Élet és Tudomány, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-09-28 / 39. szám
1222 „Álgyuk, puskák ha ropognak, Az szép kapják romladoznak, Az vitézek vagdalkoznak, Pogány fejek földre hullnak. Szettenetes fegyver fénylik, Majdan leszen álgya-zengés, Seregek közt nagy üvöltés, Sebesedik, sok ffi esik.” Azok a magyar vitézek, akik e „katonaének" szerzőjével, Sárközi Mátéval együtt 1597-ben a törökre indultak, az ősi nemzeti fegyverek, a kard meg a kopja mellett az ágyúnak, puskának is mesterei voltak. A tűzfegyverek, melyek az európai hadviselést forradalmasították, Magyarországon is korán elterjedtek. Az első ágyúkat a XIII. század legvégén készítették Németországban. A régi Magyarország területén az első ágyúkról a XIV. század közepéről maradtak fenn adatok a dalmát tengerparti városokból. Valamivel később I. Lajos serege ágyúkkal ostromolta az olaszországi városokat. A XIV. század végén pedig már egész sor magyarországi városról tudunk, melynek falait ágyúk védelmezték. Zsigmondi királyunknak saját tüzérsége volt. Nemcsak várait látta el ágyúkkal, hanem dunai hajóhadát is felszerelte „pattantyúkkal", ahogy akkor a lövegeket nevezték. Főként német tüzéreket tartott, ágyúit azonban már idehaza öntötték, a felvidéki és erdélyi városokban. De magyarok is jeleskedtek az új mesterségben. Az első ismert magyar tüzérek egyike a nő volt. Rozgonyi Istvánná Szentgyörgyi Cecilia nevét Arany János verséből mindenki ismeri. Galambócnál vitézkedett 1428-ban, ahol maga irányította a hadigálya ágyútüzét, míg derék férje a partról sajátkezűleg sütögette a török várra az ágyúkat. Az első ágyúk terveinül azt hitték, hogy minél nagyobb az ágyú, annál hatékonyabb. Egy francia utazó 1433-ban Nándorfehérváron olyan magyar ágyút csodált meg, amelynek belső csőmérete (mai szóval: kalibere) 56 cm volt. Ebből az ágyúból valóban ki lehetett lőni egy embert, s ezt a kegyetlen kivégzési eljárást gyakorolták is. Mátyás király is ezzel fenyegette hanyag tüzéreit. De ennél jóval nagyobb ágyúkat is öntöttek a XV. században. Egyik leghíresebb ágyú-szörnyeteg volt az, melyet az erdélyi hegyekből messzevetődött székely ezermester, Orbán öntött II. Mohamed szultánnak. Ez az ágyú rontotta össze 1453-ban Konstantinápoly falait. Hozzávetőlegesen 400 mázsát nyomott, 140 ökör és 2000 ember vontatta, s mázsás kőgolyókat lőtt ki úgy egy kilométernyi távolságra. Eger-földet rázó dörrenését, a torkából előcsapó hatalmas lángoszlopot és füstfelhőt megilletődve írják le a szemtanúk. Efféle „nagy barom álgyúkat" cipelt magával II. Mohamed Nándorfehérvár 1456. évi híres ostromára is, de ezek sem bírtak Hunyadi és a felkelő nép hősiességével. Zsákmányául is estek a győztes magyaroknak. Még Mátyás királynak is volt egy „szertelen nagy pattantyúja, melyet nyolcvan lovak alig vonhatók." Az ő idejében azonban kezdtek áttérni kisebb kaliberű ágyúk Magyar tüzérség a XVII. század elsi felében.(A Magyar Nemzeti Múzeumban lev® egykorú rézmetszet)