Élelmezési Dolgozó, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Tartósítószer nélkül A Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára az idén közel 5 ezer vagon készterméket állít elő, melynek mintegy 80 százaléka szocialista és tőkés országokba kerül exportra. A tartósítószert nem tartalmazó — sterilizálási eljárással készült — zöldségkonzervek, savanyúságok, gyümölcsitalok minőségére külön ellenőrzési osztály ügyel, mely évente több ezer vizsgálatot végez el. A gyárkapun csak a mikrobiológiai, tartóssági és egyéb élelmiszer-ipari kontroll után kerülhet a késztermék a kereskedelmi forgalomba, ezzel is hozzájárulva az itt gyártott termékek minőségéhez, piacképességéhez. Szabó Sándor felvételei Dr. Czegka Miklós osztályvezető és Szomszéd Csabáné laboráns az almasűrítményt analizálják Paradicsomsűrítmény vizsgálata A termosztátraktárban Koczka Sándorné a konzervek tartóssági vizsgálatát különböző hőfokon ellenőrzi brumolcsozó eavoffmykopé A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület Győri Területi Szervezete és az ÉDOSZ megyei titkársága közti együttműködésnek tartalmas hagyományai vannak. E hasznos törekvés lehetőségei szinte az adottságokból fakadnak, hisz a MÉTE vállalati, üzemi csoportjai az ÉDOSZ-szal azonos területen működnek, így céljaink gyakorta találkoznak és azonosulnak. Évente két alkalommal a MÉTE és az ÉDOSZ megyei szervezete közös rendezvényt szervez közérdekű és időszerű előadás keretében. Említést érdemel dr. Sántha Imre, a megyei tanács elnökhelyettesének sikeres előadása, mely az Élelmiszer-gazdaság helye, szerepe, feladatai megyénkben címmel a győri műszaki hetek keretében hangzott el. Az ÉDOSZ részéről kezdeményezzük és szervezzük évente a MÉTE tanulmányutat, melynek az élelmezésipar egyes területeinek bemutatása a fő célja, ismereteink bővítése jegyében. Így jelentett élményt 35 fő részére november 5-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Malomipari Múzeum, illetve ugyanott az ÉDOSZ-archívum — megtekintése, valamint a Törley Pezsgőgyár látogatása. A múzeumokban végigkövethettük a technikai és társadalmi fejlődés küzdelmes útjait, eredményeit, mely biztatást ad a folytatáshoz. A pezsgőgyártás aprólékos, években mérhető mozzanatai türelemre késztetnek, hogy végül is hangulattal ajándékozza meg a dolgozó, az aggódó, az alkotó embert. Horváth István Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Győr Mérész merész álmai — Merész ember ez a Mérész! — ezt tartják a Budapesti Húsipari Vállalatnál és a mozgalomban Mérész Tibor vszb-titkárról. Miért? Ennek a fiatalembernek nincs kétféle vagy sokféle véleménye a világról, nincs magán- és külön hivatalos használata, hanem mindig csak egy, sőt egyértelmű, világos válasza. — Mit nyerhet és mit veszíthet, aki az ilyen funkciót elvállalja? És miért tartják merész embernek? — kérdeztem. — Csak nyerhetek azzal, hogy kipróbálom magára. — válaszolta. — És, hogy miért tartanak merésznek? Annak története van. 1977-ben alakítottunk egy brigádot. Vadász Ferenc a helyi üzemi lapba írt egy cikket rólunk és azt a címet adta, hogy Merész Merész és még tizenketten. De gondolom, nemcsak a szójáték kedvéért nevezett merésznek, hanem mert mi komolyan vettük a mozgalmat, valóban segítettük egymást, nemcsak munkatársi kapcsolat, hanem baráti szálak is összefűztek bennünket. Nálunk nem az számított, ki milyen végzettségű, milyen beosztású. Nem a statisztika, hanem a teljesítmény számított, a valódi szolidaritás. A brigádot is egy olyan emberről neveztük el, aki racionálisan gondolkodott világéletében, aki mindig csak a tényeknek hitt, nem a mellébeszélésnek. Pattantyús Ábrahám Géza gépészmérnökről. Sokáig voltam brigádvezető, bennünket nem a feltűnni vágyás jellemzett, igazságérzetünk alapja a valóság volt. Az értekezleteken és mindenütt, ahol csak tehettük elmondtuk véleményünket, megbíráltuk a vezetők döntéseit. — Érdemes volt? — Egyszerű szakszervezeti tag voltam és mindig kritizáltam a mozgalmat. Ennek úton-útfélen hangot is adtam. Az embernek meg kell adnia a lehetőséget, hogy kipróbálja magát. Ezért vállaltam el a vszb-titkári tisztséget is. De az én sorsfordulóm 1982-ben kezdődött. Jött egy fiatal agilis párttitkár. Bizonyítani akart. Látta, én is változást akarok. Én pedig arra gondoltam, hátha nagyobb foganatja lesz funkcionáriusként annak amit mondok, mert addig csak meghallgattak, de a világon semmi sem történt. Két tragikus eseményt követően új vszb-titkárt kellett választani. Sokan nem akarták vállalni. — Miért nem népszerű manapság vszb-titkárnak lenni? — Sajnos nincs presztízse ennek a foglalkozásnak. Ennek ellenére elvállaltam. — Mit tudott addig a szakszervezeti munkáról? — Alig valamit. — Nem szomorú ez? — De igen. Azonban nem az egyént kell csak hibáztatni, hiszen az emberek azért vonultak ki a közéletből, mert látták, hiába beszélnek, mondják el gondjaikat. Sajnos az emberek érdektelenekké váltak, mert hiába léteznek szakszervezeti jogosítványok, vagy nem élnek, vagy nem tudnak élni velük, és azt kérdezik: mit ad nekem a szakszervezet? Az én elképzelésem az volt, hogy ezt megváltoztatom. — Ezek szerint nemigen tudta mire vállalkozik? — Nem. Nem tudtam milyen óriási felelősséget vállaltam. Őe hittem, hogy nem veszett még ki a munkásszolidaritás, hittem a tisztességben, hogy a vállalat vezetői egyenrangúnak tekintik a szakszervezeti vezetőt. — És most is hisz mindebben: — Még hiszek, de már vannak rossz tapasztalataim . . . Nézze, én ismerem a melósok világát 1967-ben géplakatosként jöttem ide. Korán megtanultam küzdeni. Az volt a legnehezebb, hogy egy, a teljesítményeket könnyen mérhető világból kellett eljönnöm egy olyan közegbe, ahol 02 volt az elvárás, hogy a vszb-titkár csak bólintson rá a döntésekre. — És rábólintott? — Nem. Én nem leszek fejbólintó titkár! Az emberek még most is azt gondolják — hó, milyen jó dolgom van, kényelmes életem. — És nem kényelmes élet ez. — Egyáltalán nem. Rengeteg tárgyalás, értekezlet, idegesség van. Ez legalább olyan foglalkozás, legalább olyan nehéz munka, mint bármi más. — Mi volt az első dolga mikor megválasztották ? — Arra nem volt nehéz rájönnöm, hogy az embereket a pénz érdekli elsősorban. Tehát felmértem, mit adhatok. Adtunk segélyt, ingyen színházjegyet, kirándulást olcsón. Jöttek is hálálkodni, ennyi pénz még soha nem volt az itteni szakszervezetnek. De ez ma már természetes. Tavaly egymillió 200 ezer forintot osztottunk szét 1200 rászorulónak, 800—2000 forintos összegeket. De nagyon nehéz volt a kezdet. Be kellett mutatkoznom a munkahelyeken, ami nem volt egyszerű, hiszen akkor már főiskolán tanultam és emellett meg kellett tanulnom a szakszervezeti munka alapjait. — Mikor érte az első csalódás? — Amikor értékeltük a szakszervezeti munkát, kiderült, hogy az összegyűlt bizalmiakkal nemigen tudunk beszélgetni, mert nem volt közös élményünk. — Ez rosszul esett? Fájt? — Nagyon megviselt. De jó figyelmeztető volt, hogy többet kell kint lenni az emberek között. Ha a bizalmi komolyan veszi a dolgát, akkor nem tudjuk megvédeni a munkahelyi vezetőjével szemben. Ezért én úgy gondolom, itt lent kellene kezdeni a szakszervezet reformját. Vissza kell térni az 1948 előtti módszerekhez. Végignéztem az ÉDOSZ- archívumot. Nagyon tanulságos volt. A legfontosabb, hogy ismét feltámasszuk a munkásokban az egymás iránti szolidaritást, hogy a szakszervezetnek szava legyen abban, kit vesznek fel, kit bocsátanak el. Az én alapgondom az, hogy nem vagyunk érdekeltté téve mi szakszervezeti tisztségviselők sem. Ha itt ülök az irodámban és nem csinálok semmit, csak jól adminisztrálom magam, akkor is megkapom a fizetésemet. — De hát itt 92 százalékos a szervezettség. Tehát itt jó a szakszervezeti munka. Nem? — Ez önmagában nem jelent semmit. A 2200 emberből 1000 állandóan, változik, egy év alatt a munkás- és alkalmazottlétszám fele kicserélődik és csak kis töredéke a szervezett dolgozóknak végez mozgalmi munkát. — Várható-e gyors változás a szakszervezeti mozgalomban? — Nem vagyok jós, hanem szakszervezeti titkár, de azt hiszem csak lassú változásra számíthatunk. Én önálló vagyok. Ha jó voltam üzemvezetőnek, főenergetikusnak és hagytak önállóan dolgozni, itt miért ne lehetne? Nemcsak hirdetni kell a partnert, az egyenjogú viszonyt. Addig nem lesz független a szakszervezet . . . — Amíg az igazgatók zsebében vannak? — Bizony, bizony. Hiába adott ki a SZOT állásfoglalást, hogy a bizalmi testület a munkáltatónk, amikor a bizalmi testület tagjait sem tudjuk megvédeni. — Ezért úgy kell átalakítani a szakszervezetünket, hogy védettek legyünk, ha a melósok érdekeiről szólunk. Ezeket az alapelveket tisztázni kell. Mit lehet ez ellen tenni? — Tiszta, egyértelmű szakszervezeti jogosítványokra van szükség. Az alapszervezeteket kell erősíteni, mert ha működik a munkahelyekben, az irodákban a kisebb csoportok, addig olyanok vagyunk, mint a hadsereg, ahol csak tisztek és főtisztek vannak és közlegények nincsenek. Ezenkívül több pénzt kell hagyni az alapszervezeteknél. — És mit szól ehhez a SZOT és az ÉDOSZ-központ? — Higgye el, nem vagyok sem SZOT, sem ÉDOSZ-ellenes. Szükség van egy koordináló szervre, amelynek tagjai felsőbb szinten védik érdekeinket. De ezt itt lent éreznünk kell!! Most elkezdődött valami reményt keltő mozgás, hogy fent is meg akarják újítani a mozgalmat, de a fenti és a lenti akaratnak találkoznia kell. — Ezért akarunk itt a vállalatnál önálló szociálpolitikát. Ha például belép ide egy munkás és albérletben lakik és három gyereke van, és kiderül, hogy derék ember, jól is dolgozik, akkor támogatnunk kell, de nem fillérekkel! Azt mondjuk neki: — mi a szakszervezet — Te, öregem ingyen üdülhetsz, ingyen ebédelhetsz, a kedvezményes húst is olcsóbban kapod és havonta kétezer forintot, hogy rendesen megélj. Itt lent kell elosztani a pénzeket és nekünk kell meghatározni mire költjük. Itt mindenki ismer mindenkit, így valóban a rátermettség elve érvényesülhet, és nem az, hogy valaki közelebb van a húsosfazékhoz. Ez a klasszikus szociálpolitika. A vállalatnak is jó, mert erősítené a céghez való kötődést, a szakszervezetnek is, mert a munkás azt látná: lám ezt a szakszervezet adta! Persze ehhez az egész szociálpolitikára fordítandó összeggel a helyi szakszervezetnek kellene rendelkeznie, így létrehozható lenne egy szociálpolitikai alap, amely nagyobb összeggel is segíthetné a valóban rászorulókat. A termelés a vállalatvezetés gondja, a mienk a szociálpolitika. Persze emellett harcolnunk kell ismét a nyolcórás munkaidőért, hogy a m munkások és a mellékállásban dolgozók ne hajszolják agyon magukat, hogy a nyolcórai munkából tisztességesen meg lehessen élni . . . No, csak ennyit szeretnék . . . — És meddig lesz még vszbtitkár? — Amíg értelmét látom és hagynak dolgozni. Udvarhelyi András A Szerencsi Édesipari Vállalat szakszervezeti irodájában új szbtitkárnő fogadott. Drótár Ilona vette át a szakszervezet első tisztségviselőjének a nehéz munkáját. A kedves, színes lélekkel az „övéiért" dolgozó, érdekeikért küzdő Csetneki Róna nyugállományba vonult. — Meg kellett gondolni a kezdést. Nehéz feladata van! — Annál is inkább, mert hármas jelölés volt e tisztség választásakor. Munkaügyi előadóként dolgoztam a vállalatnál, nem volt ismeretlen előttem ez a munkaterület, társadalmi munkában részt vettem a szakszervezeti életben. Amikor megkérdezték, indulnék-e a választáson? — úgy éreztem, megtisztelnek bizalmukkal. Az újfajta jelölést sem utasítottam vissza. Arra gondoltam, meg kell, hogy mérettessem. Olyan jelöltek voltak rajtam kívül, akik mellett nem volna szégyen alulmaradni. A titkos szavazáskor több mint 70 százalékos szavazatot kaptam. — Nehéz időszakban történt ez a váltás. Jól át kellett gondolnia, mit csinál az adott helyzetekben. — Bólint — majd folytatja. — Vállaltam azért, mert szeretem az embereket. Úgy gondoltam, megpróbálom, hogyan tudok segíteni a magam lehetőségei szerint. Aztán a következő választáskor eldönti a kollektíva, bejött-e, amire számított?! — Szinte gyerekkoromtól itt dolgozom. Van két érettségim, elvégeztem a felsőfokú munkaügyi szaktanfolyamot, így hát a dolgok munkaügyi oldalával tisztában vagyok. — Első ténykedése is ezen a ponton kezdődött. — Mindjárt a bérszínvonalra kellett figyelnem. Az ország gazdasági helyzete nehezebbé vált, s az itt dolgozók életszínvonala nagyon alacsony. Tudtam, és tudom, ez nyomasztja az embereket. A gondokat tetézte, hogy három évvel ezelőtt műszaki fejlesztést hajtottunk végre. Akkor megszavazta a bizalmi testület: lemond a nyereségről, mert a műszaki fejlődéssel a jövőt alapozzuk meg. — Ez szép gesztus volt, de sok pénzügyi lemondással járhatott. — Pontosan. És ezen próbáltunk segíteni ez év, tehát 1988. második felében. Szeptember 1-jétől ötszázalékos alapbéremelést hajtottunk végre. —■ Nem sok — jegyzem meg. — Több a semminél, mert a begyűrűző árakat és egyéb inflációs dolgokat kompenzál. Természetesen a nehézségek fokozódnak. Elsősorban azzal, hogy a jelenlegi adórendszer visszafogja a dolgozók teljesítményét és munkakedvét. Ez nem arra ösztönzi az embereket, hogy a vállalatnál dolgozzanak, hanem inkább a mezőgazdaságban, mert ott kisebb az adó. — Mire gondol? — Sok dolgozónk vállalt a gyáron keresztül a tsz-től földet művelésre. Termeltek paprikát, hagymát, uborkát, paradicsomot. Ez nehéz, fáradságos munka. És azt kellett tapasztalnunk már augusztustól, hogy nem vásárolják fel, becsaptak bennünket. A megtermelt áru a földeken megy tönkre. Nem veszik át a termelőktől, vagy olyan magas minőségi kifogást állítottak, amit nem lehetett teljesíteni. — Jogos a harag, a tehetetlenség érzése. — Feszítő gondunk az alacsony bérszínvonal, egyelőre nem tudjuk megoldani a saját gazdálkodásunkból. Az említett „mellékmunkával" csupán két és fél százalékkal toldottuk meg. — Hogyan lehetne segíteni, kiutat találni? — Semmiképpen nem a dolgozók elbocsátásával. A munkánknál azt tapasztaljuk, és ez örvendetes, hogy a kereskedelemben szükségesek termékeink, sőt nem tudjuk az igényeket olykor kielégíteni. Ez vonatkozik többek között a díszdobozos árukra. Úgy látjuk, az igények magasabbak, mint amit eddig kielégítettünk. Van elég alapanyagunk. Gondolt a vállalat a diétásokra, cukorbetegekre. — Tehát a karácsonyi édességigény teljesült. Hogy látja, milyen évet zárnak? — Úgy látjuk, eredményesen zárjuk az esztendőt. Bízunk abban, hogy a szabályozó adórendszer felülvizsgálatával ösztönzőbbé tehetjük a vállalatnál dolgozók munkáját. Ha az adósáv-módosítás megtörténik , minden bizonnyal hatékonyabb munkát kapunk mi is. Sz. M. Iluska nyugdíjba ment Startol az új titkár