Együtt, 1999 (9. évfolyam, 82-88. szám)

1999-01-01 / 82. szám

2 ED 0T­0T IX. évfolyam, 1999. 1. (82.) szám „Hosszú történelmünk folyamán együtt voltunk a románokkal, szászokkal. Magunktól sohase lett volna bajunk egymással. A barátság a létezés és a fejlődés föltétele, természetes dolog.” ,____________________________________________*______________________________________________ _ ____________________________________________________________Kós Károly A reneszánszkori homo univer­salis embereszmény öltött testet Kós Károly ízig-vérig erdélyi, dacos, nonkonformista egyé­niségében. Volt műépítész, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, plakátrajzoló, újságíró, lapszer­kesztő, házilag előállított képes könyv-kuriózumok írója, illusztrátora, szedője, nyomtatója, könyvkötője és - elárusítója. És volt kertész-föld­műves. S nem utolsó sorban: próza- és drámaíró, irodalmi és művelődési élet szervezője és fáradhatatlan kö­zéleti harcosként a kisebbségi jogok védelmezője. A legkülönbözőbb munkaterületeken vívta heroikus harcát a megmaradásért, az erdélyi magyarság nemzeti-kulturális iden­titása megőrzésért és fejlesztéséért, végső soron­ az itt lakó népek meg­békéléséért. Mindenütt jelen volt és maradandót alkotott, ahol a léleknek, szellemnek, hitnek, nemzetnek otthont, templomot kellett építeni. 85. születésnapján, 1968. decembe­rében, a marosvásárhelyi Művelődési Palota nagytermében a romániai magyar írók általam vezetett folyói­rata, az Igaz Szó Kós Károly tisztele­tére szerzői estet szervezett, amelyen az ünnepeltet Kacsó Sándor, Bartalis János, Molter Károly, Kiss Jenő és Bajor Andor köszöntötte. A második világháború utáni korszakban ez, az Igaz Szó Irodalmi Színpadán bemuta­tott, hatalmas sikert aratott szerzői est volt az egyetlen - az első és saj­nos az utolsó is egyben! -, amelyen irodalmunk élő klasszikusa, Kós Károly népes tábora, saját publikuma előtt megnyilatkozhatott és alkotá­saiból felolvashatott. Az Igaz Szó szerkesztősége nevében eleget téve megtisztelő feladatomnak, megnyi­tottam a Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt Kós Károly szerzői estjét, ekképpen vallva Irodalmi Színpadunk nagyte­kintélyű vendégéről, akit szerkesztő­ségünkben többen is Mesterünkként tiszteltünk és szerettünk: „Csodálom: enciklopédikus el­méjét, a «kalotaszegi ezermestert». Erdély csillagai között tündöklő re­mekléseit, feledhetetlen ízű széppró­záját, kecses, nagyfedelű, tornyos épületeit, stílust teremtő linómetsze­teit és illusztrációit, a kódexmásolók Kós Károly művészetét idéző, sajátmetszésű betűit, a sztánai kézisajtón kinyomott, maga készítette könyveit, képes politikai népújságját, a Helikon és a Szépmíves Céh kiadványainak általa megformált nyomdagrafikai arcélét. A példát csodálom: a huszadik századi Erdély reneszánsz­ fiát, a költő szavá­val szólva, «a szépmíves Erdély re­neszánsz mindentudóját». A szellemi életben nem tűrte a hisztérikus, kiát­kozó gyalázkodást. Ezért is különös tisztelettel nézek fel ma Kós Károlyra. Szeretem, zsörtölődő szeretetét, egyenes beszédét, kálvinista puritán­ságát. Gyermeki szeretettel, ha sza­bad nekem ezt mondanom, tanítványi alázattal vonzódom humánum-töltetű egyéniségéhez. És mindahhoz, ami általa tört a fényre Kalotaszeg és Szé­kelyföld népi mélységeiből, s ami őáltala lett hazaivá, idevalósivá, a miénk igazán, s így a nagyvilágé is. Szeretem közügyi-nemzetiségi hűsé­gét, szolgálatát. Kérem, engedje meg, hogy emléke­zetébe idézzem egyik nagyon régi könyvének néhány jövendőbe világító sorát: «Lesznek, akik utánam jönnek majd... Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük, mert én itthon maradtam...»”. E több mint 30 évvel ezelőtt elhang­zott (és az Igaz Szó 1969 évi 1. számá­ban megjelent) megnyitóbeszédből vett idézet mellett oldalakon át sorol­hatnám marosvásárhelyi szépirodal­mi folyóiratunk sorozatos Kós Károly­­súlypontú összeállításait, különszá­­mait, amelyekkel az író születésének 80., 85. és 90. évfordulóját köszön­töttük abban a biztos tudatban, hogy - miként azt Bajor Andor megfogal­mazta -, „Kós Károly sorsa közügy”, s életművének méltó megbecsülése és széles körben való megismertetése a leghatékonyabban szolgálja a romá­niai magyarság nemzeti identitása megőrzését. Tiszta lelkiismerettel jelenthetem ki: az 1953-1989 közötti időszak hazai magyar művelődési-irodalmi sajtó­jában összehasonlíthatatlanul mi mi, az Igaz Szó szerkesztőségében tettük a legtöbbet azért, hogy Kós Károly példája és szelleme minél népesebb olvasótáborban, minél több erdélyi magyar ifjú és diák szívében megtartó erőként munkáljon. Tettük mindezt nem csupán a korszellem ellenében, akkor, amikor a sztálinista szektariánus-dogmatikus irodalom­­politika és az elvadult cenzúra szorí­tásában, enyhén szólva, nem volt „divat” Kós Károlyra esküszni. És tettük mindezt - a szerkesztőséghez küldött levelek egész sora tanúsítja - a korszak nem egy hazai magyar író-vezér dohogása, tiltakozása ellenére, illetékes pártfórumokhoz is eljutott „kollégiális” gáncsoskodá­­sokkal szembeszegülve, amelyek Kós Károly és Tom­pa László, Kemény János és Gellért Sándor, nem beszélve Illyés Gyula és Tamási Áron műveinek közlése s az őket népszerűsítő, szerkesztőségi kezdeményezések miatt hol „helikonizmussal”, hol „tran­­szilvanizmussal”, hol pedig „narodnyicizmussal” és „ma­gyar nacionalista, elfogult népi-nemzeti orientációval” vádolták folyóiratunkat. Hányszor kellett ezekben az években a legmagasabb párt-és állami fórumoknál kilincselnem, hogy e dog­matikus, nem egyszer írói féltékenységből és irigységből is eredő vádaskodásokkal szemben megvédelmezzem a romániai magyar írók lapját és irodalmi, szellemi életünk vitathatatlanul nagy értékeit!... Mindezt miért említem most? Kizá­rólag az igazság kedvéért. A valóság letagadása, cinikus elhallgatása, az irodalm­történeti tények egyre elha­talmasodó, agresszív meghamisítása miatt. Évekkel ezelőtt például alkal­mam volt a Duna Televízió egyik adásában végighallgatni egy tekin­télyes, magyarországi irodalomtörté­nész előadását, (aki a 89-es fordulat előtti évtizedekben sűrűn gratulált le­vélben az Igaz Szó egyes számaihoz, így a Kós Károly-összeállításainkhoz is!), amint méltatta Kós munkásságát és a Kós Károly kultusz eredményeit. Az érettünk és szerkesztőségi ered­ményeinkért egykor annyira lelkesedő irodalmárbarátunk mindenkiről megemlékezett, aki Erdélyben vala­mit is tett ezen a téren, csupán rólunk, az Igaz Szó több évtizedes, követke­zetesen fenntartott Kós Károly kultu­száról nem kegyeskedett egyetlen árva szót sem ejteni. Ezt a fajta „strucc-politikát” folytatják közel egy évtizede a széles körű irodalom- és művelődésszervező pirikát kifejtő Igaz Szóval kapcsolatosan a hazai magyar írott és elektronikus sajtó hangoskodói is. Mi több, egyes köde­vő, habzó szájú, magyarkodó senkik, akik az égvilágon semmivel, de semmivel nem gazdagították a ro­mániai magyarság szellemi életét, azt kürtölik keresztül-kasul az országban és a nagyvilágban is, hogy a romániai magyar írók általam több évtizeden át vezetett folyóirata, a marosvásárhelyi Igaz Szó állítólag „a magyar nemzetá­rulás” fészke lett volna és az én lapszerkesztői tevékenységem, amint azt egy Bukarestből Izraelbe ván­dorolt skribler állítja nem régen a Romániai Magyar Szó hasábjain, a hazai magyar nemzeti kisebbség irodalma és művelődése szempontjá­ból a zéróval lenne egyenlő. Ha szó­ban forgó, külföldre szakadt hazánk­fia ilyen súlyos memóriazavarral Hajdú Győző (Folytatás az 4. oldalról) 1883. december 16-1977. augusztus 29 Mesterünknek vallotuk és kultuszát minden gáncsoskodás és minden viszály ellenére, , tiszteséggel vállaltuk ". Bajor Andor, Bartalis János, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Molter Károly, Szemlér Ferenc Csorba András, Erdős Irma, Kovács Gyerfy, Loklinsky Loránd, valamint Ádám Krisítat­ás Ssabá­tos Belépés díjtalan ! IGAZ SZÓ IRODALMI SZÍNPAD 1988. december 20-án délután­­­2­5 órakor, a Művelődési Palota nagytermében Az írót szerzői estjén köszönti. KÖZREMŰKÖDÉ: Vendégünk: KÓS KÁROLY Az író kolozsvári otthonában -1968 nyara. (Kós Károly mellett Hajdú Győző) Ca. 'nAr­if ” *

Next