Élet és Tudomány, 1968. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-05 / 27. szám

A SZICÍLIAI PARTRASZÁLLÁS sebben. Churchill komoly történelmi érdeme, hogy szovjetgyűlölete ellenére is felismerte: Anglia — és ami számára még fontosabb volt: az angol kapitalizmus — is csak a Szovjetunióval szövetségben, a Hitler el­leni koalíció segítségével maradhat fenn. De a szov­jet csapatok előnyomulása kapcsán a Szovjetunió ha­talmi súlyától való félelme Churchillt arra indította, hogy a szövetségesek bal­káni, görögországi partra­szállását sürgesse. Azt re­mélte, hogy ezáltal Anglia újból megvetheti majd a lábát régi befolyási öveze­tében, mielőtt a Vörös Hadsereg felszabadítja e te­rületet a német megszállás alól. Az Egyesült Államok po­litikájára viszont ebben az időben a legnagyobb befol­lyásuk azoknak a tőkés cso­portoknak volt, melyek Nyugat-Európa — elsősor­ban a háború utáni Német­ország — gazdasági életé­ben kívántak teret nyerni. Számukra az atlanti part­raszállás volt sürgető, an­nak megelőzésére, hogy a Vörös Hadsereg egyedül kényszerítse térdre a hitleri Németországot. E körök legjelentősebb katonai kép­viselője, Marshall tábornok a normandiai partraszállást követelte erélyesen. Anglia miniszterelnöke és az­­USA elnöke 1943 ja­nuárjában Casablancában — egy kis észak-afrikai vá­roskában — ült össze, hogy a soron következő katonai akciókat megtárgyalja. Ezen a találkozón kompromisz­­szum született. Churchill­­nek ugyan sikerült elodáz­nia a normandiai partra­szállást — arra hivatkozva, hogy az előkészületekkel A partraszálló erők egy járőre átfésül egy szicíliai falut

Next