Élet és Tudomány, 1954 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1954-01-06 / 1. szám
IX. ÉVE. 1. MÁMART-ÖTI/VOMANY L. , 1954. JANUÁR 6 A TÁRSADALOM ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT HETILAPJA A TARTALOMRÓL: A szegedi fűszerpaprika útja — így védjük az alumíniumot a korróziótól — Geopolitika, az imperialisták áltudománya — A freskófestészet — Az állatvilág őrtállói Távolbalátás — Kísérletezzünk és gondolkozzunk &1. szegedi fűszerpaprika útja A MAGYAR paprikának a nagyvilágban meglehetősen hosszú ideig kétféle híre szárnyalt: egy romantikus és egy tudományos. A paprikaromantika külföldi hírkacsáinak visszhangja során — kitűnő paprikás ételeinket soha meg sem kóstoló — sok-sok megtévesztett jámbor idegen egy egzotikus országot képzelt Európa közepére, ahol telepes életmód helyett jórészt nomedjellegű vándorélet járja s rideg pásztorkodás lenne a nép főfoglalkozása. Rovásírás a betűvetése, gatya az uralkodó viselete, élesre fent foltos és karikásostor a főmunkaeszközei s ahol általában lóhátról beszélnek egymással az emberek. Mi adott az elképesztően bárgyú paprikaromantika hírverői ellenében páratlan megbecsülést, rangot, tisztességet a magyar paprikának és termelőinek? A tudományos ismeret igazsága és valósága. A tudomány fényében vált világszerte világossá, hogy a mi paprikánk nem mérges pusztai vadnövény, hanem nagyon is szelíd és kívánatos kultúrnövény. Olyasfajta felelős gazdálkodó értelmet, szorgalmat, mesteri gyakorlottságot föltételez aminőt csakis több évszázados kertkultúra országában lehetett elsajátítani, nemzedékről nemzedékre átadni s fejlődő tudással, jó ösztönnel gyarapítani. »Magyar bors.« Így is nevezik régóta a földkerekség sok országában a fűszerpaprikát. Csakhogy a bors ételízesítő fontossága sehol sem sem éppen a só után következik. Konyháinkban ugyan a borsot is régóta kedvelik. De bármennyi maiakkal bors is legyen hazai éléskamráinkban, azért a só után mégis a fűszerpaprika a rangelső ételízesítő a hagymával örök holtversenyben. Bors nélkül is elképzelünk sok sikeres disznótort, tokaszalonnát, kolbászt, téli és nyári szalámit. De paprika nélkül és hagyma nélkül? Soha, egyet se! S egyre több tanúság tükrözi külföldön is, ahol egyszer finom ínnyel megkóstoltak egy-egy jól elkészített paprikás ételt, felvágottat, konzervet, ott étvágygerjesztő, gusztustkeltő marad mindig a »magyar bors« színe, zamata, íze, illata. A fűszerpaprika feldolgozó telepei a paprikakultúra számára olyasféle munkát végeznek, mint a szőlőkultúra területén a jó pincészetek. LEGNAGYOBB, legmodernebb paprikafeldolgozó telepünk Szegeden működik. Mielőtt körülnéznénk benne, illik legalább vázlatszerűen válaszolnunk e kérdésre: — Miként honosodott meg hazánkban a paprika? Paprikánk (tudományos nevén: Capsicum annum) a burgonyafélék (Solanaceae) családjának tagjaként Közép- és Dél-Amerikában őshonos fűszernövény. Kolumbusz idején spanyol hajósok hozták az óvilágba. Borsot láttak benne s már eredetileg fűszerként kínálták. Közép-Európában azonban még jóideig csak dísznövényként mutogatták. Régi magyar fűvészkönyvek tanúsága szerint hozzánk Glusius, a XVI. század híres belga fűvésztudósa hozta, s igen hamar elterjedt. Igaz, v ' ‘ • , *