Élelmezési Dolgozó, 1993 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1993-01-01 / 1. szám
2. oldal Változást nem ígér az új év Interjú Dr. Kameniczky Istvánnal, az SZGTI igazgatójával Pezsgős üvegek durrogása és árazó gépek kattogása jelezte, hogy itt az új esztendő. Mit hoz és ígér 1993 a magyar munkavállalóknak? Ezzel a kérdéssel kerestük föl Dr. Kameniczky Istvánt, a Szakszervezeti Gazdasági és Társadalomkutató Intézet igazgatóját, aki az Egészségbiztosítási Felügyelő Bizottság elnöke tisztét is betölti, mint a szakszervezetek képviselője. - Az árak emelkedését nyilván a bérek alakulásától függően kell mérlegelnünk. - kezdte válaszát Kameniczky kolléga. Egyébként az árakról az új év első napjaiban olyan benyomást szereztünk, hogy az árszínvonalat nem önmagában az adórendszer módosítása fogja megemelni azzal, hogy az alapvető fogyasztási cikkekre hatszázalékos adót tettek rá, hanem ezt az alkalmat nagyon sok termelő felhasználja a költségeinek az áthárítására is. A kétkulcsos áfa bevezetésére a Pénzügyminisztérium indoklása szerint azért került sor, hogy az állami bevételeket növeljék és a költségvetés hiányát csökkentsék. Nekünk, itt a kutatóintézetben megerősödött az a véleményünk, hogy a lakosság az elmúlt időszakban valamennyi áremelkedésre, éppen mert azokat béremelések nem követték, egy erős fogyasztáscsökkenéssel és egy fogyasztási struktúra változással reagált. Mi arra számítunk, hogy a költségvetés egyensúlyi helyzete ebben az évben is rosszabb lesz a vártnál, mert a lakosság döntő része a jövedelméből nem lesz képes kompenzálni az áremelkedést. Ilyenkor év elején a gazdasági szakértők prognózisokat állítanak fel az év várható gazdasági mutatószámainak alakulásáról. Függetlenül attól, hogy különféle módon értékelik, a kormány előrejelzéseit az infláció várható mértékéről, a szakértők többsége szerint a bérek várhatóan elmaradnak az áremelések mértékétől. A nyugdíjasoknál eleve az történt, hogy az Országgyűlés a költségvetés és a társadalombiztosítás helyzetére hivatkozva megmásította korábbi döntését, miszerint az átlagbérekhez köti a nyudíjak emelését, ehelyett 14 százalékban szabta meg erre az évre a nyugdíjak növelését. (Ezt a 16-20 százalékos inflációs prognózisok viszonylatában kell értékelni.) Az árak és bérek viszonyának várható alakulását végül is az határozza meg, hogy a gazdaságban lesz-e elmozdulás. Túl vagyunk-e azon a bizonyos mélyponton és megpillantjuk-e az idén annak a bizonyos alagútnak a végét? - Két oldalról közelíthető meg a válasz. Ha úgy nézem, hogy a magyar gazdaság képes-e változásra, akkor azt kell mondanom, hogy nem látok esélyt pozitív elmozdulásra, sem a beruházások, sem a tőkemozgások terén, sem pedig az infrasturktúra fejlesztésének állami finanszírozásában. Elképzelhető, hogy a gazdaság hanyatlása mérséklődik, de már a stagnálás is eredmény lenne és bizakodással mondhatnánk, hogy itt van a lejtő alja, az a bizonyos mélypont, ahonnan az út már fölfelé vezet. A gazdasági helyzet romlásának megállása, az 1-2 százalékos eredmény a fogyasztók rossz közérzetét megváltoztatni nem tudná, az alapvető fogyasztási cikkeknél nem volna képes ellensúlyozni a hatszázalékos adókulcs negatív hatását. - Mit jelent az élelmiszerárak tekintetében, ez a hat százalék, ha a családok „fogyasztói kosarát” vesszük figyelembe? - Hatezer háztartást vizsgáltunk meg. Ebből tudjuk, hogy az élelmiszer-fogyasztás, a lakbér, az energia elviszi a családok jövedelelmének a 70 százalékát. Gyakorlatilag ruházkodásra alig futja, a kulturális kiadásokat a családok többsége kiiktatta a költségei közül. Úgy tűnik, hogy az árak mostani emelkedése megerősítheti azt a folyamatot, hogy a családok lemondanak a jobb minőségű élelmiszerekről. Gondolom, hogy ez a helyzet sajátos problémákat vet fel az élelmiszer-gazdaságban. Nem biztos, hogy a termelési szerkezet igazodni tud a fogyasztás megváltozásához. A lakosság 3 százalékánál tapasztaltuk, hogy nőnek a jövedelmek, 20-25 százaléknál stagnálnak a jövedelemek és a lakosság 70-75 százalékánál csökkennek a fogyasztásra fordítható jövedelmek. Ennél a nagy csoportnál gyakorlatilag nincs megtakarítható jövedelem, hónapról hónapra feléli pénzét. Ha nőnek az árak, ez a réteg lemond arról, hogy pl. új ruhát vásároljon. - Az optimista szakértők sem ígérik, hogy új munkahelyek sokasága teremtődik az új évben, épen ellenkezőleg. - Többen azt mondják, hogy a munkanélküliség növekedési üteme csökken. Ezzel együtt 1993 végén a munkanélküliek száma elérheti az egymilliót. Ez a szám önmagában is rendkívül magas, de a belső arányokban is lesznek változások, amelyek még riasztóbbnak tűnnek. Növekszik a tartós, az egy éven túl is munkanéküliek aránya: növekszik azoknak a családoknak a száma, ahol az apa és anya is munkanélkülivé válik, végül pedig többen lesznek, akik ,,kicsúsznak” a munkanélküli ellátásból. Ilyen tényezők alapján bizonyos rétegekben koncentrálódni fognak a szociális feszültségek. Ha a gazdaságban pozitív elmozdulások nem várhatók, a szociális feszültségek felerősödnek, akkor egy ilyen választás előtti évben a kormányzat bizonyára kísérletet tesz arra, hogy a szociális ellátást hatékonyabbá tegye. Tartalékok ezen a területen, én úgy látom, hogy nincsenek. Tehát csak az ellátás javítását, a valóban rászorultak segítését lehet célul tűzni. Ez ésszerű törekvés, mi szakszervezetek azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormány az érintettek bevonása nélkül akarja módosítani az ellátást, nem veszik figyelembe a ténylegesen rászorulók jelzéseit. A szociális ellátásban milyen változásokra érdemes a figyelmet felhívni? - Az egyik legjelentősebb változás a szociális törvény elfogadása, amely több pontban módosítja az ellátás rendszerét. A másik jelentős változás az a társadalombiztosításban következik be, ahol egyelőre úgy tűnik, hogy a lakosság csökkenő jövedelmei miatt tartóssá válik a társadalombizosítási alapok hiánya. Ennek, megszüntetésére a parlament nem látott lehetőséget és emiatt nagy terhet kell az áprilisban megválasztásra kerülő tb önkormányzatoknak a nyakukba venni. A hiányt egy kötvény kibocsátásával kell meghitelezni. - A gazdasági feszültségek kiválthatnak-e társadalmi feszültségeket? - Kutatási eredményeink arra utalnak, hogy növekszik azok tábora, akiknek a létfenntartási költségeivel nem áll arányban a jövedelme. A „családi csődhelyzetek” megjelenését nehéz előre megbecsülni, de arra egyértelmű jelek utalnak, hogy az a bizonyos tűrőképesség rendkívüli módon kezd összeszűkülni. Sajnos a munkáltatók többsége nincs abban a helyzetben, hogy elébe is tudjon menni a szakszervezetek bérköveteléseinek, hiszen az adóterhek a munkaadókat nagyon sújtják. A munkaadók és a munkavállalók közötti megegyezés szűk térre korlátozódik. Ezért is nehéz az érdekvédelem feladata ebben az évben. H. L. Nyers Rezső Búcsú Marosán Györgytől* Búcsúzunk Tőled Marosán György, mindnyájan, akik koporsód körül összegyűltünk. Búcsúzik szerető és szeretett családod, akik feleséged után most téged is elveszítenek. Búcsúzik az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének nagy családja, melynek két emberöltőn keresztül voltál tagja, sokáig vezetője. Búcsúznak Tőled barátaid, akikkel együtt haladtál egy hosszú úton, sokszor vitázva, de mégis együtt kerestedkutattad a felszín mögött megbúvó, rejtőzködő igazságot. Testi valóságodban megszűntél szám Elhangzott 1992. december 30-án, Marosán György temetésén, inunkra, de ugyanezen pillanatban megszületett a Rólad való emlékkép, amit őrzünk magunkban becses tulajdonként. 1908-ban születtél Bihar megye Erdélybe nyúló táján. Abban az esztendőben, mikor a Habsburg monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, amikor Európa nyugati részén már terjedt az általános választójog, délkeleti részén a soványka jogok további korlátozásán munkálkodtak a hatalmasok. Közöttük, Magyarországon pedig minden mozdulatlan. Abban az évben Budapesten létrehozták - csak kevesek - a Nyugat című folyóiratot, de a nyugati mintájú haladás nem volt képes áttörni az uralkodó osztályok maradiságán. A magyar munkásság csendőr- és rendőrszuronyokkal találkozott, ha választójogot és jobb életet követelt magának. Lázadásra hívott a kor, és Te lázadtál már fiatalon, munkás módra, közösségben, Európára figyelve. Harcos szakszervezeti ember lettél, igazi szindikalista, Szabó Ervin követője. 1923-ban lettél tagja a Sütőmunkások Szakszervezetének, 1938-ban pedig az élelmezési munkások főtitkárává választották. Országosan ismert vezetőként küzdöttél a szociális jogokért, a 8 órás munkaidőért, a tisztességes munkabérért. Tisztségeidet fáradhatatlan erővel, teljes felelősséggel láttad el, méltán övezett hát tisztelet a szervezett munkások közösségében. Tettekre kész voltál kulturális értékek ápolásában, munkásbalosként, a kóruskultúra terjesztésével sokat tettél azért, hogy egyszer mégiscsak a Kodály által vallott „éneklő nemzetté” váljunk. József Attila hamvainak Budapestre hozását szorgalmazva és megszervezve hozzájárultál ahhoz, hogy magyarként és szocialistaként egyaránt nagy költőóriás elfoglalhassa helyét a magyar nép emlékezetének Pantheonjában. Igazi szónoki tehetség voltál, érzékletesen beszéltél politikáról, munkáséletről, szuggeráltad a felelősségvállalást, mint emberi kötelességet. Témád mindig az objektív valóság volt, de Te nem féltél szubjektív lenni, a magad egyéniségét, sőt egyediségét kifejezni. Ha a szónoki pódiumon olykor el is ragadott a hév, írásaidban gondosan, pontosan fejezted ki nézeteidet. Érdekes könyvek írójává lettél, nyíltan írtál nemcsak arról, ami az általad megélt politika előterében történt, hanem arról is, ami a háttérben zajlott. Ha ez konfliktussal járt - mert járt - emelt fővel vállaltad azt is, vélemény- és gondolatszabadságodat nem engedted alku tárgyává tenni. Politikai vezércsillagodnak a munkásegységet választottad, azt remélted velünk, baloldali szociáldemokratákkal együtt - hogy ami megvalósult a fasizmus ellen, az megvalósítható egy új Magyarország kialakításában. 1948 után ez a remény hamarosan szertefoszlott, történelmileg hibásan léptünk; a kényszerhelyzet magyarázat, de nem mentség a naivitásra. Csak a szabadság szülte rend lehet igazi és tartós, a sztálinizmus a demokráciával összeegyeztethetetlen, - ezt az igazságot már csak a sztálinizmus csapdájában ismertük fel. Kegyetlen sorsod lett, hat év börtönben, halálbüntetéssel a fejed felett, de a sors - vagy talán csak a Véletlen? - életben hagyott. Kibírtad a megpróbáltatást. 1956-tól Kádár Jánossal együtt részt vettél az új indulásban, azzal az erős szándékkal, hogy leküzditék a hazai sztálinizmust. De a konszolidáció első öt éve nem volt igazi, furcsa szabályok voltak a politikai közlekedésben: aki egyenesen akart haladni, annak is balra kellett indexelnie; a sztálinizmus számos eszköze eltűnt, a politikai struktúra lényege azonban fennmaradt. És ekkor Te ismét ütköztél, ismét szembeszálltál a hatalom tekintélyével. Még az SZKP XX. Kongresszusa volt számodra a fix pont: nem láttad még, hogy a kollektív vezetés csak nyugtató, a bajokat nem igazán megszüntető politikai gyógyszer. Azt írtad később: fel kellett állnod. A kommunista típusú pártokban legszokatlanabb lépést tetted: a hatalomból emigráltál a polgári életbe, visszatértél a munkásközösségbe, hozzáfogtál az önmagaddal való elszámoláshoz. Felállásod, bár az oka homályos volt, nyomást gyakorolt két irányban: figyelmeztette a hatalmi elitet, terepet nyitott a reformerőknek. 1970 táján, Lukács Györggyel és a lukácsistákkal beszélgetve, az ő hatásukra jutottál el két felismeréshez. Az egyik csak kérdésformát öltött: lehet-e ellenforradalom az, amikor a munkás lázad a helyzet és a hatalom ellen? A másik már válasz is volt: a liberalizálás nem demokratizálja a rendszert, ha a struktúrák fennmaradnak. Ezzel és ekkortól mondható, hogy előjött a benned mindig is szunnyadó, bujkáló szociáldemokrataság, hogy igazában képtelen voltál eldobni a múltadat, ami embert formált belőled. Ebben az egy dologban Rákosinak volt igaza veled szemben, csakhogy ez éppen nem szégyellnivaló. Rendezni érdemes és rendezésre váró életpályát hagysz magad után, lesz vele dolga a történetírásnak és a tárgyilagos utókornak. A múlt harcok mostanra emlékezéssé válnak. Lassan ködbe vész a világ, amiről Weöres Sándor így verselt: Tintatartókat vagdosnak a falakhoz: Kié a világ? A haranglábé, vagy a harangozóé? A masináé, vagy aki a masinát gyártja? A reformátoré, vagy a pápáé? A sokaságé, vagy az egyetlené? Ma már nem kérdik, kié a világ. De előttünk és a fiatal generáció előtt a kérdés: mivé lesz a világ? Gyurikám! Veled mondjuk: a dolgozó ember szolidaritásán múlik. Emléked velünk marad! Nyugodj békében! Élelmezési DOLGOZÓ 1993-as kilátások Még befelé az alagútba A régi idők jósait keményen megbüntették, ha sötétnek láttatták a jövőt, s különösen, amennyiben az be is teljesedett. Manapság sem lehet a magyar gazdaság, a magyar életszínvonal 1993-as perspektíváiról rózsaszínű képet festeni. De talán e tényre szintén áll a mondás: kisebbíti,ki tudatosítja a bajt. Minden tudományos előrejelzés a jövő esztendőre a magyar gazdaság újabb mélypontját jövendöli. (Talán csak egy, s nem éppen lényegtelen tényező, az exportdinamika őrizheti meg - nehezen! - a 90-es évek eddig eltelt esztendőinek igen jó tendenciáit.) A Privatizációs Kutatóintézetben például úgy látják, hogy a nemzetgazdasági eredmény zuhanórepülése 1993-ban folytatódik, sőt 1994-95-re teszik az igazi mélypontot, s - szerintük - csak 1996-tól kezdődik a felemelkedés, amely igazán érzékelhetővé az ezredforduló táján válik. A nemzetgazdaság reális (valorizált) bruttó eredménye már 1991-ben negatív volt, s nettó eredménye is rohamosan tovább csökken: 1993-ra már a mínusz 895 milliárd forintos mélységbe zuhan. A kilencvenes években egyébként - dr. Sebestyén Tibor számításai szerint - az összeadott veszteség elérheti az ötezer milliárd forintot, amely természetesen csak vagyonfelélésből pótolható. (A külföldi tőke magyarországi behatolásán túl! Ezért annyira fontos ez a tényező!) A nemzeti vagyon 15-20 százalékának elvesztését azonban nem érzi katasztrofális veszteségnek a szakértő. E folyamatok természetszerűleg lecsapódnak a jövő évi költségvetésbe. A büdzsé jelenleg is minden 100 forintból 60-at központosít, s újraoszt. A még az alagútba haladó gazdaság teherviselő képessége nem emelkedvén, szükségszerű, hogy 1993-ban még nagyobb terhek nehezedjenek a lakosságra, mint az előző esztendőben. Az adósávok nem akceptálják az ugyan lassuló ütemű, de rendületlenül 16-18 százalékra prognosztizálható inflációt. A két és fél kulcsos áfa nyomán dráguló alapvető fogyasztási cikkek további leszálló ágban tartják a reáljövedelmeket. A kompenzációk képtelenek versenyt tartani e hatásokkal. A költségvetési és a társadalombiztosítási hiány 1993-ban minden bizonnyal jelentékenyen több lesz, mint amennyit a költségvetési törvényben „megenged" a T. Ház. A jövő esztendőben tehát rendületlenül folytatódik az életszínvonal stagnálásának, romlásának, zuhanásának tendenciája. E hatások azonban nem egyformán érik az egyes társadalmi nagycsoportokat. Több vizsgálat szerint úgy tűnik, hogy a kilencvenes évek eddig eltelt esztendőiben a vezető, irányító és az úgynevezett egyéb értelmiségiek tudták megőrizni az 1990-re elért reáljövedelmüket. (Vigyázat, nagy szóródással! S mivel nagy erőfeszítés nyomán is sokaknál „csupán” szinttartás az eredmény, e réteg sok tagja is relatív deprivációt - viszonylagos hiányhelyzetet - él meg.) Az egyéb szellemiek 7 százalékos reálbérapadással „vészelték át” ezeket az éveket, a szakmunkások mnusz 10, a betanított, segédmunkások mínusz 9, a mezőgazdasági fizikaiak pedig mínusz 12 százalékos reáljövedelem-esést voltak kénytelenek eddig elviselni. Természetszerűleg a munkanélküliek - számuk az idén meghaladta a 650 ezret - érezték a bőrükön leginkább az életnívó romlását: a reáljövedelmük a korábbi 75 százalékára zsugorodott. Egyedül az önállóak - vállalkozók stb. - voltak ez eddig képesek, hogy reáljövedelmüket növeljék, méghozzá 1992-ig 11 százalékkal. (Lásd táblázatunkat!) Minden bizonnyal ez a tendencia folytatódik 1993-ban is, azzal a különbséggel, hogy az értelmiségiek is bekerülnek a csökkenő zónába, a már mínuszban lévők pedig gyorsabb sebességgel növelhetik lemaradásukat. (r) Az egy főre jutó reáljövedelem változása (1990-1992) (%) Vezető, irányító 100 Egyéb értelmiségi 100 Egyéb szellemi 93 Szakmunkás 90 Betanított, segédmunkás 91 Mezőgazdasági fizikai 88 Önálló 111 Munkanélküli 75 Együtt 94