Élet és Tudomány, 1967. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-24 / 8. szám

átalakította. Az új jelzőberendezés egy kétkarú emelőből (regulátor) és ennek végeire erősített két egykarú emelőből (Indikátor) állt (lásd a 2. ábrát). A regu­látor négyféle (vízszintes, függőleges és két átlós) helyzetet foglalhatott el, a két indikátor mindegyike hét-hét állást vehe­tett föl, így az egész jelzőberendezés ösz­­szesen 4X7X7 , 196 féle jelkombinációt mutathatott. Ebből azonban Chappe csak 92-őt használt, részben betűkre (még a nagybetűkre is külön jelek voltak!), szá­mokra és írásjelekre, részben rövid szol­gálati közlésekre, mint például: -lassab­ban-, -gyorsabban-, -ismételje-, -vi­szontlátásra­. A karokat egy egyszerű gé­pezettel állították más-más helyzetbe (lásd a 3. ábrát). A közvetítő állomások kezelői távcsövön figyelték a szomszédos állomás jelzőberendezésének karjait, és ugyanolyanra állították be a saját regulá­­torukat és indikátoraikat, így haladt vé­gig az üzenet betűnként a Párizs—Lille közötti 230 km-es távolságon, huszonkét állomás közvetítésével. Egy jel beállításához négy másodperc­re volt szükség, és 16 másodpercig mu­tatták a jelet, tehát a jelek 20 másodper­cenként követték egymást. (Vagyis az adás sebessége: három jel percenként. Összehasonlításul: a mai távgépírók adási sebessége 400 jel percenként.) Egy jel a Párizs—Lille közötti utat két perc alatt tette meg. Ez a 35 betűből álló szöveg:­­Csapataink visszafoglalták Le Ques­­noy-t­ — mintegy 13—14 perc alatt érke­zett meg Lille-ből Párizsba. Abban az időben, amikor egyébként a lovasfutár volt a leggyorsabb hírvivő, a telegráfon továbbított hír káprázatos sebessége mél­tán keltett csodálatot. Chappe optikai távírója megérdemelt sikert aratott, és hamarosan megkezdték a többi távíróvonal építését is. Végül a telegráf 556 közvetítő állomással, 4800 km-es hosszúságban hálózta be Francia­­ország egész területét (lásd a 4. ábrát), sőt bevezették az észak-afrikai gyarmatokon is, ahol aztán legtovább, egészen 1859-ig volt használatban, mígnem Chappe talál­mányát felváltotta az elektromos távíró. A telegráf kizárólag államigazgatási és hadászati célokat szolgált, magánosok nem vehették igénybe. Következésképpen a távíróüzemnek nem is volt bevétele. Az adminisztráció, a személyzet fizetése, az új állomások építése, a meglevők kar­bantartása hatalmas összegeket emésztett fel, állandó gondot okozva a pénzügyi szerveknek. A távírót mégis fönn kellett tartani, mert az elavult örökébe lépett ha­ladóbb társadalmi rendszer nem nélkü­lözhette a gyors hírközlést. CHAPPE KOVEILLI ÉS MAGYAR ELŐDE Chappe találmánya nem maradhatott titokban a külföldi államok előtt. A jó felderítő szolgálattal rendelkező Anglia már az üzem megindulásának évében, 1794-ben tudomást szerzett a telegráfról, és Lord Murray tervei szerint a tenger­­nagyi hivatal Londonból Dover, Ports­mouth, Yarmouth és Plymouth irányába távíróvonalat épített. Murray távírója alapelveiben nem, de kivitelében külön­bözött a Chappe-féle távírótól, ő nem mozgatható karokat, hanem vízszintesre­­ és függőlegesre állítható táblákat hasz­­nált (lásd az 5. ábrát). Hat tábla volt egy­­ jelzőberendezésen, és mindegyik tábla kétféle helyzetbe volt állítható, s így a lehetséges jelek száma 211­­­64 volt. Ang­liában 1847-ig működött az optikai táv­író, de a dombokat, amelyeken egykor Murray jelzőberendezései álltak, ma is Telegraph Hillnek (távíródomboknak) nevezik. Dániában, Oroszországban, Svédország­ban és Poroszországban is építettek táv­íróvonalakat. A jeladás módja más és más volt (lásd a 6. ábrát), de valamennyi távírórendszer Chappe nyomdokain ha­ladt: optikailag észlelhető kódjelekkel to­vábbították az üzenetet. A poroszországi távíróvonal a régi berlini csillagvizsgáló- 111 A AA K­ . 5. ábra. Lord Murray angliai jelzőrendszere

Next