Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)

1879-08-08 / 217. szám

XIII. évfolyam Budapest Hirdetések és nyilt terek felvétetnek ér szabály szerint a kiadó hivatalban: Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Bácsben: Oppelik A.-ndl, Stubenbastei Nr. 2. Mossc Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglerncl, Wallfischgasse 10. Daube G. L és társánál, Wollzeile Nr. 12. Pirlsban: Havas, La fitté & Comp.-nál, Place de la Bourse. frankfurtban a/M.: Daube G. L. és társánál. E 217. szám. GYETÉRTES POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Majláth, Sennyey, Szécsen. Furcsa élete és furcsa halála van an­nak a magyar konzervatív pártnak. Hogy még nem halt meg , az bizonyos, mert hi­szen ennek tagjai s tagjaiban rettenetes önérzet él. Ki hallotta valaha Majláth Györgyöt a főrendiház elnöki székén be­szélni? Ki hallotta báró Sennyey Pált a múlt országgyűlésen vagy magán­kör­ben közdolgokról nyilatkozni ? Ki hallotta gróf Szécsen Antalt a delegáczióban kül­politikai kérdésekről elmélkedni? Sokan vannak, sokan vagyunk, kik e nagy dol­gokat megértük a közelmúltban s meg fogjuk érni a közeljövőben. — E fér­fiak nyilatkozataiból úgy kimered a po­litikai meggyőződés önérzete, mint Tát­rából a gránitszikla. Politikusok ezen férfiak ? Kétségtelenül. Tisza Kálmán párt­jához tartoznak ezek ? Semmi esetre. Hogy az egyesült ellenzékhez nem tartoznak , azt his­szük mi , hogy a függetlenségi párt­hoz nem tartoznak, azt tudjuk mi. Miféle párthoz tartoznak tehát ? Nagy kérdés ez, melyre nehéz adni kielégítő feleletet. De egy dolog mégis bizonyos. Bizonyos az, hogy Majláth a Majláth-töredékhez, Sennyey a Sennyey-töredékhez s Széchen a Széchen­­töredékhez tartozik. Minden­esetre kiváló emberek s két­ségtelenül el kell ismernünk, hogy pártjuk tekintélyes. Csak azt nem tudjuk, hogy pártjuk hol és merre van. Csak azt tud­juk, hogy pártjuk a konzervatív párt. Úgy vagyunk a magyar konzervatív párttal, mint a szegény ember Dárius kincsével. Tudja, hogy meg van valahol ez a Dárius kincse ; azt is tudja, hogy ez a kincs sok milliót ér; keresi is ásóval, kapával, ál­moskönyvvel sok helyütt — de azért so­ha se látta, sehol se találja, se felőle hírt mondani, senki nem bír képességge­l. Néha felveti magát a Dárius kincse kén­köves láng alakjában. Hegy tetején, bar­langok mélyében, mocsároknak közepette sóvár szemek gyakran látják Dárius kin­csét fellobbanni. Majláth a főrendiházban, Szécsen a delegáczióban, Sennyey a hírla­pokban vagy egyébütt gyakran megszólal, gyakran megmozdul, gyakran lobbot vet — de hát azért a magyar konzervatív párt csak ott marad valahol a föld mélyé­ben — épen miként a Dárius kincse. Mibőll is áll a magyar konzervatív pártnak ujabbkori története? Nézzük csak közelebbről. Majláth, Sennyey és Eszter­­házy Móricz megbuktatják Schmerlinget s kezükbe veszik a „kiegyezésnek“ három­száz éves nagy kérdését. A parlamentben egyik se jelenik meg, egyik se szerepel, hanem elküldik oda Apponyit és Bartalt és egy csomó okos embert és egy adag kiegyezési programmot. A programmot ös­­­szetöri Deák Ferencz, az egy csomó okos em­ber hanyat-hom­lok szertefut; Zsedényi, Bar­­tal, Cziráky dezertál; Apponyi, Szécseny, Majláth, Sennyey, Eszterházy s a többiek pedig félrevonulnak, haza mennek — egyik nyugalom után vágyva, a másik a jöven­dőt várva. Szécseny tudóssá lesz, Majláth magas poziczióra ül, Sennyey lesbe áll, de mind a három biztosra veszi, hogy az ő ideje eljön, az ő idejének el kell jönni. Ha­nem azért mind a három összeteszi kezét és nem lendít semmit, csak önérzetük női a magányban, mint Nagy Károly szakálla a sirüregben. De mégis történt valami ez előtt hét esztendővel. Sennyey mandátumot vállalt s bejött a parlamentbe. Miért jött be ? Azért hogy a Deákpárttal szemközt állást foglal­jon ? Nem, hanem azért, hogy maga is beálljon a Deákpártba. Vagy tán Tisza Kálmán és a balközép ellen akart állást foglalni ? Nem, mert hiszen Tisza Kálmán­nal együtt robbantották szét a korhadozó Deákpártot, hogy létrejöjjön a fúzió. Tehát Sennyey belement a fúzióba s tagja vagy támasza lett a Tiszakabinetnek ? Ez sem történt, mert hiszen Sennyey ellenzékké vált s megalkotá a konzervatív pártot. Vagy végre Sennyey elvi küzdelmet akart folytatni Tisza ellen a keleti és a kiegyezési kérdésben ? Istenért se, mert a­mikor erre került volna a sor, akkor Sennyey szélnek eresztó pártját, maga pe­dig hazament „beteg“ embernek. Hosszú sora van azon nagyszerű dolgoknak, me­lyeket Sennyey 1872. óta meg nem csele­kedett s rövid a sora azon kisszerű dol­goknak, melyeket ugyanő 1872 óta meg­cselekedett. S mit csinált ezen egész idő alatt Majláth és Szécsen ? Helyeselték mind­azt, a­mit Sennyey meg nem cselekedett s távol tartották magukat mindattól, amit Sennyey megcselekedett. Sennyey, Majláth és Szécseny kitűnő pártvezérek. De van egy nagy szerencsét­lenségük. Az, hogy mind a hárman párt­vezérek, pártjuk pedig egy sincs. Ekként csinálni politikát persze bajos mesterség. Kevés tudomány mellett igen nagy baj az erős meggyőződés; kis tehetség mellett igen nehéz dolog az igazi szerénység ; po­litikai párt nélkül pedig igen nagy baj az erős politikai önérzet — és ez utolsó be­tegség a Sennyey, Majláth, Szécsen beteg­sége. Az a nagy önérzet megtiltja nekik, hogy felgyúrt ingujjal vegyenek részt a politikai küzdtér harczaiban. Nem is vesz­nek részt, hogy óvatosan megőrizzék politi­kai jellemük tisztaságát. Ismerjük el, hogy politikai jellemük tisztán maradt, de azt határozottan állítjuk, hogy politikai jelle­mük nem kipróbált; a parlamentarizmus választóvizében legalább nincs megedzve. Képviseltek ők elvet 1867 óta? Meglehet. Törekedtek ők valamely elvet diadalra jut­tatni ? Nem. Tudtak ők meggyőződésükkel pártot alakítani s pártjukkal győzni vagy bukni? Nem. Sennyey, Majláth és Szécsen nem kisértették meg a győzelmet, hogy ne koczkáztassák a bukást. Magántermészetű mulatságnak megjárja ez — de a politi­kustól félénkség. Félnek az elvi harcztól, inkább szenvedőleges támaszaivá válnak Tisza Kálmánnak. Mit képvisel ma Tisza Kálmán? Se tudományt, se meggyőződést, se tehetséget, se szerénységet, se önérze­tet, se elvet, se rendszert. Tisza Kálmán az élősdiséget képviseli. Felkapott a hata­lom ugorkafájára s onnan le nem száll, mig le nem rág mindent , a mi zöld és a mi virágos. Élősdiek aklává tette a parlamentet is, melyben csakis a függet­lenségi párt képvisel egy nagy elvet, egy nemzeti törekvést, egy történelmi hivatást. De harcza nem nagyszerű, mert ellenfele nem hozzá, méltó. Sasnak a sárral, galamb­nak a varang­gyal nem lehet küzdeni. Hogy ide jutott az ország, ám vegye át a felelősség súlyát e szomorú eredményért a magyar konzervatívok ama három kijelölt vezére. Még fel lehet tán idézni az elvek nemes harczának korszakát. Ha a konser­­vativok e harczban nem akarnak lenni gla­diátorok , úgy nem vár rájuk nagyobb sze­rep, mint a sírásókra. Budapest, aug. 7. Rusc­sukból arról értesítenek bennünket, hogy az orosz csapatok Bulgáriából ugyan teljesen ki­vonultak, hanem Hascsukban állandóan ott marad egy orosz katonai bíróság, melynek feladata lesz a bulgáriai nemzeti hadse­reg orosz tisztjeinek személyi és fegyelmi ügyei­ben bíráskodni, miután a tisztek ezentúl is az orosz hadsereg kötelékében benlévőknek tekin­tetnek. E tudósítás alaposságában tudósítónk teljes megbízhatósága mellett egyáltalán nincs okunk kételkedni. De e tény aztán világosan bizonyítja, mi súlyt fektessünk a berlini szerződésre s An­­drássy grófnak és félhivatalos lapjainak nagyképű dicsekedéseire, melyekkel el akarják velünk hi­tetni, hogy most már a berlini szerződés végre van hajtva s Bulgária önálló ország. A honosítás ügye tudvalevőleg nálunk rendezve nincs. Mint a „N. P. J.“ írja, a kor­mány végre elhatározta a honosítás s az ezzel ös­­­szefüggő kérdésekre vonatkozó törvényjavaslat ki­dolgozását. E törvényjavaslat ugyan még az elő­készítés stádiumában van, de a képviselőház leg­közelebbi ülésszaka elején már elő fog terjesztetni. A javaslat­oír szerint a szabad költözködés elvén nyugszik. A Somogy megyében megindult ipar­védelmi mozgalom, mint az előre látható volt, viszhangra talál az ország nem egy megyéjében és városában. Nyíregyházáról, Kassáról és Czeglédről vettünk eddig tudósítást, hogy a nevezett városok elérkezettnek látva az időt arra, hogy a hazai ipar érdekében komoly lépések tör­ténjenek, legközelebbi közgyűlésükön utánozni fog­ják Somogy megye törvényhatóságának szép példá­ját. Mint a „F—p“ értesül Pest megye legköze­lebbi közgyűlésén is indítvány fog tétetni a hazai ipar támogatása érdekében. Pest megye a kormányt fel fogja szólítani, hogy az állam összes szükség­leteit s a közös hadsereg szükségletének megfelelő részét hazai iparczikkekkel fedezze. A hazai ipar patentirozott barátainak, kik csak ajkukon hord­ják a magyar ipar ügyét, de komoly tettre képte­lenek, ugy látszik nincs ingekre a somogymegyei határozat. Egy laptársunk, mely pártállásánál fogva közel áll a ma bizonyos „iparbarát“ cliquehez, mai számában dicséret helyett korholja Somogy­­megyét. Eljárását felszegnek, szükségtelennek s csak fél kezdeményezésnek tartja. Nos tehát mu­tassák meg azok a bizonyos iparos vezérek, hogy ők egész kezdeményezésre képesek. Mutassák meg tettekkel, hogy nem csupán szereplési AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Fürdői levél. Balaton-Füred, aug. 5. Hegedűs László barátunk a csehek körében fürödvén, onnan irt az „Egyetértés“ tárczája szá­mára. Én sem mulaszthatom el, a megható Bala­ton, e magyar kistenger melletti vidékről írni né­hány sort. Augusztus 3-án jöttem ide, néhány élvezni a Balatonnak üdítő habverését, tiszta napra lé­gét, s a magyar barátságos társas élet örömét. Itt leltem több képviselő­társaimat. És sok másokat, nem ugyan elvbarátimat — mert ezek között csakis Mezey Ernőt találtam, a­ki már to­vább ment,­­ de azért a legszívesebb s öröm­nélküli társalgásban töltjük el szabad időnket. Ha­bár a lapok olvasása közben politizálunk is. A fürdőigazgatóság részéről, a közönség irá­nyában a legelőzékenyebb intézkedéseket találjuk. A Balaton árja igen megrongálta a mellette levő kies sétát, de a fennmaradt rész is elég kellemes, s az új társalgó előtti téren alakított kert kedve­sen meglepő. A fürdésre az idő felettébb kedvező, s a sé­tatér sokszor hemzseg a közel vidékekről bejöttek által felszaporodó közönségtől. De azért összehasonlítván e számot azzal, a­mit idegen fürdőhelyeken találhatni, valóban fájó lélekkel kell felkiáltanom: Hol vagytok magyar honnak szü­löttjei, kiket nagy vagyonnal áldott meg a szerencse? Hol vagytok uno­kái hazám hírneves fiainak? sze Külországokba! hazádtól mész­­vidékekre viszed-e elkölteni pénzedet, mit honodnak köszön­hetsz? Nem érted-e a kötelességet, hazádnak e gyö­nyörű tavához, kies környékére, üdítő­ségébe hozni családodat, gyermekeidet ? hogy ez áldott beszivásával szeressék meg örökre e hazát, levegő s mit szerencse adott részetekre, fényt és gazdagságot, — részben itt a hazában adni azt vissza ön nem­zetetek tagjainak, honorok iparának és kereskedel­mének ? Ha van — s a mai korhadt, elerkölcstelenült világ azt hiszi, kell lennie — tehát ha van, mint mondják „magas, magasb, legmagasb czia — hát az által tündökölsz-e, hogy arisztokra­­e gyö­nyörű vidéken sehol sem emeltél családodnak pa­lotákat ? Távollétetek által akartok daczolni hazádtok­­kal ? csak hogy a morvák, csehek és bécsiek tet­szését megnyerjétek? Rázzon fel benneteket öntudatra a haza iránti kötelesség érzete, a természet szépségeivel meg­áldott e tájt- szépítsétek meg kényelmes lakaitok­kal, adjatok lendületet és életet, magyar életet, hazátok e fürdő gyöngyének. Ez által enyésztet­­hetitek el eddigi mulasztásaitok bűneit. Ilyféleket gondoltam én itt létem alatt. Azt hiszem, egyet fog velem érteni hazám minden hit gyermeke. Politikáról írni nem akarok egyebet, — mint azt: 1­­ör, hogy általános a meggyőződés, miként az „Egyetértésnél“ jobban szerkesztett lap most nincs. Kevés egyén van — a legdühösb pecsovi­­csok közt is kevés — aki a lapnak ez érdemét be ne vallaná. — S reánk, függetlenségi pártiakra, ez is már nagy nyeremény, mert a legrosszabb tüdő is javul az üde­ség élvezése közben. 2- szor, hogy ezért az „Egyetértés“ el ne bízza magát, (Isten ments. Szerk.) hanem inkább kettőzött erővel iparkodjék magát megszerettetni, s fészkelje be magát a mamelukok szivébe. (Törek­szünk. Szerk.) 3- sor, hogy az egész világ arra kiváncsi és azt kérdezi: „vajjon megbukik-e Tisza? vajjon mikor bukik meg ez a kor­mánypárt?“ Tudom, az elolvasó meg arra kiváncsi, hogy erre ki — mit felel. De mivel ezúttal én sem kí­vánok politizálni, semmi egyebet nem is jegyzek meg, mint azt, hogy ily kérdésekre nem egyesek, de a nemzet adhatja meg a kellő választ. Madarász József. Péntek, 1879. augusztus 8. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: B Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj:­­ [ Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— Félévre.....................................................10.— Negyedévre...........................................6.— Egy hóra................................................1.80 Egy szám 6 krajczár, viszketeg volt rugója eddigi hésüknek. „iparbaráti“ mükö-B’i­e­g­e­r és 01 a­m Martinitz gr. cseh párt­vezérek Bécsbe utaztak, hogy T­a­a­f­f­e gróffal be­fejezzék a megkezdett tárgyalásokat. Ezen tárgya­lások egy cseh miniszternek a kabinetbe vételére vonatkoznak. Rieger közlönyei, mint egy prágai távirat jelenti,­­ma vezérczikkeznek e tárgy­ról. A P­o­k­r­o­k szerint, a legközelebbi kormány­nak coalitionális minisztériumnak kell lenni, a­melynek mindazon elemeket magában kell fog­lalni, melyek a birodalomnak erőt adnak. A köz­jogi klub a „Pokrok“ szerint megmarad állhatato­san előbbi elhatározása mellett a cseh királyság autonómiájára és történelmi individualitására vo­natkozólag. Ez a csehek fő követelése, mely ha tel­jesedik vagy ha annak későbbi teljesítésére nézve kielégítő garanciák nyujtatnak, akkor a csehek be­lépnek a r­eichsrathba, különben nem. A „N­a­­rodny Listy“ így ír : „A mi képviselőink be­mennek a reichsrathba, nem mint kiéhezett frac­­hiok, nem mint éhesek és koldusok, hanem mint jogainak öntudatában lévő nemzet harczosai. Az osztrák birodalmi gyűlés mégis a tarto­­mánygyűlések előtt fog összeülni. Mint a „D. Z.“-nak jelentik, kormánykörökben mennél előbb szeretnének túlesni az új ház megalakulásán, hogy a párt­csoportosulásokról tiszta képet lehessen al­kotni. Tudvalevőleg Taaffe gróf további műkö­dése a pártcsoportosulások mikénti alakulásától van függővé téve. Taaffe gróf szövetségesei, a nem­zetiségiek és a klerikálisok természetesen jobban szeretnék, ha a kiegyezési akc­iónak előjátéka a tartománygyüléseken folynék le. A Petőfi-legen­dáh­oz. Lengyel Józsefnek a „Vasárnapi Újság“ 1860. évi 42-ik számában Petőfi utolsó óráiról közölt le­írását a szomorú nap harminczadik évfordulója al­kalmából több lap közölte. Ennek kapcsán érde­kesnek találjuk még némely adalékkal járulni ama kérdés fölvetéséhez, mely oly soká s még ma is foglalkoztatja a nemzetet, elesett-e csakugyan Pe­tőfi a segesvári csatában ? vagy van-e még szal­maszál legalább, melybe az a hazafias remény ka­­paszkodhassék, hogy életben maradt ? Az, hogy a nemzet nem akarta elhinni ked­­vencz költője elvesztét, hogy még soká azután is, mikor bűbájos hangjának hallgatása is meggyőz­hetett volna, hogy nem lehet életben, fölkaptak minden legkissebb jelenséget, s mohón következ­tették ki belőle az életbenlétel lehetőségét,­­— sőt hogy még napjainkban is akadnak egyesek, a­kik nem bírnak belenyugodni abba a gondolatba, hogy csakugyan elvesztettük: egyik legnagyobb bizo­nyítéka annak, mije volt nemzetének Petőfi. Hi­szen csak a Manassó-féle vastag s minden való­színűséget nélkülöző mystifikatióra kell utalnunk, mily mohón ragadta meg a hiszékenyebb kedélye­ket a remény, — nem is érintve azt, a­mit Jókai legutóbbi közleményében Petőfire vonatkozólag Hazucha nevének kapcsában elbeszél. E tárg­gyal valóban sokan foglalkoztak s legtöbbet legjobb barátai Petőfinek. E­g­r­e­s­s­y Gábor 1850-ben levelet irt Arany Jánoshoz, melynek egyik része így szól: „Sándorunk felől mit sem tudok. Maros-Vá­­sárhel­yen váltunk el egymástól 1849. julius vé­gén. 0 Bemmel a segesvári csatába ment és többé vissza nem jött. Mondtam neki, hogy ne menjen, mert még lova sem volt, de ő az öregtől elma­radni nem akart. Nejét Tordán hagyta gyermeké­vel együtt a papnál (Miklós Miklósnál). Ha neje a segesvári csata után még találkozott vele, úgy Sándor még él. Bemnek egyik segéde, ki a seges­vári csatából visszakerült, azt mondta nekem, hogy mikor a meghátrált Kossuth huszárok a magyar csapatokat zavarba hozták, akkor látta Sándort az országúton gyalog keresztülmenni a cserje vagy kukoricza felé. Meglehet, hogy sebet kapott s az erdőben valahol elvérzett... De hát ha még Tor­dára eljutott? hátha valahol meghúzta magát? . . reméljünk.“ Egressy e levéltöredéket az­­ általa 1860-ban szerkesztett s csak kis körben ismeretes „Magyar színházi lap“ 47-ik számában ez adatokat igy egé­­sziti ki: Látta Sándor, mily kimondhatatlanul roszul esik nekem, hogy tőlem elválik s lelkesülten vi­gasztalt. Mert Mező-Berényből úgy indultunk el, hogy azon egy végzet érjen mind a kettőnket. Bem őt a maga törzskarába osztotta be, engem pe­dig Damaszkin ezredes mellé adott. Sándor szen­tül hitte, hogy Bem az oroszokat Segesvárról ki­veri. „Meg­csinál az öreg, akarom — úgymond — nézni, mit holnapután látjuk egymást bizo­nyosan.“ Kért, hogy posztó-egyenruháját, melyet megrendelt, a szabótól vegyem magamhoz. Kértem őt, hogy kérje meg az öreget, vinne magával en­gem is. „Hiába kérem barátom, hisz engem sem akar elvinni, hanem én nem bánom, én tőle többé el nem maradhatok.“ Hozzátette, hogy neki Kurz őrnagy ad helyet a maga kocsiján, vagy A segesvári csata elveszett. Az öreg harmad negyed nap múlva visszajött Maros-Vásár­helyre, későn este. Másnap korán reggel a főhadi­szállásra mentem. Az öreg még feküdt. Huszárja, ki az öreg sáros egyenruháját kefélte az ebédlőte­rem asztalán, Sándorról nem tudott semmit. Mint később hallom, az öreg sem tudott felőle. Bem törzskarából azon tiszt, a­ki néhány nap múlva sok viszontagság után visszakerült, L­ő­r­i­n­c­z nevű huszárőrnagy volt, kit Bem kü­lönösen kedvelt. Ha élne, maga mondhatná el legjobban, a­mit akkor nekem Sándorról mondott. Később hallottam, hogy Kurz is elesett, került Egy másik tiszt, aki ugyanabból a csatából elő (a nevére már nem emlékszem), azt mondta, akkor látta, hogy mikor a kozákok szorították őket, hogy Petőfi egy fedeles bricskáról ugrott le, vászonzekében, fegyver nélkül s az or­szágútról letérve gyalog sietett odább. És itt eltűnik előlem Petőfi Sándor örökre. Egy derék szász asszonyság, a kinél szállva vol­tunk, könyökre fakadt, midőn hallá, hogy Sándor vissza nem tért. Másnap Szeben ellen mentünk, hol négyezer orosz v­olt. Bem kiverte onnan az oroszokat, más­lapunk­ mai számához fél iv melléklet van csatolva. A franczia Kamara bezárása. A franczia kamara jelen ülésszaka be van fe­jezve. Még nem bizonyos, mikor fognak a kama­rák legközelebb ülésezni ? Hihetőleg mennél ké­sőbben. Ha a pártfőnököktől és miniszterektől függene, akkor ez ezidén meg sem történnék. Miért? Mert, mint ezt az egész világ igen jól tudja, mihelyt a kamarák megkezdik üléseiket, a mostani minisztériumnak le kellene köszönni. Míg a szünidő tart, addig a minisztérium még élni és uralkodni fog. Egyebet nem tehet és a pártfőnökök nem is követelnek tőlle többet. Ha azt akarják, hogy életben maradjon addig, ez nem azért van, hogy érdemeiket akarják megjutalmazni, vagy mivel az országnak valami nagy szüksége volna szolgáltaikra. Egyedül csak azért, mivel he­lyet foglalnak el, lyukat tömnek be jelenlétükkel. Ezen minisztériumban nincsenek oly egyének, kik­hez Francziaország ragaszkodhatik és most lehet csak érteni, miért vonakodott Gambetta oly ma­kacsul ezen minisztériumba lépni. Ezen kabinet mindent nélkülöz, mire egy minisztériumnak szük­sége van. Megállapodott és meghatározott politi­kája nincs. A jelen kabinet bukása nem egyéb, mint egy váltónál a lejárati idő. Azért is tovább megmara­dása a legközelebbi ülésszakig, csak elnapolása a lejárati időnek, ez nem annyira a kabinet javára szolgál, mint a pártoknak. Ezen minisztériumban sok megróni való van, de azt sajnálni is lehet. Ezen kabinet nem csak saját tehetetlenségének súlya alatt görnyed, hanem a pártokéi alatt is. Épen azért tartották azt eddig, hogy legyen, ki azt viselje. Tudták azt, hogy sem politikája, sem programmja nincs, és most Fran­­cziaországnak egyelőre nem volt szüksége politi­kára és programmra, mivel azon programmot, me­lyet Gambetta Romansban a franczia nemzetnek megígért volt, melynek teljesítését a francziák várták, nem lehetett még létesíteni, de azt nem is lehetett egészen megtagadni. Mind­ennek okáért nagy igazságtalanság lett volna, ha a kabinetet tették volna felelőssé politi­kája hiányáért, programmja és cselekvései hiá­nyaiért. Mindent megtett, a­mit megbírt tenni, többet ezen kabinettől senki sem várt. Helyét elfoglalta, időt nyert, mulattatta a ka­marát, mindenért felelősséget vállalt. Olyan volt, mint Atlasz, kinek vállaira nyomta Zeus a mennyet. Midőn a legközelebb lefolyt januárban a ha­talom a köztársaságiak kezei közt volt, és ezek még a köztársasági elnökség felett is rendelkeztek, akkor a köztársasági pártnak még volt programmja is, politikája is, ezen programm és ezen politika érvényesítése felett a nemzet és képviselői közt megtörtént a szerződés. A választások ezen programm értelmében történtek. Valamennyi képviselőjelölt azt vallotta magáénak, minden választó azt fogadta el. Az egész franczia nemzet tudomásul vette azt. A parlamentnek és a kabinetnek kezeibe le volt téve a hatalom, hogy ezen programmot ke­resztül vigye. Ezen programm Gambettának Romansban tartott beszédében benn volt foglalva. Ezen pro­­grammban a következő dolgok igértettek: Általános amnesztia a száműzött kommünár­­dok számára. A május 16-diki minisztérium perbe fo­­gatása. Sajtó­szabadság. A hivatalnoki kar megtisztázása. A bírói kar reformálása az elmozdu­latlanság felfüggesztése által. A háború a klerikalizmus ellen. Miért nem ragaszkodott a kamara őszintén ezen programmhoz ? Miért nem vitte azt keresztül a minisztérium ? Ennek két oka volt: Legelébb is azért, mi­vel a szenátus nem volt olyan, mint a minőnek azt hirdették és minőnek azt megigérték, hogy lesz. A kamarában magában a hatalom súlya és a többség a republikánus unióban lehetett volna, a szenátusban az egyik is, a másik is a balcentrum­ban volt. Azonkívül pedig, azon férfiak, kiknek köte­lességében állott volna ezen programm keresztül­vitelének dicsősége, bizonyos okoknál fogva ezen dicsőséget még nem akarták elfogadni és magukra vállalni a nagy terhet. Ezért történt azután az, hogy már a minisz­térium megalakulásának első napjaiban, az első dolog, mit a kamara és a kormány megtettek, az volt, hogy a többséget a kamarában áthelyezték a ba'czentrumba. A többséget azáltal igyekeztek megosztani, hogy a csoportozást megszüntették. A balczentrum­­mal és köztársasági ballal oly többséget teremtet­tek, melyből a republikánus unió és a szélső bal ki voltak rekesztve. Egy szóval, a szenátus a bal­­czentrumból képződvén, azt akarták, hogy bizonyos egyformaság uralkodjék a törvényhozó testületben. És a többség a kissebbségnek engedett és ideigle­nesen abba is olvadt. Ezen manőver világosan kimondotta, hogy a romansi programmot elhagyják. És csakugyan mi is lett ezen programúiból ? Mit csináltak vele ? Az amnesztia egészen a kor­mányra hagyatott, úgy, hogy ebből még későbbre számtalan zavarok fognak támadhatni. A május 16-diki per ? A május 16-diki em­berek most épen azok, kik a szenátusban Simon Gyulával és az­ordeanistákkal egyesülve sakkban tartják a kormányt. A sajtószabadság ? Gyönyörűséges sajtópörök, miken a közvélemény megbotránkozik. A hivatalnoki kar megtisztázása! Itt most a köztársaságnak több ellensége van, mint valaha volt, az egész világ tudja, kivevén a belügyért, Leperet, hogy az osztályfőnökök alattvalóiknak a császári herczegért a gyász viselését megparan­csolták. A bírói kar reformja? Ezt hasztalan várják. Azalatt a törvényszékek oly szép ítéleteket hoz­nak, hogy ezek felett még a kormány is fel­lázad. A háború a klerikalizmus ellen ? Látjuk, mi lett a Ferry-féle törvényjavaslatból. Ezen törvény­javaslat volt pedig az, melynek aegise alatt fenn lehetett tartani a kormányt. Még ezen törvény nincs megszavazva s kérdés, lesz-e ? lm, ez lett a romansi programúiból, nap pedig ők vertek ki minket, rémitő utczai harcz után ; csakhogy már akkor nem négyezer, de 16 ezernél is többen voltak. Nagyobb erejük Medgyes felől jött, ez kezdte a támadást, és az ágyúszóra Brassó felől a tegnap elvert négyezer is visszafor­dult, bizonyosan megszaporodva. Ez volt Bem utolsó csatája Erdélyben. Innen Temesvárra sietett. Sze­­beni seregének maradványa Szászsebesen szedte össze magát. Petőfiről uton-útfélen kérdezősköd­tem. Senki sem tudott felőle többet mint én . E pótló adatok kíséretében Egressy a követ­kező levelet közli kolozsvári, 1860. okt. 16-iki ke­tettel : A Petőfi halálát illető közleményeket szapo­rítandó, én mint szemmel látott tanú teszek bi­zonyságot arról, hogy Petőfi Sándor a segesvári csata alkalmával nem esett el s következőleg ott meg sem halt. A beszterczei hadosztály 8—9 apróbb és na­gyobb csata után Borgó-Tihától Maros-Vásárhelyig szorittatott le, hová Erdő-Szent-Györgyről körül­­belől aug. 1-én éjszaka érkezett be. Itt feküdt ezen hadosztály aug. 6-áig, mely idő alatt Kolozsvár fe­löl is a Mezőségen keresztül csapatok érkeztek M.­­Vásárhelyre. Augusztus 5-én 1849-ben délutáni 4 és 5 óra között (egy vasárnapi délután) a csapatpa­rancsnokok föl voltak rendelve Bem tábornokhoz, parancsai vételére (tehát a segesvári csata után öt nappal) a gr. Teleki Domokos-féle házhoz, hol a tábornok betegen feküdt. Én mint segédtisztje K­á­l­n­o­k­y Sándor alezredes és hadtest-parancs­noknak, nevezett parancsnokomat oda kísértem. Az előszobában háttal az utcza felé egy meztelen nyakú honvédtisztet találtunk, egy asztalhoz hátra­vetett kezekkel támaszkodva, kinek engem Kál­­noki Sándor alezredes bemutatván, meglepetésemre azt e szavakkal ismerteté meg velem: „Petőfi Sándor, honvéd-százados és hazánknak a jeles költője.“ A nagy költővel ekkor szok­tak először — s talán utoljára — kezet. Ezután nehány perczczel szemeimmel lát­am Petőfi Sándort Kurz Antallal együtt egy székely parasztszekérre felülni s a kálvária felé, azaz a jed-koronkai­ ut felé elutazni. Kurz Antallal is váltottam szót, kit 1845-től

Next