Egyetértés, 1878. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1878-01-01 / 1. szám

hat évi választás Institutióit helyeselték még azok is, kik a tisztviselők választásá­nak elvét első­sorban pártolták. Tisza Kálmán törvényhozói bölcsesége is ebben nyilatkozott, valamint a városi főispáni in­tézmény helyeslésében is, a­mely kérdés­ben egyébiránt magának a balközépnek kebelében leszavaztatott. Nem elég tehát, hogy a megyei ön­­kormányzat, hatáskörének szűk határok közé szorítása által tönkre silányíttatott, hanem el lett követve azonkívül is minden, hogy a régi formák czélszerűtlen megváltozta­tása által ezen institutio a maga jellemé­ből kiforgattassék, így azután megmagya­rázható, miért hallani most maguk a tiszt­választások, tehát az önkormányzat legfőbb ünnepei alkalmával, hogy ez lesz az utolsó tisztválasztás. Mondják némelyek a re­mény, mások a félelem kifejezésével. A­kik reményük, némileg menthetők azért, mert ilyen tisztújításokat látni bizony nem épületes dolog; a­kik félnek tőle, igazolva vannak azért, mert a megyei ön­­kormányzattal való mostani bánásmód lo­gikája egyenesen annak végleges meg­szüntetését engedi következtetni. A haza, a szabadság érdeke pedig nem azt hozná magával, hanem arra utal, hogy ne öljük meg az önkormányzatnak e páratlan insti­­tutióját, hanem tisztítsuk meg a salaktól, melyet a lefolyt tíz év törvényhozási böl­­csesége hozzá kevert. Okuljunk saját ká­runkon s ne legyünk siketek saját tapasz­talataink intő szava ellenében. Miért lett a gyámügy a megyéknek visszaadva, miért hozatott meg, ha mindjárt igen tökéletlen alakban, a bagatel eljárásról szóló tör­vény? Hát csak azért, mert az élet kine­veti a logikát, a mi bölcs modern jogá­szaink és centralistáink logikáját, mert tarthatatlanoknak bizonyultak a Horvát Boldizsár-féle úgynevezett nagy elvek és nagy alkotások; rászorultunk az önkor­mányzatra s nála keresünk menedéket a „tudomány“ elől. Ha rászorultunk, ha nélkülözhetlen­­nek ismerjük fel, akkor ne tegyünk kí­sérleteket idegen tökéletlen önkormány­zati intézmények majmolásával, hanem ma­radjunk meg saját eredeti formáinknál s állítsuk talpra a megyei önkormányzatot, hogy teljes erőben működhessék. Mocsáry L­ajos: Meaux, deczember 25-dik­én. (Saját levelezőnktől.) kozni. Midőn Crispi bejárta a szent szövetséghez tartozó udvarokat, már az olasz kormány sejti a szövetséget Spanyolhonnal, 3 így Crispi nem is biztatá Bismarckot és Andrássyt azzal, hogy Olasz­honra számítsanak. Igaz az is, hogy még van egy másik húzás is dugaszban, de erről még most nem szabad szólni, majd meg­látja, megérzi a világ s ekkor beismerendő, hogy Talleyranddal még a franczia diplomaták és nagy politikusok faja ki nem halt s hogy Bismarck h­erczeg nemsokára meglátandja, hogy Franczia- és Angolországban mestereire akadt, Andrássyt pedig oly kontárnak tartják, kinek poli­tikája számításba sem jöhet, őt csak fígm­ínsnak s bajazzónak nézik Gortsakoff és Bismarck között. Angolhon egy tapasztalással gazdagult: Tö­rökország hadi képességét ismerni tanulta. Ha a törökök közt nem lett volna annyi áruló, mint a nikápolyi, starszi és ardaháni várparancsnokok, akkor most Muszkaország nemcsak nem állna győ­zelmesen,­ de hihetőleg meggyalázva hordaná az irháját honába vissza, mint I. Napoleon serege Studianka és Berezina után hordozta. De az eddigi veszteségek egy uj, még pedig oly sereg által mint az angol és az angol keletindiai igen könnyen helyre ültethetnek, mert jelenlegi angol tiszt már nem hasonlít az egykorihoz, hanem tanult fiatal emberek, a katonaság pedig a világon legjobb, bár mint ócsárolják Wellingtont s az angol hadsereget, mégis igaz, hogy őt és az angolokat sehol sem verték meg, hogy Balakluránál 4000 főből álló lovasság Cardigan és Lucan alatt keresztül vágta magát az egész muszka hadseregen, hogy a 71-ik hegyi skót ezred, 600 ember, ostrommal bevette Kánsurt, melynek 10.000 embernyi őrizete volt. Angolország a balti tengerbe egy hajórajt készül küldeni, mely két annyi (3600) ágyúval birand, mint Napier Károlyé volt 1855-ben; a torpedók ártalmatlanná tételére pedig már találtak föl leg­újabban Chathamban oly készületet, mi azon po­koli találmányt, egészen hasztalanná teszi. Evreuxben egy nagy gyárban igen sok lég­gömb készül az angol és franczia hadseregek szá­mára, miket egy uj rendszer szerint, ha a szél nem épen nagyon viharos, a levegő magasb rétegeiben kormányozni is lehet s e léghajók oly magasságra szállíthatók, hogy nincs oly messze hordó löveg, mely azokat elérné. Czélja ezen hajóknak a kém­­szemlék, a sürgönyök vitele és az elvágott távirda­­sodronyok helyettesítése. Anglia föllépése. Anglia föllépését illetőleg az orosz-török há­borúban a ma érkezett londoni lapokban neveze­tes s nagy fontosságú nyilatkozatokat találunk. A „Standard“ írja : A porta azon lépése, hogy az angol kormány közvetítését kérte ki a béke érdekében, senkit sem fog meglepni. Plevna eleste óta mindenki tudja, hogy Törökország nem lesz képes ellenállni Oroszországnak és szövetsé­geseinek. Ily körülmények között a további vér­rontás megakadályozása végett a szultán oly lé­pésre határozta el magát, melyet a béke és a hu­manitás minden barátja csak helyeselhet. Hogy a feladat sikerüljön, melynek teljesítését az angol kormány magára vállalta, nem kell egyéb, mint­hogy az orosz kormány hű maradjon azon prog­ramaihoz, a­mel­lyel az­­ ellenségeskedések kitöré­sekor fellépet. Ha a missió, a­melynek teljesítését az angol kormány magára vállalta, nem sikerül is, annyi eredménye minden esetre lesz, hogy Európát fel­világosítja a békét és a népjogot sértők czéljai felől. A mostani időkben minden fenyegetéshez hasonló be­széd fölötte nagy ügyetlenség lenne. Oroszország bizonyára meg fogja fontolni azon veszélyeket és nehézségeket, a­melyek előidéztetnének, ha a háború folytattatnék azon ponton túl, a­melyen minden jogos és észszerű czél biztosítva van. A „Morning Post* * reményli, hogy az orosz c­ár készséggel meg fogja hallgatni az angol kormány azon észrevételeit, a­melyek a keleti kér­dés méltányos megoldására és a háború befejezé­sére vonatkoznak. Ha a c­ár vonakodnék Anglia közbenjárását elfogadni, be fog bizonyulni, hogy a porta keresztény alattvalóinak védelmezése nem volt valódi czélja a háború megindításának. A­­záron múlik, hogy Európa ezen vádját eloszlatássá azáltal, hogy azon semleges hatalmak interventióját elfogadja, melyek a porta keresztény alattvalóinak sorsát ép úgy szívükön viselik, mint ő maga. A feladat, a­melynek teljesítésével az angol kormány a szultán megkeresésére megbízva lett, nem foglal egyebet magában, mint próbára­­tevését Oroszország készségének a béketárgyalások megkezdését illetőleg. A „T­i­m­e­s” írja : A szultán azon egyetlen útra lépett, mely egyedül megegyeztethető a há­ború eddigi folyamának és további esélyeinek meg­fontolásával. Karsz eleste előre veti árnyékát Rusz­­csuk, sőt Drinánd­y elestének, a török hata­lom megsemmisülésének a Balkán északi olda­lán és egész a főváros kapujáig terjedő rom­lásnak. A szultán összes józan tanácsadói beláthat­ták hiábavalóságát a török fanatismusra való hi­vatkozásnak és megtanulhatták, hogy egy hatalom támogatására sem számíthatnak, úgy látszik belát­­­ták azon biztatások hiábavalóságát, a­melyekkel A sokfelé való tapogatódzás után Berlinben, úgy látszik végre még is közel jutottak a valóhoz. Úgy van ez, mint azon bizonyos játékban, melyben valamit eldugnak s valakinek keresnie kell, midőn mindig mondják „viz“ vagy „tűz.“ Jelenleg Berlin­ben már a füstig jutottak s csak a „Temps“-nek ismételt nyilatkozata igazitá őket némileg útba. Ha azt hinné a világ, hogy Francziaország köz­vetlen a keleti politikába keverednék, nagyon csa­lódnék, elég, hogy ha Németországot, mely igen nagy kedvet mutatott mindig a keleti ügyekbe való keveredéshez, mely már 1866-ik év elején pénzével előkészítette Romániában a jelen háborút, mert jól tudjuk, hogy Conza megbuktatása a jelen román fejdelem érdekében történt Bismarck her­­czeg által viscenirozva, — Franéziaország örökös sakkban tartotta a keleti háború kezdete óta; azon gyalázatos ármánykodások, melyek által a jelen franczia kormány megbuktatására működött, ugyan meghiúsultak, de már e gonosz szándékért is meg­érdemli Bismarck gazdája, hogy vissza­adják neki mind­azt, mit ő Francziaország ellen vétett s ezt nem is viszi el majd szárazon. Ha Ausztria­ Magyarország kormányába bizhatott volna a két nyugati hatalom, akkor az európai háborút el lehe­tett volna kerülni s igy csak is ezen kormány gyávasága, ide s­tova kapkodása, gróf Andrássy fejetlensége lesz okozója azon nagy vérfürdőnek, melynek idénye Európára vár. Mind ezen ármá­nyok ellen a Franczia kormány is tett az alatt két titkos húzást, melyről senki sem sejti, miért tör­tént, az egyikről most már szabad szólani: ez az Izabella spanyol exkirálynénak adott engedély fiá­hoz utazhatni, az ő közbenjárása által jött létre a spanyol-angol-franczia szövetség s a spanyol kor­mány az első fölhívásra kész egy 120,000 főnyi sereggel észak felé Pampellunán át Marseille felé indulni, innét még keletibben, hogy Viktor Em­­mánuelnek elmúljék kedve a keleti politikába avat­— Ó! elraboltam! ez kemény kifejezés! Ki bizonyítja be neked, hogy amaz isteni teremtés nem önkényt távozott, miután megtudta, mily nyo­morult gazember kedvese ? — Hazudik ! kiáltá. — Ah! ez sok! te bitang! — Igen, hazudik! Hallgasson ide gróf, én cnt halálosan gyűlölöm, s ha ez állapotból, mely­ben először remegtem életemben, ép bőrrel szaba­dulok ki, fogok találni alkalmat, hogy iszonyú kí­nokkal végezhessem ki. .. — Ezek azután őszinte szavak. — Nos tehát­ folytatá Charles, ha a pilla­nat el fog jönni, midőn önt összemorzsolhatom, s ön szavát adná, hogy vissza­jön, egy órára elbo­csátanám, ... mert tudom, hogy szavát nem szegi meg. Hazudik! igen hazudik, ha azt mondja, hogy Pousette tudja ki vagyok. Csak egy ember mond­hatta volna a valót meg neki... s ez ember ön... ön pedig szavát adta, hogy nem árul el előtte. — Caujol megindult némileg e szavak hal­latára. — Igazad van köszörűs, mondá, kedvesed mitsem tud a dologról. E válaszra Charles kebléről mázsányi súly esett le. — Hallgass ide, kezdé a gróf. Iszonyatos tetteidhez semmi közöm. Előbb-utóbb, el fog érni az igazság keze. Ha azért foglalak volna el, hogy a rendőrségnek szolgáltassalak át, nem lehetne úgy­sem nyelved megoldani. Tudom, hogy bátor vagy, s még a halál sem képes megfélemlíteni. De van *g gyenge oldalad. Kedvesed iránti szerelmed; erről­ az oldalról igyekeztem föléd kerekedni, s most Pousette hatalmamban van. Mi lesz a jövőd, azzal keveset törődöm. — Mit akar tehát? Mily feltételek alatt adja vissza kedvesemet? Caujol élesen reá tekintett a köszörűsre, az­után lassú, kimért hangon mondá : — El akarom neked adni. Charles néhány pillanatig habozott, mintha ellenfele czóljait akarta volna kitalálni. — Mennyiért? — Milliókért. ■— Határozza meg az összeget. — Amennyit boldogult Surent kincse ér. Különös mosoly vonult végig a chauffeur ajkain. Boldogult Sureat kincse? ismétlé. — Igen azon bájos özvegy hajdani férjéé, kit egyik éjszaka jónak láttál barátommal egy ágy­ban mutatni valakinek. — De hisz e kincs nincsen birtokunkban. •— Pousette leírása ösztönül fog szolgálni, hogy megszerezzed. Charles gondolkozott. — Legyen­ monda, átadom a kincset, . . . de két feltétel alatt. — Mik azok? — Először is engedjen időt a kutatásra. — Ó­­ó ! azt hiszem te már tudod, hogy hol van ... de ha akarod, ára legyen. Mennyi határidő kell ? — Három hónap. — Ez sok. — Talán már holnap átadhatom . . . vagy egy hónap múlva . . . vagy három múlva. Ez a végső terminus. (Folytatása következik ) ■ [UNK]H——II­­IIMUjgi némely nem felelős angolok Anglia nevében fel­léptek. Most, midőn végre a hatalmak udvariasan bár, de határozottan elutasították a teljesíthetlen feltételekkeli fellépést Oroszországgal szemben, a szultán igen okosan országunkhoz fordult és ki­kérte szolgálatait, béketárgyalások megkezdésére vonatkozólag. Kabinetünknek legújabb elhatározása a leg­jobb válasz a támadó politikáról keringő hírekre. Törökország bízvást rábízhatja kormányunkra az alkudozások megkezdését ; minél inkább bízza kor­mányunk kezére ügyét, annál jobb lesz az ránézve. Oly hatalomnak, mint Anglia, mindig czélja az, hogy a territoriális változások, oly jelentéktelenek legyenek, amint azt a szükség kívánja. Az osztrák delegatió pénzügyi bizottsága már január 10-én megkezdi üléseit és az 1878-ai közös költségvetést azonnal tárgya­lás alá veszi úgy, hogy az osztrák delegatió jan. végéig befejezi munkáját, de természetesen kényte­len lesz a magyar delegátió üzenetét bevárni­ nak A képviselőház pénzügyi bizottsága­tisztelt tagjai figyelmeztetnek, hogy ezen bizottság, az e deczember 16-án általa hozott vég­zés nyomán f. évi január 5-én szombaton reggel 10 órakor ülést tart, melynek tárgya az osztrák magyar Lloyd - társulattal kötendő szerződésről szóló törvényjavaslat. .Budapesten, január 1-én. Z­s­e­d­é­n­y­i Ede, az állandó pénzügyi bizottság elnöke. Az 1878. évi deficiitet az év végével szombaton 28—29 millió írtra becsülték a pénz­ügyminisztériumban, mely összeg jóval felülmúlja az előirányzatot. A Kormány­körökben azzal vi­gasztalják magukat, hogy a harmadik évnegyed eredményei után igen sokan még roszabb ered­ményre számítottak, (aminthogy tényleg még lehet is roszabb.) Duka Tivadar, Görgey tábornok had­segéde hat társamnak Londonban. Deczember hó 22-én az „Egyetértés” 333. számában olvastam azon czáfolatodat, melyet a „Daily News“ kiadójához intéztél, a lapjának egyik számában kiadott hibás közlemény ezen passusa ellen: „Skobeleff tábornok, az idősb, egy epizódot mesélt el a magyar szabadságban^ történetéből. Elmondta, hogy épen fegyverszünetet kötöttek s nagyszámu c . kir. osztrák tiszt ment át a hídon a magyarok felé, e peremben a magyar vezénylő tiszt tüzet parancsolt, s kartácscsal lövetett a cs. kir. osztrák tisztek közé.“ Én is, ki hazánk 1848—9-iki hősies küzdel­mében elejétől végig szerény tehetségemhez képest részt vettem, nem csak mit sem hallottam erről, de azt megtörténni lehetetlennek is tartottam. Egy császári királyi közös hadseregbeli nyu­galmazott huszárezredes, kivel baráti viszonyban élek, épen nálam volt, midőn e valóban rosz aka­ratú közlemény felett felindulásomnak adtam kifejezést, ő egy kis gondolkozás után nekem e figyelemre méltót beszéló el: „úgy hiszem, hogy ezen körülménynek épen egy ellenkező eset szolgál alapul. 1849. évi aug. 11-én vívott sz.-andrási ütközet után való napon a báró Kress­z-ik sz. Chevaulegeu ezred, mely­nek akkor én is egyik százados kapitánya valók, végzó az egész vonalon az előőrsi szolgálatot. E napon az ezred 3. százados kapitánya néhai gróf S. S. néhai gróf W. és hajói emlékszem jelenleg, mint altábornagy szolgálatban lévő K. az előőrsi vonalon kívül lovagolván, a magyarok előőrsei vonaláról több tiszt előre lovagolt s a cs. kir. osztrák tiszteket először integetve, majd közelebb érve, barátságos összejövetelre hívták fel, mit ezek el is fogadtak, — s bár még a fegyverszü­net megkötve nem volt, e két ellenfél barátságo­san beszélgetett egymással, a többi közt a ma­gyar tiszteknek egyike magát barátomnak neve­ző, s mind­ezem felől tudakozódott. — A túlsó szárnyon van századával előőrsön, különben jó egészségnek örvend“ — mondák tiszttársaim. Erre a nevét megmondván barátságosan tiszteltetett, — ez idő alatt a magyarok részéről több és több tiszt jött előre, mire végre tőlük egy főbb katona­tiszt vágtatott elé, s a magyar tiszteket e szavak­kal parancsoló vissza : „Uraim lovagiatlanság, mi­dőn az ellenféltől oly kevesen vannak, hogy önök ily nagy számmal jöttek, — erre egymásnak ba­rátságosan köszöntve, mind a két fél előőrseihez vissza lovagolt, — Következő nap az ezredünk előőrsi szolgálatáról a táborba visszajővén, gr. S. S azzal jött félém: „Te, egy barátod a magyaroktól tiszteltet de a nevét biz én elfelejtem,“ s erre az egész összejövetelt elbeszélő. Ebből meglátszik, hogy Skobeleff tábornok tévesen volt ezen esetről értesítve. Budapest, 1877. decz. 29. K­r­i­v­á­c­s­y József, _ __ tüzérezredes .*) *) Az»n t. szerkesztő urak, kik a Daily News-ban megjelent czikket közölték, felkéretnek e sorok közlésére Bécsből a „B. Coriv”-nek ezeket írják de­czember 30-ikáról: Az osztrák nemzeti bank teg­napi közgyűlése sok érdekest nyújtott a figyelmes észlelőnek, ha annak lefolyása egészen rende is volt. A gyűlés jól volt látogatva és különösen megjelentek nagy számmal a dualisticus bank ellen­zői Schaup képviselővel az élükön. Az ülés kezdete előtt mindenfélét suttogtak és jövendöltek, az el­nökség ép oly ügyes mint erélyes vezetése azon­ban, úgy látszik, elnyomott sok előre készített beszédet. Mindennek daczára nem tekinthet­ni e közgyűlés eredményét oly ártatlan­nak, a­milyennek látszik. A Pipitz özvegyének adandó tisztelet adományra vonatkozó javaslat és Neumann részvényes­e, oly helyes mint in­dokolt ellen indítványától eltekintve, tart­a­l­­maz az igazgatóság jelentése, mely h­e­­lyeslőleg tudomásul vétetett, a bank jövő alakulá­sára nézve majdnem kötelező határozatokat, m­zu­­tán kimondatik, hogy a bank, annak igazgatósága által áprilisban megállapított alapszabályjavaslat­­hoz, mely a kormányjavaslathoz több pontt­­n eltér, minden tekintetben ragaszkodik. — Ha azonkívül tekintetbe vétetik, hogy Prellogg rész­vényes szükségesnek tartotta a köszönet nyil­vánítása mellett még általános helyeslés közt különösen hangsúlyozni, hogy az igazgató­­­ság tartsa meg eddigi álláspontját kormán­­nyal szemben, továbbá, hogy csak Wodianer b.­azon megjegyzése, miszerint a bank­­tárgyalások fölött részletes vita nincs napirenden, nyomott el,több előkészített volt nyilatkozatot a kor­mányjavaslat ellen be kelle vallani, hogy ezen részvényesek bizonyosan sohasem fognak a kor­mányjavaslatok érdekében az igazgatóság javas­latai ellen szavazni és pedig annál kevésbé, mi­után a jövő évi közgyűlésre ismét a mostani részvények vannak előjegyezve s azok száma csak négy új részvényessel szaporodott. Mindenesetre jó lesz ezt szem előtt tartani. Wodianer b. ülnök­nek a közgyűlés azon szemrehányást tette, miért nem köszönte meg Prelleg bizalmi szavazatát. Wodianer K. avval felelt, hogy ő most kormány megbízottnak tekinti magát s mint ilyen csak nem mondhat még köszönetet is egy nyilatkozatért, melynek éle tulajdonképen a kormány ellen van irányozva. Kecskemét város közgyűlése a kormány muszkaszövetségi politikája ellenében feliratot ha­tározott intézni a képviselőházhoz. A felirat következőleg szól: Mélyen tisztelt képviselőház! A keleten, ha­zánk tőszomszédságában dúló háborúban közelebb oly események következtek be, melyek minden gondolkozó magyar hazafiui kebelét mély aggoda­lommal tölték el. Törökország súlyos veszteségeket szenvedett, hadai ezrenkint fogolylyá tétetve, terü­lete ellenséges hadak százezrei által özönvíz gyanánt elborítva, nem semmisittetett ugyan még meg, de bukása számtani pontossággal kiszámítható, hacsak oly hatalmak, melyeknek a keleten érdekeik vannak, Törökország javára a muszka túlterjeszkedés el­len mm interveniálnak. Hazánk lakossága ismé­telve kifejezte aggodalmait, érezve ösztönszerüleg, hog­y Törökország bukása után ránk magyarokra kerül a sor, s a pánszláv diadalok után Magyar­­ország fenállása lehetetlen, s ki fog töröltetni nem­zetünk az európai élő nemzetek sorából! Ámde kormányunk a nemzet egyértelmű felszólalására érzéketlen maradt s oly politikát enged a kö­zös külügyi minisztériumnak folytatni, melyről napról napra inkább és inkább bizonyossá lesz, hogy közös ellenségünkkel szövetségben Török­országnak, a mi egyetlen természetes szövetsége­sünknek, rombadöntésére megalkudott . Mi, Kecs­kemét város törvényhatóságának bizottsági tagjai, osztozunk ez aggodalomban, s a legnagyobb szo­rongással látjuk és fogadjuk ama tétlenséget, mely nemzeti fennállhatásunkat, tehát létérdekeinket e mai napig kiszolgáltatni látszik kormányunk részéről a muszkának ! Ez aggodalomtól szorongattatva já­rulunk és esedezünk a mélyen tisztelt képviselőház­­hoz. méltóztassék oly politikát tenni lehetővé, mely Törökországot ne engedje elbukni az ellene erő­szakolt egyenetlen harczban — s ha már a hábo­rút megakadályozni nem tudtuk, tegyük lehetővé a török nemzetnek, ha a szükség úgy hozza ma­gával, fegyveres erővel is, hogy a békét oly felté­telek alatt köthesse meg, melyek sem területi ép­ségét sérteni, sem állami tovább fennállásában s consolidatiójában akadályozni nem fogják — Kelt Kecskeméten, 1877. decz. 22-én stb. ÚJDONSÁGOK. — A háború u a közgazdasági­ rovatot és az „Egy bűn története“ czimű­ tárczát stb. lapunk mellékletén talál a az olvasd.­­ Az uj év első napja szomorú viszonyok között találja a magyar nemzetet. Ha rágondolunk, mennyire roszabbult egy rövid év leforgása alatt úgy kül- mint belpolitikai helyzetünk, megdöbben kedtünk arra a gondolatra, egy év múlva hogyan fogunk állani. A lefolyt év politikai eseményeinek hűen jellemző vázlatát adhatjuk e pár rövid szó­ban, hogy az ür a nemzet és kormánya között az­­ egész év lefolyása alatt mindinkább tágult. Éles aammmm ——— aemmmstimiaimimaimtmmiBaimsianmu miimunmgmi válaszfal volt már egy évvel ezelőtt a nemzet ér­zelmei, törekvései és a kormány gondolkodása, czé­ljai és működése között. Élénken nyilvánult már ez az 1877-ik év j nuár havában is, midőn a nemzet kívánalmai itt bennt a kormány­ kö­­ré­ben viszhangra nem találván, az ország La­tit­­­in túl ment küldöttségek egyrészt (Rászór­sz >• kék ege alatt, másrészt a márvány tenger pá­­rjain nyilvánították f­i az egész világ hallatára, ho­gy miért lelkesül a magyar kebel, hogy mily esz­méért dobog a magyar szív. A nemzet ekként jel­zte az ellentétet, mely közte és kormánya közt napról napra élesebben nyilvánult. A kardot vivő ifjak budapesti fogadtatása, Tahír bey esete, a tö­rök nemzet küldötteinek igaz magyar szivből a jövő valóban nagyszerű vendéglátása, a török­barát népgyűlések, az országszerte rendezett kivilá­­gítások, demonstrativ nyilatkozatai voltak a ma­gyar nemzet érzületének, a külügyi politikával elégedetlenségnek. Bel­viszonyaink siralmas álla­pota, a közgazdasági s pénzügyi szolgaságunkhoz vezető bécsi kiegyezési tárgyalások szintén éles nyilatkozatait provokálták a­ közelégül ellenségnek. S a kormány haladt tovább a lejtőn, melyre lé­pett. A czeglédi küldöttséggek­ gyalázatos bánás­módja, a nemzetnek ajándékot hozó Tahir beynek útjábani feltartóztatása már elég kirívóan jelezték az év kezdetén az irányt, mely felé a Tisza-kor­­mány álhatatosan haladt. Hogy ez az irány hova ve­zetett, azt sajnosan tapasztalhatta a nemzet a múlt napok alatt, midőn a r­e­a­c­t­i­ó már leplezetlenül fellépett. Ez szerény tükre az 1877-ik év politi­kai eseményeinek. Aggodalom fogja el keblünket, ha felvetjük a kérdést, mit hoz magával a jö­vendő ? — A király, ki tegnap Bécsbe­ utazott, mint halljuk, a jövő héten ismét Budára jön s itt marad néhány napig. — A királyné naptárt Posner Károly Lajos ismét kiadta, a múlt évinél még űiszebb, nagyobb kiadásban, közepén a királyné jó talált arczképével. — Udvari hir. Münchenből távirják teg­napról, hogy a királyné és a trónörökös 11 órakor külön vonattal tovább utaztak London felé. Gi­zella főherczegnő s Luitpold herczegek elkísérték a pálya­udvarba az utazókat, kik még az nap Ca­­laisba érkeztek. Ott többek közt gr.­ Larisch és neje Wallersee bárónő is várakoztak rájuk. — Tisza Kálmán miniszterelnök január 2-án este fog megérkezni Berlinből. — A főváros küldöttségét, mely a király és királyné elé viszi Budapest közönségének üdvkivánatait az uj év alkalmából, holnap Tre­­fort Ágoston fogadja, mint a miniszterelnök he­lyettese. — Mr. Mommson, angol consul Buda­pesten, tegnapelőtt sürgősen Bécsbe utazott, de ott csak rövid ideig marad. Útja valószínűleg po­litikai természetű; mint értesülünk legközelebb az akadályozta meg Bukarestbe való utazását, mire táviratilag felhíva volt, hogy ép elindulása idején ment el Sándor czár is Bukarestből Szentpéter­várra. — Gambetta Leon Rómába utazott. Megérkezése után rövid idő múlva meglátogatta Depretis miniszterelnököt s mintegy óráig idő­zött nála. — Ozmán pasa Bukarestben. A ro­mán fővárosból jelentik a „Times”-nek deczember 26-dikáról: Ozmán pasa tegnap este érkezett ide. A Grand Hotel Brofft első emeletén három szobát foglal el. Orvosa kíséri, és ez egyúttal tolmácsa is, mert Ozmán csak törökül beszél. Több otto­­mán kísérője is van és egy orosz törzstiszt van melléje rendelve. A folyosón, mely Ozmán lakosz­tályába nyílik, hiszer jár fel s alá. Midőn a tár­saság Bukarestbe érkezett, nem volt semmi tünte­tés. A múlt héten oly ellentmondó hírek terjedtek Ozmán pasa érkezséi napját illetőleg, hogy a nép már nem hitt a híreknek és ezért a nagy közön­ség csak akkor tudta meg a világhírű vendég meg­érkezését, mikor az már lakosztályában volt. Mi­dőn Ozmán a hotelbe érkezett, egy kis román leány lépett eléje és szép virágcsokrot nyújtott át neki. Az orvos felemelte a kis leányt és Plevna hős védője megcsókolta. Ozmánt ez incidens, úgy látszik, nagyon meghatotta. — Halálozás. E hó 28-án halt meg Szent-Gotthardon, 68 éves korában felső-pulai Ivankovics János nyugalmazott törvényszéki elnök. Az 1848—9-iki események alatt kormány­­biztos volt, azután négy évet a külföldön kellett töltenie, a 60-as években pedig tagja volt a kép­viselőháznak, míg később vasmegye alispánjának választatott s 1871-ben törvényszéki elnökké ne­veztetett ki és utóbb nyugdíjaztatok. — Arany lakodalom. A ferencziek tem­ploma január 8-án egy szép és ritka ünnepély tanúja lesz. E napon fogják t. i. Kugler Henrik udvari czokrász szülei megtartani arany lakodal­masat. Az öregek még igen jól érzik magukat, jól szolgál nekik az egészség. — Verhovay ügyében ma Bogya Kál­mán, volt joghallgatót hallgatta ki a vizsgáló bíró. — A belügyminisztérium a törvényi hatóságok figyelmébe ajánlja Bollai József szakol­­czai születésű honvédőrmestert, ki­szinlelt beteg­ség Kossuthnak egyik őséről. Thu­­ly Kálmántó­l .*) Kossuthfalvi és Udvardi Kossuth-család, mely­ből századunk leghíresebb magyarja, Kossuth La­jos, nagy hazánkfia származik, tudvalevőleg egyike Turóczvármegye törzsökös és ősrégi nemesi csa­­ládainak. Egyik ága Zemplénbe szakadt, és ebből veszi eredetét Kossuth Lajos. Ezen, az ő elévül­­hetlen történelmi nevezetességűvé vált szereplése folytán minden magyar ember érdekeltségét ki­nyert nemzetségnek a XVII-ik század végén és a XVIII-diknak elején élt egy eddigelé ismeretlen tagjáról, Kossuth Sándorról óhajtok e helyütt szó­lani, és pedig nemcsak azért, mert Kossuthnak őse, hanem mert vitéz hadi tiszt vala, s a csata­téren ontá vérét. A jelenleg fennálló huszárezedek közt legré­­giebb a most 9-ik számot és herczeg Lichtenstein *) A „Pozsonyvidéki Lapokéból " nevet viselő (1848—49-ben Miklós huszárezred.) Ez idő szerint Komárom megyéből és Győrből ujonczoztatik, de eredetileg Pozsony megyében alakult, toborzás utján. Alapító 1688-ban Czobor Ádám gróf, s a következő évben átadta vejének, gróf Pálffy Jánosnak, a később oly híressé vált szathmári pacificator, tábornagy és nádornak. A vitéz Pálffy János, mint ezredes és tábornok, egész a karlóczi békekötésig vezényelte e huszárezredet, részt vevőn vele az alföldön a török elleni győzel­mes harczokban, Bádeni Lajos, Savoyai Eugen és Max­ Emanuel fővezérek alatt. Sőt a béke megkötése (1699.) után is, a legtöbb huszárezred módjára, ez — mint regu­láris­ ezred — föl nem oszlattatott, hanem a ki­­törendőben volt spanyol örökösödési háborúban leendő részvétel czéljából a Rajna mellé ren­delték. — Pálffy ekkor, 1700-ban, egy vasas­ezred tulajdonosává neveztetvén ki, átadá huszár­ezredét barátjának és bajnoktársának, a későbbi tábornagy, báró Ebergényi Lászlónak, a ki Czo­bor Ádám mellett és ezen ezredben emelkedett vala föl. Ezredtulajdonos tehát 1700-tól egész 1724-ig Ebergényi, alezredes pedig 1700-tól 1704-ig b. Pongrácz Gáspár, 1704-ben Dessewffy István, 1709-ben gr. Csáky György —­ Ebergényi veje — jön. Ezen hires huszárezrednek egyik vitéz szá­­zadparancsnoka vala, Pálffy és Ebergényi alatt, Kossuth Sándor. A reá vonatkozó történelmi ada­tot Ebergényinek gr. Csáky György és utódai ré­vén a gr. Csáky-család szepes-mindszenti levéltá­rába került levelezései között találtam. Megjegyzendő, hogy a spanyol­ örökösödési háború kitörésekor I. Leopold császár ismét ala­kíttatott számos uj magyar ezredet, kivált huszár­­ságot, és ezeket az Ebergényi, Forgáché, Deák Pálé után, erőnek erejével kiküldötte a Rajna-melléki s olaszországi harezterekre, küzdeni egy a nemze­tet nem érdeklett ügyben, XIV. Lajos franczia ki­rály és Max­ Emánuel bajor választó­fejedelem had­seregei ellen. A magyarokat — ha már ott vol­tak — eleinte a préda és kalandvágy, nemkülön­ben velük született vitézségük jó kedvvel vitte a harczokba; főként mint kémszemléző, portyázó és üldöző könnyű­lovasság kitűnő szolgálatokat lőnek. Utóbb azonban, a mint odahaza Rákóczi fejedelem elfogatott s Bercsényi gróf Lengyelor­szágba menekült, ők is elveszték kedvüket, idegen ügyért vért ontani; sőt midőn 1703-ban Rákóczi és Bercsényi kitüzék a fölkelés zász­laját, huszáraink is, természetszerűleg, töme­gesen igyekeztek hazaszökni, hogy itthon nemzeti ügynek szolgálhassanak. Akik pedig ezt a ezredeik távolfekvése miatt nem tehették, csapa­tosan szökdöstek át a franczia király és bajor fe­jedelem, mint Rákóczinak szövetségesei, táborába. Ezen uralkodók nagy örömmel üdvözölték a kitűnő könnyű­lovasokat, s belőlök a Rákóczy által küldött két derék főtiszt, Ráttky György és Vetéssy László parancsnoksága alatt, 1764-ben egy­­egy huszárezredet alkotónak. Ezeket aztán, a Le­opold császár hűségében megmaradt csonka lét­számú magyar ezredek katonái elnevezték „fran­­czia-kuruczok“-nak. Minthogy pedig előőrsi és kémszemlészeti szolgálatra mind a két fél, mint leg­­jelesb könnyű-lovasságot, lehetőleg a magyar hu­szárcsapatokat használó, gyakran megesik vala, hogy a két párton levő hazánkfiai, mint ellensé­gek harczoltak egymással. Az Ebergényi-ezred legénységének egy ré­sze is módot talált Rákóczi mellé hazaszökni, más része a francziákhoz állt, s talán csak egy har­mada maradt meg a császári táborban. Tisztjeik közül ucskai László, hires dandárnokká, b. Pong­rácz Gáspár, Réther, és Séllyey Gergely ezredes­sé, Szűcs György alezredessé len Rákóczy fejede­­delem szolgálatában. Kossuth Sándor azok közé tartozott, kik Bádeni Lajos alatt tovább is meg­maradtak Leopold hűségében, s 1705-ben franczia golyó ontotta ki vérét, Hagenau környékén, El­­szászban. A reá vonatkozó tudósítás a következő: Viniczay János százados, új hírek gyanánt irja 1705. október 13-káról a Rajna-melléki csá­szári táborból „Pronáth“ (Braunath ?) mellől, az ekkor az olaszországi hadseregnél alkalmazott Eber­gényi tábornoknak, mint ezredtulajdonosának, Pi­­emontba, hogy az elhunyt gr. Csáky Tamás helyére ezredessé, hir szerént vagy Splényi László b., vagy Leoczky Imre, avagy az ő alezredesük „Dezsőffy István“ fog kineveztetni. „Azonban a mi regimentünkben Oberst­wachmaisterségre (őr­nagyságra) Princz Loy (Bádeni Lajos) Pirinyi (Perényi) uramat installáltatta Vida, kapitány. A franczia, itt Hagenau erősségből éjjel kiszökvén, üresen leadta,­­ és Strassburg alá erős helyre bevette magát, azonban, az kurucság (Ráttky, Veréssy) miatt majd éppen sem­mit nem nyerhetni, sokan lévén, erős portákkal (csapatokkal) járnak, a mieink ke­vesen lévén ellenükben, nem nyerhetnek; igen-igen nagy kárt tesznek a selmák s gátlást nyereségünk­ben. Mindazonáltal Oberst-Iajdinantunk Dezsőffy uram, — az patrolirozóját, vagy harmincz kurucz­­ból állót, fölverte szerencsésen, Kossuth Sándor kapitány, nyavalyás, (szegény) elég szerencsétlenül járt, kinn lévén egy portán (portyázni), a gyalog francziák reáütvén, a bal füle mellett, az arczulatra feli­, a halántékja alatt belőttek, és a jobb szemén jött ki a go­lyóbis. Már, nyaralás, vak leszen és sza­vában is hiba leszen, ha meggyógyulhat is — másként ugyan a borbélyok biztatják, hogy meg nem hal. Oberster Csonka béka­­fia is ha­lálos betegségben vagyis sebben van. — Az téli gyártásban itt mi magyarok legkülsőbb posth­ang­­ban leszünk, és oly helyen penig, az hol el is hordogathat bennünket apródonként az ellenség, s meg is romlunk valóban, tudom, e télen, mind magunk, mind lovaink a strapaczírozás miatt“. így az érdekes levél, mely az eddig ismert egyedüli adatot képezi Kossuth Sándor élettörténe­téről. Fölgyógyult-e, avagy belehalt borzasztó se­bébe a vitéz kapitány ? Továbbá egyenes őse volt-a ő Kossuth Lajos nagy hazánkfiának, avagy csak családjának tagja ? Mind e kérdésekre, adatok hiá­nyába nem felelhetünk; de nem valószínűtlen, hogy Zemplén, vagy Turócz vármegyéknek, avagy az ottani — Kossuthékkal rokon — családok va­lamelyikének levéltára, bővebb fölvilágositással szol­gálhatna ezekre nézve is. *) Csonka bék, a budai vár visszavétele alkal­mával, tehát 1686-ban, foglyul esett s keresztyénné lett vitéz török főtiszt volt, ki azután magyar huszárezredessé jön. Nevét a németek Zunkenperger-re torzitották, miből ismét a magyar katonák „Csonkapergi regiment“- jét csináltak, T. K,

Next