Elektromos Híradó, 1993 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám
legelső napokban kibontakozott. Nagy tőkebefektetéssel és lázas sietséggel építették ki termelő és szolgáltató berendezéseiket. A Magyar Villamossági Rt. látta el hálózatáról a királyi palotát és összes melléképületeit, valamint a Nemzeti Színházat, az Osztrák- Magyar Bank épületeit, az Állami Nyomdát, az Óbudai Dohánygyárat, több szállodát és nagyvendéglőt, grófi, bárói palotákat, számos lakóházat. Hálózatai kiterjedtek a budai külterületekre is. A Budapesti Általános Villamossági Rt. fogyasztói közé tartozott az Országház, az Operaház, a Műegyetem, az Orvosi Egyetem és a klinikák, valamint több múzeum, a városligeti korcsolyapálya, nyomdák, szórakozóhelyek és paloták. Kezdetben kizárólagosan kábelhálózat üzemelt, az első szabadvezetéket 1903-ban a budai Fillér utcában építették meg. A technikai fejlődés jelentős eseményeként ünnepelte a korabeli sajtó, hogy "....a fővárosban a leboruló alkonyat sötétjét egy új fényforrás világította meg amikor legelőször kigyulladtak az utcai villamos lámpák". 1903-ban történt ez, és színhelye a Rákóczi út volt. Mind a hatóság, mind a közönség rendkívül elégedett volt a villanylámpás közvilágítással, aminek fokozatos kiépítése alig 10 év után már 25 százalékos részarányt ért el a korábban általánosan alkalmazott kőolaj- és gázvilágítás helyében. A teljes átállás azonban még sokáig elhúzódott. Az utolsó kőolajlámpák a Szentendrei úton világítottak, és csak 1930 szeptemberében cserélték le. A gázvilágítás leváltása a második világháborút követő évekre tolódott ki, s azóta már csak néhány helyen égnek - emlékmegőrző jelleggel - egyes útszakaszokon gázlámpák. A villamosenergia-fogyasztók száma és az energiafogyasztás évrőlévre jelentősen növekedett. Ezt a folyamatot az első világháború évei sem hátráltatták számottevően. Segítette ezt egyebek mellett az is, hogy Budapest lakossága a századfordulót megelőző és követő évtized folyamán mintegy kétszeresére gyarapodott. A város anyagi terhei a lakosság szaporodásával állandóan növekedtek, s az így keletkezett hiányok fedezésére kézenfekvőnek kínálkozott a jól jövedelmező közszolgáltatások városi kezelésbe vétele. A két áramszolgáltató, közülük is főképpen a BÁV Rt. üzleti eredményei a bővülő forgalommal látványosan megnövekedtek, megváltásukat a főváros már az 1910-es évekre célul tűzte ki. A községesítés azonban a megváltáshoz szükséges pénz hiánya folytán elhúzódott; az MV Rt.„ létesítményei 1914-ben, a BÁV Rt. berendezései pedig 1918-ban kerültek a főváros tulajdonába. Már a megváltásokat megelőzően létrehozta a főváros saját áramszolgáltató üzemét. A Kelenföldi Erőmű építése 1912 augusztusában kezdődött, és mai mértékkel mérve is rövid idő elteltével, 1914 júliusában lépett üzembe 10 000 kW teljesítőképességgel és közel 200 km hosszú kábelhálózatával. Műszaki paraméterei az akkor ismert legfejlettebb technika szintjén álltak. A generátorok 10 kV üzemfeszültségű 3 fázisú 50 periódusú váltakozó áramot termeltek. Az erőműből kiinduló 9 db 10 kV-os kábel feszültségszintje lényegében ma is megegyezik a főváros középfeszültségű elosztóhálózatának feszültségszintjével. Az első világháború éveiben az Elektromos Művek is üzemi katonai parancsnok felügyeletével működött. Az erőművek üzemeltetését súlyosan érintő szénhiány miatt állami intézkedések korlátozták a fogyasztók igényeinek kielégítését. Ezek limitálták a fogyasztás mennyiségét, az alkalmazható égők teljesítményét, a közvilágítást, az üzletek, vendéglők megvilágítását stb. A fogyasztók számbeli növekedése folytán ezek a korlátozások mégsem eredményezték az értékesített összes villamos energia látványos csökkenését. A katonai behívások miatt nagy számban dolgoztak orosz hadifoglyok az üzemekben. Ezekben a nehéz években számottevően kifejlődött a vállalat dolgozóinak ellátását célzó szociális rendszer. Szervezett gondoskodással segítették az élelmiszerellátást, e célból még saját kertgazdaság is létesült. Támogatásban részesültek a hadbavonult dolgozók családjai is. 1916-ban hozta létre a vállalat saját nyugdíjintézetét. A BÁV Rt. létesítményeinek 1918. évi megváltásával az egész budapesti villamosenergia-szolgáltatás fővárosi kezelésbe került. Ez azonban leginkább csak könyvviteli és egyéb gazdasági kérdésekben volt tényleges egyesítés. A villamossenergia-szolgáltatás egységes rendszerének kialakítását csak évtizedek múltával fejezték be. Az egyenáramú, egyfázisú és háromfázisú rendszereket továbbra is külön kellett kezelni és üzemüket irányítani. Az új elnevezésű vállalat, Budapest Székesfőváros Elektromos Művei kezdeti működéséhez az első világháborút követő válságos évek is nehéz feltételt jelentettek. A háborús vereség, az ország területének jelentős megcsonkítása, belső forradalmak, az antant hatalmak gazdasági blokádja, az egyre növekvő infláció megbénította a termelés és az ellátás teljes rendszerét. Szén- és anyaghiány további kényszerű intézkedéseket váltott ki a vállalat szolgáltatói tevékenységében. Működőképessége és belső szervezeti kapcsolatai azonban megmaradtak, s ez a szervezet mindig arra törekedett, hogy az adott feltételek mellett elérhető legjobb teljesítményt nyújtsa a fogyasztók ellátásában. Az újrarendeződés az 1920-as évek elején a villamosenergiaigények látványos növekedését eredményezte. 1920-ban kereken 20 000 lakóépület volt Budapesten, s ezek alig több mint felében volt villanyvilágítás. Az 1930-as évek közepére másfélszeresére gyarapodott a fővárosi lakóépületek száma, és ezek 9/10-ed része volt villamosítva. Gyors növekedésnek indult az ipari termelés, bővült a villamos közlekedés, s a szolgáltató ágazatok is mind nagyobb villamosenergia-igénnyel jelentkeztek. A főváros irányító szerveivel együttműködve az Elektromos Művek részletes, több évre szóló programot dolgozott ki termelő és elosztó berendezésinek fejlesztésére, abból a célból, hogy a fogyasztók igényeit gazdaságosan kielégítse. Ennek a "gazdaságosítási programnak" végrehajtása megfelelő bővítés útján alkalmassá tette a Kelenföldi Erőművet az egész főváros villamosenergia-igényének kielégítésére úgy, hogy a régi telepek már csak a téli csúcsterhelés idejére maradtak üzemben. Kelenföldön 30 kV-os kapcsolóberendezés létesült. Megépült a 30 kV-os főelosztóhálózat a főváros fogyasztói csomópontjaiban elhelyezett 30/10 kV-os transzformátorállomások táplálására. Jelentős teljesítményű forgó átalakítók felállításával lehetővé vált, hogy az egyenáramú hálózatot kelenföldi árammal táplálják. Megfelelő transzformációval megoldást nyert a régi egyfázisú hálózat 10 kV-os háromfázisú hálózatról való táplálása is. (folytatjuk) Kaszás István