Élelmezési Dolgozó, 1993 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

DOLGOZO AZ EDOSZ SZÖVETSÉGENEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1993. JANUÁR Az üzemi tanács választások tétje Interjú Kisgyörgy Sándorral, az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat (ÉTOSZ) szakértőjével­ ­ Mint ismeretes, az első üze­mi tanács választásokat már­cius 18-a és április 2-a között kell megtartani. Ahhoz képest, hogy közeli a határidő, még sok a tisztázatlanság a fejekben. Mit tart hangsú­lyosnak a szakértő? - Tapasztalataim szerint a munkavál­lalók számára legnehezebben az érdekvédelem és a részvétel fogalmának, illetve a szakszervezet és az üzemi tanács tevékenységének megkülönböz­tetése értelmezhető. Mi a különbség a kettő között? A részvétel a dolgozók azon lehetősége, hogy a munkáltatóval együttműködjenek a döntéshozatalban. Az érdekvédelem a szakszervezetek tevékenysége, jogosítványainak fel­­használásával, tagjaik érdekér­vényesítéséért. A szakszervezetek le­hetőségei kiterjednek arra, hogy előre szabályozzák a munkaviszonyokat - például a kollektív szerződéssel -, il­letve kívülről befolyásolják a döntéseket. A két mozzanat között történik a döntés. Az ebben való rész­vétel feladata az üzemi tanács kompe­tenciája. - Tulajdonképpen kinek a szervezete az üzemi tanács? A munkavállalók érdekképvise­leti intézménye-e, vagy a vál­lalati vezetésé? - Erről viták folynak, de mindjárt kö­zelebb kerülünk a problémakör megértéséhez. Funkciói szerint az üze­mi tanácsnak közvetítenie kell a munkavállalók véleményét a vállalati döntéshozókhoz. Ezeket ajánlatos fi­gyelembe venni a konfliktusok megelőzése, a gazdasági béke érdekében. A vállalati vezetőnek érdeke és feladata, hogy „képbe hozza” az üzemi tanácsot. Meg kell magyaráznia saját döntéseinek racionalitását. S amennyiben ezt az üzemi tanács elfo­gadja, egyszersmind a felelősséget is magára vállalja. Ebből pedig további feladatok adódnak az üzemi tanácsok számára. Meg kell indokolnia választói számára, hogy miért fogadta el a vál­lalati vezetés döntését, miért támogatta azt. Az üzemi tanács tehát munka­vál­lalói érdekeket közvetít és a meg­született döntés után - amennyiben az­zal egyetértett - felelősséget is átvállal. Ez azért szokatlan, mert az előző időszakban az érdekvédelem és a rész­vétel szervezetileg nem vált szét. A szakszervezeti mozgalomban - az ún. üzemi demokrácia gyakorlatában - összemosódott a részvétel és az érdekvédelem. (Nem feladatunk most az üzemi demokrácia értékelése.) - Miért fontos a szakszerve­zetek szám­ára az üzemi tanács választás? - A következő szempontok miatt: 1. A reprezentativitás okán. Ugyanis a Munka Törvénykönyve a szakszer­vezeti vétó alkalmazásának lehetőségét, illetve a választott vezetők védettségét az üzemi tanács választásokon elért 10 százalékos támogatottsághoz köti. 2. A kollektív szerződés megkötésének lehetőségét a Munka Törvénykönyve ugyancsak az üzemi tanács választásokon elért támogatottság mértékéhez köti. Tehát, ha az adott vállalatnál egy szakszervezet működik, akkor ahhoz, hogy kollektív szerződést köthessen, az üzemi tanács választáson több mint 50 százalékos támogatottságot kell elérnie. Több szakszervezet működése esetén ezt a támogatottságot együttesen kell elérniük. Ha­ nem tud­nak megállapodni, akkor az köthet kollektív szerződést, aki a leadott sza­vazatok 65 százalékát megszerzi. 3. A hat (most már hét) konföderáció megállapodása alapján az ágazati-szak­mai vagyon használati jogát az első üzemi tanács választáson elért támoga­tottság alapján osztják fel az ágazatban tevékenykedő szakszervezetek egymás között. A tulajdonjogot a második (2 év múlva sorra kerülő) választáson elért eredmények alapján fogják elosztani. - Milyen következményekkel járnak a változások a szak­­szervezetekre nézve? - Az új Munka Törvénykönyvéből következően teljes mértékben megvál­tozik a szakszervezet szerepe, funkció­ja. Megszűnt a szakszervezetek dönté­si, véleményezési, egyetértési jogo­sítványa. Módosultak a bizalmiak jogo­sítványai és lehetőségei. Az üzemi tanácsok gyakorolják majd azokat a jóléti alapok felosztására (pl. segélye­zésre, üdülésre, lakásépítési támogatá­sokra stb.) vonatkozó jogosítványokat, amelyek a bér után a legközvetleneb­bül érintették a munkavállalókat. Ezért a szakszervezeteknek az új helyzetben meg kell keresniük helyüket és le­hetőségeiket a vállalati szintű érdek­­egyeztetésben. Ebben nyújthat segít­séget számukra az üzemi tanácsokkal való koordináció, együttműködés. - A helyzetet bonyolítja, hogy az üzemi tanács választá­sokkal egy időben kell megtar­tani a társadalombiztosítási önkormányzatok választását is. - A tb-választásokra majd külön cikk­ben visszatérünk. Most próbáljuk meg tömören összegezni az üzemi tanács választások legfontosabb konkrét teendőit.­­ Hármas feladatcsoportot emelnék ki: 1. Tájékoztatni a munkavállalókat az üzemi tanácsról, a választások miben­létéről és tétjéről; 2. Tartalmilag és technikailag előkészíteni a választásokat; 3. Felkészülni az üzemi tanács megválasztása utáni időszakra. Más szavakkal: Döntő tényező, hogy a munkavállalók megismerjék az üzemi tanácsok intézményét és sikerüljön felkelteni a választások iránti érdek­lődést. Át kell gondolni az üzemi tanács kialakítandó struktúráját. (Egyszintű vagy kétszintű üzemi tanácsok lesznek­­­?­ Eldöntendő, hány választási bi­zottságra lesz szükség? Kiket kívánnak oda delegálni a szakszervezetek részéről? Elvégzendők a szükséges egyeztetések a munkáltatókkal, a társszakszervezetekkel. Meg kell ismer­ni a legérdekeltebbek, a munkavállók véleményét. - Bizony, van mire figyelni, hiszen nem kicsi a tét. - Sokrétű, alapos ismereteket kívánó munkáról van szó. A tét az, hogy mi­lyen intézménnyé válik az üzemi tanács, mennyire sikerül felhasználni a válasz­tásokat a szakszervezetek újjáépítésére, milyen pozíciói lesznek az érdekképviseleteknek az ipari kapcso­latok rendszerében, a társadalmi, gaz­dasági érdekegyeztetésben.­­ Köszönöm a beszélgetést. Kárpáti Sándor A HDSZ 1993. évi bérkövetelései A Húsipari Dolgozók Szakszer­vezetének titkári tanácsa január 6-án az 1993. évi bérkövetelés mértékéről tár­gyalt. Kapuvári József titkár a beve­zetőjében hangsúlyozta: a bértárgyalá­sok akkor vezethetnek eredményre, ha a szakszervezetek megfelelő időben, tárgyszerű, pontos fogalmazásban a munkaadók asztalára teszik a bérköve­teléseiket, számolva a vállalatok hely­zetével és az árképzés gyakorlatával is. Javasolta, hogy a HDSZ vesse el azt a korábbi gyakorlatot, amely a bérköve­teléseket az infláció mértékéhez igazí­totta. A hozzászólók felhívták a figyelmet, hogy a vállalatok eltérő helyzetben van­nak, de ez nem lehet akadálya az egységes álláspont kialakításának, a követeléseket nem lehet a legrosszabb eredményeket felmutató, csődhelyzet­ben lévő vállalatokhoz igazítani. Szá­molni kell azzal, hogy a bérrendszer nagyon bonyolult, egyszerűsítése a munkaadóknak is érdeke. A különböző pótlékok fenntartása célszerűtlen olyan időben, amikor munka hiányában a fizi­kaiaknak az alapbér teszi ki a kereset döntő részét. Tehát a dolgozók érdeke az alapbérek növelése. A vitában az is elhangzott, hogy egyes igazgatók „üzenete” szerint „a szakszervezetnek lehetnek bérkövetelé­sei, ha a vállalatnak nincs pénze...” Ezzel a nézettel vitázva, volt aki szóvá tette, hogy az igazgatósági tagok pén­zét minden fenntartás nélkül kifizetik, csak a dolgozói bérek megállapításánál hivatkoznak a vezetők különféle köz­gazdasági megfontolásokra. A főtitkári tanács tagjai egyetértettek abban, hogy nehéz lesz az idei béralku, de a bértárgyalásokat nem lehet halo­gatni az átalakulásra, az új tulajdonos megjelenésére és a vállalati menedzs­ment bizonytalanságaira hivatkozva. Egy körkérdés kapcsán kiderült, hogy a kétkulcsos áfa bevezetése követ­kezményeként életbe lépett általános áremelések ellenére január elsejétől egyetlen húsipari vállalatnál sem volt béremelés. Egyhangú döntés született arról, hogy a HDSZ titkári tanácsa kezdeményezi a munkaadókkal az 1993-as évre szóló bértárgyalások haladéktalan meg­kezdését. Tárgyalási alapként elfogadták, hogy a húsiparban minden munkavállaló személyi alapbére leg­alább 15 száza­lékkal emelkedjen január 1-jétől; a személyi alapbér éves szinten 25 száza­lékkal növekedjék; a vállalati átlagkere­setek növekedése érje el a 23 száza­lékot 1993-ban.­ ­h.l.­ Felü­lnézetben A kapaszkodók már látszanak Az év első hónapja alkalmas arra, hogy megkérdezzük, milyen lehetőség nyílik az élelmiszeripar számára 1993- ban. Több miniszteriális vezetőtől, szak­embertől kérdeztem és általában a bi­zakodás jellemezte a válaszokat. Úgy mondják, hogy az 1993 jobb lesz az élelmiszeripar számára mint 1992 volt. Igaz, egyesek mélypontnak tekintik még ezt az évet, de a kapaszkodók már látszanak. A belföldi fogyasztás növekedésére nem számíthatunk az idén, az export viszont húzhatja az ágazat szekerét. Erre az ad reményt, hogy tavaly is mintegy 2,6 milliárd dolláros bevétellel gyarapította az ál­lamháztartást az élelmiszeripar. Az előrejelzések azt mutatják, hogy ex­portlehetőségek az idén is lesznek. Az FM részéről nagyon bíznak abban, hogy a pénzügyi nehézségek csökkennek, egyrészt jó piaci lehetőségeket remél­nek, másrészt úgy látják, hogy a 80-as években a vállalatok által felvett hosszú lejáratú kölcsönök kezdenek lejárni, és a kamatterheik sem fogják majd úgy sújtani a cégeket, mint eddig tették. Igaz ugyan, hogy az élelmiszeripar­nak még mindig 80 milliárd forint forgótőke-hiánya van, de ha a hosszúle­járatú hitelek és kamataik fogynak, fellélegezhetnek a vállalatok, mert csökken a rövidlejáratú hitelek ka­matszázaléka is. Napjainkban már 25 százalékos hitelekről is hallani. A felhasználandó import anyagok ára már itthon is egy szinten van a behoza­taléval, tehát nem érdemes importálni. Amennyiben ezt a termelő vállalatok is érvényesítik és szűkül az agrárolló, számítások szerint 3 százalékkal, akkor ez kedvezőbben befolyásolja a feldol­gozóipar helyzetét is. Van olyan ágazat, mint például a tej­ipar, ahol szükséges lenne magasabb felvásárlási árat adni, ezt garantált árakkal kívánják megoldani. Az élelmi­szeripar ugyanis satuban van, mert hiá­ba akarna többet fizetni a termelőnek, azt a fogyasztó nem fogadja el, szűkül a piac. Ez már látszik a tej és tejter­mékek forgalmánál és a sertéshúsnál is. Érdemes gondolni a reorganizációs kölcsönre, amelyből az állam nagy ked­vezményeket juttat a vállalatoknak. És van legalább 10-12 olyan élelmiszer­­ipari vállalat, amelynek jók a piaci le­hetőségei. A privatizáció néhány ágazatban nagyon elhúzódik, így nehéz helyzet­ben van a gabonaipar, a húsipar, a baromfiipar, a magyar befektetőknek nincs pénzük. A túlzott külföldi tőke aránya pedig nem lenne indokolt. Talán tőke­erősítéssel sikerül feljavítani ezeket a vállalatokat, hogy utána privatizálni lehessen azokat. L.V. Alulnézetben Próbáljuk meg túlélni Túléltem, válaszolta lakonikus tömörséggel egyik barátom, amikor megkérdeztem tőle, hogy mire jutott az elmúlt esztendőben. Valóban, egy olyan évet hagytunk magunk mögött, melyben az ország lakóinak többsége számára a túlélés jelentette a leg­nagyobb sikert. A magunk mögött hagyott évben szakértők szerint meg­duplázódott a létminimum „környékén” élők száma és 640 000 főre duzzadt a regisztrált munkanélküliek serege. De nemcsak újabb munkahelyek vesztek el, hanem sokak számára végleg elveszett a gyors, kevés áldozattal járó rendszer­­változás illúziója is. Ilyenkor új év elején megpróbáljuk felmérni a jövő esélyeit, találgatjuk, hogy mit tartogat számunkra az új esz­tendő. A statisztikákból, a gazdasági és politikai szakértők előrejelezéseiből ítélve nem sok jót. Mi azonban arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják a holnapot, mit várnak 1993-tól azok, akikre oly sokszor hivatkoznak, akik az átalakulás terheit viselik, akik vesztesei lehetnek a rendszerváltozásnak, mun­kavállalókat, melósokat kérdeztünk meg: mit várnak az új évtől? Néhányan nevüket is adták véleményük mellé, vállalva a nyil­vánosságot, így Bozsánovics Mihály export-csomagoló (Mőbiusz Húsipari Rt.), Bakócz István húsipari szakmunkás (Szekszárdi Húsipari Vállalat), Eglesz Gézáné laboráns (Fejértej) Gattyán Gézáné tejátvevő (Fejértej) és Szabó Istvánná tejes (Fejértej). Válaszaikból kirajzolódik az aggodalom saját sorsuk, családjuk és az ország jövőjét illetően is. Talán nem is meglepő, hogy minden­ki elsősorban a munkahelyének elvesz­tésétől fél. „Arra számítok, hogy jelentősen romlani fog az életszínvonal. De legjobban a munkahelyemet féltem. Nagyarányú létszámleépítés volt a vál­lalatnál az ősszel és most karácsony előtt is. Már csak a privatizációtól várunk valamiféle előrelépést. Remélem nem fogunk csalódni.” „Nagyon­ félek, hogy összeomlik a családi költségvetés. Nekem három gyerekem van. A legnagyobb továbbta­nulás előtt áll. Szeretném, ha sikerülne neki a felvételi. De mindenek előtt a munkahelyemet féltem...” A biztonsághoz nem csak munka­helyre, hanem békés környezetre is szükség van. Békére a társadalomban és a határaink mentén. „Remélem, hogy békében élhetünk továbbra is az országban...” „Egyetértésre van szükség. Nem egymással kellene civakodni.” „Magyarország már majdnem mind­egyik szomszédjával összeveszett. Nem így kellene ezt csinálni!” Végül néhány jellemző vélemény a szakszervezet munkájáról: „Talán sike­rül végre túllépni a szakszervezetek közötti vitákon és visszatérni az igazi munkához, az érdekvédelemhez.” „Ha szükség lesz rá, álljon ki az érdekeink mellett, legalább úgy, mint eddig.” „Sokkal határozottabb, keményebb fellépésre van szükség, ez nem ele­gendő...” Békét, biztonságot, jobb megélhetést remélünk valamennyien '93-tól. Az esé­lyünk kevés. Talán majd '94-ben. Ad­dig is, próbáljuk meg túlélni! K. P.

Next