Élelmezési Dolgozó, 1975 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

1975: A NŐK NEM ÉVE Jó tapasztalatok Csongrádban A megyebizottság mellett működő nőbizottság összegezte az ÉDOSZ elnökségének 1970- ben, a nőpolitikai határozat végrehajtására hozott irányel­veit és a következőket állapí­totta meg: A Csongrád megye élelme­zésiparában a női munkavál­lalók száma fokozatosan nőtt és 1973. végére elérte az 50,2 százalékos arányt. Van olyan vállalat is, mint a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat, ahol a nők aránya 73 száza­lékos, a Szegedi Konzervgyár­nál, a Szentesi Baromfifeldol­gozó Vállalatnál és a tejipari vállalatnál is meghaladja a 60 százalékot. A vizsgálat megál­lapította, hogy a határozat megjelenése óta két fontos do­logban sikerült előrelépni a megyében. Az egyik az a kedvező szem­léletbeli változás, amelyet ta­pasztalni lehet a gazdasági és szakszervezeti­ vezetőknél a nők megbecsülésében és elis­merésében. A másik nagyon fontos eredmény, amelyet el­értünk az, hogy néhány év alatt, sokat léptünk előre a nők politikai képzésében, első­sorban azzal, hogy nagy szám­ban tudtuk őket bevonni a szakszervezeti, politikai okta­tásba. Megvizsgálta a megye­­bizottság azt is, hogy a szak­­szervezeti alapszervezetekben, illetve középszervezetekben hogyan alakult a nők részvé­teli aránya. Ez azt mutatta, hogy a megválasztott bizal­miak közül a nők száma elér­te az 50 százalékot, azonban a szakszervezeti bizottságoknál, illetve tanácsoknál ez a szám 36 százalékban realizálódott. A női munkavállalóink nagyszerűen állnak helyt a ter­melésben is. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a megyében le­vő több mint 4000 szocialista brigádtag között 2000 nődolgo­zó van. Megyénk nődolgozói még most is büszkék arra, hogy a Szegedi Konzervgyár női brigádja nyerte el a megye legnagyobb kitüntetését, az Ál­­lami Díj 111. fokozatát. A bi­zottság megállapította azt is, hogy néhány szakszervezeti bi­­zottságun­knál, így a Gabona­felvásárló és -Feldolgozó Vál­lalatnál az eddigieknél jobban kell segíteni és támogatni a női szocialista brigádok munká­ját. Ma már a nők legalacso­nyabb órabére is 8,20 Ft körül alakul, ami több mint 1500 Ft-os havi keresetnek felel meg. A Szentesi Baromfifel­dolgozó Vállalatnál 1973-ban a nők általi végzett munkakö­rökben 1,5 százalékos többlet­­bérfejlesz­tésit hajtottak vég­re. Szakszervezeti és gazdasági vezetőink következetesen arra törekszenek, hogy az anyag­­mozgatás fokozatos gépesítésé­vel mentesítsék a nőket a ne­héz fizikai munka alól. Ennek érdekében állították üzembe a Szegedi Konzervgyár folyama­tos sterilizálóját, a haldarabo­ló gépet. A Szegedi Paprik­a­­feldolgozó Vállalatnál és a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalatnál növelték azoknak a munkahelyeknek a számát, ahol a nők ülve dolgozhatnak. A Szegedi Vágóhíd nagybe­ruházása során új öltözők, für­dők, valamint korszerű étte­rem és konyha épült, ezzel is javítva az üzemellátás helyze­tét. Rendszeressé vált üzemeink­nél, hogy gondoskodnak a többgyermekes és gyermeküket egyedül nevelő anyák helyze­tének könnyítéséről. Azt is el­értük, hogy a SZOT- és válla­lati üdültetésben közel 60 szá­zalékos arányban vesznek részt a nők. Az 1974/75-ös ok­tatási évben a beszervezett 3000 fő hallgató közül 1650 nő­dolgozó. Ez a hallgatók 55 szá­zalékát jelenti. Úgy érezzük, hogy ennek kedvező hatása később fog érződni a nők po­litikai aktivitásában. A megyé­ben naponta 1400 fő jár be vi­dékről, ezeknek nagy többsége nő. Arra t­örel­edjünk,­­­hogy­­ a bejáró nődolgozók , politikai képzését is megjavítjuk, ezért a Szegedi Konzervgyár párt-, gazdasági és szakszervezeti ve­zetésével egyetértésben 500 fő bejáró dolgozó — meghosszab­bított reggeli időben történő — politikai képzését végezzük. Ezenkívül 12 politikai iskolát szerveztünk, ahol 250 fő be­járó dolgozó részesül képzés­ben. Ezzel elértük, hogy a be­járó munkások 50 százalékát be tudtuk vonni az alapfokú politikai oktatásba. A meglevő négy üzemi klub mellé a kö­zeljövőben átadásra kerül a tejipari vállalat, valamint a délalföldi pincegazdaság új klubhelyisége is. Ezzel az üze­mi klubok száma hatra emel­kedik. A nők politikai képzése mel­lett az általános műveltségük, iskoláztatásuk is fontos feladat. Nyolc üzemünknél szerveztek szakmai oktatást, amelyen 210 hallgató végzett, közülük 100 nő volt. Az elmúlt oktatási év­ben hat üzemünkben szervez­tek kihelyezett általános iskolai tagozatot. Ezeken, valamint a területi iskolákon összesen 145 fő végezte el az általános is­kolát. Ezeknek zöme fiatal. A megye öt üzemében épí­tettek saját erőből kispályát. Minden évben nagy gondot okoz vállalatainknak a dolgo­zó nők gyermekeinek óvodai és bölcsődei elhelyezése. Mind­össze két üzemünk rendelke­zik bölcsődével, illetve napkö­zivel. A Szegedi Konzervgyár, ahol a férőhely 60 és a Szen­tesi Baromfifeldolgozó Válla­lat, ahol 45 fő. Az óvodai gon­dok enyhítése céljából minden üzemünk szervezett kommu­nista szombatokat és ezek pénzbeli értékét, több mint 700 ezer forintot felajánlották az építkezések elősegítésére. Az Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat nagyberuházása során megtervezték egy új óvoda és bölcsőde építését is. Szakszer­vezeti bizottságaink egyre na­gyobb figyelmet fordítanak a gyermekgondozási segélyen le­vő nőkre is. Már több­ helyen­­elértük, hogy összehívják az asszonyokat és tájékoztatják őket az üzem eredményeiről és gondjairól. Csikós Mihály Az igazgatónő — Mindennek az őszinteség az alapja. Feleslegesnek tartom az olyan értekez­letet, megbeszélést — különösen szak­mai téren —, ami nincs megalapozva — mondta Kardos Ernőné, a Békéscsa­bai Konzervgyár igazgatónője. 1957. július 14-én került Szegedre a konzervgyárba. Akkor végezte el Ödé­nában (Szovjetunió) a konzerv- és hű­tőipari mérnök—technológus szakot. Au­gusztusban már gyártásfelelős. 1961-ben átjött az épülő Békéscsabai Konzerv­gyárba. Feladata itt­ a gyártáshoz szük­séges szakemberek képzése volt. Ezt kö­vetően főtechnológus lett, de a fiatalok képzésével, a szakoktatással tovább is foglalkozott. 1964 őszétől beosztása: ter­melési osztályvezető. 1974-ben kinevez­ték a gyár igazgatójának. Két gyermeke van. Igyekszik úgy kezdeni minden nap­ját, hogy eljusson az üzemrészekbe a munkásokhoz. Úgy mondja, ott sok őszinteséget kap. — Csak az a baj — mondja —, hogy az igazgatónak kevés ideje jut a köz­vetlen termelésben való részvételre. Ezért is tartom a termelési osztály­ve­zetést a világ egyik legszebb beosztásá­nak. Ott az ember nap mint nap látja, érzékeli munkája eredményét, együtt van a munkásokkal, és ez olyan sok örömet tud adni, amit szinte semmi nem pótol. Amikor terveiről, elképzeléseiről kér­dezem, így válaszol: — Úgy szeretnék dolgozni, hogy azok a vezetők, akik az igazgatói beosztásra alkalmasnak véltek ne csalódjanak ben­nem. A gyár élére új vezetés került, szeretném, ha ez nem okozna még át­meneti törést sem a kollektíva életé­ben. A gyerekeimet szeretném úgy ne­velni, hogy megértsék: mindig a saját munkájukból kell megélniök. 1967-ben a műszaki egyetemen élel­miszer- és hűtőgépész mérnök-tanári diplomát szereztem. Elvégeztem a mar­xista-leninista 4 éves szakosítót Örö­möm telik a tanulásban, egy jó vizsga nekem további erőt ad a munkához. Most elhatároztam, hogy megtanulom a német nyelvet. N. J. A bizalmi asszony A kongresszusi versenyben napon­ta harminchatezerötszáz palack megy át a kezükön és kerül tölt­ve, címkézve, szépen csomagolva a va­gonba. A HUNGAROVIN borpalacko­zó-üzemének Béke szocialista brigádjá­ban dolgozik az üzemrész szakszervezeti bizalmija, Horváth Imréné. Örömmel mutatjuk be őt olvasóinknak. Fejes Géza szb-titkártól tudom meg, hogy Horváth Imréné, a vállalat három­szoros kiváló dolgozója, és amikor 1972- ben párttag lett, a taggyűlés a szakszer­vezetben végzett munkáját is nagyra ér­tékelte. Kívánságára előbb ejtsünk néhány szót a szívéhez oly közel álló brigádról, a szűkebb kollektíváról. A Béke szocialista brigád a bronz és az ezüstplakett után sokszor kiérdemelte az aranyat is. 1973- ban a vállalat kiváló brigádja címet is elnyerte. Nagyszerű brigád vezetőjük, Mayercsák Józsefné, a Munka Érdem­rend bronzfokozatát is megkapta, erre valamennyien büszkék. Brigádjukba nem könnyű bekerülni, de viszont akit párt­fogásukba vesznek, azt megtanítják ala­posan a munkafogásokra, a technológiai rendre, bevonják a politikai oktatásba. Oda érdemes járni, hiszen Kiss László termelési főosztályvezető tartja. Az új tagokat is viszik magukkal, az óvodabő­vítő társadalmi munkába, a véradásra is, de társuk lehet az országjáró kirándulá­sokon is. Legutóbb a Mátrában jártak, autóbusszal. Szeretik és védik egymást. A töltővonal balesetveszélyes munka­hely. Aki nem viseli a védőfelszerelést, azt a kollektíva is bünteti. Az állami bőr­ipar 25 éves évfordulójára vállalták, hogy egy újítást adnak be. Beteg társaikról sem feledkeznek meg. Legutóbb Né­meth Jánosnét, Sándor Ferencnét és Eipl Istvánnét látogatták meg a kórházban. Horváthné bizalmiként szakszerve­zeti csoportja gondjait is magára vál­lalja. Legutóbb a kollektív szerződés tárgyalása során csoportja támogatásá­val elérte, hogy a munkahelyükhöz kö­zel egy kis étkezőhelyiséget alakítsanak ki és a vállalat alkotmányában rögzít­sék, hogy ezután a tíz perc reggeliző idő a munkaidőn belül legyen. (A pszicholó­gusok és ergonómusok dolga lenne kide­ríteni, hogy ugyan tíz perccel csökkent a munkaidő, mégis növekedett a teljesít­mény!) Torma Pál EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK! Elhunyt Száraz István Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Száraz István elvtárs, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja, szak­­szervezetünk volt titkára 1974. december 11-én tragi­kus hirtelenséggel, szívtrombózis következtében elhunyt. ÉLELMEZÉSIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE ELNÖKSÉGE­­ Száraz István elvtárs Bu­dapesten, 1911. április 8-án született. Már korán, alig 12 évesen megismerte a sütőipari munkások sanyarú életét. Munkáscsaládban született a munkásnak. Nehéz időszak volt ez fiatalsága idején, szá­mos esetben a napi fáradsá­gos munka „jutalma” alapos verés volt. Ezért is szökött meg első munkahelyéről. Ti­zennyolc esztendős sem volt, amikor először találkozott a Horthy rendőrség kardlapjá­val, résztvevőjeként a város­ligeti nagy munkástüntetés­nek. Az 1930-as évek dereká­tól elvtársait, barátait segítet­te, a lebukottakat, a Vörös Segély bélyegeinek terjeszté­sével. Nem egyszer került összetűzésbe a Horthy fasiz­mus évei alatt a munkások el­nyomóival. 1931-ben kommu­nista tevékenység miatt töb­bekkel együtt letartóztatták. Harcos és küzdelmes élet­­utat járt be. Élete — mint má­soké — hídként ívelte át a múltat és jelent. A felszaba­dulás után számos fontos tisztséget töltött be, nyugdíja­zásakor szakszervezetünk tit­kára volt. Az új társadalmat építő, történelmet formáló munkában az élelmezési ipar dolgozóinak tradícióihoz hűen elévülhetetlen érdemeket szer­zett. Talán ezért is nem képe­sek szavaink kifejezni, méltat­ni azt az utat, amelyet Szá­raz István elvtárs erős hittel és töretlen akarattal végigjárt. Munkásságáért többször ré­szesült magas állami kitünte­tésben. Száraz István elvtárs mindig igaz ügyért harcolt, mások javára cselekedett. Erejét osz­tályhűségéből, világnézetéből merítette. Sohasem felejtette el honnan jött és kiket szolgál. Szívében helye volt minden­kinek, de különösen a fiatalo­kat szerette, tanította és ne­velte őket. Mindig­­ ott volt, ahol segítségre volt szükség. Nyugdíjasként is dolgozott, láthattuk őt a tanácstermek­ben és sportpályákon egyaránt. Szíve a Fradi-pályán szűnt meg dobogni. Száraz István elvtárs emlé­két kegyelettel megőrizzük. Fokozott gondoskodás a kismamákról A központi vezetőség mun­kavédelmi és szociálpolitikai bizottságának legutóbbi ülésén megvitatásra került Szabolcs és Baranya megye élelmezés­ipari dolgozóinak üzemegész­ségügyi ellátása, a táppénzes helyzet alakulása, valamint Bács megye jelentése a gyer­mekgondozási segélyt igénybe vevő édesanyák számáról. Bács megye élelmezésipari üzemeiben a dolgozói létszám 12 463 fő. Ebből 54,4 százalék a nődolgozó. Az elmúlt hét év alatt a szülő nők és a gyer­mekgondozási segélyt, igénybe­ vevők száma — az átmeneti megtorpanásától eltekintve — ugrásszerűen emelkedett. A szülő nők száma 1967. év­hez viszonyítva csaknem meg­duplázódott, a gyermekgondo­zási segélyen lévők száma pe­dig a tízszeresére nőtt. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevők túlnyomó több­sége — a vizsgált hároméves időszakban — 1600 forint alat­ti átlagkeresettel rendelkezett. Vállalataink csak igen kis részben (1973-ban 54 anyának) tudták biztosítani az un. 13. havi díjat, anyagi fedezet hiá­nyában. A szakszervezeti bizottságok kapcsolata a kismamákkal az utóbbi években jelentős fejlő­désen ment keresztül. Kezdet­ben, a segélyezésen túl, alig jutottak el hozzájuk. Ma már a kapcsolattartás széles skálá­ja megtalálható, így többek között: rendszeres tájékoztatá­suk a vállalat életében végbe­ment fejlődésről, változásról, évenként megrendezett kisma­ma-találkozók stb. Ehhez a munkához igen komoly segít­séget nyújtottak a nőbizottsá­gok és a szakszervezeti akti­visták. Az szb-k és a vállalatok gaz­dasági vezetői különös figyel­met fordítanak a gyermekgon­dozási segélyről visszatérő kis­mamák munkahelyi beilleszke­désére. Ezért is mondható el, hogy probléma e téren egyet­len alapszervezetnél sem me­rült fel. A bérezéssel kapcso­latban is kedvező a helyzet. A kismamák — visszatérésük után — minden esetben meg­kapták a három év bérfejlesz­tését. Az utóbbi két évben már értesítik a kismamákat az alapbér emeléséről is. Továbbra is gondot okoz azonban a megyében, hogy igen sokan nem végezték el az általános iskola nyolc osztá­lyát­. (A dolgozó nők 27,6 szá­zaléka.) Kedvezőtlen a helyzet a szakmunkásképzésben való részvételnél is. A munkába visszatérők gyermekeinek bölcsődébe, óvo­dába történő elhelyezése — a végrehajtott fejlesztések elle­nére is — csak többle­tférőhe­­lyek beállításával oldható meg. Több gyermekintézményben a férőhely kihasználtsága meg­haladja a 120—150 s­ ü gy^iatot. A kedvezményes üdülés költségeiről olyan hagyománya van ma már társadalmunkban az üdültetésnek, amellyel joggal büszkélkedhetünk. A szakszer­vezeti üdültetés szocialista tár­sadalmunk egyik alapvető vív­mánya. A szakszervezeti üdültetés­ben résztvevők száma 25 esz­tendővel ezelőtt még a 100 ez­ret sem érte el, most évente 375 ezer dolgozó részesülhet kedvezményes üdültetésben, s töltheti szabadságát az ország legszebb tájain. A szervezett dolgozók üdültetési díját 1967- ben szabályozták. Akkor a be­utaltak a teljes költség 30 szá­zalékát térítették. Az elmúlt hét év során ez az arány meg­változott oly módon, hogy a dolgozók hozzájárulása a tel­jes költségnek mindössze 20 százalékát fedezi. A szakszervezeti kedvez­ményes üdültetés helyze­tével, s ezzel összefüggés­ben a térítési díjak diffe­renciálásával a SZOT el­nöksége 1974. szeptember 2-án foglalkozott és hatá­rozatot hozott. Az EDOSZ elnöksége 1974. december 17-én fogadta el a szakmai irányelveket a diffe­renciált üdülési térítési díjak bevezetésével kapcsolatos fel­adatoknál. A napi 18 forintos térítési díj megállapítása óta nagymértékben javult az üdü­lők minősége, a szolgáltatás színvonala. Bővültek a kultu­­rális, szórakozási lehetőségek, az étkeztetés. Ezzel egyidejű­leg azonban a különböző üdü­lők között jelentős színvonal különbségek alakultak ki. Ezek nem fejeződtek ki az egységes térítési díjban. Ezért az új rendelkezés — 1975. ja­nuár 1-től — három csoport­ba sorolja az üdülőket, s en­nek megfelelően három térí­tési díjat határoz meg. Az első csoportba tartoz­nak mindazok a gyógy- és egyéb éves, időszakos, üdülők, amelyekben a szolgáltatás színvonala az átlagosnál magasabb, az épületek modernek. A térítési díj ezekben az üdü­lőkben a napi 18 forintról 36 forintra emelkedett. Az állami támogatás összege 1 100 forint. A második csoportba tar­tozó átlagos színvonalú üdülőknél a napi 18 forint­ról 24 forintra emelkedett a térítési díj. Az állami támogatás összege 1 268 forint. A harmadik csoportban, az u. n. ,,C” kategóriás épületekben nem változott a térítési díj. Az állami támogatás összege itt 1 352 forint. A külföldi csere- és hajó­üdülés részvételi díja ugyan­csak napi 18 forinttal növeke­dett. Azonban még így is rend­kívül kedvezményes ez az üdülési forma, hiszen például a hatnapos al-dunai hajóút ára 1 100, a moszkvai, repülőgépes programé 1 850, a bécsi kirán­dulásé pedig 1 320 forint lesz! Nem változott a térítés ösz­­szege az üdülő szanatóriumi beutalóknál, a szakmunkás ta­nulóknál (akár csoportos, akár családos üdültetésben vesz részt a gyermek), valamint az ifjúmunkásoknál és főiskolá­soknál. A népesedéspolitikai hatá­rozatból következően olyan családoknál, ahol három vagy ennél több önálló keresettel nem ren­delkező gyermek üdül, a szülőkön kívül csak két gyermek után kell téríté­si díjat fizetni. A szakmai szakszervezetek­re, az üzemi, a munkahelyi szakszervezeti bizottságokra az elosztásnál, a szociális támo­gatás megállapításánál az ed­diginél nagyobb feladat vár. Elsőrendű cél annak elérése, hogy az alapszervezet­­beuta­lójegyeinek 60—65 százalékát fizikai dolgozók kapják. Ér­vényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a szakszervezeti kedvezményes üdültetés a jó munka jutalma legyen. 1975-től néhány kísérleti intézkedésre is sor kerül a szakszervezeti üdültetés­ben. Ilyenek: 1. Elő- és utószezonban né­hány — erre a célra kijelölt — üdülőben biztosítsák a gyermekgondozási segélyben részesülő anyák és gyerme­keik — 6 hónapos koruktól — együttes üdülését. 2. Mátrafüreden lesz a nász­utasok üdülője, ahol az eskü­vőkhöz igazodva, szombaton váltanak a turnusok. 3. A nagycsaládosok gond­jain igyekszik enyhíteni az az intézkedés is, hogy egyes gyer­meküdülők váltását összhang­ba hozták az ugyanabban a helységben levő felnőtt és családos üdülő váltási napjá­val. Pokrovenszky Istvánná

Next