Élet és Tudomány, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52 szám)

1973-09-14 / 37. szám

­ Dr. Szent-Györgyi Albert: A TUDÓS POLGÁR /Részletek/ A természet hatalmas, az ember parány. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit a saját hasznára. Az ember és a természet e kap­csolatában a történelem során három kimagasló fordulópont volt. Az első 8000 évvel ezelőtt következett be, amikor az ember rájött, hogyan kényszerítheti a földet arra, hogy neki teremjen, így lett a vadászból, a gyűjtögető életet élő emberből földművelő. A második fordulópont 400 évvel ezelőtt kezdődött, az­zal az „újjászületéssel", amit a nyugati szellem reneszánsznak nevez. Addig az ember természetismerete személyes tapasztalatain, gondolatain alapult. Úgy képzelte, hogy ő a világegyetem központja, amely kizárólag azért teremtődött, hogy az ő élvezetét szolgálja, vagy hogy őt kísértésbe vigye. Úgy képzelte, hogy érzékszervei tökéletesek, gondolkodása csalhatatlan és környezetvilá­ga a végső valóság. A reneszánsz korában kétségei támadtak a saját tökéle­tessége és világközpontisága felől. Figyelni kezdte a természetet, hogy jobban megértse; méréseket végzett és műszereket használt megfigyelései tökéletesíté­sére. Kérdéseket tett fel a természetnek; kísérletezett. Ez az új megközelítés vezetett el a „tudományhoz". A „klasszikus tudomány" tárgya a természet, amelyet az ember kezdettől fogva ismert, de most megpróbált rendet teremte­ni benne, és az isteni szeszély tételét elvetve, azt a természet törvényeivel he­lyettesítette. Ennek az irányzatnak csúcspontja Newton, Darwin és Pasteur. Há­rom évszázad múlva ez a tudomány a technikával karöltve elvezetett az „ipa­ri forradalom"-hoz, amelyben az emberi munka nagy részét gépek vették át. Jelentősen megjavultak az életkörülmények, és az emberi életkor csaknem megkétszereződött. Szabályozni kezdték a halált, de a születés szabályozása nélkül. A tudomány kezdett túl bonyolulttá válni ahhoz, hogy laikusok műveljék, helyüket átvették a hivatásos „tudósok". A harmadik nagy fordulópont pontosan a századfordulón kezdődött. Egyet­len évtized alatt hat olyan felfedezés született (a röngensugárzás, a radioak­tivitás, az elektron, a kvantum, a sejtek mesterséges szaporítása és a relativi­tás), amely arra utalt, hogy az ember által régóta ismert világ mögött egy másik, egy sokkal tágasabb és hatalmasabb világ rejtőzik; az, amit az ember eddig végső valóságnak hitt, csupán időleges jelenségek, képek. A világ va­lódi elemei nem a sziklák, a barlangok, a folyók, a fák, az állatok vagy a csillagok, hanem a kvantumok, az elemi részecskék, az elekromágneses mezők és a sugárzások, amelyek mind a relativitás sajátos törvényeinek engedelmes­kednek. Ezek azok a valóságos elemek, amelyekből a kozmosz felépül. Az em­bernek korábban fogalma sem volt ezekről, mert a természet úgy alakította érzékszerveit, hogy a mindennapi élet küzdelmeiben a segítségére legyenek, de a kozmosz természetéről semmiféle információt nem nyújtanak számára. Az

Next