Élet és Tudomány, 1969. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-18 / 16. szám
MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1852 -1919 Kevés olyan művész van, akinek élete, munkássága ilyen pontosan nyomon lenne követhető, mint Mednyánszkyé. Megmagyarázhatatlan okból görög betűkkel lejegyzett, hol magyar, hol német nyelvű naplójából — M. L. naplója (Szemelvények) Művészettörténet forrásai sorozat, 1960. Szerk. Brestyánszky Ilona — képet kapunk barátairól, ismerőseiről, élményeiről, gondolatairól, hányattatásáról, türelmetlen, helyét nem lelő életének állomásairól. Hol Budapesten találjuk, Feszty Ártád és Justh Zsigmond barátaival, hol Nagyőrön, a felvidéki ősi otthonban, Becken, a kolostori némaságot és elszigeteltséget biztosító kis kastélyban, Erdélyben, rokonainál, majd meg Vácott, Kurdi Bálint barátjánál. Azután Bécsben van, majd Párizsban, a szeretett Barbizonban ismét, hogy rövidre rá megint Budapesten tűnjék fel. Állandóan változtatja a helyét, mindenütt élményeket szerez, rajzol, dolgozik. Rengeteget fest , hol remekművek kerülnek ki az ecsetje alól, hol csupán saját maga vagy éppen egy barátja, ismerőse nincstelenségén segítő mű a képkereskedő számára. Régi főnemesi család sarjaként látta meg a napvilágot. A família a XIII. századig, II. Endréig vezette vissza családfáját. Egyik ága a XVI. században Erdélybe telepedett, ebből származott a festő. A gyenge testalkatú, fáradékony, de rendkívül értelmes gyermek csak későn kezdett iskolába járni. Az elemi és a középiskola elvégzése után a müncheni akadémia következett, innen azonban megszökött a tanárok száraz tanítási modora elől. A következő állomás Párizs volt. Ott tanult, s ott ismerkedett meg 1875 körül Munkácsy és Paál László művészetével, majd ez utóbbinak a hatására került szoros kapcsolatba a természetfestő barbizoni mesterek alkotásaival és szellemiségével. Különösen Corot párás tájfestészete hatott rá, ennek finom gyöngyházszürkébe ágyazott színei, a levegőnek és a világításnak sajátos fényei fogták meg képzeletét. Barbixoni mesterek hatása alatt Első művein még az akadémián belenevelt látásmód köti képzeletét, barnásszürke, ún. galériatónusokkal dolgozik, a képeknek nincs levegőjük, a figurát a műteremben festi meg s azután készül hozzá a környezet. Ezt a kettősséget lassacskán feloldja. A barbizoni mesterek hatására olyan tájképek kerülnek ki a keze alól, amelyeken már puhább a levegő, a világítás is lágyabb, s az alak szervesen épül a tájba. A táj általában sejtelmes, ez egyben Mednyánszky melankóliájának is kifejezője. Franciaországból való hazatérése után több ízben megfordult Szolnokon. Az Alföld szépségei kerítették hatásuk alá, a barbizoni erdők sűrűje után a síkság messzi távlatai. „Csodálatos Alföld — írja — száz szemre lett volna szükségem ... elöl többnyire teltbarna színű talaj, azután sok víz, tükröződő tanyák, itt-ott egy fa, s azon túl a határtalanság, álomszerűség.” Ezt érezzük első remeklésén, a nagyméretű Hajón. Palettája már megszínesedett, aranyfények váltakoznak opálos szürkékkel; a búcsúzó nap sugarai ölelik körül a sekélyes vízben álldogáló csordát. Rövidre rá Bécsbe került, ott osztrák festők hatására, akik szintén megfordultak Barbizonban, képein érzelgősség tűnik fel. Ez azonban csupán múló hatás volt: új franciaországi útján szerzett új benyomásai nyomán hamarosan eltűnt.