Egyetértés, 1878. április (12. évfolyam, 91-119. szám)

1878-04-08 / 98. szám

XII. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. E^y évre................................... 20,— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................... Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bél­ve« dij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. EK23B 98. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, april 7. Ha tekintjük az európai helyzetet, azt látjuk, hogy bár három nagy nemzeti elem törekszik a fölény elnyerésére, mind­amellett a kisebb államok alkotmányos szabadsága az egyensúlyt fentartani képes. A franczia fölény, melyet újabb idő­ben e nemzet Európában az orosz hatalmi törekvések legyőzése által gyakorolt, elő­idézte a román faj szövetségét. Ennek előharczosa volt Románia alakítása, a ke­leti kérdés cerberusaként állíttatott oda, a pánszláv törekvésekkel szemben. Azon­ban e szövetség alapját Olaszország fel­szabadítása képezte, mely az európai al­kotmányosság elterjedésének volt kezdete. De, hogy mindez létesítethessék, meg kel­­lett alakítani a nyugati szövetséget, szük­séges volt a kisebb államok némelyikének részvéte, úgy piemonté, mint részleg Spa­nyolországé is. A franczia hegemónia azonban csak­hamar tulminált, mert Napóleon Németor­szág tömörülését nem biztos feltételekhez kötötte, mert nem elég nyomatékosan lé­pett fel a poroszosítás ellen, mert nem merte felszabadítani Velenczét, Lengyelor­szágot. Midőn ezek folytán Poroszország a német ügy élére állt, ennek a kisebb né­met államok némelyike szövetségére volt szüksége tervei kivitelére. Hogy Németor­­szág t­ovábbá a német nemzeté maradjon, ne Borussziának alattvalójává sülyedjen alá, ezt szintén a kisebb német államok, Bajor- és Szászország ellensúlyozása vitte ki. Ugyanezek szövetsége volt a franczia he­gemónia megtörésének tényezője. Ez léte­sítette, de ez is mentette meg egyszers­mind a német eszmét. Németország illyetén egyesülése ki nem zárta, sem a német Schweicz, sem Hollandia, sem végül Dánia, Svéd és Norvégország fennállását, sőt ezen államok szilárd alkotmányukkal, még ellen­súlyozói is, a netáni német túltörekvé­­­­seknek. A harmadik nagy elem, mely Európa vezérpálczája után tör, a szláv elem. De, mert élén Oroszországgal, nem csak a po­litikai vezérszerepet akarja elnyerni, de egyszersmind az alkotmányosságot meg akarja szüntetni, ethnographikus változta­tásokra tör, sőt vallási kényszert is alkal­maz. Ezen elem túlsúlya a legveszedelme­sebb a czivilizált alkotmányos Európára nézve. A szabadság és tudományosság érde­kében kötelessége tehát a többi Európá­nak az orosz túl­törekvéseknek gátat vetni. S hogy ez eddig nem történt, a bűn terhét Anglia is bár, de főleg Ausztria viseli. 1867 óta azonban e mulasztások már Magyarországot is nagyban terhelik. Ausz­tria elmulasztotta 1866-ban még König­­grätz előtt a dunai nagy állam eszméjét kifejteni. Feladata lehetett volna Ausztriá­nak a franczia befolyás alól ez időben fel­szabadult Romániát közgazdászatilag érdek­­közösségbe hozni, Magyarországot véglege­sen pacifi­álni, Csehország külön­állását biztosítni, a délnémet szövetség vezényle­tét kezébe venni, s így a dunai állam­szövet­ség élére állani. Königgrätz után ez többé nem volt már kivihető. Most pedig a ma­gyar dualisticus politikusokat terheli azon vád, hogy 1869-ben elmulasztották a ked­vező alkalmat a magyar bank felállítására s a közgazdászati kiegyezés javítására. Elmulasztották ők érvényesíteni a ma­gyar államnak Ausztriával együttesen be­folyást szerezni a török birodalom átala­kítására nézve.­­ Terheli őket azon vád is, hogy tettleg megbuktatva a cseh külön­állást, evvel megbuktatták a Lengyelországbani orosz csere­kísérletet, az uj Lengyelország e bázisát, mely létesíthető volt a pontusi con­fer­entia idejében. És habár a párisi szerződésnek az orosz általi felmondása időszakában An­­drássy gróf angol lapok tanúságai szerint, mint akkor magyar kormányelnök és sze­rintünk helyesen az oroszszal­ háború mel­lett volt, mi, hogy meg nem történt, azt annál kevésbbé értjük, hogy a­mint nagy befolyású külügyérré lett, a hármas szö­vetség kelepczőjébe fogatta meg magát. Ha csak ennek egyik oka az is nem volt, hogy a kettős állam politikája mindvégig semleges maradt a franczia-porosz háború alatt, hogy ez létesüljön, már ekkor tör­téntek ígéretek a három hatalom együtt­működésére. Ezen említett akkori politika és az azóta Bismarckba fektetett szemé­lyes bizalom eredményezte azt, hogy a keleti viszonyok megoldását, nemhogy Magyarország és Ausztria úgy politikai­lag, mint közgazdászatilag leginkább érdekelt szomszédhatalom vette volna kezébe, sőt a külügyi kormány a keleti kérdést vésztel­­jes válságra is engedte jönni, és beleegye­zett oly pontozatokba, a­melyek megen­gedték Oroszországnak az executió keresz­tülvitelét. És hogy ezt megengedte a kül­ügyi kormány Oroszországnak, hogy en­­­nyire fejlessze a keleti válságot, s ez által az elhagyatott töröknek oly békét diktál­­jon, a­mely őt megsemmisítse, és hogy továbbá Magyarország és Ausztriának ke­leten befolyása csökkent, dac­ára, hogy a nemzeti közvélemény máskép nyilatko­zott: ítéljék el érte azokat, kiknek kezük­­ben lévén ez itt, ezt kivihetni, azt tenni mégis elmulasztották. Kezünkbe volt sor­sunk a keleti válság kezdetén, kezünkbe van az még most is, azt úgy vezetni, hogy jövőnk biztosítva legyen. De akkor most már az első lépés, mint azt már je­leztük másszor, az angollali szövetség, s a második: a háború az oros­szal. Egy oly háború azonban, mely nemcsak Kon­stantinápoly elfoglalását tiltja el az orosz­nak, de melynek eredménye Lengyelor­szág helyreállítása legyen. Szóval, ennek nagyszerű háborúnak kell lennie. Hogy az angollal­ szövetség a nyu­gati szövetséget hozza oldalunkra, az európai kissebb államokkal együtt, hogy Franczia­­ország érzi, mi kötelessége van önmaga és a szabadság terjesztése iránt; hogy Olaszország érdekeit nem az alig múlt rus­­­szophil politikájában leli többé, az kétség­telen. Azon szerződésnek mért tisztába ho­zatala az angol-franczia hatalom által, melyet ezek még Oszkár svéd királylyal kötöttek, előjelei már egy nagymérvű há­ború előkészítésének, mely nem csak a Dardanelláknál fog folyni, hanem folyni fog a keleti tengerpartjainál ép úgy, mint az ázsiai vonalon is. Ez a háború a zsar­nokság megtörésére , a szabadság megörö­kítésére , a valódi mivelődés diadalmára fog vezetni. Előre tehát, férfiasan előre. . . Semberg. Bécsből írják a „Bad. Corr* nek: Az osz­trák kormány tárgyalásokat kezdett az osztrák magyar lloyddal a subventió összege fölött, mi­után a magyar országgyűlés határozata folytán az előbb megállapított két milliónyi subventió fönntartható nem lesz és a keletindiai vonatak se­gélyezése tárgyában az osztrák kormány külön akar megállapodni. A bécsi lapok által újabban ismét közölt hírek, hogy új magyar miniszterek fognak kine­veztetni, a „Bud. Corr.” szerint alap nélküli kom­­binatiók, melyek tán későbben valósulhatnak, de míg a kiegyezés iránt nem történik végleges el­döntés, e tekintetben nem fog semmi sem tör­ténni. Angla hadikészültségére a porosz „Militär-Wochenblatt“ a következő adatokat közli: Egy angol hadtest áll 21 zászlóaljból, 6 lovas ez­redből és 15 ütegből, el van látva pedig egy had­test 20,685 lőfegyverből, 3600 kardból és 90 ágyúból. Mivel a tartalék ápril 19-ére van behíva, minden egyes hadtest egy héttel később indulásra készen állhat. Ha két hadtest szállíttatik hajóra, ez 4 nap alatt történhetik meg. Szállító eszközök­ben nincsen hiány. Mivel az aegei tengerpart va­lamelyik pontjához a hajózásra 14 nap kell, An­glia május közepéig az anyaországból, eltekintve az Indiából szállítandó csapatoktól, 50 ezer embert állíthat ki.­­ (Távsürgöny.) Bécs, ápr. 3. 1878. „Az itteni román ügyvivőtől a következő sür­gönyt kaptam, melyet a szentpétervári román ügy­nök hozzá intézett: „Ma reggel Gorcsakoff herczeg fölkért, lá­togatnám meg, és azt mondd nekem: Igaz-e, hogy az ön kormánya tiltakozni akar a szerződés VIII-dik pontja ellen, mely a bulgáriai orosz had­seregnek Románián át való közlekedést határozza meg? A császár, ki önökre már úgyis neheztel, a besszarábiai kérdésben elfoglalt állásuk következté­ben, minden türelmét vesztené, ha ily nyilatkoza­tot tennének, és ő felsége meghagyta nekem, mondjam meg önnek , hogy tudósíthassa er­ről kormányát, miszerint, ha önök a kérdéses czikk ellen tiltakozni vagy ellenszegülni akarnának, ő azonnal kiadja a parancsolatot Románia elfogla­lására és a román sereg lefegyverzésére. Az álta­lam tett észrevételre, hogy Romániával és nem Törökországgal kellene értekeznie az orosz hadse­regnek Románián átvonulása fölött, Gorcsakoff herczeg azt válaszolta, mi nekünk önökkel többé semmi dolgunk, az önök magaviselete követ­keztében. Igen fontos önökre nézve, hogy tudják, miszerint mi követeljük önök országán átvonulá­sunkat és közölje kormányával a császár ezen nyilatkozatát. Kormánya magyarázza ki magát kategorikailag. Fognak-e vagy nem, tiltakozni és ellenszegülni az ezen czikkben fenntartott jogunk ellen ?’ “ Diplomáciai jegyzékek. A következő fontos sürgönyök nyujtattak be az angol parliamentnek : 1­ 0 de Russel lordsürgönyének ki­vonata, márcz. 13-áról 1878. „Bismarck herczeg megkért, tudatnám lord­­ságoddal, hogy Németország nem fogna részt venni egy conferentiában Anglia nélkül s nem értheti, mikép tartathatnék congressus európai jogok fö­lött, ha Anglia, a főszerződők egyike, nem volna jelen. 2. — Sir Elliot H. Derby grófhoz. (Kivonat.) Bécs, márcz. 23. 1878. „Táviratilag tudósítottam lordságodat her­czeg Gorcsakoffnak nyilatkozatáról, melyet a román ügyvivőnek tett Szentpétervárott, hogy Oroszor­szág nem adja beleegyezését besszarábiai Moldva átengedése kérdésének tárgyalására a congressus előtt, és ezennel ide mellékelem Cogolniceanu ur távsürgönyét, melyben ezen kijelentést az itteni román ügyvivővel közli. (Távsürgöny.) „Bukarest, márcz. 16. 1878. „Fölkérésem következtében Ghika tábornok értekezett Gorcsakoff herczeggel a bessarábiai kér­désről és Oroszországnak ez iránti szándékairól. Gorcsakoff herczeg kijelentette ügyviselőnknek, hogy dac­ára azon általunk indított zajnak otthon és külföldön, az orosz megállapodás visszavonhatlan, hogy e kérdést nem terjeszti elő a congressusnak, mivel ez a császárt megsértené; ha más hatalom teendi azt, ő nem fog abban részt venni, hogy csak velünk akar erről értekezni; hogy ha nem sikerülend minket engedékenységre bírni, akkor erőszakkal veszi el tőlünk Bessarábiát; és ha fegy­veresen állanánk ellent, ez Romániára nézve végze­tessé válnék. „Mindennek daczára, mi sem egyezkedni, sem engedni nem fogunk.* 3. — Sir Elliot H. Salisbury őr­grófnak. Hétfő, 1878. április 8. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza h sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. Kimgó-utc­a 1. 8». hová az előfizetési pénzek küldendők. A háború. Sokan mondják saját maguk és a világ ámítására, hogy békésebbre mutat az idők légmérője. Volnának ugyan sokan, kik békét óhaj­tanának, de az ár, melyért a békét meg lehetne talán kapni, annyi mint bizonyos bukás. Békét szeretnének a gyávák, kik a pacsuliszagot elébe teszik a lőporszagnak, békét a pénz emberei, kiknek vagyonuk forog kérdésben, ha a háború ki­tör, békét az iparosok, hogy áruikat vitorlák­kal tengerekre bocsáthassák, békét óhajt An­­drássy, a muszka, Bismarck — mégí P­á­r­i­s is. De ezek közül néhányan csak ideig­el­lenesen akarják a békét, jelesül Francziaor­­szá­g, mely egészen máskép fog szólni, ha túlesik a világkiállításon, de ezen juhocskáját szeretné eresz alá vinni, mielőtt a vihar kitör, mire ezután magára kapja majd kaucsuk köpegényegét, hogy maga is részt vegyen a tusában s dac­oljon a vi­harnak. Legnagyobb zavarban vannak Anglia és Muszkaország, a legközelebbi háború előhar­­czosai. II. Sándor c­ár nem hunyászkodhatik meg Anglia követelései előtt, mert ezzel csak ha­lálos ítéletét írná alá. Neki folytatni kell a há­borút más ellenség ellen, késmarkolatáig. Britannia ép oly kevésbé dughatja hü­­velyébe félig kirántott kardját Ha még angol­jait le is bírná csillapítani, de Kelet-In­dia miatt nem teheti. Jelezve volt már több ízben a hangulat a mohamedán hinduknál, ezek száma nem kisebb 40 milliónál s vallásuk napról­­napra terjed nem csak Indiában, hanem még Chinában is — és nem csak buddhisták közt, hanem még a kereszté­n­­yek közt is. Az angol indiai kormány már alig bír a keletindiai sajtóval és úgy áll a hindukkal szemközt, mint egy Van Amburgh vagy Carter az oroszlányok és tigrisek közt, kik le nem veszik róla szemeiket, egy hunyorítás és neki es­nének, hogy széttépjék. Ha Anglia egy lépést hátrál azok után, miket tett és mondott, akkor Indiában kiüt a forradalom, és Anglia elvesztett 240 millió lakost 80.000 Q] mértföldön. Anglia ekkor milliomosból legrövidebb idő alatt koldus­botra jutna. Képzelhető-e tehát, hogy akár Orosz­ország czárja, akár Britannia kitegye magát, az elsőbbik forradalomnak, az utóbbi tönkrejutásnak. De mind a két birodalom a háborútól is fél, mivel ezen háború csakis az egyiknek vagy má­siknak tökéletes levezetésével végződhetik, s noha Angliának több d­ancejai vannak a győzelemre, de a háború esélyei mégsem számíthatók ki ma­­thematikailag. Csak Ausztria -Magyar­ország egyetlen az érdekelt államok közt, mely ezen há­a­­borúban, kivált ha Angliával szövetkezik, bizonyos nyereségre számíthat, de nem, ha akár semle­ges akarna maradni, vagy még kevésbé, ha a három császár-szövetségre készülne vis­­­sza­menni, mire Bismarck csalogatja, s mit Ignatieff még mindig remél. Bécsi levelek ugyan­is azt jelentik, hogy a ravasz muszka dip­lomata még egyszer visszatérni szándékozik s még szállását az „österreichischer Hefban” Bécsben is megtartotta. Hogy mikép áll Muszkaország szövet­ségeseinek sorsa, annak Nikita legjobban szol­gál például. Muszkaországba sürgetve is, hogy se pénze sem élelmi­szerei nincsenek, ezek nélkül pe­dig lehetetlen háborút kezdeni. A helyzet komolyságát jellemzi az is, hogy Loftus lord pétervári angol követ kormá­nyától parancsot kapott, tartsa magát készen az útra minden perczben. Anglia kérdést intézett a görög kor­mányhoz az iránt, vajjon hány embert állít­hatna ki háború esetében és azon választ nyerte, hogy 50.000 ember már csatakészen áll és más 50.000-et a görög kormány egy hó leforgása alatt ki birna állítani, de a görögök hozzá tették, mi­szerint nekik sincs se pénzük se fegyvereik. Oroszországra nem csekély csapás lenne legügyesb tábornokuk elvesztése, a távsür­gönyök pedig azt jelentik, hogy Totleben tá­bornok typhusban életveszélyesen megbetegedett. A „N. Er. Pr.“ Angolország védere­jéről közlött egyik czikkében a többek közt ezt mondja, hogy miután a tartalék csapatok e hó 19-re vannak behíva, az angol haderő egy hét alatt indulásra készen állhat és május kö­zepéig 50.000 ember az anyaországból az aegai tenger bármely kikötőjén partra szállhat, ide nem értvén a Kelet-Indiából márczius 28-án már útnak indult hadsereget. A svéd hi­r­lapok meghazudtolják a muszka lapok által világba bocsátott azon hírt, mintha Svédország Oroszországgal szövetséget kötött volna. Az emberbarátokhoz! Mint a hírlapok utján szomorú tudomásul vette is már a hazai nagy­közönség Békés váro­sára folyó évi márczius 30-án egy örökre gyá­szos emlékű nap viradott. A város történetében eddig élt példátlan mérvű, iszonyú tűzvész, a mel­lék­épületeken házi, gazdasági eszközökön s élelmi­szereken kívül, még tisztán számba nem vehetett, több mint 243 lakházat hamvasztott el s körülbe­lül 300 családot tett teljes alig pár óra alatt, haj­lék — vagyon — s élelem fosztott nyomorulttá. Rajzoljuk, — részletezzük-e a toll által le nem irható katasztrófa legsötétebb visszaadható képét, — rajzoljuk-e a kárvallott an­nyi szeren­csétlen százak lesújtó helyzetét? Nem . . . Hagyjuk a gyászos keretű sötét képet!! Fordulunk inkább, az emberi részvétes kö­­nyörület áldozatos oltárához, fordulunk a tőlünk is telhető önsegélynek minden igénybevehető eszkö­zeihez; — szerényen, de bizalomteljesen fölkérve a tekintetes szerkesztőséget, hogy a végzetes csa­pás által lesújtott, ínségre jutott lakos­társaink ügyét a melegen érző emberi nemeskeblűség párt­fogoló indulatába ajánlani kegyeskedjék. Nem mulaszthatjuk el már ez alkalommal is a nyilvánosság előtt legmelegebb köszönet nyilvá­nításunkat kifejezni Csaba és Mező-Berény nemes szivü szomszéd városok iránt, kik nemcsak mentő károkkal siettek a vész helyére, hanem a vész okozta ínség enyhítésére tetemes mennyiségű élelmi­szereket is szállítani azonnal részvétes emberbaráti indulattal buzgólkodtak; nem mellőzhetjük leg­­szivélyesebb köszönetünknek legmelegebben átérzett kifejezést adni méltóságos Beliczey István főispán irányában, ki még azon napon, a vész színhelyén megjelenve száz forint segély adományt nyúj­tott át az ínségesek számára. E nemes­i tettek­ben nyilvánuló áldozatkészséghez társul szegődtek a szomszéd községeken kivül többen, s kiválólag méltóságos gróf Wenckheim Károly is, ki szinte ki „HGJETMTES" TÍRCZÍJA. Az ördög szolgálója.­ ­ REGÉNY.­­IRTA GONZALES EMMANUEL. Francziából fordítja : NYÁRY LÁSZLÓ. HARMADIK KÖNYV. — 32-ik folytatás. — A füst már áthattlan és elviselhetetlen volt. Zsuzsánna, kíváncsian tekintett a fiatal leány arczára, szavainak hatását kifürkészendő. — Tehát lemondasz esztelen tervedről, ugy­e? — mondás neki csaknem parancsoló hangon. — Ön különös kétséget idézett fel bennem, signora, — felesé a zsidónő, — és most a halál félelmet kelt bennem ... El akarnám oszlatni e keserű füstöt . . . szabadon­ szeretnék lélegzeni.. . szeretném újra megpillantani az égboltozatot . . . — Mondjad meg tehát kedvesednek, hogy már nem akarsz meghalni, — könyörgő a mar­­quisnő, az ifjú leányt Giovanni felé tolván, ki azon­ban még mindig habozni látszék. Majd egyszerre magához vonván őt igy szó­lott halk hangon: —Nem tudom, hogy mily boszu miatt akar Giovanni bennünket feláldozni; — de ha már mi el is vagyunk ítélve, úgy hallgasd meg, Judith, egy szerencsétlen anya kérelmét, és bocsáss meg a nő­nek, ki megsértett. — Mit kíván ön szolgálójától, signora? — kérdő Judith megindulva a nő panaszos hangján. Ez kétségbeesetten rejté gyermekét Judith albumnorának ránczai közé és fájdalmas hangon így szólott: — A te istened nevében kérlek, Judith, vidd magaddal ezen szerencsétlen teremtést. Giovanni e jelenet tanúja volt, és egyetlen­egy szó sem kerülte ki figyelmét, bár őt a sötét­ség a két nő szemei elől eltakarta. — Signora, — igy szólott a marquisnőhöz, ki őt maga mellett látva egész testében remegett, — én ön ellen sem haraggal, sem gyülölséggel nem viseltetem; az én távollétem alatt fogatott el ön gyermekével együtt; ha ott vagyok, úgy ez bi­zonyára nem történik meg, és becsületemre­ ha ott vagyok, úgy megteszem. — Giovanni a bujdo­sók felé fordult: — Társaim, melyiktek akar Diodato de Campo-Forte táborába menni alkudozó gyanánt. — Én! Én! — kiálták százan egyszerre. Azonban Bombecco gyorsan sietett elő a töb­biek csoportjából és parancsolólag lökvén félre a többi bujdosót, megállóit Giovanni előtt. — Itt vagyok ! — kiáltá fel a dalnok. Bombecco előtt, ki mint kitűnő dalnok és szónok volt ismeretes, senki sem akará elvitatni azon kegy jogát, melyet követelt. — Menj, Bombecco és add részemről Diodato tudtára, hogy Campo-Forte marqnisnő foglyunk e barlangban, — mondá Giovanni, — s mutasd néki ezen a marqnisnő czimereivel ellátott zsebkendőt szavaid igazságának bizonyítékául. Bombecco átveve a zsebkendőt és távozott. Azonban alig jelent meg a barlang szájánál, midőn Diodato nem is engedve őt szóhoz jutni e szavakkal fogadá. — Giovanni köztetek van-e ? — Igeig kegyelmes uram, — felesé Bom­becco, — az ő nevében jövök jelenteni, hogy . . . — Adja meg magát ő és a többi vezérek önkényt kegyelemre. Ezen alávetés után határozni fogok sorsotok felől. Indulj! — Bocsásson meg, kegyelmes uram, — sza­­kitá őt félbe Bombecco, lebegtetve a kendőt, me­lyet magával hozott, — meg vagyok bizva . . . — Egy szót se többet, gazember! kiálta fel Diodato. Engedelmeskedjél, vagy vetlek, mint egy ebet. — Néhány puska csöve Bombecco felé irá­nyult, ki megfélemlítve eltűnt a barlangban. — A mi benneteket illet barátim, — folytatá a marquis a shirek felé fordulva, — ne kegyelmezzetek ezen banditáknak. A legyőzött, kinek ma megkegyel­mezünk, holnap kegyelem nélküli győző lehet! Nincs oly erős ajtó, melyet betörni, oly magas fal, melyet megmászni ne lehetne. A börtönök rész őrei a rájok bízottaknak, csakis a halál nem ereszti ki áldozatát körmei közül. Tehát ne csináljatok foglyokat! E perczben Giovanni megjelent a barlang bejáratánál. A marquis szemei lángoltak, öröm­kiáltás hagyta el ajkait, mely azonban csakhamar a düh fájdalomhangjává változott. Fivére mögött észrevévé Zsuzsánnát sápadtan, felbomlott hajak­kal kétoldalt vezettetve Carini és Guerazzi által. — Zsuzsánna! — kiálta Diodato rémülten hátrálva. — Ezen nyomorult fattyú már ismét kisiklanék kezemből ? tért Ekkor villámgyorsasággal egy eszme foglalt agyában. Egy perezre azon pokoli gondolat támadt benne, hogy saját kezével öli meg Gio­­vannit, még ha saját feleségét a bujdosok szeme­­láttára darabokra tépik is. Úgy sem szereté már Zsuzsannát, kiváltkép mióta anyagilag tönkre ment. Ha gyermeke élet­ben marad, úgy ki sem követelhetett tőle szám­adást nejének hozományáról. Tettének nyomorultságát hősies lepelbe akarta burkolni. Nem dicsőséges szerep lett méltó az ókor nagy hőseihez ? Junius volna-e, Brutus szeme láttára végeztető ki két fiát a közpiaczon, míg ő a király iránt tanúsított odaadó hűségből önkezével ölné meg lázadó fivérét, egy védtelen női lény feláldozásával, kit a világ szemében imádni látszott ? Mig ezen gondolatok foglalkoztatók lelkét Giovanni elhagyó társait és lassú léptekkel köze­ledett bátyja felé. Tekinteteik találkozónak és két villogó tőr gya­nánt keresztezők egymást. Giovanni megállóit és a két fivér egy per­­czig szótalanul szemlélé egymást; az egyik nyu­godtan s rongyai között is fenségesen, a másik iszonyúan izgatva szenvedélye által, egész testében remegve sbi­einek közepette, türelmetlenül várva boszujának betöltőt, mintha félt volna attól, ne­hogy egy ismeretlen erő elragadja kezéből áldoza­tát. Embereihez fordulva : — Teljesítsétek kötelességnek, — mondá nekik tompa hangon. Húsz sbir hagyta el helyét, elvágva Giovanni elől a visszavonulás útját. Az ifjú siciliai megvetőleg voná vállait és mosolyogni kezdett; azonban egy kétségbeejtő szivszaggató kiáltás hallatszott ekkor a barlang belsejéből. A marquis rögtön a barlang felé tekintett és Izsák leányát pillanta meg Zsuzsánna mellett. Ezen váratlan megjelenés zavart idézett elő Diodato lelkében, ki a szerelmet, melyet Izsák le­ánya iránt érezett, újra ébredni látá. Hogy Giovannin megboszulhassa magát, és a számkivetetteket végképen megsemmisíthesse, szí­vesen áldozta volna fel Zsuzsánnát; de nem volt elég bátorsága győzedelmét Judith vérén megvásá­rolnia. — Hallgas reám, Giovanni, — igy szólott, — add kezembe német és Izsák leányát, hogy megbüntethessem eme banditákat, és megígérem, hogy megmentem éltedet: becsületemre esküszöm! — Ezen garantia elégtelennek tetszenék né­kem, még ha elég gyáva volnék is ezen szégyen­teljes alkut elfogadni. — Gondold meg, hogy hatalmamban vagy. — Nem félek tőled, Diodato. — Te daczolni mersz vélem ? Ajánld lelke­det Isten kegyelmébe, mert meg kell halnod. — Nem,f mert utolsó órám még nem érke­zett el. — De várjon ki fog megmenteni? — Te ! — Én! —kiáltá fel Diodato és gonoszul mo­solyogva, tőrét kihúzó hüvelyéből. Giovanni még mindig megtartva nyugodtsá­gát, kezét bátyjának vállára téve, és ujjával a barlang felé mutatva, igy szólott: — Figyelj csak oda. Nem hallod a siránko­zást odabenn. — Nos? — Egy gyermek az, kit a füst fojt meg. — Eh! mi közöm van e gyermekhez? — Ezen szivszaggató kiáltások nem érintik szivedet ? ... Rósz atya! — Rósz atya! — ismétlő Diodato elsápadva. — Mit akarsz ezzel mondani? — Csupán csak azt, hogy azon haldokló gyermek ott benn, a te fiad. — Fiam! Anyjával együtt ő is kezeitek közé került volna? .... Te meg akarsz engem csalni. — Tekints csak oda. Diodato csakugyan a füstfátyolon keresztül megpillantá Zsuzsánnát, a­mint az fuldokló gyer­mekét nyújtá elébe. E gyermek látása villám gyanánt hatott lelkére. — Mi sem szent tehát előtted, bandita, még a vérségi kötelék sem? — Váljon tagja-e a fattyú családotoknak? — Giovanni, kegyelemből és könyörületes­­ségből add vissza fiamat! — Ah! Ugy­e már te könyörgesz e pilla­natban. — Azt hittem, hogy kezeim közt tartalak ez egyszer, átkozott fattyú? Élve reméltelek meg­sütni benneteket a barlang belsejében, téged és egész csapatodat. — Látod, Diodato, hogy mindig oktalanság tűzzel játszani, mert könnyen magunkat égetjük meg annál. A gyermek még mindig sirt. — Intézzük el sietve ez ügyet, Giovanni. Add vissza a kezeseket, kiket önmagad vettél magad­nak; mondd meg banditáidnak, hogy tegyék le fegyvereiket és akkor talán meg fogom nekik en­gedni, hogy máshová menjenek felakasztatni ma­gukat. — Fegyvereik nem félelmetesek; egyetlen­egy töltény sincs már birtokunkban. — mondá Giovanni. — így tehát hatalmamban voltatok! — sóhajtó Diodato. — Látod, hogy hasztalan volna őket lefegy­verezni. Különben sem fogadnák el ezen lealjasitó­­föltételt. Ellenkezőleg, a te shireid fogják nékünk átadni töltényeiket, hogy hiányainkat fedezhessük. — Ebbe beleegyezni részemről gyávaság volna. — Elég­ szakitá­st félbe Giovanni. — Most­ én rajtam van a sor parancsolásban, és te engedel­­meskedel. — Csak bátran parancsolj! — kiáltá­s?’­’ — Ha ez átkozott Campo-Forte Csak egy szálát is meg meri görbíteni, úgy nyom’ ölöm szemeinek láttára gyermekét ’? (Folytatás a következő

Next