Élelmezési Dolgozó, 1993 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1993-01-01 / 1. szám

2. oldal Változást nem ígér az új év Interjú Dr. Kameniczky Istvánnal, az SZGTI igazgatójával Pezsgős üvegek durrogása és árazó gépek kattogása jelezte, hogy itt az új esztendő. Mit hoz és ígér 1993 a magyar munkavállalóknak? Ezzel a kérdéssel kerestük föl Dr. Kameniczky Istvánt, a Szakszer­vezeti Gazdasági és Társadalomkutató Intézet igazgatóját, aki az Egészségbiztosítási Felügyelő Bizottság elnöke tisztét is betölti, mint a szakszervezetek képviselője. - Az árak emelkedését nyilván a bérek alakulásától függően kell mérlegelnünk. - kezdte válaszát Kameniczky kolléga. Egyébként az árakról az új év első nap­jaiban olyan benyomást szereztünk, hogy az árszínvonalat nem önmagában az adórendszer módosítása fogja megemelni azzal, hogy az alapvető fo­gyasztási cikkekre hatszázalékos adót tettek rá, hanem ezt az alkalmat nagyon sok termelő felhasználja a költségeinek az áthárítására is. A kétkulcsos áfa bevezetésére a Pénz­ügyminisztérium indoklása szerint azért került sor, hogy az állami bevételeket növeljék és a költségvetés hiányát csökkentsék. Nekünk, itt a kuta­tóintézetben megerősödött az a véleményünk, hogy a lakosság az elmúlt időszakban valamennyi áremelkedésre, éppen mert azokat béremelések nem követték, egy erős fogyasztáscsök­kenéssel és egy fogyasztási struktúra változással reagált. Mi arra számítunk, hogy a költségvetés egyensúlyi helyzete ebben az évben is rosszabb lesz a várt­nál, mert a lakosság döntő része a jövedelméből nem lesz képes kompen­zálni az áremelkedést. Ilyenkor év ele­jén a gazdasági szakértők prognózisokat állítanak fel az év várható gazdasági mutatószámainak alakulásáról. Füg­getlenül attól, hogy különféle módon értékelik, a kormány előrejelzéseit az infláció várható mértékéről, a szakértők többsége szerint a bérek várhatóan el­maradnak az áremelések mértékétől. A nyugdíjasoknál eleve az történt, hogy az Országgyűlés a költségvetés és a társadalombiztosítás helyzetére hivat­kozva megmásította korábbi döntését, miszerint az átlagbérekhez köti a nyudí­­jak emelését, ehelyett 14 százalékban szabta meg erre az évre a nyugdíjak növelését. (Ezt a 16-20 százalékos inf­lációs prognózisok viszonylatában kell értékelni.)­­ Az árak és bérek viszonyának várható alakulását végül is az határozza meg, hogy a gaz­daságban lesz-e elmozdulás. Túl vagyunk-e azon a bizonyos mélyponton és megpillantjuk-e az idén annak a bizonyos alagútnak a végét? - Két oldalról közelíthető meg a válasz. Ha úgy nézem, hogy a magyar gazdaság képes-e változásra, akkor azt kell mondanom, hogy nem látok esélyt pozitív elmozdulásra, sem a beruházá­sok, sem a tőkemozgások terén, sem pedig az infrasturktúra fejlesztésének állami finanszírozásában. Elképzelhető, hogy a gazdaság hanyatlása mér­séklődik, de már a stagnálás is ered­mény lenne és bizakodással mondhat­nánk, hogy itt van a lejtő alja, az a bizonyos mélypont, ahonnan az út már fölfelé vezet. A gazdasági helyzet rom­lásának megállása, az 1-2 százalékos eredmény a fogyasztók rossz közérzetét megváltoztatni nem tudná, az alapvető fogyasztási cikkeknél nem volna képes ellensúlyozni a hatszázalékos adókulcs negatív hatását. - Mit jelent az élelmiszerárak tekintetében, ez a hat százalék, ha a családok „fogyasztói ko­sarát” vesszük figyelembe? - Hatezer háztartást vizsgáltunk meg. Ebből tudjuk, hogy az élelmiszer-fo­gyasztás, a lakbér, az energia elviszi a családok jövedelelmének a 70 száza­lékát. Gyakorlatilag ruházkodásra alig futja, a kulturális kiadásokat a családok többsége kiiktatta a költségei közül. Úgy tűnik, hogy az árak mostani emelkedése megerősítheti azt a folya­matot, hogy a családok lemondanak a jobb minőségű élelmiszerekről. Gon­dolom, hogy ez a helyzet sajátos problémákat vet fel az élelmiszer-gaz­daságban. Nem biztos, hogy a termelé­si szerkezet igazodni tud a fogyasztás megváltozásához. A lakosság 3 száza­lékánál tapasztaltuk, hogy nőnek a jövedelmek, 20-25 százaléknál stagnál­nak a jövedelemek és a lakosság 70-75 százalékánál csökkennek a fogyasztás­ra fordítható jövedelmek. Ennél a nagy csoportnál gyakorlatilag nincs meg­takarítható jövedelem, hónapról hónapra feléli pénzét. Ha nőnek az árak, ez a réteg lemond arról, hogy pl. új ruhát vásároljon. - Az op­timista szakértők sem ígérik, hogy új munkahelyek sokasága teremtődik az új évben, é­p­en ellenkezőleg. - Többen azt mondják, hogy a mun­kanélküliség növekedési üteme csökken. Ezzel együtt 1993 végén a mun­kanélküliek száma elérheti az egymil­liót. Ez a szám önmagában is rendkívül magas, de a belső arányokban is lesznek változások, amelyek még riasztóbbnak tűnnek. Növekszik a tartós, az egy éven túl is munkanéküliek aránya: növek­szik azoknak a családoknak a száma, ahol az apa és anya is munkanélkülivé válik, végül pedig többen lesznek, akik ,,kicsúsznak” a munkanélküli ellátásból. Ilyen tényezők alapján bizonyos rétegekben koncentrálódni fognak a szociális feszültségek.­­ Ha a gazdaságban pozitív el­mozdulások nem várhatók, a szociális feszültségek felerősöd­nek, akkor egy ilyen választás előtti évben a kormányzat bi­zonyára kísérletet tesz arra, hogy a szociális ellátást ha­tékonyabbá tegye.­­ Tartalékok ezen a területen, én úgy látom, hogy nincsenek. Tehát csak az ellátás javítását, a valóban rászorultak segítését lehet célul tűzni. Ez ésszerű törekvés, mi szakszervezetek azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormány az érintettek bevonása nélkül akarja módosítani az ellátást, nem veszik figyelembe a ténylegesen rászorulók jelzéseit.­­ A szociális ellátásban milyen változásokra érdemes a figyel­met felhívni? - Az egyik legjelentősebb változás a szociális törvény elfogadása, amely több pontban módosítja az ellátás rendszerét. A másik jelentős változás az a társada­lombiztosításban következik be, ahol egyelőre úgy tűnik, hogy a lakosság csökkenő jövedelmei miatt tartóssá vá­lik a társadalombizosítási alapok hiá­nya. Ennek, megszüntetésére a parlament nem látott lehetőséget és emiatt nagy terhet kell az áprilisban megválasztásra kerülő tb önkormányzatoknak a nyakuk­ba venni. A hiányt egy kötvény kibo­csátásával kell meghitelezni. - A gazdasági feszültségek kiválthatnak-e társadalmi feszültségeket? - Kutatási eredményeink arra utalnak, hogy növekszik azok tábora, akiknek a létfenntartási költségeivel nem áll arányban a jövedelme. A „családi csőd­helyzetek” megjelenését nehéz előre megbecsülni, de arra egyértelmű jelek utalnak, hogy az a bizonyos tűrőké­pesség rendkívüli módon kezd össz­eszűkülni. Sajnos a munkáltatók többsé­ge nincs abban a helyzetben, hogy elébe is tudjon menni a szakszervezetek bérköveteléseinek, hiszen az adóterhek a munkaadókat nagyon sújtják. A mun­kaadók és a munkavállalók közötti meg­egyezés szűk térre korlátozódik. Ezért is nehéz az érdekvédelem feladata ebben az évben. H. L. Nyers Rezső Búcsú Marosán Györgytől* Búcsúzunk Tőled Marosán György, mindnyájan, akik koporsód körül össze­gyűltünk. Búcsúzik szerető és szeretett családod, akik feleséged után most téged is elveszítenek. Búcsúzik az Élel­mezési Dolgozók Szakszervezetének nagy családja, melynek két emberöltőn keresztül voltál tagja, sokáig vezetője. Búcsúznak Tőled barátaid, akikkel együtt haladtál egy hosszú úton, sok­szor vitázva, de mégis együtt kerested­­kutattad a felszín mögött megbúvó, rej­tőzködő igazságot. Testi valóságodban megszűntél szá­m Elhangzott 1992. december 30-án, Marosán György temetésén, inunkra, de ugyanezen pillanatban meg­született a Rólad való emlékkép, amit őrzü­nk magunkban becses tulajdonként. 1908-ban születtél Bihar megye Er­délybe nyúló táján. Abban az esz­tendőben, mikor a Habsburg monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, amikor Európa nyugati részén már ter­jedt az általános választójog, dél­keleti részén a soványka jogok további korlá­tozásán munkálkodtak a hatalmasok. Közöttük, Magyarországon pedig min­den mozdulatlan. Abban az évben Budapesten létrehozták - csak kevesek - a Nyugat című folyóiratot, de a nyu­gati mintájú haladás nem volt képes áttörni az uralkodó osztályok maradi­ságán. A magyar munkásság csendőr- és rendőrszuronyokkal találkozott, ha választójogot és jobb életet követelt magának. Lázadásra hívott a kor, és Te lázadtál már fiatalon, munkás módra, közösségben, Európára figyelve. Harcos szakszervezeti ember lettél, igazi szindikal­ista, Szabó Ervin követője. 1923-ban lettél tagja a Sütő­­munkások Szakszervezetének, 1938-ban pedig az élelmezési munkások főtit­kárává választották. Országosan ismert vezetőként küzdöttél a szociális jogokért, a 8 órás munkaidőért, a­ tisz­­tességes munkabérért. Tisztségeidet fáradhatatlan erővel, teljes felelősség­gel láttad el, méltán övezett hát tisz­telet a szervezett munkások kö­zösségében. Tettekre kész voltál kulturális értékek ápolásában, munkásbalosként, a kórus­kultúra terjesztésével sokat tettél azért, hogy egyszer mégiscsak a Kodály által vallott „éneklő nemzetté” váljunk. József Attila hamvainak Budapestre hozását szorgalmazva és megszervezve hozzájárultál ahhoz, hogy magyarként és szocialistaként egyaránt nagy költő­óriás elfoglalhassa helyét a magyar nép emlékezetének Pantheonjában. Igazi szónoki tehetség voltál, ér­zékletesen beszéltél politikáról, munkáséletről, szuggeráltad a felelősségvállalást, mint emberi köte­lességet. Témád mindig az objektív valóság volt, de Te nem féltél szubjek­tív lenni, a magad egyéniségét, sőt egye­diségét kifejezni. Ha a szónoki pódiu­mon olykor el is ragadott a hév, írá­saidban gondosan, pontosan fejezted ki nézeteidet. Érdekes könyvek írójává lettél, nyíltan írtál nemcsak arról, ami az általad megélt politika előterében történt, hanem arról is, ami a háttérben zajlott. Ha ez konfliktussal járt - mert járt - emelt fővel vállaltad azt is, vélemény- és gondolatszabadságodat nem engedted alku tárgyává tenni. Politikai vezércsillagodnak a munkás­egységet választottad, azt remélted­­ velünk, baloldali szociáldemokratákkal együtt - hogy ami megvalósult a fasiz­mus ellen, az megvalósítható egy új Magyarország kialakításában. 1948 után ez a remény hamarosan szertefoszlott, történelmileg hibásan léptünk; a kény­szerhelyzet magyarázat, de nem ment­ség a naivitásra. Csak a szabadság szülte rend lehet igazi és tartós, a sztáliniz­mus a demokráciával összeegyeztet­hetetlen, - ezt az igazságot már csak a sztálinizmus csapdájában ismertük fel. Kegyetlen sorsod lett, hat év börtön­ben, halálbüntetéssel a fejed felett, de a sors - vagy talán csak a Véletlen? - életben hagyott. Kibírtad a megpróbál­tatást. 1956-tól Kádár Jánossal együtt részt vettél az új indulásban, azzal az erős szándékkal, hogy leküzditék a hazai sztálinizmust. De a konszolidáció első öt éve nem volt igazi, furcsa szabályok voltak a politikai közlekedésben: aki egyenesen akart haladni, annak is balra kellett indexelnie; a sztálinizmus szá­mos eszköze eltűnt, a politikai struk­túra lényege azonban fennmaradt. És ekkor Te ismét ütköztél, ismét szembe­­szálltál a hatalom tekintélyével. Még az SZKP XX. Kongresszusa volt számod­ra a fix pont: nem láttad még, hogy a kollektív vezetés csak nyugtató, a ba­jokat nem igazán megszüntető politikai gyógyszer. Azt írtad később: fel kellett állnod. A kommunista típusú pártokban legszokatlanabb lépést tetted: a hatalom­ból emigráltál a polgári életbe, vissza­tértél a munkás­közösségbe, hozzáfog­tál az önmagaddal való elszámoláshoz. Felállásod, bár az oka homályos volt, nyomást gyakorolt két irányban: figyel­meztette a hatalmi elitet, terepet nyitott a reformerőknek. 1970 táján, Lukács Györggyel és a lukácsistákkal beszélgetve, az ő hatá­sukra jutottál el két felismeréshez. Az egyik csak kérdésformát öltött: lehet-e ellenforradalom az, amikor a munkás lázad a helyzet és a hatalom ellen? A másik már válasz is volt: a liberalizálás nem demokratizálja a rendszert, ha a struktúrák fennmaradnak. Ezzel és ekkortól mondható, hogy előjött a benned mindig is szunnyadó, bujkáló szociáldemokrataság, hogy igazában képtelen voltál eldobni a múltadat, ami embert formált belőled. Ebben az egy dologban Rákosinak volt igaza veled szemben, csakhogy ez éppen nem szé­­gyellnivaló. Rendezni érdemes és rendezésre váró életpályát hagysz magad után, lesz vele dolga a történetírásnak és a tárgyilagos utókornak. A múlt harcok mostanra emlékezéssé válnak. Lassan ködbe vész a világ, amiről Weöres Sándor így verselt: Tintatartókat vagdosnak a falakhoz: Kié a világ? A haranglábé, vagy a harangozóé? A masináé, vagy aki a masinát gyárt­ja? A reformátoré, vagy a pápáé? A sokaságé, vagy az egyetlené? Ma már nem kérdik, kié a világ. De előttünk és a fiatal generáció előtt a kérdés: mivé lesz a világ? Gyurikám! Veled mondjuk: a dolgozó ember szolidaritásán múlik. Emléked velünk marad! Nyugodj békében! Élelmezési DOLGOZÓ 1993-as kilátások Még befelé az alagútba A régi idők jósait keményen megbün­tették, ha sötétnek láttatták­ a jövőt, s különösen, amennyiben az be is teljese­dett. Manapság sem lehet a magyar gaz­daság, a magyar életszínvonal 1993-as perspektíváiról rózsaszínű képet festeni. De talán e tényre szintén áll a mondás: kisebbíti,­ki tudatosítja a bajt. Minden tudományos előrejelzés a jövő esztendőre a magyar gazdaság újabb mélypontját jövendöli. (Talán csak egy, s nem éppen lényegtelen tényező, az exportdinamika őrizheti meg - nehezen! - a 90-es évek eddig eltelt esztendőinek igen jó tendenciáit.) A Privatizációs Kutatóintézetben például úgy látják, hogy a nemzetgazdasági eredmény zuhanórepülése 1993-ban folytatódik, sőt 1994-95-re teszik az igazi mélypontot, s - szerintük - csak 1996-tól kezdődik a felemelkedés, amely igazán érzékelhetővé az ezred­forduló táján válik. A nemzetgazdaság reális (valorizált) bruttó eredménye már 1991-ben negatív volt, s nettó eredménye is rohamosan tovább csökken: 1993-ra már a mínusz 895 milliárd forintos mélységbe zuhan. A kilencvenes években egyébként - dr. Sebestyén Tibor számításai szerint - az összeadott veszteség elérheti az ötezer milliárd forintot, amely természetesen csak vagyonfelélésből pótolható. (A külföldi tőke magyarországi behatolásán túl! Ezért annyira fontos ez a tényező!) A nemzeti vagyon 15-20 százalékának elvesztését azonban nem érzi kataszt­rofális veszteségnek a szakértő. E folyamatok természetszerűleg le­csapódnak a jövő évi költségvetésbe. A büdzsé jelenleg is minden 100 forint­ból 60-at központosít, s újraoszt. A még az alagútba haladó gazdaság te­herviselő képessége nem emelkedvén, szükségszerű, hogy 1993-ban még nagyobb terhek nehezedjenek a lakos­ságra, mint az előző esztendőben. Az adósávok nem akceptálják az ugyan lassuló ütemű, de rendületlenül 16-18 százalékra prognosztizálható inflációt. A két és fél kulcsos áfa nyomán dráguló alapvető fogyasztási cikkek további leszálló ágban tartják a reál­­jövedelmeket. A kompenzációk képtele­nek versenyt tartani e hatásokkal. A költségvetési és a társadalombiztosítási hiány 1993-ban minden bizonnyal jelentékenyen több lesz, mint amennyit a költségvetési törvényben „megenged" a T. Ház. A jövő esztendőben tehát rendületle­nül folytatódik az életszínvonal stag­nálásának, romlásának, zuhanásának tendenciája. E hatások azonban nem egyformán érik az egyes társadalmi nagycsoportokat. Több vizsgálat szerint úgy tűnik, hogy a kilencvenes évek eddig eltelt esztendőiben a vezető, irányító és az úgynevezett egyéb értel­miségiek tudták megőrizni az 1990-re elért reáljövedelmüket. (Vigyázat, nagy szóródással! S mivel nagy erőfeszítés nyomán is sokaknál „csupán” szinttartás az eredmény, e réteg sok tagja is re­latív deprivációt - viszonylagos hiány­­helyzetet - él meg.) Az egyéb szellemiek 7 százalékos reálbérapadással „vészelték át” ezeket az éveket, a szakmunkások mnusz 10, a betanított, segédmunkások mínusz 9, a mezőgazdasági fizikaiak pedig mínusz 12 százalékos reáljövedelem-esést voltak kénytelenek eddig elviselni. Ter­mészetszerűleg a munkanélküliek - szá­muk az idén meghaladta a 650 ezret - érezték a bőrükön leginkább az életnívó romlását: a reáljövedelmük a korábbi 75 százalékára zsugorodott. Egyedül az önállóak - vállalkozók stb. - voltak ez eddig képesek, hogy reáljövedelmüket növeljék, méghozzá 1992-ig 11 száza­lékkal. (Lásd táblázatunkat!) Minden bizonnyal ez a tendencia folytatódik 1993-ban is, azzal a különb­séggel, hogy az értelmiségiek is beke­rülnek a csökkenő zónába, a már mí­nuszban lévők pedig gyorsabb sebesség­gel növelhetik lemaradásukat. (r) Az egy főre jutó reáljövedelem változása (1990-1992) (%) Vezető, irányító 100 Egyéb értelmiségi 100 Egyéb szellemi 93 Szakmunkás 90 Betanított, segédmunkás 91 Mezőgazdasági fizikai 88 Önálló 111 Munkanélküli 75 Együtt 94

Next