Élet és Tudomány, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-05 / 1. szám
dobotot sugalmazott Ifjú szívének. Ettől a szép világtól valóban reménytelen távolság választotta el az akadémiai tájképeket Viszont a bécsi múzeumiban látta régi hollandi mesterek tájképeit, amelyeken a valósággal finom költészet is párosult. Hollandiába utazott e hatás alatt, s Berleinben és környékén akadémia-mentesen színes lélekkel festett tájakat, elfogulatlan, friss szemmel, ahogy maga előtt látta (1870). Ez a helyváltoztatás szerencsés volt. A tengerhez közel a nyájas táj bója zöld mezeje, a fák, bokrok és paraszttanyák fölé enyhén párás levegő borul, és nagy egységgé fog össze mindent. Paál mohón élvezte ezt a neki új, festésre ihlető látványt. Itt keletkezett képei sokkal frissebbek, könnyebb előadásúak, mint a bécsi akadémián keletkezett munkák. Elérte a nagy egységet. E működése közben egymás után sürgető leveleket hozott neki a posta. Jó barátja, Munkácsy hívta Düsseldorfba, így kerültek újra össze és bizonyos, hogy ez az együttlét volt kettejük életének legderűsebb, legvidámabb korszaka. Bár szerény ösztöndíjaikon éltek, a jó sors mindig gondoskodott egy-egy kép alkalmi eladásáról, ami helyreütötte a pénztárcában elég sűrűn jelentkező hiányokat. Együtt laktak, együtt látogatták a híres Malkasten művészegyesületet, együtt mulattak ott annak vidám estélyein, amelyeken megismerkedtek a düsseldorfi hangadó családokkal is, és ezek gyakran meghívták estélyeikre, sétalovaglásokba a két fiatal művészt, akik hamar beletalálták magukat az új életrendbe, anélkül, hogy művészi munkájukat elhanyagolták volna. Mindenütt megkedvelték őket, annyira, hogy egy angol ismerősük, Mr. Forbes, aki Paulnak néhány képét megvette, meg is hívta kettőjüket néhány hétre londoni otthonába. Munkácsy ugyan hamar megszökött a kiállhatatlan köd elől, Paál azonban nagy élvezettel tanulmányozta a híres angol tájképfestőjet, akiknek művei újra megerősítették meggyőződését, hogy a természet a legjobb mester. Közben barátja, Munkácsy, még ebben az 1870. évben megfestette a “Siralomház”-at, amely Düsseldorfban nagy szenzációt keltett, a párizsi kiállításon pedig aranyérmet és világhírt szerzett neki. Műkereskedője, Goupil, most lelkére beszélt, hogy hagyja ott Düsseldorfot, költözzék diadala színhelyére, a világ művészetének fővárosába, Párizsba, ahol sokkal tágabb tér nyílik számára, művészi környezetben élhet, képei számára pedig nyitva áll a világpiac. A fiatal mestert nem volt nehéz meggyőzni, s 1872-ben végleg Párizsba költözött. Most már Párizsból hozta a posta Paál címére a leveleket, amelyekben a hű barát sürgeti, rábeszéli, kéri Paált, hogy siessen hozzá. Így került Paál László 1872-ben a francia fővárosba és olyan környezetbe, amely döntően hatott művészete sorsára. Mert Párizsban megismerkedett a barbizoni tájképfestők remekműveivel, Corot (Koró), Daubigny (Dubbnyl), Rousseau (Russzó) oly igaz és oly költői erdei képeivel. Ezek ellenállhatatlanul csalogatták a fiatal magyart a fontainebleaui (Fonteneble) hatalmas erdőség felé, ahol a mesterművek egykor keletkeztek. Októberi Milos.