Élelmezési Dolgozó, 1980 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Ember és kenyér könyvvel lepte meg — helyesebben ajándékozta meg — Marosán György az olvasót mert hiszen meglepetésről korábbi könyved után aligha lehet szó. Ám kissé megtévesztő a cím, mert a könyv lényegében szakszervezetünk vázlatos története a kezdet kezdetétől: az elődszakszervezetek, a cukrászok, a húsosok, a molnárok és mindenekelőtt a sütőmunkások történelmi útjának leírása, majd az egyesülés után szakszervezetünk részételének ismertetése országépítésben, a népi demokrácia erősítésében, s az azóta megtett út bemutatása — s végül a jövő előrevetítése. E komoly és felelősségteljes vállalkozásnak megfelelően a mértéktartó értekező hangnem elüt Marosán elvtárs előző könyveinek sodró lendületű, szenvedélyes stílusától. A lírai hangzású cím mégsem a szövegtől függetlenül került a kötet élére. Mert noha a szerző tartja magát nyilvánvaló céljához, a történeti út bemutatásához, mégis — a történelmi fejlődésbe ágyazva —, aligha írtak szebben az ősidők élelmiszeréről, kenyeréről, mint e könyv első fejezetében. S a kenyér himnuszát halljuk akkor is, amikor már a kenyeret előállító egykori póklegények verejtékes munkájáról, az újkor rabszolgáinak, az ipari jobbágyoknak az életéről olvasunk. Nyílt szavak ezek, amelyek egyben többé-kevésbé jellemzőek voltak valamennyi élelmezési dolgozó helyzetére, munkájához, munkája eredményeihez való viszonyára. Következik a szerző törekvéséből, hogy a mozgalmat ne szakítsa el az ipar fejlődésétől, s a megfelelő helyeken mindig rámutasson: hogyan, milyen termelési feltételek mellett, milyen eszközökkel alakították át az ipar munkásai — megint elsősorban a sütőmunkások — a mezőgazdasági termékeket emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerré. A könyv nagy erénye az a tágasság, amely a magyar munkásmozgalom egyik — nem is legmeghatározóbb, a nagyrészt kisiparhoz kötődött — osztagának történetével úgy foglalkozik, hogy nem szakítja ki a nemzetközi összefüggésekből sem. Ezért nem hat erőltetettnek, sőt a tárgyalási módszerből egyenesen következik, hogy utolsó fejezetében a nemzetközi szakszervezeti mozgalomhoz jut el. Nemcsak hozzánk szól, hanem a munkásmozgalom minden résztvevőjéhez, a jelenhez éppúgy, mint a jövőhöz, harcba hív, óv, és figyelmeztet: a munkásosztály legnagyobb kincse sorainak egysége. A győzelem megszerzésének, megtartásának ez a legfőbb feltétele, hatalmas országépítő erő. Az idestova évszázados szakszervezeti küzdelem tanulsága továbbá, hogy a munkások egységének, harcának sikere mindenekelőtt a munkahelyen, az üzemekben dől el. S e harc központi alakja a bizalmi, aki szakmai és társadalmi munkája alapján vívta ki társai bizalmát, szerzett tekintélyt a vezetők előtt. A szakszervezeti mozgalom harca, a munkaidő-csökkentésért, a bérekért, a munkakörülmények javításáért, a vasárnapi munkaszünetért, s a lépésről lépésre elért eredmények minden szociográfiai leírásnál beszédesebb képet adnak az ipar munkásainak akkori kiszolgáltatottságáról, amelyen csak a súlyos harcok árán enyhíthetett. E harcok jelentős állomása volt, amikor a sütőmunkások és a cukrászmunkások 1940- ben, a háborús viszonyok ellenére elérték a teljes vasárnapi munkaszünetet, s ezzel megszűnt a munkásosztály többi részétől való hátrányosan megkülönböztető, megalázó helyzetünk. S jegyezzük meg, amiről a könyv nem szól, hogy ennek kivívásában kiemelkedő szerepe éppen Marosán Györgynek, az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége akkori főtitkárának volt. A történet írója a vázolt időszak nagy részében maga is — jól tudjuk — aktív részese volt a mozgalomnak. Közvetlen tapasztalatokra is támaszkodik, amikor kiemeli a kulturális munka jelentőségét a szakszervezeti munkában, munkások felvilágosításában, nevelésében. Nem véletlen tehát, hogy már az első fejezetek egyikében foglalkozik a mozgalom és a kultúra kapcsolatával, és ez az összefüggés végigvonul az egész íráson. Sokszor, sokféleképpen tér vissza például az élelmezésiek dalkarára, amely nehéz időkben a mozgalom bázisa volt, ahol az üldözés közepette új erőt gyűjthettek, s amely időnként a szervezés központjává vált. S a dal, az ének közelebb hozta a munkásokat az emberiség nagy szellemeinek alkotásaihoz. Nevelt, művelt, kultúrát terjesztett. S a kulturált munkás mind többre vágyott, mind többre volt képes, minden tekintetben magasabb színvonalat képviselt. Jobban megértette a nagy társadalmi összefüggéseket, helyesebben értékelte helyzetét a világban. A szakszervezeti mozgalom harcát Marosán elvtárs nem korlátozza gazdasági követelésekre, hanem a valóságnak megfelelően politizáló szakszervezetnek mutatja be az élelmezésiek mozgalmát. S valóban majd mindegyik szakszervezet a munkaadókkal folytatott nyílt harcát rendszerint összekötötte a hatalom, a rendszer elleni illegális, féllegális küzdelemmel, ami a sok kudarc ellenére sem volt hiábavaló. E vonatkozásban a kiemelkedő szerepet töltött be: az élelmezésiek dalárdája, amire a könyv bőven utal, de a cukrászmunkások kultúrgárdája is, amiről itt sajnálatosan nem esik szó, de amelyre a függetlenségi mozgalomról szóló, úgyszólván valamennyi írás, dokumentum hivatkozik. A sűrített tárgyalási mód azonban mégsem tette lehetővé, hogy a szerző a munkásosztály egységéért folytatott küzdelmet mindenkor elég következetesen összefüggésbe hozza a két munkáspárthoz, s azok egymáshoz való viszonyával. Így nem domborodik ki elég markánsan, az egységnek mindenkori tartalma, irányultsága, az, hogy nemcsak a munkaadók elleni harcban, hanem az ellenzőivel szembeni küzdelemben jött létre, vált tartóssá, szélesítette a mozgalom tömegbefolyását. A krónikás, véleményünk szerint éppen azért, mert olyannyira előtérbe helyezi a munkásosztály egységét, helyesen járt volna el, ha rámutat: volt időszak, amikor a kommunisták és szociáldemokraták egymást tekintették politikai ellenfélnek, amikor kölcsönös előítéletek nehezítették az együttműködést, ami kihatott a szakszervezeti munkára, rányomta bélyegét az egységért folytatott küzdelemre is. S amikor a III. Internacionálé VII. kongresszusa szellemében a szakszervezetekben — nem mind aégyben azonos mértékben és időben — felülkerekedtek az egység hívei, meg kellett küzdeni a legális SZDP-n belül az egységet fékező irányzatokkal. De amikor a háborús események hatására az ország függetlenségének védelme előtérbe került, az SZDP-ben az egység hívei jelentős erőre tettek szert, az élelmezési szakszervezetekben , mindenekelőtt a sütő- és cukrászmunkások soraiban és a két szakszervezet között ez az együttműködés már kiállta az évek próbáját. A szakszervezet élén az egység hívei állottak, akiket a tagság egyértelműen támogatott. Fájdalmas pont, s csak a rövidségre való törekvéssel magyarázható, hogy Marosén elvtárs a népfronttal kapcsolatban meleg szavakkal emlékezik meg Franciaországról, de nem említi Spanyolországot, ahol a népfront 1936 elején ugyancsak győzelmet aratott, s amelynek védelmében az ezernyelvű egyszínű brigádba az élelmezési szakszervezetből hárman, a cukrászoktól hatan vettek részt; közülük hatan mindörökre ott nyugosznak a spanyol földben. Nemcsak a spanyol népért, hanem magyar sorstársaik, népünk szabadságáért is harcoltak. Nevük márványtáblába vésve, aranybetűkkel ragyog a fasizmus elleni harc többi mártírjai között szakszervezetünk székházának bejáratánál. Marosán elvtárs e kis könyvben roppant nagy anyagot igyekszik átfogni, így elkerülhetetlenek bizonyos hézagok, főleg — de nem kizárólag — az egyes szakszervezetek bemutatásában a különböző időszakokban, másfelől az eseményeknek — még a résztvevők által is — sokszor nehezen követhető torlódása. Ez a szép könyv a szakszervezeti mozgalom, a szakszervezeti harcok ismertetésével, hagyományok élesztésével fontos mozgósító szerepet tölt be. Márpedig önmagunk gyengítése lenne, ha lemondanánk erről az erőről, ha elhanyagolnánk a mai uralkodó osztály, a munkásosztály és szervezetei korábbi harcainak, áldozatos helytállásának felmutatását, ha nem törekednénk arra, hogy e harcok — tanulságaikkal együtt — beépüljenek az egész nép tudatába, nemzeti történelmünk lelkesítő, fényes hagyományaként. Ha a korábbi forradalmak előkotorták a múltból azokat az elemeket, amelyek folytatóiként tüntethették fel magukat, nekünk, a valóban meglevő tisztes múltat, amellyel csak büszkélkedhetünk, sokkal indokoltabb nemzeti közkinccsé tenni. Ezért szolgálat minden, a múlt harcait bemutató törekvés. A szerző szavaival: „A történelem nélkül nem ismerhető meg, nem érthető helyesen sem a nemzeti keretek között folyó mai harc értelme és célja, sem a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom világméretű harca, amelynek mi részesei vagyunk. Mert nemcsak a múlt vagyunk, hanem a világtörténelmi jövő is.” Fonó György Vezetői látogatások Balogh Károlyné főtitkár a Kaposvári Húskombinát ünnepélyes avatásán vett részt Orbán Józsefné titkár. Békés megyei SZMT-nél az ÉDOSZ vállalatainak munkaerő helyzetéről tárgyalt. Kulcsár Mátyás titkár és Szilágyi László osztályvezető Borsod megye néhány üzemében látogatást tett Megbeszélést folytattak a Szerencsi Csokolédagyár, a Sátoraljaújhelyi Húsüzem gazdasági vezetőivel, a Sütőipari Vállalat és a Dohánygyár gazdasági és szakszervezeti képviselőivel. A megbeszélések során részben tájékoztatást adtak az 1980. évi közgazdasági szabályozók módosításai várható konkrét hatásáról, a szakszervezet termelést segítő tevékenységének növekvő feladatairól, és az üzem- és munkaszervezési kérdésekről, valamint a Sütőipari Vállalat vonatkozásában a minőségjavításra kapott többlet bérkeret felhasználásának első tapasztalatairól. Vanek Béla osztályvezető Tatabányán nagyaktíva ülésen vett részt. Pratsch Vilmos osztályvezető Gyöngyösi Húsipari Vállalat szb-titkárával, a gazdasági, szociálpolitikai, munkavédelmi helyzetről tájékozódott A Kőbányai Sörgyárban az szb-vel és a gazdasági vezetés a munkavédelemmel kapcsolatban folytatott megbeszélést. Háber Sándor alelnök a Kaposvári Húskombinát ünnepélyes avatásán vett részt Szollár György osztályvezető a Nagyatádi Konzervgyárban aktíva értekezleten találkozott a gyár szakszervezeti tisztségviselőivel, aktivistáival. Látogatást tett a BULIV kecskeméti üzemében, és a Középmagyarországi Pincegazdaságnál, ahol kulturális agitációs és propagandamunka kérdéseiről tájékozódott A Nagykőrösi Konzervgyárban megvalósulnak a célprémiuverseny céljai Még az év utolsó hónapjában, napjaiban is számoltak, számítgattak a Nagykőrösi Konzervgyár vezetői és dolgozói, mert elérhető a cél, az éves terv teljesítése. A II. félévet rendkívüli hátránnyal kezdték. A zöldborsó hiánya több mint 100 millió forintos kiesést okozott. Kedvezőtlen volt az őszibarack, sárgabarack, a szilva termés, a zöldbab, a zöldparadicsom kínálat és begyűjtés. Az említettek közül jó néhány exportra szánt termék lett volna. Ilyen körülmények között ült össze a vállalat gazdasági, mozgalmi vezetése és beszélte meg a dolgozókkal augusztus első napjaiban a tennivalókat. A nagy hátrány ellenére bíztak önmagukban, meglátták a lehetőségét annak, hogy az eredeti vállalati elképzelés teljesíthető és ezzel köszönthetik a párt XII. kongresszusát, hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját Augusztustól a jó nyersanyagfelfutás, a megfelelő vállalati stratégia és taktika meghozta gyümölcsét. Az évi 1 milliárd 542 millió forintos terv teljesítése biztosított, állapította meg a szakszervezeti bizottság november végi ülésén, amikor áttekintette az üzemek közötti munkaverseny, a szocialista brigádok éves vállalásainak időarányos teljesítését. A szakszervezeti bizottság az elért eredményt elsősorban a kollektív munka gyümölcsének tekinti, a dolgozók áldozatvállalásainak tulajdonítja. Sok szabadidőről kellett lemondani, több vasárnapi munkát kellett vállalni. — Nagyszerű ott élni és dolgozni — hangsúlyozza a szakszervezeti bizottság — ahol az eredményekben és gondokban benne van minden dolgozó, minden kollektíva, minden üzem erőfeszítése, jó munkája. Kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben magasra tették a mércét. Bíztak annak sikerében, de előre számítottak az objektív akadályokra is. A szocialista brigádok mindig ott vannak, ahol szükség van rájuk. A gazdasági és mozgalmi vezetés folyamatos információt ad, mindenki naponta tudta mit miért kell tenni, mi a legközelebbi feladat. Bizalom a dolgozók részéről — ez volt a legnagyobb hajtóerő. Bizalmat kapott a vezetés az elképzelésekhez. Ezentúl a szakszervezeti bizottság azt is lényegesnek tartotta, hogy folyamatosan ismerjék a társadalmi tisztségviselők a legközelebbi célt, a valóságos helyzetet és arra mozgósítsanak. A DH munkabizottságok sokoldalú felméréseket végeztek, alternatív javaslatokat tettek, gyors intézkedésekre hívták fel a figyelmek Az eredményesség, a siker hamar elfeledteti a gondokat, de a Nagykőrösikonzervgyár szakszervezeti bizottsága azzal is számol, hogy a jövő mindig nehezebb, arra időben fel kell készülni. Az idei évre alapozva folytatják a kongreszszusi és felszabadulási munkaversenyt 1980-ban is. Határozatban fogadták el, már most meg kell kezdeni az együtt gondolkodást a tervezők, a jövő évi munkaverseny-vállalások előkészítését. T. A né p Újítási ankét, sok tapasztalattal Csoverven híradás Jól sikerült újítási ankétra került sor az ÉDOSZ Csonigrád megyei Bizottsága, valamint az SZMT Közgazdasági Osztályának közös rendezésében. Az üzemek főmérnökei és újítási előadói, valamint az szb-k újítási felelősei előtt dr. Szilvássy Zoltán, az Országos Találmány Hivatal elnökhelyettese tartott bevezető előadást. Beszédében az újítómozgalom egyre fokozódó gazdasági jelentőségét- hangsúlyozta. Rámutatott arra, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az extenzív fejlesztés tartalék,ék egyszer s mindenkorra kimerültek, s minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy fejlődésünkben, tevékenységünkben az emberek alkotó energiájára, tudására és ötleteire támaszkodjunk. Ahhoz, hogy az újítási kedv növekedjen, sok lehetséges módszer kínálkozik. A vállalatok rugalmasabban éljenek a jogszabályok által biztosított lehetőséggel, az újítási feladattervekben az eddiginél célszerűbb és reálisabb feladatokat tűzzenek ki, s ezeket a dolgozókkal időben ismertessék. El kellene érni, hogy magasabb ösztönzőket alkalmazzanak üzemeink olyan újítások esetében, amelyek tőkés importot, energiát, vagy létszámot takarítanak meg. Arra is szükség van, hogy az elbírálás, a szervezés módszerei ne elriasszanak, hanem kedvet csináljanak az újításokhoz. Jó módszer továbbra is az „ötletnapok” szervezése. A Szegedi Szalámigyár küldöttei az újító munkát népszerűsítő propaganda anyagok, filmek hiányáról beszéltek. Többen felvetették, hogy az újításoknak az „R” alap, illetve a béralapból való díjazása nehezíti a helyzetet Lehet a vállalatnál azért is alapbért emelni, mert valaki kiváló újító. Többen sürgették a hazai élelmiszeripari gépgyártás gyorsabb és hatékonyabb fejlesztését. Az élénk vita során felvetődött az újítómozgalom minden aktuális gondja. A résztvevők sok hasznos tanácsot kaptak feladataik megoldásához, ezzel az ankét kitűzött célját elérte. lénkéről Az Egri Dohánygyárban senkinek nem kellett úgy mondani: Bárdos Józsefné. Elég volt, csak Teriké után érdeklődni, nyomban mosolygóssá váltak az arcok. Tériké a közkedvelt szakszervezeti titkár most is ide tartozik, pedig már néhány hónapja nyugdíjba vonult. Tériké nem tud haragudni — mondották. Tériké csak segíteni, cselekedni tud. Különös adottság ez, kevés embernek adatik meg ez a szép jellemvonás. S az egriek külön szerencséjére, hogy 19 esztendeig ilyen szb-titkáruk volt, s ő nevelte fel utódját is. S külön szerencséje szakszervezetünknek is, mert Bárdos Józsefné ma, nyugdíjasan is tagja a megyei bizottságnak, Központi Vezetőségünknek, Elnökségünknek. — Én a mozgalmi munkán nőttem fel — mondja Teriké, a legutóbbi elnökségi ülés szünetében. — Mint bizalmi kezdtem s talán ez az oka, hogy a bizalmi munkát olyannyira becsülöm. Magam, nagyon sok segítséget kaptam ahhoz, hogy megismerjem az embereket, megtanuljam, hogyan lehet és kell az igazi szakszervezeti bizalmi munkának tartalmat adni. Ennek a nagyon szép szónak: bizalmi igaz értéket. Szeretni kell az embereket, s akkor ők is kinyílnak, megosztják velünk örömüket, gondjaikat, de vállalják a közösséget is. Bizalommal vannak hozzánk. Ezért örültem és örülök annak, hogy az egész szakszervezeti mozgalomban középpontba került a bizalmi munka, s méltó őket megillető helyükre kerülnek azok a nagyon is sokat, áldozatos munkát végző aktivisták. S mit csinál most a nyugdíjas időkben Bárdos Józsefné? Milyenek a tervei? • Hát túl sok pihenésről nem lehet szó. Remélem többet lehetek együtt a három unokámmal, ha szükség van rám, segítek a fiataloknak. S a kicsik a nagymamái szeretesből közvetlenül is bővebben részesülnek. A megyében, a központban változatlanul végzem a mozgalmi munkámat. S mindemellett én régi turista vagyok. Engem egy nagy gyalogtúra, hegymászás felfrissít. A 2300 méteres tátrai csúcsot 50 éves koromban jártam meg. — Nagy örömömre a Bükki Nemzeti Park fejlesztése most van kibontakozóban. A tervek gyönyörűek, a természetvédelem, a környezet megóvása! Ki tud ellenállni az ilyen hívó szónak. Magam is szívesen veszek részt benne, sőt amint látom egyre jobban. A természetjárás a szenvedélye, s a régi munkásmozgalmi hagyományok ápolása friss erőt ad, hogy megújítsa mozgalmi munkáját. Ez megnyilvánul minden szavában, a testületi üléseken végzett munkájában. Talán leginkább akkor látni, hogy mennyire kamatoztatja gazdag élettapasztalatát, amikor felkészül a megyei ülésekre, az elnökségi, a központi vezetőségi tanácskozásokra. Ez a mindig derűs és bizakodó munkásasszony pontosan ismeri, egész élelmiszeriparunk helyzetét, elhelyezi azt a népgazdaságban, s már szerény csendes kérdéseivel is orientál, tanácsot ad. Segít előrevinni az ügyet. K. V.