Együtt, 1999 (9. évfolyam, 82-88. szám)
1999-01-01 / 82. szám
2 ED 0T0T IX. évfolyam, 1999. 1. (82.) szám „Hosszú történelmünk folyamán együtt voltunk a románokkal, szászokkal. Magunktól sohase lett volna bajunk egymással. A barátság a létezés és a fejlődés föltétele, természetes dolog.” ,____________________________________________*______________________________________________ _ ____________________________________________________________Kós Károly A reneszánszkori homo universalis embereszmény öltött testet Kós Károly ízig-vérig erdélyi, dacos, nonkonformista egyéniségében. Volt műépítész, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, plakátrajzoló, újságíró, lapszerkesztő, házilag előállított képes könyv-kuriózumok írója, illusztrátora, szedője, nyomtatója, könyvkötője és - elárusítója. És volt kertész-földműves. S nem utolsó sorban: próza- és drámaíró, irodalmi és művelődési élet szervezője és fáradhatatlan közéleti harcosként a kisebbségi jogok védelmezője. A legkülönbözőbb munkaterületeken vívta heroikus harcát a megmaradásért, az erdélyi magyarság nemzeti-kulturális identitása megőrzésért és fejlesztéséért, végső soron az itt lakó népek megbékéléséért. Mindenütt jelen volt és maradandót alkotott, ahol a léleknek, szellemnek, hitnek, nemzetnek otthont, templomot kellett építeni. 85. születésnapján, 1968. decemberében, a marosvásárhelyi Művelődési Palota nagytermében a romániai magyar írók általam vezetett folyóirata, az Igaz Szó Kós Károly tiszteletére szerzői estet szervezett, amelyen az ünnepeltet Kacsó Sándor, Bartalis János, Molter Károly, Kiss Jenő és Bajor Andor köszöntötte. A második világháború utáni korszakban ez, az Igaz Szó Irodalmi Színpadán bemutatott, hatalmas sikert aratott szerzői est volt az egyetlen - az első és sajnos az utolsó is egyben! -, amelyen irodalmunk élő klasszikusa, Kós Károly népes tábora, saját publikuma előtt megnyilatkozhatott és alkotásaiból felolvashatott. Az Igaz Szó szerkesztősége nevében eleget téve megtisztelő feladatomnak, megnyitottam a Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt Kós Károly szerzői estjét, ekképpen vallva Irodalmi Színpadunk nagytekintélyű vendégéről, akit szerkesztőségünkben többen is Mesterünkként tiszteltünk és szerettünk: „Csodálom: enciklopédikus elméjét, a «kalotaszegi ezermestert». Erdély csillagai között tündöklő remekléseit, feledhetetlen ízű szépprózáját, kecses, nagyfedelű, tornyos épületeit, stílust teremtő linómetszeteit és illusztrációit, a kódexmásolók Kós Károly művészetét idéző, sajátmetszésű betűit, a sztánai kézisajtón kinyomott, maga készítette könyveit, képes politikai népújságját, a Helikon és a Szépmíves Céh kiadványainak általa megformált nyomdagrafikai arcélét. A példát csodálom: a huszadik századi Erdély reneszánsz fiát, a költő szavával szólva, «a szépmíves Erdély reneszánsz mindentudóját». A szellemi életben nem tűrte a hisztérikus, kiátkozó gyalázkodást. Ezért is különös tisztelettel nézek fel ma Kós Károlyra. Szeretem, zsörtölődő szeretetét, egyenes beszédét, kálvinista puritánságát. Gyermeki szeretettel, ha szabad nekem ezt mondanom, tanítványi alázattal vonzódom humánum-töltetű egyéniségéhez. És mindahhoz, ami általa tört a fényre Kalotaszeg és Székelyföld népi mélységeiből, s ami őáltala lett hazaivá, idevalósivá, a miénk igazán, s így a nagyvilágé is. Szeretem közügyi-nemzetiségi hűségét, szolgálatát. Kérem, engedje meg, hogy emlékezetébe idézzem egyik nagyon régi könyvének néhány jövendőbe világító sorát: «Lesznek, akik utánam jönnek majd... Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük, mert én itthon maradtam...»”. E több mint 30 évvel ezelőtt elhangzott (és az Igaz Szó 1969 évi 1. számában megjelent) megnyitóbeszédből vett idézet mellett oldalakon át sorolhatnám marosvásárhelyi szépirodalmi folyóiratunk sorozatos Kós Károlysúlypontú összeállításait, különszámait, amelyekkel az író születésének 80., 85. és 90. évfordulóját köszöntöttük abban a biztos tudatban, hogy - miként azt Bajor Andor megfogalmazta -, „Kós Károly sorsa közügy”, s életművének méltó megbecsülése és széles körben való megismertetése a leghatékonyabban szolgálja a romániai magyarság nemzeti identitása megőrzését. Tiszta lelkiismerettel jelenthetem ki: az 1953-1989 közötti időszak hazai magyar művelődési-irodalmi sajtójában összehasonlíthatatlanul mi mi, az Igaz Szó szerkesztőségében tettük a legtöbbet azért, hogy Kós Károly példája és szelleme minél népesebb olvasótáborban, minél több erdélyi magyar ifjú és diák szívében megtartó erőként munkáljon. Tettük mindezt nem csupán a korszellem ellenében, akkor, amikor a sztálinista szektariánus-dogmatikus irodalompolitika és az elvadult cenzúra szorításában, enyhén szólva, nem volt „divat” Kós Károlyra esküszni. És tettük mindezt - a szerkesztőséghez küldött levelek egész sora tanúsítja - a korszak nem egy hazai magyar író-vezér dohogása, tiltakozása ellenére, illetékes pártfórumokhoz is eljutott „kollégiális” gáncsoskodásokkal szembeszegülve, amelyek Kós Károly és Tompa László, Kemény János és Gellért Sándor, nem beszélve Illyés Gyula és Tamási Áron műveinek közlése s az őket népszerűsítő, szerkesztőségi kezdeményezések miatt hol „helikonizmussal”, hol „transzilvanizmussal”, hol pedig „narodnyicizmussal” és „magyar nacionalista, elfogult népi-nemzeti orientációval” vádolták folyóiratunkat. Hányszor kellett ezekben az években a legmagasabb párt-és állami fórumoknál kilincselnem, hogy e dogmatikus, nem egyszer írói féltékenységből és irigységből is eredő vádaskodásokkal szemben megvédelmezzem a romániai magyar írók lapját és irodalmi, szellemi életünk vitathatatlanul nagy értékeit!... Mindezt miért említem most? Kizárólag az igazság kedvéért. A valóság letagadása, cinikus elhallgatása, az irodalmtörténeti tények egyre elhatalmasodó, agresszív meghamisítása miatt. Évekkel ezelőtt például alkalmam volt a Duna Televízió egyik adásában végighallgatni egy tekintélyes, magyarországi irodalomtörténész előadását, (aki a 89-es fordulat előtti évtizedekben sűrűn gratulált levélben az Igaz Szó egyes számaihoz, így a Kós Károly-összeállításainkhoz is!), amint méltatta Kós munkásságát és a Kós Károly kultusz eredményeit. Az érettünk és szerkesztőségi eredményeinkért egykor annyira lelkesedő irodalmárbarátunk mindenkiről megemlékezett, aki Erdélyben valamit is tett ezen a téren, csupán rólunk, az Igaz Szó több évtizedes, következetesen fenntartott Kós Károly kultuszáról nem kegyeskedett egyetlen árva szót sem ejteni. Ezt a fajta „strucc-politikát” folytatják közel egy évtizede a széles körű irodalom- és művelődésszervező pirikát kifejtő Igaz Szóval kapcsolatosan a hazai magyar írott és elektronikus sajtó hangoskodói is. Mi több, egyes ködevő, habzó szájú, magyarkodó senkik, akik az égvilágon semmivel, de semmivel nem gazdagították a romániai magyarság szellemi életét, azt kürtölik keresztül-kasul az országban és a nagyvilágban is, hogy a romániai magyar írók általam több évtizeden át vezetett folyóirata, a marosvásárhelyi Igaz Szó állítólag „a magyar nemzetárulás” fészke lett volna és az én lapszerkesztői tevékenységem, amint azt egy Bukarestből Izraelbe vándorolt skribler állítja nem régen a Romániai Magyar Szó hasábjain, a hazai magyar nemzeti kisebbség irodalma és művelődése szempontjából a zéróval lenne egyenlő. Ha szóban forgó, külföldre szakadt hazánkfia ilyen súlyos memóriazavarral Hajdú Győző (Folytatás az 4. oldalról) 1883. december 16-1977. augusztus 29 Mesterünknek vallotuk és kultuszát minden gáncsoskodás és minden viszály ellenére, , tiszteséggel vállaltuk ". Bajor Andor, Bartalis János, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Molter Károly, Szemlér Ferenc Csorba András, Erdős Irma, Kovács Gyerfy, Loklinsky Loránd, valamint Ádám Krisítatás Ssabátos Belépés díjtalan ! IGAZ SZÓ IRODALMI SZÍNPAD 1988. december 20-án délután25 órakor, a Művelődési Palota nagytermében Az írót szerzői estjén köszönti. KÖZREMŰKÖDÉ: Vendégünk: KÓS KÁROLY Az író kolozsvári otthonában -1968 nyara. (Kós Károly mellett Hajdú Győző) Ca. 'nArif ” *