, neked elég annyit mondanom, hogy felejtsd el örökre, ami ezen végzetes földalatti boltban történt. Mindketten némán hajtották meg magukat. — De Bebek úr mégis annyit megtud, hogy Ferencz elszökött, s gyanúja felébred, — szólalt fel Bokri. — Azt hiszem, hogy mégis szükséges ezen őrültet biztos helyre elzárni, mert ez, látszik, mindenre képes. Ha valami szerencsétlenség történik általa, Bebek úr sohasem fog nekem megbocsátani. Zsófia belátta Bokri megjegyzése igazságát. — Nagyon igaza van önnek, én nem bánom, ha tüstént utána küld, s elfogatja ezen gonosztevőt s biztos helyre elzáratja Pelsőczre vagy Gombaszegre, ezt meg lehet tenni, anélkül, hogy a mi itt történt, szóba jönne. Apámmal közlök későbben annyit, mennyit szükségesnek tartok, hogy óvatossá tegyem, mert láttam, hogy ezen ördögtől minden kitelik. — Én ezen üldözést nem bízom senkire, egy óra múlva néhány lovassal lóra ülök, s üldözőbe veszem. Saffaricsnak a várnagynak csak annyit mondok, hogy a várur megbízásából Pelsőczre kell mennem. Kálmán sebét Bokri műértőleg bekötvén, addig Zsófia sem távozott. Elhagyták a végzetes földalatti boltot. Bokri egy óra múlva a holdvilágos éjben nyolcz fegyveres kíséretében elhagyta a várat, miután megtudta, hogy Török Ferencz félórával azelőtt lovat nyergelve, Jablncza felé vágtatott. Zsófia öltözetét rendbe hozva, nyugodt, habár feltűnően halvány arczczal megjelent a teremben, hol az udvarlók távollétén már nyugtalankodni kezdettek. Senki sem gyanította, hogy egy égő vulkánon tánczoltaknak. Így lett vége a második menyegzői napmely habár most szerencsésen végződött is, egy iszonyú szerencsétlenségnek volt előhírnöke, mely a boldog családi kör fénylő napját örök éjbe borította. A szerencsétlenség magva ezen végzetes éjjel el volt szórva, s gazdag termést hozott a közeljövőben. XXXV. Egy héttel a most említett tragikus esemény után Kálmánt Bokróknál találjuk. Hármuk közt a menyegzői ünnepély lefolyásáról volt szó, melyben Bokriné, nagy boszúságára részt nem vehetett. Kálmánnak részletesen el kellett beszélni a menyasszony és vőlegény öltözetét, a kisasszony öltözetét is le kellett írni, a másik két nyoszolyó leányok öltönyét sem felejtve el. Ezután az ebéd lefolyását kérdezte ki, melylyel Kálmánt nagyon zavarba hozta, mert erre már jóformán semmit sem emlékezett, különben akkor sem figyelt rá. — Nem hálálhatom meg Kálmán ur azon jóságát, hogy engem minden jóban részesített s rólam soha el nem felejtkezett,— mond Borosa hálálkodva, — ezért fogadja szives köszönetemet. De még egyet elfelejtettem megkérdezni: ott, képzelem sok szép nő volt Erdélyből és az ország minden részéből. Ugyan vallja meg, Kálmán urfinak ki tetszett legjobban, az az kit tart legszebb hölgynek, a menyegzőn jelenlevők közt ? Kálmán rendkívül zavarba jött e kényes kérdésre. — Komám asszony majd zavarba hozott kérdésével, ott nagyon sok szép nő volt, bajos volna elsorolni. Ki volt a legszebb ? ez ízlés dolga, ebbe nem akarok bíró lenni. De annyit mondhatok, hogy az én ízlésem szerint a három kisasszonyunknak a vendégek között szépségre s deli termetre, egy sem lépett nyomába, ez volt az általános vélemény, s ennélfogva ennyit kimondhatok a többi szép hölgy megsértése nélkül. Jam — Azt mindjárt gondoltam, mert rég hallot Szádvárt meglátogató férfivendégektől, még, míg nem fejlődtek ki ily országos szépsége, hogy a két Bebek kisasszonynak Tiszán innen Dunán túl nincs párja, Anna kisasszony természetesen még csak gyermek volt, kit a férfiak nem vettek számba, most amint már meg lehet ítélni, azt hiszem, nem marad el szépségben két nénjétől, sőt talán túlhaladja azokat. Nincs-e igazam Kálmán úr? — Teljesen igaza van önnek, — mond Kálmán lángba borult arczczal, — Anna kisasszony szépsége minden vendéget elvarázsolt, s annyival szebbnek tűnik fel előttem, mert ő maga ezen rendkívüli szépséget sejteni sem látszik, oly jó, oly szelíd, oly megnyerő modorú, hogy első látásra mindenkit megnyer s lekötelez maga iránt. — Én is úgy ösmerem ezen kékszemü szőke angyalt, — mond Bokri, — már a két idősebb Bebek hölgyön meglátszik, hogy ereikben nádorok vére foly. Ezen szőke angyal oly igénytelen, mintha családi fájáról sejtelme sem lenne. Kálmán majdnem hálásan tekintett az athlétai erdőmesterre ezen magasztalásra, úgy tetszett, mintha szivéből olvasta volna ki. Ragyogó szemekkel kisérte ezen dicsérő beszédet. Borcsa észrevette ezt, a nők figyelmét az ily jelenet nem kerüli ki, kedve lett volna Kálmánnal óvődni, de férje intésére, ki e szándékot leolvasta arczáról, felhagyott vele. — Mindenkinek elbeszéléséből azt veszem ki, hogy a menyegző jól ment, szépen ment, s mindenkit kielégített, s méghozzá az is nagy szerencse, hogy az a gőgös török ivadék elpusztult e vidékről. Nem tudja senki, hogy mi oka lehet e szökéshez hasonló távozásnak ? Én szinte megkönnyebbülve érzem magamat, mióta e kiállhatatlan teremtés távozását meghallottam. — Ő már lelkem rég készül erre, — mond Bokri kitérőleg, — ő már rég nem érzi magát itt jól. Bármi okból ment el, szerencse, hogy elment. Bár soha sem hallanánk róla többet. — Úgy látom, hogy mindenki örül e távozásnak, — mond Kálmán, — de talán senki jobban, mint Erős bácsi, Ferencz távozása óta egész megifjodott. — Én, higyjék meg, hogy ha itt velem szemben ült s kis fiamat néha ölébe fogta, gyakran majd elsikoltottam magamat, mert úgy tetszett, mintha ölelése közben meg akarná fojtani. — Hagyjuk el a róla való beszédet, — mond Kálmán, — elég volt ennyi a szerencsétlenről, kit rósz véralkata mindenki előtt gyülöltté tett, én megvallom szánom őt, mert különben sok szép tulajdon volt benne. — Hát Zsófia kisasszony vájjon miért lett beteg, úgy hallom az öreg Ancsától, hogy midőn távozó testvérétől elbúcsúzott, közel volt az elájuláshoz, különben a mint mondta már azelőtt napok óta roszul érezte magát, de legyőzte gyengeségét, hogy szüleit ne nyugtalanítsa s a vendégek örömét meg ne zavarja. Kálmán és Bokri észrevétlenül összenéztek. — A zajjal járó kimerültség árthatott meg a kisasszonynak, ő soha sem szerette a zajt s nost erőltetni kellett magát, ez a feszélyezés törte meg, most mióta a vendégek szót oszlottak, naponkint jobban érzi magát, úgyhogy már most semmi ok sincs az aggályra, pedig utólagosan megvallom az orvos zavarba volt, amint a kisasszonyt kérdezte, betegségét veszélyes láznak mondotta. Bebek úr annyira aggódott, hogy két napig sem távozott ágya mellől, már ma felkelt s azt izente, hogy még a héten meglátogatja keresztfiát. Kálmán felállott. — Ideje, hogy menjek, nagyon is elbeszéltem az időt. Ezzel Borosától elbúcsúzva távozott az erdőmester kíséretében. — Még nem is volt időm kérdezni, hogy nem hallott azóta semmit azon szerencsétlenről. — Én Pelsőcznél vesztettem el a nyomát, ott a mint mondták halálosan kifáradott, valami ételt vett magához s egy pár órát nyugtalanul aludt s azután a nélkül, hogy a pelsőczi várnagy kérdésére felelt volna valamit, lovat kért s elvágtatott Rimaszombat felé. Én azt hiszem Széchényibe ment, vagy Fülekre Haszán béghez, kiről sokat hallott Szádváron, mint a magyarok jó barátjáról, kinek kedvencz neje is magyar. Ő e töröknél remél gaz tette után védelmet, mert azt nem is gyanítja, hogy iszonyú terve Bebek úr előtt is titok. (Folytatása következik.)