Élelmezési Dolgozó, 1992 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1992-01-01 / 1. szám

2. oldal Élelmezési DOLGOZÓ Máris versenyhelyzetben vagyunk Interjú az ÉFOSZ főtitkárával Az utóbbi időben a túltermelési, piacvesztési válság sorra szedi áldozatait az állami élelmiszeriparban is. Amit eddig tudni: jónéhány vállalat csődbe jut. Az Élelmiszer-feldogozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) két esztendeje 120 taggal alakult, ma 410 tagja van. Ez a szövetség tizennégy szakágazatban összesen 230 ezer munkavállaló szakmai érdekképviseleti szervezete. Piros László főtitkárt kértük: vonja meg 1991 mérlegét. - Nézőpont kérdése milyennek értékeljük az esztendőt, attól függ, hogy más anyagi ágazatokhoz, vagy az élelmiszeripart a szakma tavalyi teljesít­ményéhez mérjük.­­ Először nézzük önmagában az élelmiszeripart. Hat-nyolc százalékkal tovább csökkent a termelés, a dolgozói létszám 8-10 százalékkal apadt. Ugyanakkor jellemző az is, hogy a beáramló költségnövekedést az értékesítési árakban képtelen volt az élelmiszeripar továbbhárítani. - És más „anyagi” ágaza­tokkal összehasonlítva? - Kiemelkedő volt 1991-ben az élelmiszeripar teljesítménye. Mert a termelés csökkenése, a többi iparággal összevetve sokkal kisebb volt. Ez azt is jelzi, hogy ez a szakma működik. Az export 28 százalékkal emelkedett, a racionalizálással együtt a termelékeny­ség növekedett. - Van-e olyan iparág amely­et, vagy amelyeket a válság a többinél is hátrányosabban érint? - Ez leginkább az úgynevezett elsődleges élelmiszerfeldolgozó ipart érinti. Azokat, amelyek a mezőgazdasá­gi termeléssel közvetlen kapcsolatban vannak. - Előfordult-e, hogy 1991- ben iparágon belül valamiféle pozitív változásnak lehettek tanúi? - Egy-egy vállalatnál előfor­dult, de egyes szakágazatoknál nem. Viszont - a szakma egészét figyelve - vannak bíztató jelek. Ilyen például, hogy a konzerv-, vagy a baromfiipar­ban az exportteljesítmény nem csökkent, hanem növekedett.­­ Az ÉFOSZ, mint szervezet tehet valamit azért, hogy az iparág válsága ne mélyüljön? S egyáltalán felvállalhat-e ilyesmit egy országos szövetség?­­ Két dolgot tettünk, egyrészt a kormányt, a kormányzatot folyama­tosan figyelmeztettük a válságjelek erősödésére. Másrészt viszont a Föld­művelésügyi Minisztériumnak válság­­kezelő program kidolgozását javasoltuk. Ez azonban nem készült el, mert mi alapvetően máshová helyeztük a hang­súlyt, mint mások. Nézetünk, hogy az élelmiszergazdaságban nem túltermelé­si, hanem finanszírozási válság van. Vagyis, hogy 1990-hez képest csökkent a termelés - még akkor is, ha fizetőképes kereslet tapasztalható az adott termék iránt - annak az az oka, hogy nincs pénz a növekvő termelés finanszírozására. - Ez a hazai piacra vagy az export­termelésre jellemző inkább? - Mind a kettőre jellemző. Nem a terméket nem tudják a magyar vállalatok finanszírozni. Idáig el sem jutnak. A termelést képtelenek megfizet­ni. Nem tudják a mezőgazdasági alap­anyagot felvásárolni, a csomagoló­anyagot megrendelni, mert azt ki is kell fizetni, de vonatkozik ez a munkabérre is. Ha ezek után mégis elkészül egy termék, akkor a kül- és belföldi vevő jó, ha 3 hónap leteltével fizet. - A külföldi tőke segíthet? - A külföldi partnerek egyelőre még csak termeltetnek, s az arra alkalmas cégeket saját kontójukra hozzásegítik export-előfinanszírozási hitelekhez. Ezek mellett a magyar ter­melők még igénybe vehetnék a magyar áru-előfinanszírozást is. Ám hiába men­nek el a bankba, hiába az üzletre a megkötött bankgarancia, ha éppen sor­ban áll a cég, akkor a hitelnyújtás mércéjét leverte. Az a baj, hogy a bankokat nem az egyes üzlet, hanem a cég likviditási helyzete érdekli.­­ Úgy­ tudom, hogy az ÉFOSZ külföldön szervezett magyar élelmiszeripari bemutatót. Kidobott pénz volt ez, avagy hozott valamilyen hasznot is? - A szövetség már alakulásától felvállalta azt, hogy a magyar élelmi­szeriparról a világpiacon valódi képet alakítson ki. Ezért részt vettünk az olaszországi Parmában egy nagy nem­zetközi élelmiszeripari kiállításon, ahol a magyar élelmiszeripar „vevőcimkés” termékeit állítottuk ki. Meglepetés volt Európa kereskedőinek, hogy Magyar­­országon hányféle - Európa szupermar­ketjeiben ismert - élelmiszer készül. Ahogy szerveztük a kiállítást, mi is meglepődtünk, hogy a magyar élelmi­szeripar exportjának hatvan százaléka ilyen „vevőcímkés”, olyan, hogy a vevő adja a márkát, hozza a receptet, a fel­­dogozás technológiáját, s természete­sen magát a piacot. Fel is élénkült a magyar élelmiszeripar termékeiért a kereslet. Itthon sem tudják, hogy az élelmiszerexport, az agrárexporton belül - ami 1991-ben 2,6 milliárd dollár volt - a feldolgozott élelmiszer részesedése 2 milliárd dolláros. Ez mindenképpen derűlátásra ad okot, hiszen a részesedés még növelhető. Az üzemek teljesítőképessége, az ott dolgozók szak­tudása alkalmas arra, hogy a világpia­con is versenyképes termékeket tud­janak a jövőben gyártani. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar élelmiszeripar­nak nem kell félnie az európai csatla­kozástól, mert máris versenyhelyzetben van. A másik ügy, amelyben az ÉFOSZ szerephez juthat: az élelmiszeripart a kiskereskedőkkel kell összekötni, így akadtunk rá, Németország legnagyobb élelmiszerkereskedő vállalkozására, a Reve Central AG-re. Az övéké a német élelmiszerpiac 35 százaléka és megál­lapodtunk a közvetlen termelői kapcso­lat kiépítésében.Ez a cég már a múlt évben is 100 millió márka értékű árut vásárolt Magyarországon. Februárban vesszük fel a kapcsolatot hat további - a Bevedhez hasonló nagyságú - élelmi­szerkereskedővel. - Az ágazati szakszervezettel tartják-e a kapcsolatot? - Természetesen, együtt­működési megállapodást is kötöttünk, hiszen mi munkaadói szervezetként is működünk. S a szakszervezettel közös konszenzus előz meg minden olyan lényeges döntésünket, ami a munkavál­lalókat is érinti. Meg kell azonban mondanom, hogy az ÉFOSZ véleménye szerint - amit más szakmákban megengedhetnek maguknak a szakszer­vezetek - az élelmiszeriparban még végső esetben sem szabad a sztárok „fegyveréhez” nyúlni. .­. Czauner Péter A szerkesztő megjegyzése: természetes, hogy a munkaadók és azok szervezete így vélekedik a sztrájkról. De gondoljuk, a dolgozóknak ezt a jogát nem akarják elvitatni. Meg aztán a „fegyverek” használatához a munkavál­lalók érdekvédelmi szervezetei jobban is értenek! „... az élelmiszeriparnak nem kell félni az európai csatlakozástól..." Élelmiszerre igény van! Nyilatkozik a miniszterelnök Ünnep előtti beszélgetést közölt az Új Magyarország, amelyben többek között a kormány munkájáról, a forint erejének növekedéséről, szociális és oktatásügyi gondokról, az ország függetlenségéről mondta el véleményét Antall József. A napi­lap főszerkesztő-helyettesének kérdéseire adott válaszok az élelmiszergazdaságot is érintették - az interjúnak ezt a részét adjuk közre olvasóink tájékoztatására. - A magyar gazdaságban a jövő esztendő a mezőgazdaság éve lesz. Hazánk gazdasági szerkezetét fi­gyelembe véve ez korántsem jelenték­telen terv, tehát sokunkban meg­fogalmazódik a kérdés: vajon mit jelent ez?­­ Először is azt jelenti, hogy a kárpótlási törvény végrehajtásával együtt Magyarországon megváltozik a mezőgazdaság tulajdoni szerkezete. Másrészt a szövetkezeti törvénnyel, a szövetkezetek átalakulásával változáson megy át a mezőgazdaság, méghozzá olyan mélységig, ami egyben a magyar falvak átrendeződését is jelentheti. Ez az átrendeződés természetesen felértékelődésnek fogható fel, de tudom, egy ilyen mértékű átalakulás sok területen bizonytalanságot is jelent, ami esetleg a vetésterületek csökkenésében mutatkozhat meg. A magyar mezőgaz­daság és élelmiszeripar az elmúlt évtizedekben a keleti piacok igényeinek megfelelően alakult, ám most a Közös Piac felé közeledve meg kell változtat­nunk termelési szokásainkat. S ezt kell tenni azért is, mert a mezőgazdálkodás további nagymérvű támogatására egy­szerűen nincs pénzünk, azaz képtelen­ség fönntartani egy mesterségesen fölépített, nem jövedelmező agrárágaza­tot.­­ A Közös Piacba való be­jutásunk miért pont a mezőgazdasá­gi termékek esetében válik kérdé­sessé?­­ Pontosan azért, mert az Eu­rópai Közösségnek a leggyengébb pont­ja a mezőgazdaság, hiszen egy támoga­tott ágazatról van szó, s ez komoly működési zavarokat okoz a közösségen belül. Ezt az akadályt csak akkor tud­juk leküzdeni, ha egy piacképes mező­­gazdaságot tudunk kiépíteni. - A Szovejtunióban bekövet­kezett változások vajon az agrár­ágazatra jótékony hatással lesznek-e? Arra gondolok, hogy az önállósult ukránok vagy baltikumiak számára fontos lehet, hogy legyen élelmiszerük. - Élelmiszerre igény minde­nütt van, csak ne hagyjuk figyelmen kívül a tényt: e térségből kétmilliárd dollár most a követelésünk... Ők ter­mészetesen számítanak támogatásokra és hitelekre, amelyen aztán élelmiszert kívánnak vásárolni, ám ez egy bonyo­lult és szigorú pályázati rendszerrel történhet csak meg, s azt se felejtsük, hogy a támogatást nyújtó országok maguk is hatalmas élelmszerkész­­letekkel rendelkeznek, tehát e területe­ken sem térhetünk ki a verseny elől. Nem eshetünk abba a hibába, mint a múlt évtizedek magyar mezőgaz­daságának irányítói, akik nagy súlyt helyeztek a termelés folyamatos növekedésére, de nem eléggé gondoltak a végállomásokra, a piacokra. Körkép a privatizációról ÚJ GAZDA­SÁG/ ZALAHÚS Önprivatizáció útján, külföldi tőkéstárs nélkül részvénytársasággá alakult és január 1-jétől ilyen szervezetben működik az ország két nyereséges húsipari vállalatának egyike, a Zalahús. Az erre vonatkozó átalakulási tervet az Állami Vagyonügynökség is jóváhagyta. A zalaegerszegi székhelyű cég csaknem 5 milliárd forint árbevétellel és többszázmilliós nyereséggel zárta az 1991-es évet, s ez biztos alapokat nyújt a továbbfejlődéshez és - változatlan létszám mellett - a hatékony foglalkoztatáshoz. Mindennek hátterében a több mint két év óta megvalósított piacori­entált termelés áll. Ennek köszönhetik, hogy a kivitelük 40 százalékát fogadó volt KGST-piacokról már az óév elején képesek voltak átállni az igényes nyugati piacokra. Csomagolt húsáruikat, félkész- és késztermékeiket jelenleg 25 országba exportálják. Sikerük másik összetevője a hazai kereslethez való igazodás, és az a tény, hogy élőállat szállító partnereiknek 4-5 napon belül fizetnek. Az sem lényegtelen, hogy amíg a legtöbb húsipari cégnél 25-30 százalékkal növekedtek a termelési költségek, a Zalahúsnál ugyanennyivel mérséklődtek. Ennek hát­terében a személyre szabott pénz- és készletgazdálkodási ösztönzőrendszer hatá­sa, valamint a bankköltségek radikális csökkentése áll. Felkészülten várják a társult EK-tagsággal járó fokozott piaci köve­telményeket is: egy európai színvonalú technológiai fejlesztési folyamat újabb állomásaként - bankhitel nélküli, saját beruházással - korszerű hűtőházat állíta­nak üzembe 1992 első negyedévében. ESS-FOOD HUNGÁRIA ESS-FOOD Hungária Kft. néven dán-magyar húsipari vegyes vállalatot alapított a koppenhágai ESS-FOOD, a győri, a szekszárdi és a gyulai húskombinát. A 3 millió forintos alaptőkével alakult kft. alapítóinak elképzelései szerint jövőre mintegy 8 ezer tonna húsipari terméket kíván exportálni a világ elismert cégén, az ESS-FOOD-on keresztül. Egyúttal alapítói azt is várják tőle, hogy a világszín­vonalú gépek, berendezések révén versenyhelyzetüket javítani tudják az értékesítés során. A tájékoztatón elhangzott, hogy a világ húskereskedelméből 10 száza­lékkal, évi 300 ezer tonna hússal részesedő ESS-FOOD a kelet-európai országok piacait is szeretné megszerezni, s exportját rövidesen 5-600 ezer tonnára emelné évente. SZERENCSI CUKORGYÁR A privatizáció során a francia Béghin-Sai S. A. francia cukoripari konzorcium vásárolta meg a vállalat részvényeinek 39 százalékát. Az Állami Vagyonügynökség a részvények 51 százalékát birtokolja, míg azok az önkormány­zatok, amelyek területén a vállalatnak érdekeltségei vannak, a papírok 5,7 száza­lékával rendelkeznek. A szombati döntés nyomán az Rt. részvényeinek 4,3 száza­léka dolgozói tulajdonba kerül. A Szerencsi Cukorgyár Rt. a dolgozói részvények fedezetére 80 millió forinttal megemeli 2 milliárd forintos alaptőkéjét. Az eltöltött évek arányában egy-egy alkalmazott mintegy 80-100 ezer forint értékű részvényt vásárolhat a névérték 10 százalékáért - erről a Részvénytársaság első, rendkívüli közgyűlésén döntöttek. Jean Marti Folz, a francia cég vezérigazgatója szerint a Szerencsi Cukorgyár magas szintű technológiával és kiváló szakemberekkel rendelkezik, ám a gazdaságos termelés érdekében az Európai Közösséghez hasonló védőga­ranciákat és cukorkereskedelmet kell kialakítani az iparágban. NYÍRSÉGI KONZERVIPARI VÁLLALAT Jóváhagyta az Állami Vagyonügynökség a Nyírség Konzervipari Vál­lalat privatizációját. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb élelmiszerfel­dolgozó üzeme angol résztulajdonba került és részvénytársaságként működik tovább. A londoni ED Ltd., a kelet-európai térségben befektető szigetországi társaság a partner, s a jövő év márciusáig tartó átalakítás befejezésekor válik majd véglegessé, milyen arányban részesedik a törzstőkéből. A nagyüzem vezetői egyébként még 1990 nyarán kezdeményezték a privatizációt. Több jelentkező vevővel tárgyaltak, s végül az angol céget tartot­ták a legalkalmasabbnak, s ezzel egyetértett a végső döntését meghozó Állami Vagyonügynökség is. A londoni társaság garancia a tőkeemelésre, a gyár hosszú távú fejlesztésére, valamint a nemzetközi piacokon való megjelenésre, az export jelentős fokozására. A tervek szerint a jelenlegi termelést 50-60 százalékkal szeretnék az átalakítás után felfuttatni, s évente 6-7 milliárd forintos árbevételre számítanak a mostani négymilliárd helyett. PÉCSI DOHÁNYGYÁR A British-American Tobacco Company Limited végleges megállapodást kötött az Állami Vagyonügynökséggel Magyarország legnagyobb cigarettagyártója, a pécsi székhelyű Pécsi Dohánygyár megvételére. A vételi tranzakció befejezésére várhatóan 1992 elején kerül sor, amikor­­is a vállalat korlátolt felelősségű társasággá alakul. A BAT - mint az év elején meghirdetett versenytárgyalás nyertes ajánlattevője - az ügylettel jelentős tőkét szándékozik a társaságba fektetni. A Pécsi Dohánygyár Magyarország legjobban forgalmazott cigaret­tamárkája, a Sopianae tulajdonosa. 1990-ben e márka a teljes hazai cigarettafor­galmazás 45 százalékát tette ki. A Zwack konzorcium vásárolta meg a BULIV-ot

Next