Élelmezési Dolgozó, 1993 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1993-01-01 / 1. szám
DOLGOZO AZ EDOSZ SZÖVETSÉGENEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1993. JANUÁR Az üzemi tanács választások tétje Interjú Kisgyörgy Sándorral, az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat (ÉTOSZ) szakértőjével Mint ismeretes, az első üzemi tanács választásokat március 18-a és április 2-a között kell megtartani. Ahhoz képest, hogy közeli a határidő, még sok a tisztázatlanság a fejekben. Mit tart hangsúlyosnak a szakértő? - Tapasztalataim szerint a munkavállalók számára legnehezebben az érdekvédelem és a részvétel fogalmának, illetve a szakszervezet és az üzemi tanács tevékenységének megkülönböztetése értelmezhető. Mi a különbség a kettő között? A részvétel a dolgozók azon lehetősége, hogy a munkáltatóval együttműködjenek a döntéshozatalban. Az érdekvédelem a szakszervezetek tevékenysége, jogosítványainak felhasználásával, tagjaik érdekérvényesítéséért. A szakszervezetek lehetőségei kiterjednek arra, hogy előre szabályozzák a munkaviszonyokat - például a kollektív szerződéssel -, illetve kívülről befolyásolják a döntéseket. A két mozzanat között történik a döntés. Az ebben való részvétel feladata az üzemi tanács kompetenciája. - Tulajdonképpen kinek a szervezete az üzemi tanács? A munkavállalók érdekképviseleti intézménye-e, vagy a vállalati vezetésé? - Erről viták folynak, de mindjárt közelebb kerülünk a problémakör megértéséhez. Funkciói szerint az üzemi tanácsnak közvetítenie kell a munkavállalók véleményét a vállalati döntéshozókhoz. Ezeket ajánlatos figyelembe venni a konfliktusok megelőzése, a gazdasági béke érdekében. A vállalati vezetőnek érdeke és feladata, hogy „képbe hozza” az üzemi tanácsot. Meg kell magyaráznia saját döntéseinek racionalitását. S amennyiben ezt az üzemi tanács elfogadja, egyszersmind a felelősséget is magára vállalja. Ebből pedig további feladatok adódnak az üzemi tanácsok számára. Meg kell indokolnia választói számára, hogy miért fogadta el a vállalati vezetés döntését, miért támogatta azt. Az üzemi tanács tehát munkavállalói érdekeket közvetít és a megszületett döntés után - amennyiben azzal egyetértett - felelősséget is átvállal. Ez azért szokatlan, mert az előző időszakban az érdekvédelem és a részvétel szervezetileg nem vált szét. A szakszervezeti mozgalomban - az ún. üzemi demokrácia gyakorlatában - összemosódott a részvétel és az érdekvédelem. (Nem feladatunk most az üzemi demokrácia értékelése.) - Miért fontos a szakszervezetek számára az üzemi tanács választás? - A következő szempontok miatt: 1. A reprezentativitás okán. Ugyanis a Munka Törvénykönyve a szakszervezeti vétó alkalmazásának lehetőségét, illetve a választott vezetők védettségét az üzemi tanács választásokon elért 10 százalékos támogatottsághoz köti. 2. A kollektív szerződés megkötésének lehetőségét a Munka Törvénykönyve ugyancsak az üzemi tanács választásokon elért támogatottság mértékéhez köti. Tehát, ha az adott vállalatnál egy szakszervezet működik, akkor ahhoz, hogy kollektív szerződést köthessen, az üzemi tanács választáson több mint 50 százalékos támogatottságot kell elérnie. Több szakszervezet működése esetén ezt a támogatottságot együttesen kell elérniük. Ha nem tudnak megállapodni, akkor az köthet kollektív szerződést, aki a leadott szavazatok 65 százalékát megszerzi. 3. A hat (most már hét) konföderáció megállapodása alapján az ágazati-szakmai vagyon használati jogát az első üzemi tanács választáson elért támogatottság alapján osztják fel az ágazatban tevékenykedő szakszervezetek egymás között. A tulajdonjogot a második (2 év múlva sorra kerülő) választáson elért eredmények alapján fogják elosztani. - Milyen következményekkel járnak a változások a szakszervezetekre nézve? - Az új Munka Törvénykönyvéből következően teljes mértékben megváltozik a szakszervezet szerepe, funkciója. Megszűnt a szakszervezetek döntési, véleményezési, egyetértési jogosítványa. Módosultak a bizalmiak jogosítványai és lehetőségei. Az üzemi tanácsok gyakorolják majd azokat a jóléti alapok felosztására (pl. segélyezésre, üdülésre, lakásépítési támogatásokra stb.) vonatkozó jogosítványokat, amelyek a bér után a legközvetlenebbül érintették a munkavállalókat. Ezért a szakszervezeteknek az új helyzetben meg kell keresniük helyüket és lehetőségeiket a vállalati szintű érdekegyeztetésben. Ebben nyújthat segítséget számukra az üzemi tanácsokkal való koordináció, együttműködés. - A helyzetet bonyolítja, hogy az üzemi tanács választásokkal egy időben kell megtartani a társadalombiztosítási önkormányzatok választását is. - A tb-választásokra majd külön cikkben visszatérünk. Most próbáljuk meg tömören összegezni az üzemi tanács választások legfontosabb konkrét teendőit. Hármas feladatcsoportot emelnék ki: 1. Tájékoztatni a munkavállalókat az üzemi tanácsról, a választások mibenlétéről és tétjéről; 2. Tartalmilag és technikailag előkészíteni a választásokat; 3. Felkészülni az üzemi tanács megválasztása utáni időszakra. Más szavakkal: Döntő tényező, hogy a munkavállalók megismerjék az üzemi tanácsok intézményét és sikerüljön felkelteni a választások iránti érdeklődést. Át kell gondolni az üzemi tanács kialakítandó struktúráját. (Egyszintű vagy kétszintű üzemi tanácsok lesznek? Eldöntendő, hány választási bizottságra lesz szükség? Kiket kívánnak oda delegálni a szakszervezetek részéről? Elvégzendők a szükséges egyeztetések a munkáltatókkal, a társszakszervezetekkel. Meg kell ismerni a legérdekeltebbek, a munkavállók véleményét. - Bizony, van mire figyelni, hiszen nem kicsi a tét. - Sokrétű, alapos ismereteket kívánó munkáról van szó. A tét az, hogy milyen intézménnyé válik az üzemi tanács, mennyire sikerül felhasználni a választásokat a szakszervezetek újjáépítésére, milyen pozíciói lesznek az érdekképviseleteknek az ipari kapcsolatok rendszerében, a társadalmi, gazdasági érdekegyeztetésben. Köszönöm a beszélgetést. Kárpáti Sándor A HDSZ 1993. évi bérkövetelései A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének titkári tanácsa január 6-án az 1993. évi bérkövetelés mértékéről tárgyalt. Kapuvári József titkár a bevezetőjében hangsúlyozta: a bértárgyalások akkor vezethetnek eredményre, ha a szakszervezetek megfelelő időben, tárgyszerű, pontos fogalmazásban a munkaadók asztalára teszik a bérköveteléseiket, számolva a vállalatok helyzetével és az árképzés gyakorlatával is. Javasolta, hogy a HDSZ vesse el azt a korábbi gyakorlatot, amely a bérköveteléseket az infláció mértékéhez igazította. A hozzászólók felhívták a figyelmet, hogy a vállalatok eltérő helyzetben vannak, de ez nem lehet akadálya az egységes álláspont kialakításának, a követeléseket nem lehet a legrosszabb eredményeket felmutató, csődhelyzetben lévő vállalatokhoz igazítani. Számolni kell azzal, hogy a bérrendszer nagyon bonyolult, egyszerűsítése a munkaadóknak is érdeke. A különböző pótlékok fenntartása célszerűtlen olyan időben, amikor munka hiányában a fizikaiaknak az alapbér teszi ki a kereset döntő részét. Tehát a dolgozók érdeke az alapbérek növelése. A vitában az is elhangzott, hogy egyes igazgatók „üzenete” szerint „a szakszervezetnek lehetnek bérkövetelései, ha a vállalatnak nincs pénze...” Ezzel a nézettel vitázva, volt aki szóvá tette, hogy az igazgatósági tagok pénzét minden fenntartás nélkül kifizetik, csak a dolgozói bérek megállapításánál hivatkoznak a vezetők különféle közgazdasági megfontolásokra. A főtitkári tanács tagjai egyetértettek abban, hogy nehéz lesz az idei béralku, de a bértárgyalásokat nem lehet halogatni az átalakulásra, az új tulajdonos megjelenésére és a vállalati menedzsment bizonytalanságaira hivatkozva. Egy körkérdés kapcsán kiderült, hogy a kétkulcsos áfa bevezetése következményeként életbe lépett általános áremelések ellenére január elsejétől egyetlen húsipari vállalatnál sem volt béremelés. Egyhangú döntés született arról, hogy a HDSZ titkári tanácsa kezdeményezi a munkaadókkal az 1993-as évre szóló bértárgyalások haladéktalan megkezdését. Tárgyalási alapként elfogadták, hogy a húsiparban minden munkavállaló személyi alapbére legalább 15 százalékkal emelkedjen január 1-jétől; a személyi alapbér éves szinten 25 százalékkal növekedjék; a vállalati átlagkeresetek növekedése érje el a 23 százalékot 1993-ban. h.l. Felülnézetben A kapaszkodók már látszanak Az év első hónapja alkalmas arra, hogy megkérdezzük, milyen lehetőség nyílik az élelmiszeripar számára 1993- ban. Több miniszteriális vezetőtől, szakembertől kérdeztem és általában a bizakodás jellemezte a válaszokat. Úgy mondják, hogy az 1993 jobb lesz az élelmiszeripar számára mint 1992 volt. Igaz, egyesek mélypontnak tekintik még ezt az évet, de a kapaszkodók már látszanak. A belföldi fogyasztás növekedésére nem számíthatunk az idén, az export viszont húzhatja az ágazat szekerét. Erre az ad reményt, hogy tavaly is mintegy 2,6 milliárd dolláros bevétellel gyarapította az államháztartást az élelmiszeripar. Az előrejelzések azt mutatják, hogy exportlehetőségek az idén is lesznek. Az FM részéről nagyon bíznak abban, hogy a pénzügyi nehézségek csökkennek, egyrészt jó piaci lehetőségeket remélnek, másrészt úgy látják, hogy a 80-as években a vállalatok által felvett hosszú lejáratú kölcsönök kezdenek lejárni, és a kamatterheik sem fogják majd úgy sújtani a cégeket, mint eddig tették. Igaz ugyan, hogy az élelmiszeriparnak még mindig 80 milliárd forint forgótőke-hiánya van, de ha a hosszúlejáratú hitelek és kamataik fogynak, fellélegezhetnek a vállalatok, mert csökken a rövidlejáratú hitelek kamatszázaléka is. Napjainkban már 25 százalékos hitelekről is hallani. A felhasználandó import anyagok ára már itthon is egy szinten van a behozataléval, tehát nem érdemes importálni. Amennyiben ezt a termelő vállalatok is érvényesítik és szűkül az agrárolló, számítások szerint 3 százalékkal, akkor ez kedvezőbben befolyásolja a feldolgozóipar helyzetét is. Van olyan ágazat, mint például a tejipar, ahol szükséges lenne magasabb felvásárlási árat adni, ezt garantált árakkal kívánják megoldani. Az élelmiszeripar ugyanis satuban van, mert hiába akarna többet fizetni a termelőnek, azt a fogyasztó nem fogadja el, szűkül a piac. Ez már látszik a tej és tejtermékek forgalmánál és a sertéshúsnál is. Érdemes gondolni a reorganizációs kölcsönre, amelyből az állam nagy kedvezményeket juttat a vállalatoknak. És van legalább 10-12 olyan élelmiszeripari vállalat, amelynek jók a piaci lehetőségei. A privatizáció néhány ágazatban nagyon elhúzódik, így nehéz helyzetben van a gabonaipar, a húsipar, a baromfiipar, a magyar befektetőknek nincs pénzük. A túlzott külföldi tőke aránya pedig nem lenne indokolt. Talán tőkeerősítéssel sikerül feljavítani ezeket a vállalatokat, hogy utána privatizálni lehessen azokat. L.V. Alulnézetben Próbáljuk meg túlélni Túléltem, válaszolta lakonikus tömörséggel egyik barátom, amikor megkérdeztem tőle, hogy mire jutott az elmúlt esztendőben. Valóban, egy olyan évet hagytunk magunk mögött, melyben az ország lakóinak többsége számára a túlélés jelentette a legnagyobb sikert. A magunk mögött hagyott évben szakértők szerint megduplázódott a létminimum „környékén” élők száma és 640 000 főre duzzadt a regisztrált munkanélküliek serege. De nemcsak újabb munkahelyek vesztek el, hanem sokak számára végleg elveszett a gyors, kevés áldozattal járó rendszerváltozás illúziója is. Ilyenkor új év elején megpróbáljuk felmérni a jövő esélyeit, találgatjuk, hogy mit tartogat számunkra az új esztendő. A statisztikákból, a gazdasági és politikai szakértők előrejelezéseiből ítélve nem sok jót. Mi azonban arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják a holnapot, mit várnak 1993-tól azok, akikre oly sokszor hivatkoznak, akik az átalakulás terheit viselik, akik vesztesei lehetnek a rendszerváltozásnak, munkavállalókat, melósokat kérdeztünk meg: mit várnak az új évtől? Néhányan nevüket is adták véleményük mellé, vállalva a nyilvánosságot, így Bozsánovics Mihály export-csomagoló (Mőbiusz Húsipari Rt.), Bakócz István húsipari szakmunkás (Szekszárdi Húsipari Vállalat), Eglesz Gézáné laboráns (Fejértej) Gattyán Gézáné tejátvevő (Fejértej) és Szabó Istvánná tejes (Fejértej). Válaszaikból kirajzolódik az aggodalom saját sorsuk, családjuk és az ország jövőjét illetően is. Talán nem is meglepő, hogy mindenki elsősorban a munkahelyének elvesztésétől fél. „Arra számítok, hogy jelentősen romlani fog az életszínvonal. De legjobban a munkahelyemet féltem. Nagyarányú létszámleépítés volt a vállalatnál az ősszel és most karácsony előtt is. Már csak a privatizációtól várunk valamiféle előrelépést. Remélem nem fogunk csalódni.” „Nagyon félek, hogy összeomlik a családi költségvetés. Nekem három gyerekem van. A legnagyobb továbbtanulás előtt áll. Szeretném, ha sikerülne neki a felvételi. De mindenek előtt a munkahelyemet féltem...” A biztonsághoz nem csak munkahelyre, hanem békés környezetre is szükség van. Békére a társadalomban és a határaink mentén. „Remélem, hogy békében élhetünk továbbra is az országban...” „Egyetértésre van szükség. Nem egymással kellene civakodni.” „Magyarország már majdnem mindegyik szomszédjával összeveszett. Nem így kellene ezt csinálni!” Végül néhány jellemző vélemény a szakszervezet munkájáról: „Talán sikerül végre túllépni a szakszervezetek közötti vitákon és visszatérni az igazi munkához, az érdekvédelemhez.” „Ha szükség lesz rá, álljon ki az érdekeink mellett, legalább úgy, mint eddig.” „Sokkal határozottabb, keményebb fellépésre van szükség, ez nem elegendő...” Békét, biztonságot, jobb megélhetést remélünk valamennyien '93-tól. Az esélyünk kevés. Talán majd '94-ben. Addig is, próbáljuk meg túlélni! K. P.