Élet és Tudomány, 1954 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1954-01-06 / 1. szám

IX. ÉVE. 1. MÁM­ART-ÖTI/VOMANY L. , 1954. JANUÁR 6 A TÁRSADALOM ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT HETILAPJA A TARTALOMRÓL: A szegedi fűszerpaprika útja — így védjük az alumíniumot a korróziótól — Geo­politika, az imperialisták áltudománya — A freskófestészet — Az állatvilág őrtállói Távolbalátás — Kísérletezzünk és gondolkozzunk &1. szegedi fűszerpaprika útja A MAGYAR paprikának a nagyvilágban meglehetősen hosszú ideig kétféle híre szárnyalt: egy romantikus és egy tudományos. A paprikaromantika külföldi hírkacsáinak visszhangja során — kitűnő papri­kás ételeinket soha meg sem kóstoló — sok-sok megtévesztett jámbor idegen egy egzotikus országot képzelt Európa közepére, ahol telepes életmód helyett jórészt nomedjellegű vándorélet járja s rideg pásztorkodás lenne a nép főfoglalkozása. Rovásírás a betűvetése, gatya az uralkodó viselete, élesre fent foltos és karikás­ostor a főmunkaeszközei s ahol általában lóhátról beszélnek egymással az emberek. Mi adott az elképesztően bárgyú paprikaromantika hírverői ellenében páratlan megbecsülést, rangot, tisztességet a magyar paprikának és termelőinek? A tudo­mányos ismeret igazsága és valósága. A tudomány fényében vált világszerte vilá­gossá, hogy a mi paprikánk nem mérges pusztai vadnövény, hanem nagyon is sze­líd és kívánatos kultúrnövény. Olyasfajta felelős gazdálkodó értelmet, szorgalmat, mesteri gyakorlottságot föltételez aminőt csakis több évszázados kertkultúra orszá­gában lehetett elsajátítani, nemzedékről nemzedékre átadni s fejlődő tudással, jó­ ösztönnel gyarapítani. »Magyar bors.« Így is nevezik régóta a földkerekség sok országában a fűszer­­paprikát. Csakhogy a bors ételízesítő fontossága sehol sem sem éppen a só után követ­kezik. Konyháinkban ugyan a borsot is régóta kedvelik. De bármennyi maiakkal bors is legyen hazai éléskamráinkban, azért a só után mégis a fűszerpaprika a rangelső ételízesítő a hagymával örök holtversenyben. Bors nélkül is elképzelünk sok sikeres disznótort, tokaszalonnát, kolbászt, téli és nyári szalámit. De paprika nélkül és hagyma nélkül? Soha, egyet se! S egyre több tanúság tükrözi külföldön is, ahol egyszer finom ínnyel megkóstoltak egy-egy jól elkészített paprikás ételt, felvágottat, konzervet, ott étvágygerjesztő, gusztustkeltő marad mindig a »magyar bors« színe, zamata, íze, illata. A fűszerpaprika feldolgozó telepei a paprikakultúra számára olyasféle munkát végeznek, mint a szőlőkultúra területén a jó pincészetek. LEGNAGYOBB, legmodernebb paprikafeldolgozó telepünk Szegeden műkö­dik. Mielőtt körülnéznénk benne, illik legalább vázlatszerűen válaszolnunk e kérdésre: — Miként honosodott meg hazánkban a paprika? Paprikánk (tudományos nevén: Capsicum annum) a burgonyafélék (Solana­­ceae) családjának tagjaként Közép- és Dél-Amerikában őshonos fűszernövény. Kolumbusz idején spanyol hajósok hozták az óvilágba. Borsot láttak benne s már eredetileg fűszerként kínálták. Közép-Európában azonban még jóideig csak dísznövényként mutogatták. Régi magyar fűvészkönyvek tanúsága szerint hozzánk Glusius, a XVI. század híres belga fűvésztudósa hozta, s igen hamar elterjedt. Igaz, v ' ‘ • , *

Next