Élelmiszervizsgálati Közlemények 65. (2019)

2019 / 1. szám

Kedves Olvasóink! „A mi üdvünk a változás, A mi imánk, mindig előre.”­ - írja versében Ady Endre. Ennek szellemében most, hogy az ÉVIK új kiadásának 6. évé­be léptünk, Szerkesztőbizottságunk néhány apró, remélhetően a folyó­irat megjelenését javító változtatást vezetett be. Tudományos periodi­kánk belső szerkezetét az eddigihez képest kissé puritánabb formájúra alakítottuk ki. Elhagyjuk a szövegtömbök közötti helykitöltő illusztrációkat. Az egyes dolgozatok szakaszainak, alfejezeteinek decimális számozása helyett az alkalmazott Helvetica betűtípus módozatainak és méretének beállításá­val kívánunk elegánsabb írásképet nyújtani. Az irodalmi hivat­kozásokat a szövegben továbbra is szögletes zárójelek közé illesztett számokkal jelezzük, de az egy tartalmi egységhez tartozó forrásmegjelöléseket az eddiginél tömörebb tipog­ráfiával, egyben jelenítjük meg. 2019. első lapszámának vezető anyaga egy irodalmi össze­foglaló, amelyben Csapó János és munkatársai a korunk­ban egyre szélesebb körben fogyasztott, növekvő népsze­­rűségű, az életminőséget a normál élelmiszerekhez képest hatékonyabban javító, illetve betegség-megelőző hatású funkcionális élelmiszerek kémiai összetevői közül tárgyal­nak néhányat. A szerzők egy későbbi időpontban az élőfló­rás termékek jellemzőit összefoglaló dolgozat közzétételét is tervezik. Jesztl Brigitta és szerzőtársai a Fourier-transzformációs közeli infravörös spektroszkópia (FT-NIR) élelmiszer eredet­azonosításra való alkalmazásról írnak. Ez a műszeres ana­litikai technika hatékony segítséget nyújthat a hamisított élelmiszerek felderítése érdekében végzett laboratóriumi vizsgálatokhoz is, hiszen az egyes élelmiszerek infravörös spektruma egyedi „ujjlenyomat”-ként jellemezheti egy élel­miszerkészítmény összegparamétereit. Tudományos szakfolyóiratunk témái között gyakran szere­pelnek az érzékszervi vizsgálatok műszeres és matematikai algoritmusok használatával kiegészített módszereiről szóló beszámolók. Sipos László szerzőtársaival a COM-B modell alkalmazásával azt tanulmányozzák, hogy az egyes élelmi­szer-fogyasztók milyen gondolati és motivációs mechaniz­musok alapján vállalnak tudatosan egészségügyi kockázatot fogyasztói magatartásukkal. Ungar Diána szerzőtársaival a világviszonylatban a legna­gyobb területen termesztett kultúrnövény, az őszi búza egyik fajtája, a Jubilejnaja ásványianyag-tartalmának változását vizsgálták a 2003. és 2004. évben 16 termőhelyről betakarí­tott terményekből. Úgy találták, hogy a mikroelemek között a cink és a réz mennyiségének volt a legnagyobb szórása. Szabó S. András, a palládiumról szóló dolgozata a több évvel ezelőtt megkezdett, a periódusos rendszer néhány elemének az élelmiszerekben való megjelenését tárgyaló sorozat része. Bízunk benne, hogy szakfolyóiratunk apró változtatásai megnyerik Olvasóink tetszését. Véleményüket, építő javas­lataikat, tudományos kézirataikat továbbra is várjuk. Jó olva­sást, a közelgő húsvétra reményteljes tavaszi készülődést, majd áldott ünnepeket kívánok. Dr. Szigeti Tamás János főszerkesztő Dear Readers, „Our salvation is change, Our prayer is always forward." - wrote Endre Ady in his poem. In this spirit, now that we have entered the sixth year of the new edition of ÉVIK, our editorial board has decided on some small changes that will hopefully improve the appearance of our journal. The internal structure of our scientific periodical has been made somewhat more puritanical than before. We leave the placeholder illustrations out from between the text blocks. Instead of the decimal numbering of the sections and subchapters of the individual papers, we wish to present a more elegant image by adjusting the modes and size of the Helvetica font used. References in the text are still indicated by numbers in square brackets, but sources belonging to the same content unit are presented together, with a more compact typography. The leading material of the first issue of 2019 is a literature review in which some of the chemical ingredients of functional foods that are consumed more and more widely in our time, gaining popularity, improving the quality of life more effectively than normal foods and having a disease preventing effect, are discussed by János Csapó and his colleagues. At a later date, the authors plan to publish a paper summarizing the characteristics of products with microbiological live cultures. Jesztl Brigitta et al. describe the use of Fourier transform near infrared spectroscopy (FT-NIR) in food origin identification. This instrumental analytical technique can also provide effective support for laboratory tests aimed at the detection of counterfeit foods, since the sum parameters of a food product can be characterized by the infrared spectrum of the individual food as a unique “fingerprint". The topics of our scientific journal often include reports on methods of sensory testing supplemented with the use of instrumental and mathematical algorithms. Using the COM-B model, László Sipos and his colleagues study on the basis of which thinking and motivation mechanisms the individual food consumers consciously take health risks with their consumer behavior. Diána Ungai et al. investigated the changes in the mineral content of the Jubilejnaja 50 winter wheat harvested in 2003 and 2004 in 16 growing areas. It was found that among microelements, the amount of zinc and copper had the greatest standard deviation. The work of András S. Szabó on palladium is part of a series that started years ago, discussing the appearance of some elements of the periodic table in foods. We hope that the small changes in our journal will meet with our Readers approval. Your opinion, constructive suggestions and scientific manuscripts are still highly appreciated. Wishing you a good reading, hopeful spring preparation for the upcoming Easter, and blessed holidays: Ady Endre: A papok istene Endre Ady: The God of priests Dr. Tamás János Szigeti editor-in-chief

Next