Egyetértés, 1924. szeptember-december (6. évfolyam, 200-298. szám)

1924-09-02 / 200. szám

Egyes szám ára 1500 korona. y- 1» 1 va-itt»— ^asaaar­y^rafrj^ay.T itti rmataBBMi írni ■ rumi 1 11 at DEBRECZEN, 1924. VI. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM. KEDD, SZEPTEMBER 2 Előfizetési ár helyben és vidéken: Egy hónapra 35.000 korona. /WAV Egyes szám ára 1500 korona. POLITIKAI NAPILAP Kiadja: Debreczen sz. kir. város és a tiszántúli református egyházkerület könyvnyomda-vállalata. Szerkesztőség ée kiadóhivatal: Kossuth-utca 2. szám alatt, városháza­­épület. Telefonszám: 4. Szeptember a zordon arcú szeptember, mely annyi keserűséget okoz az ifjak­nak és annyi aggodalmat a szü­lőknek, újra beköszöntött. De tán sohasem láttuk az arcát olyan kegyetlennek, mint ebben az évben. Más esztendőkben, a szeptember a fiataloknak csak annyi szomorúságot okozott, hogy vége van az aranyszabadságnak; a szülőknek csak annyi gondot, hogy a tandíjra és a könyvekre szükséges összeg rendkívüli ki­adását, hogyan koplalják meg; legfelebb még a vidéki szülőkre annyit, hogy az idegen városba távozó gyermekük megfelelő mó­don van-e elhelyezve. Most azonban nemcsak ilyen apró szomorúságok s kisebb gon­dok fordulnak elő, hanem a gyer­mek egész élete sorsa felől dön­teni kell sok esetben ezeken a szomorú szeptemberi napokon. Hogy milyen nagy urak voltunk, egyesek és intézmények, azokban a sokszor szidalmazott, az elnyo­matás és kizsákmányoltatás ide­jének bélyegzett tíz év előtti na­pokban, azt a mostani nyomorú­ságunk idején tudjuk igazán megérteni. Ak­kor, ha a gyermek­nek volt kedve a tanuláshoz, egy pillanatig sem gondolkodtunk azon, várjon iskolába adjuk-e, sőt bizony igen sokszor erőltettük az iskolázást a gyermek kedve és képessége nélkül is. Hiszen szá­mot tett a tandíj,­­ meg egyéb a taníttatással felmerülő költség ak­kor is, kivált a szerényebb ke­resetűek szempontjából, de azért a jövedelemnek nem volt akkora része, mint ma. Mert ne feledjük, hogyha a tandíj, mint ahogy az megállapíttatott, a békebelinek csak mintegy 60— 80 százalékát teszi is, a jövedelem viszont leg­felebb 40—50 százaléka a béke­belinek és így a gyermek tanít­tatása már ezért is aránylag jó­val többe kerülne, mint a béké­ben. De a helyzet igazi képét nem ezzel kapjuk meg, hanem annak a megfontolásával, hogy a legelső rendű szükségletek kielégítése nem teljesíthető a részlet­jövede­lem olyan hányadosából, ami nő­ből a békében teljesíthető volt. A búza ára nem negyven százaléka a békebelinek, hanem 120--150 százaléka ; a cipő, az ing, a felső ruha még drágább, nem is szólva a sűtő­anyagról. A gyermek ta­níttatására tehát sokkal cseké­lyebb hányadrész marad. Sőt esetleg semmi sem marad. Szülő, aki tíz év előtt a gyönge tehetsé­gű gyermekét is végig vitte a kö­zépiskolán, ma ugyanazon társa­dalmi állásban szép fejlődést ígérő gyermekét is kénytelen ki­venni az iskolából, mert nem bú­ja a költséget. De a szegény ifjú támogatására ott voltak régen a különböző gyá­­molító intézmények, alapítvá­nyok, olcsó interm­átusok, konvik­­tusok, amelyek lehetővé tették, hogy teljesen magára hagyatott ifjú is elvégezhesse az iskolákat. A debreczeni kollégium is sok fényes talentumot nevelt így a hazának. Most ezek az intézmé­nyek is mind elszegényedtek, a jelenlegi gazdasági helyzethez mért óriási költségeket viselni nem képesek. Hova inkább azon az úton vagyunk, hogy az isko­lába járás csak a vagyonosok privilégiuma lesz. Pedig a jó te­hetség nem privilégiuma a va­gyonosoknak. Az pedig, amit vigasztalásul szoktat mondani, hogy még jó ha nem özönlik el annyian a tu­dományos pályákat s helyes az ifjúságnak gyakorlatias pályák felé terelése, ide egy csöppet sem ta­lál. Mert abból még, hogy az ifjú embernek módjában van az eleminél több ismeretet is meg­szerezni, nem az következik, hogy már tudományos pályára lép, hanem csak az, hogy nem marad tudatlan. Igenis a gyakor­latias pályák felé kell terelnünk a ma ifjúságát, de úgy, hogy ta­­nultság és műveltség dolgában fel­vehesse a versenyt a nyugat - európai államok azonos társa­dalmi osztályainak tagjaival. A nemz­eti szerencsétlenség épen abban lesz, hogy ha nem a ma­gunk elhatározása, hanem a kénytelenség és tudatlanság fogja néptelenekké tenni a tudomá­nyosnak nevezett életpályákat. ­i nemzetgyűlést tíz napon beli összehívják. Átadták az összehívást kérő ívet az elnökségnek. Budapest, szept. 1. Ma délelőtt 10 órakor a parlament elnöki fo­gadó szobájában megjelentek Propper Sándor, Pickter Emil, Szeder Ferenc, Drózdi Győző és Pakots József nemzetgyűlési kép­viselők, hogy átadják a Ház ösz­­szehívását kérő ívet. A képviselő­ket Zsitvay Tibor alelnök fogad­ta. Az öt képviselő körülbelül há­romnegyed óra hosszat tanácsko­zott az elnökkel. A megbeszélések befejezése után Zsitvay Tibor a következőket mondta egy hírlap­írónak : — A nemzetgyűlés összehívá­sát kérő ívet átvettem, azt rend­ben levőnek találtam és így ter­mészetszerűleg a házszabályok 255. §-a alapján intézkedni fo­gok, hogy a Ház 10 napon belül összehívassék.. A közbeeső két ünnepnap bizonyos nehézségeket okoz a nap meghatározásában és ezért e tekintetben előzőleg a miniszterenökhelyettes úrral érint­kezésbe lépek. Zsitvay alelnök az ellenzéki képviselőkkel folytatott megbe­szélések után azonnal a népjóléti minisztériumba ment, hogy Vass József helyettes miniszterelnök­kel a nemzetgyűlés összehívása ügyében tanácskozzék. Budapest, szept. 1. A Ház el­nöksége a nemzetgyűlés össze­hívása iránt nyomban az ív át­­nyújtása után intézkedett. A kor­mány, mint Zsitvay Tibor alel­nök mondotta, minden kérdésre reflektál, amit a nemzetgyűlésen az egyes pártok részéről fel fog­nak vetni. A nemzetgyűlés pén­teki ülésén valószínűleg Bud és Rakovszky Iván is fel fognak szó­lalni, természetesen csak abban az esetben, ha az ülés folyamán tárcájukat érintő pénzügyi, illet­ve belügyi kérdések is szóba ke­rülnek. A helyzet előreláthatólag az lesz, hogy a nemzetgyűlést csu­pán egy napra fogják együtt tar­tani, azután ismét elnapolják. „Változás rendszerint balfelé történik“. Nagyatádi Szabó István nagy politikai beszéde Nagyatádon. Nagyfiúd, szeptember 1. Nagyatád nagyközség közönsége a háborúban elesett 90 hősi halottjának emlékére szobrot emelt. A szobrot vasárnap délelőtt leplezték le ünnepélyes ke­retek között, előkelő közönség jelen­létében. Az ünnepségre leutazott a­­kerület képviselője, nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter is, akit számosan kísértek el a kor­mánypárt tagjai közül. A leleplezési ünnepség délelőtt 10 órakor folyt le a Széchenyi­ téren, mintegy 3—4000 főnyi közönség je­lenlétében. Délután 1 órakor a Korona szál­lóban 200 terítékes bankett volt. Az ebéd folyamán a földmivelésügyi minisztert a megjelentek hosszasan és lelkesen ünnepelték. A földmivelésügyi miniszter beszéde. A földmivelésügyi miniszter a fel­köszöntőkre adott válaszában visz­szapillanást vetett a kisgazdapárt tizenhat évi működésére, amely idő alatt sok eredményt értek el és min­dig a haza és az ország minden ré­tegének javára dolgoztak. Nem foly­tattak soha osztálypolitikát. Jobbra való eltolódás alig lehetséges. Figyelmeztetnem kell — mondta — a magyar közvéleményt, hogy mi mindent megtettünk atekintetben, hogy a magyar társadalom minden rétegét az alkotó és az országot meg­mentő munkára egyesítsük és össze­fogjuk. Vigyázzanak azok, akik ezt az összetartást megdönteni és szét­bontani­ akarják, mert a jobbra való eltolódás aligha lehetséges. Nézzék a világeseményeket és vonják le be­lőlük a következményeket. Bárhol történik változás, az rendszerint balfelé történik. Mindent elkövet­tünk, de mindennek van határa. Ha vannak, akik meg akarják bontani azt az összetartást, amelyet létesí­tettünk, és ha ennek az összetar­tásnak megbontása sikerülne , ha azt látjuk, hogy az ország érdekét nem tudjuk azon az úton szolgálni, amelyen akartuk és akarjuk szol­gálni, meg van az eszközünk arra is, hogy önállóan keressük ezt. Itt van a földreform kérdése. Ha ismét a rövidlátás győz e tekintet­ben, ha nem látják be, hogy mi tör­ténik ezen a téren a szomszédálla­mokban és világszerte, ha nem se­gítik elő, hogy gyorsan és eredmé­nyesen végrehajthassuk a földre­formot, abban a keretben, ahogyan azt terveztük, ha nem segítik elő, hogy ezzel megnyugvást keltsünk, akkor újból fel fog vetődni ez a kérdés, azonban más formában fog­ják ezt megcsinálni. Rettenetesen tévednek azok az urak, akik azt hi­szik, hogy a földreformot meg le­het semmisíteni, vagy vissza lehet csinálni. Esetleg csupa munkásminisz­ter lesz az országban. — A legostobább politikát foly­tatják azok, akik ennek ellentállnak. Kérve kérem a magyar társadalom minden rétegét, különösen azokat, akiknek a végrehajtás a kezükben van, igyekezzenek minél előbb köz­­megelégedésre megoldani ezt a kér­dést, mert itt van az idő, amikor ezt a művet megnyugvással tudjuk lezárni. De ha így nem sikerül, ak­kor sokkal nagyobb bajok lesznek, mondhatom a földreformnak nem lesz vége, újra kezdődik ez a kér­dés és akkor egészen más formá­ban fogják megoldani. Ezt azok fogják megbánni, akik most akadá­lyozzák a végrehajtást. Akiknek sok az, hogy van egy kisgazda minisz­ter, megérhetik esetleg azt, hogy csupa munkás­ miniszter lesz az or­szágban. Vigyázzanak ezek az urak, lássanak és nyissák ki szemeiket. Nézzék az európai helyzetet, nézzék azt, hogy mit mutat a fejlődés és mit következhetik belőle! Mi is ott akarunk lenni, hol az ország ügyeit intézik, de velük együtt dolgozunk és pedig népszerűségünk rovására. Egyik részről azt hallom, hogy az urakkal dolgozom, elhagytam a pa­rasztokat. A másik részről pedig azt, hogy el akarom a földet venni, hogy demagóg vagyok, hogy osz­tálypolitikát folytatok. Hol van itt az igazság ? Az igazság szent hi­tem szerint az én és politikai bará­taim részén van. A mi politikánk az a politika, amely a nemzet min­den erejét felhasználja, a nemzet szolgálatába állítja. Még a szociál­demokrata párttal sem kívánok oly harcot folytatni, amely egyikük vagy másikuk megsemmisítésére vezet. Nekik is van bizonyos lét­­jogosultságuk. De nem kívántam sohasem mellőzni a magyar intelli­genciát sem, hanem mindegyiket a nemzet szolgálatába szeretem állí­tani. Ez a politika marad továbbra is az én politikám, ezt folytatom, a­míg engedik. Ha nem, akkor tudjuk a helyünket. Remélem, hogy nekik kell engedniük, hogy a józan meg­ítélésnek mégis fölé kell kerekednie a gyűlöleten és pártoskodáson és akkor, ha én nem is, de azok, akik utánam jönnek, megérik azt, hogy ki tudják vezetni a nemzetet a mai súlyos helyzetből. Becsületes úton haladtam, szegényen kezdtem, de

Next