Egyetértés, 1920. május-augusztus (2. évfolyam, 100-198. szám)
1920-07-15 / 158. szám
DEBRECZEN,1920. Előfizetési ár helyben és vidéken: Egy hónapra 25— K Félévre. . ISO"— K Negyedévre 75*— K Egész évre 300' — K VMesmKB II. ÉVFOLYAM. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 15 EGYES SZ Kapható az az utcai Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ferencz József ut 29., I. em. (passage) :: a városi bérházban. .. imirrnnYiTTiingMMiiw Felborul a spaal konferencia. London, július 14. A spaai konferencia még nem ért véget, bár közvetlen megszakítás előtt áll. Tegnap ismét a szénkérdést tárgyalták. Simons német külügyminiszter bejelentette azután, hogy a német szakértők még nem tudtak megállapodni, hogy mennyi az a szénmennyiség, amennyit nélkülözni tudnak. Delacroix elnök tudomásul vette a németek nyilatkozatát és a komoly helyzetre való tekintettel indítványozta, hogy a gyűlést bizonytalan időre függesszék fel. Fenntartotta magának azt a jogot, hogy a német delegátusokat értesítse, ha azt szükségesnek véli. A szövetségesek táviratilag szólították fel Fochmarschallt. Ez a visszahívás fenyegetést jelent és azt, hogy az antant csapatok tovább nyomulnak a Ruhr vidékre. A németek nem adták még fel a reményt, hogy a gyűlést folytathatják. Olaszország annektálja Fiumét. Szeged, július 14. Giulitti külön követet küldött D'Annuzióhoz és tudatta a költővel, hogy az olasz kormány elhatározta Fiume annekszióját, valamint azt hogy nem tárgyal többé a jugoszlávokkal, hanem megszállja Fiumét. Ágoston Péter vallomása. — Az Egyetértés tudósítójától. — A népbiztosok perében ma Ágoston Péter, volt egyetemi tanárt, hallgatták ki, aki nagyszabású előadást tartott a zsidókérdés bekapcsolásával. A bolsevizmust még theóriában sem igazolta. Ez a per — úgymond — a mi helyzetünkből folyó helyzet-tragédia. Ha a bolsevizmus marad, mi akkor is a vádlottak padjára kerültünk volna. Rámutat a háborús viszonyokra. Aki a keresztények és a zsidók közti összeütközést előre megmondotta — úgymond — az Ágoston Péter volt. A zsidóság a háború alatt, sőt még azután is, mint faj kezdett szervezkedni. Hangoztatja, hogy ők az országot sok bajtól védték meg. Beismerem — úgymond —, hogy sokan rosszul cselekedtek, talán én is, de meggyőződésem, hogy azon e helyen senki jobban nem cselekedhetet volna. Lengyelország fegyverszünetet köt Oroszországgal. Párisból jelentik: Varsói híradás szerint Grabszky miniszterelnök kijelentette, hogy a fegyverszünet rövidesen létrejön Oroszországgal. Bethlen István tárgyal a kabinet összeállításáról. — Az Egyetértés tudósítójától. — Budapest, julius 14. Bethlen István gróf megkezdette a kabinetösszeállitásra vonatkozó tárgyalásait. A délelőtt folyamán egymásután kereste föl Rubinek Gyulát, nagyatádi Szabó Istvánt, Haller Istvánt, Bleyer Jakabot, Korányi Frigyest. Az egységes kormányzó pártban tegnap este azt a hírt kolportálták, hogy Bethlen István meglepetést tartogat, amennyiben fölvesz kabinetjébe olyan politikust is, aki ma még nem tagja a pártnak. Ez nagy lehangoltságot keltett, viszont a Bethlen érdeméül hozzák föl, hogy igyekszik megszerezni Apponyi értékes közreműködését. Bethlen felajánlotta Apponyinak a külügyminiszterséget, aki azt nem fogadta idegenkedéssel s vállalkozását bizonyos feltételekhez kötötte. Apponyi egy újságírónak kijelentette, hogy folynak a tárgyalások, de érdemben még nem döntött. Más verzió szerint Apponyi már beleegyezőleg nyilatkozott. A belügyminiszterségre Tóth János, Apponyi hive van kiszemelve s ezt tartózkodással fogadta a kisgazdapárt egy része, amely a belügyminiszterséget a párt számára akarta biztosítani. A Bethlen István kabinetje eddigi hírek szerint így alakul: Kultuszminiszter: Haller István. Földmivelésügy: Rubinek Gyula. Közélelmezés: nagyatádi Szabó. Igazságügy miniszter : Wolff Károly, az udvari bíróság elnöke.Kereskedelmi: Kenéz Béla államtitkár : Lipták Pál. Pénzügy: Korányi Frigyes vagy Urbanovics Zoltán. Honvédelem : Hegedűs Pál tábornok, államtitkár : Stréter ezredes. A kormány csütörtökre véglegesen megalakul, pénteken leteszi az esküt és szombaton bemutatkozik a nemzetgyűlésben. Felhívás: A m. kir. honvédelmi miniszter urnak folyó évi 32.932. számú rendelete szerint a hadapródjelöltek, tekintet nélkül rendfokozatukra, szemlebizottság elé állítandók. A katonai és illetőségi ügyosztály ezen rendelet alapján felhívja az 1898., 1897., 1896. és 1895. évben született hadapródjelölteket, hogy szemlebizottság elé állítása végett a katonai és illetőségi ügyosztálynál (Városház, félemelet 14. sz. szoba) haladéktalanul jelentkezzenek. Katonai és III. ügyosztály. Foch marschall köztársasági elnök? — Az Egyetértés tudósítójától. — Páris, július 14. Politikai körökben arról beszélnek ha Deschanel elnök lemond, Focht választják meg utódjául. Egyébként Deschanel állapota javulóban van. Londonban folytatódnak az orosz-angol tárgyalások — Az Egyetértés tudósítójától — Páris, július 14. Londonból jelenti a Times, hogy Krassin, orosz megbízott a további tárgyalások végett Londonba érkezett. Nagyszabású pénzhamisítás Kaposvárott, Budapest, július 14. Kaposvárról jelentik, hogy a rendőrség ismét egy nagy pénzhamisító bandát tartóztatott le. A banda feje Catty Silvio és Vancsura Ferdinand A banda lebélyegezetlen bankjegyeket vásárolt össze hamis lebélyegzéssel ellátott bankjegyekkel. Tegnap a rendőrség egy feljelentést kapott, hogy egy harmadik banda is működik. A rendőrség az újabb nyomozást is megindította. Hogy dolgoznak az oláhok Erdélyben? Tilos a magyar nyelv a közigazgatásban. — Az Egyetértés tudósitójától. — Egy Nagyváradon, román cenzúra alatt megjelenő magyar lap irja: A kolozsvári inspektortól rendelet érkezett Biharvármegyéhez, melyben a hivatalos román nyelvet nemcsak kiadmányokon, hanem a belső fogalmazásban is elrendeli és kötelezővé teszi, hogy július elsejétől a közhasználatban, a belső ügyrendben még használatos magyar nyelvet teljesen kiküszöböljék. A vármegye tisztviselői kara, tekintettel arra, hogy nemcsak a központban, hanem a vidéken is többségben magyar, akiknek egy része, ha szóban leírja is a román nyelvet, de írásban, hivatalos fogalmazásban, úgy, hogy az kiadmányozható lehessen, évek hosszú során is csak fiatal korban sajátíthatja el, a rendeletet érthető aggodalommal fogadta. German Gábor főjegyző a tisztviselők helyzetét illetően a következőket mondotta: — A rendeletet, amint megkaptam, kiadtam a megyei hivatalok vezetőinek. Jól tudom, hogy nagyon nehéz az átalakulás és egyelőre nem is sejtem, milyen formában fogjuk a kérdést megoldani. Valószínűleg egyelőre úgy, hogy hatvan fordítót veszünk fel a központba, akik a fogalmazványokat ugyanazon az ivén román nyelvre átültetik. A sok ideiglenesen alkalmazottat, akiknek felvételét a háborús munkaszaporulat tette szükségessé, el kell bocsátanunk s helyükbe perfekt román fordítókat veszünk fel. A rendelet szigorúan eltiltja a magyar nyelv használatát iktatásban, fogalmazásban és levelezésben s ahhoz ragaszkodnunk kell, mert az inspektor valószínűleg a jövő hó folyamán meg fog látogatni, hogy személyesen meggyőződjék a rendeletének végrehajtásáról. Mindenki úgy fog írni románul, ahogy tud, a tisztviselők apránként bele fognak jönni a román nyelvű fogalmazásba is.* így akarnák az oláhok eloláhosítani Erdélyt, ami azonban nem fog sikerülni. Nem, nem, soha !