Élet és Tudomány, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-28 / 39. szám

1222 „Álgyuk, puskák ha ropog­nak, Az szép kapják romladoznak, Az vitézek vagdalkoznak, Pogány fejek földre hullnak. Szettenetes fegyver fénylik, Majdan leszen álgya-zengés, Seregek közt nagy üvöltés, Sebesedik, sok ffi esik.” Azok a magyar vitézek, akik e „ka­tonaének" szerzőjével, Sárközi Mátéval együtt 1597-ben a törökre indultak, az ősi nemzeti fegyverek, a kard meg a kopja mellett az ágyúnak, puskának is mesterei voltak. A tűzfegyverek, melyek az európai hadviselést forradalmasítot­ták, Magyarországon is korán elterjed­tek. Az első­ ágyúkat a XIII. század leg­végén készítették Németországban. A régi Magyarország területén az első ágyúkról a XIV. század közepéről ma­radtak fenn adatok a dalmát tengerparti városokból. Valamivel később I. Lajos serege ágyúkkal ostromolta az olasz­országi városokat. A XIV. század végén pedig már egész sor magyarországi vá­rosról tudunk, melynek falait ágyúk vé­delmezték. Zsigmondi királyunknak saját tüzér­sége volt. Nemcsak várait látta el ágyúk­kal, hanem dunai hajóhadát is felszerelte „pattantyúkkal", ahogy akkor a löve­­geket nevezték. Főként német tüzéreket tartott, ágyúit azonban már idehaza ön­tötték, a felvidéki és erdélyi városokban. De magyarok is jeleskedtek az új mes­terségben. Az első ismert magyar tüzérek egyike a nő volt. Rozgonyi Istvánná Szentgyörgyi Cecilia nevét Arany János verséből mindenki ismeri. Galambócnál vitézkedett 1428-ban, ahol maga irá­nyította a hadigálya ágyútüzét, míg derék férje a partról sajátkezűleg sütö­gette a török várra az ágyúkat. Az első ágyúk terveinül azt hitték, hogy minél nagyobb az ágyú, annál hatékonyabb. Egy francia utazó 1433-ban Nándorfehérváron olyan magyar ágyút csodált meg, amelynek belső cső­mérete (mai szóval: kalibere) 56 cm volt. Ebből az ágyúból valóban ki lehe­tett lőni egy embert, s ezt a kegyetlen kivégzési eljárást gyakorolták is. Mátyás király is ezzel fenyegette hanyag tüzé­reit. De ennél jóval nagyobb ágyúkat is öntöttek a XV. században. Egyik leg­híresebb ágyú-szörnyeteg volt az, melyet az erdélyi hegyekből messzevetődött szé­kely ezermester, Orbán öntött II. Mo­hamed szultánnak. Ez az ágyú rontotta össze 1453-ban Konstantinápoly falait. Hozzávetőlegesen 400 mázsát nyomott, 140 ökör és 2000 ember vontatta, s mázsás kőgolyókat lőtt ki úgy egy kilo­méternyi távolságra. Eger-földet rázó dörrenését, a torkából előcsapó hatalmas lángoszlopot és füstfelhőt megilletődve írják le a szemtanúk. Efféle „nagy barom álgyúkat" cipelt magával II. Mohamed Nándorfehérvár 1456. évi híres ostro­mára is, de ezek sem bírtak Hunyadi és a felkelő nép hősiességével. Zsákmányául is estek a győztes magyaroknak. Még Mátyás királynak is volt egy „szertelen nagy pattantyúja, melyet nyolcvan lovak alig vonhatók." Az ő idejében azonban kezdtek áttérni kisebb kaliberű ágyúk Magyar tüzérség a XVII. század elsi felében.(A Ma­gyar Nemzeti Múzeumban lev® egykorú rézmetszet)

Next