Egyetértés, 1922. május-augusztus (4. évfolyam, 99-197. szám)

1922-06-24 / 141. szám

2 Robbanás az­­Mi Magyarok Egyesb­itések_helyisélbnél. Folyik a nyomozás. Hűdet pest, június 23. Az elmúlt éjjel az Ébredő Magyarok Egye­sületének helyiségénél, a Sorház­i­­tca 3. szám alatt, robbanás tör­tént. A kapu jobb sarkában bom­bát helyeztek el, amelyet fel is robbantottak, de csak az épület­ben okozott rombolást, ember­életben szerencsére nem estt kár. A tettesek könnyen juthattak be az ÉME­ helyiségébe, mert ott a portál vallomása szerint a szi­gorú igazoltatás néhány hét óta megszűnt. Valószínű tehát, hogy a tettes bement a helyiségbe min­den igazoltatás nélkül és a me­rényletet úgy követte el. A rob­banást valószínűleg ekrazitos bomba okozta. A portás vallo­mása szerint két fiatal­ember cso­maggal több ízben ki- és bejárt a Molnár­ utca 20. számú házba. Reggel a robbanás idejében az ügyeletes rendőr elfogott egy szalmakalapos embert, akit a lég­nyomás a Sorház­ utca túlsó olda­lán levő házhoz teljesen hozzála­­pított. Ezt az embert kihallgatás végett előállították a főkapitány­ságra. Az eddigi megállapítások szerint a robbanás valószínűleg cirazittal, még­pedig körülbelül 2 kilogramm nehézségűvel tör­tént. Budapest, június 23. A vizsgá­latot a rendőri bizottság a város­parancsnoksággal karöltve végzi és a szakértői szemle alkalmával autón megérkezett Rakovszky I. belügyminiszter is, aki aki elő­ször az épület külső képét tekin­tette meg. Az utcán még mindig a betört ablakok törmelékei he­vernek. Az ÉME­ hatalmas tölgy­fa-kapuja ki van törve és sarká­ból kiszakítva. A belügyminisz­ter a rendőrbizottsággal együtt megtekintette az előcsarnokban látható robbanás jeleit, majd köz­vetlenül ezután az emeleten levő második szobában Tibor Ferencz rendőrfelügyelő megkezdte a szem­tanuk kihallgatását. Azok a fiatal­emberek, akik a nemzetvédelmi osztag tagjainak mondották ma­gukat, elmondották, hogy mivel lakásuk nem volt, az ÉME­ elő­csarnokában töltötték az éjszakát, miután néhány nappal ezelőtt érkeztek Nyugatmagyarországról Budapestre. A Sörház­ utca 3. sz. házzal szemben levő épület falán rengeteg lyuk van, ami arra mu­tat, hogy lehetséges, hogy srap­­nell robbant fel. A ház falán levő lyukakból kivésik a bombarekesz darabjait, amelyből összeállítják a bombát. A vizsgálat tovább fo­lyik. Budapest, június 23. Az ÉME­ helyiségében történt robbanás ügyében a rendőrség a nyomozást tovább fogtalja. Eddig mintegy 20 tanút hallgattak ki, nagyob­­részt azokat, akik a robbanás pil­lanatában az épületben tartózkod­tak, szomszéd házak lakóit és azokat, akik épen akkor a közel­ben az utcán voltak. A romoknak és törmelékeknek eltakarítása megkezdődött. Ma délben 12 óra­kor a soros vizsgálóbíró közremű­ködésével rendőri bizottság foly­tatólagos szemlét tartott a szak­értők bevonásával. Az utóbbiak ____________________EGYETÉRTÉS 1922 június 24. A posta­palota építése. A kereskedelmi- és iparkamara közgyűlése. Pénteken délután három órakor tartotta meg a kereskedelmi és ipar­kamara az ez évi első rendes köz­­gyűlését a kamarai tagok élénk ér­deklődése mellett. Napirend előtt Szent-Királyi Tivadar elnök kegye­­letes szavakkal áldozott a meghalt király emlékének. A napirend során gazdasági életünk minden ágát egy­aránt érintő fontosabbnál fontosabb kérdések nyertek elintézést. Radó dr. főtitkár adta elő bevezetőben a kamara szervezeti, személyi és anya­gi ügyeit. Legelőször tíz érdemes munkásnak erkölcsi megjutalmazá­­sául kiosztották a diszokteveleket. Meleg szavakkal emlékezett meg az elnöki előterjesztés­néh. Fürst Ödön­ről, aki a kamaránál évek hosszú során a pénzügyi bizottsági elnöki állást betöltötte. Dr. Radó főtitkár ezután a szép­­emberre tervezett kamarai egyete­mes gyűlésről szólott, mely hivatva lesz a kamara szervezetének, auto­nómiájának és működésének újjá­alakítását és fefrissítését megtár­gyalni. Jelentést tett arról, hogy az­­adófelszólamlási bizottságok műkö­désének újrafelvételét a kamara a­­ pénzügy­miniszternél megsürgette. Nagy érdeklődést keltett a főpénz­­­tárosi tisztség betöltése körül el­­­hangzott vita, melynek eredménye­­sképen a közgyűlés az elnöki tanács lázon határozatát, hogy a főpénz­­tárosi tisztséget ideiglenesen Auf­sicht Vilmos kamarai beltaggal be- s helyettesítette,jóváhagyólag t­artomá­sul vette, viszont ifj. Schwartz Vil­mos indítványának is helyt adott ,anny­iban, hogy a főpénztárosi tiszt­ség végleges betöltését a következő közgyűlésre halasztotta. Az állandó bizottságok megalakí­tása után, a kamara anyagi ügyei­nek tárgyalása következett. Majd ta­nálattal vette a közgyűlés tudomásul dr. Harsányi Imre h. titkár távo­zását­ és őt az ipari ügyek intézése terén szerzett érdemei elismeréséül. s véleménye szerint a robbanási I , , , , , , , , német gyártmányú kézigránát­j­a okozta. Szakértők szakvéleményt még nem terjesztettek be. A ta­núk eddigi vallomása alapján a nyomozás újabb szélesebb me­derben fogik. A robbanás folytán egyébként két könnyebb sebe­sülés történt. Emberéletben nem esett kár, a kamara a levelező tagjai sorába választott. Az állás ideiglenes be­lőj­­ésére dr. Bóné Endre volt közös pénzügyi titkárt alkalmazta. Tudo­másul vette a Közgyűlés Diczig Ala­jos jogszigorló fogalmazóvá történt kinevezését. Az OMK a helyi fiókjá­ megalaku­lása alkalmával üdvözölte. Elisme­réssel adózott ezután a közgyűlés a kamara hivatalának azért, mert a kerület közgazdasági helyzetéről rövid idő alatt oly hű és méretében oly hatalmas emlékiratot szerkesz­tett a jóvátételi bizottság számára. Ezután következtek a gazdasági életet érintő kérdések Diczig Alajos fogalmazó előadásában. Felterjesztéssel fordul a közgyű­lés a pénzügyminiszterhez az igaz­ságos és átttekinthető adórendszer megvalósítása érdekében. Az általános forgalmi adónál kéri a közgyűlés a pénzügy­minisztertől az ipari és kereskedelmi érdekelt­ség sérelmeinek orvoslását. Megsür­geti a fenyűzési forgalmi adócikkek revízióját és az értékhatárok fel­emelését. Több fontos kereskedelmi és ipari ügy letárgyalása után, melyek sorából kiemeljük, hogy a közgyű­lés a debreceni borbély iparosok vasárnapi teljes munkaszünetének elrendelését fogja a két. miniszté­riumban szorgalmazni, dr. Radó főtitkár referálta a vasút és posta­ügyeket. Megsürgette a postapalota építé­sét s helyeselte a postai készpénz­forgalom csökkentése végett az át­utalási rendszer kiterjesztését. A közgyűlés elismeréssel adózott főtitkárnak a­ vasúti ügyekben ki­fejtet eredményes munkásságáért és a vasúti tarifa­emelés ankétjén el­mondott bátor felszólalásáért. Szent-Királyi Tivadar elnök a ka­ma­ra tagjainak kellemes nyári üdü­lést kivonva zárta be a közgyűlést. i­ menekült tisztviselői) a belügyminiszternél. Budapest, jan. 23. A menekült önkormányzati tisztviselők nevé­ben ma este küldöttség tisztelgett az egységes párt helyiségében Ra­kovszky Iván belügyminiszternél. Dr. Szatmáry István nyitravárme­gyei főjegyző előadta és írásban is átnyújtotta az önkormányzati tisztviselők memorandumát, mely­ben kérik az új indemnitási tör­vényben annak a kimondását, hogy a tényleges szolgálatot tel­jesítő menekült tisztviselők mind­addig, míg e helyzet törvényes sza­bályozást nem nyer, a tényleges szolgálat kötelékében meghagyan­­dók legyenek. Rakovszky Iván belügyminiszter válaszában kifej­tené, hogy ez a kérés már post festa érkezett, amennyiben még mielőtt a benyújtás megtörtént volna, a minisztertanács már ha­tározott a kérdésben és pedig úgy, hogy a létszámfeletti tisztviselő­ket végelbánás alá veszi. Kijelen­tette továbbá, hogy a közigazga­tási munkatér az, melyen a me­nekült tisztviselőkre okvetlenül szükség van. Nagyon liberálisan fognak eljárni a kérdés megoldá­sánál és a nyugdíjazandó tisztvi­selők berendelése alkalmával nem tisztán az egyéni szempontok fog­nak figyelembe vétetni, hanem ar­ra is fognak törekedni, h­ogy fő­leg azokat az embereket tartsák meg a közigazgatási szolgálatban, akikre leginkább szükség van, t­o­vábbá arra, hogy első­sorban a menekült tisztviselőket rendeljék be. A küldöttség a belügyminisz­ter válaszát megnyugvással fo­gadta. Ruha és kalapdiszitéshez Antilop és gl bőrök mini színben kapta a le Schön Sándor, i e a keztyü, kötszer és orvosi műszertára Debreczen, Piac-utca 14-ik HON szám alatt, Csapó-u. sarok. Az egységes­ párt szónokai az indemnitási vitában. Budapest, június 23. Az egységes­­pártban ma este rendkívül mozgal­mas élet uralkodott. Fennjárt a pártban Bethlen István gróf mi­niszt­erelnök, Rakovszky Iván bel­ügyminiszter, Gaál Gaszton, a nem­zetgyűlés elnöke, Svtáger János az egységes párt elnöke, Szcitovszky Béla a nemzetgyűlés alelnöke, Göm­bös Gyula a párt ügyvezető alelnöke több főispán és a Budapesten lévő képviselők közül nagy számban. A belügyminiszter fogadta a menekült önkormányzati tisztviselők küldött­ségét, akik az indemnitási javaslat­ban helyzetük tisztázását kérik, te­kintettel arra, hogy az indemnitás­­ról szóló törvényjavaslat végelbá­násban kívánja őket részesíteni. A küldöttséget a belügyminiszter meg­nyugtatta. A képviselők között élénk megbe­szélés folyt a vitarendező bizottság mai ülésének állásfoglalásáról és osztatlan megelégedéssel találkozott, hogy intézkedések történtek a hatá­rozatképesség és a tanácskozó ké­pesség állandó fenntartására. Kü­lönösen megelégedést keltett, hogy olyan mezőgazdasági munka idején, mint a mostani is, a gazdaképvise­­lők is teljes mértékben rendelkezé­sükre állanak a vitarendező bizott­ságnak. Az indemnitási vitába ter­mészetesen a kormánypárti képvi­selők is részt vesznek. Erre vonat­kozólag­­egyelőre semmiféle külön­leges taktikában nem állapodnak meg, hanem alkalmazkodni fognak az ellenzék részéről követett eljá­ráshoz. Amint értesülünk, az indem­­­nitási vitába felszólal egyelőre gróf Ráday Gedeon, gróf Almássy László, Berky Gyula, Örley Imre, Simon János és még számosan. *­N'V­iz­i Művészdélután. A képkiállítás tegnap délutánra meleg és tiszta művészettel teli le­vegőjével értékes visszaemlékezés maradt azokra a nagyszámban meg­jelent műpártolókra, akik Páricsy Pál művészi hegedűjátékát hallot­ták és végig kísérték a modern mű­vészeti fejlődési útját Toroczkai Os­wald előadásában. A színek mű­vészete egyesült a hangok művésze­tével és adta azt a mély együttes benyomást, amely Páricsy magas színvonalú játékát még szebbé és tartalmasabbá tette. Toroczkai biz­tosan felépített előadása olyan köz­vetlen és tiszta volt, hogy még a művészetek történetében és fejlődé­sében legjáratlanabb embert is kö­zel hozta a művészethez s megérez­tette vele azokat az érzéseket, ame­lyekre hivatkozni szoktunk, amikor kultúráról beszélünk. Nem elcsertett frázisokkal, hanem szilárd és biztos uton haladó tényekkel bizonyított és tanított. Miután sokan érdeklődnek a sor­solás módja iránt, a vezetőség in­formációja szerint közöljük, hogy minden tag az 1922. évi tagsági jegy számával vesz részt a sorsoláson. A sorsolás vasárnap délután 5 órakor lesz. A búza ára. Vontatott üzletmenet mellett folyt ma a terménytőzsdén a for­galom. A zab tartott, búza gyenge, tengeri 100 koronával emelkedett. Hivatalos árak: búza tiszavi­­déki 4075—4100, egyéb 4050—75, rozs 3325—50, takarmány árpa 3600—3650, sörárpa 3650—800, zab 3500—600, tengeri 3700—750, korpa 2200—250. Liszt és őrlemények piaca : Irányzat élénk. 0 grizes liszt 15 vagon 4.20 szobol ab Szob. 0 gri­zes 76 szobi paritással. 0 sima 55 ab Nagyatád.

Next