Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)
1879-08-08 / 217. szám
XIII. évfolyam Budapest Hirdetések és nyilt terek felvétetnek ér szabály szerint a kiadó hivatalban: Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Bácsben: Oppelik A.-ndl, Stubenbastei Nr. 2. Mossc Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglerncl, Wallfischgasse 10. Daube G. L és társánál, Wollzeile Nr. 12. Pirlsban: Havas, La fitté & Comp.-nál, Place de la Bourse. frankfurtban a/M.: Daube G. L. és társánál. E 217. szám. GYETÉRTES POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Majláth, Sennyey, Szécsen. Furcsa élete és furcsa halála van annak a magyar konzervatív pártnak. Hogy még nem halt meg , az bizonyos, mert hiszen ennek tagjai s tagjaiban rettenetes önérzet él. Ki hallotta valaha Majláth Györgyöt a főrendiház elnöki székén beszélni? Ki hallotta báró Sennyey Pált a múlt országgyűlésen vagy magánkörben közdolgokról nyilatkozni ? Ki hallotta gróf Szécsen Antalt a delegáczióban külpolitikai kérdésekről elmélkedni? Sokan vannak, sokan vagyunk, kik e nagy dolgokat megértük a közelmúltban s meg fogjuk érni a közeljövőben. — E férfiak nyilatkozataiból úgy kimered a politikai meggyőződés önérzete, mint Tátrából a gránitszikla. Politikusok ezen férfiak ? Kétségtelenül. Tisza Kálmán pártjához tartoznak ezek ? Semmi esetre. Hogy az egyesült ellenzékhez nem tartoznak , azt hisszük mi , hogy a függetlenségi párthoz nem tartoznak, azt tudjuk mi. Miféle párthoz tartoznak tehát ? Nagy kérdés ez, melyre nehéz adni kielégítő feleletet. De egy dolog mégis bizonyos. Bizonyos az, hogy Majláth a Majláth-töredékhez, Sennyey a Sennyey-töredékhez s Széchen a Széchentöredékhez tartozik. Mindenesetre kiváló emberek s kétségtelenül el kell ismernünk, hogy pártjuk tekintélyes. Csak azt nem tudjuk, hogy pártjuk hol és merre van. Csak azt tudjuk, hogy pártjuk a konzervatív párt. Úgy vagyunk a magyar konzervatív párttal, mint a szegény ember Dárius kincsével. Tudja, hogy meg van valahol ez a Dárius kincse ; azt is tudja, hogy ez a kincs sok milliót ér; keresi is ásóval, kapával, álmoskönyvvel sok helyütt — de azért soha se látta, sehol se találja, se felőle hírt mondani, senki nem bír képességgel. Néha felveti magát a Dárius kincse kénköves láng alakjában. Hegy tetején, barlangok mélyében, mocsároknak közepette sóvár szemek gyakran látják Dárius kincsét fellobbanni. Majláth a főrendiházban, Szécsen a delegáczióban, Sennyey a hírlapokban vagy egyébütt gyakran megszólal, gyakran megmozdul, gyakran lobbot vet — de hát azért a magyar konzervatív párt csak ott marad valahol a föld mélyében — épen miként a Dárius kincse. Mibőll is áll a magyar konzervatív pártnak ujabbkori története? Nézzük csak közelebbről. Majláth, Sennyey és Eszterházy Móricz megbuktatják Schmerlinget s kezükbe veszik a „kiegyezésnek“ háromszáz éves nagy kérdését. A parlamentben egyik se jelenik meg, egyik se szerepel, hanem elküldik oda Apponyit és Bartalt és egy csomó okos embert és egy adag kiegyezési programmot. A programmot összetöri Deák Ferencz, az egy csomó okos ember hanyat-homlok szertefut; Zsedényi, Bartal, Cziráky dezertál; Apponyi, Szécseny, Majláth, Sennyey, Eszterházy s a többiek pedig félrevonulnak, haza mennek — egyik nyugalom után vágyva, a másik a jövendőt várva. Szécseny tudóssá lesz, Majláth magas poziczióra ül, Sennyey lesbe áll, de mind a három biztosra veszi, hogy az ő ideje eljön, az ő idejének el kell jönni. Hanem azért mind a három összeteszi kezét és nem lendít semmit, csak önérzetük női a magányban, mint Nagy Károly szakálla a sirüregben. De mégis történt valami ez előtt hét esztendővel. Sennyey mandátumot vállalt s bejött a parlamentbe. Miért jött be ? Azért hogy a Deákpárttal szemközt állást foglaljon ? Nem, hanem azért, hogy maga is beálljon a Deákpártba. Vagy tán Tisza Kálmán és a balközép ellen akart állást foglalni ? Nem, mert hiszen Tisza Kálmánnal együtt robbantották szét a korhadozó Deákpártot, hogy létrejöjjön a fúzió. Tehát Sennyey belement a fúzióba s tagja vagy támasza lett a Tiszakabinetnek ? Ez sem történt, mert hiszen Sennyey ellenzékké vált s megalkotá a konzervatív pártot. Vagy végre Sennyey elvi küzdelmet akart folytatni Tisza ellen a keleti és a kiegyezési kérdésben ? Istenért se, mert amikor erre került volna a sor, akkor Sennyey szélnek eresztó pártját, maga pedig hazament „beteg“ embernek. Hosszú sora van azon nagyszerű dolgoknak, melyeket Sennyey 1872. óta meg nem cselekedett s rövid a sora azon kisszerű dolgoknak, melyeket ugyanő 1872 óta megcselekedett. S mit csinált ezen egész idő alatt Majláth és Szécsen ? Helyeselték mindazt, amit Sennyey meg nem cselekedett s távol tartották magukat mindattól, amit Sennyey megcselekedett. Sennyey, Majláth és Szécseny kitűnő pártvezérek. De van egy nagy szerencsétlenségük. Az, hogy mind a hárman pártvezérek, pártjuk pedig egy sincs. Ekként csinálni politikát persze bajos mesterség. Kevés tudomány mellett igen nagy baj az erős meggyőződés; kis tehetség mellett igen nehéz dolog az igazi szerénység ; politikai párt nélkül pedig igen nagy baj az erős politikai önérzet — és ez utolsó betegség a Sennyey, Majláth, Szécsen betegsége. Az a nagy önérzet megtiltja nekik, hogy felgyúrt ingujjal vegyenek részt a politikai küzdtér harczaiban. Nem is vesznek részt, hogy óvatosan megőrizzék politikai jellemük tisztaságát. Ismerjük el, hogy politikai jellemük tisztán maradt, de azt határozottan állítjuk, hogy politikai jellemük nem kipróbált; a parlamentarizmus választóvizében legalább nincs megedzve. Képviseltek ők elvet 1867 óta? Meglehet. Törekedtek ők valamely elvet diadalra juttatni ? Nem. Tudtak ők meggyőződésükkel pártot alakítani s pártjukkal győzni vagy bukni? Nem. Sennyey, Majláth és Szécsen nem kisértették meg a győzelmet, hogy ne koczkáztassák a bukást. Magántermészetű mulatságnak megjárja ez — de a politikustól félénkség. Félnek az elvi harcztól, inkább szenvedőleges támaszaivá válnak Tisza Kálmánnak. Mit képvisel ma Tisza Kálmán? Se tudományt, se meggyőződést, se tehetséget, se szerénységet, se önérzetet, se elvet, se rendszert. Tisza Kálmán az élősdiséget képviseli. Felkapott a hatalom ugorkafájára s onnan le nem száll, mig le nem rág mindent , a mi zöld és a mi virágos. Élősdiek aklává tette a parlamentet is, melyben csakis a függetlenségi párt képvisel egy nagy elvet, egy nemzeti törekvést, egy történelmi hivatást. De harcza nem nagyszerű, mert ellenfele nem hozzá, méltó. Sasnak a sárral, galambnak a varanggyal nem lehet küzdeni. Hogy ide jutott az ország, ám vegye át a felelősség súlyát e szomorú eredményért a magyar konzervatívok ama három kijelölt vezére. Még fel lehet tán idézni az elvek nemes harczának korszakát. Ha a konservativok e harczban nem akarnak lenni gladiátorok , úgy nem vár rájuk nagyobb szerep, mint a sírásókra. Budapest, aug. 7. Ruscsukból arról értesítenek bennünket, hogy az orosz csapatok Bulgáriából ugyan teljesen kivonultak, hanem Hascsukban állandóan ott marad egy orosz katonai bíróság, melynek feladata lesz a bulgáriai nemzeti hadsereg orosz tisztjeinek személyi és fegyelmi ügyeiben bíráskodni, miután a tisztek ezentúl is az orosz hadsereg kötelékében benlévőknek tekintetnek. E tudósítás alaposságában tudósítónk teljes megbízhatósága mellett egyáltalán nincs okunk kételkedni. De e tény aztán világosan bizonyítja, mi súlyt fektessünk a berlini szerződésre s Andrássy grófnak és félhivatalos lapjainak nagyképű dicsekedéseire, melyekkel el akarják velünk hitetni, hogy most már a berlini szerződés végre van hajtva s Bulgária önálló ország. A honosítás ügye tudvalevőleg nálunk rendezve nincs. Mint a „N. P. J.“ írja, a kormány végre elhatározta a honosítás s az ezzel összefüggő kérdésekre vonatkozó törvényjavaslat kidolgozását. E törvényjavaslat ugyan még az előkészítés stádiumában van, de a képviselőház legközelebbi ülésszaka elején már elő fog terjesztetni. A javaslatoír szerint a szabad költözködés elvén nyugszik. A Somogy megyében megindult iparvédelmi mozgalom, mint az előre látható volt, viszhangra talál az ország nem egy megyéjében és városában. Nyíregyházáról, Kassáról és Czeglédről vettünk eddig tudósítást, hogy a nevezett városok elérkezettnek látva az időt arra, hogy a hazai ipar érdekében komoly lépések történjenek, legközelebbi közgyűlésükön utánozni fogják Somogy megye törvényhatóságának szép példáját. Mint a „F—p“ értesül Pest megye legközelebbi közgyűlésén is indítvány fog tétetni a hazai ipar támogatása érdekében. Pest megye a kormányt fel fogja szólítani, hogy az állam összes szükségleteit s a közös hadsereg szükségletének megfelelő részét hazai iparczikkekkel fedezze. A hazai ipar patentirozott barátainak, kik csak ajkukon hordják a magyar ipar ügyét, de komoly tettre képtelenek, ugy látszik nincs ingekre a somogymegyei határozat. Egy laptársunk, mely pártállásánál fogva közel áll a ma bizonyos „iparbarát“ cliquehez, mai számában dicséret helyett korholja Somogymegyét. Eljárását felszegnek, szükségtelennek s csak fél kezdeményezésnek tartja. Nos tehát mutassák meg azok a bizonyos iparos vezérek, hogy ők egész kezdeményezésre képesek. Mutassák meg tettekkel, hogy nem csupán szereplési AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Fürdői levél. Balaton-Füred, aug. 5. Hegedűs László barátunk a csehek körében fürödvén, onnan irt az „Egyetértés“ tárczája számára. Én sem mulaszthatom el, a megható Balaton, e magyar kistenger melletti vidékről írni néhány sort. Augusztus 3-án jöttem ide, néhány élvezni a Balatonnak üdítő habverését, tiszta napra légét, s a magyar barátságos társas élet örömét. Itt leltem több képviselőtársaimat. És sok másokat, nem ugyan elvbarátimat — mert ezek között csakis Mezey Ernőt találtam, aki már tovább ment, de azért a legszívesebb s örömnélküli társalgásban töltjük el szabad időnket. Habár a lapok olvasása közben politizálunk is. A fürdőigazgatóság részéről, a közönség irányában a legelőzékenyebb intézkedéseket találjuk. A Balaton árja igen megrongálta a mellette levő kies sétát, de a fennmaradt rész is elég kellemes, s az új társalgó előtti téren alakított kert kedvesen meglepő. A fürdésre az idő felettébb kedvező, s a sétatér sokszor hemzseg a közel vidékekről bejöttek által felszaporodó közönségtől. De azért összehasonlítván e számot azzal, amit idegen fürdőhelyeken találhatni, valóban fájó lélekkel kell felkiáltanom: Hol vagytok magyar honnak szülöttjei, kiket nagy vagyonnal áldott meg a szerencse? Hol vagytok unokái hazám hírneves fiainak? sze Külországokba! hazádtól mészvidékekre viszed-e elkölteni pénzedet, mit honodnak köszönhetsz? Nem érted-e a kötelességet, hazádnak e gyönyörű tavához, kies környékére, üdítőségébe hozni családodat, gyermekeidet ? hogy ez áldott beszivásával szeressék meg örökre e hazát, levegő s mit szerencse adott részetekre, fényt és gazdagságot, — részben itt a hazában adni azt vissza ön nemzetetek tagjainak, honorok iparának és kereskedelmének ? Ha van — s a mai korhadt, elerkölcstelenült világ azt hiszi, kell lennie — tehát ha van, mint mondják „magas, magasb, legmagasb czia — hát az által tündökölsz-e, hogy arisztokrae gyönyörű vidéken sehol sem emeltél családodnak palotákat ? Távollétetek által akartok daczolni hazádtokkal ? csak hogy a morvák, csehek és bécsiek tetszését megnyerjétek? Rázzon fel benneteket öntudatra a haza iránti kötelesség érzete, a természet szépségeivel megáldott e tájt- szépítsétek meg kényelmes lakaitokkal, adjatok lendületet és életet, magyar életet, hazátok e fürdő gyöngyének. Ez által enyésztethetitek el eddigi mulasztásaitok bűneit. Ilyféleket gondoltam én itt létem alatt. Azt hiszem, egyet fog velem érteni hazám minden hit gyermeke. Politikáról írni nem akarok egyebet, — mint azt: 1ör, hogy általános a meggyőződés, miként az „Egyetértésnél“ jobban szerkesztett lap most nincs. Kevés egyén van — a legdühösb pecsovicsok közt is kevés — aki a lapnak ez érdemét be ne vallaná. — S reánk, függetlenségi pártiakra, ez is már nagy nyeremény, mert a legrosszabb tüdő is javul az üdeség élvezése közben. 2- szor, hogy ezért az „Egyetértés“ el ne bízza magát, (Isten ments. Szerk.) hanem inkább kettőzött erővel iparkodjék magát megszerettetni, s fészkelje be magát a mamelukok szivébe. (Törekszünk. Szerk.) 3- sor, hogy az egész világ arra kiváncsi és azt kérdezi: „vajjon megbukik-e Tisza? vajjon mikor bukik meg ez a kormánypárt?“ Tudom, az elolvasó meg arra kiváncsi, hogy erre ki — mit felel. De mivel ezúttal én sem kívánok politizálni, semmi egyebet nem is jegyzek meg, mint azt, hogy ily kérdésekre nem egyesek, de a nemzet adhatja meg a kellő választ. Madarász József. Péntek, 1879. augusztus 8. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: B Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: [ Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— Félévre.....................................................10.— Negyedévre...........................................6.— Egy hóra................................................1.80 Egy szám 6 krajczár, viszketeg volt rugója eddigi hésüknek. „iparbaráti“ mükö-B’ieger és 01 am Martinitz gr. cseh pártvezérek Bécsbe utaztak, hogy Taaffe gróffal befejezzék a megkezdett tárgyalásokat. Ezen tárgyalások egy cseh miniszternek a kabinetbe vételére vonatkoznak. Rieger közlönyei, mint egy prágai távirat jelenti,ma vezérczikkeznek e tárgyról. A Pokrok szerint, a legközelebbi kormánynak coalitionális minisztériumnak kell lenni, amelynek mindazon elemeket magában kell foglalni, melyek a birodalomnak erőt adnak. A közjogi klub a „Pokrok“ szerint megmarad állhatatosan előbbi elhatározása mellett a cseh királyság autonómiájára és történelmi individualitására vonatkozólag. Ez a csehek fő követelése, mely ha teljesedik vagy ha annak későbbi teljesítésére nézve kielégítő garanciák nyujtatnak, akkor a csehek belépnek a reichsrathba, különben nem. A „Narodny Listy“ így ír : „A mi képviselőink bemennek a reichsrathba, nem mint kiéhezett frachiok, nem mint éhesek és koldusok, hanem mint jogainak öntudatában lévő nemzet harczosai. Az osztrák birodalmi gyűlés mégis a tartománygyűlések előtt fog összeülni. Mint a „D. Z.“-nak jelentik, kormánykörökben mennél előbb szeretnének túlesni az új ház megalakulásán, hogy a pártcsoportosulásokról tiszta képet lehessen alkotni. Tudvalevőleg Taaffe gróf további működése a pártcsoportosulások mikénti alakulásától van függővé téve. Taaffe gróf szövetségesei, a nemzetiségiek és a klerikálisok természetesen jobban szeretnék, ha a kiegyezési akciónak előjátéka a tartománygyüléseken folynék le. A Petőfi-legendához. Lengyel Józsefnek a „Vasárnapi Újság“ 1860. évi 42-ik számában Petőfi utolsó óráiról közölt leírását a szomorú nap harminczadik évfordulója alkalmából több lap közölte. Ennek kapcsán érdekesnek találjuk még némely adalékkal járulni ama kérdés fölvetéséhez, mely oly soká s még ma is foglalkoztatja a nemzetet, elesett-e csakugyan Petőfi a segesvári csatában ? vagy van-e még szalmaszál legalább, melybe az a hazafias remény kapaszkodhassék, hogy életben maradt ? Az, hogy a nemzet nem akarta elhinni kedvencz költője elvesztét, hogy még soká azután is, mikor bűbájos hangjának hallgatása is meggyőzhetett volna, hogy nem lehet életben, fölkaptak minden legkissebb jelenséget, s mohón következtették ki belőle az életbenlétel lehetőségét,— sőt hogy még napjainkban is akadnak egyesek, akik nem bírnak belenyugodni abba a gondolatba, hogy csakugyan elvesztettük: egyik legnagyobb bizonyítéka annak, mije volt nemzetének Petőfi. Hiszen csak a Manassó-féle vastag s minden valószínűséget nélkülöző mystifikatióra kell utalnunk, mily mohón ragadta meg a hiszékenyebb kedélyeket a remény, — nem is érintve azt, amit Jókai legutóbbi közleményében Petőfire vonatkozólag Hazucha nevének kapcsában elbeszél. E tárggyal valóban sokan foglalkoztak s legtöbbet legjobb barátai Petőfinek. Egressy Gábor 1850-ben levelet irt Arany Jánoshoz, melynek egyik része így szól: „Sándorunk felől mit sem tudok. Maros-Vásárhelyen váltunk el egymástól 1849. julius végén. 0 Bemmel a segesvári csatába ment és többé vissza nem jött. Mondtam neki, hogy ne menjen, mert még lova sem volt, de ő az öregtől elmaradni nem akart. Nejét Tordán hagyta gyermekével együtt a papnál (Miklós Miklósnál). Ha neje a segesvári csata után még találkozott vele, úgy Sándor még él. Bemnek egyik segéde, ki a segesvári csatából visszakerült, azt mondta nekem, hogy mikor a meghátrált Kossuth huszárok a magyar csapatokat zavarba hozták, akkor látta Sándort az országúton gyalog keresztülmenni a cserje vagy kukoricza felé. Meglehet, hogy sebet kapott s az erdőben valahol elvérzett... De hát ha még Tordára eljutott? hátha valahol meghúzta magát? . . reméljünk.“ Egressy e levéltöredéket az általa 1860-ban szerkesztett s csak kis körben ismeretes „Magyar színházi lap“ 47-ik számában ez adatokat igy egésziti ki: Látta Sándor, mily kimondhatatlanul roszul esik nekem, hogy tőlem elválik s lelkesülten vigasztalt. Mert Mező-Berényből úgy indultunk el, hogy azon egy végzet érjen mind a kettőnket. Bem őt a maga törzskarába osztotta be, engem pedig Damaszkin ezredes mellé adott. Sándor szentül hitte, hogy Bem az oroszokat Segesvárról kiveri. „Megcsinál az öreg, akarom — úgymond — nézni, mit holnapután látjuk egymást bizonyosan.“ Kért, hogy posztó-egyenruháját, melyet megrendelt, a szabótól vegyem magamhoz. Kértem őt, hogy kérje meg az öreget, vinne magával engem is. „Hiába kérem barátom, hisz engem sem akar elvinni, hanem én nem bánom, én tőle többé el nem maradhatok.“ Hozzátette, hogy neki Kurz őrnagy ad helyet a maga kocsiján, vagy A segesvári csata elveszett. Az öreg harmad negyed nap múlva visszajött Maros-Vásárhelyre, későn este. Másnap korán reggel a főhadiszállásra mentem. Az öreg még feküdt. Huszárja, ki az öreg sáros egyenruháját kefélte az ebédlőterem asztalán, Sándorról nem tudott semmit. Mint később hallom, az öreg sem tudott felőle. Bem törzskarából azon tiszt, aki néhány nap múlva sok viszontagság után visszakerült, Lőrincz nevű huszárőrnagy volt, kit Bem különösen kedvelt. Ha élne, maga mondhatná el legjobban, amit akkor nekem Sándorról mondott. Később hallottam, hogy Kurz is elesett, került Egy másik tiszt, aki ugyanabból a csatából elő (a nevére már nem emlékszem), azt mondta, akkor látta, hogy mikor a kozákok szorították őket, hogy Petőfi egy fedeles bricskáról ugrott le, vászonzekében, fegyver nélkül s az országútról letérve gyalog sietett odább. És itt eltűnik előlem Petőfi Sándor örökre. Egy derék szász asszonyság, a kinél szállva voltunk, könyökre fakadt, midőn hallá, hogy Sándor vissza nem tért. Másnap Szeben ellen mentünk, hol négyezer orosz volt. Bem kiverte onnan az oroszokat, máslapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva. A franczia Kamara bezárása. A franczia kamara jelen ülésszaka be van fejezve. Még nem bizonyos, mikor fognak a kamarák legközelebb ülésezni ? Hihetőleg mennél későbben. Ha a pártfőnököktől és miniszterektől függene, akkor ez ezidén meg sem történnék. Miért? Mert, mint ezt az egész világ igen jól tudja, mihelyt a kamarák megkezdik üléseiket, a mostani minisztériumnak le kellene köszönni. Míg a szünidő tart, addig a minisztérium még élni és uralkodni fog. Egyebet nem tehet és a pártfőnökök nem is követelnek tőlle többet. Ha azt akarják, hogy életben maradjon addig, ez nem azért van, hogy érdemeiket akarják megjutalmazni, vagy mivel az országnak valami nagy szüksége volna szolgáltaikra. Egyedül csak azért, mivel helyet foglalnak el, lyukat tömnek be jelenlétükkel. Ezen minisztériumban nincsenek oly egyének, kikhez Francziaország ragaszkodhatik és most lehet csak érteni, miért vonakodott Gambetta oly makacsul ezen minisztériumba lépni. Ezen kabinet mindent nélkülöz, mire egy minisztériumnak szüksége van. Megállapodott és meghatározott politikája nincs. A jelen kabinet bukása nem egyéb, mint egy váltónál a lejárati idő. Azért is tovább megmaradása a legközelebbi ülésszakig, csak elnapolása a lejárati időnek, ez nem annyira a kabinet javára szolgál, mint a pártoknak. Ezen minisztériumban sok megróni való van, de azt sajnálni is lehet. Ezen kabinet nem csak saját tehetetlenségének súlya alatt görnyed, hanem a pártokéi alatt is. Épen azért tartották azt eddig, hogy legyen, ki azt viselje. Tudták azt, hogy sem politikája, sem programmja nincs, és most Francziaországnak egyelőre nem volt szüksége politikára és programmra, mivel azon programmot, melyet Gambetta Romansban a franczia nemzetnek megígért volt, melynek teljesítését a francziák várták, nem lehetett még létesíteni, de azt nem is lehetett egészen megtagadni. Mindennek okáért nagy igazságtalanság lett volna, ha a kabinetet tették volna felelőssé politikája hiányáért, programmja és cselekvései hiányaiért. Mindent megtett, amit megbírt tenni, többet ezen kabinettől senki sem várt. Helyét elfoglalta, időt nyert, mulattatta a kamarát, mindenért felelősséget vállalt. Olyan volt, mint Atlasz, kinek vállaira nyomta Zeus a mennyet. Midőn a legközelebb lefolyt januárban a hatalom a köztársaságiak kezei közt volt, és ezek még a köztársasági elnökség felett is rendelkeztek, akkor a köztársasági pártnak még volt programmja is, politikája is, ezen programm és ezen politika érvényesítése felett a nemzet és képviselői közt megtörtént a szerződés. A választások ezen programm értelmében történtek. Valamennyi képviselőjelölt azt vallotta magáénak, minden választó azt fogadta el. Az egész franczia nemzet tudomásul vette azt. A parlamentnek és a kabinetnek kezeibe le volt téve a hatalom, hogy ezen programmot keresztül vigye. Ezen programm Gambettának Romansban tartott beszédében benn volt foglalva. Ezen programmban a következő dolgok igértettek: Általános amnesztia a száműzött kommünárdok számára. A május 16-diki minisztérium perbe fogatása. Sajtószabadság. A hivatalnoki kar megtisztázása. A bírói kar reformálása az elmozdulatlanság felfüggesztése által. A háború a klerikalizmus ellen. Miért nem ragaszkodott a kamara őszintén ezen programmhoz ? Miért nem vitte azt keresztül a minisztérium ? Ennek két oka volt: Legelébb is azért, mivel a szenátus nem volt olyan, mint a minőnek azt hirdették és minőnek azt megigérték, hogy lesz. A kamarában magában a hatalom súlya és a többség a republikánus unióban lehetett volna, a szenátusban az egyik is, a másik is a balcentrumban volt. Azonkívül pedig, azon férfiak, kiknek kötelességében állott volna ezen programm keresztülvitelének dicsősége, bizonyos okoknál fogva ezen dicsőséget még nem akarták elfogadni és magukra vállalni a nagy terhet. Ezért történt azután az, hogy már a minisztérium megalakulásának első napjaiban, az első dolog, mit a kamara és a kormány megtettek, az volt, hogy a többséget a kamarában áthelyezték a ba'czentrumba. A többséget azáltal igyekeztek megosztani, hogy a csoportozást megszüntették. A balczentrummal és köztársasági ballal oly többséget teremtettek, melyből a republikánus unió és a szélső bal ki voltak rekesztve. Egy szóval, a szenátus a balczentrumból képződvén, azt akarták, hogy bizonyos egyformaság uralkodjék a törvényhozó testületben. És a többség a kissebbségnek engedett és ideiglenesen abba is olvadt. Ezen manőver világosan kimondotta, hogy a romansi programmot elhagyják. És csakugyan mi is lett ezen programúiból ? Mit csináltak vele ? Az amnesztia egészen a kormányra hagyatott, úgy, hogy ebből még későbbre számtalan zavarok fognak támadhatni. A május 16-diki per ? A május 16-diki emberek most épen azok, kik a szenátusban Simon Gyulával és azordeanistákkal egyesülve sakkban tartják a kormányt. A sajtószabadság ? Gyönyörűséges sajtópörök, miken a közvélemény megbotránkozik. A hivatalnoki kar megtisztázása! Itt most a köztársaságnak több ellensége van, mint valaha volt, az egész világ tudja, kivevén a belügyért, Leperet, hogy az osztályfőnökök alattvalóiknak a császári herczegért a gyász viselését megparancsolták. A bírói kar reformja? Ezt hasztalan várják. Azalatt a törvényszékek oly szép ítéleteket hoznak, hogy ezek felett még a kormány is fellázad. A háború a klerikalizmus ellen ? Látjuk, mi lett a Ferry-féle törvényjavaslatból. Ezen törvényjavaslat volt pedig az, melynek aegise alatt fenn lehetett tartani a kormányt. Még ezen törvény nincs megszavazva s kérdés, lesz-e ? lm, ez lett a romansi programúiból, nap pedig ők vertek ki minket, rémitő utczai harcz után ; csakhogy már akkor nem négyezer, de 16 ezernél is többen voltak. Nagyobb erejük Medgyes felől jött, ez kezdte a támadást, és az ágyúszóra Brassó felől a tegnap elvert négyezer is visszafordult, bizonyosan megszaporodva. Ez volt Bem utolsó csatája Erdélyben. Innen Temesvárra sietett. Szebeni seregének maradványa Szászsebesen szedte össze magát. Petőfiről uton-útfélen kérdezősködtem. Senki sem tudott felőle többet mint én . E pótló adatok kíséretében Egressy a következő levelet közli kolozsvári, 1860. okt. 16-iki ketettel : A Petőfi halálát illető közleményeket szaporítandó, én mint szemmel látott tanú teszek bizonyságot arról, hogy Petőfi Sándor a segesvári csata alkalmával nem esett el s következőleg ott meg sem halt. A beszterczei hadosztály 8—9 apróbb és nagyobb csata után Borgó-Tihától Maros-Vásárhelyig szorittatott le, hová Erdő-Szent-Györgyről körülbelől aug. 1-én éjszaka érkezett be. Itt feküdt ezen hadosztály aug. 6-áig, mely idő alatt Kolozsvár felöl is a Mezőségen keresztül csapatok érkeztek M.Vásárhelyre. Augusztus 5-én 1849-ben délutáni 4 és 5 óra között (egy vasárnapi délután) a csapatparancsnokok föl voltak rendelve Bem tábornokhoz, parancsai vételére (tehát a segesvári csata után öt nappal) a gr. Teleki Domokos-féle házhoz, hol a tábornok betegen feküdt. Én mint segédtisztje Kálnoky Sándor alezredes és hadtest-parancsnoknak, nevezett parancsnokomat oda kísértem. Az előszobában háttal az utcza felé egy meztelen nyakú honvédtisztet találtunk, egy asztalhoz hátravetett kezekkel támaszkodva, kinek engem Kálnoki Sándor alezredes bemutatván, meglepetésemre azt e szavakkal ismerteté meg velem: „Petőfi Sándor, honvéd-százados és hazánknak a jeles költője.“ A nagy költővel ekkor szoktak először — s talán utoljára — kezet. Ezután nehány perczczel szemeimmel látam Petőfi Sándort Kurz Antallal együtt egy székely parasztszekérre felülni s a kálvária felé, azaz a jed-koronkai ut felé elutazni. Kurz Antallal is váltottam szót, kit 1845-től