Élet és Tudomány, 1947. július-december (2. évfolyam, 13-34. szám)
1947-07-01 / 13. szám
vagy egyáltalán nincs; főleg kovasavas ásványokból állanak. A kis mennyiségben fellépő keveredések csaknem szabályszerűen úgy a vas-, mint a kőmeteoritekben egyformán fordulnak elő. 3. A mezoszideriták fémek és ásványos alkatrészek keveredései. Az ásványos alkatrészek a meteoritek tömegének csaknem a a felét teszik. Olykor kristályszerű fémszerkezetbe rétegeződnek be. 4. A fektilek teljesen átolvadt, üvegszerű anyagból állanak, tömegüknek csaknem kétharmada kovasavas ásvány s vegyi összetételükben nagyon hasonlítanak a homokkőhöz. A meteorvasnak olyan tipikus szerkezete van, aminő a földi eredetű vasban nem fordul elő - mérsékelt nikkeltartalmú vas aránylag vastag rétegei váltakoznak nikkelben rendkívül dús vas lapvékonyságú rétegeivel. Ez a keveredés többnyire nyolcoldalas kristályszerkezetet alkot. A hézagokat a két vasfajta keveréke tölti ki. Ha a meteorvas felszínét fecsziszoljuk és hígított salétromsavval maratjuk, az oldat a kisebb nikkeltartalmú vasat erősebben támadja meg és a csiszolt lapon kirajzolódóalakzatokban a nikkelhús vas vékony rétegeinek metszetei finom vonalak hálózatában jelentkeznek. Ezt az eljárást Wildmanstätten bécsi professzor vezette be s a csiszolt felületen kimart hálózatot Widmanstättenféle figuráknak nevezték. Régebben ezt a maratási próbát a kozmikus eredet feltétlen bizonyítékának tekintették. A laboratóriumokban azonban hosszadalmas kísérleteket kezdtek annak a kérdésnek tisztázására, vájjon a földi eredetű vasat nem lehet-e olyan elbánás alá vonni, hogy a meteorvashoz hasonló szerkezetet öltsön. Főleg Benedicks svéd tudós kutatott ebben az irányban upsalai laboratóriumában. A kísérletek eredménye az volt, hogy 650 fokon való olvasztás után nagyon lassú lehűlési folyamattal a nikkelben szegény vas éppen úgy vastagabb rétegekben válik ki, mint a meteoritekben. Ebből a laboratóriumi leletből arra következtethetünk, hogy a vasmeteor nagyon lassú lehűlési folyamaton mehetett keresztül, tehát egy planetáris test mélységi alkatrészének mutatkozik. Talán elhamarkodottnak látszik egyetlen kísérleti eljárás eredményének ilyen messzemenő alkalmazása, de az útmutatást mégis figyelembe vehetjük, ha összevetjük az alábbi ténnyel : Okunk van annak a feltételezésére, hogy a Föld belsejének és kérgének mélyebb rétegeiben az anyagok kevésbbé oxidálódtak, mint a Föld felszínén. Már most a meteoritekben vannak olyan ásványok, amelyek teljesen vagy nagy részben hiányoznak a Föld felszínén, mivel a levegő oxigénje rohamosan átalakította, oxidálta, kémiai értelemben elégette őket. Ezek a meteorikus ásványok mint pl. a kénkálcium, különböző nikkelvegyültetek alátámasztják azt a gondolatot, hogy a meteorok anyaga egy planetáris világtest szétrombolódásából származik. Jól összhangba hozható ezzel az a tény, hogy a meteoritekben nem találtak olyan ásványt, melynek anyagában vízmolekulák lennének, amelynek képződéséhez víz szükséges. Feltételezésünket még inkább alátámasztja a meteoritek kémiai összetételének vizsgálata. Bár néhány meteorit ásványi összetétele olyan tulajdonságokat mutat, amiket földi tapasztalatunkkal nem ismerünk, egészében feltűnően egyezik a földi anyagéval. Egyetlen rejtélyes kémiai alapanyagot nem lehetett bennük fölfedezni ; az összes elemeiket jól ismerjük. A világanyag egységét, amelyet a színképelemezés oly hatékonyan tárt elénk, a meteoritek anyagi összetétele kézzelfoghatóan erősíti meg. Idáig az elemek felét sikerült bennük kimutatni. W. M. Goldschmidt szerint a vasmeteor a föld belső magvának, a kőmeteor a legerősebb lúgos jellegű kitörési kőzetek külső rétegeinek, a mezosziderita, a szulfid-oxidhéj felső határának felel meg. A tektitekmeteor jellegét néhány kutató kétségbevonja. Három lelőhelyük volt: Csehországban, Délausztráliában és Jáva szigetén, óriási méretű meteorrajra mutatnak. Míg a más fajtájú meteoritek szóródási palástja 20—30 km terjedelmű, a csehországi tektiteké 150, az Ausztráliában lehullotté több ezer km. A kőmeteorok leggyakoribb fajtája az úgynevezett chondriták csoportja. Ezekben gyakran puszta szemmel sok lencse nagyságú golyócskát (chondrákat) vehetünk észre, földi kőzetekben ilyeneket nem találunk. Szerves életnek semmiféle nyomát nem találták a meteoritekben. A tűzgolyók pályája Ezzel nagyjából kimerítettük mindazt, amit a második kérdésre felelhetünk. Nyílt kérdés maradt az első . A meteor anyaga naprendszerünkből, vagy távoli világrendszerekből származik-e? A meteorok anyagának vizsgálata mindkét lehetőséget megengedi. Tehát a tűzgolyók mozgását kell megfigyelnünk. A tűzgolyó a felső rétegekben 120—200 km magasságban gyullad ki A légkör egyre növekvő ellenállása fékezi a tűzgolyó gyorsaságát s többnyire még igen nagy magasságban teljesen megszünteti. Itt, a »fékezési pont «-ban a földhöz viszonyított sebesség nulla, a tűzgolyó kialszik (ilyenkor következik be a robbanás) és a meteorit szabad eséssel zuhan a földre, de a becsapódás lendülete többnyire nem túl erős. A pultuszki kőesőnek a Narevre hulló darabjai pl. nem ütötték át a leget. A tűzgolyó pályájának megállapításához legalább két elegendő távolságban fekvő helyen végzett megfigyelés szükséges. Mindkét helyen meg kell állapítani,hogy az égboltozat melyik pontján villant fel és melyiken aludt ki a tűzgolyó. A két megfigyelő a két pontot az égboltozaton másutt látja. Ebből a »parallatikus« eltolódásból s a megfigyelési helyek távolságából meg lehet határozni, milyen helységek fölött villant fel és aludt ki a tűzgolyó. Ebből megállapítjuk a pálya helyzetét és hosszúságát. A jelenség két végpontja közti időkülönbség s a pályaelemek alapján megállapíthatjuk a nyugvó Földhöz viszonyított közepes