Egyetértés, 1923. szeptember-december (5. évfolyam, 197-294. szám)

1923-12-18 / 286. szám

19. december 18. EGYETÉRTÉS HÍREK I» Erdélyi Lajos Debreczenben. A tanítóképző mai képesítő-vizsgá­lataira a kormány képviseletében dr. Erdélyi Lajos egyetemi tanár, a magyar nyelvjárástan kiváló művelője érkezett le. A neves ven­­­dég látogatásának örülnek váro­sunk tudósai, de a tanítóképző diákjai is, akik a városunkban ily megbízással máskor is szere­pelt dr. Erdélyiről, mint humá­nus, jóindulatú elnökről hallottak A városi tanács a lakbérosz­tály megváltoztatásáért­. Régi sérelme Debreczen tisztviselő­­társadalmának, hogy a városi törvény szerint Debreczen a III. lakbérosztályba soroztatott A háború előtti években moz­galom indult meg, hogy e sé­relmet a kormány orvosolja, azonban a lépések nem vezet­tek eredményre. Most, hogy a lakásviszonyok és lakbérek kö­zött oly nagy eltolódások van­nak, újra égető lett a lakbér­osztály megváltoztatásának kér­dése. A városi tanács legutóbbi ülésén Vásáry István dr. ta­nácsnok terjesztete elő kiváló gonddal kidolgozott javaslatát, mely szerint a város éljen a tör­vényben biztosított jogával és szorgalmazza azt, hogy Debre­czen a magasabb lakbérosz­tályba tétessék át. A tanács el­határozta, hogy a decemberi közgyűlés elé viszi az ügyet s az uj mozgalom támogatására felkérte az összes debreczeni társhatóságokat, állami és ka­tonai hivatalokat. Remélhető, hogy az uj mozgalom kötelesen eredményre fog vezetni. A Déri-múzeum tervei. A Mű­­pártoló Egyesület kiállítását meg­tekintette Budapestről Györgyi D. B­parművészeti iskolai tanár, a D­éri-múzeum terveinek egyik mű­vésze. Elismerését fejezte ki a ren­dezőségnek s azzal dokumentálta értékelését, hogy a Déri-múzeum homlokzatrajzát és az összes he­lyiségek alaprajzát a kiállítás ke­retében mutatja be először a nyil­vánosságnak.­­ A tárlatnak már több, mint háromezer nézője volt, még a vidéki városokból is sokan leutaznak a nagysikerű tárlat meg­tekintésére. A kiállítás e hó 23-ig marad nyitva naponta 9-től 12 óráig megtekinthető a városházán Aczél Gézáné halála. Nagy csa­pás érte Aczél Géza műszaki fő­tanácsost, neje született Kikindai Irma tegnap történt elhunytéval. A halál nem jött váratlanul, mi­vel hosszú idő óta súlyos betegség gyötörte a nemeslelkű úriasszonyt a' d '»v-,isteni társaságok előtt oly ...mi ..!«an nagyrabecsült díszét, kinek elhunyta alkalmával a tisz­telők igaz részvétükkel igyekeznek Aczél főtanácsos és a család gyá­szát e nehéz órákban enyhíteni. A megboldogultat 18-án délelőtt 11 óraikor a Tisza István Tudomány­­egyetem ravatalozójából helyezik a Kossuth­ utcai temetőben örök nyugalomra. A Csokonai-kör választmánya december hó 18-án, kedden, d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgyak. Jelentések. Folyó ügyek. A köz­gyűlés előkészítése. Indítványok. Előadás a függetlenségi körben a repülésről. Ma, kedden este fél 7 órakor dr. Vekerdy Béla főgimn- ta­nár előadást tart a függetlenségi körben a repülés problémájáról. Kí­vüle szerepel még Peleskey Sándor főiskolai szenior is, aki költeménye­ket fog szavalni. Az előadásra ven­dégeket is nagyon szívesen lát a köz­belépődíj nincs. Joachim festőművész képkiállí­­tása a Bika halljában. A Gazda-bál. A régiek és fiatalok legszebb báli emlékeinek varázsa tért ma vissza újból a Gazda-bál élén, amelyen Debreczen sok­sok szépe, a mai ifjúság színe­­virága volt jelen. A szezon leg­ragyogóbb báléje volt ez min­dig, de szépségeiben a legdú­­sabbnak, legragyogóbbnak tűnt föl ezúttal is, amikor újból táncra kelt a „Ritka buza*‘ hangjai mellett az ifjúság. A bálon jelen voltak Debreczen illusztris előkelőségei: Baltazár Dezső püspök, Hadházy Zsig­­mond főispán, Magosi György Ő­rmester, továbbá Balogh­a és Jóna István, a Gazda­kör elnökei. Egyebekben az emlékezetes és gyönyörűen si­került mulatság résztvevői kö­zül még a következők neveit tudtuk feljegyezni: Asszonyok: Dr. Hadházy Zsig­­mondné, Balogh Istvánná, Jóna Já­­nosné, P. Nagy Zoltánná, dr. Miszty Károlyné, dr. Vass Károlyné, Pető Jánosné, Szendrei Jánosné, Nagy Andrásné, Boros Andrásné, Szilá­gyi Mihályné, Kiss Istvánná, Vá­sáry Istvánná, Szendi Imréné, Har­­sányi Mihályné, Polgári Istvánné, Mike Istvánné, Udvarhelyi Gézáné, Balogh Péterné, Vásáry Józsefné, Szatmári Károlyné, Szendrei Sán­­dorné, Tóth Andrásné, Leiter Ger­­gelyné, Kovács Andrásné, Tóth Mi­hályné, Hadházy Bálintné, Pálfy Józsefné, Barna Mihályné, Rácz Gáborné, Hevesi Istvánné, Balogh Józsefné, Csornai Józsefné, Nagy Sándorné, Deák Józsefné, Jámbor Mihályné, Biró Jánosné, Kiss Mi­hályné, Jenei Lászlóné, Jenei Jó­zsefné, Erdei Józsefné, Erdei Mi­hályné, Bencze Mihályné, Kovács Istvánné, Vincze Lajosné, özv. Ki­rály Jánosné, Kelemen Gáborné, Kozma Jánosné, Nagy Zoltánné, Ökrös Istvánné, Deák Istvánné, Szilágyi Istvánné, Végh Andrásné, Asztalos Istvánné. Leányok: Rácz Piroska, Kiss Irén, Barna Sárika, Baltazár Évike, Baltazár Irén, Mayer Kata, Csobán Rózsika, Csobán Mariska, Király Rózsika, Vilmányi Rózsika, Er­délyi Esztike, Kováts Bözsi­ke, Rácz Boriska, Takács Juliska, Csatáry Zsuzsika, Kozák Bözsike, Fülöp Ju­liska, Bartha Margit, Tóth Mariska, Nagy Erzsike, Pénzes Zsuzsika, Bu­­day Margitka és Irénke, Tömösváry Zsuzsika, Újvári Bözsi, Fazekas Rózsi, Bosnyák Bözsi, Őry Bözsi, Nagy Katóka, Magyar Juliska, Kecs­kés Katica, Barna Mariska, Szent­­péteri Alice, Mező Irénke, Szemere Erzsike, Szabados Böske, Dózsa Mariska, Nagy Juliska, Fekete Irénke, Rákóczi Piroska, Szendrei Zsuzsa, Tóth Juliska, Ökrös Bözsi­ke, Pálffy Erzsike, Lovass Margit­ka, Csorvai Jucika, Deák Rózsika, Szilágyi Mariska, Bordás Mariska, Fejes Böske, Molnár Irma, Miskolczi Ilona, Hadházy Piroska, Nagy Kató Nagy Piroska, Jóna Juliska, Jóna Bözsike, Szabó Etus, Hapsányi Gi­zike, Rács Juci. ■ HN­TJL Vétele Igénybevétele fi ÉRTÉKPAPÍROK Eladása KOSZT PÉNZ­EK Kihelyezése a legelőnyösebben Debreczen, PnAnnfilllfl mnikrofilk: Mrabázán, József-út 42. Mmm­illl Llllll IL Kállay-ut 8. szám. Telefon 298. tőzsdebizományi és áruforgalmi Irodája Telefon 42. a ■ i a ■ i a rnnTTTMi 3 Vallásos­ estély volt a Kossuth­­utcai ref. templomban vasárnap este, melyet zsúfolásig megtöltött a hallgatóság. Körének után Si­­poss Imre központi lelkészi hiva­talvezető mondott szép imát és olvasott bibliai részt. Majd Kocsis János templomegyesületi titkár mondott adventi gondolatokkal telt tartalmas egyházi beszédet.­­ Utána Berey Barna theologus éne­kelt szép szoprán hangon több vallásos éneket, Szigeti Gyula or­­gonakisérete mellett. Végül Pe­­leskey Sándor szenior adta elő Szabolcska „Dal a kis Demeter Rózsikéról“ c. megható költemé­nyét. Az estély végeztével a Tem­plomegyesület nőtagjai adomá­nyokat gyűjtöttek a szegények ka­rácsonyi felruházására. Halálozás: Szántó Ernőné Ro­senberg Biba boldog házasságá­nak második évében elhunyt Deb­­reczenben. A megboldogultban Rosenberg Simon ismert debre­czeni kávés hőn szeretett leányát vesztette el. A fiatalon sírbaszál­­lott úriasszony temetése ma, ked­den délután 2 órakor lesz a Sas­­utca 2. számú gyászháztól. A Szent Erzsébet vásár sikere. Kabaréval és szépségversennyel egybekötött karácsonyi vásárju­kat igen szép eredménnyel zárták a Szent Erzsébet Nőegylet és a Leányklub. A forgalom 5—6 mil­lióra rúg. A szépségversenyt Dub­­rovszky Baba és Szlávy Babsy nyerték. A MANSz. iparos csoportjának vására. A MANSz. iparos cso­portja gondosan előkészített kará­­csonyi vásárját a legfényesebb si­ker jegyében nyitotta meg. Az ün­­­nepélyes megnyitáson jelen volt Magosi György dr. polgármester is. A Dóczy-intézet vasárnap este tartotta az Arany Bika kistermé­ben próbabálját amelyen megje­lent dr. Koncz Aurélné igazgató­nővel az élén az egész tanári kar, valamint Debreczen számos elő­kelősége. Az estélyt a növendékek táncbemutatója előzte meg.­­ A Dóczisták két csoportba osztva, egymás után mutatták be a ma­gyar és modern táncokat. Elegan­­ciájukkal, táncuk könnyedségével megérdemelték a közönség szűnni nem akaró tapsait. A próbabál után a fiatalság táncra perdült és záróráig a legjobb hangulatiján járták a táncokat oly mesterien, mintha nem is első báljuk, a féltve, örülve várt, lett volna. A betanítás érdeme Ch. Perczel Ka­roláé és Adler René­é és az est rendezésének. A Békessy Béla Vivóklub folyó hó 22 én délután 6 órakor tartja Péterfia­ utca 74. szám alatti vívó­termében junior házi versenyét. A versenyen, mint értesülünk, a Debreczen legjobb junior vivői: Füzessy, Szűcs, Kiss és Keresz­tesi főhadnagyok, Kardosi, Kro­­novitz, Simon, Waldm­ann és még számos fiatal vivő fog in­dulni. A vivő versenyre belépődíj nincs és érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. A Korzó kávéházból szombaton este a ruhatáros által ismert úri­­hölgy egy női sárcipőt vitt el téve­désből s a magáét hagyta hátra. A ruhatáros, aki szegény ember, kéri az illető hölgyet, hogy a sárcipőt küldje vissza, nehogy más lépést te­gyen kénytelen tenni. Ne felejtse el, hogy ajándék­nak alkalmas tárgyait legolcsób­ban Csáthy Ferenc rt. könyv­­kereskedésében szerezheti be, hol levélpapírok, képes és me­séskönyvek, ifjúsági iratok, ka­rácsonyfadíszek óriási válasz­tékban kaphatók. Tükörgyártás, üvegcsiszolás régi tükrök újjáöntése Sipkovits Béla üvegműipari vállalata Sziv-utca 14—15. Telefon 3—56

Next