Élet és Tudomány, 1946. december (1. évfolyam, 1-2. szám)

1946-12-01 / 1. szám

A munkásokra nehezedő különböző elnyo­matás között egyik — talán a legsúlyosabb — a tanulástól való elzártság volt. Pedig mindig tele voltak a tudás utáni szomjú­sággal, csak alkalmuk, lehetőségük nem nyílt arra, hogy képezzék magukat. Az iskola csak kiváltságosok számára volt elérhető. Az ilyen fényezést csak az enged­hette meg magának, akit otthonról a szülői házból támogattak. Sokgyermekes munkás­családoknál ez úgyszólván lehetetlenség­számba ment. A tudósok — ezalatt a valóságos tudóso­kat értjük — pedig oly szívesen adták volna tudásukat, mert a tudománynak első­rendű feladata az, hogy a széles néprétegek­hez eljusson, közkinccsé váljon. De nem volt meg a lehetőség arra, vagy csak nagyon ritka esetben, hogy meg tudja ismerni azt a széles tömeget, amelyik szintén vágyott erre a találkozásra. Nem volt sokkal jobb a helyzet a közép­­osztályban sem, mert hiszen, ha kikerül valaki az iskola padjaiból, akkor úgy meg­rohanták egyszerre az élet gondjai, hogy sehogyan sem tudott továbbtanulni, sőt inkább visszafejlődött, mint előre. A demokráciának egyik lenagyobb fel­ - adata az, hogy az ország kultúrnívóját emelje, a tudást közkinccsé tegye úgy, hogy mindenki elérhesse azt, ami után kinyújtja a kezét. A tudósok kerüljenek mind közelebb a fizikai és szellemi dolgozókhoz s a munkás­rétegek se érezzenek szakadékot önmaguk és azok között, akiktől tanulniok kell. A fizikai és szellemi dolgozók egyaránt érzik és tudják, hogy suta eredménye lenne annak a harcnak, amelyet az ország gazdasági fellendüléséért folytatnak, ha nem járna vele együtt a szellemi felemelkedés is. Nem véletlen az sem, hogy milyen tömegesen látogatják az esti iskolákat s tanfolyamokat. Ezen a kölcsönös segítségen alapul a Munkások a Tudományért, Tudósok a Mun­kásokért akció. Ez a kölcsönös segítés a legkézenfekvőbb valami. A tudósnak labo­ratórium,­ tanterem kell, a háborús évek alatt tönkretett eszközeik rendbehozása . . . mindez pedig olyasmi, amit a munkások nyújthatnak. A munkásoknak viszont tudásra van szük­ségük, amit az esti iskolákban, előadásokon, szemináriumokon és írásokon keresztül kap­hatnak meg. Ezeknek a szempontoknak a szem előtt tartásával az akciónkat két módon szervez­zük. Az első az, amikor gyárak a szakmá­jukhoz legközelebb eső tudományos intéze­tekkel kölcsönös­­védnökséget alakítanak. Ez leginkább azt jelenti, hogy a gyár mun­kásai a tanszék 3— 4 egyébként fizetés nélküli tanársegédeinek havi ösztöndíjat folyósítanak. Ha pedig erősen sérült inté­zetről van szó, akkor az épület és a gépek sérüléseit hozzák rendbe. Erre a célra 24 ösztöndíjat adunk ki egyelőre havonta. Pl. a Goldberger gyár munkásai a Textil­gépészeti tanszék gépeit és tetőzetét, a Beszkárt dolgozók a Vasútépítés tanszék gépeit, a Ganz villamossági gyár az Aero­dinamika motorjait kb. 1000 munkaórában. Szívesen örömest végzik a munkákat a munkások, mert tudják, hogy az intézetek jobb munkája kísérleteiknek eredménye a saját üzemük eredményeit is növelik. Ter­mészetesen ez a kapcsolat nem egyoldalú. Neves professzorok irányítják a munkások szakoktatását ezeken a helyeken, nem egyszer maguk személyesen is kimennek és előadá­sokat tartanak a munkásoknak. Tanárse­gédeik pedig bekapcsolódnak a munkás­iskolák tanításába. A szélesebb körű nagyobb munka azonban az általánosságban vezetett akción keresz­tül folyik. Ennek az az előnye, hogy nem egyoldalú oktatási lehetőség nyílik általa és a nem technikai jellegű intézeteket is bele lehet kapcsolni. Ennek keretében a legnagyobb, legszebb munkát a Mávag gyár munkásai végezték, akik anyagot és mun­kában 48.000 munkaórát ajánlottak fel és ezzel 3 épületet hoztak rendbe a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen. A Weisz Manfréd munkásai a romokból a II. Belklinikát építették fel és most a Műegyetem újjáépítésébe fognak erőteljesen bekapcsolódni. A Beszkárt dolgozói a Szépművészeti Múzeumot és a Földtani Intézetet hozták rendbe, a Csatornafenntartó művek dolgozói a műegyetem rossz csatornáit, a Magyar Optikai Művek és az Egyesült Izzó a kli­nikák műszereit, a galvanizáló kisiparosság pedig a Tudományegyetem műszereit. A vegyiüzemektől 22 g vegyszert gyűjtöttünk, számtalan helyreállító rohammunkát végez­tünk, gépszíjat, búvárruhát, mikroszkópot műszert, elsötétítő függönyt, takarítószert stb., szóval mindent, amit kértek tőlünk és amit módunkban állt elintézni. Nehéz volna felsorolni azt a rengeteg munkát, amely már hónapok óta folyik. Az akció szervezésében eddig 5 esti »Dol­gozók ipari középiskolája« működik, szám­talan szaktanfolyam, tudományos előadás­­sorozat. Mindez kint a gyárakban ott, ahol valamikor erre még gondolni sem mertek a dolgozók. Ez a munka volt az, amelyen keresztül meg is találták egymást. Mindig többen és többen csatlakoznak ehhez a mozgalom­hoz, diákság, haladó értelmiségi kispolgár­ság, sőt a parasztság is. Az eddigi eredmények egy biztató kezdet jelei. Sokkal szélesebbkörűvé kell moz­galmunkat fejleszteni, belevonni mindenkit, aki velünk karöltve munkát akar végezni. Ennek a nagy tábornak összekötőkapocsa kíván lenni ez a lap is, amelynek megjele­nését a munkások teszik lehetővé, a tudósok pedig önként ajánlották fel tudásuk legja­vát, hogy az ezen a csatornán is a fizikai és szellemi dolgozók legszélesebb rétegeihez jusson el. Lapunk akkor éri el igazi célját, ha élő kapoccsá válik a szellemi és fizikai dolgozórétegek között. Felelős szerkesztő: Mariska Zoltán — Felelős kiadó: Palkó Sándor — Szerkesztőség : Budapest VII. Rákóczi­ út 34 Szerkesztőségi órák Hétköznapokon 7-4-1t — 464643. Athenaeum mélynyomása Felelős Dorszky Tivadar igazgató

Next