Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)

1877-09-18 / 238. szám

magára. Mehemed Ali előhadai már pénteken Göldunárig, Bjelától 1 és há­romnegyed mértföldnyire nyomultak előre, s meglehet, hogy a legelső hír az itt vég­bement döntő ütközetről hoz jelentést. Az országgyűlési szabadelvű­­párt mai értekezletét G­o­r­o­v­e elnök a párt üdvözlésével megnyitván, P­e­r­c­z­e­l igazságügy­­miniszter két­­javaslatra nézve kéri a párt figyel­mét. Ezek elseje a büntető törvénykönyvre vonatkozó javaslat, melyre nézve a kormány azon kérését hangsúlyozza, hogy az ne utasítassék az osztá­lyokhoz, hanem egyenesen a házban vétessék tár­gyalás alá. Az értekezlet ez indítványt közhelyes­léssel fogadta, az igazságügyminiszter a kir. Cu­­riának a képviselő választásokról szóló törvényjavaslatát mutatja be rövid indokolással. A törvényjavaslat ellen szólottak Szilágyi Dezső és Horánszky Nándor azon indokból, hogy a tjavaslat nem szükséges, és parlamenti fejlettségünket tekintve még nem időszerű, hogy a parlament tekintélyét kisebbíti, a bíróságokat politikai működésbe vonja be, és részrehajlás vád­jával tetézheti, és végre, hogy a részletekben is dualisticus színezetű, amennyiben a truhozás befo­lyását továbbra is fenntartja. A javaslat mellett szóltak a miniszterelnök és Horváth L. Az első elvileg fejtegetvén, hogy a legfelsőbb bíróság ítéletében mégis több a garan­­cia, mint a pártok politikai érdekeltségében, a kormány presszójáról pedig a legfelsőbb tizéknél alig lehet szó, miután itt emelkedésre, tehát a kormány kedve keresésére alig van kilátás. Ő épen mint ellenzéki volt egykor a törvény megalkotása mellett. Különben ezt sem párt, sem kormánykér­­désnek nem tekinti. Horváth Lajos főleg alaki indokokból in­dulván ki, különösnek látná, hogy az egykori deák és balközép pártból alakult szabadelvű párt most elvesse azt, mit egykor közmegegyezéssel tett a kormány kötelességévé , különben elvileg e tör­vény megalkotása mellett van, mert azóta semmi körülmény nem változott. Elnök kimondja, hogy az értekezlet e tja­­vaslatot nyílt kérdésnek tekinti, ezzel az értekezlet eloszlott. Budapest főváros polgáraihoz! Polgártársak készüljetek! A népek sorsa, szabadsága fölött őr­ködő örök igazság döntött! • A mit az egész magyar nemzet szíve, lelke mélyéből kívánt, a miért fohászko­dott, sőt erős elhatározással tettre készen állott, az teljesült!! A létéért, de egyszersmind az embe­riség legszentebb jogáért : a népszabadság­ért küzdő hős testvér a török nemzet győzött!! Törökország legyőzte Oroszor­szágot! Ozmán pasa Plevnánál nemcsak hazája, hanem a czivilizatió ellenét tiporta le és dobta vissza a gyalázat sötét örvé­nyébe. Szül­ej­man pasa nemcsak Törökor­szág, hanem az örök igazság lobogóját tűzte ki a Sipkaszoros felett. Mehemed Ali pasa tantránál boszuló nemezisként állja útját a gyáván futó gyermekgyilkos­nak, a népszabadság fojtogatónak, a vér­ben fürdő czárnak. Ily örökfényt tettek, ily óriási siker az emberiség részéről elismerést, a test­vérnemzet részéről méltó megünnepeltetést kiván. Érzi ezt ma e hon minden polgára. Kérjük Budapest polgárait, hogy az első felszólításra: I. Tűzzék ki lobogóikat a házakra. II. Este 7 órakor világítsák ki abla­kaikat. III. Esti 71''* órakor gyülekezzenek ün­nepélyes körmenetre a Kálvin térre. Polgártársak! ti tudjátok, hogy viskó ablakába tett legszerényebb mécs is a a szivünkben élő öröm tiszta lángján gyűl meg! És tudjátok, hogy a legszerényebb polgár számot tesz a körmenetben, mely a népszabadság és testvéri szeretet dicsőíté­sére indul. Világítsatok! Csatlakozzatok! Páris, szept. 15-én. (Saját levelezőnktől). M­a­c-M­ahonnak d­é­l-f­r­a­n­c­z­i­a­or­szág­i körútja semmivel sem szerencsésebb az északinál. Bármennyire készít­ik is elő a nagyszerű fogadtatásokat, a marsai még­is csak „kálváriáját“ járja, maga a siránkozó Figaro mondása szerint is. Ilyen comicus cavak­ádok már régóta nem voltak Franczia­­országban. A­merre megy a marsai, min­denütt az: „éljen a köztársaság“ zug a fülébe, mire aztán meg is ugrott né­mely helyütt egész kíséretével. Mert hát alig kezdik rá a hivatalosak­at: „éljen Mac­m­­a­h­o­n ! Éljen a marsal!“ azon­nal közibéjük dördül a nép: „éljen a köztár­saság“ kiáltása. Mac-Mahon pirul, kísérete ké­kül, Fourtou pláne viola szint vált a Gironde elbeszélése szerint, így azután megtörtént, hogy Mac-Mahon nem állhatván tovább a kurucz helyze­­tet, megsarkantyuzta lovát és egész kíséretével tova vágtatott s kimenekült a rettenetes nép közibő­l. Hát még a polgármesterek fogadó beszédői! Csak úgy csendülnek a­ m­o­r­á­l­i­s rend em­bereinek fülében. Mindenütt csak azt hangoztatják, hogy ők conservativek s igy meg akarják tartani a köztársaságot, ha törik, ha szakad! Az ilyen conservatism­ust pedig vajmi kevéssé szeretik a conservateurs de l’o­r­d­r­e mo­ral pártiak. És minderre az árva Mac Mahonnak még azt is ki kell mondania Bordeauxban, hogy hát csak legyenek nyugodtan, ő fenn fogja tartani a köztársaságot. Sajnálatraméltó egy kényszerűség. Nincs mulattatóbb azonban a hivatalos lap­nál. A Journal official egész komolysággal igyekszik leírni a marsai útját. Elmondja, hogy egetverő felkiáltásokkal fogadta a nép itt meg amott, csak azt feledi el megírni, hogy mit ki­áltott a nép oly egetverőleg ? Azután a polgár­­mesterek beszédét is közli a lap, persze csak a Fourtou miniszter úr teremtettjéért , kiket ő kegyelme a választott és­ jj elbocsátott sza­badelvű maire-k és prefet-ek helyébe nevezett ki annak idejében. De ez még semmi! Hanem az a tragikus félelem, mel­lyel ama pár püspök üd­vözlő beszédét igyekszik agyonhalgatni a hivatalos lap. Pedig azok nyilvánosak voltak, ezrek és ez­rek hallották, — de a jámbor kormány f­é­l ma­gát már most a clerikalisok alkalmatlan üdvözle­teik s magasztalásaik által annyira komprommit­­táltatni. Már most mit szóljunk a liberaci diadalívről! A saint-aprei állomáson a következő felirat díszel­gett óriási betűkkel a diadal­ívén: Périg­u­ean és Montmorean közti vasút: Four­tou belügyminiszter úrnak köszön­hető! Itt elnémul minden kritika, mert hát a kaczaj elfojt minden más lármát, így törekszik tehát a kormány Riberac választó lakosait meg­hódítani! Ez bizony­os, csak az a baja, hogy ba­kot lőtt. Most már láthatja Mae-Mahon, hogy a cher­­bourgi kudarcz nem a véletlen szülte esemény volt, mint hívei neki magyarázgatták,­­ hanem egy csufondáros kiábrándulásnak első mozzanata. Hiába fogadták el itt is, amott is a köztársaság éltetett, ezt csak még nevetségesebbé tette vak dühüket. A kormány akkop akarja megbuktatni Gam­­betta megválasztatását, hogy az ország minden részébe sürgönyöket küldött, és rémítő falraga­szokban adja tudtára a népnek, hogy mire ítélte­tett Gambetta, és hogy az ítélet foganato­síttatni fog rögtön. Evvel t. i. azt remélik szegények, hogy a választók majd úgy értelmezik a foganatosítást, hogy Gambettát elzárják az íté­let szerinti három hóra, és így nem lehet majd megválasztani.­­ De itt is fejükre estek, mert a republikánus sajtó nem késett egy perczig se felvilágosítani a közönséget, hogy a kérdé­ses foganatosítás nem az elitélt személyére, ha­nem a 2000 frank bírságra vonatkozik, és így nincs mit félni a bezáratástól.­­ Végre azt taná­csolja a reactionárius sajtó, hogy halas­sza el a kormány a választásokat a kitűzött október 14-től még egy hónapra később, hogy így Gambetta fel­lebbezése még a választások előtt tárgyaltassék és visszautasittathassák. De hát itt sem jutnak zöld ágra, még a legroszabb esetben is bízhatunk Ailone, a franczia ügyvédi kamra elnökének védé­sében, kinek levele máris úgy megfutamította a fekete sereget. Sz. E. T. Beszélgetés Ignatieff tábornokkal. A „Presse“ levelezője közelebb látogatást tett Ignatieff tábornoknál Gorni-Studenban. A levelező a Poradimból szept. 6-áról kelt levélben írja le Ignatieffnél tett látogatását és vele folytatott beszélgetését. A levél így hangzik: „Nem rég bemutattam magamat Ignatieff trnoknak Gorni-Studenban. A tbnok már felgyó­gyult betegségéből: a lázból és dyssenteriából, kunyhóban lakik, melynek kopasz falai és kemény­­telen szalmafedele, mely egyszersmind a szoba plafondját képviselő rikító ellentétet képez ama követségi palotákhoz, melyekben máskor a tábor­nok lakni szokott. Velem együtt fogadtatott Ca­­nini olasz levelező, ki a társalgás folyama alatt az 1848-iki magyar vezérszereplőkről is megemlékezett a tábornok élénk figyelme közben. A diplomata mindenekelőtt saját viszonyát jelle­mezte a mo­st dühöngő háborúhoz. Szavai úgy hangzottak, mintha a nyilvánosságnak szánt iga­zolás lennének, szemben az ellene emelt vá­dakkal. Mi — folytatja a levelező — arra a körül­ményre tereltük társalgásunkat, hogy Oroszország csalódott Törökország ellentállási képessége tekin­tetében. Ignatieff tábornok ide vonatkozólag a követ­kező megjegyzéseket tette: ,,Jól tudom, hogy vá­dolnak engem és felőlem azt a hamis hírt terjesz­tik, hogy én a császárt Törökország erejéről nem informáltam elég pontosan­,de az igazságnak en­nek ellenkezője felel meg. Én voltam az, ki min­dig a törökök fatalismusára utaltam és soha sem mulasztottam el annak hangsúlyozását, hogy a porta 600,000 embert is síkra állíthat. S ezek nem lesznek csupa katonák, hanem fanatizált em­berek. A porta lételéért, mi egy eszméért har­­czolunk. Én jól tudtam, mint védik majd magu­kat a törökök, s e tudatból soha sem csináltam titkot. Ép oly kevéssé tanácsoltam a h­á­b­o­r­ú­t. Csak egy pillanatban akartam magam is a háborút, s ez akkor történt, midőn Boszniában és Herczegovin­ában felkelés dühöngött, Bulgáriában lázadás tört ki és Szerbia a török haderő nagy részét absorbálta. Ha e pillanatban Bulgáriába törü­nk, a czél gyorsan el van érve. De akkor nem akartak hozzá fogni. Időt engedtek Törökország­nak a készülődésre, s e­mellett két évet elvesztet­tek. A conferentist pillanatától kezdve ellenzője voltam a háborunak és eb­ből eredt engedékenységem, melyet, a conferentián kifejtettem. Meg voltak lepetve azon, hogy én pontról pontra engedtem és ennek okát tudja isten, miben keresték. Én valóban é­p­e­nc­s­a­k a háborút akartam elkerülni. A levelezők itt megjegyezték, hogy a jegy­zőkönyv mindazonáltal létrejött. Ignatieff tá­bornok : „Igen, de hiányzott a nyomaték. Ha az ember a töröknek öklét nem mutatja, nem hisz az akarat komolyságában. — Ha teljes ko­molyságot mutatnak neki, nem lesz szükség há­borúra.“ A tábornok azután a conferentián részt vett egyes diplomatákra tett megjegyzéseket, s ismételve hozzátette, hogy ő teljes komolysággal akarta a béke fentartását s Oroszország cselekvését egyma­gában szándékozott megakadályozni. A beszéd folyama áttért azon ügynökökre, kik diplomaták szolgálatában állnak. Ignatieff erre nézve így nyilatkozott: „Én mindig azon voltam, hogy oly eszméket képviseljek, melyeket sokan vallanak. Ennek következtében mindig igen sok egyént találtam, kik nekem, mert érdekeiket képvi­seltem, szívesen szolgáltak, sőt jobban szolgál­tak mint azt a fizetett ügynökök tehették volna. Lássák, ez az én „titkom“ sok ügynök alkalmazása tekintetében. Azt mondták rólam, hogy annyi ügy­nököt fizettem, pedig erre szükségem sem volt!“ Most a beszélgetés a bolgárokra csapott át, s a levelezők azon nézetünknek adtak kifejezést, hogy „Oroszország csalódott a bolgárok közreműködésé­ben." Ignatieff így nyilatkozott: „Az ő közre­működésükre nem lehetett számítani. Nevezetesen a Balkánon innen a föld népe csaknem egészen el­­nyomorodott; csak túl a Balkánon lakik a gazda­gabb, intelligensebb, befolyással bíró néposztály, ott a bolgár lakosság is sűrűbb, számosabb és ott történtek a legnagyobb mészárlások is. És lássák — folytatá a tábornok — ez an­­­nyira megnehezíti e kérdés megoldását. Török ha­talom alatt hagyják a vidékeket, hol annyi a bol­gár és a felszabadítás művét csak a Balkánon in­nen hajtsák végre? Nem észellenes lenne ez? Külön válas­szák őket ? Hol a határ ? Az egész munka súlypontja e kérdés szerencsés megoldásá­ban fekszik.“ Hogy a háború ezt a megoldást, vagy minőt fog eredményezni, nem vitattuk. A tábornok maga szakította félbe a beszélgetést és a szót. Canini­­nek, az olasz levelezőnek engedte át, ki a dunai confederatióról beszélt. Canini— mint collegája, a „Presse" levelezője, nevezi — typusa az olasz conspirátoroknak. Jelszava a „népfelszabadítás“, s azért az orosz táborba sietett, honnan olasz­ és oláh lapoknak levelez. Canini egy beszélgetését mondta el Ignatieff’ tábornoknak, melyet tavaly a bolgárok ügyében Kossuthtal folytatott. Canini Slavophil népgyűléseket rendezett Olaszországban, s azt akarta, hogy Kossuth mondjon egy jó szót a bolgárok érdekében. 1862-ben Canini Turinban Klapkával, Pulszkyval és d’Ancona tanárral elké­szítette a dunai conföderatió tervét, melyet azután Kos­suth új szövegezésében jóváhagyott. „ Az ex-dictator — úgymond a levelező — akkor helyeselte a bolgárok felszabadítását a török uralom alól.De 1862-től 1876-ig hosszú az ut és tempóra mutantur et nos muta­­mur in illis! Caninit tavaly igen kegytelenül fo­gadta Kossuth, ki már nem emlékezett, hogy vele annak idején beszélt a dunai conföderatióról. „De hisz megvan nálam az ön által aláírt tervezet, hisz közöltem is,“ — mondá Canini. „Készul tet­ték, ha „közölték,“ — válaszoló Kossuth, mire Canini gyorsan közbevágott. „Tehát mégis em­lékszik ilyesmire!" Canini azután a saját és Ga­ribaldi rokonszenveiről beszélt, a délszlávok irá­nyában. „Ehhez ön és Garibaldi semmit sem ér­tenek !“.. „Ön Oroszország ügynöke!“ volt Kossuth válasza. Canini erre megmutatta ajánló leve­lét, Kossuth elolvasta, de midőn abban azt a felszólítást olvasta, hogy (Kossuth) vegye párt­fogása alá a délszlávokat, hevesen felkiáltott: „Soha, soha, soha !“ Ignatieff tábornok — így végzi a „Presse“ levelezője — figyelmesen és mosolyogva hallgatta végig Canini elbeszélését, s egyetlen megjegyzése Kossuth következetlenségére és a magyarok igazi szabadelvű­ségére vonatkozott, mely utóbbi a muszka tábornok szerint „más nemzetek elnyo­másában,» kisebbségnek a több­ség fölötti uralmában nyilat­kozott.“ A török sebesültek részére újabban a követ­kező adakozások küldettek szerkesztőségünkhöz: Csúzáról az alábbi levél kíséretében 20 írt­a ki. Az ungi reform, egyházmegyei köz­gyűlés alkalmából Kaposon Gyar­­mathy János egyházmegyei ügy­véd urnái összegyűlt társaság adakozott 16 frt — kr. A mohácsi „iparos olvasó-kör“ ál­tal t. hó 9-én rendezett tom­bola tiszta jövedelme 1 ezüst huszas és 10 frt 20 kr. A füleki kaszinó gyűjtése 11 frt — kr. Folyó hó 9-én Domokos pusztán (Somogyin.) megtartott búcsú alkalmával Hegyessy János és Balogh Józs­ urak vendégei ada­koztak Bodroghy Lujza gyűjtése Hajmás­­kérről A váczi lövöldében f. hó 11-én történt adakozások eredménye Spissák Gyula és Hoffmann Mi­hály urak által beküldve Sándor István küldeménye Duzs Lajos gyűjtése Duna-Szent- Györgyről Kápolnás-Nyék-Petend község elöl­járóságának küldeménye Ehhez adva múlt számunk kimu­tatását 1 arany, 1 lira, 1 5 kros fillér 3 ezüst forint és 3 ezüst huszas 2022 frt 62 kr. Az eddig begyült összeg 2206 frt 99 kr. 1 arany, 1 lira, 1­,5 kros fillér, 3 ezüst fo­rint és 4 ezüst huszas. Bodroghy Lujza gyűléséhez hozzájárultak: Bod­­roghy Ilona 1 frt, Bodroghy Dénes 1 frt, Lakat János 1 frt Polczer Antal 1 frt, Krémi Mari 50 kr. Fejér Anna 1 frt Rác­kevi Mária 1 frt, Fü­löp Lidia 50 kr. Berger Mari 50 kr Berger Gyula 1 frt,, Kantzler Nándor 1 frt, Molnár Károlyné 1 frt, Müller Ármin 2 frt, Halper Ferencz 1 frt, Pénzes István 1 frt, Orbán Károly 1 frt, Berger Rosa 1 frt, Koronczi György 80 kr. Sulya János 80 kr. Józsa János 7 kr. Egyvalaki 10 kr. Zergi János 5 kr. Fü­löp Mihály 10 kr. Szlovák Jakab 31 kr. Péter Mihály 50 kr. Kihr János 10 kr. Szabó Mihály 10 kr. Szabó Márton 10 kr. Nagy Mi­hály 5 kr. Krémé János 10 kr. Bors Mihály 10 kr. Früchtl E. 1 frt. Bodroghy Lujza 1 frt* A V­á­c­z­r­ó­l beküldött 20 frt. összeghez adakoztak : Rusotzky Antal ur 6 frt. Velzer Lajos 2 frt, Bogányi Gyula 2 frt, Hegedűs Sándor 1 frt 60 kr. Velzer János 1 frt 60 kr Spissák Gyula 1 frt, Hoffmann Mihály 1 frt, Heidfeld Alajos 1 frt, Gasparik Ferencz 1 frt, Docskal Béla 1 frt Szabó Korpás Pál 1 frt, Német István 1 frt, Rusovszky Mihály 1 frt, N. N. 1 frt, Rusovszky Kálmán 1 frt. A Sándor István által beküldött 6 frt. összeg­hez adakoztak : Özv. Varga Imréné 1 frt, Sándor Pista 40 kr. Özv Fodor Józsefné 30 kr. Jaranyi Józsefné 40 kr. Szabó Erzsébet 50 kr. Györék M. Józsefné 10 kr. ifj Egyed Jánosné 80 kr. idf Jár Katalin 50 kr. Özv. Dömötör Já­­nosné 50 kr. Cs. Varga Istvánná 80 kr. Kis Fekete Jánosné 20 kr. Schlesinger Vilmosné 20 k. Sándor Irma 30, Sándor Istvánná 1 frt.* Dúzs Lajos által gyű­­tött lő­fit 10 kihez Du­na­­szentgyürgyön adakoztak: Bankos Elek 1 frt, Bresslauer Miksa 50 kr. Dúzs Lajos 50 kr. Hagymássy Sámuel 50 kr, Schwarz Károly 50 kr. Braun Sándor 50 kr. Mészöly Am­brus 1 frt, Ötvös Károly 1 frt, Csengeri Dávid 40 kr. Biró Endre 50 kr. Segesvári Gedeon 1 frt. Hajpál Sándor 20 kr. Hajpál István 20 kr. Heczei Pál 10 kr. Dömötör András 10 kr. Dömötör Pál 10 kr. Parrag Sámuel 10 kr. Vajda Karolina 10 kr. Pintér Pál 10 kr. Dömötör Benő 10 kr. Zólyomi György 80 kr. Halá­z János 20 kr. Hajpál Pál 20 kr. Özv. Segesvári Ferencz 1 frt. jó. Dömötör János 40 kr. Dr. Bán János 50 kr. Hajdu Sándor 10 kr. Kaszás Sándor 10 kr. László István 10 kr. Drubics István 10 kr Sandri­­nelli Oreste 80 kr. Oláh Ferencz 10 kr. Dömötör László 10 kr. Drubics József 20 kr. Dömötör Gábor 10 kr. Ónodi Lajos 10 kr. Oláh László 20 kr. ifj. Dömötör Sámuel 20 kr. Homgla József 10 kr. Tegzes Sámuelné 60 kr. Markus Sa­lamon 10 kr. Stern Sándor 10 kr. E. Dömötör Ferencz 10 kr Dömötör György 20 kr. Kaszás Sándor 10 kr Parragh Albert 1 frt.* Kápolnáé Nyék Pettend község elöljárósága által gyűjtött 47 frt összeghez adakoztak: Lőrincze József biró 1 frt, Kaiser Endre jegyző 1 frt, Borsányi József 60 kr. Szabó András 60 kr. Csóka József 50 kr. Pajtsits Lajos 50 kr. Kremniczky Ferencz 1 kr. Sárközy Kázmér és neje 2 frt. Grósz Ádám 60 kr Deutsch Móritz 1 frt, Rituper Péter 50 kr. Thaly Károly 70 kr. Vértesy Josefa 2 frt, Freud Sámuel 50 kr. Gütting Antal 50 kr. Grüinfeld Már­ton 70 kr­ Ofner Zsigmond 1 frt, Schwartz Sándor 50 kr. Özv. Schwartz Mátyásné 50 kr. Klapka József 60 kr. Csi­­lenkári Millaflóra 1 frt, Richtig 2 frt, Ofner Ábrahám 1 frt, Lukács Ferencz 1 frt, Özv. Veghely Zsigmondné 2 frt, Buton László 1 frt, Szlovacsek Lajos 60 kr. Vremány Jó­zsef 50 kr. Vajmán 1 frt, Mérey Miklósné 2 frt, Kiss Ca­rolina 2 frt, Gödör József 1 frt, Bognár Mathilda 3 frt Rácz János ref. lelkész 3 frt, Schödl József 1 frt, Krocse János 1 frt, Leithgeb Mari 50 kr. Gross Ármin 50 kr. Sö­rös Jenő 1 frt, Gallér József 1 frt, Fekete Sándor 50 kr. Jäger János 50 kr. Weiner testvérek 2 frt, Binder Huber 50 kr. Kohn Sándor 50 kr. Schwartz Fü­löp szkirói írnok 1 frt, Szőke István 1 frt.$ Csúza Szeptember hó 6-án. Nem lehet nyilvánosságra nem hozni: Awersz Nán­dor urnák közgazdászat körüli fáradhatatlan ügybuzgalmát mit újólag avval tetőzött, hogy e hó 9-én Szt -Lőrinczen tartott lóverseny és lótenyésztés alkalmából 175 irtot ado­mányozott ; felét a reform, iskola javára felét pedig útikölt­ségre oly czélból, hogy Csúza községének lakói a fent neve­­zett lóversenyre megjelenhessenek. Ezen úti költségre fel­ajánlott összegből. Csúza község 11 polgára, kik az utazásra vállalkoztak, 20 írt a török sebesültek javára szenteltek , egyúttal Awersz Nándor urnak, Baranya vármegye egyik legerélyesebb, legfáradhatatlanabb és legtöbb áldozat kés­­ségű­ gazdájának, köszöntet mondanak. ÚJDONSÁGOK. — Udvari hir. Mária Valéria főher­­czegnő, miután az időjárás kedvezőtlenné változott, ma elhagyta Ischlt és Bécsbe utazott; honnan va­­lószinüleg Gödöllőre hozzák le. — L­i­p­ó­t bajor herczeg tegnapelőtt külön vonattal Bécsbe érke­zett a czeglédi hadgyakorlatokról. A herczeget a vaspályánál Rudolf trónörökös fogadta. — Személyi hírek. Hohenlohe hg. cs. kir. főudvarmester tegnap este Bécsből ide ért. Thurn — Taxis hg. főlovászmester és Gr. Peja­­csevics tábornok tegnapelőtt este Bécsbe utazott. — Hymen: Császár Péter bajai ügy­véd ma vezeti oltárhoz Latinovits Lázi bajai lakos, közbecsülésben álló polgár bájos és művelt leányát Ilkát. — Budapest kivilágítása tárgyá­ban, ma esti órákban az irók és művészek köré­nek helyiségében értekezlet tartatott, melyben el­határozták, hogy a legújabb török diadalok alkal­mából a főváros lakosságát fel fogják szólítani a fő­város utczáinak kivilágítására. Tóth Kálmán elnöklete alatt egy bizottság küldetett ki (tagjai a következők : Tóth Kálmán, Bodnár Zsigmond, Ba­lázs Sándor, báró Kaas Ivor, Szűcs Gyula, Lukáts Béla, Krajcsik Ferencz, dr. Dárday Sándor, Nagy Imre, Scheffer László, Ragályi Lajos, Dósa Endre, Karikás József, Halmi Ferencz), mely azon esetre, ha a legújabb török diadal­hívek megerősittetnek, minden szükséges intézkedést meg­tegyen, s a közönséget az általános kivilágításra falragaszok útján hívja fel. A nemzet örömének kifejezésére a város fellobogózása és egy ünnepélyes körme­­net terveztetik. — Az egyetemi ifjúság sem maradha­tott tétlen, midőn ama nemzet diadalainak meg­ünnepléséről van szó, a­mel­lyek­ érdekközösségét, testvériségét legelőször az ifjúsági „66“-as bizott­ság hangoztatta. A Szabadi kávéházban, mely kiin­dulási pontja minden ifjúsági mozgalomnak, az esti árákban a nagy számmal megjelent egyetemi polgárok Szűcs Gyula elnöklete­ alatt rögtönözve gyűlést tartottak, melyen lelkesedés közt kimondták, hogy hazafias készséggel tesznek eleget a tüntetést kezdeményező polgári bizottság azon felhívásának, hogy az ifjúság közreműködjék a tüntetés ügyének előmozd­tásában. Nevezetesen pedig feladatát képe­zi az ifjúságnak megbízottai által házról házra bejárva a várost az összes lakosságot felkérni a nagy nemzeti örömünnepben kivilágítás általi részt­­verésre. A ifjúság részéről a polgári bizottságban bennt vannak Szűcs Gyulán kívül Ragályi Lajos, Dózsa és Scheffer László. Az ifjúság azonkívül egy 50 tagú rendező bizottságot választott, mely­nek elnöke Szűcs Gyula, jegyzői Szakáts József és Scheffer László, pénztárnoka Haubert Henrik.­­ E bizottság holnap d. e. 9 órakor és d. u. 2-kor fog ülést tartani. A polgári rendező bizott­ság pedig 10 órakor ülésezik az írók és művészek körének helyiségében. Este 11 órakor a „P. N.“ szerkesztőségében újabb értekezletre jöttek össze a rendező bizottság tagjai közül Tóth Kálmán, Kaas Ivor báró, Herman Ottó, Balázs Sándor, Bodnár Zsigmond, Szűcs Gyula és Scheffer László. El­határoztatott, hogy a holnap 10 órakor tar­tandó bizottsági gyűlésen a tüntetés megtar­tása fog ajánltatni, habár újabb megerősítő hírek nem igen érkeztek is. Hogy a kivilágítás holnap megtartassák az okvetlenül szükséges, miután hol­nap lesz az Andrássy és Bismarck közti salz­burgi találkozás előestéje. — A körmenet a Kál­­vin-térről fog kiindulni a museum-utcza, ősz-utcza kerepesi ut, ország ut, fürdő-utcza, lánczhid-tér, dorottya-utcza, kristóf-tér , koronaherczeg-utcza, barátok-tere és a kecskeméti-utczán át vissza a szénatérre. — A török consul lakása előtt alkalma­sint beszéd és fog tartatni, a szónok, Szűcs Gyula lesz. — Vonatké­sés. A mai reggeli 13. szám miskolczi vonat IV* órával később érkezett meg. A késedelem vagyonok tolatása által okoztatott. — Az orosz lapokban állandó a pa­nasz a miatt, hogy az orosz hölgyek, nevezetesen a íórangúak, tekintélyes nemes családokból szár­mazók, a török foglyokat valami meg nem fog­ható „botrányos“ előszeretettel kegyelik; ellenben pedig a piszokkal borított, rongyos, éhező s be nem kötött sebekkel hazaérkezőjhoni sebesültekre, kik közül sokan 24 órán át mit sem ettek s 12 óra alatt egy csep vizet sem kaptak, figyelemre sem méltatják. A „Russkij Mir“ kemény bírálat alá veszi ezen eljárást, s kereken kimondja, hogy az illető hölgyekben és a gazdag fiatalságban, mely a fogoly török tisztekkel fraternisal s nyaralókban dőzsöl, az orosz nemzeti büszkeség egy szikrája sincs. Még élesebben nyilatkozik a török fogoly tisztekkel nyilvános helyeken pezsgőt idogáló tér­deiken üllő kievi és h­arkovi nemes család­beli hölgyek ellen a „Neveje Vremia“ s egyebek közt egy esetet beszél el, hogy két veres keresztet viselő hölgy pénzgyűjtéseket eszközlött a foglyoknak nyújtandó édességekre, az orosz sebe­sültek javára pedig segélyt gyűjteni járni vona­kodtak. Czikkíró szitkokkal megróván ezen csele­kedeteket, szeretné tudni, mi indítja az aristokrata nőket ezen „gyalázatos, az orosz nemzet érzelmeit mélyen sérttő, bűnös magaviseletre.“ Mi ez, kérdi az orosz lap, az új és idegen után mohón kapó buja vágy vagy ellenzék a faj rokonok felszaba­dításáért indított háborúval rokonszenvező töme­ges orosz nemzettel szemben? stb. A czikk arra utal, hogy e tekintetben a lapirodalom korhívó szava mai napig a pusztán kiáltó hangnak bizo­nyult be, erélyes gyakorlati rendszabályokat kiván alkalmazásba hozatni s egyebek közt azt hozza ja­vaslatba, hogy ezen nők „kik az orosz* nevet és nemzeti méltóságot még a megvendégelt törökök szemében is sértik s lealacsonyítják", minden tisz­tességes társadalmi körből kizárassanak. — A török sebesültek javára Kun Erzsébet és Kun Györgyné úrnők Kecskemétről 15 frt 30 kr. 20 frt 77 kr. 22 frt - kr. 6 frt — kr. 16 frt 10 kr. 47 frt — kr. AZ „EGYETÉRTES" MM. A nő társadalmi állása. *) A nők társadalmi állása a különböző nem­zeteknél s különféle időkben, az egyes nemzetek jellemétől s azoknak vallás- s­zociál-művelődési fokától függ. Az ó- e újkor műveletlen nemzeteinél a nő nem egyéb, mint rabszolga s eszköz férfi szenvedélyeinek kielégítésére s ennek követ­­­keztében társadalmi állása leglealázóbb függés­ben van a férfi önkényétől. Még Ázsia kulturnem­­zeteinél is a nő sajátságos világításban jelenik meg: igy például a parsismusban Ahrimann által, a mosaismusban a kígyó által bűnre csábit­­tatik s ez által okozójává lesz az emberi nem kegyvesztésének s ezt követő boldogtalanságának. A hinduk törvényeiben a nő mint gyengesé­gek s erénytelenségek példánya rajzoltatik; külö­nösen vádoltatnak a nők következő hat gyöngé­vel : módfölötti vagy drága ruhák, ékszerek s nya­lánkságok után; — mértéktelen hajlam érzéki el­vek iránt; — természetellenes ingerlékenység vett sértéseknél; mély, alattomos bosszúvágy ; — ma­­litiosus hajlam más ember minden jó szándékát s tettét balra magyarázni; — kiváló hajlam minden szenvedély iránt. E rajznak van csakugyan némi psychologiai alapja, ha tekintetbe ves­szük a keleti népeknél ma is divatozó hárem rendszert, mely a nőnemet valóban lealacsonyítja. Az egynejűség — monogamia — mellőzhet­ő­ Hedry Bódog most megjelent művéből & „szün- 6x4k“-ből, len feltétele annak, hogy egy nő méltó állást fog­lalhasson el a társadalomban. Azért is, a történe­lem tanúsága szerint már a héber nemzeteknél, hol az egynemű­ség eszméje sokkal tiszteltebb, mél­tóbb s becsületesebb volt, mint a egykorú, a polygamiának legnagyobb többi azokkal mértékben hódoló nemzeteknél. Görögországban már a legrégibb korban a nő társadalmi állása nagy tiszteletben részesült, mert minden jel arra mutat, hogy ott egynejűség uralkodott, jóllehet a férfinak nem volt eltiltva ágyasokat tartani. Már az olympi istenállamban Here istennő, az istenek királyának, Zeusnak egyenjogú hitves­társa volt. A nő a görögök­nél tökéletesen szabad volt, s — kivéve a nem szabta korlátokat — a férfivel egészen egyenlő. A nemes, lovagias férfi kötelességszerűen szí­vélyes hajlammal viseltetett a nő iránt.­­ A nőknek volt ugyan elkülönített lakosztályuk (gynakeion, gynaekonitis), de az asztalnál min­dig megjelentek, még idegenek jelenlétében is s helyök az asztal legtekintélyesebb helyén, az asztalfőnél volt, a honnét nem távoztak csak ak­kor, midőn a férfiak részére az ivás ideje megér­kezett ; — a férfiak pedig oly nagy tisztelettel viseltettek a nők iránt, hogy a dorbézolásnak soha nem engedtek szabad menetet, míg a nők lakosz­tályukba nem távoztak el. Tanulhatnának ezektől dandy-ink; igazán rá­­­juk férne, mert napjainkban az a tempó , ki tud jobban becsípni s azután szemtelenkedni nő társa­ságban. A régi, sokak által annyira ócsárolt kor lovagiasságának a női nem iránt, és chevaleresk érzelmeinek egy szikrája sincs mostani fiatalsá­gunkban. A régi római nőket komolyság és erkölcsi szigor jellemzi. Jóllehet a nő, mint hitvestárs, férjének ha­talma alatt állott, annál nagyobb befolyása volt azonban a családra, mely egészen a nőre volt bízva. A római férfi az államügyekkel foglal­kozott a nő a családdal. Szellemdus s költői ihlett­­ségü nőkkel nem találkozunk a rómaiaknál, e te­kintetben Göröghon hölgyei hasonlíthatlanul ma­gasan állanak a rómaiak fölött. De dicsekedhetik Róma oly nőkkel, kik ma is, mint a hazafiság, női hűség s önfeláldozás példányképei ünnepeltetnek. A Lukrécziák, a Gradcusok, Coriolánok anyái élni fognak örökké a történelemben. Ezek mellett ter­mészetesen nem hiányoztak olyanok sem, kik bát­ran az emberi kicsapongás s romlottság példányai­nak tekinthetők. Egy Lívia, Agrippina, Poppaea, Messalina s a többi ily fajta szörnyek csak azért léteztek, hogy nevek említésére évezredek múltá­val is undort érezzen minden, az emberiség érzel­meiből ki nem vetkőzött kebel. Csak a kereszténység egyenjogositotta a nő­ket teljesen a férfiakkal, s helyezte a méltóság ama polczára, melyen ma állanak. A férfiaknak szivökre kötötte, hogy szeressék nejeiket, kíméljék gyengéiket, s gondoskodjanak róluk, a nők pedig legyenek engedelmesek férjeiknek, s ragaszkodja­nak hozzájok szivök egész hűségével. A nők társadalmi állása akkor s ott volt a legtiszteltebb, mikor s hol a kereszténység esz­méje hódításokat tett, s ebből magyarázható ama majdnem rajongássá fajult túlságos lovagiasság a női nem iránt, mely a par excellence keresztény középkornak egyéb kinövései, durvaságai, erősza­koskodásai daczára — egyik fő jellemvonása. Az újabb korban, különösen a tizenötödik század után eltűnt azon lovagias szellem, s a plátói bölcsészet iránti hajlam, mely által a szere­lem, az aeszthetikum fogalma mélyebb értelmet nyert, s a nőknek magasabb tiszteletet biztosított Francziaország akadályozóing lépett közbe. Ott nem tudták, vagy nem akarták megérteni a chevalerie szó­nak jelentőségét, s összezavarták a galanterie-val, mely napjainkig Francziaországban tündöklik leginkább egész ürességével. A galanterie, mint valami ragályos betegség, betolakodott Francziaországból többé — kevésbé Európa többi kultur­a­államaiba, s valóban, mé­lyen szomorító azon tény, hogy ma a kultúra kar­öltve jár a galanterieval. A magyar, angol és német nők nem mér­kőzhetnek a franczia hölgyekkel, se koketteria, se üresség, ármánykodás s erkölcsi ledérség tekinte­tében; szigorú erkölcs, mély érzelem, igaz hűség hölgyeink jellemző vonása; hála a gondviselésnek, hogy úgy van s iparkodjunk, hogy ezentúl is úgy legyen. A nő társadalmi állása nőink feljebb említet­tem tulajdonainál fogva nálunk oly tisztelt, mint se­hol másutt. A magyar még nyelvében is „fele­ség“-nek nevezi hitvestársát, mintegy azt akar­ván kifejezni azáltal, hogy két házastárs csak egy egészet képezhet, melynek egyik fele a férfi, má­sik fele a nő. Nagy tiszteletben részesülnek az olasz és spanyol nők, jóllehet erkölcsiségök­ s női hűségök nem állja ki a próbát. Hő vérmérsékleteknél fogva szerelmi kalandokra hajlandók, gyakran megcsal­ják férjeiket, ezek viszont nejeiket, csakhogy mind a két rész a legnagyobb titokban s óvatosság­gal ; mert a spanyol vagy olasz, bármennyire ledér legyen, irtózik a nevetségességtől; s előtte nincs nevetségesebb, mint egy férfi, kit felesége megcsal. jön! Jaj azon nőnek! kinek hitszegése napfényre de jaj a hitszegő férfinek is! mindkettő menthetlenül elveszett, s nem menekül a megcsalt hitvestárs boszúja előtt. ságot, az oroszok hölgyei szeretik a fényt, gazdag­s a­ki ezt képes nekik megszerezni, azt szeretik szolgai odaadással; különben meglehető­sen szellem s szivtíresek, s lelkesülni csak szép ruháért tudnak. A lengyel nők tüzesek, tanulékonyak, szel­­lemdúsak, magasabb műveltség nélkül, de férjeik iránt példaszerű hűséggel viseltetnek, hazájukért rajongnak s érette minden pillanatban a legna­gyobb áldozatra készek. S azért én a lengyel nő­ket mindenek fölött tudom tisztelni. Egy lengyel nő még vőlegényét is csak akkor követi az oltár­hoz, ha előbb meggyőződött róla, hogy vőlegénye gyűlöli a muszkát, szerencsétlen hazájának hóhé­rát; a többi csak accidentális dolog; mi e tekin­tetben hátrább állunk, nálunk a menyasszony első dolga a vőlegény zsebébe pillantani; ott van-e már a fogalmazói diploma? Az azután mindegy, akár Paskievics írja alá a diplomát! Az amerikai nőt yankee férje minden fén­­nyel, pompával s kényelemmel, a­mint csak telik tőle, körülveszi, de kiadásai nem is vesznek kárba, mert az hallatlan dolog Amerikában, különösen a magasabb műveltségű osztályoknál, hogy egy nő hirtelen legyen férje iránt. Egy nagy hi­dájuk van azonban az amerikai nőknek, mel­lyel én nem tudok megbarátkozni : s ez az, hogy ők a nő­­emanczipationalismus mozgalom zászlóvivői! Vajha e mozgalom soha ne kisértene derék, szeretetre méltó magyar nőink közt. S nem is félünk tőle, hogy az emanczipationális mozgalom hazánkban nagyobb hullámokat fog fölverni, mig e mozgalom vezére a zentai emanczipationális lovag leend. Azután meg annyi finom tapintattal birnak a mi nőink, hogy lehetetlen, de nem látniok, mennyit vesztenének szeretetreméltóságukból eset­leges emanczipáczió által.

Next