Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-14 / 283. szám

Xlli évMmm Bad&past. Hirdetések és nyütterek folvüstnek k­«í»bály szériát a kiadó hivatalban: gstdapsst TV. hlmzl-utcza és kalap­ utcsa sáskán i. sz. Hirdetések felvétetnek » kttlf8ld8at Műben : Oppelik A.-nál, Stubsnb&ster Nr. 2. Mossa Rudolfnál, Seilarstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wa­nseteíSe 18. Daubs G. L. és társánál, Wollzeile Nr, 12. falsban: Havat, Lafitte & Comn.-nál. P'mm í* la Beam. ffUikforttM­ajM. • Dinte & L. ét tár­sánál, 283. m&m. Az uj külügyminiszter. Haymerle báró, az uj külügyminiszter, egy körjegyzékben tudatja a nagy hatal­makkal, hogy hivatalát átvette. E közjegyzékről elolvasása előtt is könnyű kitalálni, hogy az nem egyéb b­ab­­lonszerű beköszöntőnél, a minőben a pub­likumnak elég része volt. El van benne mondva szokásos irodai nyelven, hogy ő exczellencziája legfőbb gondjai közé so­rolja folytatni elődje politikáját s ép oly „barátságos lábon“ igyekszik majd élni a nagyhatalmakkal szemben, a­mint az ed­dig kiváló törekvései közé tartozót az oszt­rák-magyar monarchia külügyi hivatalának. Hangsúlyozva lesz bizonyára a jegyzékben a béke fentartásának gondja is. E részben a diplomácziának csakugyan nagy szük­sége van a hangsúlyozásra. Az állandó had­seregek szervezésének örökös elfoglaltsága mellett, nagyon tanácsos örökösen ismé­telgetni,­­ hogy az általános békét fentar­­tani óhajtják, így se hiszik már az embe­rek, hátha még elhitetni nem törekszenek ? Legmulatságosabb passzus azonban okvetlenül az lesz, a­melyben elődje poli­tikájának folytatásáról tesz említést. Másutt sokszor nem üres frázis ez, nálunk min­denesetre mulatságos. Másutt a kormány­zat élén álló kiváló államférfiak személye­sből államuk politikájának. Ők adnak an­nak irányt; ők lehelnek bele életet; ők viszik keresztül; velők uralkodik, velük bu­kik az általuk követett irány. így van ez, midőn Bismarck, igy mi­dőn Gorcsakoff, igy midőn Beaconsfield, igy midőn Waddington, igy midőn Cairoli, igy a midőn Risztics, igy a midőn Bra­­tianu politikájáról van szó. De nem igy van, a mikor Andrássy Gyula gróf köz­ti gyérségről beszélnek. Már maga a kérdés, volt synak politikája, adott-e ő irányt e András­a mo­narchia külügyi politikájának, volt-e terve, eszméje, czélja, egyike a leg­jogosultabb kérdéseknek. Komoly gondolkozó tisztában van a kérdéssel. Akár a bécsi udvarnál hagyományos áramlatokból, akár Andrássy személyes jellemvonásaiból meríti a tanul­ságokat, akár a történtek után ítéli meg a monarchia politikáját , az egyszer kétségbe vonhatatlan, hogy a bécsi állapotok mel­lett, önálló politikájú államférfi fen nem tarthatja magát, ott a „ház“ politikája a döntő, s csakis olyan ember tarthatja fen magát hosszasabban­, a­ki be tud törődni az alárendelt szerepbe eszme és irány nél­kül egyszerű eszközként szolgálni a „ház“ akaratát. Ez az akarat pedig nagyon változó. Annyiszor és úgy változik, a­hányszor és a­hogy a családban uralkodó nézetek fel­színre vergődnek. Andrássy hosszas mi­niszterségének titka abban rejlett, hogy épenséggel nem voltak saját eszméi, saját törekvései, azt, cselekedte, a­mit meghagy­tak neki, s úgy cselekedte, a mint kíván­ták tőle. Mind­össze arra volt gondja és ezt szívesen­­ megengedték, hogy a látsza­tot hagyják meg számára, mintha ő saját fejével és jószántából elfogadná, a­mit tőle megkövetelnek. Szánalmasan nevetséges erőlködés te­hát az a félhivatalos sajtótól, olykép bú­­csúztatni el Andrássyt, hogy ő maga megy ugyan, de utódja nem lesz más mint poli­tikájának folytatója. Haymerlét e nézpont­­ból kiindulva közönséges Andrássy eszkö­zeinek teszik meg, holott maga Andrássy volt a legközönségesebb eszköz. Hiszen legfelsőbb helyről nyíltan megmondták, hogy a­mikor a bosnyák, vagy bármi más külügyi politikáról van szó, az nem And­rássy, hanem az udvar politikája. Csak ez álláspontból lehet kellőleg felfogni, hogy egy miniszter elbocsátása alkalmával kézirat semmi más érdemet nem tulajdonít­a a kitüntetett egyénnek, mint azt, a­melyet „odaadó szolgálatai és hódolata“ által az uralkodó „személye“ iránt tanúsított. Nincs ott szó a haza iránti érdemekről, nincs ott szó az önálló tevékenység elismeréséről, hanem igenis van szó a nagy szolgálat­készségről, a­melynek mindig és feltétle­nül bizonyítékait adta. A hű, pontos házi­inas is kaphat bátran hasonló bizonyít­ványt, mert ennek odaadása és hódolata is teljesen személyes jellegű, s nem az államot, mint önezést, hanem a fejedelmet, mint urat illeti. Ama bizonyítvány után inkább rága­lom, mint dicséret, Andrássy politikájáról firkálni. Nevezzék csak nevén a gyereket, nem Andrássy, nem Haymerle, hanem az udvar politikája az, a­mi Bécsből kiindul. Annyira speciálisan udvari politika, hogy se Andrássynak, se Haymerlének nem ada­tik benne egyéb rész, mint az irodába kerülő utasítások szellemében elkészített iratoknak nagyobb hivatalos czím mellett való kiadása. A kiadóhivatal excellentiás főnökei ők, s nem a külügyi tárcza veze­tői annak szellemi értelme és becse szerint. Haymerle bárót is ez oldalról lehet csak megítélni. Mind­az a­mit ő róla el­mondanak, úgy vehető, mint annak jelzése, hogy a bécsi udvar Haymerle báróban a bécsi diplomácziai iskolában kellőleg ki­­dreszí­ozott bureaukratát állított a külügyi hivatal palczára. Az e fajta iskolából kike­rült diplomaták közül pedig még egyetlen egy sem vitte feljebb. Mindenik pontos gép volt annak végrehajtásához, a­mit tőle igényeltek, de egyetlen egy sem tűnt ki önálló eszmével, nagyobb szabású kezde­ményezési és végrehajtói erővel. Vala­mennyi középszerű, és azon alul maradó egyénekből áll. Olyanok, a­minek a kö­zépszerű vagy azon alól álló bécsi politi­kához illenek. Soha nagyobb jelentőségre nem vergődnek, soha történelmi hatásúvá szereplésük nem válik. Föllépnek egy eou­­lissa mögötti rántásra a színpadon, és egy másik rántásra letűnnek onnan, s nem marad utánuk egyéb nyom e ránga­­tásnál. Andrássy abban tanúsított ügyessé­get, hogy jól fizetett hírlapokkal mindig magáról beszéltetett. Sikerült neki annak látszatát elhinteni, hogy ő több ezeknél. Pedig semmivel se volt több, habár pres­tigét emelte, hogy nem a bureaukratia fo­kozatain jutott állásába. Haymerle nincs e helyzetben, ő vele tisztában vannak az emberek, hogy gépnek tették oda, s az udvarnak nem is lesz ellene kifogása. Budapest, okt. 13 A képviselőház október hó 15-én, szerdán déli 12 ómkor ülést tart. Az országos ínség ügyében a függetlenségi párt kiküldött bizottsága által közzétett felhívás élénk szenzácziót kfizet. Éj>.<Ak­or jelent meg, hőn az égető baj a többi lapoknak is magára vonta a figyelmét, s a közönséget erősen foglalkoztatni kezdte. A lapok közük a felhívást, a kormánypárti sajtó pedig siet hatásának azzal vágni eléje, hogy kicsinyli a bajt, gúnyolja az emberséges törekvést, a­helyett, hogy tiszta kép nyerése végett, hozzá­járulna a központi láttávolból és szerkesztői asz­taloktól messze eső nyomor fokának kiismeréséhez. Tegyenek, a­mit akarnak. Se minket, se a függetlenségi párt tagjait, nem fogja ez zavarni hivatásuk és kötelességük lelkiismeretes gyakorlá­sában. E hivatás és közösség pedig nem állhat a szemhányászban és az ország polgárai végromlásá­nak hideg lelketlen elnézésében, csupán azért, hogy ne lássák olyannak a pusztulás, a­milyen az tényleg. Sokkal több ember veszett már el az által, hogy titkolta betegségét, mint a rész­gyógykeze­lés által. Csak afféle emberek politikája lehet az érdek és szükség rovására lehazudni a veszélyt, a­kik nem bánják elöljön romba minden, csupán látszat maradjon meg a külfölddel szemközt, hogy a ők emelik az ország adóképességét, mert több jö­vedelem foly be, mint a legjobb években. Beszélhetnek a mi szájuk izének megfelel, a felhívást a viszonyok diktálták és ennek tett eleget azon párt, a­mely az ország polgárai képviselőjé­nek s nem a hatalom bálványozójának, s az udvar fő adóexekutorának tekinti magát. Ennek tesz ele­get, midőn nem elégszik meg a felhívás hírlapi közzétételével, hanem külön lenyomatban és levél alakjában a párttal egyszer-másszor összeköttetésbe jött elvtársakhoz is szótküldi, felhíva azokat, hogy az érintett ügyben felvilágosításokkal é­s adatokkal szolgáljanak. A kérdés ezzel napirendre van vetve, az or­szággyűlés feladata lesz a helyes megoldás és a segítés. Stremayr volt osztrák miniszterelnök, a Taaffe kabinet jelenlegi igazságügyminisztere bir­­szerint megválni készül tárczájától. Stremayr állí­tólag azon feladatot kapta Taaftetől, hogy a reichs­­rath szabadelvű nagybirtokosait külön klub alakí­tására s a kormány támogatására bírja. Stre­­m­a­y­r­n1 e­k ez tudvalevőleg nem sikerült, a reichs­­rath nagy­birtokosai nem alakították meg külön klubjukat, hanem beléptek az új „liberális klubba“. Ha Taaffe Stremayrt csakugyan e terv miatt vette fel kabinetjébe, e tervnek meghiúsulta valószínüvé teszi a Stremayr állásának megingásáról szóló hírt. Egy bécsi lap jelentése szerint Stremayr most erőfeszítéseket tesz, hogy állását erősbítse. Így a cseh képviselőkkel közölte, hogy bár ő ön­maga nem fog semmi összeget felmenni közokta­­tásügyi költségvetésébe oly czélból, hogy a prágai egyetemen cseh tanszékek állíttassanak, de nem fogja megtagadni hozzájárulását ily tartalmú in­dítványoktól. Ausztriában a nap legfontosabb politikai ese­ménye az urak­h­á­z­a alkotmányhű párti tagjainak szervezkedése. Az urakházá­­ban eddig is volt „alkotmányhű“ párt, de csak mintegy hallgatag, csak a szavazások alkalmával nyilvánult az. A formális szervezkedés — mint az lapunk tegnapi táviratában említve volt — tegnap történt meg Schmerling lovag elnöklete alatt. Teg­napi táviratunk pótlásául megjegyezzük, hogy a párt magatartására nézve e két vezérelvet állítot­ták fel: 1. Törhetlen ragaszkodás az állami alap­törvényekhez, különösen az állami alaptörvénynek a birodalmi képviseletről szóló 11. § ához, melyben a birodalmi tanács illetékességi köre van megálla­pítva , és ellenzése a birodalmi tanács jogait egyes országok előnyére csorbítani ezélre minden kisér­­letntek. a­ cjm­t ragaszkodás a tolmi törvényekmez is, a­mennyiben a viszonyok nem igénylik azok részbeni megváltoztatását.­­ E programmot a je­­lenvoltak valamennyien aláírták. Az első aláírók egyike Kutschk­er bibornok érsek volt, ki azon nyilatkozatot tette, hogy az alkotmány minden hí­vének csatlakozni kell ezen elvekhez. Offenheim választási ügye nagyban fog­lalkoztatja a bécsieket. Mint tegnapi bécsi távira­tunkban említve volt, az V-ik osztály által kikül­dött 5 tagú bizottság azt fogja javasolni az osztály mai ülésén, hogy Offenheim választása ne igazol­tassák, hanem miután „aggodalmak“ forognak lenn­e választás iránt, tegye át az ügyet az igazoló bizottsághoz. Offenheim választása, valószínüleg meg is fog tehát semmisittetni, mivel — mint a bizottság egyik tagja a tegnapi gyűlésen magát kifejezte — „a képviselőknek meg kell győződve lenni arról, hogy Offenheim nem való parla­­mentbe.“ A­ cseh lapok élesen kelnek ki Schmer­ling ellen, ki az urak házában a cseh óvás be­nyújtásakor megtámadta a csehek közjogát. A prá­gai „P­o­l­i­t­i­k“, e német nyelven írt cseh lap, Schmerling beszédét czáfolva a többi közt azt ál­lítja, hogy „a cseh királyság törté­nelmi individu­alitása“ még mindig el van ismerve pl. az uralkodó „Csehország ki­rálya“ czimében, továbbá azáltal, hogy Csehország­­nak külön tartománygyűlése van, hogy a cislajtha­­niai delegáczió nem a képviselőház plénumából, hanem a cseh királyság képviselőinek csoportjából választatik. Schmerling azon állítására, hogy az urakházának összeségében képviselik, tagjai Ausztriát csak a maga nem pedig annak egyes királyságait — azt jegyzi meg a „Politik“, hogy az alkotmányban az van mondva: Az urak­­házáiak tagjai a nemes családok fejei, kik a ki­rályságokban és tartományokban ki­terjedt nagybirtok által tűnnek ki (3. §.), vagy: a császár kinevez a reichsraídban képviselt k­i­r­á­ly­­s­ág­o­kból és tartományokból kitűnő fér­fiakat stb (5. §.) Az alkotmányban nincs tehát használva ily kifejezés: „Ausztriából“ vagy pedig „a birodalom kitűnő férfiait.“ A zágrábi „Ob­sor“ a magyar üzenet czimű­ czikkében így szól: „A magyar országos bizott­ság üzenetében nemcsak hogy visszauth­aitja a hor­vátországi nuntium javaslatait, hanem bőven is ír róluk, hogy alaptalanságukat bebizonyítsa.“A czikk­­író meg van győződve, hogy a horvát bizottság megfelel erre is. „A­ki a magyar üzenetet ol­vassa, az a horvát pénzügyekről sokkal kedvezőbb véleményt fog táplálni, mint a­mely a valónak megfelel. A horvát bizottság azt tűzte ki főelvül, hogy a horvát autonómia szükségletei előbb fede­­zendők, mint a közös ügyekre vonatkozók ; a ma­gyar bizottság ezt visszautasítja, a­miben ránk nézve nagy veszély rejlik. A magyarok mindig azt állítják, hogy a horvát közös kiadásokra pénzzel járulnak hozzá, s ebből azt következtetik, hogy Ma­gyarországnak felügyeleti joga van a horvát autonómia felett. Ha Horvátország ugyanazon jogokat élvezné, melyeket Magyarország, nagyra lehetne becsülni az olyan szövetségest, ki másik szövetséges részére pénzt előlegez. Ez azonban nem áll, Magyarország azt követeli, hogy Horvát­­ország minden állami terhet úgy viseljen, mint ő Kedd, 1879, október 14 Bierkan­tSiVS kimdó-Kristal j §udapest IV htmzS-atcza és kalap* atcsi sarkán 1. szám. Cs ak bérmentes levelek fogadtatnak «L. Kéziratok vissza nem küldetnak Előfizetési díj: vidékre postán vagy helyben hátim hordva: ..............................................................SO*— * élévra........................................... Negyedévre..................... kí? Mra . . . . í i­­ j , im Egy mim 8 krajc­ir.­ ­KawrzaMaa«auk^MaEaam«aBeBta»aamaaaawKca»aia«^3«Mwia«<iiga»aB«^«aa^^ i-mitfíB TWmyZ'tfttiji iTilfiWM maga, de ne élvezze ugyanazt a jogot. Ha a hor­vát autonómia a magyar állami jogból mint valami engedmény vezettetik le, akkor­­ Magyarországnak, ha kedve van, lehet felfüggeszteni vagy be is szüntetni az autonómiát, ha úgy találja, hogy a költségek felülmúlják az adóképességet. Ha auto­nómiánk valóban mások kegyelméből tartatik fönn, nem egyéb hamupipőkénél. A magyar bizottság ezen elve igen veszélyes ránk nézve, noha ártat­lan alakba akarják azt öltöztetni. Ha a magyarok azt hiszik, hogy a horvát autonómiának tangenise változtatható, mi meg azon véleményben vagyunk, hogy e tangensnek mindenkor akkorának kell 3elá sokat­ fejezni. ^Magyarországban nincs ember, ki Tiszát helyettesíteni képes volna , a mije volt Thiers Francziaországnak, az Tisza Kálmán Magyarországnak.“ A „P­okrok“ s a „Na­r­od­ni L­i­s­ty­“ kikelnek Schmerling ellen s gúnyolják a vén lovagot, hogy cserben hagyta őket, mert, mint látszik, nem emlékszik már arra, mi 1861. márczius 10-én. A nemzeti tiltakozást történt alá­irt 31 tag közt volt Schwarzenberg bibornok, Schwarzenberg Adolf János és Lobkowitz Nándor. Még jobban a szemére hányják, hogy uralkodónk trónbeszédét nem képes sem felfogni, sem eszében tartani, melyben világosan áll, hogy Ausztria az országok s a nemzetek jogainak vadpajzsa volt, s a szabadság s igazság menedékhelye. Schmer­­­lingre nem hallgatunk többé s áttérünk a na­pirendre. A t.­szt.­mártoni „Národnie Noviny“ „A csehek a reichsrathban“ czimü czikkében elősorolva mind­azt, mi a csehek távolléte alatt történt a reichsrathban, üdvözli őket, a­miért elhatározták magukat a bemenésre s reméli, hogy a csehek jo­gaikat sikeresen megvédik, miben a tótok is vi­gaszt fognak találni. „Ezen érzelmet nem önzés vagy részrehajlóság kelti bennünk, hanem tisztán a szláv eszme, mely minket az összes szlávsághoz, főleg a csehekhez köt.“ A gácsországi lapok mindegyre a trónbeszé­det fejtegetik. Budapest, október 13. A hírlapok hozsiannát kiáltanak a felett, hogy Bismarck herczeg öt havi szabadság időt vett magának és Warzinba utazott. Azt mondják, hogy igen békésnek kell lenni a legközelebbi jövőnek, ha ő most oly hosszú időre maradhat el e közügyektől. Úgy látszik, hogy ezen nagyon örvendező újságok feledik, hogy Bismarckot nyakra-főre hivatta el Vilmos, akkoron még csak porosz király, Varzinból, midőn Benedettivel Ems- Inén oly udvariasan bánt, hogy háború következett belőle. Feledték azt is, hogy valahányszor Bis­marck herczeg ily hosszas szabadság idő után visszatér, rendesen valami non putarammal lepi meg a világot, mire szabadság ideje alatt készült, úgy hogy bizvást ráfog hatni, miszerint ilyenkor valami rostban töri a fejét. Az angol miniszter Cross Leighban tar­tott beszédéből nagyon világosan kitűnik a bo­­rzankodás a felett, hogy az angol befolyás Kon­stantinápolyban ismét fogytán van. A szultán ugyanis L 0­b­a­n 0­ff muszka nagy­követ iránt a legnagyobb barátságot és szívességet tanúsítja és Musurus pasa londoni török nagykövet elküldvén a portának a jelentést Waddington és Sa­lisbury dieppei találkozásukról, melynek tárgya és czélja újra ismét beavatkozás a nyugati hatalmak részéről Törökország belügyeibe, a porta már előre is kijelentette, hogy ezen beleavatkozást nem fogja tűrni és Waddington javaslatát, mely egy európai bizottság kinevezését sürgeti a török pénzügyek és a vámjövedelmek rendezésére, vissza­utasítja. Lassankint Törökország is be kezdi látni, AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Tudományos karczolatok, 1. (az iparra alkalmazott tudományok kiállítása Páriában. — A villamos meteorologia a nemzetközi meteorologiai gyüleke­zeten Rómában. — A villamosság egyik fontos alkalmazása a hajózásnál. — A hang láthatóvá tétele, annak fén­nyé való átváltoztatása. — A jégeső képződésének egyik fő ténye­zője a villamosság. — Villamos halászat. — A Trouvé-féle Polyscope.) Nem mint hajdan egyesek, elvonulva a világ zajától, rejtélyes magányban, mivelik most a tu­dományt, hanem mennél nyilvánosabban egész társulatok. A társulási eszme, az újkor ezen szüleménye hódítólag lépett fel a tudományok mezején is. Azon idő alatt, hogy figyelmünket itthon a hazai orvosok és természetbúvárok társulatának áldásos működése tartotta lekötve, Párisban az iparra alkalmazott tu­dományok kiállítása, Rómában meg a nemzetközi meteorológiai gyülekezet vette kezdetét, Jules Si­mon franczia közlekedésügyi miniszter védnöksége alatt alakult egy társulat, mely czéljául tűzte ki, hogy oly kiállítást rendezzen Párisban, melyen a tudományoknak alkalmazása az ipar minden ága­zataira jobban tétessék szemlélhetővé mint az az utolsó párisi világkiállításon történt. A ren­dezőbizottság a törvényhozó testület felső és alsó házának és a fővárosi képviseletnek ki­válóbb tagjaiból , valamint az illető tudo­mányokban legjelesebbnek ismert szaktudósok­ból alakult. A kiáditás helyiségéül a társulat ren­delkezésére a Palais de l’industrie bocsáttatott és daczára annak, hogy ezen palotának átadása és a kiállítás megnyitásának határideje közt, csak két hét volt, a kiállítás mégis július 24-én nagy ünnepélyességgel megnyittatott. Ez csak annak volt köszönhető, hogy a munkálatok villamos vilá­gítás mellett éjjel is szakadatlanul folytak, a meg­nyitási ünnepélykor egy a magas terem közepén díszes emelvényen katonai zenekar foglalt helyet és a menet bevonulásánál a próféta indulóját játszta. A menetnek élén a közlekedési minisz­ter lépdelt, jobbján Nicole miniszteri tanácsos­sal , balján Broch a norvégiai meteorológiai intézet igazgatójával. A kiállítás folyó év végéig marad megnyitva és valódi remekműveket tartal­maz, mert a franczia közönség hévvel ragadta meg az alkalmat megmutatni, hogy az egyidejűleg Ber­linben rendezett hasonnemű­ kiállítás „Ampére“ és „Gramme“ hazáját nem múlhatja felül oly szaktu­dományokban, melyeknél nem annyira az elvont fogalom, mint a gyakorlati alkalmazás képezi az emberi gondolkodás próbakövét. Sokkal csendesebben és kevésbé feltűnően viseli magát a nemzetközi meteorológiai gyülekezet Rómában, oly annyira, hogy a külföldi tudományos lapok már neheztelni kezdenek a tudós társaság szerénységén, mel­lyel azt hiszi, hogy működése a nagy közönséget nem érdekli és ennélfogva dol­gozatait vele nem közli. A meteorologia nagy haladást tett az uj kor gyors közlekedési eszközei, nevezetesen a villamosság segítségéve), mert a tulajdonképeni időjóstan csak azon meteorológiai táviratok adatai nyomán készül, melyek naponként a földgömb számtalan pontjáról a központokhoz érkeznek. A villamosságnak azonban még sokkal fontosabb szerepe van a m­eteorológiánál. A folyó évi rendkívüli időjárási viszonyok okainak ki­­puhatolásánál Marie Davy, a Montsouris híres észlel­dének igazgatója, azon különös felfedezéseiévé, hogy a légköri villamosság az idén folytonosan nemleges volt. Ezen körülmény és a légkör szokatlan ned­­vességi állapota közt tehát bizonyos benső össze­függésnek kell léteznie, a tudósok nem készek ennek folytán főgondjukat a légköri villamossg megfigyelésére fordítani és a közelmúlt időben Rouen városában és Bécsben tartott meteorológiai gyülekezeteken már­is ezen kérdés képezte a köl­csönös eszmecserének főtárgyát. Természetes, hogy első­sorban műszereket kellett szerkeszteni, me­lyeknek segítségével az említett észleletek ponto­san meghatározta­thassanak. Ilyen létezik már "a Peltier- és a Thompson-féle elektrometerben, melyet a a bécsi kongresszus igen czélszerünek nyilvánított. Azonban ezt már háttérbe szorította most azon ki­tűnő műszer, melyet Palmieri a Vesuv remetéje a római gyülekezetnek felajánlott s ott el is fogadtak. Bírván már most kellő műszerrel, hogy a legpon­tosabban meg lehessen tudni minden légköri villa­mosságnak fenn a felhőkben nemét, kiterjedését, teszerejét stb., nem kell csodálkoznunk azon, ha mint ez csakugyan tény, egy franczia tudományo­san képzett iparos Bordeauxban azzal az eszmével foglalkozik most, miként lehetne ezen roppant men­­­nyiségű villanyos erőt az emberiség használatára úgyszólván letartóztatni, hogy akármikor megfele­lően alkalmaztathatnék. Míg ezen eszme megvalósul, még sok víz fog lefolyni a Dunán, de már legközelebb is a halá­szat módjainak általános változását várhatjuk tőle. Lemondván a reményről az elsülyedt „Vanguard“ hajót a tengerből kiemelni, mely néhány évvel ezelőtt az „Irón Duke“ által Izland partjain a ten­ger mélyébe sodortatott, a brit kormány elhatá­rozta a gazdátlan hajót dynamittal felrepíttetni. Ezen nehéz feladattal a „Valeureux“ bízatott meg, mely ezen czélra­ a villamos szikra által meggyúj­­tandó torpillékat használta. A hatás rendkívül eré­lyes volt, mint azt előre látták — a­mit azonban előre nem láttak, az a mindenféle halaknak enorm mennyisége, melyek a torpillék hatása alatt agyon lettek sújtva és a tenger színén úsz­tak. Ezen csodás halászat gazdagságából következ­tetni lehet arra, hogy a törpillék igen előnyösen lennének értékesíthetők a heringek és hasonnemű halak elfogásában, midőn a rajok oly helyekre kö­zelednek a tengerben, melyeknek mélysége cse­kély. A kísérlet annál könnyebben volna megte­hető, mert a halászok táviratilag vagy galamb­­posta által értesittethetnének a rajok közeledéséről. Ezen romboló hatásnak erélye a víz majdnem ab­solut összenyomhatlanságának tulajdonítható ; a halakra mért ütést egyenértékű egy kalapács üté­sével, és ereje megfordított viszonyban áll a rombolás központjától való távolságnak négyzeté­vel. — Természetes tehát, hogy számos oly köz­pontot kellene lerakni sikerdús-halászat czéljából és igy elképzelhetjük azon hatalmas durranást, melyet a dynamit-törpillék elő fognának idéz­ni. Hát az ily durranásnak vajjon sohasem lehetne egyéb czélja, mint a levegő rétegeit mozgásba hozni ? — Dehogy, nyájas olvasó: ezen durranást már a jövő nemzedék fén­nyé lesz képes átvál­toztatni.^ Kár is volna, elveszni hagyni a hang által előidézett hullámok erejét! — íme ezen gon­dolattól vezéreltetve Raymond Ooulon a Rouen-i iparmúzeum konzervatora kísérletekbe bocsátko­zott és ezen kísérletek kétségtelenné tették, hogy a hang és a fény közt van természetes összekötte­tés, — de nem közvetlenül. Ha a kettő közé a villamosságot iktatják, át van hidalva köztük az űr, és a hang átmehet a világosságba. És így most tudományosan is bebizonyul a teremtőnek szava: „és legyen világosság“, — mert az ég szavának túlvilági dörgése a világosságot alkotá! Ezen kí­sérletek folyamában Ooulon legelőször az úgyne­vezett „éneklő süritőket“ (Condeosateur chantant), másodszor a Geisler-féle csöveket és harmadszor a telephont használta fel, és elvégre nyilvános gyűlésen megmutatta, hogy a telephonba ejtett szavak fén­nyé változtathatók át. Ezen kísérletnek egyik különös eredménye lesz az,hogy ezen túl egy sü­ket épúgy lesz képes hangoltatni egy hangszert, mint a legjobb halláss­al bíró művész­.Továbbá mértékéül szolgálhat­ az operaénekesek hangjának, a híres zene­művész ügyességének megítélésére, mert a­kinek hangja vagy játéka legbiztosabban idézi majd elő az elmélet szerinti mértani ábrákat, az legközeleb­­ben érte el a tökéletesség fokát. A­mint a hang tétethetik már most láthatóvá a villamosság segítségével, egy má­sik felfedezés, melyet Henry Severn, angol hajóskapitány a „Nature” czímű angol tudo­mányos lapban közöl, ismét hallha­tóvá teszi azt, vájjon a hajó nem tért-e tért-e el az általa követendő irányától, illetőleg a kormányos megteszi-e lelkiismeretesen szolgálatát nappal úgy, mint éjjel, csendes időben vagy ha fergeteg dúlja a tenger mélyét. A kormányos így nem képes az irányt változtatni a­nélkül, hogy egy hatalmas ellenőr azonnal ne tudósítaná a ka­pitányt az elkövetett hibáról. Tegyük fel, hogy a kapitány elhagyván a hajó fedélzetét, parancsot ad egy bizonyos irány követésére,akkor nem kell más,minthogy egy bizonyos műszert bizonyos szög alatt beállítsanak és ahelyett, hogy mint eddig tájolót megfigyelni, most az említett műszer hallgatása biztosítja őt arról, hogy parancsa teljesült, mert ellenkező esetben a műszer szólni, azaz csengeni kezd. A kapitány tehát a tájoló folytonos megtekintése alól fel van mentve és egész nyuga­lommal máshová fordíthatja figyelmét. Mi ezen műszer ? Nem egyéb, mint egy csengetyűvel össze­kötött villamos jelző készülék, mely a tájoló delej­­tűjének lengése által hozatik működésbe egy körte és a készülék közt bekapcsolt galvántelep segítsé­gével. A­mint a hajó ferde irányba kerül a de­lestil is kimozdul vízszintes állásából és eléri azon fémes pontot, mely azt távirdai összeköttetésbe hozza a műszerrel. Ebből látni, hogy ez utóbbit* akárhol lehet a hajón elhelyezni, a villamfolyam mindenütt alkarmirozni fogja a hajó személyzetét. így talál minden a természetben magyaráza­tot, mi az emberi észnek előbb megfoghatatlan volt és mit a tömeg csodának tartott. Valószínűleg­ csodának és az isten haragja nyilvánításának nézte Délafrika Queenstown nevű kis városkának néger lakossága azt a jégesőt is, mely ezen nyáron egy ízben házaikat elpusztította. A jégdarabok alma­­nagyságúak voltak és lehullásuk közben átlyukasz­tották a házak tetejét, akár téglával akár pléhvel voltak befedve. Hogy ezen tény valódiságon alapul, kitűnik az illusztrácziókból, melyeket erről a helyszínen felvett photográphiák után a „Graphic“ hozott. Az „electricité“ ezen rendkívüli eset ma­gyarázatául következőket állít: „A jégdarabok szokatlan nagyságából önként következik, hogy azoknak több időn kellett a légkörben forogniok, mint a­mennyi szükséges lett volna arra nézve, hogy az általános gravitáczió törvénye szerint földre hulljanak. Ezen erő, mely képes volt az ál­a­talános gravitáczió erejét igy ellensúlyozni, mi le­hetett, más , mint a légköri villamosság! Ezen antagonistikus erő perczekre is képes lehetett egyensúlyozni a gravitácziót, mely idő alatt bezzeg nagyobbodhattak a jégeső darabok könyök-kedvök szerint, így magyarázta különben is már egy félszá­­zad előtt a nagy Volta a jégesőnek égi tüneményét. Végül, hogy gyakorlati haszna is lehessen ezen tárczaczikknek, mindenkinek, ki fogainak foly­tonos épségben tartását szivén hordja, ajánlom Trouvé-féle Polyscopot. Ez egy műszer, melynek a segítségével a száj­üreget villamosan lehet kivilá­gítani. A vakító fény által a fogak egészen átlát­szók lesznek, úgy hogy a legkisebb kar­képződést azok belsejében észre lehet venni. Párisban ezen műszer általános használatban van már a mű­fog­­intézetekben, annál is inkább, mert Trouvé úr, ki a legnagyobb mechanikai műhelyek egyikének bir­tokosa Párisban, igen jutányos áron gyártja az általa felfedezett és szabadalommal felruházott műszert. R­i­n­d­a­u­a­r S. Kapnak Kit fél tv mtUfölst vsi­lm

Next