Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
az Önbizalom dalunkat. Bizonyára akadnak közöttük olyanok is, amelyekért mások kincseket adnának, mi pedig nem kamatoztatjuk őket, sőt tétlenül hagyjuk őket elsorvadni! Önarckép és tükörkép Mindenkinek van saját magáról valamiféle képe. Ez azonban nem szükségképpen hiteles. Lehet, hogy valaki túlságosan erős vonásokkal húzza meg önarcképének kedvező vonásait, vagyis túlságosan sokat tart magáról. A másik ember esetleg negatív tulajdonságait felnagyítva és kedvezőtlenül torzítva rajzolja meg az önarcképét. Éppen ezért minden embernek szüksége van arra, hogy bele-belenézzen abba a tükörbe is, amelyet embertársai tartanak elé. Ilyen tükröt mindenkinek elébe tár a környezete, de nem mindenki egyformán szeret belenézni ebbe a tükörbe. Pedig az egészséges személyiségfejlődésnek egyik feltétele, hogy időnként egyeztessük saját magunkról kialakított képünket azzal a tükörképpel, amely a társadalomban, a bennünket ismerő embertársaink körében alakult ki rólunk. Minthogy azonban a rólunk kialakult tükörképben is éppen úgy lehetnek hamis, eltorzított vonások, mint a saját magunkról készített önarcképben, nem is olyan könnyű feladat megállapítanunk, vajon hiteles-e a tükörképünk. De akármilyen nehéz is eldönteni, hogy kik az igazán illetékesek, vagyis azok, akik a valóságos értékeknek megfelelő értékítéletet tudják megalkotni rólunk, mégis minden társadalmi helyzetben és tevékenységi területen lehet találni többé-kevésbé általánosan elfogadott „szaktekintélyek”-et, akiknek a véleményét már érdemes figyelembe vennünk. Nehéz a helyzetük azoknak a hitetlen Tamásoknak, akik még a legkiválóbb szaktekintélyeknek sem képesek elhinni, hogy van tehetségük, s ha összeszedik erkölcsi erőiket, szorgalmukat, akaratukat, s nem félnek a kitartó, kemény munkától, nagyon is értékes produkciókra képesek. Az ilyenekre valóban ott leselkedik a sikertelenség, a bukás, a kudarc, a kikerülhetetlen frusztráció, miközben azok, akik mernek hinni a róluk kialakult pozitív tükörkép hitelességében, olykor minden várakozást felülmúló sikereket aratnak. Néhány jó tanács Az önbizalom megléte vagy hiánya az élet minden területén jelentősen hat az emberek érvényesülésére, tehát megelégedettségére, boldogságára is. Minthogy pedig ez nemcsak az egyének, hanem az egész társadalom szempontjából is fontos tényező, érdemes sorra vennünk az alábbi tanácsokat, amelyet a korszerű lélektan sugalmaz: Időnként gondolkozz azon, hogy hiteles-e az az önarckép, amelyet magadról hordasz magadban! Ha rájössz, hogy valóban meglevő értékeidet eddig nem vetted kellően figyelembe, okvetlenül vedd komolyan számba és illeszd be őket szervesen önarcképedbe! Ha már egyszer sikerült ellenőrizned és kedvező, pozitív irányban módosítanod önarcképedet, ragaszkodj is hozzá! Ne engedd, hogy pillanatnyi megtorpanások újra meg újra visszavessenek az előbbi, önbizalom nélküli állapotodba! Engedd, hogy újra meg újra átélt önbizalmad megsarkantyúzza aktivitásodat, képzeletedet, kezdeményezőerődet! Gondolj gyakran azokra az eredményekre, amelyeket önbizalommal elérhetsz, s higgy is abban, hogy el fogod őket érni. - Nem elég pusztán felismerned valóban meglevő pozitív tulajdonságaidat. Következetesen és szorgalmasan gyakorolnod is kell őket. Saját tapasztalataid révén kell ismételten meggyőződnöd arról, hogy csakugyan megvannak, és eredményesen használhatók, sőt fejleszthetők. Fokozatosan tűzz magad elé egyre nehezebb, egyre nagyobb próbára tevő feladatokat, és merj örülni annak, ha egy jókora lépést tettél előre. Többre vagy képes, mint tegnap, és higgy abban, hogy holnap megint előbbre jutsz ! Gondolj erősen önbizalmadat fokozó tulajdonságaidra! Erősítsd pozitív önarcképed vonásait, és magad is egyre jobban hasonlítsz majd pozitív önarcképedhez, s mind pozitívabbá válik társadalmi tükörképed is. Sokan ezt mondhatják: „Milyen jó lett volna, ha én erre idejében rájövök, és akkor valósítottam volna meg, amikor még nem volt késő.” Ez a hitetlen, megfutamodó magatartás semmiképpen sem helyes. „Mennyi ideig tartson a nevelés, az önnevelés?” — tette fel a nagy kérdést egy kiváló francia gondolkodó. A válasza: „Pontosan addig, ameddig az élet!" Meddig mondhatjuk még joggal, hogy „nem késő?”... Pontosan ameddig élünk! Dr. Harsány István